VIDÉKI ÉJI DAL
Egy lehelet hatásos réseket nyit az ernyő-falakon – a roncsolt tetők örvényét megzavarja – a tűzhelyek határait szétsimítja –a kereszteződéseket elhomályosítja.
A szőlőskert hosszán, lábammal egy vízlefolyó csatornára támaszkodva, leereszkedem abban a hintóban, melynek korát eléggé jelzik a domború tükrök, kikerekített deszkafal táblák és körülfutó ülőhelyek. Álmom halottaskocsija, magányosan, együgyűségem juhászkunyhója, e kocsi ráfordul az elmosódott nagy út pázsitjára; és a jobb oldali tükör felső részének csorbájában forogtak a halvány holdfényű figurák, lombok, keblek.
Sötétzöld és kék árasztja el a képet.
Leszerszámozás egy kavicshalom környékén.
– Idefüttyentjük a vihart, a Szodomákat és Szolimákat, s a vadállatokat és hadseregeket.
Az álom postakocsija és állatai újrakezdik-e a legfojtóbb szálerdők alatt, hogy szemig a selyemforrásba merítsenek?
És elhajtanak minket ostorral a csobogó vízen és szétterült italokon át, ráhemperedni a kutyák ugatására…
Egy lehelet a tűzhely határait szétsimítja
Arthur Rimbaud (Weöres Sándor fordítása)
Mit bámészkodsz, kölyök?
Nos?
A jegyeket kérem.
A HOLLÓ ELSŐ KÖNYV KÍN
Csend borul ma éjjel a városra, mélységesen mély csend, és amikor éjfélt üt az óra, minden, ami kicsit is jónak nevezhető, kivert kutyaként kullog el innen, a fekete, éjsötét árnyékokat megszállják a holtak, a hibás angolsággal kerékbe tört verssorok, a hús és a vér és a sok bávatag arc…
Olyan fakó a Holló és olyan elkeseredett. Erő s, lélekben mégis roncs. Hangosan kacag az utcai lámpa fénykörében, démoni mosolya egy olyan léleké, aki élt, meghalt, és mégis él…
Hazafelé tart, ahol eggyé válhat az árnyakkal, és vidám színeket pingálhat az arcára.
Ma éjjel a Pokol angyala ajándékkal megrakodva száll le a Földre.
A város gettója. Egy zsákutca és egy elfeledett ház, egy férfi formátlan árnya az emeleti ablakban… mozdulatlanul néz, mégsem lát. Élettelen, beteges alak, akit a kétségbeesés súlya görnyeszt. Fülel, pedig a hangok, amiket hall, már egy éve elhaltak. Mégis annyira hangosak…
Lövések dörrennek. lány zokog, elcsukló hangon könyörög. Az árny akkor nem tudott segíteni rajta, de már nem emlékszik, miért.
Férfiak ordítanak, gonoszul, kegyetlenül. Nevükön szólítják egymást: Tin Tin, Mókás, T-Bird, Top Dollar, Tom Tom. A szavak jégszilánkok a szívében, mégis perzsel ő lánggal lobognak az elméjében.
Hé, Tin Tin! Mondtam, hogy jövünk! Azt skubizd, mi van Patkinál,Tin!
Mit hoztál, Patki? Még pár koszos korsót?
38-as. lenyomozhatatlan. Frissen a keleti oldalról.
Mennyi? Százas, és itt se vagyok. Jó, mi?
Lássuk, hogy szuperál.
Ja. Ugorjunk el Casshez, és…
Mit csinálsz, te barom?!
Te állat! Teljesen zakkant vagy!
Barom! A nyakunkra Hozod a zsernyákokat!
Totál jószándékkal jöttem, te meg húzol egy ilyet? Idióta!
Tin Tin, cimbora! Minek nyuvasztottad ki a nénit??
Az megvan, amikor átvágtál, Patki?
Viszlát!
Kész vagy, öreg! Kész vagy!
végszóra elered az eső Az ég utolsó, kétségbeesett, hiábavaló próbálkozása, hogy kimossa a városból a mocskot.
Top meg aszongya, terítesz a körzetében.
Dagadt Eddie tízéves volt, amikor a bátyja túll őtte a heroint. Akkor megfogadta, ő nem lép erre az útra. De amikor elnyel a város sötétje, néha a nagyon rossz ötletek is kiválónak tű nnek.
Bea csak úgy tett, mintha élne. CSAK SZÁMOLTA A NAPOKAT A NYUGDÍJ ÉS A KÖVETKEZŐ DOBOZ NYUGTATÓ MEGÉRKEZÉSE KÖZÖTT. A köztemető ben hamvasztják majd el, a nemtörő döm fő bérlő pedig az utcára hajítja nagy becsben tartott macskáját, Gabrielt.
Patki a gettóban született, akkortájt, amikor pusztulásnak indult a környék. Ha a város egy test, akkor Patki volt rajta a gennyes pattanás.
Tin Tin macskaként surrant be a sikátorba. Lelkét annyira eltorzította a gonoszság, mintha egy Bosch-festményb ő l mászott volna ki.
Csípő s az októberi éjszaka, de Tin Tin hirtelen megizzad.
Helló, Tin Tin! Emlékszel rám?
