SZELLEM
GONDOLATÉBRESZTÔ
FÉSZEK
Az art mozik értéke
Hollywoodon túl
o r P
Tél van és hó és szél és hideg, a fogunk vacog, és a lábunk didereg, már az állatkertben is megfagytak a majmocskák, mit lehet ilyenkor csinálni? Hát persze, menjünk moziba! És hogy miért adnád fel az otthoni kényelmes filmezés lehetôségét, ráadásul miért épp egy artmozi kedvéért? Hidd el, megéri.
Írta: zsuzskaa „Egy voltam a telhetetlenek közül, akik mindig legközelebb ülnek a vászonhoz. Miért ültünk ilyen közel? Talán azért, mert elsôként akartuk megkapni a képeket. Amikor még a legújabbak, a legfrissebbek. Mielôtt még megküzdöttek volna a hátsóbb sorokkal, mielôtt még az egyik sortól a másik sorra vetültek volna, nézôtôl nézôig, hogy végül teljesen elnyûtten, bélyegméretûvé zsugorodva visszatérjenek a vetítô kamrájába. Lehet, hogy a vászon tényleg vászon volt, és elrejtette elôlünk a világot.” Bertolucci egyik legismertebb filmdrámáját, az Álmodozókat kezdi ezekkel a szavakkal. Az idézet meglehetôsen jól körülírja, sokak számára mit jelent ma a mûvészfilmek közönségébe tartozni: különcséget, kívülállóságot és egyfajta felsôbbrendûség felemás érzését. Mert ugyan ki jár mostanság a Pláza helyett az Apollóba? Nyilván csak bölcsészek és mûvkarosok, míg a közgazdászok be sem teszik oda a lábuk, nem igaz? Egy közelmúltbeli látogatás tapasztalataként meggyôzôdéssel mondhatom, hogy nem. Történt ugyanis, hogy jelen sorok írójának volt szerencséje megtekinteni a Den skaldede frisor (Csak a szerelem számít) címû filmet. Bár a mûnek csupán annyi a bûne, hogy európai, ennél fogva kissé szokatlan a humora (például a maga leplezetlenségében és néhol
32 32_2004_szellem.indd 32
mulatságos szituációkban mutatja be a rákot), mégis: itthon ez már elég hozzá, hogy artmozikban vetítsék. Ugyanakkor attól, hogy valami görbe tükröt tart Hollywood és a tökéletes fogsorok világa elé, még nem lesz mûvészfilm. Akkor mi a kulcs? Elsô hallásra talán meglepônek tûnik, hogy a legtöbb mûvészfilmdefiníció így kezdôdik, de tény: társadalmi problémákat, illetve ezeknek az egyénnel kapcsolatos vonatkozásait kell a középpontba helyeznie. Az, hogy mindezt egyszerû földi halandó számára néha nehezen érthetô módon teszi, már másodlagos kérdés, és ráadásul tanulható is. A filmes nyelvezetben való jártasságot és a befogadáshoz szükséges látásmódot ugyanis néhány mozilátogatás után könnyen elsajátíthatjuk. Közgazdászként persze felmerülhet a kérdés, hogy miért éri meg nekünk ennyit vacakolni az egésszel, ha helyette a legújabb 3D-s Marvelre is beülhetünk. A válasz félelmetesen egyszerû: pont azért, mert közgazdászok leszünk. Azzal, hogy diplomát szerzünk, és – remélhetôleg – a szakmánkban helyezkedünk el, felelôsséget is vállalunk. Évszázadok óta így megy ez: az egyetemi képzés megnyitja elôttünk az értelmiségnek nevezett, olykor túlmisztifikált kör kapuját, amelyen átlépve bizonyos terheket is a vállunkra veszünk. Kíváncsiak lesznek a véleményünkre. Döntéseket kell majd hoznunk, amelyek nem csak a saját sorsunk alakulására lesznek hatással. Éppen ezért nem elég, ha képesek vagyunk mátrixokban, márkahûségben vagy mérlegekben gondolkodni – mert vannak olyan értékek, amelyeket nem tudunk dollárban kifejezni, és nem méri ôket a GDP. Itt jön a képbe a mûvészmozi: a figyelmes nézônek segít megérteni az igazán fontos dolgokat, és rávilágít arra is, ami szakmai szemmel
gyakran láthatatlan. A társadalmi mellett ugyanakkor egyéni hasznossága is van annak, ha megnézel egy efféle mûvet. Olyan ez, mint egy logikai játék, ami pluszban a szívedre is hat: valami a felszínen érzôdik; valami nem-kimondott; valami kihívás, hogy megértsd a mélyebb lényeget; valami több, ami csak sejtésszinten létezik. És a legszebb az egészben, hogy hiába a rendezôi szándék egy adott gondolat átadására, a film értelme mindenkiben másképp csapódik le, egyéni tapasztalatokkal és emlékekkel áthatva. A mûvészet többi ágának is megvan ez a személyiségformáló sajátossága, de talán a mozi az, ahol a legerôsebben és egyúttal a legkönnyebben érvényesül a hatás. Megfog egy mondat vagy egy kép, amin aztán napokig rágódsz; majd mikor már azt hitted, elfelejtetted, évek múltán egy bizarr szituációban eszedbe jut, új értelmet nyer. És egyszerre rájössz, hogy mi volt az a furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, amikor kiléptél a mozi ajtaján: nem a világ változott meg körülötted, hanem az, ahogy te látod. Ezt a folyamatot a laptopod képernyôje elôtt ülve nehéz átélni. Nemcsak azért, mert a mûvészfilmeket ritkán találod meg torrentoldalakon – a legálisan beszerzett DVD-k sem szállhatnak versenybe az artmozik varázslatával. Tél van és hó és szél és hideg, a fogunk vacog, és a lábunk didereg… Aztán bemenekülünk az ismerôs melegbe, belesüppedünk a bársonyfotelekbe, a látható világ egyetlen hatalmas fehér vászon csupán, visszaszámol a megszokott kattogás, és kezdetét veszi a csoda. •
XX. évfolyam 4. szám 21/11/12 14:15
F