Százhalom - 2014. november-december

Page 19

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

19

Összefogás Ádámért! Lapunkban már többször adtunk hírt Soczó Ádámról, aki, 18 évesen 2006. szeptember elején súlyos balesetet szenvedett. Még ma sem tudni, milyen okból, de kiesett egy robogó vonatból. Nagyon súlyos sérülésekkel került kórházba ahol, több hét kóma után ébresztették fel. Egész napos ápolásra szorul, édesanyja ezért otthon maradt vele. A keresetkiesés és a drága kezelések teljesen kimerítették a család anyagi lehetőségeit, pedig a kezelések nagyon jó hatással voltak Ádám állapotára. Több civil szervezet is jótékonysági koncertekkel igyekezett segíteni, amiből több kezelést is ki tudtak fizetni. Azonban ez a pénz is elfogyott és Ádám állapota a kezelés nélkül újra romlani kezdett. Ezt tudva az Ifjúsági Műhely és Tápai Mónika jótékonysági koncertet szervezett Soczó Ádám javára 2014. december 5-én az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Házban. Tápai Mónikát kérdeztük a koncert résztvevőiről. - Felléptek az ifjúsági Műhely fiataljai, Házi Tamás és a Batta Balett Stúdió növendékei, továbbá Ádám régi zenésztársai, a Fúvós Barátok Egyesületének tagjai is. A színes produkciók mellett Varga László százhalombattai fiatal képzőművész felajánlott képe is gazdára talált. A képet 20 000 Ft-ért kiáltotta ki a készítője, amelyre sokáig hárman licitáltak, és végül 35 000 Ft-ért Benedek László és testvére Ferenc vásárolták meg, ezzel is támogatva Ádámot és a családot.

- Mennyien vettek részt a koncerten és milyen eredménnyel zárult? - A közel három órásra sikeredett telt házas rendezvény során 282 700 Ft ös�szeg folyt be, amelyet a szülők vehettek át a szervezőktől. Az est folyamán előkerült Ádám utolsó rajza László Bandy jóvoltából, amelyet a SZIKE-ben készített a baleset előtt né-

hány héttel. A rajzról a szülők nem tudtak, így óriási meglepetést okozott számukra. Molnár Ildikó pedig a közelgő újév miatt, egy 2015-ös falinaptárral ajándékozta meg a szülőket, amely Ádám 12 db legjobb rajzából készült. - Terveznek-e további lépéseket Ádám támogatására? - Igen, ezzel nem ért véget, mert a kezelések rendkívül drágák. A városban több ellenőrizhető helyen gyűjtőpontok lesznek annak érdekében, hogy a támogatás folyamatossá válhasson. El kell még mondanom, hogy a fiatalok rendkívül lelkesen vállalták a fellépést. Még tovább is mennek, mert a közelgő ünnepek alkalmából néhány fiatal meglátogatja Ádámot és megörvendeztetik a

zenéjükkel. A baleset előtt ő is trombitált. Állapota miatt helyhez kötött így a jótékonysági koncerten nem vehetett részt. Köszönjük a Barátság Kulturális Központ segítségét, mert biztosították a helyet rendezvényünkhöz, és színházjeggyel lepték meg a szülőket, Sipák Máriának a gyönyörű virágdíszekért és mindenkinek, aki fellépésével, vagy részvételével támogatta Ádám gyógyulási esélyeit. Erre nagyobb lesz az esély, ha a támogatás folyamatos. Ezért lapunkban közzé tesszük azt a bankszámlaszámot, amelyre a támogatásokat utalni lehet.

OTP Bank 11773425-30159028 A Százhalom szerkesztősége


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.