Devianciaszocmagyarázatai

A Deviancia szociológiai magyarázatai A deviáns viselkedés A normaszegést nevezik devianciának, a normaszegő viselkedést, deviáns viselkedésnek (bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás, lelki betegségek, stb.).

Az elfogadott normák társadalmanként éltérőek lehetnek, és korszakonként változhatnak.

A deviancia nem mindig szükségképpen káros a társadalom egésze számára.

A szociológiában többnyire csak a súlyosabb normaszegést tárgyalják a deviáns viselkedésről szóló munkákban.

A társadalomban nagyon sokféle normarendszer él. Vannak jogi és erkölcsi normák, vallási szabályok, szokások, illemszabályok, stb. A társadalom nem minden norma megszegését tekinti deviánsnak. Leginkább a jogi és az erkölcsi normák megszegései kötöttek szankciókhoz. A társadalom azt a normaszegő viselkedést tekinti deviánsnak és köti szankciókhoz, amely az egyén vagy a társadalom számára károkat okoz.

A deviáns magatartásokat két nagy csoportba oszthatjuk.

– Az egyikbe azok tartoznak, amelyekben az egyén önmaga ellen fordul valamilyen módon. Ezek az öngyilkosság, a mentális betegségek, az alkoholizmus és a drogfogyasztás.

– A másik csoportba pedig azokat a magatartásmódokat sorolhatjuk, amelyekkel mások ellen fordulnak. Ide tartoznak a bűnözés különböző formái és azok a viselkedésminták, amelyeket a törvények ugyan nem tiltanak, mégis kárt vagy szenvedést okoznak másoknak.

A társadalomtudományok nagy része úgy kezeli a devianciát, mint egyszerű eldöntendő, van - nincs jelenséget: valaki vagy megfelel a társadalmi normáknak, vagy nem. Ez utóbbi deviáns viselkedésnek minisül. Világos megközelítés, de ugyanakkor le is szűkíti a problémakört. A deviancia összetettebb kérdéseket vet fel.

Raybeck árnyaltabbá teszi a jelenség megközelítését azáltal, hogy bevezeti az enyhe, valamint a súlyos deviancia fogalmát, éppen azért, hogy a fokozatok által a különbözz magatartások elkülöníthetőek legyenek.

Megtűrt devianciának azt a fajta viselkedésmódot tartják, amelyet intézményesen nem büntetnek ugyan, de a közvetlen környezet valamilyen módon elítéli és ennek megfelelően bünteti.

Egy társadalom tagjainak válasza a devianciára annak függvényében történik, hogy mennyire érdekeltek a kulturális értékek és a szociális rend fenntartásában. A társadalom viszonyulása és értékfelfogása esetenként lényegesen különbözhet. Az emberek képesek megkülönböztetni azokat, akik nem viselkednek a normáknak megfelelően azoktól, akik valójában fenyegetik a rendet.

Ezek a devianciák a legenyhébbtől a legsúlyosabbig rangsorolhatók.

Érdemes tehát különbséget tenni az enyhe és súlyos deviancia között, mivel az előbbi csak a kulturális és szociális szabályoktól eltérő viselkedést jelöli, míg az utóbbi nem csupán eltárolódik a társadalmi rendtől, hanem komolyan fenyegeti is annak megmaradását.

Egy közösségen belül a deviánsnak számító magatartás megítélése erkölcsi alapon működő, nem tudatos előítéletek alapján is megtörténhet.

Deviancia okait magyarázó elméletek: A szociológiai elméletek (kulturális elmélet, anómia elmélet, minőségi elmélet) közös jellemzője, hogy elsősorban nem az egyén deviáns viselkedésének okait kutatják, hanem a deviáns viselkedés társadalmi gyakoriságának magyarázatát keresik, és nem az egyénen, hanem a társadalomban gyökerező okokat kívánják feltárni. Közös jellemzőjük az is, hogy nem egy-egy deviáns viselkedésfajta előfordulását, hanem általánosságban mindenfajta devianciát próbálnak megmagyarázni.

