Művészeti A/lap 03

3. szám, 2016. április–május–június

KÉPEK és PIXELEK Fotóművészet – és azon túl NEMZETI SZALON 2016

kiállítások | megnyitók | tárlatvezetések | konferenciák | múzeumpedagógia | zene- és táncművészet | irodalom | filmklub Műcsarnok-könyvek | könyvtár | könyvesbolt | Műcsarnok anno... | Műcsarnok-hírek és -programok

www. mucsa rnok.h u

# április 23. – június 26.

PÉCS AIRPORT MŰCSARNOK#BOX

# május 4. – június 12.

Részlet Nagy T. Katalinnak a Frissen című kiállításon elhangzott megnyitóbeszédéből

Részlet Szurcsik Józsefnek a Derkó 2016 című kiállításon elhangzott megnyitóbeszédéből

MEGNYITÓ

Ami azonnal feltűnik, az a festészet dominanciája, a legtöbb kiállító terepe a festészet – név szerint –, Halász Andrásé, Pikáé, Jovián Györgyé, Nyári Istváné, Lábass Endréé, Ütő Gusztávé és Barakonyi Zsomboré. Bár Lábass és Ütő életművében nem a festészet a meghatározó, itt és most ők is festőként szerepelnek. Lábasst kilenc kötetével és többezernyi fotójával elsősorban nem festőként tartjuk számon, Ütő Gusztávot pedig, az egykori legendás AnnArt fesztiválok szervezőjét és résztvevőjét, eddig – legalábbis itt Magyarországon – inkább performerként ismertük, mint festőként. Munkáik itt és most a festészeti hangsúlyt és túlsúlyt erősítik. Hogy ez a véletlen műve-e, vagy voltak-e a kurátorok befolyásolva, nem tudom, de jelentheti ez a festészet szimbolikus expanzióját is. A 20. században a művészet hol önmaga számolta fel a képet, a festményt, hol lemondott róla, hol egyszerűen a művészeti szcéna egyes hangadói halottnak nyilvánították. Azóta az elemeire szétesett festett képet időről időre, újra és újra a festők feltámasztják és ös�szekovácsolják. A feladat összetett; pótolni az elveszett narratívát, megteremteni a kép egységét, megtölteni a képet új tartalmakkal.

Erre törekszik ma is minden festő, itt és most is.

2016. március 1.

Itt is és most is azt mondom, üzenem és ordítom, ha kell, hogy a művészet, az igaz és szabad művészet a fontos, semmi más nem érdekes!

Engedjétek, engedjük, ne pedig gátoljuk a sodrást, az áramlást! Segítsük, hogy terjedjen el mindenfelé korunk művészete! Szembesüljön mindenki azzal, amit a kor művészei műveiken keresztül közvetítenek!

Induljatok minden pályázaton, ahol csak lehet, legyetek ott műveitekkel mindenhol, és foglaljatok el minden kiállítóhelyet, minden folyosót, pincét vagy padlást, minden lakást, minden hivatalt, intézményt, kocsmát vagy gyárat!

Foglaljátok el műveitekkel a falakat, kerítéseket, kapualjakat, mindent az égvilágon!

Ne hagyjatok ki semmit!

Nem szabad elbújni, hanem éppen fordítva.

Mindenhol és mindig fontos a jelenlét.

Minden generációnak meg kellett küzdenie a területeiért. Sajnos ez a helyzet.

02 művészetialap 03 › Derkó

naturalista tradícióját is megidézi, és akit a művészettörténeti múlt és a fenyegető jelen motívumai egyként foglalkoztatnak. Nyári, akinek gegekkel és iróniával fűszerezett, orgiasztikus tárgydömpingje, popos elemekkel átszőtt ironikus társadalom- és kultúrakritikája egy itthon ismeretlen festői szemléletet közvetít. A látványvilág utcaképi történéseit látszólag hűen követi Barakonyi, de valójában finoman mindig beépíti a fikciót a valóságba. Hármójukat laza szálakkal, de összeköti a fotó segédeszközként való használata. Pika a legbeszédesebb festő, a narratív előadásmód híve, képeiben többek között aktuális művészeti kérdésekkel igyekszik felpiszkálni nézőit. Ütő magatartásmódja éppen ennek ellentéte, tömör, sokszor plakátszerű hatásokat alkalmazó motívumvilágának elemei jelképek, melyek személyes és szűkebb hazájának sorskérdéseit feszegetik, felidézve performer énjének és múltjának emblematikus képeit. Halász András festményei ebben a rendkívül impulzív és lüktető közegben olybá tűnnek, mintha alkotójuk már lemondott volna a világ megváltásáról, mert megtalálta a bölcsek kövét. Megfestett alakjai és a tárgyai önmagukra utalnak, nem hordoznak kibogozandó tartalmakat, közvetlenségük, vázlatosságuk, nyitottságuk fogja meg a szemlélőt.

Halász képei reprezentálják leginkább a kiállítás alcímében megjelölt, műteremmel kapcsolatos asszociációkat. Aki szintén figyelembe vette a kiállítás hívó szavát, Lábass Endre.

Terét kettéosztotta bentre és kintre, bent az elzárt műterem, telítve a kint égkékjével megfestett flórájával és faunájával, kint a fényképezőgéppel szürkére festett színes valóság.

Az egyetlen grafikusművésznél, Orosz Istvánnál a ritmus uralkodik, tiszta, precízen átgondolt térben jelenik meg a vizuális illúziók

Táncperformance a megnyitón: Jazz (Nyári István képeire) Zsigmond Emőke, Nagy Norbert, Horváth Csaba Fotó: Jókúti György

Fotó: Kiss Emese

Jusson el lehetőleg mindenhová munkátoknak a híre, a műveitek akadálytalanul hatoljanak át minden falon, kerítésen, zárt kapukon, és törjön be a művészet mindenki életébe, amilyen gyorsan csak lehet, amíg még nem késő! Csak dolgozzatok, használjatok ki minden lehetőséget!

Enteriőrfotók: Sulyok Miklós

A jelen válogatás másik sajátossága, hogy minden kiállító az érzéki-konkrét szférában mozog, többeket erős szálak kötnek a realisztikus, a fotórealisztikus ábrázolásmódhoz.

Füst Milán szerint a realistákat a „valóságszeretet” ösztönzi, ami nem az ábrázolás tárgyának szeretetét jelenti, hanem a szenzuális látvány letapintásának élvezetét. A szenzuális látvány nagy ínyencei itt és most; Jovián, aki valós és átlátható, rendezett vagy rendetlen életszeleteivel a magyar festészet szür-

2016. február 26.

mágusa, a régi metszetek rajzstílusának kisajátítója, az anamorfikus kompozíciók nagymestere, a kiállítás igazi homo ludense.

A tárlat legfiatalabb kiállítója, egyetlen szobrásza és egyben egyetlen női alkotója Rabóczky Judit, aki művészi programjában is eltér a többiektől, mert saját szekciójában párbeszédet folytat a zenész és képzőművész Yorgosszal, aki a művésztárs jogán beengedtetett a szobrász műtermébe, hogy az ő sajátos szemüvegén át mutassa meg nekünk, ott és most mi zajlik. Rabóczky lemezekből összerakott, fintorgó gyerekserege egy nemrégen elkezdett sorozat újabb fejezete. A szobrász az őszinte gyereklét szimbólumtárából merítve új dimenziókba emeli az ártatlanság jelképeit, az eddig a térben csupán lebegő vagy támasztékot kereső kis alakok most kissé vészjóslóan ingadoznak a látogató feje felett.

Ti se engedjétek kiszorítani magatokat!

Helyetek van ebben a világban, dolgotok van itt és most, ráadásul nem is kevés!

Mutatkozzatok meg, ösztöndíjasok vagy nem ösztöndíjasok, szerezzetek érvényt műveiteknek, szerezzetek érvényt a művészet igazságának, valósítsátok meg a művészet valódi demokratizmusát!

Táncperformance a megnyitón: Jazz (Nyári István képeire) Zsigmond Emőke, Nagy Norbert, Horváth Csaba Fotó: Jókúti György

Éljetek most, hassatok most!

Akkor van jövőnk, ha van jelenünk.

Ne hagyjátok, ne hagyjuk, hogy bárki kísérletet tegyen arra, hogy elvegye ezt tőlünk, kicsavarja kezünkből a jelenünket, elzavarjon minket, és kilátástalanná tegye a jövőnket!

Ne engedjük, hogy hozzá nem értők és akarnokok dönthessenek helyettünk, ne hagyjuk, hogy nélkülünk döntsenek közös dolgaink felől!

Ne hagyjuk, hogy alkotás és művészet nélkül teljenek el napok, hónapok és évek!

Ne engedjük, hogy ellehetetlenüljenek az alkotási és létkörülményeink! Éljünk minden lehetőséggel minden szinten és mindenhol azért, hogy bizonyíthassuk: művészet nélkül nincs élhető, minőségi élet!

Fejezzük ki a véleményünket, ne hagyjuk szó nélkül az igazságunkat, és közben foglaljunk el a művészet eszközeivel, igazi művészettel a valódi művészet számára és érdekében minden lehetséges helyszínt és közeget!

03 művészetialap 03 › Frissen

Azt mondja a festő, hogy káosz van, kiesett, meghalt, de ez rettenetesen jellegzetes.

A portrék közül egy kiválik nekem, Czene Mártáé, szomorú, nézzék meg a mozdulatot, ahogy tartja a korlátot, nem feszülnek meg az izmok.

Az nagyon érdekes, hogy női művész fémmel, vassal dolgozik, mint egy vasmunkás.

Ez a kisgyereksorozat erős, a nyers tekintetekkel. Azt mondaná a művész, hogy a gyerekek kísértetiesek? Persze hogy azok. És hogy

TÁRLATVEZETÉS

angyalok? Hiszen örök mozgásban vannak.

Nekem heuréka volt, hogy rájöttem, Yorgos és Rabóczky összedolgozik, Yorgos meleg, pasztelles színei és a kék szemüveg valahogy légiesíti Rabóczkyt.

2016. március 13.

Részlet Darvasi Lászlónak a Frissen című kiállításon elhangzott tárlatvezetéséből Különös melegség árad ezekből a képekből. Itt a Kávédaráló című kép. Amin ott a kávéfőző is.

Amikor én erre ránéztem, akkor azt gondoltam, hogy ki van véve egy egészen hétköznapi tárgy a valós helyzetből, a konyhából, és bele van téve egy meleg, pasztelles háttérbe. Énnekem ők Ádám és Éva. Az egyik megdarálja, a másik megcsinálja. Aztán itt vagyunk, mint a zacc.

A madárijesztős kép más. Ezeknek a rongyoknak története van, ezeket meg kellett csinálni, tehát az idő benne van. Nézzék meg a rácsozatot, milyen feszültség van benne. Ha le van rácsozva, mit őriz, hol van, bent, vagy kint?

