Page 1

Százhalom Dél-Afrika lett az otthonom

Higgyünk a jóban

Nyelvtudásunk a megmaradásunkat őrzi

V. ÉVF. 49. SZÁM

2017. SZEPTEMBER

Ősz a halmok alatt

Fotó: Pap Miklós

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

A TARTALOMBÓL: Dél-Afrika lett az otthonom – Beszélgetés András Imrével • Higgyünk a jóban – Szabó Gábor Közösségért díjas • Szvoboda Vidoszava: Nyelvtudásunk a megmaradásunkat őrzi • Látogatók és családi napok a Régészeti Parkban • Osztálytalálkozó: Pfeiffer Ádám tanár úrnál • Dunamenti történet II.


Októberi

PROGRAMAJÁNLÓ BARÁTSÁG KULTURÁLIS KÖZPONT DUMASZÍNHÁZ „Nincs idő gólörömre” – Bödőcs Tibor önálló előadása Időpont: 2017. október 10. kedd, 19:00 Helyszín: Barátság Kulturális Központ – Színházterem vendég: Tóth Edu Jegyek elővételben a Barátság Kulturális Központban és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kaphatók. belépődíj: 3.100 Ft

Csodás ókori romok, gazdag múzeumok, paloták, hangulatos bazárok, mecsetek templomok, fürdők, nyüzsgő nagyvárosok, múltba révedő falvak. előadó: Hegedüs Dezső belépődíj: 500 Ft

JAZZ ÉS BOR Borkóstoló és koncert Időpont: 2017. október 13. péntek, 17:30 Helyszín: Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont SZAKCSI LAKATOS BÉLA ÉS FREEDOM JAZZ QUARTET 17.30-18.30 Borkóstoló 19.00 Szakcsi Lakatos Béla és a Freedom Jazz Quartet Kóstolójegy: 1.000 Ft Koncertjegy: 2.000 Ft

Világjáró battaiak- Irán és a 2500 éves Perzsa Birodalom

ÓVÁROSI SZÜRETI CSALÁDI NAP

Időpont: 2017. október 12. csütörtök, 18:00 Helyszín: BKK kamaraterem IRÁN ÉS A 2500 ÉVES PERZSA BIRODALOM.

Időpont: 2017. október 15. vasárnap, 10:00 Helyszín: Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház A Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban évek óta szervezzük a családi napokat. A tematikus napokon együtt játszik szülő, nagyszülő és a gyerekek. A résztvevőknek közös élményben van részük, megtanulnak együtt játszani. Az izgalmas interaktív játékokon és a kézműves foglalkozásokon megismerhetik, kipróbálhatják az elfeledett kézműves praktikákat. belépődíj: családonként 500 Ft

„MATRICA” MÚZEUM 2017. október 10., kedd Ferenczi Illés Koszorúzási ünnepség és Időszaki kiállítás megnyitó 2017. október 14., szombat SZEZONZÁRÓ – ”Egy reggel itt a tél.” 2017. október 30., hétfő MiniTábor az ősz szünetben)


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

3

Szabó Gáborral beszélgettünk

Higgyünk a jóban Százhalombatta város Önkormányzata 3/2015. (II. 20.) rendeletében Közösségért Elismerő Oklevél adományázásáról döntött. A díjat azok a százhalombattai személyek kaphatják, akik kiemelkedő módon vesznek részt egy-egy közösség építésében, vezetésében, akik az átlag városi polgároknál többet vállalnak, többet tesznek a közösségért. A díjat 2017-ben Vezér Mihály polgármester a Battai Napokon adta át a díjazottaknak. Közösségért díjat kapott a 8. sz. választókerületben (Óvárosban) Szabó Gábor,az Óvárosi Papírkutyák Baráti körének vezetője. - Mondana néhány szót magáról? Honnan a kötődés a városhoz és ezen belül az Óvároshoz? - Kisebb megszakítással gyakorlatilag életem felét Százhalombattán éltem le. Tizenegy éve lakom az Óvárosban a családommal. Szeretek itt lakni, soha nem költöznék el innen. Vendéglátó ipariszakközépiskolát végeztem – nemrégiben volt a 25 éves érettségi találkozónk –, de nagyon rövid ideig dolgoztam a szakmámban. A vendéglátás nem családos embernek való. Mi három gyereket nevelünk a feleségemmel. 16 éve gépkocsi vezetőként dolgozom. Teherautót vezetek, régebben országon belül messzebbre is mentem, mostanábanDél-Buda és a környék, amit bejárok. Szeretem ezt a munkát. Reggel négy-ötkor kelek, de már délután kettő-háromra végzek. Így marad időm a családra és sok minden másra is. - Óvárosi Papírkutyák Baráti Kör – honnan a név, mit takar, hogy kezdődött? - Bő öt évvel ezelőtt egy kedves barátom szólt, hogy kellene néhány ember a sárkányhajó csapatba. Így kezdődött. A név onnan származik, hogy a mi csapatunk nem volt igazán jóban az alkohollal, ma sincs. Így megmaradt a név. A csapat magja az Óvárosból került ki, de mára már szélesedett a kör. Van tagunk a város egyéb részeiből, Martonvásárból, Érdről, Tárnokról, Budapestről is. Kezdetben húsz fővel indultunk, de mára már közel ötven fő ült már a hajóban. Nem igazán gondoltam először arra, hogy én lehetnék a vezető, de kellett valaki, aki megmondja hogyan, merre, és a többség engem kérdezett így végül bevállaltam. Kezdetben furcsa volt, de mostanra már beidegződött. Jó érzés, hogy 40 éves fejjel irányítani tudok. - Hogyan működik a szervezés, nem lehet

egyszerű ennyi helyről összetoborozni az embereket? Különösen, hogy már nemcsak sárkányhajós programokat szervez. - Hosszú ideig telefonon, illetve személyesen hívtam össze a tagokat, de kb. másfél éve a szervezés nagy része a Facebook oldalunkon zajlik. És valóban, ma már szá-

mos városi megmozdulásra tudom mozgósítani a Baráti Kör tagjait. Legyen az akár egy óvárosi, városi családi rendezvény, vagy egy foci kupa, vagy akár szemétszedés az Óvárosban. - Van valamilyen hivatalos forma, egyesület, stb., amelynek keretében működnek? Nincs. Bár az év elején felmerült, hogy alapítsunk egyesületet, de a nyáron végiggondoltam, megbeszéltem a barátokkal és arra jutottunk, hogy inkább nem. Marad a

baráti társaság – fele akarta volna, fele nem – de aki nem akart, nem maradt volna velünk. Senkit sem akarunk elveszíteni. Ha öt és félévig így jól ment, miért változtassak rajta? Mindent meg tudunk oldani így is. Nem akarom, hogy keserű legyen bárkinek szájíze, ha más a véleménye. Ne érezze senki kötelességnek. Így jobb. Ha valamit akarunk, az úgy is meglesz. Viszont, ha van egy egyesület nagyobb a támadási felület, pályázati pénzek elköltése, stb. Ezt nem szívesen vállalnám fel. - De pénzre azért mégiscsak szükség van időnként. Honnan, miből teremtik elő? - Összedobjuk. Ha valamire pénz kell, a barátok összeadják. Nagyon sok programon ott vagyunk a városban, a sárkány-

hajó versenyeken kívül is: főzőverseny, Batta Bringa. Vagy például a VSZK által szervezettPapírrepülő, Papucsrugó és Kártyalapdobó verseny, ahol mindig családias a hangulat, a gyerekek is nagyon élvezik. Ez utóbbi tavaly pont Mikulásra esett. Ebből jött az ötlet, hogy dobjunk össze pénzt és minden 14 év alatti gyereknek, aki eljött adjunk csomagot. Így is történt és igazán nagy siker volt. è


4 (Folytatás az előző oldalról) De beszálltunk például – szintén a barátok által összeadott pénzből – a tavalyi Mikulás Slam Poetry díjazásába is, sőt egy különdíjat is adtunk Nagy Gábornak, akinek a produkciója legjobban megfogott bennünket. A fiam focizik és én az utóbbi időben a százhalombattai foci csapat ifjúsági szurkolóinak is segítek. Ők a VUK SE-ben fociznak, de ott vannak minden felnőtt meccsen és kiteszik a lelküket a csapatért. Öröm nekik segíteni. - Ez nem kevés munka, mi hajtja, mi a cél?

