Fradi–Mezőkövesd: meccsfüzet a hazai szezonzáróra

Page 11

32

32-ES ÉRDEKESSÉGEK

Kiemeltként kezdünk majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében írta: Hatos Szabolcs

Férfi labdarúgócsapatunk 93 év után triplázott újra. Az együttest felkészítő Sergei Rebrov egy nagyon szűk körbe lépett be harmadik FTC-s bajnoki címével, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a Ferencváros 2021 nyarán is a BL selejtezőjében indulhat. Mint ismert, a Ferencváros férfi labdarúgócsapata 2021. április 20-án,

20

kedden - stílszerűen egy Újpest elleni 3-0-s sikerrel - biztosította be újabb, zsinórban harmadik bajnoki elsőségét. Az FTC históriájában hasonló triplázásra egészen régen, 1928-ban volt példa! A triplázás történelmi jelentőségét mutatja továbbá, hogy klubunk 1899 óta íródó történelmében most fordult elő mindössze harmadszorra, hogy a Ferencváros futballcsapata

H Á RO M, K E T TŐ, EGY... F R A D I! • 2 0 21. M Á J U S 1.

egymás után legalább háromszor elsőként zárta a labdarúgóbajnokságot. Az első ilyen időszakra még a futball hőskorában, 1909 és 1913 között volt példa (ekkor a mieink öt egymást követő szezonban nem találtak legyőzőre), majd mostanáig utoljára 1926 és 1928 között, a Fradi első hivatásos edzőjének, Tóth-Potya Istvánnak a vezetésével sikerült a bravúr. Azóta 21 bajnokságot nyertek a fradista labdarúgók, egymás után háromszor viszont mostanáig egyszer sem sikerült a csúcsra érni! 2021 tavaszáig éppen Tóth-Potya István volt az egyetlen Fradi-tréner, aki „zsinórban” három egymást követő évben, 1926-ban, 1927-ben és 1928-ban is bajnoki címre vezette az FTC-t, április 20. óta azonban nincs egyedül, e tekintetben felzárkózott mellé Sergei Rebrov. Tóth-Potya és Rebrov mellett edzőként Novák Dezső tudott még három bajnokságot nyerni, igaz, az egykori védő, majd edző két részletben, 1981-ben, 1995-ben és 1996-ban volt bajnokcsapat edzője. Az FTC ukrán vezetőedzője 2018 augusztusában, az aktuális idény 6. fordulójától vette át a csapat irányítását Thomas Dolltól. Rebrov az első bajnoki címét rögtön a bemutatkozó szezonjában megszerezte. Ezt követően az UEFA Európa Liga csoportkörébe vezette a Fradit, amellyel a 2019/2020-as évad végén megvédte a korábban elnyert bajnoki címet. 2020 őszén

újabb szintlépés, a Bajnokok Ligája csoportköre következett Rebrovval, akivel harmadik nekifutásra is aranyérmes lett a Ferencváros. Az újabb bajnoki címének köszönhetően a Fradi a következő idényben is a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdheti majd meg nemzetközi szereplését. A Ferencváros az előző idényhez hasonlóan ismét kiemeltként indulhat Európa legrangosabb kupasorozatának első selejtezőkörében, az azonban egyelőre még bizonytalan, hogy továbbjutás esetén kiemelt lesz-e a második körben is. Erről csak akkor lehet bármi biztosat mondani, ha ismert lesz a selejtezősorozat valamennyi résztvevője. A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában részt vevő 34 bajnokcsapat közül egyébként a görög Olimpiakosz és a svéd Malmö is kiemelt lesz, így ezekkel a csapatokkal egészen biztosan nem találkozhat a Fradi. A selejtezősorozat első fordulójának sorsolását június 15-én, kedden déltől tartják a svájci Nyonban. A BL kvalifikációja a jelenlegi, kivételes idény után visszatér a megszokott lebonyolításhoz, azaz a 2021/2022es kiírásban újra két mérkőzésen fog eldőlni a továbbjutó együttesek kiléte. Az első odavágókat július 6-án és 7-én, míg a párharcok második felvonását július 13-án és 14-én rendezik.

F E R E N C VÁ RO S – M E ZŐ KÖV E SD

F R A D I.H U

21


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.