Stéger Ferenc és az opera világa

STÉGER FERENC

ÉS AZ OPERA VILÁGA

Ferenczy Múzeumi Centrum Szentendre, 2024

szerkesztő: Fábián Laura

szerzők: Fábián Laura, Horváth Pál, Kim Katalin

Bánk bán, V. László király, A zsidónő Eleázárja, Edgár a Lammermoori Luciá ból, Leydeni János A prófétá ban, A portici néma Masaniellója… A felsorolást hosszan lehetne folytatni, a szerepeket még összeszámolni is kihívás. Stéger Ferenc (1824–1911), egykor világhírű énekes közel harminc évnyi mozgalmas és gazdag pályafutásának minden momentumára kitérni szinte lehetetlenség.

Az általa alakított karakterek közel hatvanat számlálnak, csaknem ötven városban fordult meg 1844-től 1874-ig. Emellett – és elsősorban – a pesti Nemzeti Színház ünnepelt tenoristája volt, aki pályája alatt több ciklusban énekelte az akkoriban divatos operadarabok főszerepeit. Stéger szakmai kapcsolaton túl baráti viszonyt is ápolt a magyar nemzeti opera megteremtőjével, Erkel Ferenccel. A tenoristával a korabeli hazai és külföldi lapok évtizedeken keresztül rendszeresen foglalkoztak, árgus szemekkel lesték, mikor melyik színházban fog fellépni. A Hölgyfutár a Színházi Látcső a Fővárosi Lapok vagy a kritikusabb hangvételű Zenészeti Lapok szinte mindig méltatták művészetét, a külföldi sajtóról nem is beszélve, ahol még azt is megírták, ha másik városba utazott. Hogy a tehetségén túl milyen embernek ismerték Stéger Ferencet? A visszaemlékezések és a kirajzolódó életút alapján egy tevékeny, lobbanékony, nagyvonalú, de mindenekelőtt a zenének élő művész képe rajzolódik ki előttünk, aki bátran felvállalta, hogy szakít a családi hagyományokkal, és nem marad a gyógyszerészi pályán, hanem inkább meghódítja az európai

színpadokat. A Vasárnapi Újság 1911-ben, halálakor így emlékezett meg róla: „„Énekhangja kellem és erő tekintetében egyike volt a legértékesebbeknek, miket emberi fül valaha hallott. Csaknem három oktáva fölött rendelkezett, s ez a szokatlanul nagy hanglétra teljesen egyenletes volt.”

A Ferenczy Múzeumi Centrumban 2024 októberében nyíló kiállítás a szentendrei énekes születésének kétszázadik évfordulójára készült. Jelen kiadvány a Stéger Ferenc és az opera világa című tárlat munkálatai során napvilágra került legújabb kutatási eredményeket mutatja be, és a kiállításon bemutatott koncepció mentén összegzi is a tenor énekes pályafutását. A kiállítás és a katalógus is hiánypótlónak számít, mivel Stéger Ferenc életművéről korábban csak 1966-ban készített tárlatot a Ferenczy Múzeum, és a könyvben közölt képek legnagyobb része korábban még nem volt publikálva. Stéger pályafutásának feldolgozásánál és bemutatásánál elsődleges cél volt a korábban ismeretlen adatok összegyűjtése, a hagyaték feldolgozása a kiállításhoz (a teljességre törekvés igénye nélkül), valamint tisztázni életének számos legendás vonatkozását, illetve tényekkel alátámasztva újból megvizsgálni azokat. A hagyaték alapján a kiállításon és a katalógusban nagyobb témakörökre bontva, elsősorban a kronologikus-földrajzi egységek mentén haladva mutatható be Stéger pályaíve – így a hézagok elkerülhetetlenek.

3. Stéger Ferencnek ajánlott művek: Hunyadi László Erkel Ferenctől

MNMKK OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár, 272/9

STÉGER FERENC HAGYATÉKA

A tenor énekes hagyatékának legjelentősebb részét a Ferenczy Múzeumi Centrum (akkoriban Ferenczy Múzeum) több lépcsőben vásárolta fel. Ma több mint ötszáz tételszám alatt javarészt iratok, fényképek és Stéger Ferenc személyes tárgyai találhatók a múzeumban, ezekből válogatva készült a kiállítás. Így egy meglehetősen jól dokumentált művész pályája rekonstruálható.

A hagyaték egy része alapvetően a színházi és zenetörténeti kategóriába sorolható, de jelentős a Stéger családhoz köthető dokumentumok száma is. Legnagyobb számban fényképeket és vizitkártyákat rejt az örökség, de ezek egy részének beazonosítását megnehezíti, hogy számos kép hátoldalára nem írták fel a rajta szereplők nevét, és Stéger utazásai miatt sok a külföldieket ábrázoló fotográfia.

Az örökség első része 1956-ban került a múzeum látóterébe, amikor is a tenorista egykori kortársaitól fennmaradt leveleket, emléklapokat vásároltak meg. A második vásárlásra 1959-ben került sor, ekkor Nagy Ferenc (Stéger egyik unokája) és özv. Nagy Ágostonné – Stéger másik unokájának, Nagy Ágostonnak a felesége – a múzeumnak ajánlott fel dokumentumokat és tárgyakat. Ezek között volt Stéger legkorábbi naplója, családi fényképek (2. kép) és személyes tárgyai (hangvilla, kosztümfelső, lovagkereszt stb.). 2

Néhány évvel később, 1962-ben került sor egy újabb hagyatéki anyag felderítésére. Ekkor Onódi Béláné – akkor már mint múzeumigazgató – kereste fel az egyik vidéken élő leszármazottat.

2 FMC Adattár 941-74-24; 941-74-11.

2. Stéger Ferenc levele Erkel Ferenchez, 1873 MNMKK OSZK, Kézirattár, Fond XII/1013

A levélből kiderül, hogy Onódi nem tudta, hogy Stéger naplói hol vannak, és ezeket is kereste, mivel éveken át gyűjtögette az énekes hagyatékát. A levél szerint már 1963-ra terveztek egy kiállítást, de csak 1966 októberében valósult meg.3 A vásárlások dokumentációit az adattár őrzi, de a listák alapján bizonyos, hogy Stéger hagyatékából több fénykép, irat és festmény maradt a leszármazottaknál, amik végül nem kerültek a múzeumba. 4 Ezt támasztja alá Fabó Bertalan Erkel Ferenc emlékkönyve is, ami az egyik legfontosabb írásmű – Szabó Sándor 1975-ös tanulmánya mellett – Stéger életére vonatkozóan.5 A könyv 1910-ben az énekes közreműködésével jelent meg, ő maga mesélte el az életét és pályafutását Fabónak. A róla szóló fejezetben megjelent képanyag egy része ma az FMC-ben van, de több kép is ismeretlen helyen lappang.6 Tehát az énekes hagyatéka több helyre szóródótt szét (1. kép) Az egyik legérdekesebb nyom Stéger egykori személyes tárgyainak felvásárlására az Operaház iratai között található. E szerint 1912 márciusában egy ötvenegy tételből álló jegyzéket bíráltak el, melyek között Stéger egykori színpadi kellékei szerepeltek: különböző gazdagon díszített kardok, tőrök, övek, kardszíjak, sarkantyúk és ékszerek.7 A jelmezkellékeket egy pesti műtárgykereskedő, Stolp Ferenc8 kínálta fel eladásra. Sajnos ezeknek a mai helye ismeretlen. Ugyanakkor az Operaház Emléktára szerződéseket, leveleket 9 és kottákat őrzött meg a hagyatékból, ezek elvileg 1921-ben kerültek be az intézménybe.10

Stolp Ferenc kötődése a Stéger családhoz elvezet a Györgyi (Giergl) Alajos (1821–1863) festette képekhez, melyek egy része ma szintén ismeretlen helyen van. Györgyi az 1855 és 1856 közötti, korabeli zenei szcénából megfestette Erkel és Liszt portréját is (utóbbi ma ismeretlen helyen van).11 Bizonyos, hogy Györgyi elkészítette Stéger Ferenc portréját is:12 a kép utoljára 1912-ben az Ernst Múzeum Magyar biedermeier-művészet kiállításán volt látható, ekkor Nitsch Sándor (az énekes Hedvig nevű unokájának férje) tulajdonában volt,13 és feltehetően azóta is magánkézben lehet. A képről egy rövid leírás maradt fent 1913-ból: „Györgyi oválformátumú művében az embert ábrázolja, a biedermeiert, a nagy bajuszú, kerekarcú polgárt.”14 Ugyanez az ovális forma jelenik meg Stéger feleségének, Szymanszka Leonának a képénél is, aki 1855ben ült modellt a festőnek, ez a kép ma a Hansági Múzeumban van.15 Stéger Ferenc édesanyját, Polák Antóniát is megfestette Györgyi 1859-ben (feltehetően egy korábbi képmásról, mivel Polák Antónia 1837-ben elhunyt), de ez a kép sem fellelhető, a Műemlékvédelem eltűntként tartja nyilván.16 Az FMC-ben egy, az idősebb Stéger Ferenctől őrzött levélből kiderül, hogy a korosodó gyógyszerész is kapcsolatban állt Györgyivel (és a Stolp-ággal), feltehetően azért (is), hogy megfesse őt 1857 körül.17 A hagyaték vásárlási iratai alapján György Stéger lányát, Antóniát is megfestette, és Györgyi 1858 körül készített három festményét is felajánlották megvételre a múzeumnak 1962-ben, de végül nem vásárolták meg.18

3 FMC Adattár 941-74-11; már 1911 szeptemberében írtak a naplóiról a Pesti Napló ban. Pesti Napló 1911. 09. 15., 10–11.

4 FMC Adattár 941-74-14.

5 Fabó 1910; Szabó 1975.

6 De például a Doppler-féle kotta ma az MNMKK OSZK Zeneműtárában található. Fabó 1910: 206; MNMKK OSZK Ms. Mus. 272/10.

7 Dés 1984: 185–188.

8 Minden bizonnyal Stolp Oszkár és Giergl (Györgyi) Alajos húgának, Giergl (Györgyi) Máriának a fia.

9 Operaház Emléktár, 80.35.35.

10 Tallián 2015: 503.

11 Lindner 2007: 61.

12 Cenner 1966: 38; 1855 szeptemberében a kép ki volt állítva Bécsben (Österreich Kunstverein). Austellung 1855: 1.

13 Ernst Múzeum 1912: 20.

14 Lázár 1913: 313.

15 Györgyi Giergl Alajos: Vörös ruhás fiatal nő portréja (Stéger Ferencné portréja), 1855, olaj, vászon, 67 × 54 cm, 89 × 78 cm, Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum, ltsz. 95.34.; sajnos arra vonatkozóan nincs adat, hogy a Hansági Múzeumban ki azonosította be Szymanszka Leonaként.

16 https://mutargy-static.kormany.hu/export-1-369.html (letöltve: 2024. 01. 26).

17 FMC TD 74.600.2.

18 FMC Adattár 941-74-14.

1. Stéger Ferenc fényképalbuma bőr, fém, papír 14,5 × 11,5 × 5 cm FMC TD 74.598.1

19 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268. I–III.

20 MNMKK OSZK Kézirattár, Fond XII/1013, XII/1014, XII/1015, XII/1016.

21 MNMKK OSZK Ms. Mus. 272/1–30. és Mus. pr. 5330.

22 Világ 1911. 09. 15.

23 Veszprémi–Szücs 2009: 113–114; Dés 1984: 195.

24 Bécs, Theatermuseum, FS_PV150384alt, FS_PV150384alt, FS_PV248631alt.

25 Bécs, ÖNB, Autogr. 210/11-1, Autogr. 210/11-2.

26 Berlin, Staatsbibliothek, Mus.ep. Steger, F. 1–4.

27 Universität zu Köln, Theaterwissenschaftliche Sammlung, Au 11044.

28 Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek (Dresden), Mscr.Dresd.App.1205, 4602.

Stéger Ferenc egykori dokumentumai és fényképei (2. kép) más magyarországi közintézményekben is megtalálhatók. A legtöbb az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárában, valamint Kézirattárában: háromkötetes naplója mellett19 Stéger levelei20 és több mint harminc kottája (3. kép) 21 Ezek a halálát követően a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek 1911-ben, 22 de később más zenetörténeti forrásokkal együtt átvitték őket az OSZK Zeneműtárába. Ide sorolható Borsos József Stégerről készített kiváló kosztümös portréfestménye is, amit a Magyar Nemzeti Galériának adott el özvegye 1912-ben. 23

Külföldi intézményekben leginkább Stéger képmásainak sokszorosított példányait lehet fellelni, például litográfiákat. Emellett a bécsi Theatermuseumban kosztümös fényképeket,24 színlapokat őriznek, melyeken Stégert is megtalálhatjuk. Tágabb viszonylatban például a bécsi Osztrák Nemzeti Könyvtárban, 25 Berlinben, 26 Kölnben, 27 Drezdában28 is maradtak fenn levelei. Mindazonáltal végigtekintve Stéger aktív életpályáján, a különböző iratok, színlapok és fényképek alapos feltérképezése további éveket vehet igénybe.

4. Stéger Ferenc naplója, 1843–1851 füzet, papír, kézírás

STÉGER FERENC NAPLÓI

A legfontosabb forrás Stéger pályájára és a hazai, illetve nemzetközi színháztörténetre vonatkozóan a négykötetnyi naplója (FMC TD 74.600.98. és MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I–III.), melyekben 1843 és 1874 között vezette részletekbe menően előadásait. A naplók kronológiai felosztása a következő. A legelső naplót 1843 és 1851 között vezette (4. kép) az OSZK-ban őrzött naplók közül az elsőt 1846. január 10-től (első komoly fellépésétől) 1861. május 29-ig (5. kép). A további két naplót 1861. június 1-től írta 1872. június 28-ig, majd 1872. október 12-től utolsó fellépéséig, 1874. május 16-ig.

Magánéleti vonatkozásai nem kimondottan vannak a naplóknak: arra, hogy mikor házasodott vagy mikor született a lánya, nem találunk utalást. Személyes hangvételt egyedül az FMC gyűjteményében lévő rövid napló üt meg, amiben a belovári úttól kezdve még részletesen feljegyezte utazásait és hétköznapi dolgait is 1843 és 1851 között. Nem csak arra tért ki, hogy hol énekelt, de azokról a személyekről is beszámolt, akikkel a zágrábi időszak alatt találkozott. Emellett például a ruha- vagy kottavásárlásairól is találunk benne pár sort, és néhány kiadását, adósságtörlesztését is felírta. E szerint 1846-ban megvásárolta A varázsfuvola zongorakivonatát 2 fillér 20 krajcárért, egy másik kivonatot a Szöktetés a szerájból című darabhoz, valamint Bellini-kottákat. 29 Az OSZK-ban őrzött három kötetben elvétve akad olyan pármondatos bejegyzés, ami nem elsősorban a fellépéseit rögzítette. Ilyen kivételes példa 1864-ből való, amikor is Darmstadtban kitüntetést kapott, ezt az audienciát feljegyezte néhány sorban.30

Külön érdekessége a naplóknak, hogy több nyelven vezette őket. A legkorábbi füzetben végig németül írt, és általában magánleveleit is németül írta családtagjainak vagy barátainak. Viszont a további három kötet nyelvét tekintve heterogén képet mutat: Stéger mindig alkalmazkodott fellépéseinek helyszínéhez és az aktuális társulathoz. Így a német mellett megtalálhatók magyar (a nemzeti színházbeli fellépései), olasz, francia, spanyol, angol nyelvű bejegyzések. Nem elsősorban az adott hely nyelve volt a mérvadó, mert például amikor Bukarestben olasz társulatban szerepelt 1872-ben, olaszul írta bejegyzéseit. Ennek okát abban látom, hogy Stéger vélhetően a színlapokról (akár újságokban megjelentekről) vezette át az adatokat. A naplóiban felsorolt fellépéseket összevetve a fennmaradt színlapokkal, jól látható a hasonlóság, nem csupán a részletek, de az elrendezés miatt is. Általában azt a logikát követte, hogy amikor új városban vagy színházban lépett fel, még részletesen felírt mindent, majd a további előadásokat már rövidítve jegyezte fel, az előző adatokra macskakörömmel utalt. Ezek a bejegyzések a várossal, a színházzal, a dátummal, a színházi igazgatóval kezdődnek. Majd leírta a darab szerzőjét (ha van, a fordítóját is), hogy ki a zeneszerző, és hány felvonásból áll a mű. Ezt követően áttért a részletes szereposztásra, majd ha például valamelyik színész jutalomjátéka volt az adott fellépés, azt is felírta. Ha egy estén nem csak egy opera került színpadra, akkor részletesen rögzítette, mely művekből ki melyik részletet énekelte. Mindezt számtalan esetben kiegészítette az adott estén például a balettelőadások felsorolásával is. A bejegyzések elején azt is feltüntette, hogy ő maga éppen akkor melyik színház szerződött színésze volt. Például pályája kezdetén, amikor még a bécsi Nemzeti Színháztól érkezve vendégként lépett fel, vagy amikor az 1852/53-es évadban a prágai színház első tenoristájaként hivatkoznak rá egy rövid pesti vendégszereplése során.

31 Pesti Napló 1860. 01. 08. 32 Fővárosi Lapok, 1870. 08. 08. 33 Bartha 2010: 114.

A naplók szinte teljes egészében lefedik életpályáját, de előfordulnak olyan időszakok, amikor más forrásokból derülhet csak ki, hogy valahol fellépett. Stéger a hangversenyeket nem jegyezte fel (csak pár alkalmat), így azokat is elsősorban a korabeli sajtó beszámolói alapján lehet rekonstruálni. Például 1861. szeptember 12-én Pesten Wieszt Lajos hangversenyén énekelt, vagy 1860 januárjában a Nemzeti Múzeumban szintén fellépett egy koncerten, ahogy a Pesti Napló beszámol róla. 31 A legnagyobb „ hézag” 1869 novemberének vége és 1870 szeptembere között van a naplójában: közel egy éven át nem írt semmit, miután befejezte a lisszaboni fellépéseket. A Fővárosi Lapok szerint négy hónapig beteg volt, de augusztusban már azt írták, hogy Mantovába utazik vendégszerepelni.32 Minden bizonnyal édesapja halála is nagyon megrendítette 1870 tavaszán az amúgy is éppen betegeskedő énekest. A legtöbbet mondó példa a naplóban „ hiányra” az 1863-as, Wagner által levezényelt hangversenyek esete (bár hangversenyeket eleve nem rögzített), de erről még a későbbiekben lesz szó.

Bár felhozható néhány eset a korabeli előadóművészek köréből – például Szentgyörgyi Istvánról, Prielle Kornéliáról; a legismertebb Jászai Mari memoárja –, amikor megmaradtak magánjellegű színésznaplók, ám Stéger mindenképpen kiemelkedik közülük mind a fennmaradt források számát, mind minőségét tekintve. 33 A naplók nem csupán Stéger színházi teljesítményéről tudnak áttekintést adni, de a korabeli nemzetközi színházi előadások kutatásában is segíthetnek. Színlapok hiányában egy ilyen jellegű forrásdokumentum elsődleges információkkal szolgálhat arról, hogy melyik városban, melyik színházban mit játszottak, kikkel lépett fel Rigától Lisszabonig, Londontól Milánóig. Valamint kiváló alapot szolgáltatnak a nagyobb volumenű elemzéseknek, úgy mint külföldi repertoárok vizsgálatának, statisztikáknak is.

9. A Lammermoori Lucia színlapja, Zágráb, 1846 papír, nyomtatott

ÉVEI

A ZÁGRÁBI

„UGRÓDESZKÁTÓL” A BÉCSI

SZÍNHÁZAKIG

Stéger Ferenc 1824. december 2-án született Szentendrén idősebb Stéger Ferenc (1791–1870) gyógyszerész és Polák Antónia (1790–1837) harmadik gyermekeként (6. kép). 34 Hogy pontosan melyik évben érkezett a Stéger család Szentendrére, az nem egyértelmű, de id. Stéger 1818-ban vásárolta meg a szentendrei patikát, és első gyermekük hamarosan meg is született 1819ben, szintén Szentendrén. 35 Ez minden bizonnyal a mai Dumtsa Jenő utca 10. szám alatt lévő, akkor még két ingatlant magába foglaló épület volt, ahol néhány év múlva Stéger Ferenc is született.36

Stéger ifjúkori szentendrei éveiről, különösen korai zenei tanulmányairól nem rendelkezünk pontos ismeretekkel. 1833-tól a budai piaristáknál tanult – akkori nevén a Kegyes Tanítórendiek Főgimnáziumában – bátyjával, Félixszel együtt. 1837/1838-ban még szerepel a neve az iskolai értesítőn, 37 ahol a piaristák megtaníthatták neki a zenei alapokat. Apjuk – noha 1838-ig volt a tulajdonosa a szentendrei patikának – a családot már 1834-ben Budára költöztette, majd a közeli Újlakon is gyógyszertárat vásárolt. 1837-től kezdődően viszont a család igen nehéz időszakokat élt át, mivel Stéger édesanyja negyvenhét éves korában elhunyt, 38 és rá egy évre, 1838-ban a budai árvíz az újlaki patikájukat is ellehetetlenítette, így el kellett adniuk. Idősebb Stéger évtizedekkel túlélte feleségét (1870-ben halt meg), és idővel feltehetően az ipolysági rokonsághoz költözhetett. Egy 1857-ben küldött levele alapján Székesfehérváron is megfordult, és anyagilag nagyban az akkor már sikeres fiára támaszkodott.39

34 Az anyakönyvek alapján kilenc gyermekük született, a részletekről lásd a Családfa mellékletet.

35 Stéger Franciska Antónia Cecíliát 1819. szeptember 18-án keresztelték meg a szentendrei római katolikus plébánián, https://www.familysearch.org/ark:/ 61903/3:1:9Q97-YSBW-WH5?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AX88P-LCM&action=view (letöltve: 2024. 04. 09.); id. Stéger és Polák Antónia elvileg Bécsben házasodott össze. Fleischer 1911: 116.

36 Majorossy–Szabó–Tyekvicska 2014: 344.

37 Juventus regii: 1837–1838; Stéger Ferenc családi hátteréről és gyógyszerészi pályájának kezdeteiről ld. Fábián 2023.

38 Fleischer 1911; a Sarlós Boldogasszony Plébánia halotti anyakönyve: https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3 Q9M-CSV4-13GM?i=524&cat=230163 (letöltve: 2024. 02. 05).

39 FMC TD 74.600.2.

6. Stéger Ferenc keresztlevele, 1850 papír, viaszpecsét, kézírás 39 × 34,5 cm FMC TD 74.600.85

Fabónál olvashatunk arról, hogy az ifjú Stéger megtanult hegedülni és zongorázni, és egy Kulhánek nevű hegedűtanár képezte. 40 Az iskolai évek után Esztergomba utazott tizenhat évesen, hogy apja nyomdokaiba lépve gyógyszerészi pályáját megalapozza, és egy helyi patikában – az Arany Griffben – kezdte meg inaséveit 1840-ben. Miután három évig a gyógyszeres pirulák és kenőcsök készítésének szentelte napjait, kézhez kapta a gyakornoki éveket igazoló tirocinium oklevelét (7. kép) 1843-ban Újvidékre utazott, de már ekkor az motiválta elsősorban, hogy megfelelő zenetanárt keressen magának. Péterváradon41 sem találta meg számításait, ezért 1843 decemberében42 Belovárra tette át a székhelyét. Nem kizárt, hogy családi kapcsolatai révén került Péterváradra, tekintettel orvosdoktor nagyapja péterváradi származására.

Belováron mint gyógyszerész segéd helyezkedett el Joseph Blüchweiss patikájában, de csak rövid ideig tartózkodott a városban. Viszont zenei karrierjében ez a város jelentette a fordulópontot: 1844 szeptemberében itt adódott elsőként lehetősége komolyabb fellépésen bemutatni képességeit, megalapozva későbbi karrierjét. A tehetségét felfedező belovári templom orgonistája, Alojzije Fleischer-Mesarić révén került ezután Zágrábba, aki Vatroslav Lisinski horvát zeneszerzőnek ajánlotta be, mert tenoristát keresett készülő operájához.43

7. Stéger Ferenc gyógyszerész tirocinium igazolása, Esztergom, 1843 papír, viaszpecsét, kézírás

40 × 25 cm FMC TD 74.600.104

40 Fabó 1910: 191.

41 Fleischer 1911: 116.

42 Ezúton korrigálom a korábbi dátumot, amit tévesen én is átvettem a 2023-ban megjelent tanulmányomban (Fábián 2023: 82): nem 1843 szeptemberében, hanem a naplója szerint 1843. december 19-én érkezett Belovárra. FMC TD 74.600.98. 1.

43 Fleischer 1911: 116.

8 Dimitrija Demeter, horvát költő, drámaíró, Zágráb, 1858 fénykép, papír

29,5 × 23,5 cm FMC TD 74.601.13

44 FMC TD 74.600.98. 2.

45 Kuhač 1904: 41–42; Barbieri 2011: 239.

46 FMC TD 74.600.98. 5.

Stéger 1844 októberétől már Zágrábban, a helyi társaságok körében forgolódott, fellépett a városi színházban, összejöveteleken énekelt. Gaetano Donizetti művei már kezdettől fogva szerepeltek a repertoárjában, főleg a Linda di Chamounix-ból vagy a Don Pasqualéból énekelt áriákat.44 A zágrábi zenei élet ekkoriban izgalmas időszakát élte, formálódott egy műkedvelő kör Lisinski zeneszerző, Dimitrija Demeter költő (8. kép) és az énekesek, úgy mint Franjo Vizner, Alberto Ognjen Štriga részvételével. Ez az 1844 és 1846 között zajló két év a horvát nyelvű opera születésének időszaka volt, melybe Stéger is bekerült, és aktív résztvevőjévé vált. Lisinski az első horvát opera megálmodója volt – amelyben Stéger nagy sikert aratva lépett fel. Kuhač Lisinskiről készített monográfiájában azt írja, hogy miután Lisinski hallotta énekelni Stégert – aki akkor még kiforratlan énekhangjával is felkeltette az érdeklődését –, felajánlotta, hogy megtanítja énekelni. Emellett lakhat nála, cserébe maradjon velük és vállalja el a főszerepet a készülő operájában, amibe Stéger beleegyezett.45 Naplójában is írja, hogy hangversenyeket adtak a horvát opera javára, köztük Károlyvárosban is, ahol 1845 márciusában, májusában és októberében is több ízben énekelt. Nem csupán kellemes tapasztalatokkal gazdagodott ezekben az években, ugyanis 1845. július 29-én a megyei tisztújítás kapcsán fegyveres tüntetésbe keveredett Zágrábban. A kialakuló káoszban meglőtték a bal combján, és öt hétig kellett feküdnie.46

10. Wilhelm Müller zeneszerző kottás emléklapja Zágrábból, 1848 papír, kézírás 13 × 8 cm FMC TD 74.600.16

11. A bécsi k. k. Hoftheater nächst dem Kärntnertor 1820–1830 körül, 1896-os képaláírással papír, rézmetszet 30 × 29,5 cm FMC TD 74.601.9

Az első operaszínpadi debütálására 1846. január 10-én került sor, amikor is a későbbiekben még számtalan alkalommal énekelt Edgar szerepében bontakozott ki a Lammermoori Luciá ban47 (9. kép) Ekkor egy olasz társulat érkezett Zágrábba, és Giuseppe Mazza olasz karmester vezényletével énekelt. Stéger kezdő énekesként a zágrábi időszakban felvett egy horvátosított művésznevet, így Franjo Stazić néven szerepelt az előadásokon, és még a következő bécsi években is ezen a néven volt ismert. Ehhez kapcsolódóan 1911-ben a Narodne novine hasábjain a belovári származású Gustav Fleicher megjelentetett egy személyes hangvételű levelet, amit Stéger 1902-ben írt a családjáról és pályája kezdetéről Schiller nevű barátjának. Ugyan nem lehet tudni, hogy az eredeti levél fennmaradt-e, de az adatok Stéger családtagjairól és gyógyszerészi tanulmányairól más források alapján alátámaszthatók. Ebben a levélben olvasható, hogy Stéger nevét Dimitrija Demeter alakította át Stazićra, tőle ered az ötlet.48 Viszont Stéger a Stazić művésznévvel 1848 augusztusában szakított: több szempontból is érthető, hogy miért nem csengett volna jól és vált feleslegessé a horvátosított művészneve (ami kultúrpolitikai szempontból a zágrábi közegben és a feltörekvő illír mozgalom keretein belül még jó benyomást keltett), amint a Nemzeti Színháznál kezdte meg fellépéseit. Más horvát kötődése, vonatkozása nincs ennek a névnek, származását tekintve is sváb felmenői voltak, 49 Vácott orvosként működő nagyapja, Stéger Joachim Pál (1757–1794) pedig Péterváradról származott.50 Egyáltalán nem példa nélküli az esete, maga Vatroslav Lisinski is horvátosította a nevét: eredetileg Ignatius Fuchs néven anyakönyvezték.51 A horvát nyelvű nemzeti opera születésének hajnala tartott, amikor is végre 1846. március 28-án bemutathatták Lisinski Ljubav zloba (Szerelem és ármány) című operáját a zágrábi városi színházban, melyben Stéger Vukosav főszerepét énekelte. Naplója szerint műkedvelők tették ki a szereplőgárdát, és ezt követően áprilisban még több ízben előadták a darabot.52 Stégernek öszszesen másfél évet kellett várnia, hogy Lisinskiék előkészítsék az operát, de addig is képezhette magát. A zágrábi zenei társaság támogatásával, hogy továbbfejleszthesse színpadi technikáját és énektudását,53 1846. április 27-én Stéger postakocsival Bécsbe utazott, ahol az elkövetkező időszakban elmélyült a színházi éneklés fortélyaiban. Több mint tizenkét évvel később, 1858 májusában Stéger még egyszer visszatért a zágrábi városi színházba hat fellépés erejéig. Az Ernani, A trubadúr és a Lammermoori Lucia darabokban ekkor már mint befutott és ereje teljében lévő énekes aratott óriási sikereket, és a nosztalgia kedvéért Steger-Stazić néven szerepeltették.54 A zágrábi tanulóévek után a professzionális ugrást a Theater an der Wien társulata adta számára, ahol eleinte még Stazić néven ismerték. Elképzelhető, hogy az is befolyásolhatta a művésznév választását Bécsben, hogy Johann August Stöger tenor énekessel együtt is szerepelt a Theater an der Wien színpadán, aki a baszszus szerepeket énekelte, és a fiatal énekes igyekezett elkerülni a névazonosságból adódó bonyodalmakat.55 Stéger életében Bécs több szempontból is kiemelt jelentőséggel bírt, családja is több szálon kötődött a városhoz. Idősebb Stéger Ferenc Bécsben tanult gyógyszerésznek, és itt ismerte meg feleségét, 56 illetve Stéger későbbi felesége, Szymanszka Leona is bécsi születésű volt. A Theater an der Wienben tanulónak szerződtették tenorszerepekre. Az Allgemeine Theaterzeitung már 1846. május 8-án megemlíti – akkor még gyógyszerészként hivatkoztak rá –, hogy Franz Pokorny felvette a színházhoz.57 Bécs a színjátszás

47 Ennek a színlapnak egy példánya az OSZK-ban is megtalálható az egyik Stéger-kottában: MNMKK OSZK Ms. Mus. 272/3.

48 Fleischer 1911: 116; a levélre Marija Barbieri hívta fel a figyelmet. Barbieri 2011.

49 Keresztlevelén szereplő neve: Franciscus Xaverius Joachimus Philippus. FMC TD 74.600.85.

50 Lásd a Családfa mellékletet.

51 Fleischer 1911: 116; Katalinić 2016: 68.

52 FMC TD 74.600.98. 7.

53 Kuhač 1904: 78.

54 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 136v–137v; Barbieri 2011: 252–254.