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER - A cél csak annyi, hogy jó látni a közösséget, jó látni azt, hogy jól érzik magukat együtt a baráti kör tagjai. A családok számára szervezettközös programok mindenkinek örömet szereznek. Gyakran van, hogy hétvégén nehéz felkelteni a gyerekeket egy-egy rendezvény kedvéért, de estére, mindig az fogalmazódik meg, hogy megérte. A gyerekek azt mondják, ez egy jó nap volt. Ezért pedig érdemes dolgozni. A Díj odaítélésében nagy szerepe volt a foci kupának, amit a Battai Napokra most már harmadik alkalommal én szerveztem. Szerencsés vagyok, mert maximálisan élvezhetem a családom támogatását. A

feleségem nagyon sok mindent levesz a vállamról, hogy legyen időm ezekre a dolgokra. Azért örültem Sinka Laci felterjesztésének, mert így többen is látják, amit csinálunk. Többen is tudnak rólunk. Látják, hogy így is lehet. - Van valami, amit az olvasóinknak üzenne? - A mai világban gyakran sokkal több teret kap a rossz, mint a jó. Talán azt üzenném mindenkinek, fel a fejjel, ne szomorkodjon senki. Keressenek, találjanak valamit, ami jó és higgyenek benne. -rame-

Nyár a múzeumban és a Régészeti Parkban

Látogatók, családi napok Az idei nyarunk is mozgalmas volt! Más évekhez hasonlóan, idén is a tanév végi tanulmányi kirándulások célpontja volt a Régészeti Park. Június közepéig napközben színes, csivitelő gyerekcsoportok vonultak fel és alá a Parkban, kopácsolás hallatszott a kézműves épületből, lepény illata szálldosott a levegőben. A nyár folyamán, a hónapok 2. szombatján a már megszokottnak nevezhető Családi napok eseményei zajlottak. A római kori katonák életét megjelenítő hagyományőrző csapat is tábort vert a parkban. A meglett férfiak és fiatalemberek latin nyelvű vezényszavakra, nehéz katonai felszerelésben masíroztak a halmok között. A közönség nagy figyelemmel követte a csapat mozgását… Az augusztusi családi napunkat viharos erejű szél tette emlékezetessé. Szerencsére, a bronzkori, vaskori épületeink tetőzete ellenállt. A régész-munka egyes fázisaiba tekinthettek be a rendezvényre érkező családok. Lehetett „játék-ásatásból” származó földet szitálni. A szitán kicsi és pici tárgydarabkák, csontszilánkok és magocskák akadtak fenn. Ezeket az értékes leleteket beírtuk egy táblázatba és arról beszélgettünk, melyik miről „mesél”. Az egészen pici maradványokat mikroszkóp alatt is megnézhették az érdeklődők, belekóstolva a régészt segítő archeozoológus és archeobotanikus munkájába. Július elejétől angol beszédtől lett hangos a múzeum épülete. Miközben a bronzkori földvár ásatásán, a nyári forróságban

Dr. Vicze Magdolna múzeumigazgató vezetésével magyar, angol, holland régészek és egyetemi hallgatók dolgoztak szorgalmasan, ugyanakkor egyes kutatók a múzeum kertjében, a pincében és a padláson is kis kutatóhelyeket alakítottak ki. A földvár bronzkori rétegeiből gyűjtött kavicsokat vizsgált egy amerikai egyetemi hallgató. A házak építőanyagát, a paticsdarabokat mérte és dokumentálta egy angol egyetemista. Egy másik mosolygós angol lány színes gyurmával és adatlapokkal járt körben, ujj-nyomokat és kéznyomokat gyűjtött egy egyetemi dolgozathoz. Ezek az adatok segíthetnek a kerámiakészítő, a házakat agyaggal betapasztó bronzkori emberek közelebbi megismerésében. Talán egyszer pontosan megtudhatjuk, hogy mely munkát végezték nők, és melyiket férfiak. Dr. Joanna R. Sofaer egyetemi profes�szor a múzeum egyik termében a 10 óriási asztalra kikészített bronzkori kerámia halmait faggatta, miközben lenyűgözött minket, milyen szépen halad a magyar nyelvtanulással. Egy hétig kereste a DNSmintavételre alkalmas állatcsontokat egy másik szakember. Magyar nyelvű beszédet is lehetett hallani. Az egyik helyszínen lelkes gimnazista lányok fogkefével, körömkefével és vízzel tisztították a földvár ásatásból származó kerámia- és állatcsont töredékeket, követ és kavicsot. A megtisztított leletanyaggal tudnak majd a szakemberek tovább dolgozni. Egy további helyszínen szinte strand-

hangulat alakult ki. Folyó víz segítségével mosták át az ásatásból származó földmintákat szintén középiskolás százhalombattai fiatalok. A különböző lyukméretű szitákon egészen pici maradványok gazdag kavalkádja akadt fenn: bronzkori, tehát nagyjából 4000 éves növényi maradványok, gabonaszemek, csontszilánkok, agyagmorzsák. Mindebből a korabeli élővilág, a természetes és termesztett növények, halak és madarak, egérfélék különböző egyedeit lehet azonosítani. Ily módon a bronzkori földvárban folyó kutatás az akkori természet történetére is gazdag információkat szolgáltat. Fennakadtak még a szitán ember által készített tárgyak maradványai is, pl. fanyelű sarlóba való kőpengék, pici csontkorongok, nagyon apró kerámiadarabok is. Augusztusban a Summerfest rendezvény színes-mozgalmas nyitó vonulásában múzeumi dolgozók és önkéntesek jelenítették meg a bronzkori és vaskori elődöket. Lelkes önkéntesek, és múzeumi dolgozók öltöztek be az általunk készített őskori jellegű gyapjú-ruhákba, bőr bocskorokba. Nyár végére pontot tehettünk egy nagy munka végére is. Okos telefonokon futtatható kincskereső játék, és mintegy 300 (régészeti, néprajzi, történeti) tárgyat tartalmazó digitális katalógus anyagát készítettük el. A program hamarosan működni fog a „Matrica” Múzeum állandó kiállításában.

T. Németh Gabriella régész


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

5

„Kócos kis régészek vagyunk” Talán nem hangzik nagyképűen a tábori indulónk refrénjének első sora. A Régészeti Parkban a táborok idején a gyerekek mindig valamilyen szerepbe képzelhetik magukat. Kit jobban, kit kevésbé, a történelmi vagy régészeti téma általában magával ra-

kicsik, hanem a nagyobbak is becsben tartottak. Így végig megmaradt érdeklődésük, izgalommal teli várakozásuk, mit találnak vajon ásatás közben. Jól tudták használni az eszközöket, odafigyeltek a munkájukra és egymásra is. Gabi néni pedig a te-

gadja a gyerekeket. Így volt ez most is júliusban és augusztusban. Az első tábor ottalvós éjszakáján és utolsó napján hagyományőrző – vagy a gyerekek szavával igazi – római katonák is részt vettek. A gyerekek közül azon a héten nem mindenkinek volt kedve kézműveskedni, inkább futottak és játszottak állandóan. A korszakot is játékkal ismertük meg a Múzeumban. A katonák érkezésével, bemutatójával, közös programjával mégis életre kelt Matrica. A bátorságpróbán katonák is tagjai voltak a csapatoknak, ez újfajta és nem mindennapi élményt nyújtott a gyerekeknek. Imádták ezt ők is, a katonák is, mi is. Takarodó hangjára aludtunk el, reggel ébresztőt fújt a katonák kürtöse. A tábort követően szombaton családi napot tartottunk, a X. Gemina Legio ezen is bemutatta a korabeli katonai életet, a felszerelést, a ruházatot, az ételeket és a harcászatot. Augusztusban népszerű volt a régészet témája. Régészeti „feltárásunk” csak a tábor utolsó két napján volt T. Németh Gabriella régész vezetésével. Addig viszont a szerszámokkal, a leletekkel, csomagolásukkal, mosásukkal, a restaurálással ismerkedtek a gyerekek. Első nap még saját ásatási vödre is lett mindenkinek, amit nemcsak a

vékenységük közben nemcsak instrukciókat adott, hanem szóban becsempészhetett néhány ismeretet a régészet tudományáról. Ebben a táborban a gyerekek rengeteget kézműveskedtek, élvezettel vették a ke-

zükbe a ritkán használt alapanyagokat, a megunhatatlan agyagot és rezet, a kagylót és csigát, a fonalat. Ezért a táborzáróra tele is tudták pakolni a vödrüket. Volt még a táborunkban élő zene és közös éneklés, induló, melynek a címben is idézett szövegét az önkéntes középiskolások írták, és melynek volt hangszeres kísérete, sok játék, édesség, vidámság. Mozgalmasságát talán az is mutatja, hogy a bátorságpróbát megszervező és lebonyolító önkéntesek kicsit korábban elaludtak, mint szoktak. Itt is csak megköszönni tudjuk a segítségüket, kamaszos, kedves és szórakoztató jelenlétüket. A tábort nem lehet rutinból szervezni és megtartani. Persze, van benne, amit igen, ebédet és jégkrémet kell rendelni, hivatalos levelet kell írni és dokumentumokat fogalmazni, gyűjteni, de a tartalommal, a napok alakításával mindig igazodni kell a gyerekekhez, az életkorukhoz, a nemek arányához, ahhoz, hogy mennyire pihenték már ki a sulit, voltak-e nyaralni, sőt, ettek-e, ittak-e eleget már aznap. Ez pedig nehéz, de gyönyörű, örömöt jelentő feladat nekünk, felnőtteknek. Az a legfőbb törekvésünk, hogy a gyerekek egyénként és egy közösség tagjaként is jól érezzék magukat.

