Page 1

Százhalom A legkisebb lány elindul...

II. ÉVF. 21. SZÁM

Közelebb kell hoznunk az Óvárost

Megemlékezés az I. világháborúról

2014. NOVEMBER-DECEMBER

Fotó: Török László

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!

A TARTALOMBÓL: Közelebb kell hoznunk az Óvárost • Óbecséről Óvárosba • Advent és karácsony a régi Battán • Pillanatok a múltból • Dr. Pfeiffer Ádám • Harminc éve könyvközelben • Fejezetek a KALOT történetéből • Útközben az Óvárosi Nyugdíjas Klubbal


Szerzőink A Százhalom magazin a helyi civil összefogás lapja. Közreműködő munkatársai idejüket, szakértelmüket bocsátják díjmentesen rendelkezésünkre. A szerkesztőség tisztelettel ezúton is köszöni Százhalombatta Óváros és közössége nevében munkájukat.

Balpataki Katalin (44)

A Miskolci Egyetem történelem szakán végeztem, jelenleg mesterkurzuson folytatok néprajzos tanulmányokat. 2001-től a Matrica Múzeum történésze vagyok, ahol Százhalombatta helytörténetének kutatásával foglalkozom. Számos kiállítást szerveztem, valamint Ferenci Illés monográfiájának megírása is a nevemhez fűződik

Jankovits Márta (63)

író, Százhalombatta Vá- lomámat 2013-ban szerez­ ros Díszpolgára. Eddig öt tem a Pázmány Péter Kakönyve jelent meg. tolikus Egyetemen, és még ebben az évben festménybecsüs képzettségre tetKovács Edina (29) A Szegedi Tudomány- tem szert. Ekkor kezdtem egyetemen tanultam filo- aktívabban részt venni a város kulturális életében, a Matrica Múzeum külsős munkatársaként kutatási feladatokkal foglalkozom. 2013-ban a Százhalombatta város önkormányzata által létrehozott Százhalombattai Értéktár Bizottság tagjává választottak.

Almási-Szabics Judit (39)

zófiát és történelmet. Pályafutásomat az orosházi A Kodolányi János FőiskoSzántó Kovács János Terü- lán végzett kommunikációs leti Múzeumban kezdtem történészként. 2013 óta dolgozom a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, a Városi Archívumban.

Török László (39)

Dokumentum fotós, a Hírtükör rendszeres sajtófotósa, első battai kiállítása a napokban zár a Hamvas Béla városi könyvtárban.

Würth Pál (63) Családja és a Würthök kiterjedt rokonsága évszá­zadok óta él Százhalombattán. Elhivatott természetvédő,

Németh Nóra (27) Művészettörténész dip-

Családja több generáció óta él Óvárosban. A Faluvédő Egylet alapító elnöke, lokálpatrióta, helytörténeti

szakon. 2002-től a Halom TV szerkesztő-riportere, valamint a Hírtükör munka- lokálpatrióta, amatőr tertársa. Jelenleg szabadúszó mészetfotós. Lapunk természettudományos cikkeinek újságíróként dolgozik. szerzője. A szerkesztőség


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

3

Interjú Vezér Mihállyal, Százhalombatta város polgármesterével

Közelebb kell hoznunk az Óvárost - Mindenekelőtt engedje meg, hogy a Faluvédő Egylet és a Hagyományőrző Kör valamennyi vezetője, tagja nevében gratuláljak megválasztásához, és sok sikert, jó egészséget kívánjak a következő öt év polgármesteri munkájához. Az elmúlt évtized során az Óváros „kinőtte” magát. A Duna-menti faluból igazi kisvárossá gyarapodott, ahol az átlagéletkor is a legalacsonyabb lett Százhalombattán. A következő öt évben az Óváros kaphat-e nagyobb hangsúlyt, nagyobb figyelmet az önkormányzattól? - Mindig kiemelt figyelmet tanúsított a képviselő-testület az Óváros irányába. A választókerületek között azonban nem lehet évente egyenlő összegű kiadásokat eszközölni, mert eltérő igények, helyzetek jellemzők, főleg a családi házas övezetekben. Egy választási ciklus alatt lehet az egyensúlyra törekedni, de Százhalombatta egészéből kell mindig kiindulni. - A kampány során szinte minden jelölt szóba hozta a kereskedelem és szolgáltatás elégtelen szintjét az Óvárosban, változást sürgetve. Ön hogyan ítéli meg? - Sok szolgáltatás tekintetében elmaradás alakult ki az Óvárosban, amely a településrész sajátosságaiból fakad. Az Önkormányzat igyekszik a vállalkozásokat ösztönözni az Óváros irányába, de sajnos a legtöbb esetben a piaci, gazdasági jellemzők miatt a vállalkozások inkább a sűrűbben lakott térségek felé orientálódnak, ott nagyobb forgalmat, kisebb költséget és magasabb hasznot remélnek. Nem kivétel ez alól a postai szolgáltatás sem, még annak ellenére is, hogy városunk az óvárosi posta visszaállításakor a működtetés veszteségpótlását is vállalta. Feladatunk ebben a helyzetben az, hogy közelebb hozzuk a közle-

kedés gyorsításával, tömegközlekedés optimális szervezésével a többi településrészhez Óvárost. - Egy gyarapodásban, fejlődésben lévő városrésznél fontos az oktatás, közösségfejlesztés, civil tevékenység megerősítése. Kaphat-e több több forrást az Óváros? (Arra gondolok, hogy miközben a város egészében zajlanak a Magyar Kultúra Hete, Márton napi borünnep stb., események, a

szükség van. Jelenleg rendkívül magasak a lakossági elvárások az Önkormányzat irányába olyan területeken is, amelyek alapvetően egy egészséges gondolkodású társadalomban nem közösségi megoldásokat képeznek. Gyakran keveredik a közérdek a szűk csoportérdekkel. Be kell látni, hogy még a leggazdagabb városoknak is korlátozottak az erőforrásaik, ezért azokat csak a legmagasabb

Zenálkó Etel Közösségi Házban kevesebb a rendezvény. - Sajnos az előttünk álló 2015-ös esztendő városunk életében a megtakarításokra törekvés jegyében fog eltelni. Kiadásaink között túlsúlyba kerültek az önként vállalt feladatok, sajnos sok párhuzamosság alakult ki. Erősítenünk kell a költséggazdálkodás hatékonyságát. Mindemellett szemléletbeli változásra is

szintű közösségi érdekek céljaira szabad felhasználni. - Számunkra, civilek számára évek óta fontos az Óváros környezetének megkímélése, a levegő tisztasága, a virágos Óváros ösztönzése. Számíthatunk-e arra, hogy akár a téglagyári völgy vonatkozásában, akár a településrész egészére vonatkozóan támaszkodnak a civilek véleményére is? è


4 - Kiemelten figyelünk a lakosság és azon belül a civil társadalom igényeire. Az igényes környezet kialakításában eddig elért eredményeket szeretnénk megőrizni az egész városban, természetesen az Óvárosban is. A Téglagyári-völgy jövőjével kapcsolatban kikérjük az Óvárosban élők véleményét. A hasznosítás lehetőségei közül kizárólag olyan megoldások jöhetnek számításba, amelyek megőrzik a természeti értékeket, a környéken élők nyugalmát nem zavarják, új munkahelyeket vonzanak. Konkrét elképzeléseket ezen elvek mentén a lakosság véleményével szinkronban szeretnének együtt kialakítani. - A turizmus, idegenforgalom százhalombattai vonatkozásban talán legfontosabb helye lehet az Óváros. Akár az Ön által is korábban említett Duna Limes idegenforgalmi rendszer, akár pedig önállóan. Elképzelhető-e nagyobb turisztikai beruházás a következő időszakban? Kikötő, faluház vagy múzeum, templomturizmus, nemzetiségi hagyományok, alkotótáborok stb. - Nagy potenciális lehetőséget hordoz-

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER nak idegenforgalom és turizmus vonatkozásában az óvárosi értékek. Mindezek további kiaknázása csak pályázati pénzek bevonásával párhuzamosan oldható meg. Ennek során kiemelkedő fontosságú a vállalkozói tőke bevonása is! - Régi gondja az Óvárosnak, hogy különösen az erőmű létszámcsökkentésével, a közvetlenül elérhető munkahelyek száma minimálisra zsugorodott. Elképzelhető-e ön­kormányzati eszközökkel munkahely létrehozásának ösztönzése? Az Óvárosban működő vállalkozások száma is jószerével egy kézen megszámolható. - A jövő záloga Százhalombattán egy­felől az, hogy minél több prosperáló vállalkozást telepítsünk le, döntően az Ipari Parkba. Ennek érdekében az idén 250 MFt értékben területeket vásárolt az Önkormányzat. A vállalkozások közül is a környezetre nem ártalmas technológiát jelentőket és új munkahelyeket teremtőket részesítjük előnyben. Ez folyamatos munkát jelent számunkra, őszinte örömmel mondhatom, hogy az érdeklődés megélénkült az utóbbi hónapokban Száz-

halombatta irányába. Másik hasonlóan fontos kérdés, hogy a törvényalkotók a helyi adók vonatkozásában ne hozzanak számunkra hátrányos döntést, és a helyi vállalkozások versenyképessége, gazdasági teljesítménye ne romoljon. Itt mindenekelőtt a MOL meghatározó. Sajnos az elmúlt évben (2013-ban) a helyi vállalkozások 1,5 Mrd Ft-ot kértek vissza az iparűzési adójukból és a 2014. évi adóelőlegüket is ugyanennyivel korrigálták lefelé. E kettő együttes hatása 3 Mrd Ft-tal érintette hátrányosan Önkormányzatunk költségvetését. Mindezek ellenére bízom a MOL és a többi vállalkozás sikerében, mert a kiváló szakemberek, nagy tapasztalattal a hátuk mögött le tudják győzni a gazdasági válság megpróbáltatásait. Városunk életében az olajipar és energiaipar mindig is meghatározó lesz. Szerk.

*

Köszönjük a beszélgetést, a képvise­lőtestület és a Polgármesteri Hivatal valamennyi munkatársának boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk!