A deviáns szubkultúra: A szubkultúra szociológiai meghatározása a következő: minden országos méretű társadalmi közösségben megtalálunk olyan csoportokat, amelyeknek a normái bizonyos vonatkozásokban különböznek egymástól, s ezeket a csupán egy-egy csoportra érvényes normákat nevezzük szubkultúrának. Sokféle alapon jöhetnek létre szubkultúrák, leginkább ismertek a következők:

–

nemzedéki alapon (pl. ifjúsági szubkultúrák: csöves, punk, stb.),

–

vallási alapon (szekták)

–

etnikai alapon (szeparáció)

–

ideológiai alapon (szélsőséges politikai elveket vallók)

Cloward, Cohen és Ohlin dolgozta ki a deviás szubkultúra fogalmát.

Szerintük a deviáns szubkultúra az uralkodótól eltérő, főleg kisközösségi kultúra, és amennyiben bűnözésre ösztönző szubkultúra, úgy eszközül szolgál a középosztály uralkodó normái elleni cselekvésre, főleg azok körében, akiknek az érvényesülési lehetősége korlátozott, lehetetlenné, vagy kilátástalanná vált.

A szubkultúra keletkezésére nagy esély van a hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartozó csoportokban, valamint a generációváltás akadályai esetén a fiatal korosztályokban. A szubkultúrára éppen a tagok közötti erős kötődések a jellemzőek, és ezek a deviáns viselkedési formák táplálói.

A deviáns magatartásokkal kapcsolatos vizsgálódáskor az olyan szubkultúrák kerülnek a középpontba, amelyek a létező domináns kultúra normáit nem akarják vagy nem tudják követni. E mellett a deviáns viselkedést ezek az elméletek - Mertonhoz hasonlóan - a racionalitás egy verziójának tartják.

A szubkultúrában fontosak a csoportfolyamatok, hiszen kollektív problémamegoldásról van szó. Hangsúly van a szociokulturális tényezőkön is, amelyekkel szemben az egyén tehetetlen, kiszolgáltatott lehet, s ilyenkor léphet föl a deviáns viselkedés.

Biológiai elmélet: Bűnözés: Korábban összefüggést láttak a koponyaalkat és az áll, valamint a bűnözés között, de ezt megcáfolták. A közelmúltban fogalmazták meg azt az elméletet, amely az erőszakos bűnözést egy speciális kromoszóma-rendellenességgel hozza kapcsolatba.

Azonban nem bizonyítják meggyőzőén, hogy ez a kromoszóma-rendellenesség valóban hajlamossá tesz-e, és ha igen milyen mértékben. Azt viszont nem lehet kizárni, hogy bizonyos genetikai vagy más biológiai adottságok hajlamossá tesznek meghatározott elmebetegségekre.

Pszichológiai elmélet: Vagy akut feszültséghelyzetekre, vagy egész személyiségfejlődésre helyezik a hangsúlyt.

A frusztráció-agresszió elmélet Dollard szerint a személyi szükségletek kielégítésében való sikertelenség, frusztráció agresszív viselkedést eredményez.

Az agresszió irányulhat más személyek ellen (emberölés, testi sértés) vagy önmaga ellen (öngyilkosság) is.

Amikor az egyes emberek életében azokat az okokat keressük, amelyek a deviáns magatartás kialakulásában szerepet játszottak, akkor szinte minden esetben fel lehet fedezni valamilyen feszültséghelyzetet, például öngyilkosság esetében az elmagányosodást, családi viszályt, az alkoholisták körében a férfi-nő kapcsolatok problémáit, konfliktusait, a foglalkozási életpályával kapcsolatos feszültségeket, kábítószer-fogyasztó „aluljárós” fiataloknál az iskolai kudarcokat és konfliktusokat.

A deviáns magatartású személy a feszültségek szorításában mintegy „belemenekül” a devianciába.

Az öngyilkosság esetében a megoldhatatlannak látszó helyzetből való menekülés szándéka egyértelmű.

A mértéktelen alkoholfogyasztás motívuma is az alkohol közismert átmeneti feszültség- és szorongásoldó hatásával függ össze.

A kábítószert fogyasztó fiatalok azért csatlakoznak ilyen közösségekhez és nyúlnak kábítószerhez, mert így átmenetileg elfelejtik a családban és iskolában őket ért kínos élményeket.

Az antiszociális magatartású, agresszív fiatalok magaviseletének hátterében az érzelmi, indulati élet kielégítetlensége és önérzeti sérülések állnak.