Tóth Zsuzsanna múzeumpedagógus „Matrica” Múzeum


6

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

Jövőre veletek, ugyanitt

Osztálytalálkozó Ádám, azaz Pfeiffer Ádám tanár úr augusztus 18-án látta vendégül, azokat a régi diákjait, akiknek osztályfőnöke volt először az érdi zárda épületében, majd a vadonatúj iskolában, a későbbi Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Akkoriban, 1962-ben a középiskola első osztályát kezdő diákok és a fiatal 25 éves osztályfőnök között az a 8-9 év igencsak soknak számított. A most ősz hajú tanár urat igencsak beérték a diákjai, a tisztelet megmaradt, de a Tanár Úrból Ádám lett. Az egyik diákja Antunovits Antal, Anti, feltett a népszerű közösségi oldalra jó pár képet erről a találkozóról. Őt faggatom most, meséljen a képek alapján igen jól sikerült találkozóról. Régi ismeretségünk okán a beszélgetést tegeződve folytattuk: - Anti, te tőzsgyökeres érdi családból származol, ahol addig a gyerekek, ahogy Battáról is, ha több középiskola közül szeretett volna választani be kellett járni Pestre. Magamról, tudom, hogy az utazás órákat vett igénybe. Az általánosban már ide adtad be a felvételi kérelmet, vagy voltak más terveitek is a szüleiddel? - Nekem szerencsém volt, mert a zárda épületével szemben laktunk. Édesanyám nagyon örült, hogy nem kell sokat utaznom, és ide adta be Székely Andor igazgató

úrhoz a jelentkezésemet. A zárdának igen érdekes a története. Mindig is iskola volt. A Keresztes Nővérek építették a két háború között, ahol apácák tanították az elemi iskolás lányokat. Az első Érdi Gimnázium itt

nyílt meg 1961. szeptember 1-jén Székely Andor igazgató úr vezetésével. - Két évet jártatok a zárdába, ahol gondolom elég szűkösek voltak a körülmények, és akkor kaptatok egy gyönyörű új épületet. Már a teljes készbe költöztetek, vagy rátok is számítottak legalább a környezet szépítésében? - A zárda épületében a körülmények nem voltak ideálisak, mert délelőtt és dél-

Dr Pfeiffer Ádám 1937-ben született Százhalombattán. A felső iskolákat Budapesten végezte. Már egész fiatal korától az életének nagy részét a sportnak szentelte. 1951-ben igazolt futballista lett az akkor alakult Százhalombattai Építők (téglagyár) ifi csapatának kapusa. A gimnáziumban röplabdázott, atletizált. 2014. ünnepi számában megjelent interjúnk alkalmával megkérdeztem tőle, hogy ilyen sport iránti elkötelezettséggel, miért nem lett tornatanár, vagy sportoló? Elmondta, hogy egy súlyos betegség és műtét vetett véget a sport karrierjének, azonban közel maradt a sporthoz, mert 1963-ban a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett labdarúgásból. Még gimnazista korában mindenesként tevékenykedett a battai sportélet irányításában. 1962-ben biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Fiatal tanárként került Érdre az akkor szerveződő gimnáziumba, ahol 11 évet töltött, ebből öt évet igazgató helyettesként. Amikor odakerült, akkor indult a második évfolyam, így alapító tanár lett.

után is jártunk iskolába, mikor hogy. Annyira kevés volt a hely, hogy még a tornatermet is osztálynak rendezték be, viszont a piros salakos pályánkon vívtuk a Pest megyei gimnáziumokkal a nagy csatákat. Elmondhatom, hogy a zárdai iskolánkban családias légkör uralkodott, annak ellenére, hogy az osztályokat még szenes kályhával fűtötték, mint ahogyan gondolom az ország legtöbb iskoláját. Mi az 1962-66-os évfolyam voltunk, szerettük is az iskolánkat, de kár volna tagadni, hogy igencsak örültünk, mikor beköltözhettünk a csodálatos, szép, új gimnáziumba. A mi osztályunk, de a többiek is nemcsak beköltöztünk, de hordtuk az asztalokat, székeket, díszítettük az osztályokat, rendeztük a kertet, fákat ültettünk. Az iskola gondnoka Laci bácsi – akinek segítettünk behordani a szenet – a jobbaknak megengedte, hogy használja a gépházban lévő zuhanyozót. - Gondolom az új iskolában rengeteg gyerek szeretett volna bejutni. Mit lehetett tudni, kik kerülnek be elsősorban? Voltak-e az osztályotokban battaiak, vagy a környező településekről érkezettek? - A gimnázium közelsége miatt igen sokan szerettek volna bejutni. Sokan jelentkeztek Battáról, Tárnokról, Sóskútról, Pusztazámorról, Diósdról. Válogattak is rendesen a jelentkezők közül, mert akit felvettek kitűnő tanuló volt, de aztán a későbbiekben kiderült Hírmann tanár úrnál, hogy igazából igen hiányos az orosz tudásunk. Mégha az orosz lett volna az egyedüli, de Terkovics tanár úr által feladott magyar helyesírás dolgozatánál, szeptember hónapban egész Érdet be lehetett volna fásítani az egyesekkel, amit kaptunk rá. Szerencsénkre ott volt az osztályfőnökünk Pfeiffer Ádám, aki mindenkit átsegített a nehézségeken. - Hogyan emlékszel, milyen volt akkor a Pfeiffer tanár úr? Melyik tantárgyat tanította? - Kezdetektől kémiát, még egy nagyon kezdetleges kémia szertárban. Apánk helyett apánk volt, pedig úgy 10 év korkülönbség lehetett köztünk. Rendezgette az életünket, azért az „Atyánk” szó maradt rá. è


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER - Az interjúra készülve beléptem az iskola honlapjára. Láttam, hogy nemcsak tanulni járnak oda a gyerekek, de rengeteg a rendezvény. Mi volt ott, akkor a kezdeteknél? Ti kezdeményeztétek, vagy készem kaptátok az ötleteket? - A osztályunkban nagyon sokan voltunk, negyvenöten. Harmat Éva, Kiss Csaba és sokan mások szervezték például az első Ki Mit Tud?-ot. Minden hónapban volt osztálybuli, amit a IV/B-sek szerveztek. Itt jegyezném meg, hogy a drága Szalai tanár úr, soha nem felejtem el. A szalagavatót is mi rendeztük, ami nagyon családias légkörben zajlott le. Na meg a sport, amiből nagyon nagy élet folyt az osztályunkban. Foci, röplabda, kézilabda. Mi kezdeményeztünk, az ötleteket mi találtuk ki, de hát ott volt nekünk Ádám, aki mindenben a segítségünkre volt. Állandóan a futball volt a középpontban, kispályás focit játszottunk. Ádám nagyon tudott focizni. Az érdi „Gödörbe” (a mai buszpályaudvar helyén – a szerk.) jártunk vele edzeni. - Újságunk 2014-es karácsonyi számában írtunk a Tanár Úrról, aki bár Budapesten él, de családi háza a mai napig megvan Battán, így követni tudjuk egész pályafutását, amire mi is nagyon büszkék vagyunk. Később is tartottátok vele a kapcsolatot? - Igen, kapcsolatunk többször személyes találkozó volt. Osztálytalálkozót minden 5 évben tartottunk, több helyszínen is.

7 Balatonfűzfőn, ahol Ádámnak volt egy nyaralója, Battán a családi házában, Harmat Évánál, nálunk. Telefonon tartottuk vele a kapcsolatot, és kedves feleségével Grétivel.