Értéktár Bizottság Magyarország számtalan településén egy arra létrehozott bizottság számba veszi a saját településén található nemzeti értékeket. Így történik ez városunkban is. 2014. november 27-én a Matrica Múzeumban a bizottság tagjai javaslatokat tettek, hogy első körben mely értékek kerüljenek a képviselő testület elé. Várják a lakosság javaslatait is. Szakterületenként lehet javaslatot tenni: 1. Agrár-és élelmiszer gazdaság: pl: őshonos állatok, növények 2. Borok, szőlők, gasztronómiai hagyomány, stb. 3. Egészség és életmód: pl: gyógynövények 4. Épített környezet: terek, utcák, templomok, hidak, középületek, művészeti tárgyak stb. 5. Ipari és műszaki megoldások 6. Kulturális örökség: szellemi és tárgyi javak: irodalom, tudomány, népművészet, nemzetiségi kultúra, képzőművészet, iparművészet, ze-

neművészet, táncművészet, védett ingatlanok, emlékhelyek, folklór, népi kézművesség, emberi ész szervezeti értékek: pl: civil szervezetek Széles a választék. Városunkban renge-

teg érték halmozódott fel. A Bizottság várja a javaslatokat a faluvédő Egylet telefonszámán: 06 23 356-343, vagy az e-mail címén: faluvedo­egylet@gmail. com. Szerkesztőség


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

5

Óbecséről Óvárosba…

A legkisebb lány elindult szerencsét próbálni… Fiatal, vajdasági óvónénivel bővült a Pitypangos Óvoda óvárosi tagóvodájának kollektívája. Gyurcsik Renáta a szerbiai Óbecséről érkezett, hogy szerb nyelvre tanítsa a Pillangó csoportos gyermekeket, a szintén szerb anyanyelvű dajka nénivel karöltve. - Miért ezt a pályát választotta? - Kisgyermekkoromtól kezdve óvónő szerettem volna lenni. Ebben meghatározó volt számomra a saját óvodai korszakom, valamint egy későbbi időszak, amikor nagynéném révén - aki óvónő volt - lehetőségem adódott bepillantani az óvodai életbe másként, a foglalkozások hátterével is megismerkedni. Mindig azt gondoltam, hogy az óvónőknek sokrétű látásmódjuk van, több mindenhez is kell érteniük, nem ragadhatnak le egy-egy dolognál, mindig meg kell újulniuk. Szeretettel és hozzáértéssel kell irányítaniuk, terelgetniük a kisgyermekeket az oviban. Fontos a kreativitás, az új és jó dolgok megismerése és megmutatása is. - Hol folytatta tanulmányait, dolgozott-e már? - Az általános és a középiskolát Óbecsén végeztem el, majd az Újvidéki Óvónőképzbe jártam. A diploma megszerzése után három évig az óbecsei óvodában helyezkedtem el, először gyakornokként kéttannyelvű csoportban, majd mint óvónő egy olyan csoportban ahol a szülők szintén fontosnak tartották a szerb nyelv gyakorlását. Később megváltoztak a körülmények és én is - több más fiatal óvónővel együtt - elbocsátásra kerültem. Először próbáltam szülőhelyemhez közel munkát találni, majd Magyarország felé indultam el, először Szeged, majd Budapest került a látóterembe. - Százhalombattán az óvárosi Pitypangos oviban már évek óta folyik szerb nyelvi okta-

tás. A megüresedett státuszra a tanév vége óta kerestek szerb anyanyelvi óvodapedagógust. - Az interneten találtam rá az óvoda pályázatára. Különböző egyeztetések és megbeszélések után megkaptam az állást és most itt vagyok. Bár nem gondoltam volna, hogy az adminisztrációs rész ilyen sok időt fog igénybe venni, pl. a diplomám honosítása, stb. Ha lassan is ugyan, de ez is

dolom, hogy most az ünnepek közeledtével biztosan több alkalom is lesz erre, én keresni fogom ezeket. - Milyen itt az oviban? - A gyerekek nagyon gyorsan elfogadtak és a munkatársak közössége is nagyon segítőkész volt. Úgy érzem, hogy jó kapcsolat alakult ki közöttünk és remélem, hogy ez a jövőben csak még jobb lesz. Nagy kön�nyebbség volt számomra, hogy az ovisaink

megoldódott. Jelenleg Budapesten lakom albérletben és onnan járok ki Százhalombattára, de szeretnék én is „battai” lenni. Ez egy nagyon szép, virágos és tiszta város, ahol jó lehet élni! - Százhalombattán jelentős szerb közösség él, ezért is fontos számukra az anyanyelvi oktatás már az óvodában is. Sikerült-e már felvenni velük a kapcsolatot, megismerkedni? Akár a gyerekek által? - Nagyon szeretnék a szerb közösség aktív tagja lenni. Vannak olyan szülők, családok akikkel már találkoztam, de ez a két hónap amióta itt vagyok, még nem nyújtott elég lehetőséget az ismerkedésre. Azt gon-

már ismerték a nyelvet, hiszen a dadus nénivel és többen otthon a családban is szerbül beszélnek. De a magyar kisgyermekek is lelkesen ismerkednek az új nyelvvel. Most még ismerkedek az óvodai, a helyi szokássokkal, próbálom magamba szippantani az itteni légkört. Azt szeretném, hogy a gyerekek a magyar nyelv mellett a szerb nyelvet is megismerjék, megtanulják. Azt gondolom, hogy ehhez a legjobb út a dalokon és verseken keresztül vezet. Természetesen az otthoni hagyományokat is szeretném megismertetni a gyerekekkel, hogy egy kicsit közelebb kerüljön hozzájuk az az ország ASzJ ahonnan én jövök… 


6

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

Advent és karácsony a régi Battán A régi battai karácsonyok hangulatáról, az adventi készülődésről sokat megtudhatunk idősebbek történeteiből, leírásaiból. Az ünnepek előtti heteknek megvolt a maguk rendje, melyhez ragaszkodtak az emberek. A karácsonyt megelőző adventi időszakban a családok hajnali, ún. roráte misén vettek részt. A roráte latin szó, mely az adventi ünnepkör egyik énekének kezdősorában szerepel: „Rorate caeli desuper...” /Harmatozzatok egek onnan felülről... Ifjak és idősebbek hajnalban keltek, hóbanfagyban is útra keltek, hogy oda érjenek a 6 órakor kezdődő szentmisére. A hajnali miséken kívül több szép szokás tette gazdagabbá az adventi várakozás heteit. Százhalombattán is népszerű volt a 20. század elején kibontakozó Szent Család járás, ami azt a bibliai eseményt idézte fel, amikor az áldott állapotban lévő Mária és József hiába kerestek maguknak fedelet Betlehemben, nem volt senki, aki befogadta volna őket. A családok előre megbeszélték, hogy kinél mikor jönnek össze. A szálláskereső asszonyok a befogadó családnál az asztalon előkészített alkalmi házioltáron elhelyezték a Szent Családot (Mária, József és a gyermek Jézus) ábrázoló képet, majd az asztalt körbeülve a Szent Család minden tagjához külön imádkoztak. A szálláskeresőket a háziasszony friss süteménnyel kínálta, másnap pedig másik házigazda fogadta be az as�szonyokat. Karácsony előtt több betlehemes csoport is járta a falut, akik elmondták, eljátszották Jézus születésének történetét. A háziak megköszönték az ünnepi jókívánságokat, a betlehemezést, megvendégelték és adományokat adtak a játékban résztvevőknek. Sok családban a mai napig továbbélő kedves hagyomány a Luca napi búzavetés: december 13-án, Luca (a név jelentése fényhozó, hajnalban született) napján búzaszemeket vetettek el, ami karácsonyra szép

magasra megnőtt, a búza közé gyakran dugót helyezték, melyre később gyertya került. A karácsonyi búzát, miután megnőtt nemzeti színű szalaggal kötötték át és úgy helyezték az ünnepi asztalra vagy a karácsonyfa alá. A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte. A készülődéshez a takarítás, a sütemények elkészítése, a disznóvágás is hozzátartozott. A disznót december elején vágták le, hogy elegendő idő maradjon a húsok füstölésére. A nagytakarításra a karácsony előtti két héten került sor, a takarí-

tást a sütemények elkészítése követte. Először, gyakran egy héttel karácsony előtt, a sokáig elálló, jó „vendégváró” aprósüteményeket készítették el a háziasszonyok: linzertésztából diós hókiflit, apró csillagokat, szívecskéket sütöttek betlehemeseknek, vendégeknek. A karácsony előtti két-három napban készült el a hagyományos mákos és diós bejgli kelt vagy linzertésztából. A karácsonyi asztal hagyományos étkei szimbolikus tartalommal bírnak: a mák ősi termékenység-, gazdagság-szimbólum, apró megszámlálhatatlan szemeivel a végtelenség jelképe, a dió Szent Ágoston szerint Krisztus jelképének fogható fel: a zöld, keserű burok Krisztus földi szenvedéseire, a kemény csonthéj a kereszt fájára, a benne rejlő édes mag pedig Krisztus isteni, életet adó természetére utal. Nagyszüleim, dédszüleim idejében sok család december 24-én éjfélig szigorú böjtöt tartott, ezért Szenteste még az éjféli mise előtt egyszerűbb ételeket tálaltak fel: halat, túrós csuszát, mákos gubát, másutt, ahol nem böjtöltek disznótorost, kocsonyát ettek vacsorára. A házi szaloncukorral, gyertyákkal díszített karácsonyfát körülülte a család, közösen elénekelték a karácsonyi énekeket, majd együtt játszottak. Az ünnepélyes éjféli misére igyekezett mindenki elmenni, hogy köszönthesse a Megváltó gyermek Jézust, miként azt a jól ismert költeményben is olvashatjuk: „Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. A templomba Hosszú sorba’ Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének.” (Ady Endre: Karácsony, részlet) Németh Nóra


