2013. december 13.
XXVI. évfolyam 4. szám
2014. december végére befejezõdik a fúzió Az utas interneten, mobilon követheti a jármûvét
Már 550 buszon van fedélzeti számítógép Az autóbuszokról az információk azonnal a diszpécserhez jutnak el és fordítva, az utasok pedig az internetrõl tájékozódhatnak a járatukról. A 4 dél-alföldi Volán társaság az utastájékoztatás és az értékesítés fejlesztésére 284 millió forintot kapott az EU-tól pályázaton. A fejlesztés teljes költségvetése közel 350 millió forint volt. A dél-alföldi régió Volán társaságainak – Tisza, Kunság, Bács és Körös Volán – konzorciuma (DAKK Zrt.) képviseletében Fekete Antal vezérigazgató, Paragi József, a projektirányító bizottságvezetõ, valamint a kivitelezõ Delta Systems Kft.-tõl Kiss Ferenc kereskedelmi igazgató ismertette az Új Magyarország Fejlesztési Terv, Dél-alföldi Operatív Program keretében megvalósult fejlesztés eredményeit október 16-án Szegeden, projektzáró rendezvényen. A Volán társaságok olyan komplex rendszert vezettek be, amely a regionális és országos menetrend szerint közlekedõ autóbuszjáratokon biztosítja a korszerû forgalomirányítást és utastájékoztatást. Mit jelent ez a forgalom-irányításban? Az informatikai rendszer a megrendelõ Volánok
A fejlesztés állomásai A beruházás megvalósítása 2012. augusztusban kezdõdött, kivitelezését a Delta Systems Kft. végezte. A projekt két szakaszból állt. A 2012. decemberében lezárult szakaszban a rendszer hardver és szoftver elemeit szállították és telepítették: a számítógépszervereket, fedélzeti számítógépeket és kijelzõket, az állomások utastájékoztató monitorait és interaktív információs termináljait, valamint az ezeket vezérlõ alkalmazói szoftvereket. A projekt második szakaszában a rendszert valós adatokkal töltötték fel, a már addig is használt Volán szakmai rendszerekkel való adatkapcsolatot tesztelték és üzemelték be. Azok a szerverek, amelyeken fut az egész rendszer, az Invitel budapesti, Kozma utcai adatközpontjában vannak. Az Invitel Távközlési Zrt. idén márciusban a konzorciumban végzett közös munka elismeréseként a régió 4 Volán társaságból álló konzorciumát az InnoMax Díj pályázatán I. helyezéssel jutalmazta.
550 autóbuszát mûhold alapú helymeghatározással (GPSszel) követi és veti össze az elõrehaladásukat a hivatalos menetrenddel. Képes rögzíteni az autóbusz mozgásának és a mûködésének paramétereit: például a sebességét, azt, hogy nyitva vannak-e az ajtók, és GPRS-alapú adatkapcsolaton keresztül juttatja el az információkat a központba. Az autóbuszvezetõk is ezen a csatornán kapják meg a forgalomirányító diszpécserek utasításait. A pontos helyzetre vonatkozó információk alkalmasak arra, hogy elõre lehessen jelezni az egyes járatok menetrendszerûségét, és ha szükséges, akkor a diszpécser be tudjon avatkozni. A rendszer a közlekedõ autóbuszokról érkezõ információ és a hivatalos menetrend öszszevetése alapján automatikusan vezérli az utastájékoztató eszközöket: állomási monitorokat, információs terminálokat, internetes és mobiltelefonos utastájékoztató rendszert, amelyen a közlekedésre vonatkozó késés információk is megjelennek. Ezen túlmenõen – az aktuális feladatnak megfelelõen – a vezérlõ gondoskodik arról, hogy a fedélzeti kijelzõkön is automatikusan megjelenjenek az induló és érkezõ állomások nevei. Új utastájékoztató monitorok és interaktív információs terminálok mûködnek Bácsalmás, Baja, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kistelek autóbusz-állomásain. A projekt keretében 45 darabbal bõvült az útirányt megjelenítõ, elsõ és oldalsó viszonylati kijelzõvel rendelkezõ autóbuszok száma. A közlekedési információk interneten és mobiltelefonon is elérhetõk, így az utasok már az utazás megkezdése elõtt informálódhatnak a várt busz érkezésérõl – egészítette ki a tájékoztatót Paragi József, a Tisza Volán Zrt. infromatikai vezetõje. A rendszer próbaüzeme után ma már a napi gyakorlatban, a forgalomirányító személyzet és az autóbuszvezetõk munkáját támogatva üzemel az új informatikai rendszer, de még csak régiós szintû adatokból: az országos adatbázishoz terveik szerint az év végére csatlakoznak.