Enteriőrfotók: Sulyok Miklós

Itt bemegyünk a realitásba. Mind hétköznapi képek, utcai történetek, egyszerre felstilizálva és módosítva.

Itt ez a kép, A keleti áramlat. Kitesz ide egy figurát, aki magányosan áll. A szomorúság, az elhagyatottság, a magány eleme.

Olyan képek ezek, amikbe egyszerűen beleveszik az ember. Annyi minden történik rajtuk, egy kép legalább 5-6 történettel bír. Ütő nagyon sok esetben radikális gesztusokat fest, ebben is jelentkezik a performer múltja, ez itt nem egy meghajlás, bár az a kép címe, ez annál több. Ahogy a sárga kifolyik a meghajlóból lávafolyamként, iszonyú feszültséget ad.

Nagyon intenzív kép.

04 művészetialap 03 › Frissen

…a részlet, a töredék, a rom áll a középpontban. És a rinocérosz. Nagyon érdekes, ahogy ebben a láthatóan steril környezetben hogyan bánik ezzel a csúf, ronda, darabos állattal. Én szeretem elmesélni, milyen történetet látok a képeken. De itt ez nehézségekbe ütközik.

Itt aztán van minden. Radikális irritáció. Posztmodern barokk, posztmodern rokokó. A képek zsúfoltak, színesek, sokszor a kegyetlenséggel, agresszióval és könyörtelenséggel játszanak el.

Itt van például a Kacsavadászat AK47-essel című kép. Kalasnyikovval. Zárt térben. A kacsa ironikus áldozat, a terrorista robotszerű nőalak, mintha valahonnan elszabadult volna. Hihetetlenül bánik a festő a képekkel. Nem fél. Nincs benne semmiféle tartózkodás. Felszámolja az intimitást.

Ha megnézzük ezeket az embereket, azt látjuk, hogy szinte sohasem néznek egymásra. Elnéznek egymás mellett. Pika képei a naiv festőket idézik. Erős a szimbólum jelenléte a megformáltsághoz képest.

05 művészetialap 03 › Frissen

Markovits Éva (India, Delhi, Púdzsa, 1985)

Steve McCurry – Legendás fotók Műcsarnok#Kamaraterem 2016. 02. 25. – 2016. 04. 17.

India az egyetemesség érzékeléséhez vezető út végállomása, mely ország ereiben mágikus titkok csörgedeznek. Lelki bölcső, amely valamikor fényes kultúrákat hordozott keblén, miközben napjainkra letűnőben a klasszikus korok egzotikuma s széles hatósugarú birodalmai. A hagyományos ázsiai mitológia, érzelem- és tudásrendszer otthona, ahol két vallás (a hinduizmus [brahmanizmus] és a buddhizmus) kialakulásának történelmi helyszínei elszórva találhatók az országban, ugyanitt az összes világvallás képviselteti magát. Egy megannyiszor leigázott, szétszabdalt országot ismerhetünk meg, amely történelme során, ha nehézkesen is, de képes volt újjászületni és visszanyerni méltóságát. Végtelen türelmének köszönheti az állandóságot, így India másokkal ellentétben értékelte a bölcsek, tudósok és jövőbelátók áldozatos tevékenységét, akik képesek voltak az országot pusztán akaratukkal előremozdítani. Mindezen örökség rendkívül vonzóvá teszi az utazó számára Indiát, amely mára világhatalom, mégis tragikus, hogy fejlődő országként tartjuk számon.

A Steve McCurry – Legendás fotók című tárlaton nem csupán a világhíres művész indiai munkáinak kiemelkedő darabjait látni a Műcsarnokban, hanem Kína, Kuvait, Jemen vagy Afganisztán történései és számtalan emberi sors lenyomata is megtekinthető. Mégis személyemhez az indiai sorozata áll a legközelebb, mivel ott nevelkedtem, és közel nyolc évet tölthettem az országban. A helyi közeg ismeretében Steve McCurry a legszegényebb, ugyanakkor kiszolgáltatott tömegekből választotta portréinak szereplőit. A róluk készült fényképek egyedisége és kiemeltsége után a mindennapi élet határtalan sodrásába visszatérő és a névtelenségben hagyott emberek képei mindezek. Egyegy ugyanilyen vagy hasonló arccal, figurával találkozni a keleti piacok roskadozó bódéi mögött, a városi zajban döcögő, autókat lerohanó koldusok személyében vagy a nedves, középkorias sikátorok csipkézett ablakai mögül kitekintő, villanó szemek láttán. Hirtelen ott vannak ezek az emberek, szempillantás alatt eltűnnek, de nehéz őket elfeledni.

Steve McCurry: Asszony és gyermeke a haorai postavonaton Kalkutta felé, Nyugat-Bengál, India, 1982

Az indiai vonathálózaton milliók utaznak naponta, óriási hőségben, zajban, kényelmetlenül, mégis viselik a fáradságos utat. Egy-egy állomáson csájt (fűszeres tejes teát) és változatos ebédet, fagylaltot, forró édességet vagy vizet árulnak a kereskedők az elcsigázott utasoknak némi fizetségért. Egy ilyen vonalon utazik anya és gyermeke a haorai postavonaton Kalkutta felé. Épp lelassít a kocsi, ahogy Steve McCurry lekapja a fáradtan dacos, tigristekintetű asszonyt, háttérben az amerikai fotósra rácsodálkozó fiával. A nyugat-bengáli Kalkutta India és a világ egyik legzsúfoltabb városai közé tartozik, a brit gyarmati időkben az ország fővárosa volt, és napjainkig irodalmi, művészeti központ. A mélyszegény asszony éke Indiában mindig az egyszerűség, egy színes ruha, a tiszta, méltóságteljes tekintet és testtartás. Mindez egy maharána (uralkodónő) jelleme is lehetne, így olykor lehetetlen eldönteni: kiről is lehet szó a képen. Egy rejtőzködő, koldusgúnyába öltözött személy, egy istenségnek kiválasztott asszony? Ez mind India, a végtelen szélsőségek országa, s az európai realitást minden pontján megcáfoló világ, ahol bármi képes megtörténni.

A modern indiai művészet a 20. század első felében alakult ki olyan gondolkodókkal, mint a népes Tagore család vagy a magyar származású Amrita Sher-Gil. A Bengáli Művészeti Iskolának nagy hatása volt India modern művészeti fejlődésre. Újításuk, hogy a mindennapi ember világa vált alkotásaik ihlető forrásává. Mindez ellentétes volt azzal a hagyományos felfogással, ahol az emelkedett szépség és vallás a művészet uralkodó motívuma több száz éven keresztül. Ily módon Steve McCurry fotográfiai gondolkodása követi a modern indiai művészek rezdüléseit. Sőt mindezen portrékat felnagyítva állítja ki, kortárs oltárokként, melyekben az amerikai fotó- és hiperrealista hagyomány szemlélete is tovább él.

Markovits Éva

06 művészetialap 03 › McCurry

A kényelem nem jön szóba Steve McCurry világszerte elismert fotográfus, havonta nyílnak kiállításai a Föld legkülönbözőbb pontjain. Tizenegy éves volt, amikor a Life magazin oldalain meglátott egy monszunról szóló fotóesszét. Magával ragadta, szeretett volna hasonlót csinálni.

Egy Európában töltött év kellett hozzá, hogy megérjen benne az elhatározás. Tizenkilenc éves kora óta fényképez. A Pennsylvania Egyetemen történelmet és filmművészetet tanult, miközben szorgalmasan látogatott egy fotográfiai műhelyt, és fotózott az egyetemi lapnak. Diplomája megszerzése után még négy évig egy helyi újságnál dolgozott, majd 1978-ban feladta állását, és szabadúszóként próbált szerencsét. Első útja Indiába vezetett, majd Pakisztánba, s innen Afganisztánba. Az első megbízatás, amit önmagától kapott, egész életre szóló elköteleződés lett.

Ma, a webgalériák, az online újságok világában figyelemre méltó, hogy három évtizede még milyen meghatározóak voltak a képes magazinok. A Time magazinban 1980-ban jelent meg az a fotósorozat, amely McCurryt egy csapásra ismertté tette: az afgán függetlenségi háború első képei. Robert Capa-aranymedállal jutalmazták, s ezt követően kezdett dolgozni a National Geographicnak – mára több mint harminc felkérésnél tart. Az 1985-ös címlapfotó, az Afgán lány pedig elhozta számára a világsikert.

Imád utazni, legszívesebben már gyerekként bejárta volna a világot. A National Geographic megbízásai megadták erre az esélyt. Számtalan helyen járt, mindig oda ment, ami érdekelte, és azt fotózta, ami inspirálta vagy érzelmileg közel állt hozzá: Dél-Ázsia, Kambodzsa, Srí Lanka, Európa, Dél-Amerika.

Azonban két ország kiemelt szerepet kapott az életében és a munkásságában: India és Tibet.

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS 1984-ben egy váltás ruhával és egy bőröndnyi filmtekerccsel kelt útra Indiába. A hajdani brit birodalmi vasúthálózat minden fotográfus álma, hiszen mindenhová el lehet jutni vonaton, és mindenki utazik is, a szegény és a jómódú, ülőhelyen vagy peronon, a vonat tetején, postavonaton, vagy személyszállító vonaton, állatokkal együtt, kényelmetlenül, de utazik. A vonatút és a vasúti pályaudvar maga az ország mikrokozmosza, itt zajlik az élet: evés, ivás, gyereknevelés, tisztálkodás, mosás, üzleti élet, kereskedelem, szolgáltatások… Eltűnik a különbség nyilvános és magántér között. McCurryt elbűvölték a mindennapi élet állandóan változó képei.

Sokszor előfordul, hogy egy-egy apró részlet ragadja meg figyelmét, például az Asszony és gyermeke a haori postavonaton című képen a vörös színek különös harmóniája; a vonat fakóvöröse, az asszony kendője és a bindi színe, hasonlóan a taxi ablakán benéző asszony szárijának pirosa (Koldulók című fotó). A nyugati ember számára a zaj és a tömeg extrém szintje, a kényelem szinte teljes hiánya felrázó erejű: mintha más időben és más helyen lennénk, megszűnnek az ismert koordináták.

Mindez a fotós McCurryt nem riasztotta, ellenkezőleg, visszajáró vendég lett, 35 éven át több mint 80 alkalommal járt Indiában.

1984-ben az India by rail (Vonattal Indiában) fotósorozat megjelenik a National Geographicban, majd egy évre rá a Paul Theroux-val közös könyv, The Imperial way (A birodalmi út).

Theroux érzékletesen ír a kortárs Indiáról, a szöveget McCurry fotói illusztrálják, s a megformálódó kép egyszerre elragadó és vészjósló.

1983-tól több éven átívelő fotósorozatot készít a monszunról. A világ lakosságának hatvanöt százaléka együtt él a monszunnal.

