2019. szeptember
Kultúra – politika – közélet
Andrássy út
A fidesz és a kdnp terézvárosi szervezetének lapja
Folytassuk együtt, Terézváros!
,,
Hassay Zsófiával, aki kilenc éve Terézváros polgármestere, az elmúlt időszak eredményeiről, a megoldásra váró feladatokról és az októberi önkormányzati választás tétjéről beszélgettünk.
„
facebook.com/Hassay.Zsofia
Öt évvel ezelőtt tett vállalásainkat maradéktalanul teljesítettük
– Kilenc éve lényegében ugyanazzal a képviselő-testületi többséggel vezeti Terézvárost. Győzelme esetén velük folytatja majd? – Igen. Kivételes értéknek tartom képviselőjelöltjeink tapasztalatát, munkáját és tudását. 2010 óta, immár kilenc éve együtt szolgáljuk a kerületet, s mindenki újraindul. Ös�szeszámoltam, én 21 évnyi – ebből kilenc polgármesteri, négy alpolgármesteri –, a tíz képviselőjelölttel együtt pedig összesen 132 évnyi önkormányzati tapasztalattal rendelkezünk, s akkor még nem is vettem figyelembe a külsős bizottsági éveket. Ennyi idő alatt olyan tudást halmoztunk fel, amely nem nagyon pótolható. Szólnom kell még a munkatársaimról a polgármesteri hivatalban, az önkormányzati tulajdonú cégekben és az intézményeinkben – legyen szó akár oktatási és szociális intézményekről –, akik szakszerű és fontos munkát végeznek. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a kollégákkal együtt képesek vagyunk arra, hogy a következő öt évben is azért dolgozzunk, amiért az eltelt kilencben: Terézváros fejlődéséért, azért, hogy a kerületiek elmondhassák, jó itt élni. Nemcsak a kerületben, hanem Budapesten is elsőként sikerült összegyűjtenünk és leadnunk a jelöltté váláshoz szükséges aláírásokat. Hálával tartozunk a terézvárosiaknak azért, amennyi szeretettel és kedvességgel fogadtak bennünket.
– Mit mondana egy-egy mondatban az eltelt két ciklusról ? – 2010-ben egy súlyosan eladósodott önkormányzatot örököltünk. Az első ciklus egyik legfontosabb feladata az volt, hogy pénzügyileg rendbe hozzuk a kerületet. A most záruló már arról szólt, hogy a biztos anyagi háttérre alapozva a szó valós és képletes értelmében is komoly építkezésekbe tudtunk fogni. – Kérem, emeljen ki néhányat. – Kezdjük talán a legszimbolikusabbal, a vásárcsarnok felújításával. Évtizedek óta tervezték a felújítását, de mindenkinek beletört a bicskája. Nekünk sikerült, vis�szanyerte régi patináját a homlokzat. S már elő van készítve a belső rekonstrukció is. Mindezt saját pénzből tudjuk megvalósítani. Kiemelten fontos terület számunkra az egészségügy, amelyre 1,3 milliárd forintot fordítottunk, felújítottuk az összes háziorvosi rendelőt, modern diagnosztikai berendezéseket vásároltunk a TESZ-nek, és nincs olyan óvoda, iskola, amely ne szépült volna meg. Másodikként a lakossági támogatásokat emelném ki, amely példa nélküli talán az egész országban. Minden korosztályt segítünk, fontos, hogy mindenki személyesen, a saját életében érezze, hogy számíthat az önkormányzat segítségére, a csecsemőktől kezdve a diákokon, az egyetemistákon át a nyugdíjasokig. Adunk többek között születési, fűtés- és kéménybélelési támogatást, iskolakezdési csomagot, diákösztöndíjakat, és a társasházaknak is jut pénz. – Folytatás a 6. oldalon –