Még zajlik a Volánok átvilágítása A Tisza Volán már régóta a magyarországi Volán társaságok legjobbjai közé tartozik, ezen pozíció megtartását a jövõben is kiemelt fontosságúnak tartja Fekete Antal, a DAKK Zrt., valamint a Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója. A vele készített interjúban bejelentette: a szolgáltatási színvonal megtartása mellett sikerült a költségeket csökkenteni. – Megismerve a Tisza Volán Zrt. mûködését, gazdálkodását, milyennek látja a megyei közlekedési társaság helyzetét, az alkalmazottak felkészültségét? – A vezérigazgatói kinevezésem óta eltelt idõ elegendõ volt arra, hogy megismerjem a Tisza Volán Zrt. mûködését – válaszolta Fekete Antal. – A napi kapcsolattartásnak köszönhetõen közvetlen kapcsolatot sikerült kialakítani a munkatársakkal. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a társaságon belüli folyamatok áttekintését követõen számos olyan döntést hoztunk, amelyek elõsegítették mûködésünk hatékonyságának növelését. Mindezt tettük úgy, hogy sikerült költségeket csökkentenünk, a szolgáltatási színvonal megtartása mellett. A Tisza Volán jelenlegi helyzetét stabilnak látom, amit a dolgozókkal végzett közös erõfeszítésünk eredményének tartok: célunk ennek megtartása a jövõben. Az alkalmazottakat abszolút felkészültnek tartom, amit az is mutat, hogy fontos szerepet szánok az itt dolgozóknak a DAKK Zrt. munkájában. – Milyen a szolgáltatás színvonala? – A Tisza Volán Zrt. már régóta a magyarországi Volán
társaságok legjobbjai közé tartozik, ami a fõ gazdasági mutatókat és a szolgáltatás színvonalát illeti. Pozíciónk megtartását a jövõben is kiemelt fontosságúnak tartom, hogy az utazóközönség megelégedéssel vehesse igénybe az általunk nyújtott szolgáltatásokat, legyen szó menetrendszerinti vagy akár különjáratról. – Sikerült-e a régió társaságainak azonosságait, eltérõ mûködési sajátosságait felmérnie, és összehangolni az elkülönülten mûködõ társaságok munkáját? – Már jó ideje tart a régió Volán társaságainak átvilágítása és folyamatainak optimalizálása, de a vállalatok nagysága és tevékenységük sokrétûsége miatt nem értünk, nem érhettünk még a folyamat végére. Ezek a munkák még most is zajlanak, a régió Volán társaságainak munkavállalói napi kapcsolatban vannak egymással. Rendszeresek a napi videókonferenciák, amelyek interaktivitásuknak köszönhetõen hatékonyan szolgálják az információ áramlását. Fontos, hogy társaságaink munkavállalói napi szinten bekapcsolódjanak a közös munkába, így aktív részesei lehetnek az együtt gondolkodásnak, ami formálja
Fekete Antal: Fontos, hogy társaságaink munkavállalói napi szinten bekapcsolódjanak a közös munkába.