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

7

Fényképes történelem

Pillanatok a múltból Ma már talán nincs olyan család, ahol ne őriznének legalább egy olyan fényképet, amelyen valamely közeli vagy távoli rokon látható. Nagy becsben tartjuk ezeket, még akkor is, ha esetleg már nem tudjuk, kit ábrázol. Egy pillanat a múltból, egy rég volt korszak lenyomata, identitásunk megerősítője. A pillanat megörökítésének vágya egyidős az emberiséggel. Ennek köszönhetjük az ábrázoló képzőművészetet, és ennek hatására született meg a fénnyel

való írás, a képírás, azaz a fényképezés technikája. Maradandó fénykép előállításával az egész világon, többen egymással párhuzamosan is kísérleteztek. A legelső fény által rögzített képet szobájának ablakából 8 órás expozíciós idővel a francia Joseph Nicéphore Nièpce készítette 1826-ban.A széles körben elterjedt fényképészeti eljárás kidolgozója Jacques–Mandé Daguerre volt, akinek felfedezését 1839-ben mutatták be a Francia Akadémián. Találmányát életjáradék fejében a francia állam megvásárolta és a dagerrotípia vegyi eljárásának részleteit is ismertetve szabad

felhasználásra a világnak ajándékozta. A fényképezés technikája szédületes gyorsasággal terjedt, Magyarországon 1839-ben mutatják be először. A XIX–XX. század fordulójára hazánkban már szinte mindenki számára elérhetővé vált a fénykép készítése, vagy készíttetése, nem csak az arisztokrácia vagy a polgárság, hanem a vidéki parasztság számára is. Fényképész műtermet leginkább városokban nyitottak a mesterek, de gyakori volt az úgynevezett vándorfényképész is, aki kitelepült egy-egy vásárba, búcsúba és a vidék lakosságát fotózta. A XIX.–XX. századi százhalombattaiak is készítettek magukról fényképet. Ehhez leginkább, a legközelebbi, az érdi műtermeket vették igénybe, de például az I. világháború során sok felvétel készült Székesfehérváron a bevonult katonákról és tetten érhető egy-egy vándorfotós munkája is. A XX. század elejéről, közepéről már helyi magánfelvételekről is tudunk. Az első itt műtermet nyitó fényképészmester Szeles János György volt, aki az 1960-as évek elején a Gyorma utcában működött néhány évig, majd műtermével együtt az Újtelepre költözött a mai Vörösmarty és Damjanich utca sarkára. Az utóbbi évtizedekben alaposan megváltozott a fényképezés technikája, a fényképhez való hozzáállásunk. Manapság bárki készíthet fotót, akár a telefonjával is. Ezek a felvételek azonban kevésbé maradandók, mert egy fénykép készítéséhez továbbra is tehetségre és szaktudásra van/lenne szükség. A hagyományos fényképezés 175. évfordulója alkalmából a „Matrica” Múzeum emlékkiállítást rendezett, amely 2015. március 1-jéig látható. A kiállításon helyet kaptak Szeles János György egykori műtermi felszerelései, illetve néhány olyan portré a hatvanas évekből, amelyeket reklám célra használt, illetve amelyeket a megrendelők elfelejtettek átvenni. Balpataki Katalin


8

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

Arcképvázlat történelmi háttérrel

Dr. Pfeiffer Ádám Dr. Pfeiffer Ádám 1937. január 1-jén született Százhalombattán. Édesapja Ádám bácsi, édesanyja Ica néni csaknem 40 éven át – a Hangya, Földműves szövetkezet, Népbolt néven de ugyanabban az üzletben – szolgálták ki a battai vásárlókat. Az elemi iskola négy osztályát helyben végezte. Szívesen emlékezik ezekre az évekre, hiszen ekkor ismerte meg a battai embereket, barátaival sok közös élményben volt része (ministrálás, gombfoci bajnokság, fejelés, foci, úszás a Dunában Perjés atyával, számháborúk, kirándulások Pável tanító úrral). A felsős osztályokat Budapesten végezte, majd napi bejáróként a gimnáziumot is. 1951-ben igazolt futballista lett, az akkor alakult Százhalombattai Építők (téglagyár) ifi csapatának kapusa. Miután az addig kitűnően szereplő felnőtt csapat részben szétesett, a következő évben számos ifista került a felnőtt csapatba, többek között ő is. Tizenöt évesen, mint a csapat legfiatalabbja, a járási bajnokságban játszhatott. A gimnáziumban röplabdázott, atletizált. Egy váratlanul jött veseműtét azonban 1953-ban véget vetett szépen induló aktív sportolói pályafutásának. Még gimnazista volt, amikor mindenesként tevékenykedett a battai sportélet irányításában, szervezésében (edző, intéző, sport bál, szüreti felvonulás, ping-pong, röplabda, atlétikai verseny szervezés. A Toldy Gimnáziumban 1955-ben érettségizett. Két évig dolgozott, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán megkezdte egyetemi tanulmányait, ahol 1962-ben biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát szerezett. Egyetemi évei során is szervezte a battai sportéletet. Irányításával újra egy sikeres labdarúgó csapat alakult. Éveken át, mint a Budai Járási Sport Tanácsnak (JTST) elnökségének tagja számos élménybeszámolót szervezett neves futballisták közreműködésével, a járás községeiben. Érdre került, az akkor szerveződő gimnáziumba. Az alapító tanárok egyikeként elkötelezte magát a tanításra. 1965-71ig, mint igazgatóhelyettes jelentős szerepe volt az új gimnázium fejlesztésében, a

hagyományok megalapozásában, a színes diákélet szervezésében (Ki mit tud, Ki miben tudós, sportélet stb.) Neki is köszönhető, hogy a Vörösmarty Gimnázium az ország legeredményesebb intézményei közé tartozik. 1963-ban a Testnevelési ­Főiskolán edzői oklevelet szerzett kedvenc sportágában, a labdarúgásban. Diákjaival alakított csapata több éven át játszott a budapesti ifjúsági foci bajnokságban. A speciális tantervű kémia-biológia tagozat feltételeinek megteremtése és

működtetése során figyeltek fel szakmai munkájára, és 1970-ben kinevezték Pest megye középiskoláinak kémia szakfelügyelőjévé. Az Érden töltött tizenegy év alatt sok battai diákja is volt. 1973tól két évig a dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium igazgatója, volt, 1975-77-ig a budafoki Budai Nagy Antal Gimnáziumban tanított. 1977-ben megpályázta és elnyerte az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium kémia vezetőtanári állását. Ekkor bekapcsolódott az Egyetem kémia szakmódszertani csoportjának munkájába. Számos szakmai módszer és újítás kidolgozásában, kipróbálásában vett részt. Pályázataikkal több országos díjat

nyertek, újításaikat országos bevezetésre fogadták el. Eredményeiket rendszeresen publikálták szaklapokban, tanári konferenciákon. A fakultációs oktatás segítésére készített tankönyv írásakor, mint társszerző működött közre. 1981-ben doktorált. Az 1990-ben megjelent a gimnáziumi szerves kémia tankönyve, amelyik 12 kiadást ért meg. Pályafutása során sok diákja szerepelt az OKTV-n, számosan az országos versenyek legjobbjai közé kerültek. Jelentős munkát végezett a gimnázium kémiai szertárának fejlesztésében, és később, mint igazgató irányította a kémia-biológia szaktantermi rendszer kiépítését. Kilenc éven át, kollégái megtisztelő megbízásából, az Apáczai Gimnázium szakszervezeti titkára volt. Számos bel- és külföldi kirándulás, valamint egyéb összejövetel szervezésével szolgálta kollégáit. Az akkori lehetőségek szerint képviselte érdekeiket a helyi- és egyetemi fórumon. 1989-ben, megpályázta a megüresedett igazgatói feladatkört, melynek végzésére Rektor úr kinevezte. Ebben a beosztásban nyolc éven át, nyugállományba vonulásáig, képességei, lehetőségei és lelkiismerete szerint dolgozott. A rendszerváltás kritikus éveiben sikerült megőrizni a tantestület egységét, a diákok teljesítménye vezetése idején a korábbi sikeres évekhez méltóan alakult (az ország egyik legjobb gimnáziumaként jegyzik az Apáczai Gimnáziumot). Diákjaik évről évre kitűnően szerepeltek a tanulmányi versenyeken, számosan a nemzetközi diákolimpiákon hazánknak is elismerést szereztek. Az eredményesség a tehetséges diákoknak és az áldozatos munkát végző tanároknak köszönhető elsősorban, de a vezetők munkáját is értékeli. Színesedett a tanórákon kívüli diákélet is (országos hírű énekkar, színjátszó kör, Apáczai Napok, Apáczaibál, sportesemények stb.). Rendszeres diákcsere kapcsolat alakult ki svédországi, német, francia, dán, finn gimnáziumokkal. Testvériskola kapcsolatot építettek ki a kolozsvári Apáczai Líceummal és Apáca község iskolájával. A névadó, Apáczai Csere János szellemiségének ápolására létrehozták az Apáczai Öregdiák Egyesületet. Az Egyesület kez-


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER deményezésére létesült az Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért. Ez az alapítvány, jelentős segítséget nyújt a diákoknak (ösztöndíj, üdülési, kirándulási támogatás, stb.) és a nyugdíjas öreg tanáraiknak (rendszeres támogatás). Az alapítvány égisze alatt valósult meg az üdülőtábor. A tiszainokai tábor évről-évre gyarapodik ahol minden évben 250–300 diák tölthet egy-egy hetet, önköltséges alapon. Egy művész szülő megtervezte a gimnázium új címerét, amely a szülők által adományozott zászlón, kitűző jelvényen, sportöltözékeken, stb. jelenik meg. A gimnáziumnak több millió Ft bevétele származik a tantermek, az udvar, a kollégium bérbeadásából. Ez a bevétel igen sokrétű, aprólékos szervező gazdasági tevékenységet igényelt, csakúgy, mint a különféle pályázati tevékenységek figyelemmel kísérése. Ennek köszönhető, hogy az ELTE nehéz pénzügyi helyzete ellenére az Apáczai Gimnáziumban viszonylag jók az oktatás tárgyi feltételei (bútorzat, eszközök, szaktantermek, stb.). Az Apáczai Gimnázium fennállásának 40. évfordulóját az 1995/96-os tanévben szép ünnepségsorozattal ünnepelték (hangverseny, díszünnepség, színházi előadás, öregdiák találkozó, tantestületi kirándulás Erdélybe, emlékfal, amely a gimnázium elhunyt tanáraira és diákjaira emlékeztet). Már nyugdíjasként aktív szerepet vállalt az 50 éves jubileumi programokon is. Igazgatói működése idején kevesebb

ideje jutott a szakmai munkára. Ennek ellenére igyekezett rangjához méltóan gondoskodni a gimnázium kémiaoktatásáról a személyi és tárgyi feltételek biztosításával. Szoros kapcsolatban maradt az egyetemi szakmódszertanos kollégákkal és az egyéb, a szakterületen tevékenykedőkkel. Igazgatói megbízása második ciklusának lejárta előtt, 1997-ben 61 évesen, betegsége miatt, kérte Rektor úr hozzájárulását nyugállományba vonulásához. 1997. december 31-én megszűnt aktív pedagógiai pályafutása. Pályája során szaktanárként, osztályfőnökként, igazgatóhelyettesként, kémia szakfelügyelőként, vezetőtanárként, igazgatóként, tankönyvíróként, szakszervezeti vezetőként a magyar középiskolai oktatás és tanárképzés szinte minden területén tevékenykedett. Munkája elismeréseként 1972-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1986-ban a Kiváló Munkáért kitüntetést, 1985-ben szakszervezeti Elismerő Oklevelet kapott. Nyugdíjba vonulása alkalmával, az egyetemi közgyűlésen az ELTE Rektorától a Pro Universitate emlékérmet, dr. Magyar Bálint művelődésügyi minisztertől a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehette át. A legtöbb kémiai olimpikont adó gimnázium igazgatójaként, valamint pályafutása során végzett munkája elismeréseként a Magyar Kémikusok Egyesülete a SzentGyörgyi Albert arany emlékéremmel jutalmazta. Nyugállományba vonulása után is tevé-