Romits Mari, Batta Bori és Nagy Erzsi segítették. Negyvenötünkből 20-an jöttek el, tizenöten nem élnek. Egyik osztálytársunk külföldön él, nem tudott erre az osztályta-

Járhattunk Pesten a régi lakásukban és a mostaniban is. - Hogyan jött létre ez a mostani találkozó? Kik szervezték, kik jöttek el. Gondolom előjöttek a régi történetek, kivel mi történt azóta? - Ezt az augusztus 18-i találkozót „Atyánk” szervezte, meghívta az egész osztályt és a költségeket is ő állta, mi csak némi süteményt vittünk. A szervezésben Kricsek,

lálkozóra eljönni, ezért az ő részére Harmat Éva szervezett még egyet, ahol elmesélte az életét. - Ez egyszeri találkozás volt, vagy szeretnétek rendszeressé tenni? - Az 50 éves találkozónkon elhatároztuk, hogy minden évben összejövünk. Jövőre 2018-ban nálunk lesz Érden.

Jankovits Márta


8

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

Beszélgetés Szvoboda Vidoszava tanárnővel a szerb nyelvoktatásról

Nyelvtudásunk a megmaradásunkat őrzi Elindult a 2017/2018-as tanév, éppen zajlanak a Szerb Kulturális Hónap eseményei országszerte. Mindez jó apropónak bizonyult, hogy beszélgessünk egy kicsit a szerb nyelvoktatásról Szvoboda Vidoszava tanárnővel, aki Százhalombattán, az 1-es Számú Általános Iskolában ismerteti a szerb nyelvet és kultúrát a gyerekekkel. A tanárnő Magyarországon, Battonyán született, az ottani szerbiskolában végezte alaptanulmányait, majd a budapesti szerbgimnáziumban érettségizett. Főiskolai, később egyetemi végzettséget szerzett Pécsett és Budapesten, ugyancsak szerb nyelven. A tanári diploma megszerzése után, 1972-ben Tökölön elindította a helyi általános iskolában a szerb és horvát nyelv oktatását. Itt 13 évig dolgozott, és közben elvégezte az ELTE-n is a szerb szakot. Ezt követően az egykori Gorkij, most Országos Idegennyelvű Könyvtárban helyezkedett el, azzal a szándékkal, hogy ott pihenjen és olvasson – de erre nemigen jutott ideje. Egyidejűleg Szigetcsépen és Ráckevén is tanított óraadó tanárként. Végül teljesen visszatért a pedagógus pályára, és közel harminc évig oktatott a budapesti Nikola Tesla Általános Iskola és Gimnáziumban. Belevetette magát a nemzetiségi oktatással kapcsolatos szakmai munkába is: pedagógia programok összeállításában, kerettantervek szerkesztésében, a szerb nyelv és népismeret tanítás tantervének megírásában vett részt. Miután nyugdíjba került, még pár évig folytatta a tanítást a szerb gimnáziumban is, és közben megkeresést kapott Százhalombattáról, hogy szükség lenne itt is egy szerb nyelvet oktató pedagógusra. Az adminisztrációs problémákat (ugyanis a nyugdíjas tanárok foglalkoztatását erősen gátolja a törvény) is sikerült áthidalni, így a 2014/2015-ös tanévben elindulhatott egy, a korábbinál hatékonyabb szerb nyelvoktatás az 1-es Számú Általános Iskolában. - A szülők voltak elsősorban a mozgatórugói ennek, és ebben partnerre találtak az

iskolavezetésben is. Ez a partnerség a mai napig él, a szülők mindenben odaadással részt vesznek, szívesen elkísérik a gyerekeket a szerb rendezvényekre. Az iskola részéről is maximális a segítség, számukra is fontos, hogy ebben az intézményben folyik ez az oktatás, ápolhatják a helyi szerb kultúrát. - Hány gyerek látogatja ezeket az órákat?

- Hány órában van erre lehetőség? - Heti 6 órában az összes évfolyamon, ebből 5 óra nyelv- és 1 óra népismeret. - Elsősorban a családi háttér motiválja a gyerekeket a nyelvtanulásra? - Mindenkinek más. Több tanuló vegyes házasságból származik, másnak a családjában a felmenők beszélték a szerb nyelvet, de

- Most már elértük, hogy minden évfolyamban van egy-két tanulónk, összesen 17-en. Ezek a gyerekek vállalták, hogy akár játék helyett is szerb órán ülnek. Érdeklődők, szeretik. Számukra ez nagy munka. Így nagyon sajnálom, amikor egy-egy tanítvány 4. osztály után elmegy nyolcosztályos gimnáziumba. Nagyon szeretném, ha vissza tudnának járni! Megtanulták az alapokat, tudnak olvasni, már élvezhetnék a nyelvet, s ha megszakad az oktatásuk, mindez kárba vész. Az iskola nyitott arra, hogy ezek a gyerekek vendégtanulóként visszatérjenek a szerb órákra.

akad olyan is, akinek nincs semmilyen kötődése. Például, amikor valakinek a nagyszülei szerbek voltak, de most az unoka elhozta a barátnőjét is. Van, akit az motivál, hogy szeretné tudni elolvasni a cirill betűket. A másik azt látta, hogy játszva tanulunk, énekelünk, és ő is szeretne ebben részt venni. - Általában mire használják a későbbiekben a tanítványok a megszerzett tudást? - Volt tanítványom, akik a középiskola után egyetemen folytatta a nyelvtanulást, és a mai napig egy szerb cég magyarországi leányvállalatánál dolgozik. Volt újságíró tanítványom,


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER aki Szerbiából szeretett volna tudósítani, és rövid idő alatt kellett elsajátítania a nyelvet. Tudok olyat, aki fordít, vagy segíti a szerb cégek magyar kapcsolatait, hiszen különösen az utóbbi 10-15 évben igen megélénkült a gazdasági együttműködés Szerbiával. De nem csak az lenne a célja, hogy tudja kamatoztatni, hanem önmagában a nyelvtudás, a gyökerek ápolása, a családi múlt megőrzése. És ennek elsődleges eszköze a nyelv ismerete és művelése. Kár lenne, ha az itt élő szerb kultúra elveszne azokkal az emlékekkel, amik az elmúlt 300 évben itt történtek. Battán még él egy szép kis közösség, csak épp a nyelv él egyre kevésbé. Nagyon helyes, hogy a szülők észrevették ezt, és megpróbálnak tenni valamit. - Hol lehet így, iskolai keretek között szerbül tanulni Magyarországon? - Budapesten, a Nikola Tesla Általános Iskola és Gimnázium szerb tanítási nyelvű. Battonyán kétnyelvű oktatás folyik, Lóréven és Deszken az alsó tagozat kéttannyelvű, felsőben már a gyerekek külön órákon tanulják a szerb nyelvet. Nyelvoktató iskola működik Battán, valamint a Csanádon és Szőregen is. Ezek a települések mind profitálnak a nyelvoktatásból, a gyerekek színesítik nem csak a szerb, hanem az

9 egyéb városi rendezvényeket is. Viszont évek óta probléma a pedagógus utánpótlás, pedig lehetőség lenne: az ELTE szerb tanítói szakán, vagy a szláv tanszéken, és Szegeden is. - Jelentkeznek a felnőttek is, hogy szeretnék felfrissíteni vagy egyáltalán megszerezni a nyelvtudásukat? - Igen, van ahol igénylik a felnőttek is. Egyes településeken a szerb önkormányzat indít számukra tanfolyamokat, és a Nikola Tesla gimnáziumban is van erre lehetőség. A Művészetek Palotájában, a szerb Kolo néptánccsoport műsorával nyílt meg a 2017. évi Szerb Kulturális Hónap, amit idén 8. alkalommal rendez meg a Szerb Kulturális és Dokumentációs központ. Az események országszerte több helyszínen zajlanak. Szeptember 8-án a Művészetek Palotájában a Kolo – Szerbia Néptánc és Népzenei Együttese produkciójával indult a rendezvénysorozat, majd koncertekkel, könyvbemutatókkal, kiállításokkal, gasztronómiával, filmvetítésekkel és a Szerb Színház előadásaival tart egészen október 7-ig. - Milyen programokon szoktak részt venni a szerbet tanuló gyerekekkel? - Az országos szerb szavalóversenyeken évről évre lelkesen és sikeresen részt vesz-

Ifjúságpolitikai Támogatási Keret Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő Testülete 2017. évi költségvetésében ifjúságpolitikai támogatási keretet hozott létre 3 millió Ft keretösszeggel. Ennek célirányos felhasználására a 152/2017. (V. 04.) számú önkormányzati határozatában nyílt pályázatot írt ki. A határozatot az Önkormányzat Klimsa Arthúr Ifjúságpolitikai Tanácsnok javaslata alapján hozta. Őt kérdeztük a témában kiírt pályázatról. - Mi volt az ok, amiért fontosnak tartotta a támogatási keret létrehozását? - Ifjúságpolitikai Tanácsnokként és magánemberként is figyelemmel kísérem városunk ifjúságának helyzetét. Tapasztalataim szerint van egy olyan korosztály, nevezetesen a 14-18 év közöttiek, akikkel gyakorlatilag nem foglalkozik senki. Különösen azokkal nem, akik nem tanulnak tovább iskolai keretek között, gyakran nem is dolgoznak. Ők szervezetten nem tartoznak sehova. Nincsenek olyan helyek, olyan programok, ahová becsatlakoznának. Nincsenek kifejezetten őket megcélzó kezdeményezések. Céltalan csellengéssel, bandázással töltik el az idejüket. A céltalanság sok problémát szül. Gyakran találkozunk az általuk elkövetett rombolással és egyéb a városra és önmagukra is veszélyes cselekményekkel (ital, kábítószer, stb.). Ezért tartottam fontosnak a támogatási keret létrehozását.

