Fidelio - Klassz A pARTon 2019

Page 24

VÁSZOLY Katolikus templom

Több húron pendülünk Ácsné Szily Éva kisiskolás tanítványainak koncertje augusztus 25. (vasárnap) 18 óra

FELSŐÖRS Snétberger Zenei Tehetség Központ 46

„A közös zenélés rendkívül kedvező hatással van a gyerekekre, mert azon túl, hogy nagy koncentrálást igényel, örömforrás egyben, és közben alkalmazkodást kíván, ugyanis másképpen nem tudunk együtt haladni. Mi ez, ha nem az élet?” Így érvel a zene jótékony hatása mellett Ácsné Szily Éva, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola hegedűtanára, illetve a Zeneakadémia módszertan- és gyakorlatvezető tanára, aki több éve szervez a Balaton-felvidék páratlan környezetében nyári kurzust és koncertet növendékeinek. „A legfontosabb célom a többi tanárral együtt – fogalmaz –, hogy a táborban a zenén keresztül közösség alakuljon ki az egy hét alatt, mert csak így tudunk eredményt elérni, együtt alkotni.” Immár hagyomány, hogy a közös alkotás eredményét a vászolyi római katolikus templomban mutatják be a közönségnek.

A Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamara­ zenekar kurzuszáró koncertje vezényel: Demel Eszter augusztus 27. (kedd) 17 óra Érett zenei előadásmódjának és hangzásvilágának köszönhetően a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar ma az ország egyik legjelentősebb hazai ifjúsági zenekara. A Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiből álló együttest a magyar zenepedagógia kiemelkedő alakjaként és egyben a Kokas-pedagógia jeles képviselőjeként számontartott Demel Eszter vezeti, aki több évtizedes munkája során gyerekek százainak adott zeneszeretetet, minőség iránti elkötelezettséget. Növendékeiből többen elismert előadóművészek, karnagyok, zenetudósok lettek, és aki épp nem zenei pályát választott, az élet más területén vált értékteremtő személyiséggé. „A karnagy, Demel Eszter magas fokú zenei intenzitása tökéletes hatással van az ifjú zenekarra. Zenei megformálásának minden mozzanatát átveszik, teljes átéléssel, hibátlan megszólaltatásban adják elő a műveket.” Így fogalmazott a kritika a többszörös díjnyertes ifjúsági zenekarról, melynek tagjai ezúttal egy Mozart, Mascagni, Sosztakovics, Dvořák, Bartók és Weiner műveiből álló rendkívül színes műsorral készülnek fesztiválszereplésükre.

Mozart: Török induló Mascagni: Paraszt­ becsület – Intermezzo Sosztakovics: Keringő Sosztakovics: Polka Bartók: Mikrokozmosz (részletek) Dvořák: 8. (g-moll) szláv tánc, op. 46/8 Weiner: Csárdás Weiner: Rókatánc

SZERENCSE A KULTÚRA SZOLGÁLATÁBAN Mindannyian hiszünk abban: a ma tehetségeiből lesznek a jövő világhírű művészei, alkotói.

Köszönjük, hogy játékával Ön is hozzájárul a magyar tehetségek sikereihez!

MERT VANNAK ÜGYEK, AMIKET NEM BÍZHATUNK CSAK A SZERENCSÉRE.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.