55 Kaiser 1870: 147.

56 Fleischer 1911: 116.

57 Allgemeine Theaterzeitung 1846. 05. 08.

12. Stéger Ferenc, Bécs, 1855 fénykép, papír 15 × 11 cm FMC TD 74.597.6

szempontjából is szinte megkerülhetetlen város volt. Egyáltalán nem példa nélküli Stéger bécsi karrierkezdete, számos pályatársa képezte magát a városban: korábban már Schodelné Klein Rozália, Ellinger József és Farkas Károly is.58 Az énekpróbákon kiderült, hogy Stégert érdemes tanítani, ezért Josef Staudigl, a színház egyik színésze vállalta, hogy szárnyai alá veszi. Ezzel kapcsolatban Fabó Bertalan is megkérdezte Stégert zenei tanulmányairól: „„[…] az éneklésnek azt a művészetét, amelynek messzeföldön joggal olyan nagy híre volt, hol szerezte meg, miután rendszeres énekoktatásban fiatalkorában úgyszólván semmi része nem volt. »Magánszorgalomból«, volt a felelet; mikor legelőször tartózkodott Bécsben, mindig figyelte a hires Staudiglnak éneklését és szájamozgását; hazamenve tükörből próbálta ezt utánozni, aztán szorgalmát észrevette Staudigl maga és Ander tenoristával együtt koronként ellátták mindenféle jótanáccsal és útmutatással.” 59 Az első jelentős fellépése naplója szerint október 27-én volt Heinrich Wilhelm Ernst hegedűművész hangversenyén, amit november 5-én követett Michael William Balfe zeneszerzőtől A cigánylány című darab.60 Ekkor az eredetileg fellépő, de időközben lebetegedő tenorista helyett hívták be, és próba nélkül kellett Thomas szerepét játszania; november 11-én pedig beugrott W. Granfeld Kísértet a malomban darabjában Stein szerepére.61 A korabeli lapok pozitívan nyilatkoztak róla: a Wiener Zeitschrift kimondottan ígéretes énekesnek nevezte, míg az Österreichisches Morgen-

58 Enyedi 1999: 238–242.

59 Fabó 1910: 200.

60 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 2v.

61 FMC TD 74.600.98. 8; Danica ilirska, 1846. 11. 28., 192.

13. Josef Kriehuber: Stéger Ferenc kőrajza, Bécs, 1854 litográfia, papír 28,7 × 35,5 cm FMC TD 74.595.4

blatt egyenesen dicsérte kifejező hangját, de itt is megemlítik, hogy természetesen érződik, hogy technikáján van még mit csiszolni.62 Innentől kezdve egyre sűrűsödtek az előadások, a lapok általában pozitívan nyilatkoztak róla, ígéretes tehetségnek látták. Bécsben 1847 nyaráig közel negyven fellépése volt, főleg Donizetti, Bellini és Meyerbeer operáiban játszott. A legtöbbször a Meyerbeer-féle Vielka63 című darabban énekelt, a már említett Balfe-műben, emellett Az ezred leányá ban, a Zampá ban, A portici némá ban pedig három alkalommal 64 a Theater an der Wien 1846/1847-es szezonjában. Ahogy már említettem, ekkoriban kottákat is vásárolt Bécsben.65

62 Wiener Zeitschrift 1846. 11. 13., 909; Österreichisches Morgenblatt 1846. 11. 11; a Danica ilirska erre reagálva adott ki egy cikket 1846. november 28-án, amiben hangsúlyozták, hogy Lisinskiék fedezték fel Stéger tehetségét.

63 A Vielka librettója: https://digitale-sammlungen.de/en/ view/bsb00056034?page=6,7 (letöltve: 2023. 10. 11).

64 A portici néma színlapja, Bécs, Theatermuseum, PA_ RaraG6412.

65 FMC TD 74.600.98. 77.

66 Bécs, Theatermuseum, PA_RaraG6410, PA_RaraG6411.

67 Bécs, Theatermuseum, PA_RaraG242.

Stéger bécsi érvényesülését megnehezítette, hogy pár hónappal a kezdése után Pokorny leszerződtette korának híres szoprán énekesnőjét, Jenny Lindet – „ a svéd csalogányt”. Az énekesnő fellépései lázban tartották a bécsi közönséget, megemelt jegyárakkal működött a színház. Európa első számú kedvenc primadonnája mellett Stégernek kevés esélye volt kitűnni kezdő technikájával és még ismeretlen nevével. Ugyanakkor igencsak árulkodó, hogy egy akkor már befutott énekesnő mellett szerepelhetett. Például a bécsi Theatermuseumban megmaradt két plakáton is látható, hogy 1847. január 20-án és 25-én is együtt léptek fel, Az ezred leányá ban Tonio, Az alvajáróban pedig Elvino szerepét alakította.66 Stéger 1847. február 18-án lépett fel a Vielká ban: Jenny Lind főszerepet játszott, Stéger akkor még csak mellékszerepet énekelt, egy huszárt alakított.67

Frankenburg Adolf korabeli író 1847-ben Bécsben járt kancelláriai audiencia végett, és visszaemlékezéseiben megemlítette, hogy míg a napokig tartó várakozásban igyekezett elütni valahogy az idejét, egyik este meghallgatta Stégert Vincenzo Bellini Az alvajárójá ban. Stéger naplójában feljegyezte, hogy ebben a darabban 1847 január–februárjában lépett fel Jenny Linddel, Elvino szerepében.68 Frankenburg megjegyzi, hogy Stéger túlerőltette a hangját ekkoriban, majd visszament Zágrábba gyógyszerészeti tanulmányait folytatni.69 Ugyanakkor a Wurzbach-féle lexikon70 szerint Stéger kapott olyan tanácsot is, hogy inkább a gyógyszerészetnek szentelje az idejét, és ne az éneklésnek. E szerint visszament Pestre gyógyszerésznek, de későbbi pályájából ismert, hogy nem így történt, mert már énekesként érkezett.71 Stéger 1847 októbere és 1848 májusa közötti időszakát rekonstruálva meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkezünk. Az FMC gyűjteményeiben nem igazán található ebből az időszakból levél vagy más irat. A naplója alapján biztos, hogy 1847. július 28-án visszautazott Bécsből Zágrábba.72 Noha 1846-tól kezdve Bécsben egyre több darabban szerepelt, és 1847-ben is már jelentősebb szerepeket játszott, mégsem érkezett el az átütő siker. 1846 végén a lapok foglalkoztak már Stéger énekével, sőt 1847 elején is. A legtöbb beszámoló megemlítette, hogy a fiatal énekes tehetséges, hangja kellemes, de érződik, hogy még van hová képeznie magát, és nem mozog rutinosan a színpadon.73 De Jenny Lind érkezésével általában már csak mellékszereplővé vált a lapokban, akit futólag megemlítettek, miközben a jól ismert svéd énekesnő minden babért learatott. 74

Bizonyára úgy érezhette, hogy Bécs nem hozta meg számára a várt átütő sikert. Hogy ebben a több mint fél évben pontosan mit csinált, arról csak feltételezésekbe lehet bocsátkozni. A lapok május-június után nem írnak róla, egy helyen olvasható az, hogy Stéger Drezdába, és nem Prágába megy vendégszereplésre,75 de ennek az utazásnak semmi nyoma nincs. Az biztos, hogy 1847 szeptemberében ismét Lisinskiék társaságában volt, és Belgrádban, Újvidéken lépett fel több koncerten egy kvartettben a horvát és szerb énekek népszerűsítésére.76 Naplója szerint Zágrábban 1848. május 6-án még fellépett Az ezred leánya című darabban.77 Wilhelm Müller (1800–1882) zeneszerző, karnagy kottaemléklapja, amit Zágrábban írt Stégernek 1848. július 15-i dátummal, azt mutatja, hogy akkor utazhatott el, és a lap a búcsú része volt (10. kép) 78 Mivel Stéger a hangversenyeket leszámítva minden nagyobb fellépését – a koraiakat is beleértve – igen alaposan dokumentálta, így alighanem, mivel nem írt erről az időszakról (az újvidéki fellépést sem, csak a belgrádi szereplést említi79), nem voltak ekkoriban jelentősebb szereplései. Egy feltörekvő művész esetében egyáltalán nem lenne meglepő, hogy bizonyos időszakokban, a karrierje elején kisebb megtorpanásokkal kell szembenéznie; későbbi sikereiből ismert, hogy 1848 augusztusában már a Nemzeti Színháznál lépett fel mint a bécsi színház vendége.

68 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 3r–3v.

69 Frankenburg 1868: 228.

70 Szócikkek Stégerről: Höslinger–Ludvová 2008: Steger. In: ÖBL 1815–1950, Bd. 13 (Lfg. 60, 2008), 138; Kutsch–Riemens 2003: 4. kötet, 4516; ezek a lexikonszócikkek a hasznos adataik ellenére tartalmaznak pontatlanságokat is.

71 Wurzbach 1878: 316.

72 FMC TD 74.600.98. 10.

73 Allgemeine musikalische Zeitung 1846. 12. 09.

74 Wiener Zeitschrift 1846. 11. 13., Der Humorist 1846. 10. 29.; Wiener allgemeine Musik-Zeitung 1847. 01. 14.

75 Die Gegenwart 1847. 04. 16.

76 Kokanović Marković 2021.

77 FMC TD 74.600.98. 10.

78 Az emléklapon Carl Ferdinand Füchs (1811–1848) zeneszerzőtől olvasható kotta. Az azonosításban köszönettel tartozom Sziklavári Károlynak.

79 MNMKK OSZKMs. Mus. 268/I. 5v.

14. Stéger Ferenc babérkoszorúja a k. k Hoftheater nächst dem Kärntnertorból, 1856 bársony, fa, fém, üveg, selyem, babér 75 × 60 cm FMC T 74.5.18

Stéger későbbi bécsi időszaka döntően az 1850-es évtizedre esett, több részletben. Az első hosszabb periódusa 1852 után kezdődött, akkoriban már rendszeresen megfordult a császárvárosban, és 1853 júniusában szerződött le ismét tartósabb vendégszereplésekre a k. k. Hoftheater nächst dem Kärntnertor (1858 után k. k. Hof-Operntheater/Hofoper) társulatába. Összességében a legtöbb előadása a pesti Nemzeti Színház után ebben a városban volt – több mint négyszáz alkalommal szerepelt elsősorban a Kärntnertor, a már említett Theater an der Wien és az egyik legrégebbi bécsi színház, a k. k. Theater in der Josefstadt színpadain. Bécsben nem meglepő módon a korban divatos francia és olasz operákban lépett fel, legtöbbször Meyerbeer, Donizetti és Auber, valamint Halévy darabjaiban. 1856 márciusáig rövidebb megszakításokkal (például Olmützbe, Pestre, Lembergbe, Prágába is utazgatott) szinte folyamatosan fellépett. Ekkor már túl volt négy évnyi Nemzeti Színházban eltöltött időszakon és egy évnyi prágai fellépéssorozaton. Befutott és ünnepelt tenoristaként térhetett vissza Bécsbe, ahol az 1850-es években már Stegerként szerepelt a bécsi színlapokon. A bécsi udvari opera tagjaként a legnehezebb darabok szerepeit énekelte. A Kärntnertor (11. kép) színpadán számtalanszor énekelt egy éven keresztül, ahova aztán három hónapnyi kitérő után visszatért 1855 tavaszáig, majd júliustól 1856 márciusáig (12. kép). Bécsben 1853ban lépett fel először Auber Der Verlorene Sohn/L’enfant prodigue

című darabjában (és utána is csak Bécsben szerepelt ebben), de Michael William Balfe Keolanthe című operájában való feltűnése is csak az osztrák fővároshoz kötődik – a darabban mindössze négy alkalommal szerepelt. 80 A népszerű Tell Vilmos ban nyújtott egyik 1853-as szereplése után a dicsérő szavak mellett azt a „ mondvacsinált” kritikát fogalmazták meg róla Bécsben, miszerint: „ A lapok is dicsérettel fogadták, csupán kiejtésére nézve van kifogásuk és ez különös: nálunk Pesten azért rótták meg, hogy a magyar szót németesen ejti ki, Bécsben megforditva azt találják benne, hogy a németet ejti idegen accentussal.”81 1854-ben Bécsben készült Stégerről az egyik legszélesebb körben elterjedt litográfia (13. kép) Josef Kriehubertől, aki Bécs egyik igencsak keresett festője és kőrajzolója volt ekkoriban. 82 1856. március 30-án Stéger ismét elbúcsúzott egy időre Bécstől és a karintiai kapu melletti színháztól, hogy Hamburgba, majd Amszterdamba utazzon. Ennek emlékére a színház egy szalagokkal átkötött babérkoszorúval kedveskedett neki, ami ma egy ovális, bársonyborítású üvegkeretben van (14. kép) 83 Noha Stéger az évtizedek alatt nagy számban kapott babérkoszorúkat a korabeli lapok beszámolói alapján, ez az egyetlen, ami fennmaradt. Ami bécsi ismeretségeit illeti, igen jó kapcsolatot ápolt a korabeli népszerű lap, a Humorist szerkesztőjével, az egyébként magyar földön született humorista-íróval, Moritz Gottlieb Saphirral. Ennek a baráti köteléknek a nyoma több levél és egy részlet a Humoristból is, amelyek az FMC gyűjteményében maradtak fenn Stéger hagyatékából. 84 A Humorist 1855. október 23-i számában Saphir saját verset is közölt kedves barátjáról, Stégerről mint Eleázárról. 85 Saphir rendszeresen tartott Bécsben saját szervezésű akadémiákat, fellépéseket, ahol Stéger már 1847-től kezdve több alkalommal szerepelt különféle énekekkel. Például 1853 márciusában a Szépirodalmi Lapok ekként írta le a hangulatot: „ Stéger elkezdi a dallamot, – románczot egy eddig még szinre nem került operából »Les gueux« Skraubtól – szabad menetet enged fölséges magas hangjainak, bravour bravourt követ, Stéger a régi, sőt több a réginél! A közönség tombol, a nők őrjöngenek, keztyűk szakadnak, torkok rekednek, a diadal roppant; ismételni kell – a furore leírhatatlan, – Stéger visszavonul, az öreg Saphir összevissza csókolja, s magyarul rebegi: »köszönöm kedves magyar barátom.«86

Ezeken az estéken Saphir mint házigazda felolvasott humoros hangvételű írásaiból, és a fellépők között olyan ismert nevek találhatók, mint a már emlegetett Jenny Lind vagy Anne de la Grange, de Ira Aldridge is megfordult ebben a körben. Saphir kiváló érzékkel hívta meg az aktuálisan kedvelt előadóművészeket akadémiáira, melyek igen sajátosan tűntek ki már korábban is. Saphiron kívül Stégernek még egy bécsi barátjáról tudunk: színésztársai közül Gustav Hölzel baritonistával 87 még a későbbiekben is jó kapcsolatban maradt, a hagyatékban több fénykép is található róla. Például a már az énekléstől visszavonult Stéger

80 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 63; 64v–65r.

81 Délibáb 1853. 06. 19., 806.

82 1857-ben ismét készített Stégerről egy litográfiát, ennek egy példánya: OSZMI 60.2021. Ez a kőrajz emléklap egykor az ismert orvosdoktor Bókay Jánosé volt a dedicatio szövege alapján. Fia, a szintén orvos Bókay Árpád Stégerről írt visszaemlékezéséről ld. Buza 2003: 100–101.

83 Felirata: „Gott beschütze und segne alle deine Wege. Grosser Künstler musstest du scheiden um erkannt zu werden.” Szabad fordításban (F. L.): Isten óvja és áldja meg mindig. Ahhoz, hogy elismerjék, nagyszerű művésznek kellett lennie.

84 FMC TD 74.600.64, 74.600.8, 74.600.9.

85 Humorist 1855. 10. 23., 1143. A vers címe: An Herrn Franz Steger als ’Eleazar’ in der ’Jüdin’ FMC TD 74.600.64.

86 Szépirodalmi Lapok 1853. 03. 27., 386.

87 FMC TD 74.599.3, 85.106.18.

15. Stéger Ferenc Bécs, 1861 fénykép, papír 17 × 11 cm FMC TD 74.597.11

88 FMC TD 74.600.130.

89 MNMKK OSZK Ms. Mus. 272/22.

90 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 110v, 60v.

91 Budapesti Hírlap 1858. 03. 09.

92 Neue Wiener Musik-Zeitung 1858. 03. 11., 38–39.

93 Hölzel búcsúlapja: FMC TD 74.600.71.

és felesége 1875-ben Neuhausba utazott, és ez alkalommal Hölzelt meghallgatták egy hangversenyen, majd utána is együtt múlatták az időt. 88 Minden bizonnyal Hölzeltől kapta Stéger azt a kottát is, ami ma az OSZK-ban van.89 Hölzellel számos alkalommal léptek együtt színpadra Bécsben, például 1856 decemberében a Belizárban vagy a Lucrezia Borgiá ban, de 1853 szeptemberében Olmützben is együtt énekeltek a Linda di Chamounix-ban.90 Stéger láthatóan igyekezett megfelelni a kor újszerű ízlésének (vagy még inkább nyomásnak), így két alkalommal a Josefstadt színházban Wagner Tannhäuserét is énekelte 1858-ban, a Budapesti Hírlap szavaival élve „a karigazgató, Scholz iránti szivességből”.91 A két márciusi Tannhäuser-előadásra emelt jegyárakkal működött a színház, és a Neue Wiener Musik-Zeitung beszámolója szerint hatalmas tömeg rohamozta meg a nézőteret.92 Noha Stéger az 1860-as évek elején már főleg Bukarestben tartózkodott, de 1861 tavaszán (15. kép) még pár alkalommal feltűnt az akkorra k. k. Hof-Operntheaterré keresztelt egykori Kärntnertor közönsége előtt, szinte minden nap más darabban ( A zsidónő, Ördög Róbert, A trubadúr, Tell Vilmos stb.).93 Utoljára 1871. március 27-én, egyetlen alkalommal hallhatták Eleázárként a bécsiek, mert félbe kellett szakítania itteni fellépéseit.

18. Stéger Ferenc, Pest, 1864

papír

A NEMZETI SZÍNHÁZ HŐSTENORJA –A MEGÉRKEZÉS PESTRE

Stéger egy, a magyar történelem szempontjából drámai időszakban érkezett Pestre (16. kép) Hogy miként került a városba? Fabónál ekképpen olvasható a történet: „A zágrábiak azt szerették volna, ha mint önkéntes belép Jellasichnak a magyarok ellen induló seregébe, de hogy tegyen ilyet a mi Ferenczünk, akinek bár német anyanyelvű, de magyar honpolgár és magyar érzésű volt minden nemzetsége, különösen édesatyja, aki 200 forintot – akkor nagy összeg – adott a készülő Nemzeti Színház alapjára. A fiatal magyar csak hazafias jó érzését követhette, megszökött Zágrábból, Pestre jött […].”94 A forradalom és szabadságharc sodrában tehát igencsak sietősre fogta, és 1848. július 20-án Zágrábból Varasdra utazott, 24-én már Kanizsán tartózkodott, ahonnan két nappal később gőzhajóval a Balatonon át Kenesén kötött ki, majd postakocsival Pestre érkezett.95 Fabó szerint egy Kussevits nevű „zágrábi archivárius” közbenjárásával szerződtette le Ráday Gedeon, a színház főintendánsa negyven forint havi fizetéssel, az elején még csak kisebb szerepekre.96 Ez a név Stéger levelében is előfordul („Kuševića, banskoga arhivara”97), és itt is megemlíti, hogy apja anyagi hozzájárulása segítette a Nemzetibe. Ez alapján nem kizárt, hogy az említett személy a magyar párti Aurel Kušević (1813–1895), a horvát báni tábla levéltárosa98 lehetett, aki kapcsolatai révén segíthetett Stégernek bekerülni a Nemzeti köreibe.

A Nemzeti Színház a háborús időkben is egyfajta biztos pontot jelentett a város polgárai számára. A lakosság nyugalmának megőrzése érdekében a színház vezetőségét arra kötelezték, hogy folytassák az előadásokat, amire meglehetősen változó körülmények között került sor. A válságos időszakban a társulat szétzilálódott: volt, aki nemzetőrnek állt, és többen el is menekültek.99

94 Fabó 1910: 192.

Fleischer 1911: 116.

F. Kiss 1987: 555.

Ferenc útibőröndje

textil, vaspánt, varrott, szögelt, ragasztott

A viharos állapotok ellenére Stégernek éppen ekkor kezdődött hazai karrierje: 1848. augusztus 19-én lépett fel elsőként a Nemzeti színpadán. Egyből egy Erkel-operában, a Hunyadi Lászlóban alakította V. László szerepét. Pesti debütálásakor már a közönség számára jól ismert és kedvelt Hollósy Kornéliával, Schodelné Klein Rozáliával és Kőszeghy Károllyal lépett fel, nagy sikerrel – neve ekkor már Stégerként volt feltüntetve a színlapokon. Az első kettő nemzeti színházas alakításán még a bécsi színház vendégeként harangozták be, de gyorsan megváltozott a státusza: egy hónappal később, szeptember 16-án már szerződött tagként, az újonnan bemutatott Császár György-féle négy felvonásos A kunok című darabban énekelte Andorási Lajos szerepét. Ezzel megkezdődött az első és egyben leghosszabb ciklusa a Nemzeti Színháznál, ami egészen 1852 tavaszáig tartott. Stéger életművében a Nemzeti Színház kiemelt helyet töltött be, a legtöbb előadását itt mutatta be, több mint négyszázötven alkalommal.

Az első kritikák még vegyesen fogadták: míg V. László szerepéért a Budapesti Divatlap dicsérte tenorját – bár játékát nem magasztalta az egekbe100 –, az Életképek című lap érezhetően a Bécs iránti ellenszenvét is kimutatva szigorúan bírálta: „valami Stéger nevű bécsi énekes” lépett fel, „egy forcirozott baronista”.101 1848-ban a Budapesti Divatlap még háromszor emeli ki Stéger alakítását, és az elkövetkező években neve szinte már állandó szereplő lesz a korabeli sajtóban. Második fellépése Erkel Ferenc első operájában, a Bátori Máriában volt augusztus 26-án – ekkor Egressy Béni is színpadra lépett –, ám Stéger többet nem szerepelt ebben a darabban. Későbbi barátságuk emléke a „Bús vagyok én örökre” kezdetű, Bujdosó című dal nyomtatott kottája (17. kép), amit Egressy írt Stégernek, és Stéger 1850 februárjában egy hangversenyen el is énekelt.102 Stéger, amikor épp nem külföldön tartózkodott és nem a Nemzetiben láthatták a nézők, akkor az 1812-ben alapított pesti Német Színházban lépett fel, ahol szintén visszatérő művész volt, hiszen összesen közel ötven alkalommal hívták énekelni. A Német Színház hányattatott sorsa nem ismeretlen, Stéger főleg az épület 1847-es leégése, majd az 1849-es bombázás után megsemmisült, így a mai Erzsébet térre átköltöztetett Nottheaterben játszott. Stéger, mint a Nemzeti állandó közönségkedvence, 1850-ben egy alkalommal már fellépett a Stadttheater színpadán, viszont az akkori közhangulat nem hagyta szó nélkül, és a sajtó másnap szemrehányást tett a Nemzetiben nyújtott alakítása kapcsán: „ámbár Stégeren nagyon sajnosan lehete észrevenni, hogy előtte való este a német színpadon megereltete magát, s a magyar intézet, melly öt fizeti, kénytelen volt fátyolozott fél hangokkal is megelégedni.”103 Később, kisebb megszakításokkal, 1863 szeptemberétől 1864 februárjáig (18. kép) volt a legtöbb fellépésre szerződtetve.104 A pesti Német Színházzal kapcsolatos szerepeinek a kutathatóságát megnehezíti, hogy a színház anyagainak jó része megsemmisült, és a Stéger-hagyatékban sem igazán lelhető fel ehhez a színházhoz köthető anyag, így elsősorban a korabeli lapok alapján lehet tájékozódni.

100 Budapesti Divatlap 1848. 08. 24., 122. 101 Életképek 1848. 08. 27., 287.

102 Hölgyfutár 1850. 02. 18., 176.

103 Hölgyfutár 1850. 05. 17., 113. 104 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/II. 21r–26v.

17. „Bús vagyok én örökre” Bujdosó, magyar dal, zongora kísérettel. Szerzé és Stéger Ferencnek barátilag ajánlja Egressi Béni MNMKK OSZK Mus. pr. 5330

21. Ismeretlen festő: Stéger Ferenc kosztümös portréja, 1860

vászon

STÉGER A FESTŐK MŰTERMÉBEN

Az 1848-as őszi szezon új bemutatója a Császár György szerezte A kunok volt, és Stéger ebben a darabban szerepelt a legtöbbet. Emellett a Donizetti-féle Linda di Chamounix-ban és Mercadantétól az Eskü, vagy Syracusa zsarnoka című operában is láthatta a pesti közönség: az Esküt 1839-ben mutatták be a Nemzeti Színházban, és Európa-szerte nagy sikerrel játszották évekig. A 14. századi szicíliai Siracusában játszódó történetben Stéger mindössze öt alkalommal105 bújt Viscardo jelmezébe, és csak Pesten alakította a Nemzeti Színházban. A darabhoz fennmaradt hazai zongorakivonatok közül az egyik egykor Stégeré lehetett.106 Annak ellenére, hogy Viscardo di Benevento nem a legtöbbet megformált főhőse volt, mégis Mercadante operájához kötődik Stéger leghíresebb portréja: Borsos József 1854-ben készített festménye, melyen a tenorista a középkori hősszerelmes, Viscardo szerepéhez készített jelmezében állt modellt a festőnek (19. kép) 107 Noha felmerült korábban, hogy a képen Hamletként szerepel,108 ez az elképzelés azért sem állja meg a helyét, mert Stéger sosem alakította a dán királyfit. Viszont Cennernél már a Mercadante-darab szerepel azonosításként 1966-ban.109

A jelmezválasztás110 érdekesnek tekinthető, mert 1854-ben már évek óta nem énekelte Viscardót, és nem is volt kimondottan általa sokat játszott karakter. Mivel Borsos ekkoriban Bécsben élt (1861-ig), ezért a kép is a császárvárosban készülhetett, hiszen Stéger 1854-ben főleg a Kärntnertorhoz volt szerződve. Borsos egyébként a korabeli zenei szcéna tagjai közül Stégeren kívül Mosonyi Mihály zeneszerzőt is megfestette 1860 körül.111

105 Öt alkalommal egész estés előadáson, illetve egy alkalommal részletet énekelt belőle egy hangversenyen, 1850. augusztus 15-én. Meglepő módon Stéger ezt a hangversenyt felírta naplójába. MNMKK OSZK Ms. Mus. 268. I. 21v–22r.

106 Elek 2019: 178–179.

107 Veszprémi–Szücs 2009: 113–114.

108 Lázár 1913: 313.

109 Cenner 1966: 38.

110 Egy 1858-ból fennmaradt párizsi Viscardo-jelmezterv erős hasonlóságot mutat Stéger kosztümével, https://gallica. bnf.fr/ark:/12148/btv1b8454410f.r=Il%20giuramento%20 1858?rk=193134;0 (letöltve: 2024. 04. 10).

111 Veszprémi–Szücs 2009: 125–126.

21. Borsos József: Stéger (Xavér) Ferenc (1824–1911) operaénekes portréja (Saverio Mercadante az Eskü operájában, Viscardo jelmezében) olaj, vászon 132,5 × 107 cm MNG 4371

Az énekes a festményen semleges hátterű kazettás fal és zöld drapéria előtt áll, és Borsosra jellemző az a megoldás, hogy a színész feje körül világosabbra festette a hátteret. Stéger tekintetéből öntudat sugárzik, fekete bársonyruházata dominánsan uralja a kép terét, a hangsúly egyértelműen az énekes arcán van, melyet az oldalról érkező fény határozottan kiemel. Bal keze könnyedén megpihen a szerephez tartozó kardján, másik kezében pedig madártollal ékesített kalapját tartja. A portré a büszke és pályája csúcsán lévő színészről készült legkiválóbb festmény, Borsos mesterien ragadta meg a tenorista karizmáját.