- Kik pályázhattak a támogatásra? - Százhalombatta területén működő bejegyzett társadalmi és civil szervezetek, akik kifejezetten erre a korosztályra, erre az élethelyzetre készült programokat tudnak szervezni. Itt nem feltétlenül olyan tevékenységekre gondolok, mint mondjuk egy 5-6-ig tartó előadás, vagy hasonló, hanem a fiatalokkal együtt, az ő saját program elképzelésük alapján, az ő tevékeny közreműködésükkel létrejövő elfoglaltságokra. Fontosnak tartom, hogy legyen olyan saját helyük, ahová napszaktól függetlenül bármikor bemehetnek, együtt lehetnek kulturált körülmények között. Az Óvárosban például a jelenleg leromlott állapotban lévő, használaton kívüli Rév ABC kiválóan megfelelne erre a célra. Természetesen némi felújítás után. Kifejezetten az itt élők számára tartanám jó lehetőségnek, hiszen az Óvárosnak is már 4000 lakosa van. Százhalombattának ez a része a központtól viszonylag távol van, kicsit elszakadva a település többi részétől. Lényeges, hogy az itt lakó fiataloknak saját lakókörnyezetükben legyen saját helyük. De a város más részein is lehetne találni hasonló helyiséget az ott élők számára. Fontos, hogy a fiatalok maguk feleljenek a helyért, a programokért. Vegyenek részt, vállaljanak felelősséget a fenntartásban, működtetésben. - Érkeztek-e pályázatok? Hogy látja, vannak olyan szervezetek, akik felvállalnák ezeket a fel-

nek. Egy-egy első és második helyet is megszereznek. A tavalyi tanévben az országos drámatalálkozón egy rövidebb zenés gyermekdarabbal is nagy sikert értek el.Ezek az élmények motiválják a gyerekeket a szerb nyelv tanulására. - Milyen forrásból lehet finanszírozni a programokat, illetve azok látogatását? - Az EMMI vagy az NKA szokott kiírni pályázatokat a nemzetiségek számára. A Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ is meghirdet lehetőségeket, igaz, a pályázatokat is szerb nyelven írják ki, és úgyis fogadják csak el. Rendszerint pályázok a Szerb Pedagógiai Intézethez, eddig mindig elfogadták, így tudtam elvinni a gyerekeket Szentendrére, ahol megtekintettük a szerb egyházi gyűjteményt, és meglátogattunk más szerb emlékhelyeket is.Tavaly lórévi gyerekeket hívtunk a szerb templom védőszentjének megünneplésére, ahol a délutáni műsort táncbemutatóval gazdagították. Most éppen laptopra pályáztunk a nyelvoktatás hatékonysága érdekében, mivel az interneten nagyon sok segítséget lehet találni: verseket, dalokat, amik nekem és a gyerekeknek is nagy segítséget nyújtanak a felkészülésben.  LA adatokat? Véleménye szerint eléri kitűzött célját a pályázat? - Igen, érkeztek anyagok. Az összes beérkezett pályázatról együtt dönt a képviselőtestület a 2017. októberi ülésén a Gazdálkodási, Pénzügyi és Integrációs Bizottság javaslata alapján, amelynek én magam is tagja vagyok. Mindazok a szervezetek, akik a határozatban lefektetett kritériumoknak megfelelnek, számíthatnak támogatásra. Nyilván a vállalt feladatokhoz és a keret által biztosított anyagi lehetőségeinkhez mérten. A célját reményeim szerint eléri a pályázat, ezt én személyesen is ellenőrizni fogom. Figyelemmel kísérem a tervezett programok megvalósulását több szempontból is. Megfelelnek-e a kiírásnak, elérik-e a célcsoportot és létszám tekintetében is értékelhető eredményeket tudnak felmutatni. A pályázatról döntés októberben várható, a támogatási időszak 2017. május 1. és november 30. között van. Így laikusként elég kevésnek tűnik az idő a vállalt és támogatott feladatok ellátására. A pályázó társadalmi és civil szervezetek május óta készülnek a programokra, így nem okoz majd problémát a vállalásaik teljesítése. - Várható-e folytatás, lesz-e jövőre is hasonló pályázati lehetőség? - Azt remélem, hogy ez csak a kezdet és a jövőben is biztosít az Önkormányzat keretet hasonló célra. Esetleg ennél magasabb összeggel. Ez persze függ az anyagi lehetőségektől és ennek az idei pályázatnak a sikerétől is. -rame-


10

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

Látogatóban a régi hazában

Dél-Afrika lett az otthonom Nem volt könnyű unokabátyámat, András Imrét szóra bírnom. Természetes szerénysége miatt inkább tetteivel emelkedett ki a hétköznapiságból. „Tizenhetedszer vagyok itthon” – mondta. Új otthona sem feledtette el a hazát, a családot, ahová 1937-ben újszülöttként megérkezett. Mire felnőtt, egy szeretetteljes nagy család tagja lehetett. Miért is ment el, mi az, ami újra és újra hazahozza őt – nemcsak egyedül –, hanem dél-afrikai családtagjaival együtt? A nagy családról, az otthon elhagyásáról, és a vele történtekről kérdeztem meg, itt tartózkodása idején. - A nagyapám, András József 1926ban érkezett meg Százhalombattára, ahol földbirtokot vásárolt Matta Árpádtól. Bár az üzlet csúfosan végződött, nem csak ő, a gyermekei is itt maradtak, itt alapítottak családot. Apám, nagyapa második feleségétől Szabó Annától született. Az első felesége korán meghalt, így özvegyen, két fiú mellett – Tamás és József – vette el nagyanyánkat, aki szintén özvegyasszony volt akkor már. Apám – István 1908-ban született – mellette még három gyermeke lett nagyanyánknak, Margit, Ferenc és János. Nem ismerhettük nagyanyánkat, mert súlyos betegségben fiatalon meghalt. Árván hagyta a tízéves korú és az alatti gyermekeit. Nagyapánk utána vette el Zsófi mamát, akitől még egy leánygyermeke született, Ágnes, aki Kővári Feri bácsi – a későbbi révész – felesége lett. Anyámmal – Novath Teréziával – itt ismerkedett meg, házasodtak össze 1933ban. A népes famíliának mi is népes családja lettünk – István, én, Tibor, Júlia, Teréz és Anna – testvéreimmel. A régi családi házunk a Gesztenyés úttal szemben volt. Nagyszüleink építették.

Szép kert – gyümölcsös, zöldséges, gazdasági épületek – tartoztak hozzá. Földje kezdetben anyámnak volt, majd közösen is vásároltak. A papa Komáromban végezte el a tejipari szakiskolát. A faluban a tejcsarnokot vezette. Oda hordták a parasztgazdaságokban megtermelt tejet, majd vitték a fővárosba.