Az indiai monszun júniustól szeptemberig

tart, és Nyugat- és Közép-India kilencven százalékát, Dél- és Északnyugat-India legalább hatvanöt százalékát érinti. Havonta háromszáz milliméternyi eső esik, júliusban és augusztusba a legtöbb. A monszun ellentmondásokkal teli jelenség; egyszerre áldás és átok, rombol és fenntart. Az élet egyik legmegbízhatóbb ténye, ugyanakkor a kiszámíthatatlanság tudatosítója. Steve McCurry három kontinensen át követte és dokumentálta nyomát. A képek megmutatják az élet törékeny voltát, a benne élők állhatatosságát, küzdelmüket a legyőzhetetlen természettel szemben. Itt a kényelem nem jön szóba, az élet alapjait szemléljük. A monszun McCurry olvasatában leckét ad az alázatról.

Steve McCurry a budapesti Legendás fotók című kiállítás megnyitóját követő közönségtalálkozón beszélt az indulásáról, André Kertésszel való találkozásáról 1984-ben, és azokról a fotográfusikonokról, akiknek a látásmódja példaként szolgált számára.

Kertészen kívül az elődök között említette Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, Walker Evans, Dorothea Lange nevét. Az általuk közvetített figyelem, nyitottság, kíváncsiság a világra művészetük esszenciája. Saját fotográfiai megközelítéséről és az ideális körülményekről látszólag egyszerű ismérveket fogalmazott meg: vizuális kulcsokat keres, azt kutatja, hogy mitől egyedülálló egy hely, mitől mások a házak, a táj, az emberek.

Helyiekkel dolgozik, akik segítségére vannak a tolmácsolásban, értik a helyi viszonyokat.

A jó képekhez szükség van időre, és nem nélkülözhető a koncentráció, a figyelem és az éberség sem, mert másodpercek alatt tovatűnhetnek fontos pillanatok. Számára is sokszor úgy tűnik, hogy nehéz megközelíteni a témát, már-már fotózhatatlan, de valami Fotó: Sulyok Miklós

Fotó: Sulyok Miklós

megfoghatatlan mágia mégis továbbsegíti őt. A képekkel egyetlen célja van: történetet mesélni. A világ minden sarkát lefényképezték már, ezért érdemes új nézőpontokat keresve, egyéni stílust hozzáadva újrainterpretálni a már látottakat.

S hogy milyen egy jó fotós nap Steve McCurry számára? Reggel szürkeség van, nem tűz a nap, alacsonyak a kontrasztok, kissé köd van, tompák a fények. Nincs túl meleg és nincs túl hideg. Ekkor a legjobb szabadon, megkötések nélkül órákig, de leginkább napnyugtáig sétálni, menni, kapcsolatba kerülni a hellyel.

Tulipán Zsuzsanna Steve McCurry kerekasztal-beszélgetés 2016. február 26. Műcsarnok Egyéb forrás: Steve McCurry: Untold.

The Stories Behind the Photographs

Föntről le, lentről föl…

A rituálisan fejjel lefelé csüggő shaolin szerzetesek testiránya eleve szokatlan, a kép ritmusa pedig e szokatlanságot erősíti: a háttérben kisebbnek látszó alakok előtt aszimmetrikus elhelyezésben, ritmustöréssel „szakad elénk” egy jóval közelebb lógó, nagyobbnak látható test.

Ez az aritmia is finoman kiemeli a mozdulat, a helyzet szokatlanságát. Különös erőt kap három függőleges tengely azon a képen, ahol az óriási épülethomlokzaton három függőleges repedés, míg alant, az építmény előtt – jóval kisebb függőlegesekként – három piros ruhás alak mozdul…

Az elrendezés laza, a vonalak nem szimmetrikusak, de majdnem, és nem párhuzamosak, de majdnem: a ritmus ezáltal élő, organikus.

Semmi beállítás, semmi számítás. A fényképész megtalálta a térben azt a pontot, ahonnan, s az időben kivárta azt a pillanatot, amikor a ritmus zenévé lesz.

Mozdulat, test-tér, ritmus – McCurry más fókusszal Dr. Lőrinc Katalin táncművész tárlatvezetése Eifert János fotóművész szervezésében | 2016. március 14.

Az elhangzottak szerkesztett változata.

Hogyan „beszél” egy fényképen a gesztus ritmusa, a táj és test viszonyának ritmusa vagy egy-egy mozdulat iránya? Mit jelenthet mindez akár a kép címéről, készülési körülményeiről, modelljeiről való előzetes ismeretek nélkül?

McCurry kompozícióit – témától függetlenül – speciális egyensúly jellemzi: a nagyon finoman ki-kibillentett, de mégis egyensúlyban maradó csaknem szimmetria, amitől legmozgalmasabb képei is nyugalmat sugároznak, miközben „zenei” ritmusuk feszegeti ezt a nyugalmat, felborzolva az állóképszerűségét.

Fotó: Eifert János

TÁRLATVEZETÉS

A kéz mint a tekintet szolgája Ahol már akár egyetlen kéz is kerül a portréra, ott új jelentésrétegek mutatkoznak. A leomló kendőjét kissé védekező módon arca elé emelő, kecses diszkrécióval ott tartó, nem görcsös, de óvatos és vigyázó női kéz új kontextusba emeli a tekintetet. Azon a kettős portrén, ahol a modelleket párás ablaküveg választja el tőlünk, a két szempár (anyáé és gyermekéé) a homályon át próbál minket elérni, míg a felnőtt keze egészen közel a nedves üveghez, éles barnán kirajzolódva főszereplő lesz. Kitartás árad e ráncos kézből, mozdulata egyszerre nemes és alázatos.

(A kép leírásából tudjuk, hogy koldulásról van szó, de az ott és akkor pontos történetétől függetlenül látható egy gesztus, mely két tekintet „tulajdonosát” köti össze velem, a nézővel.)

A tekintet keretei Steve McCurry művészetének egyik „védjegye” a tekintet. McCurry „vadászik” a tekintetre, az olyan szempárra, amely elbűvöli (mint világhírű címlapfotóján).

De milyen ritmus, térdinamika, színdinamika, testtartás, fejtartás keretei között szólal meg egy-egy tekintet? Mit fejez ki egy gerincvonal, egy kézirány, vagy a test(ek) távolsága? A textília esése, az ékszerek távolsága a szempártól, a színek egymás mellettisége és a tartás? A fej tartása, dőlésiránya, a vállakhoz viszonyított helyzete? Ahogy modelljei életkora halad előre, úgy süpped a tekintetet hordozó testrész, úgy kerül a vállak fölötti teret uraló helyről egyre mélyebben a vállak közé… (Ez gyönyörűen követhető három portrén, mely balról jobbra egy gyerek, egy érett nő és egy idős ember képmását mutatja.) A fej tiszta és pontos frontalitása mindig nyitottságot, felvállalást üzen. A félprofil vagy bármilyen dőlésszög már kérdőjel: óvatosságra, gyanakvásra, kíváncsiságra, védekezésre utalhat… itt a szín egységessége, a piros „egyenruha” is segít megteremteni.

Az alvó anya és gyereke képe a függőágyban a mozgás és mozdulatlanság egyensúlyával ajándékoz meg. Szinte érezzük súlyos mozdulatlanságuk terhe alatt a vászon lassú ingamozgását, amely mögül/alól a kígyó folyamatos kúszó-tekergő mozgása hoz izgalmat a fülledt délutáni sziesztába.

Test és környezete A táj, a grandiózus természeti környezet emberi akarattól független méltósága, hullámai, színei és árnyékai uralják azt a képet, mely más dimenzióba helyezi az embert. Itt nincsenek tekintetek, az irdatlan távlat apró egyenlényekké varázsolja a tó partján jövő-menő, cselekvő „tájlakókat”…

A világ felfoghatatlan, a természet óriási, az ember kicsiny. Állat és ember közös testtereinek szépséges példáját adja az a kép, amelyen egy teve „árnyékában” látunk nagyapát két kisgyerekkel egy padon. A teve óriási teste védelmező ívet von a jelenet fölé, otthonosságot és szeretetet kommunikál.

08 művészetialap 03 › McCurry

Egyensúly A szerzetesnevelde udvarán elkapott pillanat, ahol a fiúk egy része játszik, mások csak figyelik, jönnek-mennek, nagyszerű példa a sok irányba ki-kibillentett és mégis tökéletesen kézben tartott egyensúlyra. A sok kis mikrotörténés olyan, mint egy Brueghel-kép részlete. A mozdulatok „összhangzatát” itt a szín egységessége, a piros „egyenruha” is segít megteremteni.

Az alvó anya és gyereke képe a függőágyban a mozgás és mozdulatlanság egyensúlyával ajándékoz meg. Szinte érezzük súlyos mozdulatlanságuk terhe alatt a vászon lassú ingamozgását, amely mögül/alól a kígyó folyamatos kúszó-tekergő mozgása hoz izgalmat a fülledt délutáni sziesztába.

Ritmus Egyik kedvenc képem, melyet „2/4-es ritmus”-nak neveztem el: négy férfi (vérpiros csuhában) fut felénk egy gyönyörű zöld messzeségbe(-ből) vezető, esővizesen ezüstös úton. A négy „szereplő” egymástól való ritmikus és csaknem egyenlő távolsága (paralelogramma-szerűen kettő hátrébb, kettő kicsit odébb és előrébb) olyan zenei tempót ad ennek a már eleve színritmusával is ható képnek, hogy szinte csendül…

09 művészetialap 03 › McCurry

művészetialap 03 › 120 éves a Műcsarnok

Háy János grafikája – 120 éves a Műcsarnok

Műcsarnok anno...

TAVASZI TÁRLAT Műcsarnok, 1957. április 20. – június 16.

Rendező: Makrisz Agamemnon Kiállítva: 374 festmény, 124 grafika és akvarell, 156 szobor Látogatók száma: 70 908 Pogány Ö. Gábor megnyitóbeszéde

Piri Kálmán: Műteremsarok

„Szombaton délben, a Műcsarnokban ünnepélyesen megnyitották a Tavaszi Tárlatot (…)

A megnyitó ünnepségen megjelent Jóború Magda és Mihályfi Ernő művelődésügyi miniszterhelyettes (…). Pogány Ö. Gábor művészettörténész, az Országos Szépművészeti Múzeum főigazgatóhelyettese (megnyitó beszédében) hangsúlyozta: a csalhatatlan szigor helyett a bizalom és a biztatás légkörének kell megtöltenie művészeti közéletünket.

A szocialista realizmus kialakulásának folyamata hosszú és bonyolult. Helytelen lenne azonban az a felfogás, hogy nincs semmiféle támpont a szocialista művészet kibontakozásának megkönnyítésére. A marxi-lenini világnézet eligazít ebben a vonatkozásban is, a mesterségbeli tudást a forradalmár hite maradandó alkotásokra ihletheti. Nem utópia azt remélni, hogy kitűnő képességű művészeink megtalálják vajúdó, formálódó, győzedelmeskedő új világunk megjelenítésének sajátos festői, plasztikai és grafikai eszközeit.”