Borsos 1861 után eltávolodott a festészettől, és egyre inkább a fényképészet és a Nemzeti Múzeum mellett működő cége vette át a vezető szerepet.112 Műtermében a korszak arisztokratái, művészei is megfordultak, divatba jött a kis méretű vizitkártyák gyűjtése és ajándékozása. Stéger és családja többször is megfordult nála, 1868-ban (20. kép) és 1870-ben több kép, illetve vizitkártya is készült róluk.113

Borsos képe után hat évvel, 1860-ban készült egy, az FMC gyűjteményében sokáig lappangó és több szempontból is rejtélyes festmény, Stéger egy szintén kosztümös olajképe (21. kép) Ami a festmény provenienciáját illeti, szerény ismeretek állnak rendelkezésre. Egy szentendrei lakos adta el a múzeumnak 1959ben, és ezen kívül annyi tudható, hogy utoljára (és feltehetően először) 1966-ban volt kiállítva Szentendrén a Ferenczy Múzeum Stéger Xavér Ferenc operaénekes emlékkiállításán.114

A kép festőjét nem sikerült beazonosítani: nagyban megnehezíti a kutatást, hogy a szignó erősen sérült, több betű is lekopott az idők folyamán, és restaurálás után is csak a feltételezett név vége olvasható ki („[…] ines”]. A portrén Stéger ifjú hadvezérként látható: páncélban, sisakban, kezében tőrt szorít. Hátáról könynyedén leomlik élénkvörös színű köpönyege, a háttér semleges, barnás árnyalatú. A beállított ülő póz némileg mesterkéltnek hat: Stéger enyhén elfordul, daliás-büszke benyomást keltve. Viszont a bal karja nincs teljesen érthető helyzetben, mivel a köpenye ugyan szinte teljesen eltakarja, de úgy tűnhet, mintha az eltűnő karját kinyújtaná vagy a kép teréből kilógó tenyerén támaszkodna. A kép ismeretlen festőjén túl más dilemmát is tartogat a portré, mivel az sem dönthető el biztosan, hogy melyik szerepében ábrázolták. A harci jelmez leszűkíti a kört a kora újkor előtt (inkább a középkorban, esetleg ókorban) játszódó operákra. Úgy vélem, jelmeze erősen emlékeztet egy 1880 körüli Bánk bán-jelmezre, viszont ez a feltételezés több mint problémás. Egyrészt a Bánk bánt 1861-ben mutatták be, és Stéger csak 1863-ban játszotta először.115 Másrészt nem ez volt a tipikus Bánk-jelmez, és Stégerről ismert egy korabeli, Bánk bánként fotózott kép, amin teljesen más jellegű díszes ruházatot visel, és nyoma sincs páncélnak. Nehezítő körülmény, hogy a fennmaradt jelmezes ábrázolásai közül egyiken sem jelenítették meg ilyen jellegű fegyverzetben.

112 Farkas 2009: 174–187.

113 FMC TD 74.597.21; 74.597.22; 74.597.23; 74.597.24; 74.597.25; 74.597.26; 85.106.1.

114 FMC AD 4814.

115 Németh 2007: 171, 14. kép.

19. Stéger Ferenc fényképe Borsos József műtermében, Pest, 1868 fénykép, papír 17 × 14 cm

FMC TD 74.596.3

Meglehet, hogy Jókai Mór egyik írása félig elvezet a megoldáshoz – amennyiben ugyanarról a két képről van szó, és az FMC-ben lévő festmény nem külföldön készült. Jókai ekkoriban Kakas Márton álnéven publikált cikkeket a Vasárnapi Újság ban, ahol 1859-ben az alábbi megjegyzést írta a Nemzeti Múzeum képcsarnokában kiállított írók, költők és énekesek portréihoz: „ […] minthogy szintén az énekes osztályhoz tartozott, a felejthetetlen Hegedüsnét, akik bizonyosan megérdemelték, hogy ott legyenek, elismerem; sőt még azt is helyeslem, hogy azon több pesti magyar hölgy, akik Stéger Ferenc hazánkfiának ezüst övét készítették, a felülmaradt összegből azon derék énekesünk életnagyságú arczképét fogja a múzeum számára lefestetni, a mi iránt tisztelt barátunkat Sz…ssy Józsefet már fel is hatalmazták […].”116 Sajnos még egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy ki lehet Jókai titokzatos Sz. József barátja, de lehetséges, hogy Szekrényessy József ügyvéd, Pest egyik kiemelkedő kulturális szervezője.117 Ha pedig a két kép mégsem ugyanaz, lehet, hogy még egy lappangó Stéger-festményről van szó.

116 Vasárnapi Újság 1859. 12. 11., 597.

117 Ezúton köszönöm Prágai Adrienn-nek (SzM–MNG) a segítséget, akiben felmerült megoldásként Szekrényessy József neve.

21. Stéger Ferenc és felesége, Szymanszka Leona, Milánó, 1866 fénykép, papír

SZERELEM A SZÍNPADON ÉS AZON TÚL: SZYMANSZKA

LEONA

Stéger életében a Nemzeti Színház az 1850. évben magánéleti szempontból jelentős változást hozott. Ekkor ismerte meg későbbi feleségét (22. kép) Pesten, a lengyel nemesi származású, de Bécsben született Szymanszka Leonát (1830. november 20.118 – 1924. március 7.), aki szintén a Nemzeti szerződött tagjaként lépett fel alig húszévesen. Eredeti neve (Szymanszka Terézia Leokádia) helyett Leonaként ismerte meg a hazai közönség, de gyakran emlegették a későbbiekben Stégernéként is.

A fiatal színésznő 1850 áprilisában érkezett Bécsből, ahova viszont az addig a Nemzetiben fellépő Hollósy Kornélia utazott ekkoriban. Ezzel a „cserével” nem kis nyomás nehezedett az ifjú Leonára, mivel Hollósy a pesti közönség igen nagy kedvence volt. Leona tehetsége nyilvánvaló volt, noha magyarul nem tudott (de a Hölgyfutár szerint hat nyelven is beszélt), rövid idő alatt betanulta a szövegkönyveket magyarul, ezzel is kivívva a nézők kegyeit.119 Stégerrel (23. kép) több darabban is együtt léptek fel. Első közös alakításuk 1850. április 12-én volt az Ernaniban: Stéger a főszerepet, Leona pedig Elvirát alakította, akinek a Nemzetiben ez volt a második szerepvállalása. A Hölgyfutár így áradozott énekéről: „ Ernani színig megtölté színházunkat, Szymanska Leona olly diadalt ünnepelt, minőt álmodni sem mertünk. Első felvonásig magándala bámulásra ragadá a közönséget, az erre

23. Albert Decker: Stéger Ferenc legkorábbi kőrajza, 1850 litográfia, papír 26 × 20,5 cm FMC TD 74.599.39

23. Stéger

25. Szymanszka Leona, ekkor már Stéger Ferenc feleségeként, 1852 fénykép, papír

15,5 × 11 cm FMC TD 74.597.2

26. Stéger Ferenc, Pest, 1852 fénykép, papír 16,5 × 11 cm FMC TD 74.597.3

120 Hölgyfutár, 1850. 04. 13., 364; legelső fellépése a Márta avagy a richmondi vásárban volt 1850. április 4-én, Lady Harriett Durhamet alakította. Hölgyfutár 1850. 04. 04., 332.

121 Hölgyfutár 1850. 09. 14.

122 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 26.

123 Hölgyfutár 1850. 12. 31., 616.

124 Az Ernani ban lépett fel utoljára 1851. május 5-én. MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 29r.

125 Stéger Antónia Nagy Józsefhez ment feleségül 1875-ben (menyasszonyként: FMC TD 74.597.31), három gyermekük született: Ferenc (1876–1961), Ágoston (1878–?) és Hedvig (1880–1952). Közülük a két fiatalabbik unoka Bécsben született (FMC TD 74.597.39), Ferencet viszont a budai várban keresztelték, ahol ekkor laktak. A családi fényképeken viselt öltözete alapján kiderül, hogy Ferenc később a papi hivatást választotta. A Stéger családban nem volt ismeretlen a papi pálya sem, mivel idősebb Stéger Ferenc testvérének, Stéger Jánosnak (aki 1790-ben született Vácszentmihályon, és orvos volt) az egyik fia, Stéger Imre (1823–1893) Ipolyságon volt plébános.

126 FMC TD Adattár 220.

következett hármas pedig olly lelkesülést szült, minőt az eddigi előadások még soha. Stéger és Reina óriási hangja mellett fiatal művésznőnk tiszta erős hangja színezüst gyanánt csengett ki, és legnagyobb szabatossággal.”120

A későbbiekben a Nemzeti egyik sikerdarabjában, A prófétá ban is közösen játszottak: Stéger Leydeni Jánost, Leona pedig Berthát alakította.121 Az 1850. december 30-án bemutatott Doppler-féle, lengyel–török miliőben játszódó Vandában is együtt énekeltek, ekkor már mint Stégerné szerepelt a színlapokon.122 Viszont ezzel a darabbal megfordult a sajtó széljárása, és immáron erősebb kritikát kapott123 – nyilván ezzel is összefügg, hogy a bemutató után csak majd egy év múlva kezdték el újra adni a Vandát, akkor már a visszatért Hollósyval.

Esküvőjükre még 1850 őszén sort kerítettek, a józsefvárosi templomban 1850. szeptember 24-én mondták ki egymásnak az igent. A menyegzőn a két tanú nem más volt, mint Erkel Ferenc és Fáncsy Lajos, a Nemzeti Színház akkori igazgatója (24. kép) Leona az esküvő után nagyjából fél évvel feladta saját énekesi törekvéseit, helyette férje karrierjét támogatta, így egybekelésük után nem sokkal már nem szerepelt a Nemzeti színpadán (25–26. képek). 124 A Stéger házaspárnak egy lánya született: Antónia (1852–1945),125 aki gyermekkorában a budai várban tanult egy lánynevelő intézetben (27. kép) 126 Idősebb korában már többször előfordult, hogy elkísérte szüleit a külföldi utazásokra, vendégszereplésekre.

Ferenc házassági levele, 1850 papír, viaszpecsét (hiányos), kézírás 40 × 23,5 cm FMC TD 74.600.86

27. Stéger Antónia menyasszonyi ruhában, 1875 fénykép, papír

16 × 11 cm

T

Stéger Xavér Ferenc mint Edgar a Lammermoori Luciá ban, 1860 fénykép, albumin papíron, ismeretlen felvétele 10,7 × 6,6 cm OSZMI 64.182

Noha nem léptek fel együtt a Lammermoori Luciá ban, de a visszaemlékezések és a hagyaték vásárlási iratai szerint az 1850es évekből maradt fenn Stéger egykori jelmezének része, ami ma az FMC-ben van. Valószínűleg a korai, Nemzetiben eltöltött időszakban (vagy még előtte) használhatta: egy sötétbarna színű, kockás mintázatú bársony kosztümfelső és sapka, a hozzá illő csipkezsabóval, ami a rokonok emlékezete szerint eredetileg Edgar jelmeze lehetett a 17. századi Skóciában játszódó Lammermoori Luciából (28. kép). A korabeli színházi jelmezek igen ritka esetekben vészelik át az évszázadokat: egyfelől a folyamatos igénybevétel miatt értelemszerűen hamar elhasználódtak, másfelől a színészek ekkoriban saját költségükből készíttették a drága ruházatokat. A Lammermoori Lucia egyike azon daraboknak (29. kép) amikben Stéger a legtöbbször lépett fel: Edgar szerepe volt az első, melyben színpadra állt Zágrábban. Pályafutása alatt közel százhatvan alkalommal bújt még Edgar jelmezébe.

28. Stéger Ferenc kosztümjének felső része és sapkája, a hozzá tartozó csipkezsabóval a Lammermoori Luciá ból (Edgar), 1850 k. bársony, tüll, varrott

73 × 157 cm, 28 × 29 cm

FMC

74.5.14, 74.5.15, 74.5.13.

29.

32. Wagner Richard úr hangversenye […] Stéger Ferencz úrnak […] közreműködésével, Nemzeti Színház színlap, 1863. július 23. MNMKK OSZK SZT SZL NSZ K1863-64 1863.07.23.

SZEREPE A PESTI „WAGNER-LÁZ”-BAN

Noha Wagner hatásának elemzése a korabeli zenei szcénára meszszire nyúló téma lenne, fontos a német zeneszerzőt ezen a ponton röviden tárgyalni, mivel Stéger művészi pályája nem mentes a wagneri „jelenségtől”.

Stéger 1871-ben több vendégelőadást is vállalt a Nemzeti Színházban, mielőtt visszatért Barcelonába. Összesen negyvenkilenc alkalommal adták a Nemzetiben a Tannhäusert amit 1871. március 11-én mutattak be. Stéger itt hat előadáson lépett fel a főszerepben, az utolsó 1871. november 28-án volt. Erről az előadásról a Zenészeti Lapok a következőképpen ragadta meg a lényeget: „Mult hó 28-án Stéger F. búcsúelőadásal Tannhäuser adatott a nemzeti színházban, mely dalmű mindenkor tele házat szokott eredményezni. Az előadás érdeke természetesen a vendégművészben öszpontosult, a kin azonban meglátszott, hogy Wagner érvényre emelését nem tüzte oly müvészi feladatául, mint más dalmüirókat. Az alakítás, játék és felfogás tekintetében, most sem hagyott semmi kivánni valót […].”127 Ez a megfogalmazás, miszerint láthatólag Stégeren érződött, hogy a Wagner-darabot nem kívánta oly beleéléssel játszani, mint a többit, sugallja Stéger viszonyát az akkoriban széles körben terjedő wagnerizmushoz. A több évtizedes szoros barátsága Erkellel és a tény, hogy viszonylag kevés Wagner-darabban énekelt, egy konzervatívabb elköteleződést mutat a hagyományosabb olasz–francia operaművek irányába. Ennek ellenére a pesti „Wagner-láz” 1863-as „epizódjában” Stéger kulcsfigura volt (30. kép)

Többek között a Wagner és Liszt Ferenc (31. kép) közötti barátság eredményeképpen a német zeneszerzőt viszonylag sokáig tartó győzködéssel, de rávették, hogy 1863-ban Pestre jöjjön.

30. Stéger Ferenc, Pest, 1863 fénykép, papír 15,5 × 11 cm FMC TD 74.597.13

Erről Lichtenberger Henrik 1916-os monográfiájában igen részletesen beszámolt. Eszerint Stéger és Wagner már Bécsből ismerte egymást, és Wagner igen jó véleménnyel volt a tenorista képességeiről. Két hangversenyt szerveztek meg a megerősített zenekarral a Nemzeti Színházban 1863. július 23-án (32. kép) és július 28-án emelt jegyárakkal hirdették meg a Wagner vezényelte darabokat. Stéger Siegfried szerepében énekelte az ún. kovácsdalokat: az Olvasztódalt és a Pörölydalt. Ezzel kapcsolatban Fabónál olvasható a közismert történet, miszerint Stéger „[…] Sígfried kovácsdalát is énekelte a három magas c-vel, amelyből, miután a tomboló közönség kétszer megismételtette: 9 lett, amit az álmélkodó Wagner Richárd kérdésére maga a művész is humorosan konstatált.”128 A két Wagner-előadás között július 25-én a Nemzetiben Wagner meghallgatta a Hunyadi-operát is, melyben Stéger V. Lászlót alakította.

Külön érdekesség – és nehéz nem felfedezni ebben, hogyan viszonyult Stéger Wagnerhez –, hogy a naplójába a Wagner-féle fellépéseket egyáltalán nem írta bele. Noha alapvetően a hangversenyeket nem írta fel (pár kivétel ugyan akadt), és előfordult, hogy kihagyott néhány darabot a naplóból, de mind az ezeket megelőző és követő előadásokat, melyekben fellépett a Nemzetiben július hónapban, feljegyezte. Szintén sokatmondó ebben a helyzetben, hogy Stéger a hangversenyek után nem csatlakozott a Wagnert ünneplő társasághoz. Nagy Ágostonné visszaemlékezése szerint ugyan a fellépéseket követően Stégert is hívták a bankettre, de az öltözőjéből kilépve halaszthatatlan ügyre hivatkozva távol maradt. Valójában Erkellel ültek be végül a megszokott helyükre megvacsorázni.129 Ugyanakkor Fabó emlékkönyvében olvasható – egy már udvariasabb – anekdota, ami minden bizonnyal ezekben a napokban történhetett meg: „ugyanakkor egy délután – rendes szokás szerint –Erkellel együtt az Aranykéz-utczaí »A pipához« czímű kis korcsmában ültek, ahol őket Wagner Richárd egész váratlanul meglepte; még az utczán volt, mikor Stéger meglátta és »Meiner Seel, da kommt ja der Richárd« kiáltással felugrott és a megtiszteltetésen csak csendesen örvendező és mosolygó Erkellel együtt neki ajtót nyitottak.”130 Stéger 1874-es visszavonulásában minden bizonnyal nagy szerepe volt annak, hogy Wagner művei és zenei irányzata mindinkább teret nyert, kiszorítva a tradicionális vonalat, ezáltal a bel canto darabokat, melyekben Stéger évtizedekig remekelt. Stéger 1873-ban eredetileg öt évre szerződött a színházhoz, így egyértelmű, hogy a szerződés korai felbontása nem várt lépés volt, annak ellenére, hogy hangja többek szerint is már veszített korábbi erejéből. Ugyanakkor a hangjával foglalkozó kritikus fülek már azelőtt is számtalan esetben hallani vélték, hogy Stéger már nem a régi, és túlerőltette hangját. Viszont amikor a Nemzeti Színház egyre inkább Wagner művei felé kezdett fordulni, addigra Stéger már végleg felhagyott a szereplésekkel.131 Az a tény is befolyásolta a visszavonulásban, hogy Erkel 1874 februárjában lemondott karmesteri pozíciójáról a Nemzetiben – így szinte egy időben távoztak a színházi gárdától.

128 Fabó 1910: 203.

129 FMC Adattár 220.

130 Fabó 1910: 205–206. 131 Rédey 1937: 378–379.

31. Liszt Ferenc fénykép, papír, vizitkártya 10,5 × 6 cm FMC TD 74.599.36

Stéger Ferenc szerepei a Nemzeti Színházban, aszerint, hogy melyiket játszotta legtöbbet.132

132 Nem számoltam bele azokat az estéket, amikor a Nemzeti Színházban szavalati esteket, „ academiákat” tartottak. Ilyenkor több operából énekeltek részleteket, így a táblázatban az egész estés, teljes előadások láthatók.

133 A legelső alkalommal, 1849. január 9-én még nem a későbbi főszerepét (Edgart) énekelte, hanem Lord Arthur szerepét.

33. Stéger Xavér Ferenc mint Andorási Lajos Császár György A kunok című operájában, jelmezes portré, 1850-es évek

A NEMZETI SZÍNHÁZ OPERAREPERTOÁRJÁRA (1848–1852)

Stéger Ferenc 1848-ban érkezett a pesti Nemzeti Színházhoz, és négy évadon keresztül erősítette szerződött tagként a színház operatársulatát. Érkezése lehetővé tette több olyan opera bemutatását vagy újra színpadra állítását, amelyekben jelentős tenor szerepeket kell alakítani. Fogadtatása azonban korántsem volt kizárólag pozitív. A korabeli magyar nyelvű sajtóban ez évben hangja erőtlenségéről írnak,134 valamint felmerül az a kérdés is: vajon a színház financiális szempontból valóban megengedheti-e magának még egy tenor alkalmazását.135

Azt, hogy a Nemzeti Színháznak égető szüksége volt az operarepertoár frissítésére, több korabeli forrásból is tudhatjuk. Az 1848/49-es évad műsorát tartalmazó színházi zsebkönyv csak három operabemutatót sorol fel az idényben, ráadásul Császár György A kunok és Bellini A puritánok mellett a harmadik csupán egy olasz kisopera, Mazzucato Két altisztje.136 Az operarepertoár szűkössége bizonyosan összefügg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeivel, amelyre a színházi zsebkönyv előszava csak „viharos évként” utal.137 A cenzúra a Nemzeti Színház repertoárját is alaposan megszűrte: egy 1849. március 21-én keltezett levél arról tanúskodik, hogy az előző évben bemutatott új magyar opera, A kunok – amelyben Stéger Ferenc Andorási Lajos szerepében (33. kép) 1848 szeptemberében szerződött tagként először lépett a Nemzeti színpadára – a cenzúra vizsgálatát követően egy-két mondat kihúzásával újra műsorra kerülhetett.138 Azonban nem volt elég néhány sor elhagyása Doppler Ferenc Benyovszky című operája esetében, amely ugyancsak Stéger egyik fontos magyar operaszerepe volt. A darab 1849 után

134 Életképek 1848. 08. 27., 287; Budapesti Divatlap 1848. 10. 29., 268.

135 Budapesti Divatlap 1848. 09. 12., 188.

136 A Nemzeti Színház színházi zsebkönyve az 1849-es évre vonatkozóan. MNMKK OSZK Színháztörténeti Tár, Színháztörténeti és Zeneműtár, ZsK 276.

137 Uo.

138 Vö. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Simonsits-hagyaték, jelzet nélkül.

34. Stéger Ferencné, Szymanska Leona, 1856 fénykép, papír FMC TD 74.597.7

legközelebb teljes egészében csak 1852-ben kerülhetett színre, jócskán átdolgozott változatban. Új címét (Afanasia) a női főszereplőről kapta, a címszereplő Benyovszkyt pedig Tiborcira kellett átkeresztelni. Így Stéger először Tiborciként játszhatott Doppler első operájában jelentős sikert aratva. Doppler Ferenc következő operája és egyben legsikeresebb műve, az 1849 decemberében bemutatott Ilka és a huszártoborzó című vígopera nyolcvannyolc előadást ért meg a Nemzeti Színház színpadán. Az Ilka autográf partitúrájának bejegyzése szerint a vígopera már 1848 novemberében elkészült, így nem valószínű, hogy szerzője már a komponálás kezdetén Stégernek szánta annak férfi főszerepét, noha a bemutató előadástól kezdve a színház elhagyásáig ő játszotta azt. Figyelemre méltó, hogy a vígopera többszöri átdolgozása során Stéger távozását követően egyre inkább mérsékelte a tenor énekes által játszott Gyula szerepét.139 A következő Doppler-opera esetében már biztosabbak lehetünk benne, hogy a szerző a komponálás kezdetétől Stégernek szánta Timur szerepét. A török és lengyel környezetben játszódó, 1850 decemberében bemutatott Vanda című opera első öt előadásán Stéger friss felesége, Stégerné Szymanszka Leona (34. kép) alakította a címszerepet, majd őt Hollósy Kornélia váltotta fel.140

A Nemzeti Színház társulatának ezekben az években jellemző hangulatáról, valamint a szegényes operarepertoárról az 1849. augusztus 31-én tartott igazgatói ülés jegyzőkönyve nyújt pontos képet. A forrást olvasva világosan kitűnik a színház vezetésének

35. Stéger Ferenc hangvillája fém

13 × 1,5 × 0,5 cm FMC T 74.5.20

139 Lásd Horváth 2020: 5.

140 Lásd MNMKK OSZK Színháztörténeti Zeneműtár, Nemzeti Színházi kataszter.

141 Vö. igazgatói ülés jegyzőkönyve 1849. augusztus 31. (OSZMI Simonsits-hagyaték, jelzet nélkül).

142 Például Pesti Divatlap, 1848. 02. 20., 247.

143 Pesti Napló 1851. 02. 15., o. n.

144 Hölgyfutár 1849. november 28., 52.

elégedetlensége nemcsak az operát, de a többi műfajt illetően is: „ Miután a néző közönségnek naponta nevekedő részvétlensége nem egyedül a pénz hiányának hanem a közhirlelésnél fogva főképpen annak lenne tulajdonitható hogy valamint a drámákban, úgy az énekes játékokban és tánczokban is újabb előadások nem történvén, mindenkor csak már unalomig előfordult darabok ismételtetnek, mellyek a közönség irányában legkisebb ingert sem szolgáltatnak […] Az operára nézve minthogy az énekes személyzet között állitolag az irigység, üldözés és személyes tekintet nagymértékben uralkodik, s minthogy az Intézetnek anyagi jóléte szinte kockáztatnék határozottan rendelem hogy Báléj, Zampa, Kunok, Portici néma, és Zsidónő czimű operák azonnal tanitassanak s a mennyire azok az illető censurán már keresztül mentek s adatásuk megengedtetett közölök hetenként legalább egy a szinpadokra kerüljön. Ilka nevü új opera pedig a szerepek tüstént kiosztatván, betanultassék s hat hetek alatt a szinpadon előadassék.”141 Az idézetben említett énekesek között dúló irigység Stégert sem kerülhette el. Olyan társulatba csöppent bele, ahol az aktuális személyi változások feszültségeket okoztak. Az egyik legjelentősebb esemény ezek közül Hollósy Kornélia 1846-os megjelenése a pesti színpadon, aki háttérbe szorította a Nemzeti Színház első és addig regnáló nemzetközi hírű primadonnáját, Schodelné Klein Rozáliát. Ezzel párhuzamosan a Hollósyval szinte egy időben feltűnő új tenor, Wolf (Farkas) Károly és Schodelné között sem volt felhőtlen a viszony. A sajtóban 1848 februárjától több terjedelmes cikk jelent meg, amely Schodelné sérelmeit sorakoztatja fel.142 Ezek között feltűnik Hollósy Kornélia túl gyakori szerepeltetése, valamint Wolf viselkedése, miszerint a tenor énekes szembetűnően tanúsítja azt, hogy nem akar Schodelnével együtt énekelni. Stéger szerződését követően nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a két tenor között húzódó feszültségek is felszínre kerüljenek a sajtóbeszámolók által. Ennek egyik eredménye az a cikk, amelyben a Pesti Napló külön írást közöl Farkas és Stéger címmel, amely összeveti a két tenor hangi adottságait és teljesítményét.143 A korábban idézett 1849-es igazgatói jegyzőkönyvben felsorolt operák, amelyeknek azonnali betanulását rendelték el, feltűnően szoros összefüggést mutatnak Stéger gyakori szerepeltetésének szándékával, hiszen mindegyik műben meghatározó szerep jutott az új tenor számára (35–36. kép) Az olasz operák primadonna-központúságával ellentétben ugyanis az említett francia operák férfi karaktereket állítottak a dramaturgia középpontjába. Így Stéger szerződtetésével főként azok a tenor központú francia operák éledtek újjá – a magyar operák bemutatása mellett –, amelyekkel a színház már a korábbiakban is több-kevesebb sikerrel próbálkozott. Hérold Zampá ját a Nemzeti Színház már megnyitásának évében, 1837 szeptemberében műsorra tűzte, ám a címszerepben több énekest is kipróbálva nem tudott tartós sikert elérni, így az opera nem maradt hosszú ideig repertoáron. Azonban 1849-ben Stégerrel a címszerepben a pesti közönség az új tenor legjobb alakítását láthatta a kritikák szerint.144

Halévy A zsidónő küszöbön álló bemutatójáról már több mint egy évtizeddel korábban, 1838. december végén hírt adott a Jelenkor című folyóirat, azonban valószínűsíthetően a lap által is leírt indok miatt nem kerülhetett színpadra, vagyis Eleázár szerepére nem volt megfelelő tenorja a Nemzeti Színháznak. Az opera pesti bemutatójára ezért csak 1842-ben került sor. Hasonló volt a helyzet Auber A portici néma című operája esetében is, ahol a színház választmánya először tenorhiányra hivatkozva utasította el Szerdahelyi József – a színház ekkori hivatalos operarendezőjének – javaslatát a darab előadására vonatkozóan 1840-ben, és csak a következő évadban, 1841-ben került színpadra. Auber másik operáját, a Báléjt már 1839-től sikeresen játszották a Nemzeti Színházban. 1846 márciusát követően azonban csak 1851-ben újították fel, immár Stégerrel a férfi főszerepben.145 Az 1850-es év fontos operabemutatója Meyerbeer ötfelvonásos nagyoperája, A próféta volt. Stéger Ferenc Leydeni János szerepében ezzel a darabbal szerepelt legtöbbször a Nemzeti Színház színpadán. A francia és magyar operák mellett sikerrel játszott az olasz repertoárban is. 1852-es távozását követően többször visszatért Pestre vendégszerepelni, és szívesen alakította jól bevált szerepeit Bellini és Donizetti műveiben. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának úgynevezett „ bánya” anyagában őrzött kéziratos kották között ma is találhatunk olyan szerepszólamokat, amelyeket Stéger használt nemzeti színházi fellépései alkalmával. Több esetben az ő neve szerepel ezen kották címlapján, de egy-egy Donizetti-opera (Linda di Chamounix vagy Lucrezia Borgia) anyagában olyan különleges szólamfüzetek is fennmaradtak, amelyeket külföldről szerezhetett be, és valószínűleg saját tulajdonában álltak.146 Ezeken a forrásokon is szerepel a neve, és ezekben a kottákban csak az opera eredeti olasz szövege található meg, a Nemzeti Színház számára másolt magyar nyelvű énekszöveg nem.

Stéger Ferenc négyéves pesti szerződése jelentős hatást gyakorolt a Nemzeti Színház operarepertoárjára, miközben a színháznál szerzett tapasztalatai nagyban hozzájárultak művészi pályafutása fejlődéséhez. A magyar operarepertoár szempontjából fontos szerepet játszott Császár György A kunok és Doppler Ferenc operáinak sikeres bemutatásában és műsoron tartásában. Emellett Erkel Ferenc két operájában (Bátori Mária és Hunyadi László) is nagy sikerrel lépett fel. Az általa használt és fennmaradt kéziratos kották ma is fontos forrásai a magyar nyelvű operajátszás történetének.

36. Stéger Ferenc hangsípja fa, fém, faragott 2,5 × 1 × 0,7 cm FMC T 74.5.19

39. Bánk bán, Nemzeti Színház színlap, 1863. június 20. MNMKK OSZK SZL NSZ K1863-64 1863. 06. 20.

EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A NEMZETI SZÍNHÁZBAN (1848–1874)

Az 1910-es centenáriumi Erkel Ferenc emlékkönyv ben Fabó Bertalan, a kötet szerkesztője és számos tanulmányának szerzője fontosnak tartotta, hogy az Erkel színpadi ábrázolóival foglalkozó összefoglaló írása mellett külön fejezetet szenteljen Stéger Ferencnek, akit több mint fél évszázad távolságból is Erkel énekeseként aposztrofált.147

Első ránézésre különösnek tűnhet ez a kiemelt figyelem, tekintve, hogy Stéger Ferenc csak rövid ideig működött az Erkel Ferenc (37. kép) vezetése alatt nemzetközi színvonalúvá fejlődött nemzeti színházi operatársulatban, ráadásul épp olyan években – az 1848–1852-es és az 1873/74-es évadokban –, amelyekre nem estek Erkel-opera-bemutatók. Stéger énekesi alkatát és erőteljesen csengő tenor hangját Erkel készülő operáinak szereplőivel sem tudjuk összekötni, jóllehet a zeneszerző-karmester Stéger nemzeti színházi működése idején is (ahogy szinte folyamatosan) valamely operatervén dolgozott, gondolkodott. Igaz, ehhez az 1846 után már formálódó Bánk bán (bemutató: 1861) még túlságosan vázlatos lehetett, az 1874-ben bemutatott Brankovics György komponálásának érdemi része pedig Stéger szerződésekor már lezárult.

