Tanulmány Dante Isteni Színjátékához Pokol, 3. ének – A Pokol kapuja; A rohanó zászló; A kárhozottak átkelése
50 x 120 cm (3 részes) olaj, vászon, 2023.
Totemdarázs, 30 x 40 cm, tus-airbrush, 2015.
Tele van a padlás, 30 x 40 cm, tus-airbrush, 2015.
„Hattyúkakas 1883”, 50 x 120 cm, vegyes technika, farost, 1986. (Nagykőrös Város Gyűjteményéből)
Csepp 9871, 60 x 90 cm, színes print, 2022.
Prizma 4, 53 x 80 cm, színes print, 2022.
Zrínyi Miklós szelleme ránk tekint. A nemzeti összetartozás emlékműve 100 x 70 cm, vegyes technika C. print, 2024.
Fregments, 98 x 145 cm, nyomat, 2024. Sunform, 98 x 145 cm, nyomat, 2024.
Kristálylovag, 110 x 150 cm, vegyes technika, falemez, 2000–2001. ZEN (Csillaghajó sorozat), 26 x 50 x 136 cm, vegyes technika, 2012–2013.
Knossosi romkert, 30 x 25 cm, fa, vászon, olaj, ceruza, 1990.
Utószó
Az emberi struktúráknak a lényege nem a differenciálódás, hanem valami más. „…Nem az elérés számít, hanem az érintés…” (Hamvas Bélát idézve).
Lényege tehát az, hogy az ember dolga, a kommunikáció. Az egymáshoz vezető hidak felépítése. A többi ebből eredeztethető, technológiai probléma csupán. S ebben a folyamatban van dolga a művészetnek, mint lényegi kifejeződés.
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója, a 80-as években egy olyan feltörekvő nemzedéknek volt otthona, amely kereste/kutatta saját viszonyait a mind bonyolultabbá vált világunkhoz s találta meg sokféle minta között a saját útját, hangját, célját s eszközeit. Az 1958-ban létrejött Stúdió, ekkor már huszonhetedik születésnapját ünnepelte, tehát legtöbben az 1985-ben felvett tagok közül, vele azonos korúak. Ez a generáció, az akkori szabályok szerint, hosszasan toporgott különböző ajtóknál. Ki az ajtó egyik, ki annak másik oldalán. Szerencsétől, szándéktól, tehetségtől függően. A Rottenbiller utca 35-ös számú épületben, a Stúdió ajtaja viszont mindig nyitva volt. A „stúdiós-rendszer” kizökkent a tér-idő dimenziókból. Nem érzékeltük az időt (így többször a határidőket sem) és nem érzékeltük a teret sem (ami olykor-olykor szűknek bizonyult), mert nem kizárólag fizikailag voltunk jelen, hanem körülöttünk lebegett egy állandósult elutasítása a művészet egyre többet emlegetett sorsfordulójának. E lebegésben ugyanis abban hittünk, hogy a művészetnek nem sorsa, hanem formája, szerepe, értelme van. Akkor még nem voltunk benne az AI világában. Ritmusok és rítusok között léteztünk. Ezt a Stúdió-otthont, miként a kultúrát, nem építettük, nem építette senki, hanem az egyszerűen csak épült, mint utaltam rá az előszóban is. Velünk, miattunk, általunk, a korszak környezete által, a kultúra belső lényege által. Ezért, így utólag, köszönet és elismerés mindenkinek, aki ezt az otthont jelenlétével, humanizmusával, művészetével betöltötte. Most, e kiállítás azt is felvillantja, hogy emlékező élményeink, örömeink és bánataink e pillanatban is velünk vannak. Köszönet tehát a kiállítóknak, hozzátartozóiknak, az elődöknek: Pogány Gábornak, dr. Chikán Bálintnak, a jelen kiállítók felvételének idején, a Vezetőséget elnöklő Samu Gézának, a kiállítás létrejöttét támogatóknak, így a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának, Nagykőrös Város Önkormányzatának, aki – utóbbi - rendelkezésre bocsájtotta gyűjteményéből, egykori stúdiós kollegánk munkáját. Külön köszönet Pokorni Péternek a Széphárom kiállítóhely vezetőjének, aki nélkül a kiállítás nem jöhetett volna létre. És köszönet a Látogatónak, aki az itt és most bemutatott munkákat és alkotóikat elhelyezi a kollektív emlékezetben.