A szociológusok számára természetesen felmerül a kérdés, hogy a vizsgált társadalomban vagy társadalmi csoportban mennyire gyakoriak a feszültséghelyzetek, és ezeknek gyakorisága hogyan függ össze a társadalom vagy a csoport általános jellemzőivel.

A pszichoanalitikus elméletek a személyiségfejlődésben keresik a deviáns viselkedés,

elsősorban a mentális betegségek, azok között is különösen a neurózisok okát. Ezek a kora gyermekkori élményekben, különösképpen a szülő-gyermek kapcsolatokban látják a felnőttkori deviancia gyökerét.

Jones -1963- elmélete szerint az alkoholizmus gyökerét az orális dependenciában lehet keresni, az anyamelltől való infantilis függésben látja az alkoholizmus mély okát. Eszerint az alkoholista férfi nem tud függetlenedni az anyától, egyrészt az anya uralma alatt marad, másrészt felnőttkorában is „anyai” kényeztetésre vágyik. Az ivás mintegy az anyamell pótléka. A lerészegedés hátterében az a vágy áll, hogy a felnőtt férfival magatehetetlen gyermekként bánjanak.

Más pszichoanalitikus elméletekhez hasonlóan ezt az anyától való függőség elméletet is csak klinikai mintákon, tehát egyes betegeknél mutatták ki, a népesség egészére kiterjedő mintákon végzett vizsgálattal nem bizonyították.

Az egyetlen, nagy esetszámú mintákon talált közvetett bizonyíték az, hogy az alkoholista férfiak az átlagosnál sokkal gyakrabban élnek együtt náluk idősebb házastárssal.

Menninger -1938- szerint az alkoholizmus valójában lassú öngyilkosság, gyökere pedig a halálvágy.

E. Fromm -1974- elméletét a destruktív agresszivitásról. Ennek mélylélektani gyökereit keresi. Példaként Hitler és Sztálin személyiségét elemzi. Hitlernél a halott iránti beteges vonzódás, a nekrofília, Sztálinnál a nem szexuális indíttatású szadizmus a különösen nagyfokú kegyetlenség és destruktivitás mély oka. Ezek kialakulását részben gyermekkori élményekkel, de ezen kívül – az eredeti pszichoanalitikus elméletektől eltérően – az embertelen társadalmi rendszerben is látja.

Ezeknek az elméleteknek a körébe sorolhatjuk azt a gondolatot is, hogy létezik az úgynevezett pszichopata személyiség. Az ilyen személyiségű emberben nincsenek morális gátlások, nincs megértés és együttérzés más emberek iránt, ezért hajlamosak a más emberekkel szembeni agresszióra, bűnözésre.

Van olyan elmélet is, amely szerint az alkoholisták bizonyos személyiségtípusba tartoznak, vagy – lazább megfogalmazásban – bizonyos személyiségtípusok hajlamosak az alkoholizmusra. Ilyenek: az éretlen, az önmagát kényeztető személyiség, a szexuális problémákkal küszködők, az önmagukat büntetni kívánók, végül a feszültségekkel küszködő személyiség.

Kulturális elméletek: Minden társadalomban kulturális normák és értékek szabályozzák a társadalom tagjainak viselkedését. Ezek a normák kultúránként meglehetősen eltérőék.

Különösképpen érvényes ez a szeszes ital és kábítószer fogyasztására. Azt lehet mondani, hogy szinte minden társadalomban engedélyeztek és használtak olyan szereket, amelyek az ember lelkiállapotát befolyásolják. Az egyes kábítószerek és az alkohol fogyasztása egyes társadalmakban nem minősül deviáns viselkedésnek, más társadalmakban viszont igen.

A kábítószer és a szeszes ital fogyasztásának módjára, körülményeire és a megengedett mennyiségére vonatkozó normák is eltérőek a különböző kultúrákban.

Hasonló kulturális magyarázatot lehet megfogalmazni az erőszakos bűnözés különbségeire is -a mai európai kultúrájú társadalmak között is nagy különbségek vannak abban a tekintetben, hogy konfliktus esetében megengedett-e, a férfias viselkedéshez tartozik-e az erőszakos fellépés, a sérelem megtorlása-.

Az öngyilkosságot illetően is eltérő normák élnek a társadalmakban.

