normatív hozzájárulás, más részét pedig a szülők által kötelezően fizetendő térítési díj (és tandíj) garantálja! A felnőtt együttesek támogatására, működésük biztosítására azonban ebből egyetlen fillért sem lehet felhasználni. Az iskoláknak a mai támogatás mellett erre egyébként sincs anyagi lehetőségük, de nem is feladatuk! Az önkormányzatok kulturális bizottságainak dolga és kötelessége, hogy eldöntsék: melyek azok a hagyományőrző és értékteremtő társulatok egy-egy településen, amelyek támogatásra érdemesek, s ezeket közpénzből, többnyire a kulturális céltartalékok keretéből, támogassák! Hát ilyen hagyományőrző és új értékeket teremtő társulat a Szinvavölgyi Táncműhely is, melynek ezen a műsorán – a meghívás ellenére – egyetlen, a várost képviselő döntéshozó, képviselő sem jelent meg...
fotó: Barna Laczy
No, de vissza a műsorhoz! A gyerekek, ifisek és a nagyok, valamint a koreográfusok és pedagógusok mellett a Tényleg Zenekar is kitett magáért. Az Orosz Sándor vezette zenészcsapat pontos volt és felkészült, s olyan szinten rendelte alá magát a műsor sikerének, követve a hangulat megkívánta tempókat és az alkotók zenei igényeit – hozzátéve saját zenei ötleteiket –, hogy az bízvást megállná helyét az ország bármely folklórszínpadán. (A kitűnő tánckíséret mellett ennyi zenei ötlettel és felkészültséggel a Tényleg-Szikes formáció ma már megérett egy önálló zenei CD elkészítésére is, melyre e sorok írója ezúton is buzdítja őket.) A forgós-forgatós táncok briliáns technikájú előadása mellett természetesen kiváló volt az aprók somogyi tánca, az ifis szólisták érett táncosokat idéző nyugodt, kiegyensúlyozott, mégis erőteljes bemutatkozása, s a kicsik és ifisek lehengerlő bökönyi tánca. A kalotaszegi román és magyar táncok közül a magyar volt az erőteljesebb: a fiatalok kissé erőtlen román férfitáncát jól ellenpontozta a nagyok pontos, virtuóz és meggyőző stílusú legényese. Ismét nagy élmény volt a rimóci lakodalmi hangulat megjelenése: a legutóbbi Néptáncantológián is bemutatott koreográfia ennek a műsornak is üde színfoltja volt a maga változatos, színes, testhezálló táncanyagával, a viseletet méltósággal hordó leánykarral, a menyasszonynak és táncosnak is kiváló „főszereplővel” és a férfiak kirobbanó erejével. A műsorzáró vajdaszentiványi szintén a szinvavölgyisek kedvenc forgós-forgatós táncai közé tartozik, s ehhez mérten kiváló felkészültséggel, nagy kedvvel adták elő. (Kár, hogy a megérdemelt vastaps után a ráadás nem ebből a táncból következett, hanem egy keménytelki román forgó-pörgő-csapó finálét láthattunk, amely talán a meg sem jelent képviselői kart lett volna hivatott feldobni. Mindenesetre a Művészetek Háza teltházas nézőterének lelkes közönsége is nagyon élvezte ezt a „ráadás” teljesítményt...) Átgondolt, jól felépített, jól szerkesztett műsort láttunk tehát, egy igazi, nagy műhely bemutatkozását. S ha táncszínházi bemutatóra ez alkalommal nem is került sor, azért Jóna Pista, a Bükkalja Táncszínház alapítója, az együttes korábbi atyamestere és művészeti vezetője, mai fenntartója és háttérbázisa elégedett lehet: jó kezekben van a társulat, kiváló alkotások születnek ma is a műhelyben, sokfelé hívják az együttest szerepelni, kiváló művészeti és pedagógiai munka folyik. A szülők, a táncosok, a fenntartók, a vezetők és a társművészetek képviselőinek összefogása nyomán talán a város vezetői is belátják a közeljövőben, miért is kell egy ilyen csapatot támogatni, méltó helyen elhelyezni a város kulturális életében: mert életük a tánc. Demarcsek György
33