Fekete-fehér világ

Még ha megannyira kezdetlegesen, archetipikusan és a digitális médiumok tömkelegében teljesen leigázottan is hangzik, jelen kiállítás központi témája a „fekete-fehér világ”. Ez közvetlenül és mindenféle empátia nélkül kalauzol vissza bennünket a jó fotográfia forrásához. Nem enged, és nem bocsát meg semmilyen hibát, amely abból adódna, hogy a fotográfus átugrotta a fotográfia alapismereteinek és alapvető törvényességeinek néhány leckéjét.

A fekete-fehér fotográfia e művészeti ág szentírása, és egy olyan gyakorlópálya, amelyen úgy edződnek titokzatosan a fotográfiai kifejezés elsődleges feltételei: a kompozíció, a tonalitás és a fény – „a fotográfia szentháromsága” –, mint a megmunkálatlan vas a forró kemencében. Az, aki e három imént felsorolt terület valamelyik fontos leckéjét ellógta, nem válhat a kissé dekadens és exkluzív „fekete-fehér fotográfiának” nevezett társaság tagjává. Még előkelőbb azoknak a társasága, akiknek lehetősége nyílt előhívni saját fekete-fehér fényképeiket az analóg fotográfia korában. Az, aki nem csinált saját szürke színskálát, és eközben nem számolta vissza a másodperceket a világító készüléken, valamint nem várta átszellemülten, hogy a folyékony fixálószer eléggé megkösse az ezüstzselét, hogy fényben is ellenőrizni tudja a kívánt árnyalatot, valószínűleg nehezen érti meg, mennyire fontos, hogy a fotográfia egésze megfeleljen a kívánt árnyalatszabványnak: a fekete teltségének, a fehér tisztaságának és a közbeeső tónusok gazdagságának. Manapság ugyan a hasonló korrekciók sikeresen elvégezhetőek a fotók „megmunkálására” szolgáló számítógépes programokkal, azonban még ennek ellenére is igaz, hogy ezekkel az eszközökkel a jó fényképet még inkább ki lehet munkálni, de a rosszat semmilyen beavatkozással sem lehet kijavítani. A kiváló fekete-fehér fotográfia létrejöttéhez nem elég, hogy azt számítógép segítségével színesből grayscale mode-ba rakjuk. A legtöbb hiba a tájjellegű motívumoknál jelentkezett, amelyek teljes összhangot mutatnak színes kivitelben, azonban a szürke árnyalatokban egyszerűen megszűnnek érdekes motívumként „élni”, és az általános szürkeség unalmába degradálódnak; a szükséges kontraszt és az egy-két alapvető kompozíciós hangsúly, amely felkeltené a figyelmet, elfelejtődik. A fekete-fehér fényképet jó előre és megfontoltan kell megtervezni, még az előtt át kell tanulmányozni, hogy a fényképezőgépet a motívumra irányítanánk, és nem szabad bízni a színes fényképek többé-kevésbé sikeres utólagos átültetésében. És az effajta hibák a kiállítás képeinek válogatásánál sajnos gyakran szembeötlőek voltak. A fekete-fehér fényképek hibáira való ujjal mutogatás azonban másrészről a jó és a legjobb fotók dicséretének a nyitánya – tehát a jelen kiállításra kiválogatott képeket dicsérik. Ugyanis azok a fényképek, amelyek kiállták a zsűri kritikus pillantásainak a próbáját, és ma Önök előtt állnak, olyan fényképek, amelyektől eláll a lélegzet. A motívumok zseniálisan bemutatott személyes víziói, amelyek a magas technikai szabványokkal is összhangban vannak. Élvezet nézni őket.

Jelen közös kiállításon négy fotóklub képviselteti magát: a horvátországi Fotoklub Čakovec, a Kanizsa Fotóklub és a Zalaegerszegi Fotóklub Magyarországról, valamint a Lendvai Fotó-video Klub Szlovéniából. Az imént felsorolt klubok együttműködése 2010-ben kezdődött, amikor „Mura – folyó, mely összeköt” címmel közös kiállítást rendeztek. A Mura folyó, amely egyfajta természetes határ Magyarország, Horvátország és Szlovénia között, e kiállítás által megszűnt határt képezni a három nemzet között, és egy más szemszögbe helyezve a három nemzet természeti összeköttetésévé vált. Azt is mondhatnánk, hogy a kapcsolatépítés egy alapvető és fontos irányelv, amelyet az említett klubok követnek, és amelyet együttműködésük során szívesen hangoztatnak is. A mától megtekinthető kiállításra beérkezett fotókat három szomszédos ország – Szlovénia, Horvátország és Magyarország – 50 alkotója készítette. Az összesen 145 fotóból 40 választott ki a zsűri, amely Viljem Klemenčič, maribori fotóművész, Pisnjak Atilla, lendvai művészettörténész és Maša Hrustek Sobočan csáktornyai művészettörténész felállásban bírálta el az alkotásokat. A kiválasztott művek egy autentikus történelmi miliőben, a lendvai vár pincegalériájában kerültek kiállításra, amely különleges varázst kölcsönöz a tárlatnak. A kiállítás ötletgazdája a Lendvai Galéria-Múzeummal közreműködve a Lendvai Fotó-video Klub volt.

Maša Hrustek Sobočan

művészettörténész