Népszabadság, 1957. április 21. „A tárlat egyik érdekessége az absztrakt képek és szobrok kiállítása. Ez hazánkban most először látható kiállításon, nagy jelentősége van ennek a próbálkozásnak, mert a művészet ezt a faját is megismerteti a magyar emberekkel.

Ezek a festmények és szobrok között vannak egyszerű embereknek értelmetlen alkotások is.

A legtöbb mű címe: kompozíció. (…)

Nekem ezek közül két festmény tetszett, az egyik Martyn Ferenc „Tengerparti emlék” című képe. (…) A másik kép Pekári István „Árva Juli esküvője”. Ez azért tetszett, mert értelmesebb volt a többinél”.

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet) „Az idei tavaszi tárlat új vonása, hogy minden ma élő és küzdő képzőművészeti törekvés szóhoz jut. Domanovszky Endre Halásza az egyik realista áramlat jellegzetes alkotása. Itt állította ki a fiatal Segesdi György Kertészlány című szobrát, és nagymesterünk, Medgyessy Ferenc Női aktját. A lírai hagyományokat építi tovább Bernáth Aurél Napnyugta, Szőnyi István Holdfénynél, a fiatal Csernus Tibor Újpesti Duna-part, és Miskolczy László Reggeli hangulat című képe. A tárlaton 9 év után megjelentek az absztrakt művészet útjain kísérletezők is.

Kornis Dezső Miska című képe. Martin Ferenc: Tengerparti emlékek. Barta Lajos: Szoborterv. Ék Sándor képével a naturalisták termében találkozunk. A tárgyszerű ábrázolás híveinek egyik fő alakja Burghardt Rezső, aki Téli táj című képét állította ki. A tetszetősségre törekvés jellegzetes példája Grantner Jenő Női figurája. Az idei tavaszi tárlat az irányzatok nyílt versengésének első állomása.”

Magyar Filmhíradó, 1957. április

„Láttuk a festészetnek legújabb ágát, az absztrakt művészetet, mely főleg mértani idomokból, és különböző színfoltokból áll. Címük szerintem nem találó, mert mindenki annak nézi, aminek akarja. A „Riska” szerintem egy tehén, de a festményen semmi tehénhez hasonló dolgot nem láttam. Akadnak kivételek is, pl. „Az éj” című absztrakt kép, mely legjobban hasonlított a valósághoz. Volt ott egy szobor, címe a „Táncoló nők”. Nézhettem volna dülöngélő fatuskóknak is. Mindenesetre tiszteletben tartjuk az absztrakt művek alkotóit, mert sokat dolgoztak, s fáradoztak, míg kiállítást rendezhettek.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet) „A tárlat neve megrendezésének szokatlan időpontját jelöli meg, de akaratlanul utal anyagának minőségére, szellemiségére is (…) valamilyen újjáéledésfélét érzünk, (s ez a) felfrissülés a nagyobb művészi szabadság eredménye, annak gyümölcse, hogy művészetünk határai jótékonyan kitágultak. (…) Örömmel hallottuk, már jóval a kiállítás megnyitása előtt, hogy ezen a tárlaton saját zsűrijükkel szerepelnek az évekig hallgatásra ítélt absztrakt művészek is. Meg kell vallanunk: munkáik csalódást okoztak. (…) Képeik nagy része többé-kevésbé ízléses, szemnek jóleső, dekoratív játék (…) nem egy esetben a dilettáns eredetieskedés mellékízével”. (Artner Tivadar) Esti Hírlap, 1957. április 28.

12 művészetialap 03 › Időgép

Makrisz Agamemnon rendez

„A régi csendéletekkel ellentétben túlnyomórészt világos színekkel festett műveket látunk.

Leginkább gyermekeket, nőket, gyümölcsöt ábrázolnak. Borús hangulatot csak ott vehetünk észre, ahol íróeszköz, könyv szerepel.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet) P. Bak János: Trió

„Ami a Tavaszi Tárlatról kimaradt A Népszabadság május 5-i számában Rényi Péter joggal hiányolta az októberi ellenforradalmi események nyomát (…) A nyoma persze jelen van, abban az értelemben, ami valóban hiányként jelentkezik. Hiányzik a pártos állásfoglalás, az ellenforradalom szocializmus-ellenes jellegének aktív leleplezése. Jelen van azonban a „beszéljünk másról” tendenciában, ami a kiállítást egyébként általában jellemzi. De akinek alkalma volt átlapozni a visszautasított művek tengerét – nem volt sok öröm benne – az mégis talált egy-egy darabot, ami csak azt bizonyítja, hogy a zsűri nemcsak a szocialista tartalmat utasította el, de gyakran a művészi minőséget is (…) Véletlen ez? Bizonyára nem, még akkor sem, ha a több mint 7000 mű megbírálása nehéz feladat. De nem lehet a fáradtság, a „belenézés” számlájára írni, hogy Kasitzky Ilona két nagy grafikai lapját, amely valóban művészi eszközökkel illusztrálja Mindszenty „áldásos tevékenységét” – szintén visszautasították. Váli Zoltán linóleum sorozatot készít az ellenforradalomról. Első lapja a horogkeresztbe komponált négy részből álló kép. (…) Művi minőségét illetően talán felvetődnek kételyek, de a beavatottaknak csak annyit mondhatunk: biztos, hogy a Képzőművészeti Főiskola egynémely Kossuth-díjas professzora jobban megrajzolta és kimetszette volna, de azok akkor éppen mással voltak elfoglalva”. (O. A.) Magyarország, 1957. május 15.

„Ahogy beléptünk az első kiállító terembe, mindjárt a bejárattal szemben álldogált egy nagy szobor, ami mindnyájunknak megnyerte tetszését. Megnéztük, megcsodáltuk, mert nem kicsiség a nagy tiszalöki duzzasztó szobrának kicsiny mását látni, méghozzá úgy, hogy nem is kell Tiszalökre elmenni érte. (…)

Egyszer csak az absztrakt művészet birodalmában találtuk magunkat. Egyik sarkon egy szobor állt „Forgács fánk” címzéssel. Én nem tudom, hogyan jutott az alkotója eszébe egy forgácsfánkot megmintázni (tán a hasa ihlette meg?), de én ilyen szörnyeteget még soha nem ettem.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet)

„Találkozásom az absztrakt művészettel A különféle festészeti irányzatokat illetően (…) rendkívül hiányosak az ismereteim. Ezért (…) sürgősen elmentem a Műcsarnokba, hogy ismereteimet pótolhassam. Mindjárt az ajtóban csodálatos tüneményen akadt meg a tekintetem. (…) Végül is kénytelen voltam elolvasni a magyarázó szöveget, mely szerint a mű – ez esetben fafaragás – alkotója Jakovits József.

A mű címe. Csodaszarvas. Hát kérem, ennek a csodaszarvasnak volt vagy hat vagy hét különböző hosszúságú lába, két vagy három agancsa különböző helyeken kinőve és lyukas volt a hasa. (…) Aki kóros kacagáshiányban szenved, ajánlom, keresse fel a Tavaszi Tárlat absztrakt képeit. Remekül fog szórakozni.” (V. Z.-né) Komárommegyei Dolgozók lapja, 1957. június 5.

„Rejtvényverseny a Műcsarnokban A Tavaszi Tárlat legizgalmasabb terme kétségtelenül az absztraktoké. Érdekességét fokozza, hogy az alkotások javarészének csak ennyi a címe: „Kompozíció”. Így aztán bő tere nyílik a totózásnak, a közönség lázasan tippel, melyik mit ábrázol. A szelvény kitöltéséhez az alábbiakban igyekszem némi segítséget nyújtani: a bejárattól balra látható lila kompozíció mezőgazdasági téma. Különböző nagyságú gereblyék és lóvakarók sorakoznak. Mellette narancsszínű festmény hajnali gyomorégésre emlékeztet. (…) Kompozíció a címe a következő kettőnek is. Az egyik valószínűleg hiperbólák nászéjszakája (…) A középső szektor fő látnivalóján haladott korú polipok sakkoznak, s a palaszürke kompozíción négy ótvaros nyakszirtet látunk fényesre szidolozva. (…)

Senki sem tudta megfejteni azt a horizontális kompozíciót, amelyen ebihalak énekelnek, de lehet, hogy szalontüdő zsemlegombóccal. (…)

A szobrok megfejtése könnyebb. Legjobban tetszett az őszi bélcsavarodás és a zsibbadó eperfagylalt.” (Kisjó) Esti Hírlap, 1957. május 26.

„A másik szobában Segesdy György „Kertészlány” című szobrára lettem figyelmes. Jobban megvizsgálva észrevettem, hogy a lány feje nagyon lapos, és ezt még tetézi a frufru is.

Lapos homloka ellenére frufrut visel.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet)

„Az ötödik kép Martyn Ferenc „Tengerparti emlékek”. Színezései szépek. A festő elgondolását igen nehéz megérteni.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet)

„Jegyzetek a vita-tárlatról „Helyes volt-e hát most kiállítani az absztrakt és szürrealista műveket is a Műcsarnokban?

Igen, helyes volt és hiba volt közel tíz éven át elzárni ezeket a közönség elől. Hiba volt, mert a nagyközönség túlnyomó része nem tudta, mi az, amit elzárnak előle, s széles rétegekben, különösen művészifjúságunk körében egyre nagyobb varázsa lett a tiltott gyümölcsnek.

Nem lehetett meggyőzni a közönséget az absztrakt, formalista irányzatok helytelenségéről, ha nem engedtük meg, hogy a közönség lássa, miről is van szó. Hivatalos művészpolitikánk font mártírkoszorút e művészek fejére s a Tavaszi Tárlat eredménye, hogy ezek a mártírkoszorúk most elfonnyadtak és lehulltak. (…) Mint a többi művészeti területen, itt is bebizonyosodott, hogy irányt veszít és kispolgári anarchiába zavarodik az úgynevezett „művészi szabadság”, amelyet az ellenforradalmi demagógia követelt és követel még ma is. Hamis ez a „művészi szabadság”, amelynek ürügyén a kiállító művészek legnagyobb része elfordította fejét a ma minden problémájától.”

(Mihályfi Ernő) Élet és Irodalom, 1957. június 7.

Az absztrakt terem

„Ez az elvont művészet ma nem arat nagyon nagy sikert. Festőink inkább az embert ábrázolják munka közben.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet) Jegyzőkönyv, mely felvétetett 1957. május 19.-én a Műcsarnokban, a Tavaszi Tárlatról tartott ankéton. (részletek) Ujvári Béla művészettörténész bevezetőjében arról beszél, hogy (…) e kiállítás a mai irányok seregszemléje volna. Az eredmények más kiállításokhoz képest gyengébbek. A probléma voltaképpen az, hogy az államot nem lehet kikapcsolni valamely kultúra kialakításából.