Fabó Bertalan nyomán alapvető színháztörténeti munkákban is rögzült az a megállapítás, miszerint Stéger „csaknem valamennyi Erkel-opera főszerepét elénekelte”.148 Az Erkel Ferenc emlékkönyv és – a kötet kapcsán Stéger Ferenccel is konzultáló – Fabó Bertalan hitelét jól illusztrálja a kijelentés továbbélése, hiszen a színlapok és korabeli kritikák alapján egyértelmű, hogy a sikeres nemzetközi karriert befutó hőstenor bár mindvégig hűséges maradt

38. Pauliné Markovics Ilka szoprán énekesnő, Melindát alakította Stégerrel a Bánk bán ban, 1863 fénykép, papír, vizitkártya 10,4 × 6,1 cm FMC TD 85.106.40

az Erkel vezette társulathoz, és időről időre vendégjátékokban szerepelt, hogy tartsa a kapcsolatot a számára is fontos intézménnyel és ennek karnagyával, Erkel operái közül csak a Bátori Mária (1840), Hunyadi László (1844) és a Bánk bán nemzeti színházi előadásain lépett fel (38. kép). A Bátori és a Hunyadi második tenor szólamát már szerződtetését követően betanulta. 1848. augusztus 19-én a Hunyadi László előadásán V. László király szerepében mutatkozott be a Nemzeti Színházban, egy héttel később pedig, 1848. augusztus 26-án a Bátori Máriá ban is fellépett Miklós szólamát énekelve. Az első tenor mindkét operában Farkas (Wolf) Károly volt ebben az időszakban, aki szintén pályája elején állt, de Stéger ekkor még nem jelentett számára valós konkurenciát. Nem így egy évvel később. A frissen szerződtetett tenornak az első évad a felkészülés éve volt. 1848. szeptember 16-án Andorási Lajos szerepében már tagja volt a Császár (Kaiser) György A kunok című operáját bemutató énekesgárdának,

149 Életképek, 1848. 08. 27., 287.

együtt énekelt a társulat vezető primadonnájával, Schodelné Klein Rozáliával, valamint Bognár Ignáccal és Füredi Mihállyal. Ezt követően 1848 novemberéig mindössze négy alkalommal kellett fellépnie ( A kunok és a Hunyadi László előadásain), mely idő alatt volt ideje felkészülni az olasz repertoárból való bemutatkozásra: 1848. november 9-én Mercadante Az esküjé ben Viscardóként szerepelt (partnerei ezúttal is Schodelné, Bognár, Füredi), majd mindössze két nappal később, 1848. november 11-én Donizetti Lindájában vette át – Joób Zsigmond és Farkas Károly után – Gróf Sirval szerepét, mely alkalommal a társulat ígéretes primadonnája, Hollósy Kornélia partnereként énekelt. 1849 első felében újabb olasz operákban próbálhatta ki magát, előbb Donizetti magyar társulatoknál is sokat játszott Lammermoori Luciájában (lord Buklaw Arthur) és Az ezred leányá ban (Tonio, tiroli ifjú), majd Verdi Ernanijának címszerepében, illetve Bellini Az alvajárójában, melyben szintén Farkas (Wolf) Károlyt követte Elvino szerepében. A sort Donizetti Don Pasqualéja (Ernesto), majd a nyári szünetet követően Hérold Zampá jának címszerepe, valamint Verdi Macbethe (Macduff) és Bellini Beatrice di Tendája (Orombello) folytatta. A sikeres Zampa után pedig még egy Donizetti-opera, a Borgia Lucretia és Bellini Normájából Sever szerepe következett. Az évet egy újabb magyar opera, Doppler Ferenc Ilka és a huszártoborzó című operájának 1849. december 29-i premierével zárta Stéger, melyben övé lett a tenor főszerep. Az elismerést már az év második felében besűrűsödő fellépései is jelezték, akárcsak minden újabb színpadi megjelenésének pozitív kritikája. Pedig mélyről kellett indítania: a Hunyadi László 1848. augusztusi bemutatkozó fellépésekor az általános közhangulat nem volt kedvező a Bécsből érkező ismeretlen fiatal tenor számára. Legerősebben az Életképek újságírója fogalmazott – bár beszámolójának aligha volt elsődleges szempontja a tenorista hangja, sokkal inkább feltételezett hovatartozása: „ A’ mult héten Erkel Hunyadijában, valami Stéger nevü bécsi énekes lépett föl. – Sok a’ mit ő tőlünk várt. – S kevés a’ mit mi róla mondhatunk. – Az egész Stéger, egy forcirozott baritonista, ‚s egyéb semmi. – Hangja elég terjedt, de halkan vive, benne sem dallam, sem érzelemhez simuló lágyság nincs. – Stéger ur, ujra meggyőze bennünket arról, hogy Bécs nekünk semmi jót nem ád.”149 Nem teljesen pozitív, de annál informatívabb a fiatal Stéger színpadi jelenléte szempontjából ugyanezen előadás beszámolója a Budapesti Divatlapban: „ Aug. 19-én Hunyadi László, opera 4 szakaszban Erkel Ferencztől. Steger a bécsi nemzeti szinháztól, mint vendég, László király szerepében lépett fel. Steger jó tenor, mi igen nagy ritkaság, – játéka is kielégitő. Kár, hogy a felettébbi ügyekezet és tüzeskedés sok helyen elragadván őt, a sükert, mellyet különben arathatandott, megkisebbitette. Mind a mellett is, hogy a játszónak átéreznie kell az előadandó szerepet, van mégis bizonyos pont, mellyen tullépni rendesen hátránynyal történik, – hátrányával mind az éneknek mind a játéknak s annálfogva a hatásnak. Ki koszorukat akar aratni, annak bizonyos müvészi nyugalommal kell birnia.

Ez áll, mind a szinjátszóknál, mind a költőknél. – A ház tele volt, s az előadás igen jó. S lehetett-é máskép, midőn a mondott vendégen kivül Schodelné, Hollósi Kornélia, Farkas (Volf) és Reina működtek együtt?!”150 1849 végére havi hat-nyolc fellépéssel, egy magyar és (főképp) olasz operákból álló repertoárral Stéger nemzeti színházi működésének keretei kialakulni látszanak. Az 1850-es év első felében ehhez egy újabb nagyopera társul, amikor megkapja Bellini Normá jában Sever szerepét, majd másodtenorként ugyan, de Reina mellett lép fel Császár György újabb operájában, a Morsinai Erzsébet premierén (1850. február 14-én). Az opera sajnos három előadás után lekerült a műsorról.

A látszólagos stabilitásból az év második felének (vagy az 1850/51-es évad első felének) nagy szenzációja mozdítja ki Stégert, és a léptékváltás egyben művészi felnőtté válását is meghozza. A szenzáció, mely új korszakot nyitott a magyar operatörténetben éppúgy, mint Budapest életében, a francia sztárprimadonna, Anne de la Grange eredetileg hathetes, de végül 1850. június 6-tól november 13-ig nyúló, majd 1851 júliusában megismételt vendégszereplése volt, melyre Meyerbeer A próféta című operájának premiere alkalmából került sor. La Grange, a zeneszerző által preferált énekesnő szerződtetése Fides szerepére jelzi, hogy milyen különösen fontos volt a színház számára ez a bemutató. Az előadássorozatra kiadott bérlet hirdetésében ezt külön kiemelik: „Jelentés és fölhivás rendkivüli bérletre. A nemzeti szinház igazgatósága ez intézetet pártoló közönség műizlésének hódolván, azon élvben is részeltetni kivánta a t. közönséget, mellyben más, habár kevés, europai fővárosok – mellyek, szinészi műintézeteik jelessége által arra képesítve voltak – a hires zeneszerző Meyerbeer Proféta czimű nagy operájának előadatása által részesültenek; s hogy ez élvezet minél teljesebb legyen, nem késett az igazgatóság, Fides nagy feladatu szerepére, az ugyanez operára, Bécsbe a zeneszerző ohajtására meghivott, s jelenleg ott vendégszerepező de la Grange asszony hires dalmüvésznőt megnyerni; ki is az igazgatás ajánlata folytán, magát hat héti vendég-szerepezésre kötelezvén, olly módon szerződött: hogy az általa azon időben éneklendő tizenkét előadásra, Fides szerepén kivül, még Lammermoori Lucia czimü opera czimszerepét is – mindkettőt magyar nyelven – betanulandja és éneklendi. – E vendég-szerepezés f. é. majus hó végnapjaiban veendi kezdetét. – Midőn az igazgatás e ritka műélvekről előlegesen értesitené a t. cz. közönséget, kénytelen egyszersmind kijelenteni, hogy azon áldozatoknál fogva, mellyek egyfelől a fenntisztelt müvésznő dijazására, másfelől az előadások, különösen A Proféta diszitményi, ruhatári, gépézeti készületeinek, részint külföldön, részint hon leendő kiállitására szükségeltetnek; kényszerültnek látja magát, a szóban levő 12 előadásra a rendes bérletet általában fölfüggeszteni […]”151 Az előadássorozat a meghirdetettnél is sokkal gazdagabb lett. Anne de la Grange tizenkettő helyett huszonhét alkalommal lépett színpadra A prófétában, ezen kívül pedig nemcsak a Lammermoori

150 Budapesti Divatlap, 1848. 08. 24., 122.

151 A Nemzeti Színház 1850. május 25-i előadásának színlapján található hirdetés. MNMKK OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár.

152 Az opera recepciójáról lásd Tallián 2005: 1–60.

153 Hölgyfutár, 1850. 07. 19., 67. Idézi Tallián 2011: 251.

154 A Nemzeti Színház 1852. április 4-i előadásának színlapja.

MNMKK OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár

NSZ kötetes iratok.

155 Fabó 1910: 194.

156 Legánÿ 1975: 58.

Luciát tanulta be magyarul, hanem a Hunyadi László Erzsébetének szerepét – Erkel ebből az alkalomból komponálta számára a nevét viselő virtuóz nagyáriát –, valamint Doppler Ilkáját és Verdi Macbethjét is. Fellépett Rosinaként a Sevillai borbélyban (az énekleckében a Császár György által a számára írt olasz áriát énekelte), és egy jótékonysági hangversenyen, mely alkalommal Egressy Béni Ez a világ amilyen nagy… című dalát adta elő. A kulturális életnek egy kritikus időszakban lendületet adó eseménysorozattá nőtte ki magát a francia sztár vendégjátéka, melynek aktív részeseként Stéger is a középpontba került. A történések mozgatója kétségtelenül A próféta szenzációszámba menő premiere volt – Jókai Próféta-epochaként emlékezik ezekre az évekre –,152 Stéger pedig a Meyerbeer-opera tenor főszerepét, Leydeni Jánost alakítva a primadonna oldalán maga is részesült az ezzel járó kitüntető figyelemben. Ráadásul nemcsak A prófétá ban, hanem a Sevillai kivételével La Grange minden fellépésén ő maga is színpadra állt – előfordult, hogy A prófétáét is meghaladó érdeklődés mellett: „»Hunyadi László« olly nagy tolongást idézett elő, minőt még a »Proféta« sem birt okozni, mert ezuttal még több ember tért vissza jegyek hiánya miatt, mint a »Proféta« előadásainak alkalmával. A sikerről röviden csak annyit mondunk, hogy az a legvérmesb várakozásokat is messze tulhaladta minden tekintetben. Az uj dal, mit Erkel külön La Grangenő számára irt, alkalmat nyujta e rendkivüli müvésznőnek csodával határos hangterjelmét még ragyogóbb színben tüntetni ki, s a közönség lelkesülése határtalan vala.”153 Nem meglepő, hogy a nagyhatású vendégjáték szorosabbra vonta a színház Erkel Ferenc köréhez tartozó művészei közötti köteléket is, és ezt követően ehhez a belső körhöz, Egressy Béni és Doppler Ferenc mellett, úgy tűnik, Stéger Ferenc is hozzá tartozott. Ennek bizonyítéka az 1851/52-es évad végén április 2-i búcsúelőadása (Donizetti: Linda), melynek zárásaként elhangzott a „»Magyar pusztán« dal, Vogl után; eredeti zenéje Erkel Ferencztől, zongorakisérettel; melylyel Stéger ur bucsút veend a t. közönségtől.”154 Fabó Bertalan tudomása szerint a Prágába szerződő Stéger „egy szép magyar nótát is akart külföldi konczertjeire elvinni; Vogel németből fordított szövegére Erkel Ferencz írta meg neki ezt a szép müdalt, amelyet csak tíz évvel később vett be a »Sarolta« czimű operájába mint Gyulának nagy áriáját.”155 Fabó Bertalan talán magától Stéger Ferenctől szerzett értesülése különösen érdekes. A színlap ugyanis nem említi, hogy a dalt Erkel ebből az alkalomból írta volna énekese számára. Talán mivel a végső alakjában lassúból és frissből álló kétrészes dal – eredetileg német nyelvű – első felével, a lassúval Erkel már korábban elkészült: Auf einer Ungarheide címmel 1844 és 1847 között két gyűjteményben is megjelentette Bécsben. Ráadásul e dalt Stéger maga is többször elénekelte különböző hangversenyeken Bécsben (1852. március 7.) és Pesten nem sokkal nemzeti színházi búcsúelőadása előtt (1852. március 1-én és 12-én).156 A korabeli sajtó azonban e fellépések beszámolóiban is megemlíti, hogy a Stéger által előadott dal, sőt dalok az ő számára íródtak. Csak találgatunk, hogy Erkel

40. Erkel Ferencz születésének századik évfordulója MNMKK OSZK Törzsgyűjtemény DKA-081471; Törzsállomány

Vasárnapi Újság 57. évf. 45. sz., 1910. november 6.)

metsző: Franz Eybl, grafikus: Barabás Miklós

fennmaradt művei közül mely kompozíciókról lehet szó. Minden bizonnyal azonban közöttük van az Auf einer Ungarheide magyar nyelvű változata, amelyhez talán ez alkalomból (és nem a dalnak a Sarolta című vígoperába való beemelésekor) komponálta meg Erkel a frisset. Stéger mindenesetre ebben a formában énekelte, amint ez a Magyar pusztán című dalnak a hagyatékában fennmaradt ének-zongora kivonatából kiderül.157

A Magyar pusztán kompozíciós történetének talán legizgalmasabb részlete azonban épp a korabeli sajtó utalása. Négy év alatt teljes mértékben megfordult Stéger megítélése a pesti sajtóban, és ez a későbbiekben sem fog változni. Erkel énekeseként tekintenek rá, akinek a zeneszerző külön komponál, La Grange-zsal együtt említik. 1852-es távozásáról, nyilván pest-budai forrásokból még a Berlini Musikzeitung is beszámol: félti az Erkel és Doppler Károly másodkarnagy által kitűnően vezetett együttest, mivel Stéger távozásával elveszítette egyik fontos támaszát, az első tenorját.158 A probléma súlyosságát Pesten is érzékelték, és a megoldásban Stéger is partner volt. Távozása után kevéssel, immár a prágai színház első tenoristájaként 1852. június 4-től vendégjátékot vállalt a Nemzeti Színházban a szintén vendégként fellépő soproni születésű neves bécsi primadonna, Liebhardt Lujza társaságában Verdi Ernani, Császár (Kaiser) György

A kunok és két alkalommal Doppler Ferenc Ilkájának előadásain. Ezt követően Stéger hivatalos kapcsolatai megszakadtak a Nemzeti Színházzal. Hogy ez a mintegy hétéves szünet mégsem jelentette az ide kapcsolódó barátságok felszámolását is, mi sem jelzi jobban, mint a Hunyadi László előadássorozata 1859-es november–decemberi nemzeti színházi vendégjátéka idején. Immár első tenorként lépve fel betanulja az opera címszerepét, melyet Ellinger József ad át neki159 – aki szabadsága ideje alatt vállalja a beugrást a korábban Stéger által énekelt V. László szerepébe –, Erkel Ferenc pedig ebből az alkalomból kibővíti énekese és barátja számára a címadó szereplő áriáját ( No. 7 Aria) egy cantabile középrésszel. Nosztalgikus alkalmak, melyek során Stéger régi nemzeti színházi sikerdarabjaiból válogatva a Donizetti Lammermoori Lucia Hérold Zampa, Verdi Ernani Halévy A zsidónő Rossini

Tell Vilmos és Meyerbeer A próféta előadásain lépett fel összesen tizenhét alkalommal. A vendégjáték ismétlésére bő másfél évvel később a nyári szabadságok idején került sor Doppler Károly vezetése alatt. 1861. július 2-a és augusztus 29-e között tizennyolc előadása volt a Nemzeti Színházban, mely során ezúttal is a jól bevált darabok közül válogatott: a Lammermoori Lucia, Ernani Tell Vilmos Zampa mellett ezúttal Flotow Mártá jában, valamint Bellini Az alvajárójában és Auber A portici néma című operájában

157 A Stéger hagyatékában fennmaradt forrására Horváth Pál hívta fel a figyelmet, és kötötte össze a dal gyors részének kompozíciós folyamatát a magyar változat 1852-es elkészítésével és Stéger Ferenc személyével. Vö. Horváth 2016: 43.

158 Neue Berliner Musikzeitung 20 (1852), „Das National-Theater hat durch den Abgang des Tenoristen Steger seine wichtigste Stütze verloren. Ist auch die Kapelle unter der tüchtigen Leitung Erkel’s und Doppler’noch immer ausgezeichnet, zählt auch das Opernpersonal manchen tüchtigen Künstler, so fehlt die Hauptsache, ein erster Tenor und eine Primadonna.”

159 Ellinger Józsefről bővebben lásd Tóth 2024: 65–84, 20 p.

160 Hölgyfutár 1861. 09. 19., 903; egy évvel később a Hölgyfutár azt is tudni véli, hogy Stéger jeles énekművész, »Bánk bánt« már betanulta. Ez tán előjele annak, hogy szinpadunkon vendégszerepelni fog.” Hölgyfutár 1862. 10. 04., 948.

161 Hölgyfutár 1863. 06. 02., 518.

162 Vasárnapi Újság 1863. 06. 28., 232; Hölgyfutár, 1863. 06. 04., 525.

is fellépett. Bővebb volt ezúttal a magyar repertoárja is, melyről nem hiányzott a Hunyadi mellől A kunok és búcsúelőadásként Doppler Ferenc Benyovszkyja sem. Feltűnő, hogy Stéger ekkor még nem próbálkozott meg az 1861. március 9-én bemutatott új Erkel-opera, a Bánk bán főszerepével. Az idő rövidsége és a szabadságok is magyarázhatják ezt, valamint a feladattal kapcsolatos felelősségérzete. Amikor ugyanis 1863-as kéthónapos nyári vendégszereplése (38. kép) idején erre sor kerül – annak ellenére, hogy Bánk szerepének eredeti címzettjével, Ellinger Józseffel is elégedett volt Erkel –, Stéger alakítása minden várakozást felülmúl. Az Ellingerrel nem mindig barátságos sajtó már 1861 szeptemberében megjegyzi, hogy „ Ellinger »Bánkbán«-ja folyvást azt juttatja eszünkbe, hogy mily nagy élvezet volna e szerepet Stégertől hallani.”160 Sőt Stéger 1863-as vendégszereplése előtt még azt is elnézik neki, hogy a Nemzeti Színház színpadán A trubadúrban kivételesen olaszul fog énekelni, tekintettel arra, hogy „erősen tanulja” a Bánk bánt.161 A címszerep betanulását Stéger részéről a Nemzeti Színházba való visszaszerződtetése iránti érdeklődéseként is értelmezik a lapok, majd azt is tudni vélik, hogy az első tenor feltételeit a vezetőség sajnos nem tudta teljesíteni.162 Annál fájdalmasabb volt ennek tudomásul vétele, mivel ahogy ezt több helyen is megfogalmazzák, Stéger Bánk bánja olyan szépségeit mutatta meg a szerepnek, amely mindaddig teljesen ismeretlen volt. Az óhajtott visszaszerződésre további tíz évet kellett várnia a társulatnak és az énekesnek egyaránt. Ebben az itt töltött mindössze egy évben a korábbi repertoárjáról Erkel Ferenc keze alatt énekelte a Hunyadit és Bánk bánt, valamint Doppler Ferenc Ilkáját; Erkel Gyula vezetésével régi operasikereinek darabjaiban lépett fel, melyek közül azonban már csak az Ernanit, A trubadúr t, A portici némát és a Normát énekelhette, kiegészítve a sort Ambroise Thomas Mignon című operájával és Verditől A tévedt nővel ( La traviata). Az operaműsor arányait és a bővítés irányát ekkor már nem Erkel Ferenc (40. kép) határozta meg, hanem az újonnan szerződött karmester, Richter János, aki Stéger előadásai közül jellemzően kizárólag Wagner Tannhäuserét, Gounod Rómeó és Júliáját, valamint Meyerbeer A próféta című, még mindig nagy sikerű operáját vezényelte. Ez a színház azonban már nem Stéger Nemzeti Színháza volt, ahogy fokozatosan Erkel Ferenc számára is idegenné válhatott a társulat. Erkel tenoristája 1874-ben távozott a Nemzeti Színház szerződött tagjai közül, és ezzel lezárta énekesi pályafutását.

45. A portici néma színlapja, 1852 (Cedule k představení opery Die Stumme von Portici Stavovské divadlo, 1852) Praha, Sbírka Národního muzea, Divadelní oddělení (Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény) H6C-17592

AZ „UTAZÓ TENORISTA” SZÜNET A NEMZETI SZÍNHÁZBAN

ÉS A PRÁGAI ÉVEK

1852-ben Stéger búcsúja a Nemzeti Színháztól ugyan nem volt végleges, mégis ez a periódus (1848–1852) volt a leghosszabb egyben eltöltött ciklusa Pesten. Ez idő alatt közel háromszázszor lépett fel a Nemzeti Színház nézői előtt, így meglehetősen nagy rutinra tett szert, mire megkezdte külföldi vendégszerepléseinek sorát. Pesti színész- és pályatársai számos emléklappal árasztották el: volt, aki kottákkal kiegészített lapot ajánlott Stégernek (például Huber Károly karmesteré és hegedűművészé,163 41. kép), mások verset164 írtak, és ezek jelentős számban megmaradtak az FMC gyűjteményében. Ide sorolhatók például a Doppler fivérek kottás emléklapjai: Doppler Ferenc a Vanda című operájából (42. kép) idézett pár kottás sort (II. felvonás, No. 7.: Dervis és a török férfikar).165 Doppler Károly a Stéger által 1852-ig énekelt darabok kottarészeleteiből állított össze dekoratív emléklapot (43. kép) De Benza Károly166 és Kőszeghy Károly167 baráti szavai vagy Füredy Mihály sorai is megőrződtek az utókornak.168 Mind közül a legbecsesebb Erkel Ferencé, aki egy pársoros, zöld papírra írt kottás lappal kedveskedett barátjának, Stégernek azzal a búcsúmondattal és dallal, hogy „ Emlékezzél némelykor legjobb barátodra…” (44. kép) 169 Ez az emléklap sokáig ismeretlen magángyűjteményben volt, de 1997-ben a Liszt Múzeum megvásárolta.

163 Fénykép Huber Károlyról: FMC TD 85.106.32.

164 Győry Sámuel kardalnoké: FMC TD 74.600.26; Gózon Antal és a Nemzeti Színház összes karszemélyzetének emléklapja: FMC TD 74.600.23.

165 Ezúton köszönöm Sziklavári Károly segítségét, hogy beazonosította az operarészletet.

166 FMC TD 74.600.28.

167 FMC TD 74.600.31.

168 FMC TD 74.600.22.

169 Legánÿ 1975: 62; Major 1968: 29.

41. Huber Károly hegedűművész, karmester emléklapja kottával Stéger Ferencnek, 1852 papír, kottakézirat, rajz 22,5 × 30 cm FMC TD 74.600.29

Az első nagyobb pesti ciklusa után Prágában kezdődött meg (ahogy emlegették a lapokban) az „utazó tenorista” nagyobb lélegzetvételű körútja 1852 áprilisában – már 1852 elején ismert volt, hogy leszerződött –, igen nagy sikerekkel. A hazai lapok nem hagyták szó nélkül, hogy Stégert a Nemzeti Színház nem tartotta meg, melyet súlyos veszteségnek könyveltek el, mondván, tehetségét egyáltalán nem könnyű pótolni. A Hölgyfutár hoszszabb lélegzetvételű írást szentelt a fejtegetésnek, hogy vajon mi lesz Stéger (és Hollósy) távozása után – akinek ugyan voltak „gyöngeségei és hibái”, de elsőrangú énekesként innentől kezdve Európa színpadain fog énekelni a hazai helyett. Ugyanakkor a cikk írója mindenkit igyekszik felmenteni a felelősség alól. Egyfelől nem átallja megjegyezni, hogy Stéger oly magasra taksálta saját teljesítményét, amit a Nemzeti alig bírt kifizetni, sőt mindezt más színészek rovására, akiket miatta bocsátottak el; de másrészről érthető, hogy ha külföldön a többszörösét keresné meg, mint a hazai színházban, miért ne mehetne máshová.170 A hazai közönségnek ugyan nem kellett sokáig hiányt szenvednie, mert 1852 júniusában hat vendégszereplés erejéig visszatért a Nemzetibe: ekkor már mint a „ prágai színház első tenoristáját” hirdették őt a színlapok. Ennek oka, hogy Ferenc József 1852-es nyári pesti körútján a Nemzeti Színházba is ellátogatott. Az előadás, melyet

42. Doppler Ferenc emléklapja kottával Stéger Ferencnek, 1852 papír, kézírás

22,5 × 30 cm FMC TD 74.600.27

170 Hölgyfutár 1852. 04. 07.

42. Doppler Károly emléklapja kottával Stéger Ferencnek, 1852 papír, kézírás

30 × 22 cm FMC TD 74.600.55

171 Békéssy 2018: 190.

172 Enyedi 1999: 245–246.

173 Staatsbürger-Zeitung 1852. 10. 09; Neue Berliner Musikzeitung 1852. 10. 20.

174 Prager Zeitung 1852. 07. 09.

175 Staatsbürger-Zeitung 1852. 10. 16.

176 FMC TD 74.600.33.

a császár megnézett, június 7-én Dopplertől az Ilka és a huszártoborzó című opera volt,171 Stéger pedig Gyula ispánt alakította. Stéger így várost és színházat váltott. A pesti Nemzeti Színház, bécsi fellépései és a bukaresti szereplések után Prágában volt a legtöbbször szerződtetve pályája során.172 Közel kétszáz előadása a Königlich Ständische Theater, a Neustädter Theater/Novoměstské divadlo, a Königliches Landestheater és a Böhmisches Nationaltheater színpadain zajlott. A prágai színpadokon olaszul és németül énekelt. Prága egyike volt azon helyszíneknek, ahol egy városon belül a legtöbb színházban fellépett, de ezek közül is főleg a Königlich Ständische Theaterben. Igen gyakran szerepelt A portici néma Masaniellójaként (45. kép) 1852-től. Jóllehet már Pesten és Bécsben is énekelt a Zampá ban, de 1852 októberében a prágai színpadon is fellép a kalózkapitány szerepében, amit a lapok sikerként könyvelnek el.173 A Prager Zeitung azt írta, hogy Lyonel alakításáért tapsviharral jutalmazta Stégert a közönség.174 Raoul de Nangis-ként sem okozott csalódást, és a hosszan ecsetelt előadásból is azt hozza ki a Staatsbürger-Zeitung hogy Stéger volt az est fénypontja.175 Ez az első prágai időszak 1853 májusáig tartott,176 de a későbbiekben is többször visszatért vendégszereplésekre 1867-ig (46. kép)

Miután 1853-ban elutazott Prágából, a hangulat a Doppler testvérek levelei alapján a Délibáb soraiból leszűrhető: „ […] bár Stéger eltávozta óta a közönség részvéte a müvészet iránt csökkenni látszott is […]. A prágaiak nem tudják feledni Stégert, s minden őt követő tenor iránt langyok maradnak […].”177 Ekkor a prágai barátoktól és pályatársaktól178 1853 májusában kapott egy emlékalbumot, ami neki ajánlott kottákat tartalmazott, de jelenleg a cseh zenetörténeti kutatások nem tudják az egész album lelőhelyét meghatározni. Többek között Bedřich Smetana (1824–1884), a csehek igencsak jól ismert zeneszerzője a Stégernek dedikált egyik kottája is ebben az albumban volt.179 Úgy vélem, hogy az 1853-as prágai búcsúkottákhoz lehet köze — időben legalábbis mindenképpen — az OSZK-ban két Stégernek dedikált kottának (MNMKK OSZK Ms. Mus. 272/1, Ms. Mus. 272/30). Az Ms. Mus. 272/1-es kottát nem más ajánlotta Stégernek, mint Mosonyi (Brand) Mihály (1815–1870) zeneszerző, a magyar zenei romantika egyik legfontosabb képviselője. Mosonyi a kottát (47. kép) 1853. május 10-én dedikálta Stégernek, aki e szerint szintén Prágában tartózkodott ekkor. Mosonyi kozmopolita művészi időszaka ekkorra esett (csak 1859 után vált a magyar zene elkötelezett művelőjévé), ezért még eredeti családnevén írt alá, és a kézjegyénél „ MG Brand” olvasható. Egy Heinrich Heinevers ( Du schönes Fischermädchen, vagyis Te szép halászleány)

44. Erkel Ferenc: „Emlékezzél némelykor…” [Emléklap Stéger Ferenc részére], Buda December 22én 1852

Autográf zeneműkézirat 1 fol.

