Szatírán általában olyan kritikus hangvételű,
vétkeket és őrültségeket ostorozó művészeti alkotást szoktak érteni, amely személyeket vagy valamilyen fennálló status quót tesz nevetségessé.
A kötet ezt az elképzelést vizsgálja felül: központi tézise szerint a szatíra olyan destrukciós gyakorlat, amelynek
a hatásosságát nem feltétlenül egy vélekedés,
személy vagy intézmény ellen intézett támadás biztosítja, hanem legalább annyira a rámutatás szemiotikai feltételeinek az elbizonytalanítása.
[...]
A könyv 18., 19. századi szatírákat, újhullámos, valamint 70-es évekbeli magyar filmszatírákat vizsgál, és ezek
példáin keresztül vázolja fel a szatírák modern kori alakulástörténetének lehetséges irányait.