Meg kell fogalmaznunk az új társadalmi rend stílusát, a mai mondanivalókat, amelyek a népben, nemzetben élnek. Hogy ezt milyen eszközökkel, formákkal, stílusokkal fogalmazzuk meg, nem jelentős szempont. A jelentős az, hogy a művekben az új tartalom megvalósuljon. Nem vethetjük el egyik irányt sem addig, amíg bennünket támogat a mondanivaló kifejezésében.

Ujvári Béla (szerint) a naturalizmus semmi más, mint a közvetlen szemlélet útján keletkező képnek festői megfogalmazása. Ezen túl különböző irányzatok, átmenetek lehetnek az absztrakt felé, amely abban nyilvánul meg, hogy a művész nem közvetlenül a természet benyomása alapján fogalmazza meg mondanivalóját, hanem azt az élményt adja vissza, amit a látvány jelentett számára. (…)

A kérdés az volna, hogyan lehetne az elvont irányzatokat bekapcsolni korunk társadalmába, hogyan tudnák ezek kifejezni a szocialista társadalmi átalakulást. Kétségkívül sok nehézség van ezen a téren.

tükrözi azt a munkát, amit az ország 12 év alatt végzett. (…) Martyn Ferencet tehetséges művésznek tartja, de a „Tengerparti emlékek” első kompozícióját szörnyűségesnek látja.

Igen tehetséges művész Kornis Dezső is, de a „Miska” című alkotása nem szerencsés megoldás. A naturalista képek közül elrettentő példaként említi a szoborcsarnokban látható idős asszony képét.

Kassák Lajos író véleménye egészen más.

Amikor a megnyitón bejött a Műcsarnokba, az volt az érzése, hogy a Műcsarnok újjászületett. (…) A kiállítás nincs zsúfoltan rendezve. (…) Tévedésnek tartja, hogy absztrakt és reális művészetről beszélnek. Szerinte nincs absztrakt és reális művészet, hanem korszerű művészet van. (…) A népet nevelni kell, de nevelni csak a jó, magasrendű, meg nem alkuvó művészettel lehet. (nagy taps) (…)

Horváthné először látott absztrakt képeket.

Szeretné megkérni az absztrakt festőket, adjanak valami tájékoztatást arra vonatkozólag, hogy a képek mit ábrázolnak. „Én nem vagyok a régihez és maradihoz ragaszkodó, mindig az újért rajongok, így a művészetben is. Az absztrakt nagyon szép, de én mégis megmaradok a reális művészet mellett, az nekem jobban tetszik. Megpróbáltam egyszer absztraktot festeni, minden féle színt folyattam bele, és mindig más lett, amit akartam. Kiindultam abból, hogy egy tengeralatti világot festek, és egy tópart lett belőle.

Azért mégis jobb, ha az ember tudja mit csinál.”

A Hegedűs Gyula utcai általános leányiskola tanulójának díjnyertes dolgozata a Tavaszi Tárlat című kiállításról (részlet) Az összeállítás a Műcsarnok Könyvtár és Archívum gyűjteménye alapján készült.

Pálfi Zoltán rajztanár évek óta figyeli a magyar képzőművészet fejlődését és megvallja, hogy amikor ezt a kiállítást első ízben végignézte, nem a legkedvezőbb benyomásokkal távozott.

Elsősorban az absztraktokkal és az azokkal rokon művészeti irányokkal (szeretne foglalkozni). Kettős meglepetés érte, Az egyik az, hogy azt hitte: ilyen művészet nincs, és íme – van.

A másik meglepetése, hogy az absztrakt művészet képviselői 12 év alatt nem fejlődtek (…)

Kovács János egészen egyszerű emberként, az átlagdolgozó szemével nézte végig többször a kiállítást. Észrevételei a következők: a rendezés szerinte túlzsúfolt. (…) Azok a művek, amelyek érdemesek, el vannak dugva. (…)

A művek többsége visszafelé mutat, nem

13 művészetialap 03 › Időgép

Digitális képhasználat a vizuális pedagógiában

Ékszeres ládikó?

Gyermekmegőrző?

Mélyzúg?

TEHETSÉGGONDOZÓ polcokra felhelyezve, egy videókamera előtt egy szuszra mondják el, mi van az üvegbe zárva.

Az intenzív és elmélyült művészetpedagógiai gyakorlatok eredményeként a fiatalok számára korábban érdektelen tárgy rendkívül jelentőssé vált, a néprajzi állapotból kortárs művészeti kontextusba lépett át. Különösen hatott rájuk, hogy a tárgy jelenkori vonatkozásaira is sikerült fényt deríteniük, illetve ők maguk hoztak létre ilyesfajta kapcsolódásokat. Ezen megértést erősítette még két „átjáró” megnyitása: a műhelytérbe bekerült egy másik értelmezésszalag, Richter Sára önvallomásos textilmunkája, illetve a kiállítótérben Wirth Imre író vetette össze a kiállítás bejárását a könyvolvasással – mindkét gyakorlatban a másik emberrel való beszélgetés módjaira került a hangsúly.

Az Egy szuszra! programban képessé kívántuk tenni a fiatalokat az adott kiállításon való

saját kiállításunk közös létrehozása tette sokrétűvé az értelmezést. Egymással összehangolt művészetpedagógiai módszereink révén a – szó szoros értelmében is – reflektorfénybe állított szuszék sokoldalú (néprajzi, népművészeti, régészeti, művészettörténeti, társadalomtörténeti, mozgásművészeti, képzőművészeti) megközelítésére és a fiatalok személyes olvasatainak, változatos kifejezési formáinak (beszéd, történetmondás, mozgás, performance, hangadás, vizuális ábrázolás, tárgyalkotás) inspirálására törekedtünk. Azonban a megismerési és érzékenyítési folyamat igazi újszerűségét a részvételen és együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok adták. A fiatalok ugyanis, miközben a középpontba állított szuszékot vizsgálták, észrevétlenül kurátori és előadói szerepbe kerültek, és frissen szerzett tapasztalataikat arra fordították, hogy azon

Fotók: Nagy István

Miközben Vörösváry Ákos szeretett tárgyai sokaságából az emberi életút jelképes installációit építette a Műcsarnok kiállítótermeiben, addig lent, a Mélycsarnok#Boxban a kísérleti tehetséggondozó programra érkező fiatalok mindössze egyetlen tárgyra fókuszáltak. Egy öreg szuszékra, amit szándékosan ragadtunk ki a Vörösváry-gyűjteményből, tudatosan távolítottunk el az aktuális kurátori koncepcióból és állítottunk eléjük azzal a céllal, hogy egyszerűen felhívjuk rá a figyelmet. Aktuálisan erre az egy tárgyra, azonban rajta keresztül valamen�nyi tárgyra és alkotásra, amely a kiállítások sűrűjében észrevétlen marad számukra. Szemmel jól láthatók, valójában mégis láthatatlanok, hiszen amit a nézők nem ismernek, vagy nem találnak rajta fogást, az bármilyen közelségbe helyezve távoli marad számukra. Egy fiatal ugyanis nagy eséllyel belegabalyodik a jelek és jelentések, kapcsolódások és utalások bonyolult szövevényébe, aminek következtében sem az egyes tárgyak, sem a kiállítás teljességének üzenete nem jut el hozzá, nem érinti meg.

A szuszék, a kopott, szürkésbarna, önmagában érdektelen tárgy köré gyűlve kétszer három napon kétszer három csoport – művészeti középiskolások, egyetemisták, szakmabeliek – fantáziája meglódult, ahogy az értelmezési munka megkezdődött. Miközben az ácsolt láda, avagy szökröny anyagát, formáját, méretét, kidolgozását, díszítését, mechanikáját, állagát, minden részletét alaposan megvizsgáltuk, a résztvevők játékosan számtalan új elnevezéssel és szereppel ruházták fel (pl. járóka, ékszeres ládikó, gyermekmegőrző, mélyzúg). Felfedezték, hogy ez az egyszerű tárgy sok évszázad életmódjáról, lakáskultúrájáról, természetismeretéről, kézműves technológiájáról és díszítőművészetéről, hétköznapi és ünnepi alkalmairól, társadalmi változásairól és személyes emberi sorsairól mesél a maga sajátos nyelvén, többek között zömök testébe vésett stilizált jelein keresztül.

14 művészetialap 03 › Egy szuszra!

A szabad asszociációs és történeti bevezetés, a tárgy „megfejtése” után kezdett kibontakozni a verbális, vizuális és mozgásban megfogalmazott értelmezés. Fiktív történeteket rajzoltak a falakra, majd az így létrejött narratív folyamatot mozgássorozattá fordították át. A szuszékok motívumait megértve a jelekből gesztusok születtek: például a csípőre tett kéz férfias, erőteljes, tiszteletet parancsoló tartása, vagy a női hasra tett gyengéd kéz, mely ma is egyértelmű szimbóluma a várandósságnak. Ezután szembeállt a női és férfisor, s a mondatonként kimerevített mozdulattal párbeszéd alakult ki köztük. Lépésenként jutottak el a tárgy narratív és mozgásos kifejtéséig.

Kitérő következett: tájékozódás az épülő kiállításon és beszélgetés a különös műgyűjtővel, Vörösváry Ákossal, majd műhelyünkbe vis�szaérve megint tevékenykedve gondolkodtak el a vizuális művészet egyik lényeges jegyén: a megfoghatatlanból hogyan jön létre megfogható. A résztvevők ugyanis arra vállalkoztak, hogy különféle anyagokból – emberi haj, ételszínezék, flitter, hamu és így tovább – egy-egy befőttesüvegbe fogalmazzák „bele” érzéseiket, s apró tárgyegyüttesüket a szuszék körüli

tájékozódásra, s ezáltal az önálló kiállításfogyasztásra. Első lépésben a konkrét tárgyban rejlő jelentéstartalmakat és személyes kapcsolódásokat tártuk fel, második lépésben kisebb kiállítási egységek belső összefüggéseinek értelmezésével foglalkoztunk, végül

nyomban jelentéssel teli kiállítási környezetet készítsenek a magányos szuszék köré. Így saját megismerési folyamatuk „egy szuszra” saját interpretációs tevékenységükké vált.

Bán Ildikó – Joó Emese

Egy szuszra!

Ifjúsági tehetséggondozó program Vörösváry Ákos A létra című kiállításához kapcsolódóan, Bán Ildikó táncpedagógus, Joó Emese etnográfus, múzeumpedagógus, Szanyi Borbála szobrászművész és Nagy István kulturális antropológus, operatőr vezetésével.

2015. október 20–29.

PEDAGÓGIA

„Egy történet szereplői egy képen teljesen valóságosnak látszanak. Viszont, ha közelebb megyünk a kép felületéhez, nem találunk ott semmit”. Gerd Boll A fotográfia sokat változott megjelenése óta.