22 × 30 cm

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont, jelzete: Ms. mus.1., ltsz.: 4020.97

177 Délibáb 1853. 08. 07., 188.

178 Például Friedrich Frey színész emléklapja, akivel az Ördög Róbertben is együtt szerepeltek: FMC TD 74.600.33; további pársoros prágai emléklapok: FMC TD 74.600.46; 74.600.47; 74.600.48.

179 Ludvová 2006: 512–513; Mojžíšová 2016: 76.

46. Stéger Ferenc, Prága, 1861 fénykép, papír 15,5 × 11 cm FMC TD 74.597.12

47. Stéger Ferencnek ajánlott művek (Du schönes Fischermädchen [versszöveg: Heinrich Heine], Mosonyi Mihály ajánlása Stéger Ferenc tenoristának, Prága, 1853. május 10.) MNMKK OSZK Zeneműtár, Ms. Mus. 272/1.

megzenésítésének kétoldalas szerzői kéziratát adta át barátilag Stégernek. A kotta hátoldalán a német nyelvű ajánlás: „ Herrn Steger zur Freundschaftlicher Erinnerung von dem Componisten. Prag den 10/5 53.”180 Ismeretségük korábbra nyúlik vissza, hiszen 1850. március 25-én Pesten a Hangászegyesület szervezésében Stéger egy koncerten Erkel vezényletével előadta Schuberttől az Erlköniget melynek zongorakíséretét Mosonyi hangszerelte.181 Mosonyit nagyon megrázta szeretett felesége elvesztése, és az ezt követő, 1851 és 1853 közötti időszakban szinte csak sodródott. A dal – a Fischermädchen –, amit Stégernek írt, Bónis szerint az elsők között volt, ami ezután a terméketlen korszaka után született.182

Stéger 1855 júniusában nyolc vendégfellépésre tért vissza Prágába. Ekkor szinte minden este más darabban énekelt a Königlich Ständische Theater színpadán. Többek között A hugenottákban — ez a legtöbbet játszott szerepe volt Prágában — brillírozott június 19-én, a korabeli Revue et Gazette musicale de Paris beszámolója csak szuperlatívuszokban nyilatkozott produkciójáról.183 Ekkor az Ernanival zárta a prágai fellépéseket (48. kép)

180 „A Heine-dal hangneme F-dúr. Énekszólamának természetes lendülete, hozzá a zongorakíséret gazdagsága – hullámzást idéző, változatos mozgásformáival –, együttesen igazi miniatűr remekké avatják Mosonyi darabját.” Sziklavári 2018: I., 50–51; 87.

181 Sziklavári 2018: I., 51.

182 Bónis 1960: 60.

183 Revue et gazette musicale de Paris 1855. 07. 08., 215.

48. Az Ernani színlapja, 1855 (Cedule k představení opery Ernani Stavovské divadlo, 1855) Praha, Sbírka Národního muzea, Divadelní oddělení (Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény) H6C-17602

49. A trubadúr színlapja, 1856 (Cedule k představení opery Troubadour Stavovské divadlo, 1856) Praha, Sbírka Národního muzea, Divadelní oddělení (Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény) H6C-17607

184 Teuber 1888: 449–452, 456.

Legközelebb pont egy év múlva hallhatta ismét nagy várakozások közepette a város közönsége, 1856 június–júliusában tizennégy előadásra szerződtek le vele. Stéger Prágában játszott először Verdi A trubadúr című darabjában 1856. július 19-én (49. kép), mivel a hazai bemutatóból kimaradt. Innentől kezdve Manrico szerepe hosszú évekre az övé volt, de Pesten csak 1863-ban játszotta először. A prágai publikum szinte mindig a tenyerén hordozta Stégert, és számtalan esetben csak az ő éneke vonzotta be a darabra az embereket – a prágai színháztörténet egyik fénykora volt, amikor tenorja zengett a színpadon. Valahányszor visszatért ide vendégszereplésre, a közönség ugyanolyan örömmel várta, mint korábban.184 1860 és 1861 nyarán ismét ellátogatott Prágába, összesen tizenhárom fellépés erejéig. A Königliches Landestheater színpadán szinte minden este más darabban alakított, köztük az Ördög Róbertben vagy A trubadúrban. 1864 és 1865 nyarán a mai prágai

Állami Operaház elődjében, az 1859-től működő Novoměstské divadlóban (Neustädter Theaterben) nyolc alkalommal énekelt, például Raoul de Nangis, Eleázár, Edgar Ravenswood és Gennaro185 szerepeit, egy alkalommal Othellót (50. kép) és zárásképpen a Tannhäuserben lépett fel. 1867 júniusában játszott utoljára a Novoměstské divadlóban, már csak hét alkalommal, köztük a Lammermoori Luciában.186 Ezeken az előadásokon, például június elsején A trubadúrban vagy a június 3-i Luciában maga Smetana vezényelte a zenekart (51. kép)

50. Az Othello színlapja, 1864 (Cedule k představení opery Othello Prozatímní divadlo, 1864) Praha, Sbírka Národního muzea, Divadelní oddělení (Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény) H6C-25834

51. A Lammermoori Lucia színlapja, 1867 (Cedule k představení opery Lucia Prozatímní divadlo na scéně Novoměstského divadla, 1867) Praha, Sbírka Národního muzea, Divadelní oddělení (Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény) H6C-25840

185 A Lucrezia Borgiá ban Helena Zawiszanka volt a partnere. FMC TD 85.106.46.

186 Prága, Nemzeti Múzeum, Színháztörténeti gyűjtemény, H6C-25840 – A Lammermoori Lucia színlapja, 1867. június 3.

54. Domenico Peduzzi: Stéger Ferenc Eleázárként, Halévy A zsidónő című operájában, Amszterdam, 1857

AZ AMSZTERDAMI STÉGER-PORTRÉK

Az 1850-es évek közepétől Stéger, ha éppen nem Bécsben, Prágában vagy rövid ideig Pesten tartózkodott, a német és részben holland városokat járta: Amszterdamban, Utrechtben, Lipcsében (52. kép) Hamburgban, Berlinben kápráztatta el a közönséget tehetségével.

Ehhez kapcsolódik, hogy Amszterdamban készült róla két festmény, amelyeket ma az Országos Színháztörténeti Múzeum őriz.187 A képeket Domenico (Dominicus) Antonio Peduzzi (1817–1861) itáliai származású, de Amszterdamban született és alkotó festő készítette 1857-ben. Peduzzi litográfiákkal is foglalkozott – ezek egy része ma az amszterdami Rijksmuseumban van –, illetve a portrék mellett előszeretettel festett háborús csatajeleneteket. A két Stéger-festményt összevetve látható a festő azon törekvése, hogy erős kontrasztot teremtve mutassa meg a színész két arcát. A polgári portrén az ifjú és üde énekes látható elegáns öltözetben. A kép háttere egy alkonyati táj, melyet oldalról fák sziluettjei határolnak, frissességet és könnyedséget közvetítve (53. kép) Az énekes másik jelmezes festménye (54. kép) már más hangulatot áraszt. A vásznon az idős aranyműves Eleázár jelenik meg előttünk, ahogy faragott faszéken ül, és meggyötörten egy asztalra támaszkodik, de eltökélten tekint ki a képből. Stéger-Eleázár sötét ruházata már-már összeolvad a környezet barnás tónusával, és a háttérben kirajzolódó gótikus boltíves fallal együtt nyomasztó és borongós légkört teremt. Eleázár gondterhelt jelenete a

187 OSZMI 77.91, 77.92; a két kép 1860 szeptemberében ki volt állítva Bécsben (Österreich Kunstverein). Austellung 1860: 2.

53. Domenico Peduzzi: Stéger Ferenc civil ruhás mellképe, 1857 olaj, fatábla 35 × 26 cm OSZMI 77.91.

nagyáriájának drámai pillanata a IV. felvonásból ( „ Rachel, quand du seigneur”), amikor az események sodrásában a bosszúvágy felülkerekedik rajta, és fogadott lányát végül a halálba küldi. Peduzzi a kép hátterében a kőfalra gótikus betűkkel felfestette (mintegy faragást imitálva) saját szignója, a dátum (1857. április 2.) és a helyszín mellett Stéger születésének időpontját, helyét és a darab címét, valamint a felvonást és a főszereplő nevét is.188

188 Franz Steger Geb. 2 Decb 1824. als Eleazar in Halevy’s Oper die Jüdin 4te Act Amsterdam 2 April 1857 Zum Andenken von D. A. Peduzzi. Sz. Suján 1983: 13.

52. Emléklap Stéger Ferenc lipcsei vendégszereplésére, 1854 papír, applikált színes nyomat 22,5 × 30 cm FMC TD 74.600.35

58. 18th May 1860, Buckingham Palace, concert London (Londoni hangverseny, Buckhingham-palota, 1860. május 18.) Royal Academy Royal Programmes (1843–1900) Cup.403.w.6.

A KONTRASZTOS MEGÍTÉLÉS

NYUGATON: KITÜNTETÉS DARMSTADTBAN, ELLENSZENV LONDONBAN?

Stéger ugyanebben az évben, már 1857 őszén feltűnt a darmstadti Grosherzogliches Hoftheater színpadán. Ugyan a darmstadti nem tartozott azon színházak közé, ahol a legtöbbet énekelt karrierje alatt – csupán tizenkilenc alkalommal lépett fel –, mégis ehhez a városhoz kötődik az egyik kitüntetése. Évekkel később visszatért, és 1864-ben ismét néhány vendégszereplésre szerződtették. 1864 áprilisában pedig audiencián járt a kultúra- és zenepártolásról ismert III. Lajos hesseni nagyhercegnél (1806–1877), aki arany érdemrendben részesítette. Ezt a típusú kitüntetést III. Lajos 1853-tól kezdve adományozta ( „Verdienst-Medaille”), és hazai, valamint külföldi személyek kaphatták vagy a tudományban, a művészetben, az iparban, vagy a mezőgazdaságban tett eredményeik után. Két típusa volt ennek a kitüntetésnek: arany és ezüst. III. Lajos külföldieknek arany Verdienst-Medaille kitüntetést 1854 és 1867 között csupán harminc főnek adományozott. Stéger mellett még egy hazai név is ismerős lehet a kitüntetettek listájáról: Emich Gusztáv nyomdász-könyvkiadó mellére is feltűzte a nagyherceg az érmet 1867-ben.189

Az FMC gyűjteményében szinte minden fennmaradt, ami ehhez a jeles eseményhez kapcsolódott: az adományozásról készült oklevél (55. kép), a kitüntetés viselését rögzítő jogszabályok,190 egy fénykép (56. kép) amin Stéger 1864 áprilisában a kitüntetést viseli, és az érdemrend szalagjai (57. kép) is. A jogszabály leírása alapján a kitüntetést a mellkas bal oldalán kell viselni, elülső oldalán a nagyherceg képmása, hátoldalán pedig babér- és tölgylevélkoszorúban felirat áll: „ Dem Verdienste”. Ugyanakkor sajnos az érem nincs e tárgyak, sem a hagyaték vásárlási iratai között. Ennek oka

55. Oklevél Stéger Ferenc részére, a Verdienst-Medaille adományozásáról, Darmstadt, 1864 papír, nyomtatott, kézírás

56. Stéger Ferenc a Verdienst-Medaille kitüntetését viseli Darmstadtban, 1864 fénykép, papír

15 × 11 cm

FMC TD 74.597.16

a kitüntetés oklevelének hátoldalán olvasható: Stéger halálának másnapján Karsa Elemér főjegyző egy lepecsételt pár sort írt rá, mi szerint „ a szentendrei királyi járásbíróság a vonatkozó aranyérmet »leendő beterjesztés végett átvettem«”. Ugyanis az érem viselésének jogszabályai kikötik, hogy a viselő halála esetén a kitüntetést vissza kell juttatni.191 Hogy az aranyéremnek mi lett a további sorsa, egyelőre ismeretlen.

Darmstadttal ellentétben Stégernek a brit fővárosban csupán egy bemutatkozó estje, egy kisebb hangversenye és egy hivatalos színházi fellépése volt. A naplójában viszont csak két bejegyzést rögzített a londoni szerepléseihez: 1860. május 18., Buckingham Palace és 1860. június 19., Her Majesty’s Theatre.192 Évekkel korábban, már 1852-ben is felbukkantak hírfoszlányok arról, hogy várják Londonba, de – már amen ynyiben a Hölgyfutár pletykája valós volt valamennyire – nyolc évet kellett várni a londoni fellépésre.193 Szereplése a Buckingham-palotában egy nagyobb audiencia részét képező koncert volt, melyen több művész is előadott. Stéger mellett azon az estén fellépett többek között Louise Michaëli svéd operaénekesnő, valamint Hart Denck mutatta be Liszt Ferenc Magyar Fantázia című

191 FMC TD 74.600.129. 192 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 159r–159v. 193 Hölgyfutár 1852. 03. 11., 223.

57. Vörös-fehér színű csíkos szalagok a Verdienst-Medaille arany érdemrendhez, 1864 selyem, gyári

24 × 2,3 cm; 218 × 1,8 cm; 30 × 3,6 cm; 59 × 3,6 cm; 12 × 3,6 cm; 14 × 3,6 cm FMC T 74.5.26.1–6

194 The Builder, 1860. 06. 02., 355. 195 FMC TD 74.600.72.

zongoraversenyét. Stéger a palotában előadott programokról vezetett dokumentum (58. kép) és a saját naplója szerint ezen az estén kétszer énekelt. Először Ferdinand Karl Füchstől a Schiffers Gruss és Heinrich Essertől az Abschied című dalokat, utána magyar énekeket hallhatott a közönség (Hungarian Melodies) Rajta kívül Csillag Róza operaénekesnő is Londonban tartózkodott 1860-ban, aki a brit közönség számára igencsak kedvelt énekesnő volt, éveket töltött a városban, és rendszeres fellépő volt a Buckingham-palotában is. 1860. május 25-én egy hangversenyen együtt léptek fel a Bridgewater Galleryben.194 Stéger londoni tartózkodása alatt igyekezett bekerülni a helyi társasági életbe, amiben Apponyi Rudolf, a Monarchia londoni nagykövete volt a segítségére. Május végén estélyre invitálta Stégert, hogy vegyen részt a vacsorán, utána pedig Csillag művésznővel (amennyiben ő is ráér) egy duettet is énekelhetnének. Apponyi tudta, hogy Csillag és Stéger már Bécsben is többször felléptek együtt, de ha mégsem jönne össze az estély, abban az esetben is látogassa meg Stéger valamelyik délelőtt.195

A nagyobb londoni debütálásig majdnem egy hónap telt el. Stéger 1860. június 19-én mutatkozott be a város közönségének, a Lammermoori Luciá ban. Edgar szerepében már régóta sikeres előadásokat tudhatott a háta mögött, így egy számára ismerős darabban énekelhetett. Partnerét, Luciát Thérèse Titiens (Tietjens) szoprán énekesnő alakította (59. kép), akivel már 1857-ben Bécsben is együtt léptek fel az Ernani ban.196 A lapok visszafogottan nyilatkoztak a magyar származású (de Bécshez kötődő) elsőrangú énekesről (a The Athenaeum határozottan írta, hogy nem nyerte el a közönség tetszését197), akinek „tenore robusto” hangja és stílusa erőteljes, és a közönség kétszer is visszatapsolta.198 Ennek ellenére mégsem sikerült belopnia magát a londoni színházrajongók szívébe, és a The Musical World is megjegyezte, hogy nem marad Őfelsége Színházában. Hónapokkal később a lap szeptember elsején kiadott számában már egyenesen úgy írnak fellépéséről Edgarként, hogy elbukott ebben a szerepben.199 Nem tudni, hogy a kevésbé sikerült előadás után pontosan meddig maradt még Londonban, de az biztos, hogy augusztus elején már Linzben énekelte Edgar szerepét.200 Fabónál úgy olvashatunk a londoni útról, hogy „ holmi intrikák következtében megharagudva, vendégszereplését hirtelen félbeszakította” 201 – gyaníthatóan Stéger rossz néven vette, hogy a brit közönség tetszését kevésbé nyerte el az ő bel canto éneke.

196 FMC TD 74.601.5; MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 111v.

197 The Athenaeum 1860. 06. 23., 861.

198 The Examiner 1860. 06. 23., 390; The Musical World 1860. 06. 23., 392.

199 The Musical World 1860. 09. 01., 553.

200 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/I. 159v.

201 Fabó 1910: 203.

59. Thérèse Titiens (Tietjens) szoprán énekesnő portré, papír, metszet 41 × 28,5 cm FMC TD 74.601.5

68. Emlékvers Stéger Ferenchez utolsó kolozsvári előadása alkalmából, 1862

papír, nyomtatott

BUKAREST ÉS KOLOZSVÁR

Stéger utazásait és fellépéseit vizsgálva a képzeletbeli dobogó harmadik helyén Bukarest áll, ahol közel kétszázötven alkalommal lépett fel, és a visszaemlékezések szerint is sokat emlegette nosztalgiával a bukaresti időszakokat. Először 1860 októberében érkezett egy olasz operatársulattal, és maradt 1861 áprilisáig,202 majd 1861 októberétől (60. kép) ismét 1862 márciusáig, és 1862 októberétől 1863 márciusáig volt szerződése a színházzal. Utoljára 1872 októberétől 1873 februárjáig utazott vissza Bukarestbe, de februárban már aláírta a több éves szerződését a Nemzeti Színházzal.

Rajta kívül Hollósy Kornélia (1827–1890) szerepelt a legtöbbször a város színházában, de ő javarészt Stéger 1860. októberi érkezése előtt volt szerződtetve, és csak 1862 decemberétől léptek fel együtt egy olasz operatársulattal, a Lammermoori Luciában, Az alvajáróban és a Normában. Ezekből az évekből Hollósy két vizitkártyája is megmaradt (61. kép) 203

A bukaresti színjátszás – magyar és román nyelven – még meglehetősen gyerekcipőben járt ekkor, 1840-ben játszott először magyar társulat a városban. 1845-ben lépett fel itt elsőként Hollósy, de hiába a művészete iránti lelkesedés, csak tizenöt évvel később tért vissza. Akkor Havi Mihály, a kolozsvári színház igazgatója intézkedett, hogy Hollósy és Stéger Bukarestbe utazhasson.204

Stéger a bukaresti hónapok alatt a helyi kulturális életben is aktívan részt vett, ennek egyik momentumaként a bukaresti magyar olvasóegylet tagjává fogadták 1860 októberében (62. kép) A díszes oklevél egyik aláírója maga Koós Ferenc (1828–1905) református

202 Fabó 1910: 203. 203 A másik: FMC TD 85.106.39.

204 Enyedi 1999: 244–245; Koós Ferenc cikke a Brassói lapokban: 1901. 08. 19., 3.

fellépéseiről: 1846. január 10. – 1874. május 16. MNMKK OSZK, Zeneműtár, Ms. Mus. 268. II. 5v.

60. Stéger Ferenc naplója

61. Hollósy Kornélia vizitkártyája, Bukarest, 1862 fénykép, papír 10,3 × 6,5 cm FMC TD 85.106.23

lelkész, író és a helyi Hunnia egylet alapítója, aki a bukaresti magyar értelmiségiek kulturális életének egyik vezéralakja volt ekkoriban.205 Koós fokozatosan valósította meg közművelődési terveit a Bukarestben élő magyarok számára, melyek közé tartozott az olvasóegylet működtetése is. Emellett a nevéhez fűződik a Bukuresti Magyar Közlöny szerkesztése, a kaszinó létrehozása is, valamint jelentős részt vállalt a bukaresti Magyar Dalárdában. Havi mellett Koós közreműködésével lépett fel Stéger előtt Hollósy Kornélia is több ízben. Erről az időszakról Koós ekképpen számol be: „S hogy az anyagi bukás daczára a bukuresti művelt román közönségnél jó emléket hagyott e magyar társulat maga után, bizonysága volt az, hogy a következő évre Stőger [Stéger] Ferencz és Hollósy Kornélia a bukuresti olasz opera-társulathoz szegődtettek s valóságos bálványai voltak a művelt román közönségnek. Ők voltak azok, kik Reményi Ede hegedűművész (63. kép) előtt az útat egyengették ki […], művészetének hatalmával elragadta a románokat és diadalra jutatta náluk a magyar név iránti tiszteletet.” Az általa említett anyagi bukás oka a színház pénztárosa volt, aki elszökött minden pénzzel, emiatt a kolozsvári igazgató (akinek a társulata Bukarestben fellépett) komoly slamasztikába került.206

205 Beke 1970: 1425–1428. 206 Koós 1890: II. 155–158.

62. A bukaresti magyar olvasóegylet oklevele Stéger Ferenc részére, 1860 nyomtatvány, papír, kézírás 43 × 30,5 cm FMC TD 74.600.145

207 Bukuresti Magyar Közlöny 1860. 09. 15., 55.

208 Bukuresti Magyar Közlöny 1860. 10. 06., 68.

209 Bukuresti Magyar Közlöny 1860. 10. 20., 74.

210 Alföld, 1861. 10. 06. 211 Alföld 1862. 12. 18.

Már 1860. szeptember 15-én ismert volt, hogy Stégert szeretnék megnyerni a bukaresti színháznak: Wiest Lajos hegedűművész közbenjárásával Stéger mellett a lengyel énekesnőt, Lujza Lesniewskát is le akarták szerződtetni a következő szezonra,207 aki többször volt partnere például a Normában és A trubadúrban. Miután az olasz operatársulat megérkezett a városba, elkezdődött a szezon hirdetése: Stéger arcképét, amin díszes magyar öltözetet visel, kitették egy műárusi kirakatba.208 A Bukuresti Magyar Közlönyben Koós Stéger első fellépéseiről azt írta, hogy „Steger hazánkfia ez operában nemcsak igazolta a felőle szárnyalt előhirt, de oly hatást tett, hogy vele az idei saison tökéletesen biztosítva van. A bravók között sok »éljent« lehet hallani. Steger e saisonra, mely hat hónapig szokott tartani, tizenkétezer ezüst ft. fizetést húz. Hunniánk megválasztá őt tiszeleti tagul.”209 Stéger 1861 októberében tért vissza ismét Bukarestbe, Pestről újfent Wiest Lajossal érkezett. Itt többek társaságában újra Koós, valamint Khern Ede fogadta a művészt,210 és Stéger (Hollósyval együtt) Wiestnél lakott ez idő alatt.211 Nem meglepő módon az olasz társulattal szinte kizárólag Verdi, Donizetti, Bellini és Rossini darabjaiban játszott. Legtöbbször a Lammermoori Lucia, a Lucrezia Borgia, A trubadúr, az Ernani A puritánok, a Rigoletto és az Othello került terítékre. Többek között a középkori Itáliában játszódó véres felkelést feldolgozó Szicíliai vecsernyében (ami a hazai színjátszás repertoárjában nem volt jellemző) kilenc alkalommal lépett fel. Az olasz szerzők darabjainak dominanciája mellett 1863 márciusában Friedrich von Flotow-tól

a könnyed hangvételű Márta, avagy a richmondi vásárban is énekelte Lyonel szerepét.212 Giovanni Reinával is együtt énekeltek, akit a pesti Német Színháznál, majd a Nemzeti Színháznál ismerhetett meg a hazai közönség az 1847 és 1851 közötti időszakban. Az 1862-es őszi-téli szezonban a Stéger–Hollósy-páros folyamatos osztatlan sikert aratott. Alexandru Cuza román fejelem, aki a francia kultúrát igyekezett meghonosítani, visszatérő vendég volt a színházban, és nem egy alkalommal ajándékokkal is elhalmozta a művészeket. Az FMC gyűjteményében Stéger dohányszelencéjéről (64. kép) is úgy tartják, hogy tőle kapta. De Cuza 1863-ban Hollósy és Stéger távozásakor egy impozánsabb meglepetéssel kedveskedett: gyémántokkal kirakott aranyórát kaptak.213 1872-ben ismét egy olasz társulattal lépett fel,214 de decemberben pár napra hazajött Bukarestből – erről egy lányának írt levelében is beszámol.215 Az 1872-es szezonban szinte állandó színésztársa volt Zenone Bertolasi, aki a (lírai vagy hős)bariton szerepeket alakította

64. Stéger Ferenc dohányszelencéje fém, vésett 10,5 × 6,5 × 1,5 cm FMC T 74.5.28

65. Follinusz János kolozsvári színigazgató, 1862 fénykép, papír 9 × 6,1 cm FMC TD 85.106.21

Reményi

fénykép, papír 10,5 × 6 cm FMC TD 74.599.34

212 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/II. 17v.

213 Diósszilágyi 1985: 63; Pesti Napló 1863. 03. 10.

214 Fővárosi Lapok 1872. 10. 01., 980.

215 FMC TD 74.600.117.

216 FMC TD 85.106.178.

217 A kolozsvári Magyar Polgár 1872. 12. 17., 3.

218 Magyar Polgár 1873. 03. 09., 3.

219 Ferenczi 1897: 430.

220 Kolozsvári Közlöny 1862. 04. 26., 257.

221 FMC TD 85.106.20.

például a Rigolettóban vagy Az álarcosbálban.216 1873 februárjában lépett fel utoljára Bukarestben, és március hónapra felröppentek pletykák arról, hogy ismét fellép majd Kolozsvárott.217 E reménybeli kolozsvári vendégszereplést az hiúsította meg (a helyi lapok már március elején arról írnak, hogy mással helyettesítik Stégert),218 hogy február közepén aláírta több évre szóló szerződését a pesti Nemzeti Színházzal.

Bukaresthez képest Kolozsvárott Stéger számottevően kevesebb estén, mindösszesen tizenegy alkalommal, de annál nagyobb sikerrel vendégszerepelt a Follinusz János (65. kép) igazgatása alatti Farkas utcai Nemzeti Színházban (mely 1792-ben létesült, és 1821 óta kőszínházként is működött) 1862 április-májusában.219 A trubadúrban,220 a Lammermoori Luciában, a Hunyadi Lászlóban és az Ernaniban két-két alkalommal lépett fel, valamint A kunokból Andorásiként egyszer, és Lyonel szerepét a Márta, avagy a richmondi vásárban is magára öltötte egyszer. Színésztársai közül az akkor újonnan szerződött Térey Antónia koloratúrszoprán énekesnővel álltak együtt színpadra (66. kép), aki például Leonórát alakította A trubadúrban.221

63.

Ede

66. Térey Antónia operaénekesnő, Kolozsvár, 1862 fénykép, papír, vizitkártya 10,6 × 6,5 cm FMC TD 85.106.20

Stéger kolozsvári fellépéseinek diadaláról a Korunk egyik száma ekképpen nyilatkozott: „Nemzeti Színház. Máj. 14. Stéger Ferencz a »Kunok« czímű operában hallatta magát, s a közönség iránti kedvezésből felvonás közt egy pár ismert népdalt énekelt el. Kiléptekor a zajos éljenzésen kívül versezettel fogadtatott, s a legszebb virágokból díszesen ékitett koszoruhalmaz repült lábaihoz. Az első felvonás után báró Huszár János, a magas aristocrata mintegy 30 fiatal tagja kiséretében, a főranguak által szerzett értékes antik magyar övet adott át a müvésznek […].”222

Minden bizonnyal az este során kapott valamelyik koszorúról származik az a két darabból álló vörös színű szalagtöredék is, amiket Stéger gondosan megőrzött, és végül az FMC gyűjteményébe kerültek (67. kép) Andorási Lajos alakítása után a kolozsvári színház egy emlékverssel (68. kép) is megajándékozta a művészt, azzal az egyáltalán nem titkolt reménnyel, hogy a jövőben ismét fel fog lépni náluk. Stéger a kolozsvári színházzal szemben tanúsított nagyvonalúságát jelentette – ami az erdélyi országos nemzeti színházi választmány hálás köszönőleveléből is kiderül –, hogy május 8-án az Ernaniban

222 FMC TD 74.600.7; Korunk 1862. 05. 16. 3.

67. Vörös színű szalagdarabkák egy kolozsvári ajándékkoszorúról, 1862 selyem, gyári, kézírás 8,5 × 4,5 × 10 × 13,5 cm FMC T 74.5.32

223 FMC TD 74.600.6.

224 Kolozsvári Közlöny 1862. 04. 27., 261.

225 FMC TD 74.600.115.

226 Pesti Napló 1862. 04. 25.

227 FMC TD 74.600.12.

228 Szabó 1975: 217.

nyújtott alakításáért nem kért fellépési díjat.223 Stéger A trubadúrban ismételten remekelt, a Kolozsvári Közlöny egyenesen úgy fogalmazott, hogy „A ki Stégert nem hallotta, annak kellő fogalma se lehet, hogy mi az a valódi tenorhang […].”224

Stéger a májusi kolozsvári fellépések után egészen 1862 októberéig szünetet tartott a naplójában, amikor is – ahogy említettem –ismét visszatért Bukarestbe fél évre egy újabb vendégszereplési ciklusra. Lányának október 20-án írt levelében megemlíti, hogy a közönség a hatodik előadásán is örömmel fogadta, de a zenekarral gondok vannak, és részben ezért is került a színház magánkézbe.225 Feltehetően már 1862 tavaszán-nyarán igyekezett új lehetőségek után nézni (a korabeli lapok is csak találgattak, hogy vajon visszatér-e a Nemzetibe ismét226), mivel Anne de la Grange-tól augusztusban kapott levele alapján Párizsba vagy Madridba próbált társulathoz szerződni.227 De la Grange sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudja beszervezni Stégert, akivel kapcsolatban a korábbi irodalomban visszatérő toposz, hogy Párizsban is énekelt,228 viszont valójában karrierje során nem jutott el a francia fővárosba, a párizsi Operaházba.

