Fidelio Est 2009. augusztus

Page 4

4

FESZTIVÁLAJÁNLÓ a roma és a zsidó kultúrát bemutató programok, környezettudatos, bringásbarát megoldások és a civil élet is kiköltözik. Persze, nem maradhatnak el a Marom szervezetet jellemző öszszművészeti események, tánc, film, festészet, költészet, színház a Tünet Együttessel, a TÁP Színházzal és a HOPParttal, és rengeteg zene olyan fellépőkkel, mint a Zuboly, a Smárton Trió, a Santa Diver, a Másfél, a Kardos Négyes, a Hilal, a Técsői banda, a Chalaban vagy a zsidó zenét balkáni, hiphop-, és funkelemekkel dúsító Hagesher, amiből néha feltör a reggae is.

Andocsi Napok

Harmadik alkalommal várja látogatóit a kis külső-somogyi falu, alig néhány kilométerre a Balaton déli partjától. A program egyre színesebb, az előadások továbbra is az országos hírű barokk templomban, a templomtér szabadtéri színpadán, a kert hűs lombú ligetében és az iskola nagytermében zajlanak. A kicsik megnézhetik A három kismalac kalandjait és Az égigérő fát. Lesz marionett- és néptáncelőadás, koncertezik a Neofolk és a Vodku, bárki meghallgathatja, hogy Pergolesi szerint milyen a Házasság olasz módra, Vallai Péter pedig Egy háromnapos vízihulla csodálatos életéről mesél Petri, Updike, Krasznahorkai és Esterházy szavait kölcsönvéve.

Bánkitó Fesztivál Augusztus 6–8. – Bánk www.tekerjatora.hu A mesés helyszín, a Bánki-tó partja

Fidelio_2009_08.indd 4

Lamm Dávid (fotó: Kardos Zsuzsa)

Augusztus 7–9. www.andocsinapok.hu

Zsidó Nyári Fesztivál Augusztus 30. – szeptember 7. www.zsidonyarifesztival.hu

idilli kis fesztivált ígér, lazát és igényeset. A sokszínűség jegyében lesznek

Idén is igazi kuriózumokkal jelentkezik a fesztivál. Koncertet ad például Timna Brauer és az Elias Meiri Ensemble, Elsa Valle és a Latin Jazz Syndicate, a Nikola Parov Quartett és Illényi Katica, a fesztivált pedig a Riccardo Muti

17/07/2009 22:33:06


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.