Ez az akár csak száz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen változás megreformálta az embernek a képekhez való viszonyát, átalakította a látást, s talán mondhatjuk azt is, hogy alapjaiban átstrukturálta a jelenségekről való gondolkodást. A kép a kiváltságosok orákulumából a mindenki által elérhető és elkészíthető információ esszenciájává lett. A bonyolult kémiai folyamatokból elektronikai hétköznapiság, a kézművesség jegyeit magán hordozó történeti fotográfiából bárki által elérhető demokratikus kommunikációs forma lett. A digitális kép a 21. század generációjának szócsöve.

A fiatalok által létrehozott és használt digitális állókép elsősorban az őket körülvevő világról alkotott mintakönyvtárnak tekinthető. A jelen fiatal generáció tagjai a képek univerzumába születtek, és megfelelő pedagógiai környezet révén annak okos felhasználói lehetnek. Folyton képeket néznek és készítenek. Rendkívül fontos számukra, hogy ennek a folytonosan gazdagodó, bővülő képi világnak ők is az állandó résztvevői legyenek. A mindennapi életet átszövő képek sokaságát legtöbbször a saját képükre formálják a képkészítésre szolgáló fotográfiai technikák demokratikus használhatósága révén. Képekben kommunikálnak, és képekkel fejezik ki mindennapjaik gondjait, problémáit, kérdéseit. Képekkel reagálnak az életkorukból fakadó kérdésekre, s írott szövegeik is ezen képek magyarázatául szolgálnak már csak leginkább. Ezt a kommunikációs metódust egyre ügyesebben és annak helyén kezdik el kezelni szerteágazó gyakorlatuk révén, melynek motiváló alapja a játékosság. Mára a vizuális nevelés fontos része lett e fotografikusan megjelenített és értelmezett jelenségvilág.

Az alsó tagozatos korosztály egyszerű manuális

montázstechnikával, a játékosság nyelvén vonható be a fotográfiai állókép vizuális nyelvi diskurzusába. A felső tagozatos diákok már képesek kritikai megnyilvánulásokra is e nyelvezet használatában, de leginkább a huszonéves korra alakul ki az a felhasználói szintű technikai és vizuális nyelvi kritikai szemlélet, mely az egészséges médiafogyasztói magatartás alapja lehet. Ez a korosztály könnyedén használja e médium minden aspektusát. A képi játék nyelvén nyúlnak a jelenségekhez, nem félnek minden szabályt felborítva átírni azokat, ha a szituáció úgy kívánja. Ezzel sajátítják el a világot, értik meg jelenségeit. E tanulási folyamat sajátossága, hogy a képek alapvető jelentéstartalma mellett rögzül bennük annak illúzió volta, ahogy egyre több részletét ismerik meg a képek univerzumának és az azzal való kommunikációnak. Minél inkább anyanyelvükké válik ez a képnyelv, annál inkább átlátják annak hiányosságait és manipulálhatóságát. A jelenkor vizuális pedagógiájának egyik legfontosabb alapfeladata e kérdéskörök okos és nyitott rendszerét felkínálni a fiataloknak az önműveléshez.

A diákok fotóhasználatában az alkotó-befogadó viszonynak egy sajátos aspektusa van jelen.

A képek előállításának, reprodukálásának és manipulálásának demokratikus volta miatt egy könnyed képi nyelvezet tárul a szemünk elé. A technikai képekből, valamint a művészi fotográfiák ikonikus állóképeiből bátran merítkező szubjektív világok sokasága jelenik meg munkáikban. Ez egy különös montázs, melyben az alkotó és közönsége, azaz önmaga reciproka egyaránt fellelhető. Tematikáját tekintve elsősorban az önmegjelenítésre fókuszálnak, azaz az önreprezentáció legalapvetőbb megjelenési formájává és technikájává vált a digitális állókép.

Alább mindezt gyakorlati feladatokkal és példákkal szeretném illusztrálni. Az állóképpel, illetve a fotográfiával való foglalatoskodást már az általános iskola alsóbb osztályaiban is el lehet kezdeni, függetlenül attól, hogy e korosztály technikai ismeretei és érdeklődése ezt még nem feltétlenül indokolja. A „We belong together” című fotómontázs-feladat az Önkép, arckép témakörét érinti, és a fotográfiával megjelenített emberi arcok azonosságain keresztül az összetartozás és tolerancia kérdéseire is reflektál. A feladatban a gyerekek (itt jellemzően alsó tagozatosok) egy, a tanár által beállított digitális fényképezőgép segítségével portrékat készítettek egymásról. Lényeges, hogy azonos észlelési távolságról és képkivágással készültek ezek a képek. A fekete-fehérben kinyomtatott fotográfiákat aztán az előre kialakított csoportokban dolgozták fel a tanulók úgy, hogy a csoport létszámának megfelelően azonos darabokra vágták fel a képeket. Ezeket a darabokat aztán egy közös portrénak az összeállításához használták fel.

15 művészetialap 03 › Képek és pixelek

Egy másik feladatban ugyanezek a diákok az arcrejtéssel próbálkoztak. A lehető legegyszerűbb eszközöket kellett megtalálniuk, amivel átalakítják az arcukat, mintegy elrejtőzve a kamera mindent látó lencséje elől. Volt, aki a saját hajából készített maszkot, míg mások folpackot vagy éppen ruhaszárító kötelet használtak fel egyszerű álarcnak.

PEDAGÓGIA

A főiskolás/egyetemista korosztály képhasználatában már megjelenik egy komplexebb gondolkodás, ami főleg a képmanipuláló programok ismerete révén gazdagodik. Az alábbi feladatban az önkép megjelenítését különböző nézőpontok összeolvasztásával színesítették. A digitális kép manipulálhatóságára jó példa ez a képszerkesztési metódus, mely megzavarja az arcról őrzött mintáinkat, s szokatlanságával új jelentésekkel gazdagíthatja a már ismert látványt.

Önreprezentáció – szimbólum feladatsor Nyíregyházi Egyetem, rajz–vizuális

We belong together

kommunikáció szak, rajztanítás módszertana kurzus, 2005.

A tiszaújvárosi Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola ötödikes diákjainak munkája, 2003.

Az egyedileg kiszínezett fekete-fehér fotókat összeillesztették úgy, hogy minden csoporttag hozzáadta a saját darabkáját a közös képhez, az összetartozást szimbolizálva. A másokban tükröződő önkép e manuális gyakorlatban manifesztálódott.

Egy másik feladat, melyet felső tagozatosok készítettek, a fényképeken való pózolás kérdését vizsgálta. Bármely társaságban, ha előkerül egy fényképezőgép, mindenki azonnal „pózolni” kezd, vagyis érzékelve a gép jelenlétét megváltozik a viselkedése. A diákok itt párban dolgoztak, s már önállóan kezelték a digitális fényképezőket. Az volt a feladatuk, hogy előnyös, illetve előnytelen képeket készítsenek egymásról. Az előbbi még könnyű volt, hiszen nap mint nap rengeteg képet készítenek magukról a tinédzserek, melyek nagy része különböző képi szerepeket jelenít meg. Ezek pózképek.

Illúzió című feladatsor Nyíregyházi Egyetem, képi ábrázolás alapszak, interdiszciplináris művészet kurzus, 2010.

Pózképek A tiszaújvárosi Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola

Önarckép „több szempontból”

nyolcadikos diákjainak munkája, 2005.

Nyíregyházi Egyetem, képi ábrázolás alapszak, kreatív vizuális gyakorlatok kurzus, 2011.

Azt reprezentálják, hogyan szeretnének kinézni, s a legelőnyösebb arcukat mutatják a kamerába, legtöbbször valamilyen ismert sémát követve. Itt a mintát a sztárok, hírességek, zenekarok imázsfotói adhatják, melyek szinte beleégtek a médiafogyasztó ember tudatába.

Az önreprezentáció egy másik terepe az, amikor az alkotó egy már ismert szituáció, esemény, helyzet terébe helyezi el a saját képét.

Ez a szelfi sajátos formája, amiben önmagát ikonikus képi kontextusba helyezi. Ilyenkor a fotómanipuláció technikáját alkalmazza, s így bármilyen szituációt képes a maga képére formálni. A bemutatott példa egyikében egy klasszikus műalkotás képterébe kopizta magát az alkotó. A művel való azonosulás egyfajta képi játékká vált, ahol a legfontosabb feladat a tökéletes képi illúzió elérése, mintha a kép szereplője eredetileg is önmaga lenne. A másik példában egy, a hírekből ismert helyszín és a saját teljes alakos portré összeolvasztásának lehetünk tanúi. A felvétel háborús környezetben exponált turistaképnek tűnhet, s csak a helyzet abszurdsága és az apró technikai hibák (árnyékok tónusa, alakja, a kivágott képszélek merevsége) fedik fel a kép illúzió voltát a gyakorlott szemlélőben.

Előnytelen fénykép meg csak véletlenül készült, illetve akkor, amikor ez a „gépkontroll” kikapcsolt valami miatt, s a reakció, amikor észrevették, hogy akaratuk ellenére mégis fénykép készült róluk, sokszor egy újabb pózt, grimaszt eredményezett.

A képmanipuláció gyakorlatának kérdéskörét manuális és digitális szempontból is megközelíthetjük. Mindkét esetben egyfajta montázstechnikáról van szó, melyben a valóságban nem együtt álló vagy nem összeillő elemeket közös nevezőre hozunk a valóság illúziójaként.

Mindez a technikai képek esetében is működik, ahol ezt makettek, vagyis a valóságossal nem azonos méretarányú dolgok és jelenségek segítségével érjük el. A technikai képek, vagyis a jelenségek dokumentálásának momentumai általában a „valóság” bizonyítékaként szolgálnak. A képmanipuláció gyakorlata, vagyis a valóság megváltoztatásának igénye felülírta ezen tulajdonságukat, s ezek sem makulátlanok többé. A képekhez való viszonyunkat a képmanipuláció gyakorlata egyetlen irányba terelheti, s ez a kételkedés, melynek eredménye: a világ illuzionisztikus voltának felismerése.

Makett című feladatsor Nyíregyházi Egyetem, képi ábrázolás alapszak, interdiszciplináris művészet kurzus, 2012.

Pózképek

Ál-arc

A tiszaújvárosi Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola

A tiszaújvárosi Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola

nyolcadikos diákjainak munkája, 2005.

nyolcadikos diákjainak munkája, 2006.

16 művészetialap 03 › Képek és pixelek

Az illusztrációként bemutatott hallgatói munkák két technikai megoldás irányából közelítették meg az illúzió kérdését. Az első esetben egy leképezett szituáció, jelen esetben egy kinyomtatott fénykép és a téri valóság összemontírozásával érték el a hatást, míg a másodikban egy makett felhasználásával. Mindkét esetben a különböző méretarányok egy nézőpontból történő szemlélése adja a valóságos tér illúzióját. Ez manuális képmanipulációnak nevezhető, hiszen itt csupán a szemlélő nézőpontjának kijelölésével jön létre az illúzió, s nem történik digitális beavatkozás a képstruktúrába. A makett használatakor fontos szerep jut a megvilágításnak, a megfelelő mélységélesség megválasztásának a „látszatkeltés” teljessége miatt. A homályos kép a helyzet esetlegességét és egyben hitelességét is igyekszik „bizonyítani”.