9 kenykedik. 1998-ban, külső tagként, meghívták a kémia tanár szakos hallgatók záróvizsga bizottságába. Ezt a megtisztelő feladatot a mai napig ellátja. 2001-ben egy újabb szerves kémia tankönyv megírására kapott megbízást. 2011-ben az igen rangos Rácz Tanár Úr Életműdíjban részesült. Egykori iskoláival is kapcsolatban maradt. Az Apáczaiban 1999-től vezeti, szervezi a nyugdíjas tanárok összejöveteleit (születésnapi köszöntések, autóbuszos kirándulások, elhunytakra emlékezések stb.). Az Érdi Vörösmarty Gimnáziumban rendszeresen találkozik egykori diákjaival, kollégáival (öregdiák napok, érettségi találkozók). Mint alapítótanár, részese volt az 50 éves jubileumi ünnepségeknek. 1967-ben nősült, feleségével, Grétivel Budán lakik, de a szülők és Ilike húga halála után is ragaszkodik a battai családi házhoz, Százhalombattához, ahonnan - büszkén mondja - eddigi életében egy hónapnál hosszabb ideig nem maradt távol. Örömmel találkozik rokonaival, régi barátokkal, ismerősökkel, bár már számuk sajnos egyre fogy. A város életét, fejlődését figyelemmel kíséri, büszke a sikerekre, eredményekre. Mostanában feleségével és özvegy sógorával hosszabb időszakokat töltenek Battán, jó a kapcsolatuk az új szomszédokkal, élvezik a környezetet, a kertet, az „ófalu” egyre kellemesebb hangulatát, a beszélgetéseket egy-egy régi baráttal, új ismerőssel.

Születésnapi köszöntő Ritka az olyan ember, aki majdnem egyidős az évszázaddal. Egyesületünk legidősebb tiszteletbeli tagja Bauer Istvánné Manci néni. Köszönjük azt a sok segítséget, amit tőle kaptunk, mert a fejében minden ott van, ami ennyi évtized alatt falunkban történt. Manci néni maga az élő emlékezet. 2014. november 26-én volt 98 éves. Isten éltesse! A Százhalom újság szerkesztősége


10

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

A népkönyvtártól a Városi Könyvtárig

Harminc éve könyvközelben A harminc év lehet sok, lehet ­kevés. Egy település életében, amely 1970 óta város, soknak mondható. Százhalombattát ugyanis 1970. április 1-jén nyil­vánították várossá. 1984 decemberében avatták fel a város szívében a Barátság Művelődési Központ és Könyvtárat. Idén harminc éve, hogy a könyvtári szárny megnyitotta kapuit. Ennyi ideje már, hogy a városlakókat kiszolgálja az intézmény. A jubileum kapcsán mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a könyvtárunknak milyen előzményei voltak. 1921-ben alakult meg az Ifjúsági- és Testedző Egylet, s ezen belül működött egy gazdakör is. Alapszabályában utalás van arra, hogy könyvtárat tartanak fenn. A pénztári, könyvtári jelentéseik, leltáraik pedig pontos számadatokkal támasztják ezt alá: 1925-ben az egyletnek 80 db könyve és 73 db gazdasági füzete volt, és hatféle újságot fizetett elő. 1929ben a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium 107 kötetből álló népkönyvtárat adományozott a községnek. A könyvtárat a községházán állították fel. 1955-ben a községpolitikai terv keretén belül merült fel egy új feladat, a kultúrmunka megjavítása és az oktatás kérdése. 1959. október 26-án a könyvtárat községi közművelődési könyvtárrá nyilvánították. A Dunamenti Hőerőmű és a Dunai Kőolajipari Vállalat építkezéseinek megindulása fellendülést hozott minden téren. Az ország különböző területeiről érkeztek és telepedtek le itt emberek. A vállatokon belül klubkönyvtár, kultúrház kezdte meg működését. Ezek fejlődését szem előtt kell tartanunk, mert a DKV területén működő kultúrházból nő ki a város kulturális és művelődési igényeit kielégítő Művelődési Központ és Könyvtár. A könyvtár kezdetben a kultúrház öltözőjében működött, majd a tanácsháza épületébe költözött, onnan az óvoda épületébe, és később megtaláljuk a tejbegyűjtőben és az

egészségház épületében is. 1971. január 1-től az új intézmény neve Barátság Művelődési Ház (BMH) lett. Igazgatója 1972-től Szekeres Zoltán, majd 1973-tól Takács Péter lett. Első könyvtárosa Szalai Gáborné Cseh Márta. Letétként működött a továbbiakban az Óvárosi Közmű-

nevét. Az Önkormányzat elfogadta e tervet, és 1999. december 1-jén megtörtént az ünnepélyes névfelvétel. 2014. december 1-jén ünnepelte a Hamvas Béla Városi Könyvtár fennállásának 30. évfordulóját. Szeretünk emlékezni, hiszen melegséggel tölt el az a gondolat, hogy

velődési Könyvtár, és letét volt az újvárosban, a lakótelep területén a II-es, majd az I-es számú munkásszállón. 1977-ben létrehozták az Információs Központot, hogy összegyűjtse és feltárja a helyi információkat, a környék és Budapest kulturális lehetőségeiről adjon tájékoztatást. Itt az emberek megismerhették, illetve tudomást szerezhettek a világ dolgairól, és meg is vitathatták azt. Az építkezés 1977-ben indult. 1984-ben készült el az épület, december 6-án nyithatta meg kapuit a könyvtári rész a város lakossága előtt. Az intézmény neve Barátság Művelődési Központ és Könyvtár lett. Induláskor az iskolai könyvtárakat a városi könyvtárba integrálták. A könyvtárban több éve zajlanak előadások a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem keretén belül. Neves személyiségek beszélnek Hamvas Béláról, az általa képviselt szellemiségről. A könyvtár dolgozói úgy gondolták, könyvtáruk ne csak egy legyen a városi könyvtárak sorában, ezért az előbb említett szellemiséget felvállalva úgy határoztak, hogy felveszik Hamvas Béla

megéltünk már oly sok mindent. Így gondolták azok is, akik eljöttek a könyvtár ünnepségére is. A Hamvas szellemiség jegyében Szalai Gáborné Márti és Baka Györgyi tartott emlékező beszédet a tavasszal elültetett Hamvas-fa előtt. Ezt követően a hallgatóság kerekasztal beszélgetés részese lehetett, ahol dr. Tüske László bevezető beszéde után Mitták Ferenc beszélgetett Takács Péterrel és a könyvtár egykori igazgatóival, Borbély Emmával és Szalai Gábornéval. Ezt követte az ünnepi est. Az emlékezést a Városi Archívum gyűjteményéből származó számos régi fotó, plakát és dokumentum tette még színesebbé. Korabeli beiratkozási naplókban az érdeklődők megkereshették saját magukat. 2014 jubileumi esztendő az intézmény életében, hiszen 30 éve a város szívében szolgáljuk Önöket, 15 éve vette fel a könyvtár Hamvas Béla nevét és 10 éve miénk a Magyar Népmese Napja, amely Százhalombattáról indult el, és mára már nemzetközivé nőtte ki magát. Kovács Edina Hamvas Béla Városi Könyvtár, Városi Archívum


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

11

Kerkai Jenő hagyatéka

Fejezetek a KALOT történetéből Ez a mozaikszó az 1940-es években országszerte ismert szervezetet takart. (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete). 1935 nyarán egy jezsuita pap, teológus doktor név szerint Kerkai Jenő, úgy gondolta, hogy olyan egyesületet kellene létrehozni országosan, ami megváltoztatja a nehéz munkát végző, nagyon sok esetben iskolázatlan parasztság szociális helyzetét. Ez terve szerint a falvak népének lelki és kulturális életének felemelkedését szolgálná. Nem minden település volt olyan kivételezett helyzetben, mint Százhalombatta, ahol már az 1920-as években élénk kulturális és sportélet folyt, hála pár tanítónak, papnak és sok lelkes fiatalnak. Öt évnek kellett eltelni mire Kerkai páter nagy álma valósággá vált, ennek most 75 éve. Ez elég indokot ad arra, hogy megemlékezzünk erről az évfordulóról. Ami Százhalombattához köti az, hogy Érden alakult meg az első, állandó jellegű bentlakásos népfőiskola, amelyet 1943-ig még 18 követett. Innen is jártak át fiatalok tanulni az akkor még az iskolának helyet adó valamikori Szapáry kastélyban. A szobákat tanteremmé alakították át, ahol az egyszerű falusi legényeknek meg kellett tanulniuk a hallgatóság előtti fellépést, valamilyen téma közös megvitatását. Verseket, színdarabokat tanultak, de közösség szervezést, állampolgári jogokat és kötelezettségeket is. Megismerhették a korszerű mezőgazdaság, ipar és kereskedelem alapjait. A KALOT képzésében már akkor szerepelt az alkoholizmus, a dohányzás, a narkotikumok fogyasztása és a környezetszennyezés elleni program. Nagyon fontosnak tartották a helytörténeti kutatást és a lokálpatriotizmus erősítését. Kerkai páter már 1935-től szervezte a KALOT működését, nem várva a hivatalos bejegyzést. 1935. decemberében megkezdődtek az első három és félnapos vezetőképző tanfolyamok, 1936. januárban megjelent a DOLGOZÓ IFJÚSÁG az agrár fiatalok első lapja. Műsorközpontot állított fel, Szegeden vezetőképző kongresszust szervezett, és még számtalan a szervezet működését célzó tevékenységet végzett segítőivel, támogatóival. 1936. novemberében Szegeden megalakult az országos titkárság, főtitkára páter Kerkai Jenő, ügyvezető titkár Farkas György dr. és Ugrin József. Utóbbi az érdi KALOT Népfőiskola igazgatója lett, 1940ben amikorra is országosan 2500 szervezet majd 300 ezer tagot számlált.

A nácizmus előretörésével, Kerkai páter és a több jezsuita vezetése alatt a szervezet jelentős antifasiszta tevékenységet végzett. Korábbi választásokon akadályozták a nyilasok indulását, náciellenes röplapokat adtak ki, zsidóknak menlevelet szereztek, üldözötteket rejtettek el. Mindezekért több jezsuitát és KALOT-ost a nyilasok letartóztatták.