69. Stéger Ferenc Faust szerepében Angelica Moróval, Torino, 1867

fénykép, papír

ITÁLIA – STÉGER A BEL CANTO HAZÁJÁBAN

Stéger Itália festői mediterrán városaiban is számtalanszor megfordult, különösen az észak-olasz színházakat járta az 1860-as évek közepén: a legtöbbször Milánóban és Torinóban (69. kép) lépett fel, de nem hagyta ki Triesztet, Mantovát, Ferrarrát, Parmát, Trevisót és Bolognát sem. Miután befejezte bukaresti vendégszerepléseit, már 1863-ban arról írtak a Gazetta dei Teatri hasábjain, hogy német és milánói szerződéseket kötött.229 1863 és 1864 fordulóján, még az itáliai színházak előtt Stéger rövid kitérőt tett Pesten, Temesváron, Darmstadtban, Mainzban, Prágában és Lembergben. Itáliai időszaka 1864 novemberében kezdődött Bolognában a Gran Teatro Comunaléban, Luigi Scalaberni impresszárió szervezésében.230 Egy szerepre írt alá szerződést: a Tell Vilmosban alakította Arnoldot kilenc estén át, a sajtó szerint sikert sikerre halmozott.231 Rossini négyfelvonásos operája igen népszerű volt az itáliai városokban, Stéger ebben az időben bújt a legtöbbször Arnold kosztümébe. Mivel sok esetben az operaesteket balettelőadásokkal is összekapcsolták, nem meglepő, hogy korának egyik híres balerinája, Ida Snediz is vizitkártyát adott Stégernek, akit szintén ekkoriban szerződtettek a bolognai színházban.232 1864 karácsonyán a Bolognához közeli Parmába utazott, és a Regio Teatro di Parmában folytatta szerepléseit, továbbra is túlnyomórészt a Tell Vilmosban. Műsorrepertoárja itt kiegészült a Lammermoori Luciával és a Don Sebastianóval, így a három darabban összesen huszonkilenc alkalommal énekelt. Parmába felesége is elkísérte, lányuknak innen küldtek fényképet magukról karácsonykor.233 1865 februárjáig láthatta a parmai közönség, amikor is 25-én a Don Sebastianóval búcsúzott, hogy Bécsbe, majd Pozsonyba utazzon énekelni.

229 Gazzetta dei teatri 1863. 10. 28., 3.

230 Bignami–Romani 1880: 184.

231 Cosmorama pittorico 1864. 12. 02.

232 FMC TD 85.106.67.

233 FMC TD 85.106.63; 85.106.64.

70. Stéger Ferenc naplója fellépéseiről: 1846. január 10. – 1874. május 16. MNMKK OSZK, Zeneműtár, Ms. Mus. 268. II. 44v.

Legközelebb egy évvel később tért vissza az itáliai régióba, és 1865 karácsonyától énekelt a világhírű, 1776-ban alapított milánói Scalában (70. kép) Negyvennégyszer lépett a színpadra, legtöbbször A zsidónő234 Eleázárjaként (71–72. kép) illetve a Normában – utóbbi Bellini-opera egyértelmű sikert és tapsvihart aratott a Scalában.235 1867. március végén még további három fellépésre visszatért a Scalába.236 A zsidónő Stéger több évtizedes életművében kiemelkedő darab volt: az aranyműves szerepét formálta meg a legtöbbször, közel kétszáz alkalommal énekelte Európa-szerte szinte mindenhol. Jacques Fromental Halévy operáját 1835-ben mutatták be Párizsban, és csakhamar jelentős sikereket ért el, Pesten már egy évvel később színpadra állították. A nagy hangszerelésű, kimondottan látványos és sok statisztával megkomponált darab története Konstanzban játszódik 1415-ben, és a feszültségekkel teli zsidó-keresztény ellentéteket mutatja be. Halévy Eleázár aranyműves szerepét eredetileg nem tenor énekesnek szánta, de végül zeneileg átalakította művét. Stégernek a hőstenor szerepében komoly kihívásnak kellett megfelelnie: Eleázár folyamatos színpadi jelenléte és a hosszabb szólamok ellenére kiválóan alakította a főszereplőt. Az ősbemutató zenei anyaga eredetileg négy óra hosszú volt, így a későbbiekben jelentős rövidítésekkel éltek a rendezők.237 Milánóban a történetbeli

71. Stéger Ferenc Eleázárként

A zsidónő című darabban a milánói Scalában, 1866 fénykép, papír 10 × 6 cm FMC TD 74.599.17

72. Stéger Ferenc Eleázárként

A zsidónő című darabban a milánói Scalában, 1866 fénykép, papír 10,5 × 6 cm FMC TD 74.599.30

73. Stéger Ferenc, Milánó, 1866 fénykép, papír 15 × 11 cm FMC TD 74.597.18

74. Leone Giraldoni baritonista, Milánó, 1866 fénykép, papír, vizitkártya 10,4 × 6 cm FMC TD 85.106.95

234 Librettó: https://www.digitale-sammlungen.de/en/view/ bsb10580948?page=10,11 (letöltve: 2023. 11. 13).

235 Le Muse 1866. 01. 20.

236 Hogy helyettesítse a Londonba elszegődött tenor énekest, Fancellit. Il pungolo 1867. 03. 30.

237 Winkler 2003–2005: III, 825–835.

238 FMC TD 85.106.89; 85.106.70.

239 Cosmorama pittorico, 1865. 12. 30.

240 The Musical World 1866. 03. 17., 167.

241 Cosmorama pittorico, 1866. 03. 18.

ellenfelét, Brogni bíborost a különösen mély hangú Paolo Medini alakította, lányát, Rachelt pedig Antonia Fricci-Baraldi.238 A Cosmorama pittorico december 30-i számában hosszan elemzi a címoldalon A zsidónő előadását. A Stégerről összességében pozitív megnyilvánulás elején azért megemlíti a lap, hogy nem minden előítélettől mentesen fogadták őt ebben a szerepben a Scalában, de mégis pozitívan csalódtak: végeredményben Stéger és Fricci kimagaslóan és újítóan bontakoztak ki. Noha érthető módon kritikus szemmel nézik a teljesítményét, és Stéger hangját egyáltalán nem tartják hibátlannak, mégis úgy vélik, éppen a nehezebb részeket páratlanul oldotta meg, és jól kompenzált akkor is, amikor nem az erősségeit mutatta be. A Cosmorama pittorico szerint végeredményben Stéger teljesen lenyűgözte a közönséget színészi játékával.239 Pár hónappal később, 1866. március elején (73. kép) nagy várakozást követően mutatták be a Scala színpadán elsőként Giacomo Meyerbeertől Az afrikai nőt, bár az általában igen kritikus hangvételű The Musical World sommás véleménye szerint Stéger inkább kiabál, semmint énekel.240 Ezzel szemben a milánói Cosmorama pittorico kiemelte, hogy Vasco da Gama és Selica duettjében Stéger olyan érzelmesen adta elő történetbeli szerelmének imádatát, hogy a közönség megrendült lélekkel hallgatta.241 Az afrikai nő története

76. A trieszti Filarmonico-Drammatica Társaság tiszteletbeli tagjává fogadja Stéger Ferencet, 1868 papír, nyomtatott, kézírás 33,5 × 50 cm FMC TD 74.600.143

242 Winkler 2003–2005: II, 1433–1440.

243 Például: FMC TD 85.106.84; 85.106.81; 85.106.80; 85.106.79; 85.106.75; 85.106.71.

244 FMC TD 85.106.96.

245 FMC TD 74.600.56; Memorie del teatro 1876: 96.

246 FMC TD 85.106.92.

az első librettóban még Afrikában, majd a zeneszerző módosítására egy egzotikus szigeten játszódik már valahol Afrika és India között, illetve Lisszabonban. Emellett a szereplők is többszöri módosításon estek át, így vált egy Fernand nevű tengerésztisztből Vasco da Gamaaki viszont nem a történelmi személyt testesíti meg.242 Kalandos története mellett igen látványos előadás volt, erről Stéger egyik kollégája, Leone Giraldoni baritonista fényképe is árulkodik, amin Neluscónak, az egyik rabszolgának öltözve pózol a fényképésznek (74. kép) Milánóból számos fénykép és vizitkártya243 maradt fenn, ezek alapján rekonstruálható többek között, hogy ehhez a helyi művészkörhöz tartozott az egyik korabeli híres librettista, Francesco Maria Piave is (aki számos szövegkönyvet szerzett, abból tizet Verdinek, például A bukott nő vagy a Macbeth librettóját).244 Stéger milánói sikereinek és a helyiek lelkesedésének maradandó nyoma az a dekoratív emléklap, ami az utolsó milánói előadásához kötődik. 1866. március 25-én Az afrikai nőben énekelt, és Stéger tiszteletére szerenádot is adtak (75. kép). Ebben az operában Stéger Milánó mellett csak Madridban és Barcelonában játszott – valahol érthető, hogy az egzotikus helyszín és történet elsősorban a mediterrán városokban aratott nagyobb sikert.

Miután néhány alkalommal kitérőt tett Brünnbe, Stéger a tengerparti Triesztbe utazott, hogy a Teatro Comunale történetébe is beírja nevét 1866 szeptemberétől decemberéig.245 Itt is főleg Eleázárt alakította, valamint a Normában Pollione szerepét, de két alkalommal a Belizárban is fellépett. A Normában a híres brit operaénekesnő, Calista Huntley246 alakította a partnerét, Adalgisát, a druida papnőt.

tartott szerenád programja, Milánó, 1866 papír, színes nyomat, kézírás

77. Stéger Ferenc, Torino, 1867 fénykép, papír 15 × 11 cm FMC TD 74.597.20

Stéger a trieszti műkedvelőkre olyan nagy hatást gyakorolt, hogy az 1829-ben alapított Filarmonico-Drammatica Társaság tiszteletbeli tagjává fogadta 1868 márciusában, amiről egy díszes oklevelet is kiállítottak (76. kép)

Trieszt után 1866 karácsonyán nagyobb utat tett, és átutazott az „olasz csizma” északi részének másik végébe. Torinóban a Teatro Regio közönsége egészen 1867. március végéig hallhatta énekelni, több mint negyven alkalommal (77. kép) 247 A többi itáliai színházhoz képest itt újdonságot jelentettek A hugenották248 és a Charles Gounod-féle Faust operák előadásai, melyekkel bővült a repertoár. A Faustban Angelica Moro249 volt Margitként a partnere, és több kosztümös fényképet is készített róluk a színház, melyeken együtt láthatók (78. kép) 250 Pár barcelonai előadástól eltekintve Stéger Faustként zömében Torinóban lépett fel pályája során. Az Il Trovatore itáliai lap is beszámol a torinói Faustban nyújtott alakításáról (átvéve a Gazzetta di Torino méltatásait), dicsérik Stéger erőteljes és lendületes énekét: „Stéger, a főszereplő kiváló hangbéli képességekkel dicsekedhet. Margit szerelmesének szerepében új típust mutatott be, mely ha nem is olyan – mint amilyennek Gounod muzsikája kívánja –, jobban közeledik Goethe grandiózus meseszövéséhez. A megifjult doktorban ugyanis a szerelmes szenvedély már nem az első, ártatlan szerelemé, hanem másmilyen, amilyet Mefisztó sugall, s amely a gyönyörre és csábításra tör. Stéger lendületes

247 FMC TD 74.597.19.

248 Librettó: https://digitale-sammlungen.de/en/view/ bsb10580990?page=6,7

249 Moro egyébként 1870-ben a rövid életű pesti Varieté színházban is fellépett pár alkalommal. Fővárosi Lapok 1870. 04. 22., 357.

250 FMC TD 74.596.7.

78. Stéger Ferenc Faust szerepében Angelica Moróval, Torino, 1867 fénykép, papír 14,5 × 11 cm FMC TD 74.596.8

énekével, életteljes dallamaival, terjedelmes hangjával mindig kimagaslik, új életet önt a zenébe, érdeklődést kelt, tapsra ragadtat. […]”251 A Trovatore különlegessége, hogy emellett Stégerről egy karikatúrát is készítettek, római öltözetben – tógában, saruban – gesztikulál mint Pollione a Normában (79. kép) Mellette Ippolito Bremond basszus énekest is megörökítették, akivel közösen léptek fel a torinói színházban. Mielőtt egy időre elhagyta volna az olasz városokat, még három milánói szerepléssel búcsúzott 1867 tavaszán, hogy aztán egy évvel később, 1868 áprilisában Ferrarrába térjen vissza június elejéig. A ferrarrai Teatro Municipale színpadán csak két darabban láthatták több mint harminc alkalommal, a Tell Vilmosban (amiben David Squarcia bariton alakította Tell szerepét252) és a Donizetti-féle Rohani Máriában Riccardóként.

251 Szabó Sándor fordítása: Szabó 1975: 217; FMC TD 74.600.133.

252 FMC TD 85.106.121; Barcelonában is együtt játszottak 1869 tavaszán. MNMKK Ms. OSZK Mus. 268/II. 69v–70r.

253 A lisszaboni Real Teatro de São Carlos színházban összesen nyolc alkalommal lépett a színpadra 1869. október 29. és november 26. között – A zsidónő ben és a Tell Vilmos ban játszott. MNMKK OSZK Mus. 268/II. 71v–72r.

254 Il Teatro 1870. 07. 26.

255 L’Arte 1870. 07. 10., 76; FMC TD 85.106.154.

Stéger itáliai körútja (nagyobb szünet után) Mantovával és Trevisóval záródott, miután rövid ideig Lisszabonban253 is fellépett: 1870 szeptemberétől 1871 februárjáig felváltva tartózkodott ebben a két városban. Már 1870 júliusában arról írt az Il Teatro hogy a celebre tenore – ahogy az olasz újságok rendszeresen hivatkoztak rá – ősszel vissza fog térni.254

Már 1870 júliusában aláírta a szerződést az őszi idényre a mantovai Teatro Sociale színpadára Mariano Perales impreszszárió közreműködésével.255 Ismét sikert sikerre halmozott a zsidó aranyműves szerepében, ovációval fogadták, és továbbra is

nagy közönségkedvenc volt.256 Brogni bíborost a lengyelek világhírű basszus énekese, Ladislao (Wladislaw) Miller alakította. Stégernek adott vizitkártyájával ekképpen kedveskedett kollégájának: „Francesco Steger vero artista vero cavaliere”.257 Stéger A zsidónő mellett ebben a színházban a legtöbször a Filippo Marchetti által szerzett Ruy Blas258 című, a madridi spanyol udvarban játszódó operában – ami itthon A királyasszony lovagja néven ismert – szerepelt, illetve Bukarestben 1873-ban, amikor itáliai társulattal lépett fel. Utolsó mantovai előadása alkalmából is a Ruy Blas darabbal búcsúzott, a közönség a szerelmi duettet háromszor is megismételtette a párossal, ekkor Emilia Ciuti volt a partnere.259

A trevisói Teatro di Società színpadán (1870 október-novemberében) szintén A zsidónő dominált a repertoárjában, mely már az első pár előadást követően is osztatlan sikert aratott a közönség köreiben: a L’Arte hasábjain úgy jellemezték a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Stégert mint „un artista colosso”.260 De Glauco szerepében sem találtak az olasz lapok kifogást énekében, és szintén nagyságát emeli ki a L’Arte 261 A trevisói színház igazgatójának, Angelo Giacomellinek a vizitkártyája is megmaradt – Stéger az ismert Giacomelli és Rosmini családokkal is kapcsolatba került Trevisóban.262

256 L’Arte 1870. 10. 01., 110.

257 FMC TD 85.106.166.

258 A Ruy Blas- ban Don Guritant Paolo Mazzarini alakította. FMC TD 85.106.165.

259 Cosmorama pittorico 1871. 03. 02., 6.

260 Cosmorama pittorico 1870. 10. 22., 2; L’arte 1870. 11. 01., 128.

261 L’arte 1870. 11. 21., 132.

262 FMC TD 85.106.155; Augusta Rosmini Nicoletti vizitkártyája: FMC TD 74.599.2.

Részlet az Il Trovatore lapból Stéger Ferencről készített karikatúrával, 1867 papír, nyomtatott

36,5 × 55 cm, 2 oldal FMC TD 74.600.133

79.

89. Kovács Mihály: Stéger Ferenc operaénekes portréja, 1871 k.

vászon

BARCELONA ÉS MADRID

Katalónia, pontosabban Barcelona egyike azoknak a helyszíneknek, ahol Stéger művészi pályafutása és világjárása során igen sokszor, megközelítőleg százötven előadáson mutatta be énektudását. Azon túl, hogy Barcelonában és Madridban együttesen közel kétszáz előadásban szerepelt – így a számok önmagukban jelzik ottani sikereit –, Fabónál is olvashatunk arról, hogy a spanyol közönség szinte a tenyerén hordozta. 263 Ennek egyik cseppet sem elhanyagolható oka, ahogy Szabó Sándor is megemlíti, hogy az egyre terjedő wagnerizmus elől Stéger (főleg az aktív évei utolsó időszakában) egyre inkább „a bel canto hazájába, olasz-spanyol területre” utazott, ahol a német zeneszerző még nem volt olyan számottevő hatással a közönségre. 264 Stéger az 1837-ben alapított Gran Teatre del Liceu-ban először az 1867/1868-as őszi szezonban kezdett. A zsidónőben debütált a katalán színpadon, és a publikum soraiban már elsőre sikert aratott.265 1867-ben felesége mellett kivételesen lánya is elkísérte Barcelonába (80. kép) Ekkor 1869 tavaszáig maradt a városban (81. kép) 266 és további sikeres fellépései voltak a Tell Vilmos a Faust

A próféta a Lammermoori Lucia A hugenották és Az afrikai nő című darabokban, valamint a Don Sebastianóban, illetve néhány alkalommal az Ernani ban (82. kép) a Belizárban és az Il bravóban. Sikereit mutatja, hogy 1867. október 24-én a Diario de Barcelona az első oldalon hozta le, hogy Eleázárként többször is visszatapsolták, és október végén már készültek a színházi próbák keretében

A próféta című darabra is, hamarosan pedig a Faustot harangozták be.267 A Don Sebastianóban (83. kép) Ginevra-Giovannoni Zacchi268 bolognai születésű szoprán énekesnő volt a partnere Zaidaként.

263 Fabó 1910: 206.

264 Szabó 1975: 218.

265 Diario de Barcelona 1867. 10. 10., 1867. 10. 21.

266 FMC TD 74.601.1.

267 Diario de Barcelona 1867. 10. 24., 1867. 10. 31., 1867. 11. 12.

268 FMC TD 85.106.125.

Stéger Ferenc feleségével és lányával, Barcelona, 1867 fénykép, papír 7 × 10,5 cm FMC TD 74.599.6

80.

Jelmezbe öltözött kettősükről a barcelonai színház fényképet is készített. Zacchit a pesti közönség 1879-ben ismerhette meg a Nemzetiben. 269

1872 februárjában visszatért két hónapra, ekkor a korábbi darabokhoz képest újdonság volt a Petrella-féle Ione (amiben Glauco szerepét alakította), és felkerült a repertoárba a Rigoletto és a Norma is. A Magyar Színművészeti Lexikon szerint még 1873 márciusában is visszatért Barcelonába, viszont a naplójában ez a hónap hiányzik. A barcelonai színház adminisztratív adatait tartalmazó iratában a tenoristák között nem szerepel Stéger neve az 1872/1873-as szezonra. 1873 áprilisától megköti a szerződését a Nemzeti Színházzal, így több szempontból sem valószínű, hogy a szezon végén visszatért volna egy hónapra Barcelonába. 270 Barcelonai útjáról Stéger számos vizitkártyát is megőrzött, így egészen jól rekonstruálható az a színészi-művészi közeg, amiben mozgott. Színésztársai között volt Pietro Vialetti271 (84. kép) és Agnès Rey-Balla operaénekesnő, 272 aki Rachelt alakította

A zsidónő ben. Enrico Stortival a Faustban is együtt játszottak, 273 Rocco Zanghi274 baritonistával pedig a Tell Vilmos ban. Prospero Derivis operaénekessel, aki a basszus szerepeket alakította, a trevisói színház mellett Barcelonában is színpadra léptek több alkalommal. 275 Derivisszel és David Squarciával hármasban pózolnak együtt egy kosztümös fényképen a Tell Vilmos

81. Stéger Ferenc kőrajza, Gran Teatro del Liceu, Barcelona, 1869 litográfia, portré, papír

32 × 43,5 cm FMC TD 74.601.1

82. Stéger Ferenc az Ernani ban, Gran Teatro del Liceu, Barcelona, 1869 fénykép, papír

33,5 × 42,2 cm FMC TD 74.595.3

269 Pesti Hírlap 1879. 10. 29.

270 Erődi 1931: 134–135; Romeu 1847–1936: 125 (https://ddd.uab. cat/record/175893, letöltve: 2023. 09. 06).

271 FMC TD 85.106.130; 85.106.131; 85.106.132.

272 FMC TD 85.106.119.

273 FMC TD 85.106.126.

274 FMC TD 85.106.104.

275 FMC TD 85.106.157.

83. Stéger Ferenc a Don Sebastian ban, Barcelona, 1869 fénykép, papír 16,5 × 11 cm FMC TD 74.596.9

főszereplőiként (85. kép) 276 Egy vizitkártyából sejthető, hogy Barcelonában találkozott Forgách Sándor császári és királyi kamarással is 1872-ben. 277

Stéger spanyol fellépéseinek és elismertségének egyik csúcspontjaként I. Amadé király a spanyol lovagkereszt érdemrendben részesítette 1872-ben (86. kép) 278 A III. Károly spanyol király által 1771-ben alapított polgári rend jelvényéhez egy díszes oklevél is járt (87. kép) A kitüntetés eredendően a spanyol királyi házért tett érdemekért kapott elismerés, amit az aradi Alföld című lap azzal egészített ki Stéger kapcsán, hogy ez a kitüntetés a művészvilágban igen ritka volt. 279

276 FMC TD 74.599.1.

277 FMC TD 85.106.175.

278 FMC TD 74.600.105.

279 Alföld, 1872. 07. 19.

280 Áldássy 1895: 212.

281 FMC TD 74.600.106.

282 de Ceballos-Escalera y Gila – de Ayala 2015: 142–143.

A lovagkereszt egy égszínkék-fehér szalagra van ráerősítve, alatta arany babérkoszorún lóg a négyágú, violaszín kereszt. Előlapján, középen ovális arany-sötétkék keretben Szűz Mária Immaculata Virgo ikonográfiai ábrázolása látható, a jelvény hátoldalán pedig a kitüntetés jelmondata, „Virtuti et merito” ( „az erénynek és érdemnek”) olvasható.280 1872 augusztusában már feltehetően (mivel a naplójában ezt a hónapot nem említi) itthon tartózkodott, és ekkor kapta meg kiegészítésként a polgármesteri engedélyt, hogy hazájában is viselhesse a lovagkeresztet. 281 Anélkül, hogy lekicsinyelnénk a kitüntetés mértékét, mindenképpen megemlítendő, hogy a rövid ideig – három évig – uralkodó, a Savoyai-házból származó Amadé király bizonytalan hatalmi státusza támogatásaként meglehetősen sok kitüntetést osztogatott uralma alatt: több mint négyezer érmet adott ki. 282

84. Pietro Vialetti operaénekes kosztümben, Barcelona, 1868 fénykép, papír, vizitkártya 10,5 × 6,3 cm FMC TD 85.106.131

85. Stéger Ferenc a Tell Vilmos ban Arnold szerepében, két színésztársával, Gran Teatro del Liceo, Barcelona, 1869 fénykép, papír 16,5 × 11 cm FMC TD 74.599.1

Stéger Madridba először egy olasz szerződéssel és társulattal utazott 1865 október-novemberében, ahol az 1850-ben alapított operaház, a Teatro Reale színpadán láthatták a nézők. A szerződést 1865. július 5-én kötötte meg (88. kép) (elvileg Milánóban, gyakorlatilag nem tudni, hogy pontosan hol volt ekkor, mert a naplóban tartott pár hónap szünetet) a milánói Trovatore színházi ügynökséggel. E szerint 1865 októberétől egészen decemberig Bolognában lépett – volna – fel Az afrikai nőben. Erről a bolognai fellépésről – és más itáliai szerződéseiről – a La Scena című lap is írt 1865-ben. 283 Viszont ez a szezon utólag módosult, mert végül Madridba utazott az olasz társulat. 284 1865. augusztus 31-én a La Scena (aminek a szerkesztőjétől, Vincenzo Ermenegildo Dal Torsótól szintén fennmaradt egy vizitkártya285) már arról írt, hogy Madridba viszik Stégert fellépni, Luigi Scalaberni impresszárió szervezésében. 286

A fellépések a helyi sajtó alapján nem sikerültek jól, és a katalán-barcelonai közönséggel szemben a madridiak kimondottan ellenszenvesnek ítélték Az afrikai nőben Vasco da Gamaként, akit

283 La Scena 1865. 08. 10., 4; 1865. 08. 24. Ebben a számban még arról is írtak, hogy Stéger Rómába is leszerződik.

A Le Muse szerint Rómában a Teatro Argentino fogadta volna 1866 tavaszán Stégert, de ez nem valósult meg. Le Muse 1865. 08. 31., 4.

284 FMC TD 74.600.1; MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/II. 43r–44r.

285 FMC TD 85.106.86.

286 La Scena 1865. 08. 31.

287 La Scena, 1865. 11. 02.; Gaceta Musical de Madrid 1865. 11. 02.

288 Carmena 1878: 285–288.

289 FMC TD 74.600.65.

290 A festmények utoljára (és feltehetően először) 1966-ban voltak kiállítva Szentendrén a Ferenczy Múzeum Stéger Xavér Ferenc operaénekes emlékkiállításán. Ami a képek provenienciáját illeti, 1966-ban vásárolta meg őket a múzeum Harmath Józsefnétől, aki emellett ajándékba adott a gyűjteménybe pár egykori Stéger-dokumentumot.

összesen huszonhat alkalommal játszott. Többek között a Gaceta Musical de Madrid 1865. november másodikán kiadott száma kritizálta Stéger hangját, mimikáját és kiejtését, és partnerét, Rey-Ballát is csak középszerű énekesnőnek titulálták. 287 Érdekes módon ekkor Csillag Róza is szerződtetve volt a színháznál, mégsem léptek fel egyszerre.288 Egy, a belga származású híres szoprán énekesnőtől, a Nemzeti Színháznál is többször szerződtetett Désirée Artôt-tól érkezett levélből kiderül, hogy Stéger megpróbálta Madridba csábítani a művésznőt, de a család félelme a kolerától visszatartotta, így nem csatlakozott hozzá. 289 Stéger madridi időszakának mégis látványos gyümölcse egy olajportrépár róla (89. kép) és nejéről. 290 Stéger a fellépések közötti nyugodt időszakokat kihasználva ellátogatott a Prado képtár termeibe, hogy megcsodálhassa a korábbi századok műalkotásait. Nézelődés közben találkozott az egyik kiállítótérben az elmélyülten dolgozó Kovács Mihály festővel (1818–1892), az akadémikus stílus egyik hazai képviselőjével. Kovács ekkoriban Madridban tanulmányozta és másolta az ottani remekműveket, többek között Velázquez, Murillo képei keltették fel érdeklődését.

Kovács ismert volt történelmi festményeiről, portréképeiről, de egyházművészeti szerepe sem elhanyagolható. Nem nehéz elképzelni, hogy a két művész hamar megtalálta a közös hangot. Egyfelől Kovács igencsak kedvelte a zenét (neki köszönhető Hollósy Kornélia legismertebb életnagyságú portréképe, amit pár évvel korábban, 1860-ban készített a művésznőről291), és

Stégerhez hasonlóan évtizedekig járta Európa városait, termékeny festőként igyekezett minden lehetőséget megragadni és folyamatosan képezni magát.

Kovács ekképpen írta le a találkozást: „ Stéger Ferencz dalművész hazánkfiával és szeretetreméltó kedves nejével a Múzeumban ismerkedtem meg: meghívott arámmal együtt estélyre, Színházba is adott jegyet, még akkor pompásan énekelt, gyönyörű mimikája volt, és ő tartotta össze a társaságot és lelkesítette tapsra a madridi publikumot […] Stéger mindég kedvencze maradt a közönségnek, pedig más énekeseket is hozattak a kiknek a lelke ismét a mi Stégerünk volt – aztán Barcelonába szerződtették – és mi most is jó barátok vagyunk festettem is ötét és derék nejét, Budapestre jöttünk után.” 292 Fabónál (Stéger elmondása alapján) a történet igen hasonló, noha e szerint Stéger titokzatos módon nem árulta el elsőre kilétét. Miután szóba elegyedtek, „ magyarul dicsérte meg az ottani mesterműveket másoló Kovács nevű magyar arczképfestőt. »Kihez legyen szerencsém honfitársamban?« – kérdezi a festő. »Menjen el kegyed ma este a királyi színházba, itt van utalvány két jegyre és ott majd megtudja, hogy ki az ön honfitársa« – feleli a színpadi hatásokban gyönyörködő művész. Ezen találkozásból támadt aztán tartós barátságuk, melynek nyoma két szép arczkép.” 293

86. A spanyol III. Károly Rend lovagkeresztje Stéger Ferenc részére és a hozzá tartozó szalagok, 1872 fém, zománcozott, szalag, selyem 9 × 4 cm; 112 × 1,8 cm; 85 × 2,8 cm FMC T 74.5.29, 74.5.27.1–2

87. A spanyol lovagkereszt adománylevele Stéger Ferenc részére, 1872 papír, nyomtatott, kézírás 60 × 42,5 cm FMC TD 74.600.105

291 Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok Festménygyűjtemény, olajfestmény, vászon, 159 × 117 cm, ltsz. 211; lásd. jelen katalógus 38. számú kép.

292 Ludányi–Petercsák 1992: 100–101.

293 Fabó 1910: 207.

A festmények közül először Stégerné képe (90. kép) készült el 1870-ben, majd férje portréja rá egy évre. A múzeum 1966-ban vásárolta meg őket. Elsősorban Kovács önéletírása alapján volt csak korábban ismert, hogy a művész megfestette a Stéger házaspárt, illetve Biró 1930-ban kiadott katalógusában olvasható, hogy a képek magánkézben vannak. 294 A képek tehát korábban elkerülték a művészettörténeti kutatásokat.

Az alkotásokon a házaspár egyszerű, fekete színű elegáns ruhában van, a háttér semleges, sötétebb árnyalatú. Stégerné zárt, környakú ruhát visel, a fehér csipkegallér alatt dekoratív aranybross lóg a nyakában. Haja kontyba fésülve, hajdísze hátul egy fekete fátyol.295 Stéger ruházata nem kimondottan különleges, de kifinomult: egyszerű fekete zakót, fehér inget és fekete színű csokornyakkendőt visel. Zakója bal felső zsebéből lehetséges, hogy a hesseni kitüntetésének egyik szalagja lóg ki (a vörös-fehér sávok száma is egyezik).