Az elmebetegségeket illetően is felmerült az a gondolat, hogy az adott társadalom kultúrája szerepet játszhat abban, hogy a különböző elmebetegségek milyen gyakorisággal fordulnak elő.

A kulturális elméletek szerint tehát azokban a társadalmakban gyakoribb valamely deviáns viselkedési forma, amelyek azt engedélyezik, vagy hallgatólagosan elfogadják, eltűrik, kevésbé szigorúan szabályozzák, korlátozzák.

A kulturális elméletek körébe sorolhatjuk a chicagói iskola bűnözéselméletét, az ún. differenciális elméletet. A különleges elnevezés mögött egyszerű gondolat rejlik, hogy azok, akik gyakrabban kerülnek kapcsolatba bűnözőkkel, nagyobb valószínűséggel válnak bűnözőkké, mint azok, akik ritkán találkoznak bűnözőkkel.

Címkézés elméletek: Fuller & Myers szerint ha a rendet a domináns társadalmi csoportok értékrendjének érvényesülése jelenti, akkor az lesz társadalmi probléma, amit az emberek annak tekintenek, amit viszont nem sorolnak be ebbe a kategóriába, az nem minősül annak.

Becker szerint a deviáns eszerint az, akire a deviáns címkét sikeresen ráragasztották.

A társadalmi problémák tehát úgy jönnek létre, hogy a magatartások és társadalmi jelenségek bizonyos formáit a közvélekedés gerjeszti.

Strukturális problémák A strukturális problémák közé soroljuk azokat a társadalmi jelenségeket, amelyek a társadalmi hierarchia vagy a társadalom működésének elemei. Ilyenek a szegénység , munkanélküliség. Ezeket két okból tekinthetjük problémának.

– Egyrészt, mert olyan létezésfeltételek közé kényszerítik az egyéneket, melyek kárt, szenvedést, hátrányt jelentenek a számukra.

– Másrészt azért, mert növelik a társadalomban a konfliktusok és konfrontációk lehetőségét.

Anómia elméletek: A szociológia klasszikus devianciaelméletei. Ezek magyarázzák a makro-társadalom. jellemzőivel, struktúrájával, ellentmondásaival a deviáns viselkedés gyakoriságát. Egyben ezek azok az elméletek, amelyek legkövetkezetesebben alkalmazzák azt a szemléletet, hogy a deviáns viselkedésnek közös gyökereik vannak.

Durkheim (1967): Az anómia fogalmát annak kapcsán vezette be, hogy a modern társadalmakban a hagyományos normák és szabályok föllazulnak, újak pedig nem váltják fel őket.

Anómia akkor alakul ki, amikor a társadalmi élet egy adott területén nem léteznek világos szabályok, amelyek vezérelnék az emberek viselkedését. Durkheim úgy vélte, hogy ilyen helyzetben az emberek megzavarodnak, nem találják a helyüket, s ennélfogva az anómia az öngyilkosságra való hajlam hátterében álló társadalmi tényezők egyike.

Merton (1980): Az anómia nem egyszerűen a normák meggyengülése az adott társadalomban, hanem a társadalomban elfogadott célok és megengedett eszközök közti ellentmondás.

Nyilvánvaló, hogy a szegényebb rétegek tagjai, az abból származók a megengedett eszközök segítségével nem, vagy alig képesek a célokat megvalósítani. Ezért ezekben a rétegekben gyakori az anómia.

Azokat, akik nem tudnak érvényesülni, a többiek elítélik, ilyen helyzetben pedig nagy a kísértés, hogy az ember bármilyen áron, akár törvényes, akár törvénytelen úton, megpróbáljon felemelkedni.

Az anómia következménye a deviáns magatartás, amelyet az egyéni alkalmazkodás formájának tekint.

Az egyéni alkalmazkodásnak Merton öt formáját ismeri, ezek közül négy deviáns, egy nem: – – – – –

Konformizmus. Újítás Ritualizmus Visszahúzódás Lázadás.

A konformizmus az a magatartásmód, amely mind a célokat, mind az engedélyezett eszközöket elfogadja, és igyekszik azokhoz igazodni. (Merton: 356) Konformizmusnak tekinthetjük, ha valaki az alapvető értékeket követi, és ennek következtében kerül ellentétbe a többiek elvárásaival, a szokásosan követett normákkal, de konformizmus az is, ha valaki környezetének elvárásaihoz igazodik, közben viszont megszegi a normákat, esetleg a törvényeket.