és erõsíti a dél-alföldi régió Volán társaságai közötti kohéziót. – 2014-ben felgyorsul-e az átalakítás folyamata, a közösségi közlekedés átszervezése, racionalizálása? Mikorra fejezõdik be a fúzió? – Ha röviden szeretnék válaszolni kérdésére, azt kell mondjam: igen. Hamarosan elérkezünk arra a pontra a folyamatok átvilágításával kapcsolatban, hogy megalapozott döntéseket tudjunk hozni a dél-alföldi régió Volán társaságainak fontos gazdasági, racionalizálási és tevé-
XV. Nemzetközi Közlekedési Konferencia
A közhasznú közlekedés is közszolgáltatás November 28–29-én rendezték meg a XV. Nemzetközi Közlekedési Konferenciát Szegeden, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) székházában. Magyarország egyik legismertebb szakkonferenciáján a közüzemi közszolgáltatási tevékenységeket járták körbe az elõadók. Kiemelten a közhasznú közösségi közlekedés volt a téma, de megismerhette a mintegy 150 közlekedési vállalkozás képviselõje a megyei területfejlesztési koncepciót és az uniós források várható struktúráját 2014–2020. között. A nyitó elõadást Csepreghy
Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára tartotta a 2014–2020. között rendelkezésre álló, uniós forrásokat bemutató tájékoztatójával. Kiemelte: míg jelenleg az uniós pénzek negyede jut gazdaságfejlesztésre, addig ezt az arányt a következõ költségvetési ciklusban 60 százalék fölé emeli a kormányzat. Az MNV Zrt. Volán társaságokért is felelõs portfolió igazgatója, dr. Simon Zoltán a társaságok átalakításának, fúzióinak okairól és elvárásairól beszélt. Hallhattak elõadást a MÁVStart szolgáltatási stratégiájáról, de hangsúlyosan jelent meg dr. Kerékgyártó Jánostól az NFM fõosztályvezetõjétõl,
hogy a közösségi közlekedés szegmenseinek együttmûködése és hatékonyságuk növelése elengedhetetlen a jövõ szempontjából. Az interoperabilitás közösségi közlekedésben betöltött szerepe is terítékre került, de a magánvállalkozások elõadásaiból az is kiderült, hogy mint operátorok nagyobb szeletet kérnek a közösségi közlekedés feladatellátásából. A XV. Nemzetközi Közlekedési Konferencia ajánlást is megfogalmazott. Megállapította, hogy a közösségi közlekedés a közhasznúsága szerint minõsíthetõ közszolgáltatásnak. A résztvevõk jogos elvárásnak tartották a közössé-
Új üzemi tanács A Tisza Volán Zrt. új üzemi tanácsának tagjai: Ágoston Zoltán, Barna Endre, Csécsei János, Furák László, Hódi Attila, Kalmár Csaba, Misley Zsolt, Sári Zsolt, Simon László, Szentmiklósi Imre, Võneki Dezsõ. Póttagok: Fehér Zoltán, Kiss Csaba, Jaszovics József, Bódi László, Torma János, Király Antal.
A megválasztott munkavédelmi bizottság tagjai: Balogh Zoltán, Börcsök Tamás, Kalmár Csaba, Keller Sándor, Kertész Tibor, Kiss Gyula, Sándor József, Sári Zsolt, Szentmiklósi Imre, Tóth Attila, Véber Ferenc. Póttagok: Dóczi József, Fehér Zoltán, Kiss Csaba, Király Antal, Ricza József.
kenységeinek egészét érintõ kardinális kérdésekben. Ezért is rendkívül fontos az a jelenleg zajló munka, amit most kell nagy alapossággal és kellõ körültekintéssel elvégeznünk annak érdekében, hogy a jövõre meghozott fajsúlyos döntéseinket stabil alapokon nyugvó információk birtokában hozhassuk meg. Véleményem szerint az elkészített menetrend alapján, már 2014. elejétõl folyamatosan, egyre több területen valósul meg a racionalizálás és 2014. december 31-re teljes egészében befejezõdik a fúzió.
Csepreghy Nándor elõadását hallgatják a résztvevõk.
gi közlekedési szolgáltatások alágazatai szorosabb együttmûködésének társadalmi igényét. Ezért javasolták, hogy a jövõben a döntéshozók az ellátásért felelõs szervezetek mellett támaszkodjanak a független szakmai szervezetekre is. A feladat különösen a közhasznú autóbusz-közlekedési szolgáltatások 2017. január 1-jei európai piacnyitása miatt elengedhetetlen. Társadalmi és szakmai párbeszéd szükséges a magyarországi piacnyitás optimális megvalósítása érdekében, és fel kell mérni a hazai lehetséges szolgáltatókat tõkeerõ, feladatellátásra való alkalmasság, valamint szakmai felkészültség szempontjából is. A közhasznú közösségi közlekedésben részt vevõ piaci szereplõk hangsúlyosabb megjelenést kérnek a Nemzeti Közlekedési Stratégián belül, a flexibilis szolgáltatások stratégiai megjelenítésében. Azért, mert a Nemzeti Közlekedési Stratégia mentén alakítják ki azokat a projekteket, amelyekre 2014–2020-ig többek között az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív program keretében pályázni lehet. A leglényegesebb az, hogy minden hazai piaci szereplõnek idõben fel kell készülnie egy, a közhasznú közlekedési piacon eddig alig ismert kihívásra.