A háború után 1946. július 18-27. között 611 helyi szervezetet oszlattak fel, több utód szervezet is alakult, az utolsó 1988. november 24-én a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetség. 1949. február 12-én az ÁVH letartóztatta Kerkai pátert. Ki volt ez az ember, aki életét az ifjúság, ezen belül a legrászorultabbak a parasztfiatalok nevelésének szentelte? 1904-ben született Kerkaújfaluban Czin­

der Jenő néven. A harmincas években vette fel szülőfaluja nevét. Édesapja vízimolnár volt a Kerka patak mentén. Zalaegerszegen járt gimnáziumba ahol hittanára Pehm József káplán a későbbi Mindszenty József bíboros volt. 1924-ben lépett be a jezsuita rendbe, a noviciátust az érdi rendházban töltötte. 1934-ben szentelték pappá. A negyvenes évek közepére a KALOT a legjelentősebb szervezetek közé tartozott. 20 népfőiskola, 3000 tagegyesület, 229 énekkar, 52 zenekar, 81 sportosztály fémjelezte működését, több mint félmillió taggal. Kerkai pátert 1941-ben besorozták tábori lelkésznek, a Margitszigeten a megcsonkultak kórházában. A rendházban lévő szobáját átadta az üldözötteknek. A nyilasok hatalom átvétele után a KALOT működését betiltották és a páter illegalitásba vonult az elfogatási parancs miatt, amit ellene adtak ki. 1945 őszén Debrecenbe ment, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány engedélyét kérje a KALOT további működéséhez. Meg is adták, egy ideig még újra megindult az élet, de csak pár hónapig. 1946 nyarán Rajk László belügyminiszter, más katolikus egyesületekkel együtt betiltotta a legényegyleteket. 1948-ban kétszer is járt Rómában, hogy segítséget kérjen a további működéshez, nem sok sikerrel. 1949-ben letartóztatták, az őt szállító gépkocsi karambolozott Budapest felé mentében. Az egyik AVH-s tiszt meghalt, Kerkai páter súlyos kopolyasérülést szenvedett. Még abban az évben 6 év fegyházbüntetésre ítélték, majd 1951-ben újabb 4 évre. A legszigorúbb fegyházba vitték, ahol folyamatosan kínozták, verték. Szervezete nem bírta, idegösszeomlást és szívinfarktust kapott. Félig meg is vakult. 1959-ben szabadult, segédmunkásként, kertészként dolgozott, majd 1964-től a pannonhalmi papi szociális otthon lakója lett. Súlyos betegen, vakon, bénán hunyt el 1970. november 8-án, 66 évesen. Jankovits Márta Forrás: Balogh Margit: a KALOT története Ábel András


12

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

Magyarország felfedezése

Útközben az Óvárosi Nyugdíjas Klubbal Tagjaink a közelmúltban szer­teágazó programok között válogathattak. A kéthetente tartott foglalkozásokon kívül, a szeptember és az október igen eseménydús volt rendezvényekben. Szeptemberben Esztergomot látogattuk meg. Nagy élmény volt kisvonattal átmenni a Mária-Valéria hídon Párkányba. Egy óra tartózkodás után indultunk vissza, majd megnéztük Esztergom nevezetességeit. Fáradalmainkat a város kellemes és szép fürdőjében pihentük ki.

Nemcsak a lábunkra de, most a fejünkre is szükség volt a BKK által szervezett „Nyugdíjasok Hete” programsorozaton a Matrica Múzeumban, a helytörténeti vetélkedőn. „30 éve barátságban, Százhalombatta kulturális életéről”, volt a témája annak a beszélgetésnek, melynek vendégei voltak: Tüske László, Mittak Ferenc és Takács Péter a BKK nyugdíjas igazgatója. A rendezvény résztvevőivel beszélgetve, felelevenítették az elmúlt 30 év történéseit, amelyben mindhárman tevékenyen részt vettek. Meséltek a kezdetekről, arról a fejlődésről, amely a város kulturális életében végbement. A beszélgetés után klubtagjaink: Dubecz Tivadar, Baracsy Ibolya, Vígh

Judit és Zerza Julianna indultak, szép sikerrel a helytörténeti vetélkedőn. Egyúttal közösen megkoszorúztuk Fe­ renczi Illés emléktábláját. Felbuzdulva az elért sikereken, a városi nyugdíjas Ki mit Tud vetélkedőn már öten indultak. Vígh Judit egy nagyon szép ud­ var­hely­széki népballadát adott elő, Majer Istvánné saját verseit, Baracsy Ibolya, Petőfi Sándor, Arany Lacinak, című versével örvendeztette meg a jelenlevőket. Koncz János és felesége Marika egy tréfás jelenettel arattak nagy sikert. A zsűri itt is annyira jónak találta produkciójukat, hogy oklevelet és ajándék belépő jegyeket kaptak a BKK különböző rendezvényeire. Tagjaink nem csak tudásukat de


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

13 dül nagyon kevesen jutnak el olyan helyekre, ahová mi együtt ellátogattunk az évek során. A közösség ehhez is erőt ad, hogy jobban elviselhessük idős éveink nehéz korszakait. Bálint Ilona klubvezető Ilonka nagyon szerény, saját magát nem említi, de én megtehetem. Most már évek óta lelkiismeretesen, szeretettel vezeti ezt a jól működő, és ahogy láttuk tevékeny óvárosi klubot. Kívánunk nekik nagyon jó egészséget és további ilyen mozgalmas nyugdíjas éveket. Jankovits Márta

tánctudásukat is megmutathatták, azok, akik részt vettek a Városi nyugdíjas, majd az Őszidő Nyugdíjas Klub által szervezett szüreti bálon. Több klubtagunk alkotása is kiállításra került a BKK előterében. Ki saját festésű képpel, ki kézimunkával járult hozzá a kiállítás sikeréhez. Így: Mátrainé Micskó Ági, Csikós András, Majer Istvánné, Klimsa Arthúr, Szatoryné Csonkás Zsuzsa és Markalt Istvánné. Azért a sport se maradjon ki az életünkből, több tagunk is részt vesz most már évek óta a „Fut a Batta” programon. A délelőtt mindig az óvodásoké, és a nyugdíjasoké. Korunknál fogva mi már nem futunk, csak sétálunk a lakótelep utcáin. Mindig nagyon kedvelt időtöltés tagjaink számára a kirándulás. Örömmel készülődnek már napokkal előtte. Október 21-22-én Békéscsabára és Gyulára látogattunk el. Többek között nagyon megmaradt bennünk a Munkácsy Múzeum megtekintése. Láttuk a „nagymester” képeit, és korabeli tárgyakat is az emlékházban, kisfilmet az életéről. Furcsa volt elképzelni, hogy hasonlók között élt, és alkotott olyan műveket, amelyek világhírűvé tették. A városnézés után folytattuk utunkat Gyulára. Itt már az élvezeteken volt a hangsúly, főleg mikor betértünk a híres 100 éves cukrászdába, és megkóstolhattuk a sütemény és fagylalt különle-

gességeiket. Tehát eléggé kimerültünk a vár és a várkert megtekintése után, így a várost már városnéző kisvonattal néztük meg, ahol, hangos beszélő tájékoztatott bennünket a látnivalókról. Elvittek egészen a szállásunkig ahol vacsora várt bennünket. Másnap reggeli után örömmel merültünk el a várfürdő vizében, majd kora délután indultunk hazafelé. Egy-egy ilyen alkalom még jobban össze tudja kovácsolni a közösséget. Este a vacsoránál és utána a szobákban beszélgetnek, történeteket mesélnek magukról, a családjukról, az élet dolgairól, jobban megismerik egymást közelebbről is. Hazafelé indulva betértünk a gyulai húsdiszkontba vásárolni az országos hírű termékekből ami, nekem egy kis csalódást okozott. Hazatérve, kicsit kipihenve az út fáradalmait, már másnap október 23án klubunk képviselői részt vettek városunk főterén a koszorúzáson, majd az ünnepségen, ahol mindannyiunk örömére régi kedves tagunk Szokolay Lászlóné Ancikát a Pro Urbe díjjal tüntette ki a város, évtizedekig a betegek érdekében folytatott lelkiismeretes munkájáért. További jó egészséget és erőt kívánunk Neki. Ancikát még külön is köszöntöttük klubunk összejövetelén, ahol megkóstolhattuk finom süteményeit. Az ember már idősebb korában nem szívesen mozdul ki otthonról, főleg nem messzire. Gondoljunk arra, hogy egye-

Az Óvárosi Nyugdíjas Klub

szeretettel hívja, várja elsősorban óvárosi nyugdíjasok jelentkezését. Összejövetel: kéthetente a Zenálkó Etel Közösségi Házban. Bálint Ilona klubvezető SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let, elnöke: Jankovits Már­ta Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2. Honlap: www.faluvedo.battanet.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta


14

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

Nem csak nevek egy emlékművön… „Száz halom őrzi az álmuk” címmel jelent meg a Hírhalom Könyvek kötete, amely az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára készült százhalombattai emlékekből, dokumentumokból városunk hősi halottainak tiszteletére. A könyv bemutatójára ünnepélyes keretek között került sor november 14-én a Zenálkó Etel Közösségi Házban. A rendezvény előtt a résztvevők gyertyagyújtással tisztelegtek az I. világháborúban hősi halált halt százhalombattai lakosok előtt. A folytatásban Sinka László alpolgármester, óvárosi képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd Balpataki Katalin történész előadása következett az I. világháború jelentős eseményeiről, kiemelve a helyi és a magyarországi történéseket. Megtudhattuk, hogy a százhalombattai bevonulók mely ezredekhez csatlakoz-

tak, mely hadszíntereken vettek részt a csatákban és hogy mennyire kevés információ jutott el ezután a családtagokhoz a frontokon harcolókról. A Muslinca Dalárda katonadalokkal emelte az est hangulatát, majd Jankovits Márta a kiadvány szerkesztője beszélt a könyv létrejöttéről és köszönte meg a közreműködőknek és

a kiadvány támogatóinak a segítségét. A rendezvényen Valentin Ferencné Kurán Júlianna elevenítette fel nagyszüleinek visszaemlékezéseit az adott korról és eseményekről, valamint Németh István osztotta meg szintén nagyszüleinek emlékeit a Matta-család életéről. Az emlékezés Jászay-Horváth Elemér: Indul a század című versével zárult, melyet József Rozsnyai Júlia színművésznő előadásában hallgathattak meg a résztvevők.