A konformista magatartást folytatók joggal várnak el „jutalmakat” a szűkebb vagy tágabb társadalomtól, joggal várják el azt, hogy megbecsüljék őket, hogy előrejutásuk zökkenőmentes legyen. Ez az elvárás azonban nagyon sokszor nem teljesül, és jutalom helyett inkább büntetésben részesülnek: semmilyen megbecsülést nem kapnak, egyáltalán nem jutnak előre a munkahelyükön stb. Ennek az az oka, hogy a társadalom nem sematikusan működő rendszer, hanem számtalan részrendszer állandóan változó halmaza.

Az újítás elfogadja, fontosnak tartja, sőt, törekvéseivel kihangsúlyozza a társadalom által preferált célokat, de olyan hatékony eszközök segítségével igyekszik azokat elérni, amelyek intézményesen tiltottak.

A gazdaságban az újítás kényszere gyakran eltörli a határokat az erkölcsileg megengedett

üzleti törekvések és az erkölcstelen és törvénytelen praktikák között. Ez az a magatartástípus, melyben ellentétbe kerülnek egymással a modern társadalmak alapvető értékei így pl. a megújulás követelménye és a szolidaritás parancsa, amelyek közül legtöbbször az utóbbi bizonyul gyengébbnek. Látható, hogy a konformizmus azért is igen nehéz, mert az értékek is ellentétbe kerülhetnek egymással. A bűnözés különböző formáit /mindazokat, amelyek a megújulást, a sikert tiltott, vagy csupán még nem engedélyezett úton kísérlik meg elérni/, de főleg az úgynevezett fehérgalléros bűnözést sorolhatjuk ebbe a devianciatípusba.

Merton álláspontja szerint a bűnözés bizonyos területei „normális” reakciót jelentenek abban a helyzetben, amikor az emberek magukévá teszik az anyagi siker kulturálisan hangsúlyozott célját, de kevéssé jutnak hozzá azokhoz az eszközökhöz, melyekkel megengedett módon megszerezhetik azt. (Merton: 363) A ritualizmust általában nem tekintik társadalmi problémának, mivel nemcsak elfogadja, de kifejezetten mereven ragaszkodik a célok eléréséhez engedélyezett eszközökhöz. Mégis deviánssá teszi az, hogy lemond a célok eléréséről, lemond a sikerről, arról, hogy „előrehaladjon a világban”. Az egyén, aki ezt az utat választja, megpróbál menekülni a veszélyektől és kudarcoktól, melyek a sikerért folyó versengés velejárói. Ezzel szemben ragaszkodik az intézményes normákhoz, a biztonságos rutinhoz.

Valószínűleg az alsó középosztálynál figyelhető meg leginkább ez a fajta deviancia.

(Merton: 372-374) A deviancia sajátos, egyre gyakoribb formája a visszahúzódás. A 20. század közepén még ritkán előfordulónak tekintették, a század második felében azonban mind többen választották a célok és az eszközök együttes elutasítását. Ide lehet sorolni a mentális betegségekben szenvedőket, az alkoholistákat, a drogfogyasztókat, a csavargókat stb.

Ez a deviancia valójában a versenyből kihulló, frusztrált egyének menekülése. Ez a magatartás a társadalomból kitagadottakra jellemző. (Merton: 378-382) A visszahúzódás önpusztító magatartás, a lázadás viszont a társadalom struktúrája, kulturális szerkezete ellen irányul és új struktúrák kialakítását tűzi ki célul.

Elidegenedés: Az anómiához hasonló fogalom az elidegenedés.

Dimenziói: hatalomnélküliség, az élet értelmetlensége, az elmagányosodás, az önmagától való elidegenedés, az önértékelés elvetése, a normanélküliség.

Az anómia-elméletekből adódó fontos következtetés, hogy a deviáns viselkedést mutató személyek a társadalmi viszonyok áldozatai, nem hibáztathatók viselkedésükért, megsegítésük a társadalom. egészének mintegy kötelessége Racionális választás elmélete: (Cor- nish-Clarke 1986) Közgazdaságtani fogalmakkal, a várható haszonnal és költségek kockázatával magyarázza a vagyon elleni bűnözést.