Iskolába a faluba jártam. Surányi Dánielné, Újhelyi József, Hajnár József, Pável Nándor, Kanyicska Béla kiváló tanítók tanítottak engem is. Sok barátom volt a faluban és az Újtelepen, ahol laktunk. Géplakatosnak tanultam Pesten. A Budapesti Erőműben voltam ipari tanuló, majd szabadulásom után ott maradtam dolgozni. A napi bejárás a munkahelyünkre sokakkal együtt természetes állapot volt. * 1955 őszén kezdtem el birkózni. 1956 első félévében a kötöttfogást gyakoroltuk. Tavasszal volt a Törekvés Sportegyesület által rendezett kötöttfogású versenyem. A Budapest Bajnokságon öt győztes mérkőzéssel I. helyezést értem el. A második félévben megrendezett bajnokságon szabadfogású birkózásban hét meccsből ötöt nyertem meg, így III. helyezett lettem. A forradalmi események alatt – 1956.

október 24-én – a Móricz Zsigmond körtértől egy felvonuló csoporttal az Országházhoz indultunk. Amikor elértük a Gellért Szállodát, jött egy motoros, aki figyelmeztetett bennünket, hogy az Országháznál belelőttek a tömegbe, ezért jobbnak láttuk, ha nem megyünk már oda. Egy hónappal később pesti haverokkal terveztük el, hogy külföldre szökünk. Másnap anyámnak azt mondtam, csak szombaton jövök haza. Nem akartam, hogy idegeskedjen értem is, hiszen a családnak óriási veszteség volt a bátyám, aki a forradalmi események alatt halt meg. Volt egy nagyon jó barátom, falubelim, Szabó Laci, aki akkor reggel azt kérdezte tőlem, nem kellene-e külföldre szöknünk? Elárultam neki, társaimmal éppen oda indulunk. Kelenföldön lesz a találkozónk. A határról jött vissza egy vonat. A leszálló utasok elmondták, a határ le van zárva. Már nagyon kockázatos a próbálkozás. A három pesti fiú akkor meggondolta magát és visszalépett. Mi hárman, Laci barátommal, az érdi Horváth Józsival, mégis úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Komáromig ment csak a vonat. Leszálltunk. Mivel Laci vasutas volt, ott kaptunk szállást éjszakára. Másnap Győrig, majd onnan Lébénybe mentünk. Egy lovaskocsi felvett bennünket és a parasztbácsi elmagyarázta nekünk, merre van a határ, merre menjünk. A téli estén korán szürkült. Vizes, mocsaras volt a talaj. Embercsoportba ütköztünk. Pufajkába öltözött katona fogta ránk a fegyvert. (Rangjelzése egyiknek sem volt). Mivel nálunk nem volt fegyver, nem esett bántódásunk. Józsi volt a sor végén. Mint katonaviselt férfi, tudott a nyelvükön beszélni, ezért el is engedtek bennünket. A határvadász csak a gáton visszajövő vontatóra figyelmeztetett bennünket. Ahogy továbbhaladtunk balra – tőlünk 20-25 méterre –, egy újabb csoportot láttunk. Amikor odaértünk hozzájuk, az emberek közül felálltak a határvadászok. Ránk fogták a fegyverüket és kérdezték, van-e fegyver nálunk? Nem volt – szerencsénkre. Később katonák jöttek ki az őrsről. Közöttük az is, aki korábban bennünket elengedett. Alaposan elkerítette – úgy jó ma-


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER gyarosan –, mit keresünk mi itt? Mert azt a parancsot kapta, mindenkit vissza kell kísérniük az őrsre. Miközben beszélgettek velünk kiderült, ők senkire sem lőttek, de előfordult, hogy a szökő csoportok rájuk lőttek. Józsinak azt is sikerült kiderítenie, ki a hadnagy közöttük. Ezek után elhatároztuk, mégis tovább megyünk. Már elég sötét volt. Amikor a csoport visszafelé indult, mi felmentünk a gátra, majd a másik oldalán le. Megvártuk, míg elvonul mindenki. Megpróbáltuk kikerülni a kilátót (őrtornyot). Egy nádasba értünk. A nád zörgése riasztott egy katonát. Ránk kiáltott: – Álljanak meg, vagy lövök! A katona a nádtól kitisztított úton futott felénk. Kérdezte, hová megyünk? Azt mondtuk neki, a hadnagy elengedett bennünket. – Akkor jó – mondta. Elkerülve a kilátót, visszatértünk a gát mellé. Mehettünk úgy 15-20 percet. A gát tetején két alakot láttunk, ők már nem magyarul beszéltek. Úgy döntöttünk megkérdezzük őket, hol is vagyunk. Egy kis épülethez vezettek mindhármunkat. Tolmács is volt. Megkérdezte, mi van a határon most? Arra kért, menjünk vissza, segítsünk azoknak, akik eltévedtek. Mondtuk, csak azt ne kérje tőlünk, mert háromszor fogták ránk a fegyvert, néztünk géppuska csövébe, mielőtt sikerült átérni. Egy osztrák bevitt bennünket autóval a közeli faluba. Állítólag Kistarcsa volt a neve. Magyarokkal teli zsúfolt iskolába kerültünk. Padon ülve töltöttük az éjszakát. Reggel az apácák megkérdezték, ki segítene vajas kenyeret szelni, kenni? Lacival jelentkeztünk, nem maradtunk éhesek. Délután buszokkal vonathoz vittek bennünket. Másnap értük el a lágert Lam­ bachban. Valószínű a háború idején koncentrációs tábor lehetett. Majd átvittek bennünket egy másikba – Stadtpaulba. * Szerettünk volna Amerikába menni, de lassan haladt a kijutás. ’57. január elején képzett szakembereket kerestek Dél-Afrikába, ezért végül oda jelentkeztünk. Mivel Lacinak nem volt vasas szakmája – vasutas volt – nem akarták beengedni. Józsinak és nekem kellett ezért felelősséget vállalni érte – eltartjuk, ha nem jutna munkához. Január 3-án jelentkeztünk és 9-én vittek ki bennünket a reptérre. 33 óra utazás után érkeztünk meg Johannesburgba. A várostól 30 mérföldre kaptunk munkalehetőséget az ISCORN Wanderbel Parkban. Itt dolgoztam 1,5 évig, majd Johannesburgban 13,5 évet – géplakatosként.

11 A legszebb az volt, hogy megérkezésünk után – rögtön másnap – Laci kapott először munkát. Egy helybeli mester vitte el a műhelyébe és vállalta, betanítja őt. Munka mellett kezdtem el sportolni. Birkózásról hamar áttértem a judóra. Dél-Afrika az 1960-as Olimpián szerepelhetett utoljára. 1964-ben már nem. 1959-ben a

mel, gyermekeikkel élő kapcsolatunk van. Fontos nekem, hogy ez a kapcsolat megmaradjon a gyermekeink között akkor is, amikor már mi nem leszünk. Itthon töltöttem be a 80. életévemet. A családom a dunafüredi Halászcsárdában emlékezett meg róla. Nem csak a testvéreim gyermekei, unokái vettek részt ezen,

66 kg-os súlycsoportban mind az öt mérkőzést megnyertem – megkaptam az első arany érmemet. Majd többet is szereztem. 1971-ben a 80 kg-os súlycsoportban – Pretoriában – bekerültem a válogatottba. Sajnos Olimpián már nem vehettem részt. Amikor abbahagytam a versenyzést, tanítani kezdtem a judót. * 45 éve élek Fokváros mellett. Megházasodtam, feleségem June német származású. Három gyermekünk született. A legidősebb lányom Cheryl. Van egy kisfia, Péter. Sajnos a fiatalabb lányom, Michelle fiatalon meghalt és nyolc évvel később a férje is. Gyermekük, a kis unokám Domonique, a nevelőszüleinél maradt. Imre fiamnak a fiú gyermeke szintén Imre és van egy kislányuk is, Jessika. Fontosnak éreztem mindig, hogy a családom ismerje meg az itthoniakat, a szülőföldemet. 1970-ben látogattam haza először. A szüleimet 1975-ben vittem ki, hogy láthassák hol, hogyan élek. Minden családtagom, az unokáim is, voltak már legalább egyszer Magyarországon. A testvéreim-

hanem néhány kedves ismerős, és a ma élő unokatestvéreim közül a battaiak. Nem feledtem, nem feledem el a gyökereimet, ápolom a kapcsolatot az itthoniakkal, amíg csak élek. Szegedinácz Anna

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: a Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let elnöke Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2. Honlap: www.szazhalom.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2559-9860 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta


12

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

„Őrizzük a hagyományokat, ahogy lehet”

Szerb búcsú a faluban A búcsú a falusi ember számára, valamikor olyan nagy ünnep volt, mint a karácsony vagy a húsvét. Az utolsó kettő inkább családi ünnep, a búcsú azonban a kiterjedt rokonság, sőt az egész falu ünnepe volt. Így volt ez Százhalombattán is, ahol évszázadok óta együtt élnek magyarok és szerbek. A búcsú eredetileg a templomhoz kötődik, ez a nap a születésnapja. A battai katolikusoknál a búcsú Szent Lászlóhoz kötődik, a szerbek Kisboldogasszony napján, szeptember 21-én ünnepelik templomuk születésnapját. Ez a nap kötött, nem lehet hétvégére áttenni. Battán van egy mondás, hogy „szerb búcsúkor mindig esik az eső”. Természetesen nincs mindig így, de az idén igazolta az idő, mert ömlött az eső, még a szokásos körmenet a Szerb Kereszthez is elmaradt. Mostani számunkban annak jártunk utána, hogyan készültek régen a szerbek a hagyományos búcsú megünnepelésére, és hogyan készülnek most. Forrásom egy, a faluban élő szerb család volt. Úgy gondolom, hogy nem minden családnál zajlott így a búcsú, de az én „vendéglátóim” a sajátjukra így emlékeznek:

Még húsz, harminc éve is a búcsú három napig tartott. Előtte két héttel az asszonyok nemcsak a szokásos takarítást végezték, de kívül, belül kimeszelték hófehérre a házakat. A régi falusi házakon, amelyek közül

szerűen, két-háromféle, hanem csak aprósüteményből legalább négyféle, darálós, diós csók, mákos, diós pozsonyi kifli, ragasztós linzer, és ami nem maradhatott el, a habcsók. Emellett legalább 6-8-féle torta.

néhányat még megkímélt az idő, nem a szokásos többszínű vakolat van, hanem mész. Mindent lesikáltak, felsúrolták a padlót, ablakot pucoltak, függönyt mostak. Mire itt volt az ünnep, ragyogott a ház kívül, belül. Ezután következett a sütés, nem ám egy-

Minden egyes napon más ételt tettek a nagyszámú vendégsereg elé. Rokonok, ismerősök ültek az asztal körül és a legfontosabb vendég: a koma. A szerbek azt mondják, hogy „Isten után az első a koma”. Keresztszülő nem lehet rokon, de általában falubelit választanak. A koma kiváltsága, hogy ő adja a gyermek nevét. Térjünk azonban vissza az ételekhez. Az első napon két tyúkból főztek levest, igazi házi cérnametélttel, a leveshúshoz paradicsomszószt tálaltak, azután jött a kakaspörkölt nokedlivel, töltött káposzta, rántott disznóhús, sült tarja, sült lapocka, sült kacsa, amelyiket a vendéglátó háziasszony választott. Főleg disznóból készült a hús. Volt, hogy hathetes, úgy 15 kg körüli malacot vágtak búcsúra. Nem a szokásos krumpli, rizs köretet tálalták fel a hús mellé, hanem salátákat. Hagymás vagy majonézes krumplisalátát, platnin sült paprikából a paprikasalátát, amit fokhagymával, ecettel, cukorral, pár csepp olajjal ízesítettek. A paprikát már a platnin megsózták és a héját lehúzták. Nagyon kedvelték a zellerleveles paprikából, paradicsomból,


SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER vöröshagymából készült salátát. Természetesen más családoknál volt krumpli és rizs is. Ahol nagyobb volt a család és sok volt a vendég, ott ahogyan látjuk, igen sokféle étel és sütemény került az asztalra. A második napon baromfi aprólékból frissen főzték a bulgár levest, (a receptet megtalálják mellékelve) rizzsel, ami igencsak jólesett a bálokban elfogyasztott italok után, de erről majd később. A leves mellé feltálalták az előző napról maradt sülteket és salátákat. A harmadik napon, ameddig a vendégsereg szinte alvás nélkül jutott el, lementek a Dunára és bográcsban főzték az igazi battai halászlét. A kérdésemre, hogy ez a sok vendég hol aludt, az volt a válasz, hogy azt a kis időt amit alvással töltöttek, ki hol talált helyt magának, ha máshol nem, a szobában a padlón, takarókon. Az ünnep azonban nem ezen étkek elfogyasztásával kezdődött, hanem első nap délelőtt az ünnepi misével, amelynek a végén a résztvevők templomi zászlókkal a Szerb Kereszthez vonultak, ahol a szertartást végző pap megáldotta a kegytárgyat, hogy az itt lakókat megóvja az árvíztől, a tűzvésztől és minden katasztrófától. Délután négy órakor folytatódott a búcsúi szertartás litániával, de most a templomkertben. Itt egy kis asztalon helyezték el az ünnepi kalácsot és a koljivót, amit az arra az évre választott templom komája készített el. A koljivó nem is egyszerű és olcsó, mert nem kis mennyiséget kellett főzni, hogy mindenkinek jusson, miután a pap megszentelte. A kalácsot kereszt formájában meglocsolta borral és a szentelés után mindenki kapott a kalácsból és a búzából is. A koljivó egy jellegzetes szerb készítmény, talán nem is nevezhető hagyományos ételnek, inkább desszertnek. Két nappal előtte a búzát enyhén sós vízben megfőzték, másnap jól kimosták, szárították, ledarálták, majd ízesítették porcukorral, dióval, fahéjjal, mazsolával, szegfűszeggel, sok rummal, citromhéjjal, vaníliás cukorral. A kis asztalon azért volt egy kis bor és még annak idején üdítő helyett a közked-

13 velt bambi. A litánia este hatig tartott, aminek a végére megjelentek a zenészek, akik a templom komáját zeneszóval végig kísérték a falun, és hazaérve ott is vacsoráztak. Este nyolckor aztán elkezdődött a bál, ahogy mondták, akármeddig. A zenét hosszú évekig a tököli Méjó bácsi és tambura zenekara szolgáltatta, és ahogy idősödött, csatlakozott hozzá – az akkor 1974-ben még fiatal – tököli Halász László. A nevét szinte mindenki ismerte, ismeri, mert a szerb bálokban sokáig főként a tököliek szolgáltatták a zenét a hagyományos szerb tánchoz, a kólóhoz.

Érdekes szokás volt – ma már nem gyakorolják – hogy a koma vásárolt több méter inganyagot, amit a pap a litánián maga köré kötött. A búcsú első napján a szerb pap meghívta ebédre a környező szerbek lakta települések papjait, így többek között Lórévről, Ráckevéről, Szigetcsépről, Pomázról, Budakalászról, valamint a helyi katolikus papot is. Többször a püspök is részt vett a szertartásokon és az ebéden is. Senki nem gondolhatja, hogy ez a bőkezű vendéglátás, a sok vendég anyagi romlásba döntötte a családot. Szinte mindent,

Dél körül a Kovács Misa bácsi csónakkal átvitte a zenészeket a túlpartra, ahonnan biciklivel hazakerekeztek, aztán ki tudja hogyan, de két-három óra felé frissen, fitten hozta őket vissza. A második este is a mulatság éjszakája volt. A harmadik napon már a Duna parton főtt a halászlé bográcsban, oda jött a dudás, és a vacsora után ő játszott a falusiaknak a bálteremben. A zenészeket a bál belépőjéből fizették, de azok nem is kértek horribilis összegeket.

a bort és a pálinkát is beleérte a saját gazdaságukból állították elő, nem beszélve arról, hogy ahonnan jöttek a vendégek, visszahívták a saját búcsújukra az itteni vendéglátókat. Az ilyen búcsúbálok arra is nagyon alkalmasak voltak, hogy a fiatalok ismerkedjenek, amiből nem egyszer házasság lett. Nagyon sok ideig éltek ezek a hagyományok, de idővel, ahogy a világ változott, ha nem is tűntek el, de szolidabbá váltak. Ma már a búcsú egynapos, a vendégek, akik tartották a régi szokásokat vagy idősek lettek, vagy már elköltöztek egy másik világba, vagy már anyagilag nem bírták, mert már mindent a boltokban kell megvenni. Az utódok, ahogy lehet tartják a hagyományokat, ha nem is egészen a régi módon. A templomi szertartások azonban nem változtak, mert ez az a hely, a templom és a nyelv, ami összetartja egyre fogyatkozó közösségüket.  (Fotók: Magyarics Anica)

Úgy hiszem, főleg a főzni tudó és szerető olvasóink kíváncsiak lennének, az itt felsorolt és sokak által nem ismert étel a bulgár leves receptjére. Íme: a maradék aprólék húsokat forró zsíron mindkét oldalán, hogy az íze bent maradjon fehéredésig dinsztelték, majd bezöldségelték mint a húslevest karikára vágott sárga és fehér répával, zellerrel, felöntötték vízzel, sózták, mikor majdnem készen volt karfiolt is tettek bele és sűrítésnek rizst. Babérlevéllel és szegfűborssal ízesítették. Eddig lehet olyan is mint egy szokványos raguleves, de most jön a különlegessége. A tojássárgáját összekeverték apróra vágott petrezselyemmel és citromlével, majd ráöntötték a forró levest. Ez igen jót tesz a gyomornak, főleg az éjszakai mulatságok után.