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

15

A Würth család története – 1. rész

A hatodik nemzedék Napjainkban a Würth család hatodik nemzedéke születik Százhalombattán, ami történelmi távlatokban nem nagy idő. Érdekes eredményre juthatnánk, ha egy településen belül megvizsgálnánk a viszonylag régóta folyamatosan helyben lakó családok történetét és keresnénk azokat az okokat, feltételeket, hogy az egyik család miért szóródik szét az ország területén, vagy hagyja el véglegesen hazáját, a másik pedig marad generációkon át. A földtulajdon a múltban a legnagyobb helyhez kötő tényező volt, de az én felmenőim közül a Würth család ezt nem mondhatja el magáról, mégis a hatodik generáció igyekszik megvetni a lábát Százhalombattán, mint azt már tették szép szüleink egészen más körülmények között. Az alábbi „családtörténeti” írásomnak nem célja pontosan kifejteni a hosszan tartó helyben lakás okait de gondolatokat adhat e témához. A családi emlékezet, ha egy nagyszülő és egy unoka megtalálja a hangot egymással 120-150 évet képes játszva átfogni, lényeges eseményeket az emlékezetben megőrizni. Ez a harmonikus kapcsolat az én életemben adott volt, ezért vállalkozom-e kis családi legendárium ismertetésére. Dédnagyapám, Würth József 1860ban született Dunaharasztiban, egy túlnyomóan német ajkú Pest megyei faluban, a Duna túlsó oldalán. Akkor már a család több mint száz éve lakta a falut. Dédnagyapám gyermekkora meglehetősen zaklatott lehetett és így a családi emlékezet igyekezett törölni az események részleteit. Tipikus példa erre, amit az előzőkben már megjegyeztem, nevezetesen „az unoka nagyszülő kapcsolat” amely ebben az esetben nem működött. A Dunaharasztin élő Würth család terménykereskedéssel, kisebb földek bérbeadásával foglalkozott. A szépapám Würth Antal jegyző volt a községben. Fia Lénárt, üknagyapám vállalkozásból igyekezett megélni. Fiatalon megházasodott, és amikor az első gyermeke

megszületett egy nagy üzleti lehetőség kínálkozott számára. „Olcsón venni és majd drágán jó haszonnal eladni”. A nagy reményekkel kecsegtető elv alapján mindenét pénzzé tette, azon terményeket vásárolt majd el is adta. Ez abban az időben történt, amikor az osztrákok az olaszokkal háborúztak. (Solferinói vereség, 1859. VI. 29.) A vevő a vásárolt terményeket külföldre vitte, a hadviselő feleknek értékesítette, de az elvitt árúért nem fizetett soha. Vállalkozó ősöm mindezt nem tudta feldolgozni, a szégyen és a tehetetlenség felőrölte, öngyilkos lett. Na ennek a részleteit törölte a családi emlékezet. A szomorú történetnek van egy százhalombattai folytatása és, hogy a kép teljes legyen, kicsit előre szaladok az időben. Az 1920-as években, amikor az öngyilkos apának a fia, Würth József (dédapám) aki Százhalombattán régóta megtelepedett, pár évvel halála előtt egy svájci banktól levelet kapott, amelyben közölték vele, hogy néhai Würth Lénárt számára letétbe helyeztek egy összeget, ami az eddig ki nem fizetett vásárlás ellentételezéseként a kamatokkal együtt várja a bankban. Valószínűleg feltétel volt az eredeti adásvételi szerződés bemutatása, de ilyen okmányt nem tudtak előteremteni. Örült a család és nagy nekibuzdulásukban rábízták az ügyet egy jogászra. Nem is kell mondanom, a pénz soha nem érkezett meg. Tanulság, ha szépapám derűsebben nézett volna a jövőbe, nem pusztítja el magát, az iratait gondosan megőrzi, harmonikus kapcsolatot tart a fiaival, unokáival, a ki nem fizetett ös�szeg „befordult” volna a családi kasszába javítva az utódok helyzetét. Würth Lénárt özvegye, lánykori nevén Würth Rozália (valószínűleg nagyon távoli rokonok lehettek) ismerte a Százhalombattán élő Gajárszkiakat. Ez a család a Dunán vízi molnár volt Érden és Battán. A terménykereskedők üzleti kapcsolatban álltak a molnárral sőt ba-

ráti viszony is kialakulhatott közöttük. Így ismerte meg Lénárt és Rozália fia, Würth József, Gajárszki Annát a későbbi feleségét, aki a hajdani Wejmola pékség helyén lévő házban született, ő lett az én dédnagyanyám, így olvadtak össze a Würthök és a Gajárszkiak. Az utóbbi család a Felvidékről származik, 1715ben Tordason írták össze őket mint lakosokat. Először Érdre majd Százhalomra kerültek (abban az időben ez volt a falu neve). Anna édesapja Gajárszki Lipót, édesanyja Sztanó Mária. A kislány korán árvaságra jutott még kis öröklött vagyonkájából is kiforgatták. Mielőtt az elárvult Gajárszki Anna és a félárva Würth József sorsát elindítanám útjukon, a családtörténet olyan részletével kell az olvasót röviden megismertetnem, amiből alig őrzött meg valamit az emlékezet. Ez az „alig” mégis valami halvány derengést nyújtott az időben visszafelé. Nagyszüleimmel még 1975ben készítettem egy hangfelvétellel rögzített beszélgetést, ahol azt mondja a nagyapám, hogy a Würthök nemesek voltak. 1987-ben a családdal Esztergomban voltunk, ahol valaki a Főtéren antikvár könyveket árult. Megakadt a szemem Kőszeghy Sándor Pest Vármegye fő levéltárosának kiadványán a „Pest Vármegye nemes családjai” című művén. Felütöttem a Würth névnél és ott találkoztam először a Verhenfels von Würth Ferenc kanonok nevével, utána jelzést, hogy milyen szám alatt található meg a Pest megyei levéltárban. El is mentem, találtam több kilóra való peres anyago,t amit a Dunaharasztin élő rokonok egymással szemben folytattak az 1800-as évek elején és az irat végén a néhai Würth György özvegye címerpecséttel zárja le az iratot. Ez volt a hiányzó láncszem. A kanonok nagybácsi személyét már könnyen lehetett azonosítani. 1703-ban született Klattauban, Csehországban, mint az ott élő német kisebbség tagja. Középiskolai tanulmányait Prágában folytatta, majd Rómáè


16 ban a Sapientia Egyetem teológiai fakultását végezte el. Mint felszentelt pap a teológia doktora került Alt-Bunzlauba plébánosként. Itt kereste meg Althan Károly váci püspök, hogy legyen személyes titkára. 1736-ban Vácon felsővárosi plébánossá, 1737-ben székesegyházi kanonokká, apostoli protonótáriussá, 1745ben Kerek településen, apáttá nevezték ki. Amikor Mária Terézia császár-és királynő Vácott járt, ő mondta a köszöntő beszédet a diadalkapunál, ami ma is látható. Idős korára mindenét a szegényeknek osztotta szét, Ő alapította a Vác szentkúti prépostságot. 1776ban halt meg. 1738-ban kérte idegen nemességének honfiúsítását. Ebben a kérelemben másik három testvérének Dénesnek, Jakabnak és Józsefnek is kérte ugyanezt, Utóbbi a tüzérségnél szolgált. Megjegyzendő, hogy a testvérek közül senki nem kapta meg a honosított magyar nemességet. Ezek közül egy vagy több testvér családja telepedett le Dunaharasztin és lett ősapja magyar földön a Würthöknek. Még egy érdekes adalék, hogy a kanonok Würth Ferenc 1770-ben elhívta Csehországból Würth Antal plébánost és az általa alapított szentkúti prépostság első emberévé tette. 1790-ben halt meg mint címzetes Ilda-i apát és apostoli protonótárius. Megjegyzem, hogy azokban az időkben, Csehországban még egy német származású papnak sem volt biztonságos a léte. Ekkor nagy tisztogatás zajlott főleg a németek kárára. Annyi még kideríthető, hogy a Würthök ősi fészke az 1388-ra datálható első iratok szerint Schafhausen és Báden-Würtenbergben volt. Foglalkozásukra nézve parasztok, szőlészek, esküdtek, templomszolgák, bírók voltak. Ennyi visszatekintés után kanyarodjunk vissza dédapámhoz, Würth Józsefhez, aki Dunaharasztin nincstelenné vált. Jobb híján kis segítséggel kitanulta a kovácsmesterséget, sőt egy akkor elvárt univerzális patkoló és gyógyító kovácsmesterképzést is kapott. Ez az állat egészségügyi feladatok ellátását is jelentette, főleg járványveszély esetén. 1885. november 26-án Érd Ófaluban házasságot kötött az előzőekben már bemutatott Gajárszki Annával. Tanuk voltak: Leszkovics Pál és Tóth József.

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER Würth Rozália napra pontosan 9 kilenc hónappal szülei házasságkötése után született, 1886. augusztus 26-án. Dédnagyanyám a házasságkötésüket követő 23 év alatt tizenhárom gyermeket szült, ebből 7 élte meg a felnőtt kort. Akkoriban igencsak nagy volt a gyermekhalandóság. Kovács dédapámnak sok vasat kellett elkalapálni, hogy ennyi éhes szájnak legyen betevő falatja. Soha nem éheztek, de rengeteg tésztás ételt ettek- mesélte nagyapám - amit át is mentettek a nagyanyám konyhájába. Amikor a házukkal szemben felépült a katolikus templom, és megkezdődtek a misézések 1910-ben, akkor dédnagyapám ugyanolyan rettenetes erővel ütötte a vasat az üllőn, hogy küldöncöt menesztettek hozzá mondván: „Würth úr az Isten áldja meg, ne verje már annyira a vasat legalább a mise alatt!” Persze próbált szegény dédnagyapám az új helyzethez alkalmazkodni és figyelemmel lenni a miserendre. Sajnos dédnagyapámról nem maradt fénykép, nagyapámat kérdeztem róla, vajon hogyan nézhetett ki? Azt mondta legalább 190 centiméter magas, erőteljes, nem kövér de izmos férfiú. Ma úgy mondanák, ha ránéz az ember egy”kétajtós szekrényt” lát. De hát, milyen is legyen egy kovács? Találkoztam az unokájával, született Würth Mária fiával Kirilla Bélával és azt mondta dédapám pont úgy nézett ki, mint a „papa”. Az emlékezet megtartotta azt az esetet, amikor a kocsmában volt és egy idegen férfi bele próbált kötni, na kapott egy olyan pofont, hogy csak az orvos tudta a nyakán a fejét visszafordítani. Valószínű ez az eset is bizonyítja, hogy dédnagyapám is, mint minden Würth hirtelen haragú, szangvinikus alkat volt. Amíg élt, konkurens kovács nem telepedett le a faluban, halála után többen is próbálkoztak. Elmondta nagyapám, apjának sok munkája akadt, a kisebb munkákért terménnyel fizettek a parasztok. Úgy is volt, hogy felírták a tartozást és az új terméskor fizették ki a patkolást, ekevas élesítést, ráfhúzást. Segítség sokszor kellett, még az 5-6 éves gyerekek is be voltak fogva, előbb a fújtatót bízták rájuk, később a vasat fogták, de ha nem a gyerekek, a feleség a Náncsi volt a