Korábban is elő-előfordult olyan felfogás, hogy a vagyon elleni bűnöző racionálisan jár el, mérlegeli a cselekményből várható anyagi nyereséget és a lebukás kockázatát, valamint a várható büntetést. A racionális választás elmélete ezt a megközelítést pontosan megfogalmazott elméletté fejlesztette. Valószínű azonban, hogy még a vagyon elleni bűncselekmények elkövetőinek is csak egy kisebbsége kalkulál teljesen racionálisan, és még az utóbbiak körében is gyakori a kockázat irreális lebecsülése.

A vagyon elleni bűncselekményeket elkövetők jelentős része és a legtöbb egyéb bűncselekmény elkövetői valószínűleg egyáltalán nem gondolják át cselekményük következményeit.

A deviancia típusai: A bűnözés É. Durkheim a bűnözéssel kapcsolatban leírta, hogy nem létezik olyan társadalom, amelyben ne lenne bűnözés. Hogy bűnözés létezik, ezt normális állapotnak tekintette, feltéve, hogy nem halad meg egy meghatározott mértéket.

A bűnt másfelől szükségesnek is tartotta, nélkülözhetetlennek az erkölcs és a jog normális fejlődéséhez.

A bűnözéssel kapcsolatos tendenciákat leginkább a bűnözési statisztikák világítják meg, amelyeknek három forrása lehet: – az ismertté vált bűncselekmények száma, amely a rendőrség adataira támaszkodik, – az elkövetők és vád alá helyezettek száma, amiről az ügyészség informál - a jogerősen elítéltek száma, ami a bíróságoktól származik Az ismertté vált bűncselekmények száma nem fedi a ténylegesen elkövetett bűncselekmények számát. A bűnüldözés előtt nem kevés bűncselekmény marad rejtve.

A rendszerváltozásig hazánkban a bűnözési tendencia közepesnek mondható, de folyamatos emelkedést is mutat. Nehéz tényszerűen megállapítani, hogy ebből az emelkedésből mennyi az, ami "tiszta" többlet, ugyanis az évtizedek alatt a törvények is változtak, régebben bűncselekménynek elfogadott viselkedési formák elvesztették bűncselekmény jellegüket, míg új bűncselekményi kategóriák születtek. Ezenkívül még a közlekedési bűncselekmények fokozatos emelkedése is bonyolítja a kérdést.

Mindenesetre megállapítható, hogy a vagyon elleni bűncselekmények jelentősebb emelkedése már a nyolcvanas években elkezdődött. E mögött részben a szegénységtől gerjesztett, illetve a vagyoni különbségek széthúzódásából adódó feszültségek állnak. A rendszerváltozás után a demokratizáló nyitás önmagában is bűnözést generáló, az életszínvonal-esés nemkülönben.

A hatóságok tudomására jutott bűncselekmények száma növekedett, míg az elítéltek száma alig változott. Okai, hogy a bűnhalmazatok megszaporodtak, de a felderítési arányok pedig romlottak.

A bűnözés meglehetősen erősen összpontosul a fiatalabb felnőtt férfiakra.

Az elkövetők és az elítéltek száma a leghátrányosabb helyzetű rétegekben a legmagasabb. Ez igaz a fiatalkorú bűnözésre és az erőszakos bűncselekmények arányaira is.

A büntetőjog eszközrendszere önmagában alkalmatlan a bűnözésben újratermelődő társadalmi problémák megoldására. A kényszer keretei között történő nevelés, kezelés csak esetlegesen hozhat jó és tartós eredményeket.

Az alkoholizmus Az alkoholizmus mértékének megállapítása nem könnyű. Alkoholizmusnak a mértéktelen alkoholfogyasztást tekintjük, illetve az olyan személyt tartjuk alkoholistának, aki alkoholfüggő, nem tudja megállni, hogy ne fogyasszon alkoholt, kényszeresen iszik.

Az alkoholizmus társadalmi probléma, hiszen egy sor negatív társadalmi jelenségbe torkollik, megtalálható a problémák hátterében, vagy maga az alkoholizmus indukálja a problémát.

Elsősorban a bűnözés és az alkoholizmus, ill. a válások, a családi problémák és az alkoholizmus összefüggéseit szokták kiemelni, de az alkoholfogyasztás mértéktelensége sok esetben előidézi például a balesetek előfordulását, vagy az öngyilkosságot.

