Az égboltra egy különös járvány sötét fellegként húzódik. Sűrű, baljós homály ereszkedik alá, mintha maga az ég is visszatartaná lélegzetét. Ezzel egy időben egy furcsa idegen jelenik meg az emberek között – nem evilági lény, akinek jelenléte egyszerre ébreszt vigasságot és rettegést, érzékiséget és undort, életet és halált.
A sötétség mélyén, a keresés hajtja. Egy érzés után kutat, amelyet öröklétén át sem tudott elfelejteni. Egy ősi, eltemetett szerelem emlékét hordozza magában, egy vágyódást, amely a testnél mélyebbre hatol. Egy fiatal lányban ismeri fel újra azt, akit elveszített, akinek arcában és mozdulataiban visszacseng a múlt egy másik ideje, egy másik élet lenyomata. Szerelmük nem evilági – inkább sorsszerű, végzetes, mint egy álom, ami újra és újra visszatér, hogy befejezze önmagát.
Bram Stoker gótikus horror története szolgáltatja az alapot, s a tánc nyelvén, meghökkentő látvánnyal, sajátos szűrőn keresztül idézi meg az élni vágyó halott, Nosferatu ikonikus alakját.
“Mors porta vitae est.”
(