Stéger Madridban utoljára 1872 május-júniusában járt, amikor is a néhány évvel később tűzvész áldozatául eső Teatro y Circóban lépett fel, közel húsz alkalommal. Ekkor a nézők Glauco, Don Carlos és egy alkalommal a Lucrezia Borgiá ból Gennaro szerepében láthatták – utoljára – a városban. Az ókorban játszódó Ione című darabban Emma Vizjak (Wizjak) zágrábi születésű énekesnő volt a partnere. 296

× 27 cm FMC TD 74.600.1.1

294 Biró 1930: 102, 237–238. sz.

295 Stégerné portréján, jobbra lent: „ Festé Kovács M. 1870”.

296 FMC TD 85.106.169.

vászon 97 × 83 cm, képméret: 75 × 61 cm FMC K 66.15

88. Stéger Ferenc Milánóban aláírt szerződése, 1865 papír, nyomtatott, kézírás 21,5

90. Kovács Mihály: Stéger Ferencné portréja, 1870 k. olaj,

92. Stéger Ferenc szerződése a Nemzeti Színházzal 1873 papír, nyomtatott, kézírás

AZ UTOLSÓ SZERZŐDÉS ÉS A VAGYON SORSA

Stéger 1873 februárjában még visszatért Bukarestbe, 297 de már a hónap derekán megkeresték Pestről, és február 14-én megkötötte utolsó szerződését a Nemzeti Színházzal. Ezúttal öt évben állapodtak meg Orczy Bódog igazgatóval: 1873 áprilisától 1878 márciusáig, de a későbbi történésekből tudjuk, hogy ezt az egyezséget végül 1874 tavaszán végleg felbontották (91. kép) Stégernek összesen kettő Nemzeti Színházzal megkötött szerződése maradt fent, a korábbi, 1859-ben megfogalmazott szerződés az Operaház Emléktárában van. Ekkor még csak tíz alkalomban állapodtak meg. A későbbi fellépései alapján ismert, hogy ezt a szerződést meghosszabbították 1860 márciusáig. Ez a tíz szerepre szóló megállapodás alkalmanként 125 forintot jelentett Stégernek, és a Lammermoori Lucia, Ernani, Zampa, A zsidónő, Hunyadi és Tell Vilmos operák hőseit kellett magára öltenie. 298 A másik, 1873-as – egyben utolsó –, a Ferenczy Múzeumi Centrumban található szerződésében olvasható (92. kép), hogy Stéger, mint első hőstenor énekes vállalja, hogy az első évben olaszul és magyarul, utána csak magyarul énekel, valamint a Nemzeti Színház mellett a budai Várszínházban is fel fog lépni. Továbbá Stéger köteles hathetente egy új nagy főszerepet (vagy két kisebbet) megtanulni, mindezt kimagasló fizetésért, évi 14 000 forintért. Amint kitudódott az énekes igencsak magas juttatása, a Borsszem Jankó a maga csípős-vitriolos hangnemében figurázta ki Stégert, még egy karikatúrát is közöltek róla.299 Stégernek egy kérése volt, hogy a Benyovszky operát ismét vegyék fel a repertoárba, de a válaszlevélből (93. kép) kiderül, hogy ezt az óhaját egyelőre a Nemzeti Színház nem tudja teljesíteni.300

297 MNMKK OSZK Ms. Mus. 268/III. 4r.

298 Operaház Emléktár, 74.4.4.

299 Borsszem Jankó 1873. 10. 12., 9.

300 FMC TD 74.600.127.

91. A trubadour, Nemzeti Színház színlap, 1874. május 16. MNMKK OSZK SZT SZL NSZ 1874.05.16

Hogy az éves járandóságáról némi képet kapjunk, érdemes felidézni, hogy az 1880-as években ez a jövedelem messzemenően és többszörösen felülmúlta az átlag kényelmi középosztályi fizetést. Tíz évvel később egy miniszteri kereset érte el az éves 14 000 forintos bért, míg egy műegyetemi tanár jövedelme 3200 forint volt évente.301 Stégert cserébe ezért az összegért évente két hónapnyi szabadság, nyugdíj illette meg. Ekkoriban a színészeknek részben maguknak kellett gondoskodniuk a jelmezükről, a szerződésből is csak annyi derül ki, hogy az előadáshoz „ szükséges öltönyt, a kesztyű és lábbeli kivételével a nemzeti szinház ruhatára szolgáltat. Kéz- és lábbeliket ellenben, valamint minden divatos, úgynevezett polgári öltönyt Stéger Ferencz úr saját költségén tartozik megszerezni […].” Ez a fizetés hazai viszonylatban egyértelműen a felsőbb kategóriát jelentette, és inkább a bécsi színházak jutalmazták ilyen összegekkel a népszerű énekeseket. Például Bignio Lajos keresett ennyit Bécsben, de a Nemzeti Színháznál Hauck Minnie New York-i születésű énekesnő (94. kép), aki többek között a Hunyadi-opera kétszázadik jubileumi előadásán szerepelt együtt Gara Máriaként Stégerrel, a féléves szereplésért kapott 1874-ben 18 000 forintot.302

Párhuzamos példaként megemlíthető, hogy pár évvel korábban a sokat ünnepelt színésznő, Prielle Kornélia az 1868/69-es évadra a Nemzetitől csupán 3703 forintos éves fizetést kapott.303 De Jászai Mari illetménye még kevesebb: a Bánk bán ban alakított

93. Stéger Ferenc papírvágója fa, fém

29,5 × 3,5 × 1 FMC T 74.5.23.

94. Hauck Minnie színésznő, 1869 fénykép, papír, vizitkártya 10,5 × 6,3 cm FMC TD 85.106.137

Gertrudisért 1872-ben kezdő színésznőként 2400 forintos illetményt kapott. Bevallása szerint ez semmire sem volt elég, mert előfordult, hogy a kosztümeire 2–3000 forintot is költenie kellett.304 Mindezek után nem csoda, hogy Stégerrel kapcsolatban szinte a kezdetektől visszatérő téma – tulajdonképpen kritika –, akár a napi sajtóban is, hogy szerepléseiért olyan összegeket elkért, amit valójában csak külföldön tudtak kifizetni számára.305 Ezeket a bírálatokat sokszor egyfajta elfogadó-beletörődő hangnem is kísérte – nemigen merték felróni Stégernek, hiszen külföldön mindig leszerződtették.

301 Szívós 2009: 72.

302 Legánÿ 1968: 92.

303 Bartha 2011: 63–64.

304 Lehel 1926: 40.

305 Délibáb, 1853. 01. 30; A Hon 1866. 03. 24.

306 Végül 1856. augusztus 14-én mutatták be a darabot, megrövidítve, az aradi társulat előadásában. Legánÿ 1970: 103; Bene 1996: 155.

Ennek egyik eklatáns példája, amikor Bécsben szervezték Erkel Hunyadi László operájának bemutatását 1856-ban. Nem csupán Stéger lépett vissza, több kiváló énekest sem tudtak megnyerni, sem Benza Károlyt, sem Kaiser Ernstnét, sem Stégert – utóbbi különösen magasra szabta az árat.306 Az utazásokkal teli évei alatt csak rövid ideig tartózkodott Pesten vagy Budán, sokszor szinte csak átutazóban fordult meg. Stéger korának és művészi körének egyik jellemző világpolgára

307 Czagány 1968: 104.

308 Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1898: 18.

309 Czagány 1968: 93–94.

310 Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1898: 40.

311 Budapesti Czim- és Lakjegyzék 1916: 88; Nagy Hedvig férje, Stéger Ferenc egyik unokája.

312 1875. április 26-án házasodtak össze (https://www. familysearch.org/ark:/61903/3:1:3Q9M-CSV7-19J6K?i=488&cat=227682, letöltve: 2023. 12. 02).

313 FMC Adattár 220.

volt, otthonosan érezte magát szinte bárhol, legyen szó Prágáról, Bécsről vagy a távoli Barcelonáról is. Családtagjaival és barátaival német nyelven levelezett, de széles körű nyelvi műveltsége sehol sem akadályozta külföldön. Nem szokatlan ez, a számtalan korabeli példa közül elég Liszt Ferencre gondolni, aki szintén a német nyelvet használta, de magyarnak vallotta magát. A folyamatos utazgatás ellenére több ingatlan is a Stéger család (elsősorban az ő és felesége) kezében volt hosszabb-rövidebb ideig a budai várnegyedben az 1870-es évektől. Így például 1870-ben Szymanszka Leona megvette a Tárnok utca 5. épületét. Itt eredetileg három középkori gótikus ház állt, amit a barokk korban egybeépítettek, viszont három évvel később eladta. 307

A közvetlenül mellette lévő ingatlan, a Dísz tér 8. szám alatt álló ház tulajdonosa Stéger volt 1898-ban.308 Pár évig, 1871-től (95. kép) a Dísz tér 6. is Szymanszka nevén volt, de 1875-ben már más volt a tulajdonos, illetve a Dísz tér 7. esetében az ingatlan 1875-ben Stéger nevén volt, de 1891 és 1899 között Stéger és Stégerné között oszlott meg a ház tulajdonjoga. 309 Emellett a Víziváros területén a Főherceg Albrecht út 55. szám alatt lévő ingatlan 1898-ban Szymanszka Leona nevére volt íratva, 310 de 1916-ra eladta Nitsch Sándornak311 2000 koronáért, így továbbra is családon belül maradt. Stéger lánya, Antónia, 1875-ben házasodott össze Nagy Józseffel. Az esküvőjük a budai várban volt, ekkor Antónia a Dísz tér 7-ben lakott.312 Első gyermeküket, Ferencet még a várban keresztelték meg 1876-ban, de utána Bécsbe költöztek, Ágoston és Hedvig már itt született. Hogy pontosan mikor lakott ezekben a Stéger család, az további kutatásokat igényel, de feltehetően sok esetben (és a rövid birtoklásukat figyelembe véve) nem telepedtek meg tartósan a budai várban. Elképzelhető, hogy Stéger két utazás között pár hetet, esetleg hónapot tartózkodott itt az utolsó három aktív évében. Ugyanakkor a Dísz tér 8. szám alatti házat Stéger akkor vette meg, amikor már Szentendrén élt, így lehetséges, hogy inkább a családtagok számára volt rövidebb ideig fenntartva.

Stéger tehát kimondottan vagyonos emberként hagyta ott a Nemzeti Színházat – amihez elsődlegesen a több évtizednyi külföldi vendégszereplések nyújtották az anyagi alapot. Mielőtt Szentendrére végleg visszatelepült volna, Szobon vettek feleségével birtokot. 313 Alighanem azért is bútoroztak ide, mivel bátyja, Félix (Bódog) és családja is Szobon élt. A kettejük közötti szoros kapcsolatot mutatja, hogy Félix gyermekeinek Stéger Ferencet és Leonát választotta keresztszülőknek. Mivel idővel ez a szobi ház és a birtokhoz tartozó szőlő hosszútávon nem nyerte el a tetszésüket, végül Szentendre mellett döntöttek (96. kép).

Viszont Stéger halála előtt nem sokkal a családot súlyos anyagi megrázkódtatás érte. A tragikus eseményeket Nagy Ágostonné ekképpen foglalta össze: „ A nagypapa [Stéger] vagyonát betette egy kisebb bankba, a »Beamtenverein«-be Budán. […] Nyugdíjazása után vagyona kamataiból élt, mert a szobi

birtok nem fizetődött ki, eladták, csak költöttek bele a folytonos átépítéssel. A kamatokon kívül a készpénzből is kivettek, ha szükség volt rá. A Beamtenverein pénztárnoka megszökött és elsikkasztotta a nagypapa egész vagyonát és még az anyósom [Szymanszka Leona] és az uram [Nagy Ágoston] részét is. Szegények lettek, mert a vagyon másik része, amit értékpapírokba fektettek az is idővel elértéktelenedett. Csak az maradt meg, amit kikölcsönöztek és visszaadtak. Nem tudta meg sose, hogy szegény ember lett, titkolták előtte. »Milyen jó, hogy a nagypapát az ég magához vette, nem tudta meg sose, hogy mi történt«314 – mondta a nagymamám.” Stéger vagyona rossz kezekbe került, és ellopták, a családnak titkolnia kellett előtte a sikkasztást. Nagy Ágostonné beszámolóján kívül máshol ez a történet nem is bukkan fel a hagyatékban. Vélhetően ez a szerencsétlenség is hozzájárult ahhoz, hogy a művész hagyatéka szétaprózódott, és végül Óbudára költözött a rokonság egy része.

96. Stéger Ferenc órája

fém, faragott, öntött

97. Stéger Ferenc időskori fényképe, feltehetően Szentendre fénykép, papír

VISSZATÉRÉS SZENTENDRÉRE: „ÉN OTT SZERETNÉK MEGHALNI, AHOL SZÜLETTEM…”315

„ Stéger Ferencnek (97. kép) volt egy jó barátnője az öreg Sátoriné, aki a szerb iskolával szemben lakott Szentendrén. Ez abban az időben volt, mikor már ő is öreg nyugdíjas volt. Minden délután lement ide és egy óra hosszat megbeszélték a napi dolgokat. Azután vette a botját és lement a hajóállomáshoz, végignézte ki száll be a hajóba és ki száll ki, elbeszélgetett a révesekkel. Ezt csinálta mindennap, Pestre már nem ment be […]. Mint nyugdíjas szenvedélyesen szeretett mindenféle fajta kosarakat fonni (98. kép) Dobozokat is készített. Szentendrén többször költöztek. Nem bánta ha kicsi is volt a lakás, csak kis műhelye legyen benne […]. Az tele volt kanári kalickákkal, nagyon sok kanári madara volt azok ott énekeltek, ő meg ott dolgozott. […] Amikor már Stéger Ferenc nyugdíjban volt, Szentendrén volt egy házikabátja, művészkabát, avval járt egésznap, abban is dolgozott.”316 Így írta le Nagy Ágostonné az egykori művészt, miután otthagyta a pezsgő színházi világot, és visszavonult szülőhelyére, Szentendrére. Stéger 1824-es születésétől iskolás koráig, majd 1874-től egészen 1911-ben bekövetkezett haláláig a városban élt, így élete több mint felét a sokszínű Duna-parti településen töltötte. Ebben az időszakban a századfordulós Szentendrén 317 meghatározó, a város története szempontjából ikonikus személyek élték mindennapjaikat. Elég arra gondolni, hogy ha Stéger lesétált a Duna korzóra, összefuthatott Szentendre közkedvelt első polgármesterével, Dumtsa Jenővel, vagy Ábrányi Emil költővel (bár ő csak 1906-tól élt a városban), de 1889-től Ferenczy Károly is csupán néhány sarokra lakott Stégertől.

Ezekből az évtizedekből szerencsére több tárgy és fénykép, illetve a családi levelezés egy része is fennmaradt, így a színházi éveket követő időszaka sem teljesen ismeretlen. Unokái közül (99. kép) Nagy Ágoston feleségével együtt Szentendrére költözött, hozzájuk Stéger is szívesen átjárt kikapcsolódásképpen kertészkedni.318 Minden bizonnyal kiterjedt baráti körével (100. kép) is szoros viszonyt ápolt, külföldre is utazgatott alkalmanként.319 Például a budavári cukrászdájukról igen jól ismert Ruszwurm családdal is közeli volt a kapcsolata, az egyik családi találkozást meg is örökítették két Duna-parton készült fényképen (101. kép) Stéger a szentendrei közéletből is aktívan kivette a részét, erről tanúskodik a Kada Mihály által alapított Katolikus Legényegylettől kapott díszes oklevele, melyen mint az egyik alapító tag szerepel.320

Közismert volt nagylelkűségéről, nem egy esetben kisegítette a hozzá forduló szentendreieket kisebb-nagyobb összegekkel, de nagyobb volumenű feladatokban is részt vett. Felesége szervezésében gyűjtésbe kezdtek a Római Sánc köz és a Kossuth Lajos utca sarkán álló barokk kori, 1739-es alapítású Szent Flórián-kápolna321 felújítására 1903-ban. A gyűjtőívből kiderül,

fénykép, papír, bársonykeret

30,5 × 38 cm FMC T 74.5.3

318 FMC Adattár 220; ezenkívül Nagy Hedvig Szentendrén tartotta esküvőjét 1904-ben, https://www.familysearch. org/ark:/61903/3:1:3QS7-89QF-QG1D?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3A6V1Y-S2MP&action=view (letöltve: 2024. 04. 02).

319 FMC TD 74.600.114.

320 FMC TD 74.600.148.

321 Katona 1996: 137–138.

100. Stéger Ferenc serlege, 1875 üveg, gyári

25 × 12 cm

FMC T 74.5.11.1–2

322 FMC TD 74.600.135.

323 FMC TD 74.600.139; egy másik számlából kiderül, hogy az asztalosmunkák is megkezdődtek ugyanebben az évben, e szerint a kétszárnyú bejárati ajtó üvegezését, lakatosmunkáját és a tető festését rendelték meg. FMC TD 74.600.136.

hogy számos szentendrei támogatta anyagilag a restaurálási munkákat.322 Stégerné egy tiroli céggel vette fel a kapcsolatot, a ma is létező, 1875-ös alapítású Ferdinand Stuflesser faragásokkal és felújításokkal foglalkozó társasággal. A levelezés és a számla alapján egy 75 cm méretű Szent Flórián-szobor faragására adta le a megrendelést, ami el is készült.323 A szobrot sajnos évtizedekkel később ellopták, ma a kápolnában a helyén egy Szent Flóriánt ábrázoló festmény van.

99. Stéger Ferenc lánya, veje és unokái, 1894 körül keretes

A békés, nyugalmas évek Szentendrén 1911. március 1-ig, az egykori hőstenor halálig tartottak. A nyolcvannyolc éves korában elhunyt énekes halálát betegség nem kísérte. Felesége a 18. századi szentendrei Katolikus Kálvárián temettette el. A síron csupán az a szerény felirat emlékezik meg az énekesről és családjáról, hogy „ Stéger család sírboltja és Nagy család 1909”. A sírboltot Stégerné már 1909 tavaszán elkezdte készíttetni. 324 Ennek oka, hogy idősebb Stéger Ferenc földi maradványait – aki 1870 áprilisában hunyt el Ipolyságon az ottani rokonságnál – fia 1909. május 14-én Szentendrére hozatta, és őt temették el először a családi sírboltba.325 Így az egykori városi patikus is visszatért Szentendrére, harminckilenc évvel a halála után.

Stéger szeretett feleségével (102. kép) megérte a hatvanadik házassági évfordulójukat, amit 1910-ben ünnepeltek. Stéger halála után az özvegy még Szentendrén maradt pár évig, 326 de végül Óbudára költözött, ahol 1924-ben hunyt el. Családja a szentendrei Kálvárián temette el férje mellé 1924. március 9-én.327 Szinte magunk előtt látjuk a házikabátjában – ahogy ő nevezte, művészkabátjában – pipázó idős tenor énekest, miközben kosárkákat készítve mereng a múlton: mikor melyik város színházában tapsolták vissza újra és újra, hogy kapta meg Darmstadtban III. Lajostól a kitüntetést vagy hogyan sebesült meg ifjú korában Zágrábban, amikor lábon lőtték… Ugyanakkor a visszaemlékezésekből

14,5

324 FMC TD 74.600.140.

325 https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:33S7-9TMZ8PL?i=66&cc=1554443&cat=1341418 (letöltve: 2024. 02. 10.).

326 FMC TD 74.600.116

327 1961-ben unokájukat is, Nagy Ferencet. SZRKPL, halotti anyakönyv, X. kötet 362.

328 FMC TD Adattár 220.

38 × 48 cm

FMC TD 74.599.44

az is kiderül, hogy nem volt könnyű számára a váltás, és minden bizonnyal hiányzott neki korábbi pezsgő életformája: „ Nem mesélt soha művészi dolgokról, akkor már nyugdíjban volt, neki ez fájt.”328 Rendkívül mozgalmas és sikeres művészi karriert tudhatott a háta mögött; életének számos momentuma, kapcsolatrendszere és külföldi utazásainak részletei további feldolgozásra várnak.

101. A Stéger és a Ruszwurm család Szentendrén, 1900 körül fénykép, papír

× 11 cm

FMC TD 74.599.38

102. Stéger Ferenc és Szymanszka Leona, 1905 fénykép, papír

BIBLIOGRÁFIA

RÖVIDÍTÉSEK

FMC K – Ferenczy Múzeumi Centrum, Képzőművészeti gyűjtemény

FMC TD – Ferenczy Múzeumi Centrum, Történeti dokumentáció

FMC T – Ferenczy Múzeumi Centrum, Tárgyi gyűjtemény

MNMKK OSZK – Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ

Országos Széchényi Könyvtár Országos Széchényi Könyvtár

OSZMI: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

SzM–MNG – Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria SZT – Színháztörténeti Tár

KORABELI LAPOK

A Hon Alföld

Allgemeine musikalische Zeitung

Allgemeine Theaterzeitung

Berliner Musikzeitung

Borsszem Jankó

Brassói Lapok Budapesti Divatlap

Bukuresti Magyar Közlöny Cosmorama pittorico

Danica ilirska

Der Humorist

Délibáb

Diario de Barcelona

Die Gegenwart

Életképek

Fővárosi Lapok

Gaceta Musical de Madrid

Gazzetta dei teatri

Hölgyfutár

Il pungolo

Il Teatro

Kolozsvári Közlöny Korunk

La Scena

Le Muse

L’Arte

Magyar Polgár

Neue Berliner Musikzeitung

Neue Wiener Musik-Zeitung

Österreichisches Morgenblatt

Pesti Hírlap

Pesti Napló Prager Zeitung

Revue et gazette musicale de Paris

Staatsbürger-Zeitung

Szépirodalmi Lapok

Színházi Látcső

The Athenaeum

The Builder

The Examiner

The Musical World

Vasárnapi Újság

Világ

Wiener allgemeine Musik-Zeitung

Wiener Zeitschrift

Zenészeti Lapok

HIVATKOZOTT FORRÁSOK*

Bécs, ÖNB (Österreichische Nationalbibliothek) Bécs, ÖNB, Autogr. 210/11-1, Autogr. 210/11-2.

Bécs, Theatermuseum plakátok

Marie, die Tochter des Regiments (20.1.1847), inv.no. PA_RaraG6410

Die Nachtwandlerin (25.1.1847), inv.no. PA_RaraG6411

Die Stumme von Portici (28.6.1847), inv. no.

PA_RaraG6412 fényképek

FS_PV150384alt

FS_PV248631alt

FS_PV248635alt

Berlin, Staatsbibliothek Mus.ep. Steger, F. 1–4.

Drezda, Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek Mscr.Dresd.App.1205, 4602.

Ferenczy Múzeumi Centrum, Adattár (FMC Adattár) 220. 941-74-1 941-74-14 941-74-24 4814.

Ferenczy Múzeumi Centrum, Történeti Dokumentáció (FMC TD)

85.106.18. – Gustav Hölzel operaénekes (bariton) vizitkártyája, Bécs, 1861

85.106.32. – Huber Károly karmester, zeneszerző vizitkártyája, Pest, 1863

85.106.39. – Hollósy Kornélia operaénekesnő (szoprán) vizitkártyája, Bukarest, 1863

85.106.46. – Helena Zawiszanka színésznő vizitkártyája, Prága, 1864

85.106.63. – Szymanszka Leona (Stégerné) vizitkártyája, Parma, 1864

85.106.64. – Stéger Ferenc vizitkártyája, Parma, 1864

85.106.67. – Ida Snediz balerina vizitkártyája, Bologna, 1864

85.106.70. – Antonia Fricci-Baraldi operaénekesnő (szoprán) vizitkártyája, 1866

85.106.71. – Luigi Alessandrini operaénekes vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.75. – Középkorú férfi vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.79. – Fiatal körszakállas férfi vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.80. – Eugenio Cavallini zeneszerző, hegedűművész vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.81. – A. Morini (manipulált) vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.89. – Paolo Medini (basszus) operaénekes vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.92. – Calista Huntley operaénekesnő vizitkártyája, Trieszt, 1866

85.106.96. – Francesco Maria Piave librettista vizitkártyája, Milánó, 1866

85.106.119 – Agnès Rey-Balla operaénekesnő (szoprán), Barcelona, 1868

85.106.121. – David Squarcia operaénekes (bariton) vizitkártyája, Ferrara, 1868

85.106.125. – Ginevra-Giovannoni Zacchi operaénekes (szoprán) vizitkártyája, Barcelona, 1868

85.106.154. – Mariano Perales impresszárió vizitkártyája, Treviso, 1870

85.106.155. – Angelo Giacomelli trevisói színházigazgató vizitkártyája, Treviso, 1870

85.106.165. – Paolo Mazzarini operaénekes vizitkártyája, Mantova, 1871

85.106.166. – Ladislao (Wladislaw) Miller operaénekes (basszus) vizitkártyája, 1871

85.106.169. – Emma Vizjak (Wizjak) operaénekesnő vizitkártyája, Madrid, 1872

74.596.18. – Stéger Ferenc a Faustban Angelica Moróval, Torino, 1866/1867

74.597.5. – Szymanszka Leona (Stégerné), Bécs, 1855

74.597.19. – Stéger Ferenc, Torino, 1867

74.597.21. – Stéger Ferenc, Pest, 1868

74.597.22. – Szymanszka Leona (Stégerné), Pest, 1868

74.597.23. – Stéger Antónia, Pest, 1868

74.597.24. – Szymanszka Leona és lánya, Stéger Antónia, Pest, 1870

74.597.25. – Szymanszka Leona (Stégerné), Pest, 1870

74.599.3 – Gustav Hölzel bariton énekes, 1875

74.600.2. – id. Stéger Ferenc levele sógornőjének, Szymanszka Leonának, Székesfehérvár, 1857. január 27.

74.600.6. – A kolozsvári színház köszönőlevele Stéger Ferencnek, 1862

74.600.7. – A kolozsvári Korunk egy száma, cikk Stéger Ferencről, 1862. május 16.

74.600.8. – Moritz Gottlieb Saphir író, lapszerkesztő levele Stéger Ferenchez, 1853

74.600.9. – Moritz Gottlieb Saphir író, lapszerkesztő levele Stéger Ferenchez, 1853

74.600.12. – Anne de la Grange operaénekesnő (szoprán) levele Párizsból, 1862

74.600.22. – Füredy Mihály emlékverse Stéger Ferencnek, Pest, 1852

74.600.23. – Gózon Antal és a Nemzeti Színház összes karszemélyzetének emléklapja Stéger Ferencnek, Pest, 1852

74.600.26. – Győry Sámuel kardalnok és a karszemélyzet emléklapja Stéger Ferencnek, Pest, 1852

74.600.28. – Benza Károly emléklapja Stéger Ferencnek, Pest, 1852

74.600.31. – Kőszeghy Károly emléklapja Stéger Ferencnek, 1852

74.600.33. – Friedrich Frey emléklapja Stéger Ferencnek, Prága, 1853

74.600.46. – W. Weiss emléklapja Stéger Ferencnek, Prága, 1853

74.600.47. – Emléklap Prágából Stéger Ferencnek, 1853

74.600.48. – Anna Bachs emléklapja Stéger Ferencnek, Prága, 1853

74.600.56. – Levél Stégernek a trieszti Filarmonico-Drammatica Társaságtól, 1866

74.600.64. – Részlet a Humorist című lapból, benne egy vers Stégerről, 1855

74.600.65. – Désirée Artôt operaénekesnő (szoprán) levele Stéger Ferencnek, 1865

74.600.71. – Gustav Hölzel búcsúlapja és verse Stéger Ferenchez, Bécs, 1861

74.600.72. – Apponyi Rudolf, a Monarchia londoni nagykövetének levele Stéger Ferencnek, 1860

74.600.84. – Stégerné, született Szymanszka Leokádia (felvett neve: Leona) Terézia keresztlevele

74.600.106. – Polgármesteri engedély a lovagkereszt viselésére, Buda, 1872

74.600.114. – Stégerné levele Neuhausból lányának, Antóniának, 1875

74.600.115. – Stéger Ferenc levele Bukarestből lányának, Antóniának, 1862

74.600.116. – Stégerné levele Cibakházáról lányának, Antóniának, 1916

74.600.117. – Stéger levele Pestről lányának, Antóniának, 1872

74.600.127. – Csepregi Lajos (a Nemzeti Színház titkára) levele Stéger Ferencnek, Pest, 1873

74.600.129. – Jogszabályok a Verdienst-Medaille viseléséről, 1859

74.600.130. – Stégerné levele Neuhausból lányának, Stéger Antóniának, 1875 július

74.600.135. – Gyűjtőív a Szent Flórián-kápolna tatarozásához, Szentendre, 1903

74.600.136. – Asztalos által kiállított számla Stéger részére, Szentendre, 1903

74.600.139. – A Ferdinand Stuflesser cég számlája Stégerné részére a Flórián-szoborról, 1903

74.600.140. – Számla egy sírbolt felépítéséről a szentendrei Katolikus Kálvárián, 1909. május

74.600.148. – A Katolikus Legényegylet alapító tagjainak díszemléklapja Stéger Ferenc részére, 1909

Köln, Universität zu Köln Theaterwissenschaftliche Sammlung, Au 11044.

Magyar Katolikus és Polgári Anyakönyvek, Familysearch adatbázis https://www.familysearch.org/search/catalog/1743180 https://www.familysearch.org/search/catalog/1452460 https://www.familysearch.org/search/catalog/1341418

Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) Ms. Mus. 272/1–30. – Stéger Ferenc kottái Fond XII/1013–1016. Színháztörténeti Tár, ZsK 276. Színháztörténeti Tár, Nemzeti Színházi kataszter Színháztörténeti Tár, Nemzeti Színház, kötetes iratok Zeneműtár, ZBK 79/g és ZBK 80/g.

Operaház, Emléktár 74.4.4 – Stéger Ferenc szerződése a Nemzeti Színházzal (1859) 80.35.35. – Stéger levele Ráday Gedeonnak, a Nemzeti Színház főintendánsának

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Simonsits-hagyaték

Romeu 1847–1936 Fort Romeu, Juan: Óperas representadas en el Gran Teatro del Liceo desde 1847 hasta 1936. (Kézirat) Barcelona, 1847–1936.

SZRKPL (Szentendrei Római Katolikus Plébánia) Halottak anyakönyve, 10. kötet, 1899–1914.