Az alkoholisták számának megállapítása sem könnyű, pontos megállapítása nem is lehetséges. Általánosan két módszer terjedt el a körülbelüli számadatok elnyeréséhez: - Ledermann módszere: az egy főre jutó évi alkoholfogyasztást elosztja a lakosság számával, majd ebből következtet, és alkoholizálási fokokat állapít meg - Jellinek-képlet a májzsugorodás következtében meghaltak számát szorozza 0,60-nal és 144-gyel (a 0,60-as szorzó arra utal, hogy a májzsugorban meghaltak 60%-ánál okozhatta a betegséget az alkoholfogyasztás, a 144-es szorzó pedig a súlyos alkoholisták számára utal).

Az alkoholfogyasztás mértéke nőtt az évtizedek folyamán, ami ebben a legveszélyesebb, hogy leginkább a mértéktelenül ivók száma növekedett. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok arról, hogy hazánkban milyen mértékű az alkoholos eredetű májzsugorodásban meghaltak száma. Nemzetközi összehasonlításban is magasak ezek az adatok. Az alkoholizmus az aktív felnőttkor derekán a leggyakoribb (tehát a 30-49 év közöttieknél), és itt is elmondható, hogy nagyobb arányban vannak köztük a férfiak, mint a nők. Sajnálatos viszont, hogy egyre nagyobb a nők körében az alkoholfogyasztás és több az alkoholbeteg, valamint egyre fiatalabbakat érint az alkoholizálás.

Drogfogyasztás Téves az az elgondolás, hogy a kábítószer fogyasztás csak napjainkban okoz problémát, a régi társadalmi rendszerben nem, vagy alig létezett. Ez igaz lehet a hatvanas évekre és a hetvenes évek elejére, mikor még valóban nagyon szűk körre volt jellemző az abúzus, s ez is főleg csak gyógyszerek szedését jelentette alkohollal kombinálva.

A hetvenes évek második felében viszont már sokkal szélesebb körben elterjed a fiatalok körében a kábítószerezés.

A gyógyszer+alkohol mellett megjelennek az olyan gyógyszerek, amelyekhez nincs szükség az alkohol besegítésére (Parkan, kodeint tartalmazó gyógyszerek), de tömegesen a szipózás terjed el (ragasztókat és hígítót belélegezve érhető el a hatás, aminek az elterjedését főleg a könnyű beszerezhetőségének és olcsóságának köszönhette).

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára már a fiatalok között nem ritka a politoxikomán.

A nyolcvanas években a fogyasztott drogok köre nő. Szélesedik az indiai kendert termelők és fogyasztók köre. A kemény drogok iránti igény elterjedését mutatja, hogy egyre többen fogyasztanak házilag gyártott mákkészítményeket. Tulajdonképpen ekkorra már mindent kipróbáltak a fiatalok, amitől valamennyire is kábító, bódító hatást remélhettek.

A rendszerváltozás idejére így kialakult egy potenciális keresleti oldal, aminek nem sokáig kellett várnia a megfelelő kínálati oldalra.

A kábítószer fogyasztásban az utóbbi pár évben nagy változások történtek. Nemzetközileg is tapasztalható tendencia, hogy tömegesen terjedt el az extasy és a speed tabletták használata (amfetamin származékok), s minden drogot, de ezeket leginkább egyre fiatalabbak használják.

A másik érdekes változás, hogy korábban a kábítószer fogyasztás - itthon és külföldön is inkább a nagyobb városokban élő fiatalokra volt jellemző. Ma az amfetamin származékok fogyasztása esetén város és falu között alig tapasztalható a különbség. Tömeges elterjedésüket annak köszönhetik, hogy nem túl drágák.

Az öngyilkosság Öngyilkosságot követ el az az ember, aki életének saját maga vet véget. Öngyilkossági kísérletről akkor beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek következtében nem hal meg.

Talán nem véletlen, hogy a modern szociológia első nagy munkája, a ma is alapműnek számító 1897-es É. Durkheim könyv az öngyilkosság vizsgálatával foglalkozik.

A multivariáns analízis módszerével bebizonyítja, hogy sok tévhit veszi körül ezt a tárgykört, viszont alapvetően meghatározó a társadalmi integráció mértéke.