segítség. Még ezt is el tudta végezni a gyerekek, a háztartás, a szőlő és a gyümölcsös gondozása mellett. Tétlenül soha nem lehetett a dédnagyanyám. Vidéken, így Battán is, az iparosok is igyekeztek pár hold földre szert tenni, ahol saját szükségletükre minden megtermeltek. Dédnagyapám beszélt németül, a felesége is értette, de a családban magyarul folyt a szó, kivéve, ha nem a gyerekeknek való dologról volt szó, de nem is tanulták meg a nyelvet később sem. Vegyük őket sorban születési dátum szerint: 1886. augusztus 26-án született Würth Rozália, és itt átadom a szót Dr. Pfeiffer Ádámnak, a család ezen ágának élő legidősebb tagjának. Édesanyám révén tartozom a Würth családhoz. *** Nagyapám Tóth Sándor a Veszprém megyei Szentgálról került Százhalombattára, mint hentes és mészáros, ahol feleségül vette nagyanyámat, Würth Rozáliát (az előzőekből tudjuk, hogy Ő volt dédszüleink, Würth József és Gajárszki Anna legidősebb gyermeke). Az ő leányuk Ilona, az én édesanyám, és fiuk Sándor, nagybátyám. Dédnagyapánkat én sem ismerhettem, de dédnagyanyánkat, aki majdnem 90 évet élt, igen. Özvegyen, sokáig családi házuk egy szobájában élt (a házban Pál fia és családja is lakott), de napközben Rozi leányánál, nagyszüleimnél tartózkodott. A háború utáni éveire jól emlékszem, hiszen mi a szomszédban laktunk, gyermekként Ilike húgom is, én is sokat voltunk a nagyszülőknél, ahol nap-mint nap találkoztunk vele. Emlékszem, hogy, már közel a 90. évéhez, minden nap hátára vette puttonyát és kapájával ment a hegyre, a szőlőbe. Anna nap táján boldogan hozta haza az első szőlőfürtöket. Hogy melyik tőkén találta az első korai szőlőt, sohasem tudtuk meg. Már nagyon idős volt, amikor még ringatta a kocsiban, az 1951-ben született Sanyikát, Sanyi nagybátyám fiát. Dédszüleinkre büszkék lehetünk, hiszen a született tizenhárom gyerekből a hét felnőtt dolgos, becsületes életet élt, többen népes, rangos családokat hagytak maguk után. Nekem a hét testvér közül csak Mári


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER néniről (fiatalasszonyként meghalt), és Gyula bácsiról, (ő Dorogra került) nincsenek személyes emlékeim. Hozzám természetesen nagyanyám, Rozi mama állt legközelebb. Férje, nagyapám Tóth Sándor nagyon népszerű, kitűnő szakember volt, aki szakmáján kívül értett a paraszti munkához is. A hentes szakmát több battai fiatal általa sajátította el (akikről én tudok: fia Sanyi bácsi, sógora Antal bácsi, Kurán Pista bácsi, Stróbel Karcsi bácsi, Würth Pali). Igazi közösségi, társasági, bohém ember volt. Szeretett kuglizni, kártyázni, kitűnően biliárdozott, persze társaságban az italt sem vetette meg. Kisfiúként többször magával vitt kocsiján állatvásárokra, uradalmakba vágóállatot beszerezni. Minden kocsmánál, borkimérésnél megálltunk. Ő ivott egy kisfröccsöt, én kaptam egy málnaszörpöt. Ilyenkor szerzett információkat arról, hol van vágóállat eladó. Korai halála után utolsó lova még sokáig lassított, meg akart állni Fekete Miska bácsi kocsmájánál (a vasúthoz közel) vagy a Gyüre féle butellánál. Nagyanyám mesélte, hogy bizony előfordult, hogy kimaradt, különösen, ha Tóth (Bíró) Gyuri bácsi, vagy Tatáty bácsi (Csupics György) is vele volt. Bizony voltak vele nehéz napjai, de végig kitartottak egymás mellett. Persze nagyanyám kitűnő társa volt, jól vezette a háztartást, a gazdaságban, az üzletben is helytállt, összefogta szűkebb és tágabb családot, sőt a szomszédokat is. Mindennapos vendég volt náluk húga, Juli néni, Bori bácsi, gyakran jött Antal bácsi, Juliska néni, Pali bácsi és a gyerekei. A mama, Náncsi néni velük élt, csak aludni járt haza. Naponta ült a sparhelt mellett Szávka néni,a lépcsőn üldögélt Lehoczki Imre bácsi, a Mandró (fodrász). Gyakran ott volt Kanyó Katica néni, Popovics Szteván bácsi, Maria néni, Jevró néni, Ánó néni is. Édesanyám, édesapám szint otthon voltak a Mamáéknál. Húgommal, Ilikével én is gyakran voltam náluk. Hol a kukoricamorzsolásban, hol a frissen fejt tej elosztásában segédkeztünk, hol a szalmakazalban hancúroztunk. Téli vasárnap délutánokon kedves esemény volt a kukoricapattogtatás, a tűzhelyen. Nekünk, gyerekeknek, nagy élmény volt, amikor Juli néni az udvaron, szabad tűzön, rostában pattogtatta

a kukoricát. Ilyenkor Pali bácsi leányai, Nusi és Juci is velünk együtt falta a friss, forró csemegét. A ki nem pattogott, megpörkölődött magokat (cigányokat) megdaráltuk, kávét főztünk belőle, azzal kínáltuk a felnőtteket is. Sanyi nagybátyám csak édesapja halála után (1947) került haza a hadifogságból, eztán, amíg lehetett, működtette a vágóhidat és a húsboltot. Később a Földműves szövetkezet alkalmazottjaként tette ezt. Feleségül vette Vlukovszki Annát (Nunci néni). Ők együtt laktak szomszédunkban, nagyanyánkkal. Már egyetemista voltam, amikor nagyanyám időnként a zsebembe dugott egy kis zsebpénzt csekély jövedelméből. Később gyakran kérdezte, hogy fiam, mikor nősülsz már? Szerencsére megérte, hogy megtörtént, nagy megelégedésére. Édesapám nagynénje, Évi néni utolsó éveit nálunk töltötte. Míg édesanyám a boltban dolgozott, nagyanyám és Évi néni befejezték az ebéd főzését, amit ő reggel előkészített. Egyszer, amikor szüleim egy szép nyári napon, a déli zárás után hazajöttek ebédelni, hallották, amikor a két néni beszélget teraszon. Nagyanyám mondta: Jó volna már meghalni! Mire Évi néni: Amikor ilyen szépen süt a nap, akarsz te meghalni? Néhány év múlva mindkét néni itt hagyott bennünket. Rozi mama temetésére a családtagok felmentünk a temetőbe, a szertartás alatt Sanyika észrevette, hogy fekete kutyájuk is ott állt a gyászolók között. Megható volt látni, hogy a hűséges kutya is elkísérte utolsó útjára a valóban szeretetre méltó gazdáját, a mi drága nagyanyánkat. A még élő utódok közül, rajtam kívül, már csak Györeiné, Margit néninek lehetnek emlékei nagybátyáról, Würth Józsefről. Először 1937. január 10-én találkoztunk, amikor engem kereszteltek, ugyanis felesége Rózsi néni és ö voltak az én keresztszüleim. Erről a napról egy máig őrzött emlékem van. Egy aranylánc, egy könyöklő (Murillo) angyalkát ábrázoló medállal, hátoldalán a felirat: Keresztanyutól 937. I. 10. Ők Budapesten éltek. A negyvenes évek elején többször látogattak Battára, azokról a találkozásokról már vannak halvány emlékeim.

17 Az ő fiúk Jóska, iskolázott, jóvágású, kitűnő táncos, igazi úrfi volt. Fiatalon nősült, de rövidesen elvált. Sajnos tüdőbajos lett, szülei halála után betegen egyedül maradt. A háború után nagyanyámék befogadták, aztán hamar őt is elvitte az akkor halálos kór. Édesanyám sokáig látogatta a szülők és az ő sírját is a Kerepesi úti temetőben. Pali bácsiról is vannak gyermekkori emlékeim. Teherautót vezetett, bizonyára a téglagyárit, amikor egyszer maga mellé ültetett néhány métert autózhattam, amit nagyon élveztem. Felesége halála után új asszonyt (mostohát) hozott a házhoz. Közös gyerekük is lett, de betegségét látva az asszony továbbállt, magára hagyta a még kiskorú gyerekekkel (Juci, Nusi, Józsi.). Ezután érkezett haza édesapjuk ápolására, hamarosan árva testvérei gondozására a későbbi Györeiné, Margit. Erről az időről, az ő háború előtti és alatti életéről, valamint hat testvére sorsáról, saját családjáról, gyermekeiről (Jancsi, Laci, Jutka), unokáiról, jelen napjairól bizonyára szívesen személyesen beszámol. Margitot, mint a Würth család legidősebb élő leszármazottját nagyon tisztelem. Ismerem háború utáni küzdelmes, áldozatos éveit. Tudom, hogy egymaga hogyan gondoskodott testvérei életének sínre állításáról (Feri, Józsi, Juci, Nusi). Rózsi nővére messze, vidéken élt, Pali öccse hadifogságban volt, rájuk nem számíthatott. A háború előtti viszonylag jó, a háborús alatti küzdelmes, rémregénybe illő éveiről akkor mesélt nekünk, amikor feleségemmel, Grétivel nemrégen meglátogattuk őt. Azóta a korábbiakhoz képest is még inkább tisztelem. Antal bácsiék nagyon közel álltak a mi családunkhoz. Többször jártam náluk még a téglagyári lakásukban (Antal bácsi ott dolgozott, mint gépész-kazánfűtő), a hegyen épült családi házukban sokszor. Ez időben Antal bácsi hazafelé mentében, szinte naponta benézett nagyszüleimhez, (Rozi mama a legidősebb testvére) gyakran hozzánk is, Juli nővéréhez (Boriékhoz) is. Névnapokat, születésnapokat, disznótorokat még később is együtt tartottunk. Pista fiuk asztalos szakmát tanult Budapesten (gyermekei Ildi, Irén, Pisti), Anti édesapám tanítványaként kereskeè


