A főtitkár

úttalan talajon is mozogni, igaz, ez utóbbin elég lassan. A magántulajdonú személyközlekedés megszűnt, és a helyváltoztatás adóbevételből fedezett állami szolgáltatássá, személyi joggá vált. Az - azóta már minden bizonnyal megszűnt - üzemeltető társaság garantálta, hogy a kiszolgált területen legkésőbb a rendeléstől számított félórán belül megjelenik az unisikló, amivel bárki bárhova eljuthat. Akinek a célja ötven kilométernél távolabbra esik, annak érdemes a levegőbe emelkednie, kivéve, ha van jó sínösszeköttetés, amin a leggyorsabban haladhat. Közelebbi célok felé érdemesebb volt vízfelületen vagy úton haladni, de az unisikló még a nem túl meredek, köves vagy fűszerű növényzettel benőtt hegyoldalakat is képes volt légpárnáján megmászni.

A klímaszabályozás technológiája ezidőben még eléggé gyerekcipőben mozgott, de az enyhe, kiegyensúlyozott földközi-tengeri éghajlatot könnyű volt az igényeknek megfelelően befolyásolni. Így Jeruzsálemben, Tel-Avivban, Haifában, Beirutban állandóan tavasz volt, majdnem mindig tizenöt és huszonöt fok közötti nappali hőmérséklet, és minden hajnalban esett annyi eső, hogy a pázsitokat nem kellett külön öntözni. Divattá vált, hogy a prominens személyek a Földközi tenger keleti partján, valahol Port Said és Latakia között, rosszabb esetben Anatóliában vagy Cipruson nyaralót tartottak. Később ezek kiépültek olyan rezidenciákká, ahol az illető személyek szívesebben tartózkodtak, mint a forró New Yorkban vagy a ködös Londonban. Egyre több jelentős konferencia, gyűlés, ülés zajlott le a szép számban épülő kongresszusi palotákban. Míg egy szép napon Mr. Weizenbaum, nem Dave, hanem az idősebbik, eladta new-yorki irodáját és véglegesen Haifa melletti villájába költözött. Ő invitált: - Miért nem helyezitek ide az egész ENSZ-et? Nézd, van egy szép darab birtokom Beershebától délre a Negev sivatagban, jutányos áron megszámítom. Fel lehetne építeni ott a világ fővárosát. Építünk egy csővasutat a tengerpart mentén, innen húsz perc alatt ott vagyunk, ha kell, és nincs messze a Színai űrrepülőtér sem. Milyen szerencse, hogy annak idején olcsón megvettem ezt a kis darab földet, mielőtt még felépült volna. Most persze jóval többet ér. - Arról csak később értesültünk, hogy nem csak azt a kis darab sivatagot vette meg annak idején, hanem majdnem az egész Negevet, mielőtt a Makkabeusz-társaság egyik alvállalata a Színai űrrepülőtér felépítésébe tönkrement - nyilvánvalóan túl olcsón vállalták a feladatot. Érdekes lenne kiszámítani, vajon a telkek áremelkedése magasabb volt-e, mint amennyibe az alvállalat csődje került.

Mr. Weizenbaum soha sem tanácsolt rosszat, így elintéztem, hogy egy afrikai tartomány javasolja, helyezzék át az ENSZ székhelyét hazájához közelebbre. Egy munkacsoport jött létre: egy görög, egy kurd és egy szudáni képviselő gondoskodott arról, hogy objektívan vizsgálja meg a lehetőségeket. Kiszámították, mibe fog kerülni a költözködés, és jé, milyen érdekes, éppen ekkor bocsájtott valaki a világszervezet rendelkezésére egy nagyobb, célhozkötött alapítványt, körülbelül ebben az értékben. Az alapítványnak volt egy éppen megfelelő birtoka Beershebától kissé délre, nemrég vásárolta fel jutányos áron. A görög, a kurd és a szudáni képviselő egyetértett a hely kiválasztásával, és hamarosan meggyőzték az egész közgyűlést a költözködés előbb-utóbbi elkerülhetetlenségéről. Az amerikaiak kivételével senki nem volt ellene, de - tekintettel az állásfoglalásomra - ők sem merték megvétózni. Így aztán hurcolkodtunk. Mr. Weizenbaum Júliának és nekem is beszerzett egy csinos villát a Földközi tenger partján, nem messze az övétől. Igaz, nem volt már annyira olcsó, mint amikor még ő vette a sajátját, de nekünk ez már nem számított. Úgy rendezkedtünk be, hogy az időközben mégiscsak és véglegesen nyugdíjba vonult Eszter és Gábor is hozzánk költözhetett.