A kutatókat máig feszíti a kérdés, hogy milyen társadalmi, kulturális és pszichés folyamatok vannak az öngyilkosságok hátterében. A meghatározó tényezők a személyiségben, a pszichés fejlődésben éppúgy jelen lehetnek, mint a társadalmi, szociális vetületekben. A személyiség is lényegében társadalmi termék, hiszen a különféle lélektani sajátosságok társadalmi hatásokra alakulnak ki és szilárdulnak meg, amit szociológiailag vizsgálhatunk, de nem nélkülözhetjük a személyiség és a ráható interperszonális folyamatok pszichológiai ismeretét.

Henry és Short leírása szerint az emberi törekvések meghiúsulása frusztrációt okoz, aminek a növekedésével erősödik az agresszív indulat is. Az agresszivitás lehet kifelé vagy befelé irányuló. Ha a külső társadalmi kényszer gyenge, akkor az egyén a kudarcaiért önmagában keresi a hibát, agresszióját maga ellen fordítja.

A személyiségben viszonylag kevés az irreverzibilis folyamat, a pszichológiai állandók szüntelen mozgásban vannak. Krízisek, traumák hatására, a megoldási minták hiányos volta, vagy inadekvát használata eljuttathatják az egyént a szuicidális szindrómához.

Az öngyilkosságveszélyt az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: – biológiai okok (pl. biológiai krízis, akceleráció stb.)

– pszichológiai okok (pl. diszharmonikus és deviáns család, kudarcok, beilleszkedési zavarok, stb.)

– szociális okok (pl. szerepváltás, szerepvesztés, normarendszer és gazdasági változások stb.)

Az öngyilkos cselekmények mögött nagyon fontosak a családi háttérben meghúzódó folyamatok. Öngyilkossághoz vezethet: – a szükséges változás elfogadásának a képtelensége – szerepkonfliktusok, kudarcok – megromlott családi struktúra – affektív nehézségek – kiegyensúlyozatlan vagy egyoldalú kapcsolat családon belül – tranzakciós nehézségek – hiányos krízismegoldási stratégiák

Mentális betegségek A társadalmi beilleszkedési zavarok közül a mentális zavarok elterjedtségéről a legnehezebb világos képet kapni.

Az egészségügyi ellátó rendszerben az előfordulás gyakorisága feltételezhetően nem a lakosság összes ilyen jellegű betegét mutatja meg. Különböző vizsgálatok alapján a skizofréniában szenvedők aránya kb. 2,5 ezrelék, a súlyosabb pszichiátriai betegségben szenvedők aránya 1-2%-ra tehetők.

A neurózisban szenvedők számát nagyon magasan, 25-50%-ban állapítottak meg, de a depresszió is elég gyakori előfordulású a lakosság körében. Kérdés, hogy ilyen tömeges előfordulás esetében a neurózist devianciának tekintsük-e.

Az ideg- és elmebetegek között több a nőtlen, hajadon és elvált, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy nehéz a betegekkel együtt élni, sokszor a család toleranciája is elfogy.

A betegek között több a nő, de pl. a skizofrénia a férfiaknál hamarabb jelentkezik.

A mentális betegségek többsége fiatal felnőttkorban jelentkezik, ebből adódóan az egyre idősödő korcsoportoknál egyre magasabb arányokkal találkozunk.

A deviancia okaira vonatkozóan tehát sokféle elmélet létezik a társadalomtudományokban.

Tekintettel a deviancia kérdéskörének bonyolultságára, többféle elméletet együttesen kell figyelembe venni e jelenségek megértéséhez.

A fenti elméletek szintézisét úgy fogalmaznám meg, hogy az egyén deviáns viselkedésének gyökere legtöbbször valamilyen szocializációs zavar. Az ennek következtében nem teljesen érett vagy erős személyiség nem képes a felnőttélettel együtt járó feszültségeket elviselni. Ezek elől valamilyen devianciába menekül. A társadalom és a közvetlen környezet kultúrája befolyásolja abban, hogy milyen devianciát választ. Mind a feszültséghelyzetek gyakorisága és élessége, mind a szocializációs hibák előfordulása, mind a kulturális értékek és normák nagymértékben függenek a makrotársadalom állapotától, az anómia és az elidegenedés fokától.