KÖNYVÉSZETI FORRÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK

Austellung 1855

Austellung des Oesterreichischer Kunstvereines. Tuchlauben Nr. 562, im Schönbrunnerhause, I. Stock. Monat September 1855.

Austellung 1860

Austellung des Oesterreichischer Kunst-Verein in Wien Tuchlauben Nr. 562, im Schönbrunnerhause, I. Stock. Monat September 1860.

Budapesti Czim- és Lakjegyzék

Budapesti Czim- és Lakjegyzék, X. évf. Budapest: Franklin-Társulat, 1898.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék XX. évf. Budapest: Franklin-Társulat, 1908.

Frankenburg 1868

Frankenburg Adolf: Emlékiratok 3. Pest: Emich Gusztáv nyomdája, 1868.

Juventus regii 1837–1838

Juventus regii archi gymnasii Budensis, scholarum piarum Iskolai értesítő. Buda: k. n., 1837–1838.

Koós 1890 I–II.

Koós Ferenc: Életem és emlékeim 1828–1890 I–II. Brassó: Alexi könyvnyomdája, 1890.

Lehel 1926

Lehel István: Jászai Mari emlékiratai Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1926.

Memorie del teatro 1876

Memorie del teatro comunale di Trieste dal 1801–1876 Triest: Appolonio, 1876.

* Azon hivatkozott tételek listája, melyekről nincs fénykép közölve a katalógusban.

85.106.175. – Forgách Sándor császári és királyi kamarás vizitkártyája, Barcelona, 1872

85.106.178. – Zenone Bertolasi operaénekes vizitkártyája, Bukarest, 1873

IRODALOM

Áldássy 1895

Áldássy Antal: Károly-rendek. In: Pallas nagy lexikona 10. Budapest: Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1895, 212.

Barbieri 2011

Barbieri, Marija: Franjo Stazić (1824.–1911.) – Prvi profesionalni hrvatski operni pjevač? U povodu 100. obljetnice smrti. In: Arti musices: hrvatski muzikološki zbornik 42 (2011), 237–259.

Bartha 2010

Bartha Katalin Ágnes: Színházi fizetés mint a karrier mutatója: Szentgyörgyi István jövedelmei. In: Erdélyi Múzeum 72 (2010), 112–123.

Bartha 2011

Bartha Katalin Ágnes: Otthonteremtés a színészek körében (a 19. század utolsó harmadában). In: CERTAMEN 5 (2011), 51–68.

Beke 1970

Beke György: A magyar művelődés bukaresti úttörője. In: Korunk 9 (1970), 1425–1428.

Bene 1996

Bene Kálmán: Egy tanulságos balsiker története. Erkel Ferenc: Hunyadi Lászlójának külföldi bemutatójáról. In: Színháztudományi Szemle 30–31 (1996), 153–161.

Békéssy 2018

Békéssy Lili Veronika: A Nemzeti Színház ünnepei. Az intézmény és a Habsburg-dinasztia. In: Barna Gábor (szerk.): Emlékező rítusok és ünneplés. Évfordulók, jubileumok, szent évek. Szeged: MTA–SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, 187–208.

Bignami–Romani 1880

Bignami, Luigi – Romani, Felice: Cronologia di tutti gli spettacoli rappresentati nel gran Teatro Comunale di Bologna: dalla solenne sua apertura 14 maggio 1763 a tutto lautunno del 1880 Bologna: Presso l’Agenzia Commerciale, 1880.

Biró 1930

Biró Béla: Kovács Mihály, 1818–1892 Budapest: Stephaneum nyomda, 1930.

Bónis 1960

Bónis Ferenc: Mosonyi Mihály Budapest: Gondolat Kiadó, 1960.

Buza 2003

Buza Péter (szerk.): Ez a Bókay, úgy látszik, intelligens ember! Egy jeles orvos a régi Pestről. Budapest: Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., 2003.

Carmena 1878

Carmena y Millán, Luis: Crónica de la ópera italiana en Madrid desde el año 1738 hasta nuestros días (1878) Madrid: Imprenta de Manuel Minuesa de los Ríos, 1878.

Ceballos-Escalera y Gila–de Ayala 2015 Alfonso de Ceballos-Escalera y Gila – Vizconde de Ayala: La real y Americana orden de Isabel la Católica (1815–2015) Madrid: Ministerio de Asuntos Exteriores y de Cooperación boletín oficial del Estado, 2015.

Cenner 1966

Cenner Mihály: Magyar színészportrék II. Festmények, szobrok, domborművek a XIX. században Budapest: Színháztudományi Intézet – Országos Színháztörténeti Múzeum, 1966.

Cenner 1980

Cenner Mihály: Opera és népszínmű a Nemzeti Színházban. In: Színháztudományi Szemle 7 (1980), 125–129.

Czagány 1968

Czagány István: Komplex kutatási módszer az építészettörténeti és helytörténeti tudomány szolgálatában. In: Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények 12 (1968), 63–147.

Dés 1984

Dés Mihály: A százéves Operaház válogatott iratai. Budapest: Magyar Színházi Intézet, 1984. Diósszilágyi 1985

Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete Makó: Makói

Városi Tanács, 1985.

Eisenberg 1903

Eisenberg, Ludwig Ludwig Eisenberg’s Großes Biographisches Lexikon der Deutschen Bühne im XIX. Jahrhundert Leipzig: Paul Lift, 1903.

Elek 2019

Elek Martin: Erkel Ferenc első operai hangszerelése. Mercadante Il giuramentója a Nemzeti Színházban. In: Magyar Zene (2019), 168–197.

Enyedi 1999

Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. A határon túli magyar színjátszás kislexikona Budapest: Teleki László Alapítvány, 1999.

Ernst Múzeum 1912

Az Ernst Múzeum kiállításai I. Szinyei Merse Pál gyűjteményes kiállításának katalógusa Budapest: Ernst Múzeum, 1912.

Erődi 1931

Erődi Jenő: Stéger Xavér Ferenc. In: Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színházművészeti Lexikon I–IV. Budapest: Az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1931. IV. 134–135.

Fabó 1910

Fabó Bertalan: Erkel Ferenc emlékkönyv Budapest: „ Pátria” irodalmi vállalat és nyomdai r.-társ. nyomása, 1910.

Fábián 2023

Fábián Laura: A patikusasztaltól a színpadig. Stéger Xavér Ferenc tenorista gyógyszerész háttere. In: Studia Comitatensia 41 (2023), 76–86.

Farkas 2009

Farkas Zsuzsa: Borsos József fényképeinek feldolgozásáról. In: Veszprémi Nóra – Szücs György (szerk.): Borsos József festő és fotográfus (1821–1883). Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 2009, 174–187.

Ferenczi 1897

Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története Kolozsvár: a kolozsvári szinészet százéves jubileumát rendező bizottság, 1897.

Fleischer 1911

Fleischer, Gustav: Steger-Stazićeva autobiografija. In: Narodne novine 77 (1911), 116–117.

F. Kiss 1987

F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok. (MOL kiadványai III) Budapest: Akadémiai Kiadó, 1987.

G. Sin 1979

G. Sin Edit: Szentendre a XIX–XX. század fordulóján (1890–1914). In: Studia Comitatensia 8 (1979), 17–58.

Hof- und Staats 1868 Hof- und Staats Handbuch des Grossherzogthums Hessen Darmstadt: Verl. d. Invalidenanst, 1868.

Horváth 2016

Horváth Pál: Erkel Ferenc vígoperája. A Sarolta játszópéldányainak tanulságai. (MA szakdolgozat) Budapest: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2016.

Horváth 2020

Horváth Pál: Doppler Ferenc vígoperája: Ilka és a huszártoborzó (1849). Források, előadások Budapest: BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztály, 2020.

Höslinger–Ludvová 2008 Höslinger, Clemens – Ludvová, Jitka: Steger. In: Österreichisches Biographisches Lexikon 1815–1950, 13. Wien: Österreichische Akademie der Wissenschaften, 2008, 138.

Kaiser 1870 Kaiser, Friedrich: Unter fünfzehn Theater-Direktoren. Bunte Bilder aus der Wiener Bühnenwelt Wien: Waldheim, 1870.

Katalinić 2016

Katalinić, Vjera: How to create a national opera? The Lisinski case. Imaginary memoirist sketches with an epilogue. In: De musica disserenda XII/1 (2016), 67–80. Katona 1996

Katona Gyuláné Szentendrey Katalin: A szentendrei katolikus egyház és plébánia története 1002–1992 Szentendre: Hunga-Coord Kiadó, 1996.

Kenyeres 1982 Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L–Z. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1982.

Kokanović Marković 2021 Kokanović Marković, Marijana: Vatroslav Lisinski u Novom Sadu 1847. godine. In: Tuksar, Stanislav et al. (ed.): Glazba, umjetnosti politika: revolucije restauracije u Europi hrvatskoj 1815.–1860 Zagreb: 2021, 113–124.

Kuhač 1904

Kuhač, Franjo Ks. [Ksaver]: Vatroslav Lisinski i njegovo doba Zagreb: Matica Hrvatska, 1904.

Kutsch–Riemens 2003 Kutsch, Karl Josef – Riemens, Leo: Großes Sängerlexikon, 3. erweiterte Aufl. unter Mitwirkung von Hansjörg Rost I–VII. München: K. G. Saur, 2003.

Lázár 1913

Lázár Béla: Borsos József. In: Művészet 12 (1913), 302–314.

Legánÿ 1968

Legánÿ Dezső: A Zeneakadémia születése. In: Bónis Ferenc (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok. Írások Erkel Ferencről és a magyar zene korábbi századairól Budapest: Zeneműkiadó, 1968, 75–104.

Legánÿ 1970

Legánÿ Dezső: Erkel Hunyadi Lászlója. Erkel születésének 160. évfordulója alkalmából. In: Magyar Zene 11 (1970), 97–108.

Legánÿ 1975

Legánÿ Dezső: Erkel Ferenc művei és korabeli történetük Budapest: Zeneműkiadó, 1975.

Lichtenberger 1916 Lichtenberger Henrik: Wagner Richard Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1916.

Lindner 2007

Lindner Magdolna: Györgyi (Giergl) Alajos festőművész (1821–1863).

In: Basics Beatrix et al. (szerk.): Művészgenerációk. A Györgyi-Giergl család három évszázada. Budapest: Budapesti Történeti Múzeum, 2007, 55–63.

Ludányi–Petercsák 1992 Ludányi Gabriella – Petercsák Tivadar (szerk.): Kovács Mihály önéletírása. In: Studia Agriensia 12 (1992).

Ludvová 2006 Ludvová, Jitka: Franz Steger. In: Ludvová, Jitka (ed.): Hudební divadlo v českých zemích. Osobnosti 19. století Praha: Divadelní ústav –Academia, 2006, 512–513.

Major 1968

Major Ervin: Erkel Ferenc műveinek jegyzéke. Második bibliográfiai kísérlet. In: Bónis Ferenc (szerk.): Magyar zenetörténeti tanulmányok. Írások Erkel Ferencről és a magyar zene korábbi századairól Budapest: Zeneműkiadó, 1968, 11–43.

Majorossy–Szabó–Tyekvicska 2014 Majorossy Judit – Szabó Magdolna – Tyekvicska Árpád: Szentendrei belvárosi háztörténetek. In: Erdősi Péter – Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből Szentendre: Ferenczy Múzeum, 2014, 341–350.

Mojžíšová 2016 Mojžíšová, Olga: Smetana’s List of His Own Works until 1858. In: Musicalia (2016), 68–77.

Németh 1973

Németh Amadé: Erkel Ferenc életének krónikája. Budapest: Zeneműkiadó, 1973.

Németh 2007

Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye Gyula: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Erkel Ferenc Múzeuma, 2007.

Pukánszkyné 1940

Pukánszkyné Kádár Jolán (szerk.): A Nemzeti Színház százéves története 1. Magyarország újabbkori történetének forrásai Budapest: Magyar Történeti Társulat, 1940.

Rédey 1937

Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története Budapest: Magyar Könyvbarátok, 1937.

Rózsa 1987

Rózsa Miklós: Adatok a szentendrei Stéger-család történetéhez. In: Dunakanyar 4 (1987), 49–52.

Sz. Suján 1983

Sz. Suján Andrea: Színház a 19. századi képzőművészetben. Színészportrék, szerepképek, jelenetképek Budapest: Magyar Színházi Intézet, 1983.

Szabó 1975

Szabó Sándor: Stéger Ferenc, az operaénekes. In: Studia Comitatensia 3 (1975), 203–229.

Székely 1994

Székely György (főszerk.): Stéger Ferenc. In: Magyar Színházművészeti Lexikon Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994.

Sziklavári 2018

Sziklavári Károly: Az elveszett szerelem hangjai I–II. Győr: Magyar Kultúra Kiadó, 2018.

Szívós 2009

Szívós Erika: A magyar képzőművészet társadalomtörténete 1867–1918 Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 2009.

Tallián 2005

Tallián Tibor: „Opern dieses größten Meisters der Jetztzeit”. Meyerbeer fogadtatása a korabeli magyar operaszínpadon. In: Sz. Farkas Márta (szerk.): Zenetudományi dolgozatok 2004–2005 Budapest: MTA Zenetudományi Intézet, 2005, 1–60.

Tallián 2011

Tallián Tibor: Hunyadi László. Keletkezés, sujet, fogadtatás. In: Gupcsó Ágnes (szerk.): „Szikrát dobott a nemzet szívébe”. Erkel Ferenc három operája Bátori Mária – Hunyadi László – Bánk bán. Szövegkönyvek, tanulmányok Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 2011, 219–260.

Tallián 2015

Tallián Tibor: Schodel Rozália és a hivatásos magyar operajátszás kezdetei Budapest: Balassi Kiadó, 2015.

Tóth 2024

Tóth, Emese: Between Rotterdam and Pest: József Ellinger’s Letters to Ferenc Erkel In: Békéssy, Lili Veronika – Eybl, Martin – Finke, Gesa (Hrsg.): Studien zur Musikwissenschaft: Beihefte der Denkmäler der Tonkunst in Österreich 62. Bd. Wien: Hollitzer Verlag, 2024, 65–84.

Teuber 1888

Teuber, Oscar: Geschichte des Prager Theaters Prag: K. K. Hofbuchdruckerei A. Haase, 1888.

Várnai 1975

Várnai Péter: Verdi Magyarországon Budapest: Zeneműkiadó, 1975.

Veszprémi–Szücs 2009

Veszprémi Nóra – Szücs György (szerk.): Borsos József festő és fotográfus (1821–1883). Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 2009.

Winkler 2003–2005

Winkler Gábor: Barangolás az operák világában I–IV. Budapest: Tudomány Kiadó, 2003–2005.

Wurzbach 1878

Wurzbach, Constant von: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich I–LX. Wien: Hof- und Staatsdruckerei, 1856–1923, 1878, XXXVII.

Stéger Joachim Pál

Pétervárad, 1757 – Vác, 1794

Folly Julianna 1764 – Ipolyság, 1841

Stéger Ferenc Xavér Emmánuel Vácszentmihály, 1791 – Ipolyság, 1870 (Szentendrén újratemetve: 1909)

Stéger Franciska Antónia Cecília Szentendre, 1819 – ?

Stéger Mária Julianna Szentendre, 1821 – ?

Polák Antónia 1790 – Újlak, 1837

Stéger Ferenc

Stéger Félix Benedictus (Bódog)

Szentendre, 1823 – Vámosmikola, 1889

(szül. neve: Franciscus Xaver Joachimus Philippus Steger) Szentendre, 1824. december 2. – Szentendre, 1911. március 1.

Stéger Cecília Antónia Szentendre, 1825 – ?

Stéger Emília Antónia Szentendre, 1827 – ?

Szymanszka Leona (szül. neve: Szymanski Theresia Leocadia)

Bécs, 1830. november 21. – Budapest, 1924. március 7.

STÉGER FERENC CSALÁDFÁJA

Stéger Antónia 1852 – 1945

Nagy József 1850 - 1905

Stéger Leodegár Kálmán Ferdinánd Szentendre, 1828 – USA, 1920

Stéger Viktor Edvárd Szentendre, 1829 – Székesfehérvár, 1887

Nagy Ferenc Buda, 1876 – Szentendre, 1961

Nagy Ágoston 1878 – 1943

Nagy Ágostonné (Helene/Ilona Lieber) 1878 – ?

Nagy Hedvig 1880 – 1952

Nitsch Sándor 1875 – 1957

ÁLLOMÁSAI

Torino

Milánó

Mantova

Ferrara

Triest

Bécs

Bukarest

Prága

Amszterdam

Barcelona

Hága

Baden-Baden

Balatonfüred

Belovár

Ipolyság

** Csak hangversenye volt Odesszában. Színházi Látcső 1863. 05. 03.; Erkel 1863 májusában írt egy levelet Stégernek, a borítékon szerepel Odessza. MNMKK

Jacques Fromental Halévy A zsidónő Eleázár

Gaetano Donizetti Lammermoori Lucia Edgar (Edgardo) di Ravenswood és néhány alkalommal Lord Arthur (Arturo) Bucklaw

29. Gaetano Donizetti Rohani Mária Riccardo

30. Erkel Ferenc Bánk bán Bánk

31. Daniel François Auber L’enfant prodigue (Tékozló fiú) Azaël

32. Giuseppe Verdi Az álarcosbál Riccardo

33. Doppler Ferenc Ilka és a huszártoborzó Gyula ispán

34. Gaetano Donizetti Don Pasquale Ernesto

Giuseppe Verdi Ernani Ernani

Gioachino Rossini Tell Vilmos Arnold >100

Giacomo Meyerbeer A hugenották Raoul

Daniel François Auber A portici néma Masaniello

Giacomo Meyerbeer A próféta Leydeni János

Giuseppe Verdi A trubadúr Manrico 9. Friedrich von Flotow Márta, avagy a richmondi vásár Lyonel

Vincenzo Bellini Norma Pollione, Sever

Gaetano Donizetti Lucrezia Borgia Gennaro

Giacomo Meyerbeer Ördög Róbert Róbert

Giacomo Meyerbeer Az afrikai nő Vasco da Gama

14. Erkel Ferenc Hunyadi László V. László, Hunyadi László

15. Császár György A kunok Andorási Lajos

16. Vincenzo Bellini Ione Glauco 17. Gioachino Rossini Othello Othello

18. Giuseppe Verdi Rigoletto a mantovai herceg 19. Ferdinand Hérold Zampa Zampa 20. Gaetano Donizetti Linda di Chamounix Carlo 21. Michael William Balfe A cigánylány Thaddeus/Thomas?

Vincenzo Bellini Az alvajáró Elvino

Charles Gounod Faust Faust

Friedrich von Flotow Alessandro Stradella Stradella 25. Gaetano Donizetti Belizár Alamir

Filippo Marchetti Ruy Blas (A királyasszony lovagja) Ruy Blas

Giuseppe Verdi A tévedt nő (La Traviata) Germont Alfréd Szerző Opera címe Szerep** Előadásszám

35. Gaspare Spontini Fernand Cortez Fernando Cortez

36. Giuseppe Verdi A lombardok Oronte

37. Giuseppe Verdi A szicíliai vecsernye Henri (Arrigo)

38. Richard Wagner Tannhäuser Tannhäuser

39. Ambroise Thomas Mignon Vilmos mester

40. Doppler Ferenc Vanda Timur basa

41. Gaetano Donizetti Az ezred leánya Tonio

42. Vincenzo Bellini A puritánok Lord Arturo Talbot

43. Giuseppe Verdi Don Carlos Don Carlos

44. Daniel François Auber Bál éj Olaf (III. Gusztáv)

45. Vatroslav Lisinski Ljubav zloba Vukosav

46. Giuseppe Verdi Macbeth Macduff

47. Carl Maria von Weber A bűvös vadász Max

49. Saverio Mercadante Eskü, vagy Syracusa zsarnoka Viscardo

50. Daniel François Auber Siren Scopetto

51. František Škroup Der Meergeuse Meergeusen

52. Gaetano Donizetti A kegyencnő Fernand

53. Michel Carré Rómeó és Júlia Rómeó

54. Michael William Balfe Keolanthe András

55. Császár György Morsinai Erzsébet Zsigmond király

* A számok az egész estés operadarabokat mutatják, az operarészleteket, hangversenyeket nem. A táblázat csökkenő sorrendben jeleníti meg a Stéger által játszott szerepeket.

** Azokat a neveket és operacímeket magyarosítottam, amelyeknek létezett vagy létezik hazai előadása is.

48. Doppler Ferenc Afanasia Kratinov, Tiborczi gróf 5 alatt

56. Saverio Mercadante A bérgyilkos (Il bravo) Carlo

57. Giuseppe Verdi Luisa Miller Rodolfo

58. Vincenzo Bellini Beatrice di Tenda Orombello

59. Gaspare Spontini A vesztaszűz Licinius

60. Kern Leó Benvenuto Cellini Cellini

61. Heinrich Marschner Templomos és zsidónő Willfried Ivanhoe

62. Egressy Béni Két Sobri Sobri

63. Erkel Ferenc Bátori Mária Miklós

64. Georg Friedrich Händel Sámson Sámson

* A mellékleteket készítette Fábián Laura.

Stéger Ferenc

FERENC STÉGER AND THE WORLD OF OPERA

Celebrating the bicentenary of the birth of tenor singer Ferenc Stéger (1824–1911), a Szentendre native, the Ferenczy Museum Center (FMC) presents a temporary exhibition on the artist’s career. The FMC holds the largest part of Stéger’s estate, with more than five hundred items, including documents, photographs and personal effects. By drawing on this collection, as well exhibits borrowed from Hungary and abroad, this display seeks, above all, to trace the artist’s performances and travels.

Since Stéger’s estate has not been shown at an exhibition of this extent (and a smaller one was last presented by the Ferenczy Museum in 1966), the event fills a long-felt need. Furthermore, since the estate had only been partially catalogued, and remained practically unknown for most researchers of music and theatre history, essential research into the life of Stéger was inevitable for the exhibition. While it revealed some little-known details of his eventful artistic career, it now also allows us to throw some light on his family. While being celebrated as a star across Europe, he sang at the Pest National Theatre for years (1848–1852 and 1873–1874), and went on to be a regular guest of the Hungarian company until his retirement in 1874. Stéger spent his childhood in Szentendre, where his father was a pharmacist, and he too studied for the profession in Esztergom. While there were several doctors and pharmacists among his ancestors, the young Stéger was intent on a singing career, and after he spent some time in Pétervárad (Petrovaradin, Serbia) and Belovár (Bjelovar, Croatia), his talent was discovered in Zagreb. Vatroslav Lisinski and his associates were working on the first Croatian-language opera, Ljubav i zloba (Love and Malice) and Stéger agreed to take the lead role (Vukosav) in exchange for training. He first stood on an opera stage in 1846, in Zagreb, with an Italian company, but he soon left for Vienna to further hone his acting and singing skills. In Vienna, he was employed by the Theater an der Wien, where he shared the stage with the star prima donna Jenny Lind, in operas like Bellini’s La sonnambula The Vienna years did not bring the expected breakthrough, and he returned to Zagreb for a short time, but in August 1848 he travelled to Pest, where he was engaged by the National Theatre, where Ferenc Erkel was the conductor at the time. The colleagues became friends, and when in 1850 Stéger met and married actress Leona Szymanska, who was of Polish noble descent, Erkel was his best man at the ceremony in Józsefváros (now in the 8th District).

Very soon Stéger started singing lead roles at the National Theatre, and his repertoire included Erkel’s own operas, as well as popular works by Mercadante, Donizetti and Verdi. He sang at the National Theatre for four years, before starting, in 1852, a decades-long career as a guest performer abroad: first employed in Prague, in 1853 he went to Vienna, where he appeared mostly on the stage of the Kärntnertor. The 1850s saw him reap success in Amsterdam (where his oil portrait was painted by Domenico Peduzzi), Utrecht, Munich, Darmstadt (where he was decorated by Louis III, Grand Duke of Hesse ) and Hamburg.

In the 1860s, he was most active in Bucharest, though he made a brief attempt at making it in London—a stint that was not a resounding success. In Bucharest, he stepped on the stage more than 250 times, often with Kornélia Hollósy, which made the city one of

the places where he sang most frequently, the others being Pest (with over 500 performances, including at the Pest German Theatre), Vienna (more than 400 shows) and Prague (almost 200 appearances). Under János Follinusz’s directorship, he would have ten-night runs as guest performer at the Farkas Street theatre of Kolozsvár (Cluj), in front of adoring audiences.

Italian and French operas were prominent in his repertoire: Eleazar of La Juive was the role he sang most often (nearly 150 times), while Lucia di Lammermoor, Ernani, Le prophète and Il trovatore were also important in his career. If he played in several foreign operas at Pest’s National Theatre, it was his interpretation of Bánk bán that endeared him to audiences, and he was much admired for his Ladislaus V in Hunyadi László

In the 1860s, he undertook several shorter stays in Pest, but his most significant period during this decade was his time in Italy. From 1864, he was constantly on the move between Bologna, Parma and Milan’s La Scala, before impressing audiences in Trieste and Turin in Norma or Les Huguenots From 1867, he travelled even further west, and was engaged in Barcelona, where he made numerous appearances at the Gran Teatro Liceu in William Tell as Edgar in Lucia di Lammermoor, and even made a brief guest appearance in Lisbon in 1869.

He began to travel less from 1872, when during a guest performance in Bucharest, he was approached by the National Theatre of Pest, and was offered an extremely lucrative contract. A deal was struck in the end, and he was signed for five years. As we now know, the contract (whose original is now at the FMC) was terminated in May 1874. It is difficult to tell why the fifty-year-old tenor gave up on his performing career for good, though the growing enthusiasm for Wagner may well have been a reason, as may the fact that Erkel had also left the National Theatre in February 1874. Over the years, Stéger acquired a fairly sizeable wealth, and the family owned several properties in Buda Castle, but he eventually returned to his hometown with his wife. He spent the last thirty years of his life in Szentendre, and would not leave the place he loved for longer periods. All three of his grandchildren, born to his only daughter Antonia, were later also closely attached to the town on the Danube. Stéger was described in recollections as an energetic and generous man of a sanguine character, who was never seriously ill or unemployed for longer periods of time, and in 1911 he died of old age more than anything. His wife had him buried at the Catholic Calvary in Szentendre, next to his father, where she herself, as well as one of his grandchildren, were later laid to rest.

Ferenc Stéger was one of the brightest talents in the history of opera in the second half of the 19th century, and his outstanding abilities often allowed producers to stage more difficult pieces; for instance, he repeatedly brought success for Zampa as the Pirate. Stéger kept records of his performances in four diaries (the first of which is held at FMC, the other three at the National Széchényi Library), which are a treasure trove of details for theatre history, both Hungarian and international: he wrote down the particulars of over two thousand performances in great detail. Processing the diaries provided the research with important data, which, along with the estate, made it possible to fill in the gaps in Stéger’s career, as well as to stage the exhibition and produce this volume.

Stéger Ferenc és az opera világa Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre 2024. október 24. – 2025. március 9. Ferenc Stéger and the World of Opera Ferenczy Museum Center, Szentendre 24 October 2024 – 9 March 2025

Kiadja Published by: Ferenczy Múzeumi Centrum Ferenczy Museum Center, Szentendre

Felelős kiadó Publisher: BORBÉLY-TARDY Anna, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója Director of the Ferenczy Museum Center

Szerkesztő Editor: FÁBIÁN Laura

Szerzők Authors: FÁBIÁN Laura, HORVÁTH Pál, KIM Katalin Grafikai terv Graphic design: HERR Ágnes

Olvasószerkesztés, korrektúra Copy-editing, proofreading: ZELEI Bori

Fordítás Translation: MIHÁLY Árpád

Közreműködő munkatársak | Contributors: BERNHARDT Levente, GERGELY Gabriella, dr. LAUTER Éva, MAGYAR Erzsébet, SZILÁGYI Zsófia Júlia

Fotók | Photography: DEIM Balázs

A reprodukciókat kölcsönző: a kölcsönző közgyűjtemények: Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár, Országos Színháztörténeti Múzeum, Národni muzeum (Prága), Theatermuseum (Bécs), Royal Academy of Music (London), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Emlékmúzeum, Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum.

A borítón on the cover: Stéger Ferenc, 1871 fénykép, FMC TD 74.597.28 Huber Károly hegedűművész, karmester emléklapja kottával Stéger Ferencnek, 1852, FMC TD 74.600.29

Nyomda Printed by: Prime Rate

ISBN 978-615-5860-34-8

Együttműködő partnerek: Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár, Országos Színháztörténeti Múzeum, Národni muzeum (Prága), Theatermuseum (Bécs), Royal Academy of Music (London), Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Emlékmúzeum, Magyar Nemzeti Galéria –Szépművészeti Múzeum, MTA BTK Zenetudományi Intézet és Múzeum, Operaház.

Kurátor: Dr. FÁBIÁN Laura Arculatterv, grafikai szerkesztés: HERR Ágnes Korrektúra: ZELEI Bori Angol fordítás: MIHÁLY Árpád Gazdasági ügyek: MAGYAR Erzsébet Gyűjteménykezelői feladatok: BERNHARDT Levente Restaurálás: LUKÁCS Katalin, PINTEA Alíz Kiállításépítés: PETRIK Zsolt Kommunikáció és marketing: DEIM Balázs, HERR Ágnes, POJÁK-GREGOR Judit, SZÉLES Nóra

A Ferenczy Múzeumi Centrum külön köszönetet mond az MTA BTK Zenetudományi Intézet és Múzeum munkatársainak, Kim Katalinnak és Horváth Pálnak; Sziklavári Károly segítségéért; az Országos Színháztörténeti Múzeumnak; a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárának és az Operaháznak.

Külön köszönettel tartozunk a kölcsönző közintézményeknek, hogy hozzájárultak a kiállítás és a katalógus megvalósításához.

Külön köszönet illeti Gajdó Tamást, Karczag Mártont, Mihály Esztert, Tóth Kelement.

Jelen kötet a Stéger Ferenc és az opera világa című kiállítás kísérő kiadványaként a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Szentendre Város Önkormányzata © szerzők The authors © fotós The photographer © fordító The translator © Ferenczy Múzeumi Centrum, 2024 Ferenczy Múzeumi Centrum 2000 Szentendre, Fő tér 2–5. www.femuz.hu