Olyan, mint egy szemtanú által egy fontos eseményről véletlenül készült fénykép.

A képi illúzió populáris megközelítése figyelhető meg az alábbi diákmunkán, ahol szintén az egynézőpontúság és a manuális montázstechnika adja a helyzet lehetetlenségét. Ez egyfajta anamorfikus képi megjelenítés.

egyaránt. A program, mely képrétegekkel dolgozik, mintha a valóság egy-egy fátylát helyezné az újrakonstruált látványra. Az alábbi diákmunkán jól látható ennek a sajátos képépítésnek a folyamata.

Illúzió című feladatsor

A vírus című feladatsor

Nyíregyházi Egyetem, képi ábrázolás alapszak,

Nyíregyházi Egyetem, képi ábrázolás alapszak,

interdiszciplináris művészet kurzus, 2014.

interdiszciplináris művészet kurzus, 2012.

A képmanipuláció gyakorlatában egyre nagyobb teret kap a különböző számítógépes programok használata. Itt az Adobe Photoshop nevű program a legismertebb, melyet előszeretettel használnak professzionális és amatőr képmanipulálók

A felhasznált képek a VINYL (Vizuális Nevelés Labor Nyíregyháza) archívumából valók.

Orosz Csaba

17 művészetialap 03 › Képek és pixelek

Az eltűnő idő nyomában A Képek és pixelek kiállítás a fotón túlra kitekintő teremsora friss művek bemutatása mellett művészettörténeti időutazásra is hívja a nézőket. Amit bemutat: multimediális alkalmazások azokból az évtizedekből, amikor az ismeretek még nem a világhálón terjedtek, amikor nem az algoritmusok, hanem az emberi agy és kéz alkotott, amikor az idő az alkotó és a befogadó számára is években, hónapokban, napokban és nem percekben volt mérhető. Naplóvezetés fényképezőgéppel, tollal, kamerával, ceruzával az évezredes régészeti leletmentéstől a pár évtizeddel ezelőtti múlt rögzítéséig professzionális művészektől, tudósoktól és ismeretlen dokumentátoroktól.

Szilágyi Lenke: Képeslapok a múltból, 1981–82

2015 decemberében 1 590 000 000 ember osztotta meg a világhálón írásos gondolatait a saját közérzetétől kezdve a vele aktuálisan történő dolgokon át a világban történő eseményekkel kapcsolatos állásfoglalásáig mindenféle témában. A saját gondolatok mellett megjelennek a hírek által kiváltott reakciók, beszámolnak olvasmány- és filmélményekről, koncertekről, felköszöntik a szülinaposokat, megemlékeznek az évfordulókról, a családi és közösségi ünnepekről, fotókon mutatják meg, mit csinálnak, hogyan töltik a családi életüket, hogyan növekednek a gyerekek, a növények, mi volt a vasárnapi ebéd, merre kirándultak.

Fotókon pózolnak barátokkal, ismerősökkel, házi kedvencekkel, nem önkioldóval, hanem szelfibottal készítenek önarcképeket, megosztanak beszkennelt régi fotókat, amelyeken már csak taggelve ismerni meg az egykori osztálytársakat. Azaz a legnagyobb internetes közösségi oldalon, a Facebookon úgy él, úgy osztja meg olykor legbensőbb véleményét több mint másfél milliárd ember – Magyarországon körülbelül 5 millió, amivel a világon a felhasználók sorában a 43. helyet foglaljuk el –, mint egykor a naplóírás korában az intimitásokat csak a bezárható füzetnek mesélők. Egy átlagos usernek 140 ismerőse van, de vannak, akik úgy gyűjtik az ismeretlen ismerősöket,

kus hagyományain alapul, ugyanúgy az önkifejezés eszköze, amelyet írója érdeklődése, stílusa, filozófiája határoz meg. De azzal a plusszal rendelkezik, hogy a blogkészítőnek jártasnak kell lennie a multimédia világában, az érdeklődésre számot tartó verbális készségek mellett informatikai ismeretekkel is kell rendelkeznie. Alapkövetelmény a grafikai jártasság is, a figyelemfelkeltő dizájn, de emellett a témához tartozó, mások által készített postok hipertextes kiterjesztéseit is ismernie kell, hogy minél több információt linkelhessen a blog írásaihoz. Egyre-másra tűnnek fel az utazási naplók (danielfromhungary), könyves (Nyáry Krisztián: Így szerettek ők), képzőművészeti (kepmutato.wordpress.com), filmes (filmbuzi.hu), gasztroblogok (chili & vanilia), akiknek készítői bloggerként váltak híressé – vagy éppen rejtőzködve csak találgathatjuk, hogy ki lapul egy-egy népszerű oldal mögött (Whistler mamája). Jó blogot írni idő, tehetség, kreativitás, eltökéltség kérdése.

Az informatikai ismereteket és hozzáférési lehetőségeket kivéve tulajdonképp az internet előtti kor naplókészítőinek is ezekkel a kihívásokkal kellett szembesülniük. Nagyon fontos különbség, hogy míg ma a netes naplóíró, a blogger, a Facebook-használó célja az, hogy minél több követője legyen, minél nagyobb

a nagyon aprólékos munkát, amelyet 1995 óta végez Fábián Zoltán Imre egyiptológus és csapata a XIX. dinasztia korabeli, II. Ramszesz uralkodása idejéből való sírtemplom feltárásán. Érdekes összevetésre kínál alkalmat az egyiptomi kultuszhely valóságos és Gellér B. István képzőművész fiktív ősi városa minden írott és íratlan emlékének, rejtélyeinek „feltárása”.

Gellér B. koncepciójával rokon műveket alkotott Gémes Péter egyiptomi faliképeket, görög frízeket idéző, álomszerű árnykompozícióival.

Gémes Napló – Egy hét (1994) című, saját végtagjait modulokként rendező sora dokumentálja a művész küzdelmét a végletesen rövidre szabott életidővel.

Baranyay András rejtőzködő önarcképei lírikusan jelenítik meg az örök kétkedést, bizonytalanságot, a létezés ambivalens dokumentálását. Arnulf Rainer vehemens gesztusokkal, öndestrukcióval tette láthatatlanná magát.

Baranyay ennél sokkal szofisztikáltabban teszi ugyanezt, összemontírozta magát a preraffaeliták legendás modelljével, Jane Morrisszal; az Experanima című Balázs Béla Stúdió-filmjében a kísérőzenét Eric Satie szerezte, aki bár korának progresszív művészeivel szoros kapcsolatban állt, ugyanolyan visszahúzódó alak volt, mint Baranyay.

Türk Péter úgy tünteti el alanyainak arcát Osztályátlag című képpárján, hogy egy 25 fős fiúosztály tablóképét vágja föl, és a 25 arcból ollózza össze a nagy közös arcot. A valóságos, karakteres vonásokból létrehoz egy nem létező tipikust. Ez a konceptuális, szemantikai, logikai vizsgálat analóg technikát alkalmazva 1979ben előlegezi meg a digitális gondolkodást, csak az ő esetében nem számítógép és algoritmusok sora, hanem olló és ragasztó alakítja át az adathalmazt.

Háy Ágnes filmnyelvi kísérletei során sokszor vázlatfüzeteinek rajzait animálja. Az 1972-es Egy különc úr naplójának mókás kis figurája

kon kívül megosztja párkeresési problémáit éppúgy, mint egzisztenciális nehézségeit, a fiatal lázas tenni akarását, az alternatív kultúra helyszíneit, szereplőit, korlátok közé zárt, de abból kitörni vágyó szabadságkeresését, féktelen örömöt és letargikus bánatot. Egy vizuális kapcsolati hálót rajzol föl, a szó szerinti értelemben „fészbukot” hoz létre. Van, amikor azt fotózta, ahogy a naplót lapozgatják a többiek. Szirtes András 16 részből álló filmes naplójában a mozgófilm hasonló közeget örökít meg, sok ismerős tűnik fel mind a fotókon, mind a filmeken, maguk az alkotók is egymás munkáin. A kapcsolatok ébren tartása, a jelenlét igazolása, a társakkal való kommunikáció ma már elképzelhetetlen formája volt a képeslapküldés. Szilágyi Lenke is a nyolcvanas évek elején több száz saját készítésű lapot küldött legbensőbb barátainak, amelyeket 2008-ban Single Lens címmel könyvben jelentetett meg a Vintage Galéria. A lapokon a legtöbbször csak vizuális információ van szöveg nélkül, de így is megidéz egy kort, egy életérzést.

A privát történelmi szféra több mint 65 ezernyi fotója rajzolja ki a XX. századi Magyarország mindennapi mikrovilágát a Tamási Miklós és Török András által működtetett Fortepan internetes oldalon. Ezek az amatőr fotók az egyre bővülő archív felvételeknek köszönhetően sokszínűen árnyalják a múlt század tárgyi kultúrájáról, divatjáról, az itt élőkről készült dokumentumokat; objektívek és szubjektívek, viccesek, nosztalgiát keltőek, történelmi jelentőségűek.

Több mint 30 éve kezdte el Kardos Sándor operatőr gyűjteni azokat a véletlenszerűen zseniális privát fotókat, amelyeket tulajdonosaik elrontottnak, hulladék fotóknak tartottak, azonban némelyek ösztönösen foglalkoznak olyan képalkotási technikákkal, mint a hivatásos experimentális fotósok, filmesek. A mára kétmilliósra nőtt Hórusz Archívum a digitális fotográfia megjelenésével nem gyarapodik Lugosi Lugo László: Naki-Napló, 1978 – 1982

IDŐ/UTAZÓK Bíró Lajos: Új-guineai kutató útja során készített naplójából, 1896-1901 Néprajzi Múzeum, Budapest Gémes Péter: Napló II. – Egy hét, 1994 Kovács János: A magyar forradalom 1956 Molnos Péter gyűjteményéből, Kieselbach Galéria kiadása

18 művészetialap 03 › Idő/utazók

mint a bélyeget, gátlástalanul próbálnak hozzájutni olyan információkhoz, hogy ki kinek az ismerőse, kapcsolatban van-e, vagy sem, mik a kedvencei, megnézheti a fényképeit, videóit, és nyomon követheti politikai nézeteit is – ami számos esetben visszaélésre ad alkalmat.

Régen (= az internet előtti korban) ha valaki az ismerőseivel, barátaival akart találkozni, elment otthonról a bejáratott közösségi helyekre, most siet haza, hogy a neten kapcsolatba kerülve véleményt cserélhessen. Átok és áldás egyben, kinyitja a világot és be is zárja az embert, függővé teszi, különösen, mióta telefonokról is mobilizálható mindenféle kommunikációs alkalmazási forma. Befogad és kirekeszt, új nyelvezet született, amelyet csak a benne részt vevők értenek.