18 dő lett a Hangyánál, velünk volt a front alatt is, amikor egy aknaszilánk halálát okozta, 20 éves volt. Ilonka fiatal leányként édesanyám mellett tevékenykedett Ilike húgom születése idején, sőt utána is (gyermekei István és Jutka). Sanyi is asztalos lett, nagyon fiatalon nősült (gyermekei Marika, Zsuzsi, Anti) ). Igaz, hogy Würth Mári nénit és Würth Gyula bácsit személyesen nem ismerhettem, de családjaikat igen. Mári néni férje, Kirilla Mihály bácsi többször járt nálunk. Az ő fia Kalocsai (Kirilla) Béla kötő kisiparos lett Újpesten. Feleségével, Jolival és Béci fiával nyaralót vásároltak Dunafüreden. Ez időben szinte minden héten meglátogatták a rokonokat. Mi is többször vendégeskedtünk náluk. Gyula bácsi Vámosra magyarosított, Dorogon telepedett le, ott születtek gyermekei: Gyuszi, Laci és Évi. Mindhárman többször jártak Battán nagyszüleimnél (hozzájuk minden rokon bejáratos volt!), Évivel van egy gyermekkori közös fotóm is. Nagyszüleim Tóth Sándor és Würth Rozália gyermekei az édesanyám Tóth Ilona és nagybátyám, Tóth Sándor. Édesanyám 1934-ben ment feleségül édesapámhoz, Pfeiffer Ádámhoz. Ő egy 6 gyerekes bonyhádi, sváb kőműves mester fia, aki 1931-től 1945-ig a százhalombattai Hangya szövetkezet üzletvezetője volt, majd öt évig saját üzletet működtetett a mostani házunk helyén állt öreg házban. 1950-ben visszakerült az egykori Hangya üzletbe, amely már Földműves szövetkezet, majd Áfész, végül Népbolt néven működött. Ebben az üzletben az évek során számos battai fiatal tanulta meg tőle a kereskedő szakmát: Tóth Miska (Kecsa), Tóth Laci (Basa), Würth Anti, Jászberényi Pityu, Horváth Miska, Versits Jancsi, Vlukovszki Matyi, Sinkó Ági. Több évig vele dolgozott édesanyám, Reisz Ibi néni, Weimoláné Dubecz Irén, Menyháziné Krebsz Elza, Csiszérné Tóth Juci néni, Hóborné Vlukovszki Erzsi, Horváthné Simon Marika. Valamennyien ismert Battaiak. A dolgozók változtak, de Ő maradt, 1970-ben, 65 évesen ment nyugdíjba. Ezután szívesen vállalta egykori dolgozója, Simon Marika áruházvezető invitálását az egyik lakótelepi üzletbe az adminisztráció végzésére. A boltban sok régi, egykori vevőjével, ismerősével találkozhatott, beszélgethe-

SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER tett, ez öröm volt számára. Egészen 80 éves koráig, heti két napon végezte ezt a munkát. Jólesett neki a méltó elköszönés. Édesanyám házasságuk kezdetétől végig mellette dolgozott a pult mögött, hol fizetetésért, hol anélkül, szükségből, miközben példamutatóan gondoskodott a családról. Legendásan kitűnő házias�szony volt. Nálunk is gyakori vendégek voltak rokonok, barátok, akik sokszor dicsérték, emlegették, Ica néni ízletes ételeit, nagyszerű süteményeit. Tőle örömmel szerzett tapasztalatot Ilike húgom, feleségem Gréti, sőt én is, hiszen mindannyian részt vettünk a család munkamegosztásában. Édesapám 85, Édesanyám 82 évesen hagyott itt bennünket. Ilike húgom néhány évig kórházban dolgozott diétás nővérként, miután esti tagozaton diplomát szerzett az Élelmiszeripari Főiskolán, nyugdíjas koráig megbecsült kutatója volt az Országos Élelmiszeripari Tudományos Intézetnek. Férjével, Szalma Istvánnal Budapesten lakott, de hozzánk hasonlóan szinte minden hétvégén itthon voltak a szeretett szülők házában. Alig lett nyugdíjas, amikor kiderült, hogy megtámadta a rettegett daganat. A műtét után csaknem két évig jól volt, de sajnos nagyon fiatalon, 56 évesen itt hagyott bennünket. Fájdalmunkban csak az jelentett megnyugvást, hogy édesanyánk, aki már két éve meghalt, nem érte meg hőn szeretett lányának halálát. Férje, Pista sógorom, azóta is szoros kapcsolatban van velünk. Sanyi nagybátyám fiatal évei egy részét katonáskodással, hadifogsággal töltötte. Későn nősült, felesége Vlukovszki Anna (Nunci néni). Gyermekeik Sándor és Anikó. Sanyi családjával Dunaújvárosban él. Felesége Ica, gyermekei Anita és Laci, mindketten családosak. Anikó ügyes virágkötő mester, férje Sinka Laci világot járt sportvezető, Százhalombatta alpolgármestere. Fiuk Tamás. Rólam annyit, hogy 16 éves koromban egy váratlanul jött veseműtét derékba törte remélt sport pályafutásomat (15 évesen a battai felnőtt focicsapat kapusa, jó röplabdás, atléta voltam). Érettségi után dolgoztam, majd 1957 bekerültem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

karára, ahol 1962-ben kémia-biológia szakos közép iskolai tanári diplomát szereztem. Az alapítók egyikeként az Érdi Vörösmarty Gimnáziumban 11 évig tanítottam. Három osztálynak, bennük több battai diáknak, voltam főnöke, igazgatóhelyettesként hozzájárultam a fejlesztésekhez, a hagyományok megteremtéséhez, a kémia-biológia speciális tagozat megszervezéséhez, működéséhez, mint kémia szakfelügyelő Pest megye kémia tanárainak szakmai támogatásához. Ezután a Dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium igazgatója, majd a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium tanára voltam. 1977-ben az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium kémia vezetőtanára lettem, ahol kémia szakos tanárjelöltek tanítási gyakorlatát vezettem. Munkakapcsolatba kerültem az Egyetem kémia szakmódszertani csoportjának tanáraival, ekkor doktoráltam, szakcikkeim, tankönyveim kerültek kiadásra. 1989-től nyolc évig nyugállományba kerülésemig a rangos intézmény igazgatója lehettem. Kapcsolatom azóta is megmaradt az iskolával. Rendszeresen szervezem a nyugdíjas tanárok programjait, részese vagyok a hagyományok ápolásának. Kapcsolatom az érdi Gimnáziummal is töretlen, főleg érettségi találkozók és az Öregdiák Egyesület meghívásainak teszek eleget. Megtisztelő feladatként, nyugdíjba vonulásom óta rektori felkérésre tagja vagyok a végzős kémia tanárok államvizsga bizottságának. 2011 évben, hetvenöt éves koromban tanári tevékenységem elismeréseként Rácz Tanár Úr Életműdíjat kaptam. 1967-ben nősültem, feleségem Gréti, a mai napig hűséges, szertő társam, Budapesten élünk. Gyerekünk sajnos nincs, így nálunk nem folytatódik a Würth család története. Százhalombattához, a családi házhoz ragaszkodunk, reméljük, még néhány évig élvezhetjük a szülőktől örökölt, általunk karbantartott házat, a szépített környezetet, a battai emberekkel való kapcsolatot. A szülőkkel, húgommal, a sok rokonnal, baráttal, ismerőssel sajnos már csak a temetőben „találkozhatunk”. Németh István (A következő számban folytatjuk)


SZÁZHALOM • 2014. NOVEMBER-DECEMBER

19

Összefogás Ádámért! Lapunkban már többször adtunk hírt Soczó Ádámról, aki, 18 évesen 2006. szeptember elején súlyos balesetet szenvedett. Még ma sem tudni, milyen okból, de kiesett egy robogó vonatból. Nagyon súlyos sérülésekkel került kórházba ahol, több hét kóma után ébresztették fel. Egész napos ápolásra szorul, édesanyja ezért otthon maradt vele. A keresetkiesés és a drága kezelések teljesen kimerítették a család anyagi lehetőségeit, pedig a kezelések nagyon jó hatással voltak Ádám állapotára. Több civil szervezet is jótékonysági koncertekkel igyekezett segíteni, amiből több kezelést is ki tudtak fizetni. Azonban ez a pénz is elfogyott és Ádám állapota a kezelés nélkül újra romlani kezdett. Ezt tudva az Ifjúsági Műhely és Tápai Mónika jótékonysági koncertet szervezett Soczó Ádám javára 2014. december 5-én az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Házban. Tápai Mónikát kérdeztük a koncert résztvevőiről. - Felléptek az ifjúsági Műhely fiataljai, Házi Tamás és a Batta Balett Stúdió növendékei, továbbá Ádám régi zenésztársai, a Fúvós Barátok Egyesületének tagjai is. A színes produkciók mellett Varga László százhalombattai fiatal képzőművész felajánlott képe is gazdára talált. A képet 20 000 Ft-ért kiáltotta ki a készítője, amelyre sokáig hárman licitáltak, és végül 35 000 Ft-ért Benedek László és testvére Ferenc vásárolták meg, ezzel is támogatva Ádámot és a családot.

- Mennyien vettek részt a koncerten és milyen eredménnyel zárult? - A közel három órásra sikeredett telt házas rendezvény során 282 700 Ft ös�szeg folyt be, amelyet a szülők vehettek át a szervezőktől. Az est folyamán előkerült Ádám utolsó rajza László Bandy jóvoltából, amelyet a SZIKE-ben készített a baleset előtt né-

hány héttel. A rajzról a szülők nem tudtak, így óriási meglepetést okozott számukra. Molnár Ildikó pedig a közelgő újév miatt, egy 2015-ös falinaptárral ajándékozta meg a szülőket, amely Ádám 12 db legjobb rajzából készült. - Terveznek-e további lépéseket Ádám támogatására? - Igen, ezzel nem ért véget, mert a kezelések rendkívül drágák. A városban több ellenőrizhető helyen gyűjtőpontok lesznek annak érdekében, hogy a támogatás folyamatossá válhasson. El kell még mondanom, hogy a fiatalok rendkívül lelkesen vállalták a fellépést. Még tovább is mennek, mert a közelgő ünnepek alkalmából néhány fiatal meglátogatja Ádámot és megörvendeztetik a

zenéjükkel. A baleset előtt ő is trombitált. Állapota miatt helyhez kötött így a jótékonysági koncerten nem vehetett részt. Köszönjük a Barátság Kulturális Központ segítségét, mert biztosították a helyet rendezvényünkhöz, és színházjeggyel lepték meg a szülőket, Sipák Máriának a gyönyörű virágdíszekért és mindenkinek, aki fellépésével, vagy részvételével támogatta Ádám gyógyulási esélyeit. Erre nagyobb lesz az esély, ha a támogatás folyamatos. Ezért lapunkban közzé tesszük azt a bankszámlaszámot, amelyre a támogatásokat utalni lehet.

OTP Bank 11773425-30159028 A Százhalom szerkesztősége


Profile for Faluvédő Egylet Százhalombatta

Százhalom - 2014. november-december  

Százhalom - 2014. november-december  

Advertisement