Jankovits Márta


14

SZÁZHALOM • 2017. SZEPTEMBER

Dunamenti történet Az építők: Szekeres József visszaemlékezései Szekeres József: A Dunamenti Hőerőmű Vállalat (DHV) beruházója az ERBE volt. Az Erőterv volt a tervező, amely mindenkivel kapcsolatban állt. Az indításnál, 1960-ban még nem volt meg az ERBE kirendeltsége, egyetlen műszaki ellenőr volt, Bellóni Gyula. A DHV 1961-ben alakult meg, ekkor 4 ember alkotta az erőművet: Csenterics, Verle Győző, Komáromi (ő volt a személyzetis), és egy titkárnő, később alakultak meg a különböző osztályok. A személyzetis feladata volt, hogy gazdasági igazgatót találjon, aki Fekete Károly lett. Az első kivitelező a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat, melynek első alvállalkozója a Földgép (Földmunkát Gépesítő Vállalat) volt. Ennek fő-építésvezetője Major László, de ő nem volt itt kint állandóan, csak hetente egyszer. Az ő művezetője irányította a nagy „szkrépereket”, amelyek ládákkal szedték össze a humuszt meg gazokat, és hozták a jó földet. 1961-ben már voltak barakkok, de az ERBE kirendeltségnek, a DHV-nak másfajta, kicsit színvonalasabb fabarakkok készültek. Az ERBE kirendeltségnek a budapesti igazgatója Halasi Zoltán volt. Az itteni létesítményi főmérnök, Szabolcsi Géza mindenek fölött állt itt, heti három-négy alkalommal jött ki az építkezésre. Az építési osztály vezetője Novotny Jenő volt, a villamososztályt Babits Sándor vezette, a gépészeti osztályt pedig Jelenszky László, aki egyben az utóbb említett háromnak a kirendeltségvezetője is volt. Ezekhez tartozott még rengeteg műszaki ellenőr, akik a munkákat, például az építési osztályon, a raktárban, a szabadtéren felügyelték. - Hol volt az első erőmű barakk? - A volánteleppel szemben jobbra a legelső volt az erőműé, a második az ERBE-é. A harmadik, amely téglaépület voltak, a 26. Állami Építőipari Vállalaté volt. Abból megvan még egy rész, az volt az én irodám. A barakk megépüléséig az állomáson voltunk a sátorban. 1960 őszére elkészült a falazott téglaépület. Kurusa doktor itt volt fent a mentőállomás mellett, ő akkor egyszemélyben rendelt, de volt fogászat, belgyógyászat, sebészet is. Az ötös számú fő-építésvezetőség hozta magával ugyanazt a nevet, ami Pécsett is volt a szenes erőmű építésénél. A fő-építésvezető Demendi Zoltán volt, illetve három építésvezetőség, az 51-es, 52-es és 53-as. Az 52-es építésvezetőség vezetőjének, Salkhammer Józsefnek a feladata volt a készenléti lakótelep megépítése. Később átvette a vezető szerepet Hert Imre, aki tragikus körülmények között meghalt. Ő volt a 26-osnak az a vezetője, aki a városi lakásokat építette. Akkoriban sok volt az import energia, és je-

lentős mértékben nőtt az iparosítás mértéke az országban. Folyamatosan nőtt az országos energiafogyasztás. A Dunai Vasmű, és más nagyüzemek épültek az országban. A Szovjetuniótól olcsón kaptuk az olajat, ami Romaskinoból jött. Célszerű volt feldolgozni, ezután a melléktermékeket nyugatra adtuk el. A krakküzem amerikai technológiát használt, amely energiatermelés szempontjából önfenntartó. Nem kell külső energia, csak az indításhoz és nincs melléktermék, maradék. - Ez is akkor épült, a 60-as években? - Nem, ez később, már 1970 után. Hert Imre volt a városépítő építésvezető. Miután olyan nagy lett a feladat, kivált a fő-építésvezetőségből és megalakult a 4. Önálló Építésvezetőség. Kezdetben itt volt az irodája, ahol ma a gumikat cserélik. Később, amikor tovább bővült a feladatköre, mert jöttek a közintézmények, a középfokú ellátó, a művelődési ház, a szakközépiskola, akkor felköltöztek a piac helyére, ahol a Kék ábécé volt. Annak a helyén korábban egy barakk volt, oda költözött fel a 4. Önálló Építésvezetőség. Jött a 26. Állami Építőipari Vállalat főmérnöke, hogy ezt az épületet le akarják bontani. Megbeszéltem velük, hogy ne bontsák le. Odaadtuk a Pest megyei Autóklubnak és megalakult a Százhalombattai Autóklub és a javító. Az 51. sz. építésvezetőség vezetője Száraz László volt. A mellékvezetője, Szilágyi Imre építette a vasutakat meg az iparvágányokat, amelyek az erőműhöz vezetnek. Minden főépülethez vezetett be egy iparvágány: a szabadtérre, a gépházhoz, ezeken szállították be a nehézgépeket és a turbinákat. Egy nagy portáldaru emelte le a vagonról és vitte be a helyére a turbinát, a generátort és egyéb elemeket. Volt egy vasút a kazántérre, egy a vízlágyítóhoz, mert oda is nagy tartályokat vittek, amiben semlegesítették és lágyították a vizet. A sorompó ott van, ahogy megyünk ki a városból. A vasút egy kerülőt tesz, mert ugye az erőművet meg kellett kerülni és hátulról jöttek be az iparvágányok. Én voltam az 53-as vezetője. Nekem is volt helyettesem, beosztott mérnökeim, technikusaim. Az öt beosztott mérnök olyan képzettségű volt, ami kellett, illetve 6-7 technikus művezető. Így állt fel az a stáb, amely 1961-ben teljes erővel az erőművet építette. 1960-ban még csak a felvonulási épületek és a terület előkészítése lett kész, az építkezés 1961-ben kezdődött. A Földmunkát Gépesítő Vállalat nagy erőkkel folytatta a munkát. 1961-ben felállt a stáb, de közben nem volt teljes senkinek az apparátusa. Állandóan bővült, mert volt olyan, akinek nem

II. rész

tetszett a munka, elment, új embert kellett hozni a helyére. Megkezdődött a munkaerő toborzás, mindenki a maga területére keresett dolgozókat. Nem kellett reklámozni sem Érden, sem Ráckeresztúron, sem Ercsiben, itt önként jöttek a jelentkezők. Csak annyi volt, hogy a Tanácsházára ki lett téve egy felhívás, hogy aki munkát akar vállalni Százhalombattán, az hova menjen. A 26. Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztálya járta az országot munkaerőt toborozva, mert ide kellett a legtöbb szakember: kubikusok, ácsok, kőművesek, vízszerelők, egyebek. S. Hegedűs volt az osztályvezető, ő irányította a toborzást a munkatársaival. Írtak egy levelet a tanácsnak, amely kihirdette, hogy ekkor meg ekkor jövünk. Mindenki örült, mert nem volt munkájuk, pénztelenek voltak. A vállalat megszervezte a munkások ideszállítását. Itt laktak a barakkokban, és kéthetente hazautaztatta őket a vállalat. Ugyanazzal a busszal vasárnap este ideértek, péntek este indultak haza. Helyenként már volt szabad szombat, de még nem volt országos. Mi olyan munkarendet alakítottunk ki, ami reggel 7-től 17.30-ig tartott, tehát ledolgozták azt a szombati fél napot. És volt még éjszakai műszak is. Kétműszakos munkarendben dolgoztak, reggel 7-től 17.30-ig, és este 7-től reggel 5-ig. - Éjszaka mit dolgoztak? - Ugyanazt, amit nappal, mert volt éjszakai világítás reflektorokkal. Folytatódott a falazás, a földmunkák, a csatornaépítés, minden egyéb. A munkásszállítást az IBUSZ-nál rendelték meg. Az IBUSZ teljes neve Idegenforgalmi, Beszerzési, Utaztatási és Szállítási Részvénytársaság volt akkor, Magyarországon az egyetlen részvénytársaság, mert volt külföldi érdekeltsége. Ennek a vezetője akkor Erzsike volt, a leendő feleségem. Amikor már teljes létszámmal dolgoztunk 1962-ben, hetente 40 autóbusz állt meg azon a téren, a jelenlegi körforgalom helyén. A mostani ALUKOL-nak az a hosszú épülete, ott is volt egy élelmiszerüzlet, egy fodrász, egy vegyesbolt és a legvégén volt egy kocsma. A Bacsé volt az első kocsma, fönt a művelődési háznál, egy barakkban. A munkások első útja munka után a konyhába vezetett. Amikor kiderült, hogy háromszorosára kell csinálni, akkor mindent bővítettünk. A munkásszállók, az emeletesek is akkor épültek meg, a nagy konyha is akkor épült, mert akkor már naponta 2-3 ezer ember evett itt. Hetente 1000-1500 embert utaztattak. Nem mindig volt tele és nem is mindenki ment haza. (Folytatás a következő számban)


FOTÓGALÉRIA

Fotók: Pap Miklós


è

Százhalom - 2017 szeptember  
Advertisement