LinkedIn, Twitter, iWiW (emlékszik még rá valaki?), Tumblr, Flickr, Picasa, Pinterest, Indafoto, YouTube… a legnagyobb közösségi tartalommegosztó, -szolgáltató helyek a Facebook után (nem jótékonykodás, hanem kőkemény piaci érdekeltségek tartják fenn, a sikereseket dollármilliárdos bevétellel). Ezek a webkettes szolgáltatások biztosítják a mai kor, a többnyire az Y generáció által használt naplófelületeket, a blogokat. Az online napló a naplóírás klasszi-

közönségnek mutathassa meg tevékenységét, a kézírásos naplók, olykor berajzolt képekkel, beragasztott fotókkal sokkal intimebbek voltak, nem mindig a nyilvánosságnak készültek.

Az írók által közreadott fiktív vagy valós naplók e tekintetben kivételnek számítanak, ezeket ismerik a legtöbben (Kazinczy Ferenc, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Nádas Péter…). Névelő növények címmel a debreceni Déri Múzeum kiállítása foglalkozott velük 2012-ben.

A különböző természettudományi megfigyelésekhez vagy társadalomtudományi kutatásokhoz köthető terepmunka- vagy régészeti naplók dokumentációs céllal készülnek, hogy aztán szerencsés esetben az eredmények publikáció formájában szélesebb nyilvánosságot is kaphassanak. A jelen kiállításban Jankó János XIX. századi finnországi útjának lerajzolt, funkciók szerint csoportosított, beazonosított tárgyait, Xantus János kelet-ázsiai rajzait, Lovas Gyula Sopron vármegyében, 1943-ban gyűjtött népdalokat lekottázó, népszokásokat megörökítő naplóit mutatjuk be többek között.

Egy évek óta zajló egyiptomi ásatás, a TT184 néven ismert sziklasír kutatásának dokumentumaiból látható válogatás csak felvillantja azt

esetlenül csetlik-botlik. Papírkivágással készült kontrasztos minimalista képi világa, a stoptrükkökkel kivitelezett felvétel technikája szándékosan a filmkészítés kezdeteinek darabosságát hozza vissza.

Tót Endre pozitív életérzést sugalló örömmunkái nem egyértelműen a derű, a gondtalan egyszerű cselekvések dokumentálása: „Örülök, ha villanyújságban hirdethetek”, „…ha újságot olvashatok”, „…ha tüntethetünk”. A Kelet-Európából Kölnbe települt művész mintegy a napi rutin során demonstrálja a személyes cselekvés és a vélemény szabadságát az élet apró örömeinek gyakorlásával.

Az 1970-es évek végének lazuló, ám még mindig hatalmi ellenőrzés alatt tartott közegében az országhatáron átlépő, ellenőrzés nélküli szabad önkifejező forma a mail artban találta meg a kommunikáció cenzúrázatlan áramlását. Galántai György nemzeteken átívelő, postán érkező küldeményei ösztönzést adtak sok fiatal fotósnak, filmesnek, hogy egymással folyamatosan kapcsolatot tartva dokumentálják a privát életbe ágyazódott kor szubkultúráját.

Lugosi Lugo László 1978-tól négy évig szinte megszállottan vezette fotós naplóját, amelyben a fotókat kommentáló szöveges leíráso-

tovább a mentalitásbeli és technikai különbségek miatt. Pauer Gyula is amatőr fotók alapján készítette 56-os sztélék című festményciklusát, amelyen Budapest szétlövetésének drámáját örökítette meg az általa kifejlesztett pszeudotechnikával. A történelmi emlékezet szekcióhoz tartoznak a Nemzeti Múzeum Robert Capafotói is, aki a regényíró John Steinbeck Orosz naplóját illusztrálta közös útjukon 1947-ben.

Mintegy teljesen véletlen egybeesés, hogy az anyag válogatása során Marcel Proustot olvastam, de e nélkül is sokszor megrendítő élmény volt találkozni az eltűnt személyekkel, emlékekkel, rácsodálkozni a digitális világból a közelmúltra, szembesülni az elmúló idővel.

Ezek a naplók voltak az én madeleine-jeim.

A Facebook és az internet világa az amúgy is gyorsan pergő időt még gyorsabbá teszi, a mai kommentet holnap még esetleg, de holnapután már senki sem olvassa.

Mayer Marianna

19 művészetialap 03 › Idő/utazók

művészetialap Műcsarnok Kunsthalle, Budapest

KIÁLLÍTÁSOK

Budapest, Hősök tere, Postacím: H-1406 Pf. 35.

Telefon: +36 1 460 7000, Fax:+36 1 363 7205 E-mail: mucsarnok@mucsarnok.hu Honlap: www.mucsarnok.hu

Nyitvatartás: kedd–vasárnap 10.00–18.00 csütörtök 12.00–20.00 hétfőn zárva Könyvtár: hétfő-csütörtök 10.00–17.00 BBS Archívum: Kutatóknak időpont-egyeztetéssel

Ünnepi nyitvatartás:

Május 1. – vasárnap: ZÁRVA Május 2. – hétfő: ZÁRVA Május 15. – pünkösd vasárnap: NYITVA 10-18 között Május 16. – pünkösd hétfő: ZÁRVA

KÉPEK ÉS PIXELEK Fotóművészet – és azon túl Nemzeti

JEGYÁRAK

Szalon 2016

Műcsarnok 04. 22. – 06. 26.

ÉVES MŰCSARNOK–BELÉPŐ

A névre szóló kártya a MŰCSARNOK, a MŰCSARNOK#BOX és a MŰCSARNOK#KAMARATEREM kiállításaira biztosít korlátlan belépési lehetőséget tulajdonosának a megvásárlástól számított 12 hónapig, kedvezményes áron 6000 forintért, diákoknak és nyugdíjasoknak 3000 forintért.

ÉVES BELÉPŐ ISKOLÁK RÉSZÉRE

PÉCS AIRPORT Műcsarnok#Box 05. 04. – 06. 12.

MŰCSARNOK BARÁTI KÖR Legyen a Barátunk! Érdekli a képzőművészet, a kortárs kultúra, a megújuló hagyományok?

Szívesen tanúja lenne, hogyan épül egy kiállítás? Megismerkedne és beszélgetne kurátorokkal és művészekkel, szeretné elsőként kézbe venni legújabb művészeti, irodalmi kiadványainkat?

Akkor csatlakozzon a Műcsarnok 2015-ben újraindult baráti köréhez! Jelentkezéséhez írjon e-mailt, vagy töltse ki online a honlapunkon található jelentkezési lapot!

A baráti kör tagjai térítésmentesen látogathatják kiállításainkat és a kísérőprogramokat, a nagyközönség és a megnyitó előtt járhatják végig egy-egy kiállításunkat, bepillanthatnak a kiállítófalak mögé, végigkísérhetik egy-egy mű installálását és jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg a Műcsarnok albumait, kiadványait. Különleges szolgáltatásként évente több alkalommal zártkörű tárlatvezetésen vehetnek részt a kurátorokkal vagy a meghívott vendégekkel, a kulturális vagy közéletben ismert és elismert szakemberekkel, akikkel utána egy-egy pohár bor mellett beszélgetésre is alkalom nyílik.

E-mail cím: baratikor@mucsarnok.hu honlap: http://www.mucsarnok.hu/mucsarnok/mucsarnok_barati_kor.php

művészetialap 3. szám, 2016. április–május–június

Szerkesztés: Bán András | Wirth Imre Szöveggondozás, programok: Bán Ildikó | Murka Ilona | Tomka Eszter | Wirth Imre Design: Vizvárdi András Kiadó: Műcsarnok Nonprofit Kft. | Felelős kiadó: Szegő György művészeti igazgató © Műcsarnok Nonprofit Kft., a szerzők, valamint a fotók jogtulajdonosai

Idén is vásárolhatnak éves Műcsarnok-belépőt az iskolák.

Az iskola nevére szóló kártya a megvásárlástól számított 12 hónapig biztosít korlátlan belépési lehetőséget a MŰCSARNOK, a MŰCSARNOK#BOX és a MŰCSARNOK#KAMARATEREM kiállításaira.

Kedvezményes áron, diákonként 3000 forintért.

A kártyával a múzeumpedagógiai programokon való részvétel ingyenes!

További információ: Schopp Ildikó, schopp.ildiko@mucsarnok.hu, 36/30 410 47 55

AKTUÁLIS JEGYÁRAK A MŰCSARNOK KIÁLLÍTÁSAIRA KÉPEK és PIXELEK

Teljes árú | 1800 Ft Diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak (érvényes igazolvánnyal) | 900 Ft Családoknak (egy vagy két szülő, három gyermek) | 2700 Ft Kiegészítő jegy a családi jegyhez (további gyermekenként) | 700 Ft Csoportos – 10 fő felett | 1300 Ft (együttes belépés esetén, személyenként) Csoportos diák, pedagógus és nyugdíjas – 10 fő felett | 650 Ft (együttes belépés esetén, személyenként) Kedvezményes | 300 Ft (múzeumi belépővel, valamint érvényes AICA vagy ICOM kártyával rendelkezőknek, továbbá művészeti iskolák hallgatóinak és oktatóinak)

Pécs Airport | Műcsarnok#Box

Teljes árú, diák-, pedagógus-, nyugdíjas- és csoportos jegy: | 400 Ft

KOMBINÁLT JEGY (MINDKÉT KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSÉRE JOGOSÍT)

Teljes árú | 1900 Ft Diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak (érvényes igazolvánnyal) | 950 Ft Családoknak (egy vagy két szülő, három gyermek) | 3000 Ft Kiegészítő jegy a családi jegyhez (további gyermekekként) | 800 Ft Csoportos – 10 fő felett | 1500 Ft (együttes belépés esetén, személyenként) Csoportos diák, pedagógus és nyugdíjas – 10 fő felett | 750 Ft (együttes belépés esetén, személyenként) Kedvezményes | 400 Ft (múzeumi belépővel, valamint érvényes AICA vagy ICOM kártyával rendelkezőknek, továbbá művészeti iskolák hallgatóinak és oktatóinak)

Turisztikai vagy egyéb érvényes kedvezménykártyával valamennyi kiállításra | a kártyán szereplő kedvezménnyel Szakmai (érvényes MAOE, MKISZ, IKT kártyával vagy újságíró-igazolvánnyal) | ingyenes Térítésmentes (gyermek 7 éves korig, mozgássérült és fogyatékkal élő kísérőjével) | az összes kiállításra ingyenes Fizetésnél elfogadható utalványok: SZÉP kártya (szabadidő: K&H, MKB, OTP) és Edenred kultúra- és sportutalvány.

Az árak tartalmazzák a 27%-os áfát.

Támogatók: