DUNAÚJVÁROS
XI. ÉVFOLYAM/ 41. SZÁM • 2022. OKTÓBER 14.
Újabb három tétellel bővült a Duna újvárosi Települési Értéktár
Három települési érték kel bővült az értéktár, három felterjesztés ka pott pozitív elbírálást. Az egyik a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Álta lános Iskola Kodály Zol tán módszere, a másik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány „Ragyogj kékben Dunaújváros” projektjei, illetve a har madik a Quintia zene kar.
Áthelyezték a feljárót a Rómain, mostantól a járdára lehet fellépni
A Római krt. 38 előtti par koló nagy forgalmat bo nyolít le, így minden le hetséges szabad helyen megállnak az autósok. Így aztán gyalogosan sem volt mindig egysze rű a parkolóból a járdára fellépni, rengeteg kelle metlenséget okozott a közlekedőknek. Az eddi gi feljáró ráadásul egye nesen a falnak vezetett. Idáig.
Két jeles nap miatt is előrébb hozták a hagyományos Vasvári-hét kezde tét a közelmúltban –a szokásosnál korábban kezdődött, de imponálóan gazdag kínálattal csalogatta a diáko kat az ünnepi időszak.
szezon
Zöldövezet a Technikum városrész szélén, a panelházak szomszédságában
Mezei Zsolt alpolgár mester házigazdaként vitt minket körbe, mint az érintett terület, a 7. választókörzet önkor mányzati képviselő je. Azt mondja, hogy azt szeretné, ha a Ká dár-völgy felső szaka sza egy mini pihenő parkká válna a jövőben. Az elmúlt időszakban látható változások tör téntek.
Robbant a rezsibomba, Dunaújvá ros energiahatékony működésre készül
Kormányrendelet sze rint októbertől a koráb bi 10 – 15-szörösét kell fizetni az önkormány zati intézmények fűté séért ott, ahol gázzal fűtik a hőerőműveket. Dunaújvárosban nagy erőkkel folyik az elő készítése annak, hogy önmagunkat, intézmé nyeinket egy energia hatékony működésre állítsuk át.
Parádésan szerepelt Biró Bálint az asztaliteniszezők U19-es országos
Ahogy arra készülhettünk, több ese ményt is időzítettek a zene világnap jára városunkban a közelmúltban – újra gazdag és változatos program mal rukkoltak ki az ünnepre időzítve a muzsika szerelmesei.
bajnokságán. A Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszező inek saját nevelésű, mindössze tizennyolc esztendős játékosa a BVSC-Zugló színeiben vett részt az utánpótlás korosztály
legrangosabb hazai viadalán, ahol csapatban ezüstéremig, míg párosban aranyéremig ju tott úgy, hogy egyesben is be került a korosztály legjobbjai közé.
2022. OKTÓBER 14. www.facebook.com/dunaujvarosLap • www.dunaujvaros.com • www.facebook.com/dunaujvaros.online
HETILAP
Százmilliós
nagyságrendben végzett el felújítási munkákat a DVG Zrt. a nyári hónapokban, hogy az idei távfűtési szezon zavartalanul indulhasson. A cél a szolgáltatás javítása. Remekelt a pingpongasztalnál a dunaújvárosi nevelésű Biró Bálint az U19-es bajnokságon Intézmények, közösségek egész sora szervezett ünnepi programokat a zene világnapjára A Vasvári-hét kínálatában több világnapi esemény és elsősavatás is várta a nebulókat 12-13. oldal Indul a fűtési
MELEGEDNEK A RADIÁTOROK 10. oldal 6. oldal 7. oldal 9. oldal 6. oldal 5. oldal 19. oldal
December 9-ig napi egyszeri meleg étel igényelhető a téli szünidő alatt
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetés része ként ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy törvényes képviselő kérel mére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a kedvezmény hez kapcsolódóan hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű általánosés középiskolás kiskorú gyermekek részére a téli szünet időtartamára (2022. december 22-től 2023. január 8-ig) az alábbi munkanapokon:
- 2022. 12. 22. – 23. 2 munkanap, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata a KEHOP-1.2.1-2018-2019-00254 azono sító számú „Élhető éghajlatért – helyi klímastratégia és szemléletformálás Dunaújvárosban” elnevezésű projekt záró rendezvényeként klímavédelmi konferen
- 2022. 12. 27. – 30. 4 munkanap, - 2023. 01. 02. – 06. 5 munkanap, ÖSSZESEN: 11 munkanap. Amennyiben a szülő vagy más törvényes kép viselő a szünidei gyermekétkeztetést az őszi-téli szünet ideje alatt igénybe kívánja venni gyerme ke részére, úgy a mellékelt nyilatkozatot kitöltve kell behoznia vagy beküldenie a Szociális Osztályra (2400 Dunaújváros, Városháza tér 2. fsz. 5. irodá ba) 2022. december 9-ig (péntekig).
A nyilatkozatot annyi példányban kell kitölte ni és benyújtani, ahány gyermek vonatkozásában igénylik az ingyenes étkeztetést.
A nyilatkozat megtalálható a www.dunaujvaros.hu honlapon a „NYOMTATVÁNYOK”- menü ben, vagy a honlapon megjelent hír melléklete ként.
További információ és ügyintézés
• ügyfélfogadási idő: Hétfőn és Szerdán: 8-12, 13-16 óráig, Pénteken: 8-12 óráig
• telefon: (25) 544-164
• ügyintéző: Rodek Andrea
Klímavédelmi konferencia – fókuszban a város klímastratégiája
ciát szervez 2022. október 26-án (szerdán) 10:00 órától a Polgármesteri Hivatal „C” szárnyának Házasságkötő és rendezvénytermében.
A projekt részeként készült el a város klímastratégiai dokumentuma, amelyet az érdeklődők a már említett klímavédelmi konferencián ismerhetnek meg, valamint bemutatják az elkészült klímastratégia jövőképét, a hasznosítási lehetőségeit az életünk számos területén; de mindezek mellett környezeti állapotukat és annak megóvási lehetőségeit is megismerhetik.
Előzetes beregisztrálás:09:30-tól Előadások: 2022.10.26. 10:00 kezdettel. Helyszín: 2400, Dunaújváros, Polgármesteri Hivatal „C” szárny Házasságkötő és rendezvényterem
A Klímavédelmi konferencián való rész vétel regisztrációhoz kötött, amelynek jelentkezési lapját a www.dunaujva ros.hu oldalon a „Környezetvédelem” fül alatt találják. A lapot kitöltve küldjék el jelentkezésüket az info@ ozier.hu email címre.
A program a Széchenyi 2020 program részeként valósul meg.
• 2. oldal • 2022. OKTÓBER 14.VÁROSHÁZA
A
kép illusztráció
Ismét tonnaszámra lomtalanítottunk
Észre sem vesszük, de amíg a lomokat pakoljuk, beszélgetünk egymással és segítünk egymásnak
Újtelep és a Dózsa városrész után a Liszt Ferenc kertben, Erkel kertben, az Október 23. téren, valamint a Gagarin téren folytatódott a városi lomtala nítási akció. A tavaszi sorozat után ősszel összesen hét alkalommal szabadulhatnak meg a városla kók a kidobásra ítélt, használaton kívüli tárgyaiktól. Néhány óra leforgása alatt a konténerek tucat számra telnek meg. Legutóbb is.
Fábos Zsolt
A nagyon kellemes kora őszi időjárás sokakat sokféle programra csábít, de minden bizonnyal könnyebben szánjuk rá magunkat arra is, hogy nagytakarítsunk és örökre megszabaduljunk a körülöttünk lévő, ámbár felesleges lomoktól. (Bár a muszáj és a kínálkozó le hetőség nagy úr, ha úgy adódik, esőben is lomtalanít a dunaújvárosi.)
A városi lomtalanítás 2020 óta folyik az új rendszer ben. A számadatok is arról árulkodnak, hogy bevált, hiszen az elmúlt két és fél évben összesen mintegy 10 ezer köbméter lomtól tisztult meg Dunaújváros. A tavaszi akció során pedig 2332 köbméter használa ton kívüli tárgy gyűlt össze. Mezei Zsolt városüzemel tetési ügyekért felelős alpolgármester mondjuk úgy,
egyik szívügyének tekinti a programot, személyesen ott is van mindig és pakol, szervez, segít.
– Itt vagyok, itt vagyunk mindig. Egyrészt azt gon dolom, hogy ha mi nem járunk el jó példával, ha nem fogjuk meg a munka végét, akkor hogyan várhatnánk el másoktól bármit is. Az viszont sokkal fontosabb, hogy városunk és a városlakók döbbenetes meny nyiségű lomtól tudnak így megszabadulni. És mon dok még egy szempontot. Ilyenkor a munka mel
lett tudunk beszélgetni is az emberekkel. Sokkal őszintébben, közvetle nebb módon találkozunk és mondják el a problé máikat, de akár csak a vé leményüket. Kérdezem: van ennél fontosabb?
A lomtalanításban rendszeresen részt vesz nek a városvezetői is, ott vannak az adott körze tek önkormányzati képvi selői is. Elmondásuk sze rint nem is kérdés, hogy itt a helyük, ráadásul min den esetben jó hangulat ban telnek ezek a lomos órák, sok-sok beszélgetés közepette. És ez tényleg így volt most is. Ezúttal a csapatot erősítette Barta Endre humán alpolgár mester és Szántó Péter önkormányzati képvise lő is.
• 3. oldal •2022. OKTÓBER 14. VÁROSHÁZA
Fotó: Vígh Dániel
• 4. oldal • 2022. OKTÓBER 14.AJÁNLÓ
Három tétellel bővült a Dunaújvárosi Települési Értéktár
és a Quintia zenekar is
Dunaújváros közgyűlése 2016-ban hozta létre települési értéktár bizottságát, amelynek felada ta a helyi értékek azonosítása, a helyi értékeket tartalmazó gyűjtemény létrehozása, gondozása, a megyei értéktárral történő kapcsolattartás. A bizottság lakossági javaslatra listába veszi a város szempontjából meghatározó jelentőségű, a városhoz való tartozást kifejező egyedi szellemi terméket, tárgyat, kulturális alkotást, ha gyományt, jelképet, illetve természeti értéket. Október elején ülésezett a települési értéktár bizottság, amelynek munkájáról Barta Endre hu mán alpolgármester számolt be.
Fábos Zsolt
– A Települési Értéktár Bizottság tagjai Farkas Lajos az Intercisa Múzeum igazgatója, Szabó Imre főépí tész és jómagam október 5-én üléseztünk és öröm mel jelenthetem, hogy három települési értékkel bővült az értéktár, három felterjesztés kapott pozitív elbírálást. Az egyik a Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kodály Zoltán módszere, a másik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány „Ragyogj kék ben Dunaújváros” projektjei, illetve a harmadik a Quintia zenekar. Tehát ők hárman kerültek most be az értéktárba. A bizottságunk munkájáról a jövőben is szeretnénk majd beszámolni és természetesen várjuk a további felterjesztéseket.
A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola Dunaújváros zenei, kulturális életének meghatározó intézménye. A méltán világhírű Kodály-koncepción
Eddigi értéktárasok:
Baracsi úti „Arborétum” Természetvédelmi Terület
Szocreál építészeti tanösvény
Somogyi József: Martinász című szobra
Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
Dózsa Mozi és a Dózsa György tér
alapuló oktató-nevelő munkája országszerte elismert. Az iskola célja továbbra is folytatni azt a kultúrmissziós mun kát, amelynek segítsé gével az országban és határainkon túl is nép szerűsíti a Kodály Zoltán elképzelései alapján mű ködő zeneoktatást és ez zel nem csak az iskolát, hanem a várost is ismert té, elismertté teszi.
A Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros gyűjteménye Magyar Óriásnyúl
Dunaparti védmű és Szoborpark
Dunaújvárosi Vegyeskar
„A tánc műfajainak megalapítása Dunaújvárosban”
Magyar Papírmúzeum
Steixner István
Pentele híd
Dunaújvárosi Evangélikus Templom
József Attila Könyvtár Médiatára (DTV-archívum)
Arany Iránytű Program ( Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium)
A Jószolgálati Otthon Közalapítvány, mint kiemel ten közhasznú szervezet, kiemelkedő szerepet tölt be a társadalmi elfogadás elősegítésében, a más ság elfogadásában, színvonalas, országosan is el ismert programjaival, projektjeivel. A szervezet kö vetkezetesen képviseli azt a szolgálatot, ami a hát rányos helyzetű emberek megsegítését támogatja. Szélesen propagálják ezt a tevékenységet, így tár sadalmi témává tudták tenni ezt az ügyet.
A Quintia zenekar öt női előadóból áll. 2011-ben alakultak és azóta változatlan felállásban koncer teznek. Számos városi rendezvényen, kiállításmeg nyitón, ünnepségen muzsikáltak, emelve az ese mények rangját. Mára már szerves részét képezik Dunaújváros kulturális életének. A magyar népze nén alapuló világzene műfajában olyan, azonnal fel ismerhető hangzást alakítottak ki, mely magával ra gadó élményt nyújt minden hallgatójuk számára. Igényes, egyedi hangszerelésük párosulva a művé szi előadásmóddal olyan érték, melyet városunk la kói megbecsülnek, szeretnek.
• 5. oldal •2022. OKTÓBER 14. VÁROSHÁZA
Értéktárba került a Móricz iskola Kodály Zoltán módszere, a Jószolgálati Otthon „Ragyogj kékben Dunaújváros” projektje
Fotók: Végh Zoltán
Dunaújváros energiahatékony működésre készül, döntés az október 20-ai közgyűlésen
Robbant a rezsibomba az önkormányzatoknál is
A kormány döntése értelmében az önkormányzatok októbertől nem számolhatnak a rezsicsökkentéssel. Robbant a rezsibomba az ön kormányzatoknál is – címmel tar tott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordi nációs ügyekért felelős alpolgármestere. Szerinte az önkormány zatoknak azonnali segítségre van szükségük.
Fábos Zsolt
Az önkormányzatok a távhőért ed dig rezsivédett díjat fizettek. A most megjelent kormányrendelet szerint októbertől viszont a korábbi 10–15-szö rösét kell fizetni az önkormányzati intézmények fűtéséért ott, ahol gáz zal fűtik a hőerőműveket. Az elmúlt napokban arról szólnak a híradások, hogy a különböző települések mi lyen intézkedésekre kényszerülnek. Székesfehérvár a stadionját, az uszo dáját és a múzeumát kényszer pi hentetné, de máshol is kiállítótermek,
közösségi házak zárhatnak be. Van, ahol a még a közvilágítás korlátozása is felmerült, a közintézményekben a hőmérsékletet fogják szabályozni, de akár az ügyfélfogadási időket is le csökkenthetik a spórolás érdekében.
A megjelent kormányrendelettel kapcsolatban mondta el véleményét Szabó Zsolt Dunaújváros gazdasági al polgármestere.
– Az önkormányzatok feladata az lenne, hogy segítsék a települései ken élőket ebben a válságidőszakban, e helyett azzal kell foglalkoznunk, hogy hogyan tudjuk kifizetni a rezsiszám láinkat. Nagyon nehéz helyzetbe ke rültek az egyébként is nehéz helyzet ben lévő önkormányzatok, így nekünk is lépnünk kell. Szeretném elmonda ni, hogy folyik az előkészítése annak, hogy önmagunkat, intézményeinket egy energiahatékony működésre ál lítsuk át. Elvárás, hogy spóroljunk és spórolni is fogunk, de mindenképpen szeretnénk egy egyensúlyt megtarta ni a működés és a takarékosság terén. A kormányzattól vannak kompenzá
Eddig a falnak vezetett, mostantól a járdára lehet fellépni
Áthelyezték a feljárót
Néha apróbb dolgok is tudnak bosszantóak lenni és sokszor csak észre kell venni azokat. A Római krt. 38. előtti parkoló nagy forgalmat bonyolít le, így minden lehetséges szabad helyen megállnak az autósok. Ráadásul nem csak a szabad helyeken, hanem középen, a forgalom elől elzárt te rületen is nagy szeretettel parkolnak autóstársaink. Így aztán gyalogosan sem mindig egyszerű a parkolóból a járdára fellépni. Az eddigi feljáró rá adásul egyenesen a falnak vezetett. Idáig.
Fábos Zsolt
Motyovszki Mátyás a terület önkormányzati képviselője a helyszínen is meg mutatta stábunknak, hogy néha a kis dolgok is számítanak. A parkolóból a járdára vezető szigetet most a helyére tették.
– Évekkel ezelőtt átépítették ezt a nagyparkolót a Római 38. előtt, de akkor történt némi malőr a kivitelezésben, hiszen a járdára felvezető szakasz egy szerűen zsákutca volt, egészen pontosan a falnak vezetett. Ez leginkább a ba bakocsis, illetve a mozgáskorlátozottak közlekedésében okozott kellemetlen séget. A lakókkal és a DVG Zrt. szakembereivel egyeztettünk és egyszerűen odébb raktuk a feljárót. Azt gondolom, hogy mostantól egy picit egyszerűbb és kényelmesebb lesz itt a közlekedés.
• 6. oldal • 2022. OKTÓBER 14.VÁROSHÁZA
Fotó: Végh Zoltán
Fotó: Végh Zoltán
ciós ígéretek, de nincsenek részletezve. Városunk közgyűlése jövő heti ülésén dönteni fog a hogyan továbbról és addig is azon dolgozunk, hogy a lehe tő legkevésbé fájó változásokat kelljen életbe lép tetnünk.
Zöldövezet a Technikum városrész szélén, a panelházak szomszédságában
Szépül és egyre élhetőbb a Kádár-völgy
Dunaújváros bár alapvetően iparváros és határát füstölő kémények szegélyezik (há lát adunk, amíg füstölnek) mégis számtalan kellemes, időnként gyönyörű környék szolgálja a kikapcso lódásunkat. A felsorolásban nyilván el sők között szerepel a Duna-part, vagy az öböl. És eszünkbe jut na a Kádár-völgy? Ha nem, akkor ajánljuk, hogy nézzenek el arra! Most a kora őszi idő ben egészen nyugodt, megnyugtató, kelle mes arcát mutatja.
Fábos Zsolt
Mezei Zsolt alpolgár mester házigazdaként vitt minket körbe, mint az érintett terület, a 7. vk. önkormányzati kép viselője. Azt mondja, hogy azt szeretné, ha a Kádár-völgy egy mini pihenőparkká válna, ha a környéken élők itt jól éreznék magukat, ha kellemesen el tudnák itt tölteni a szabadidejü ket. Az elmúlt időszak ban látható változások történtek.
– Amikor képviselő ként indultam, akkor az volt az egyik válla lásom, hogy a Kádárvölgyet rendbe fogjuk tenni, nem lesz a vá rosrész mostoha gyer meke. Szerintem sokan emlékeznek még, hogy pár éve este ez egy sö tét, gazdátlan terület volt, ahol sok esetben a hajléktalanokba botlot tunk. Én azt mondom, hogy tessenek most körbe sétálni. A Kádárvölgy felújítási program az idei évre befejeződött.
Napelemes lámpákat telepítettünk a felső sétányra, illetve a lépcsősorra. Így már este is lehet sétálni, sportolni. Új padokat tettünk le, a régieket felújí tottuk. A sétánynak pedig nagyobbik része le lett murvázva, ami már látvá
nyában is más képet mutat. Korábban a játszótértől nem messze kondigépe ket raktunk le, amit egyébként sze retnek és használnak is a szabadban sportolók. Én mindenkinek ajánlani tudom, hogy sétáljon el erre, üljön ki,
élvezze a természet kö zelségét a panelházak szomszédságában.
A folytatásról is be szélt Mezei Zsolt, hi szen lehet még tenni a környéken. Bármihez is nyúlunk és bármit is szeretnénk az természe tesen pénzbe kerül. Azt is tudjuk, hogy városunk költségvetése látott már jobb napokat is, illetve a jövőt illetően vannak még kihívások. Ettől füg getlenül Mezei Zsolt elő re felé tekint.
– Természetesen foly tatni fogjuk. Apránként és lépésről lépésre. A vá rosi költségvetés olyan, mint egy családi kasz sza. Ha a gyereknek ci pőt kell venni, akkor az az első, aztán majd, ami kor kerül másra is, ak kor megvesszük. Az van tervben, hogy leteszünk még egy kondiparkot, a sétány murvázását befe jezzük, új bokrokat tele pítünk. Csinosítjuk, to vább fogjuk fejleszteni a környéket. És persze szeretném azt is, ha ezt a környezetet meg tud nánk tölteni egy kis élet tel. Nyilván nem nagy rendezvényekre gondo lok, hiszen innen pár mé terre lakóházak vannak, de kisebb sportos, sza badidős programoknak lenne helye itt.
Tényleg érdemes ki sétálni ide, leülni egy picit ezen a felső sétá nyon és élvezni a termé szet közelségét. És jó len ne vigyázni is rá. Amíg Mezei Zsolttal épp ar ról beszélgettünk, hogy felújítás, szép környezet, valaki a hátunk mögött és látatlanul épp egy kiszuperált mikrohullá mú sütőtől szabadult meg és hagyta maga után. A park kellős kö zepén. De ez legyen ext rém példa és az is, hi szen ma a Kádár-völgy felső sétánya tiszta volt, szemét nélküli és rende zett. Csak maradjon így!
• 7. oldal •2022. OKTÓBER 14. VÁROSHÁZA
Fotók: Végh Zoltán
Városunk önkormányzata
Hetven fölött is kitartóan gyűjti a kilométereket
A helyi futóközösség kiválósága, Krausz István előtt tisztelegtek a sportág szerelmesei a „Pista bácsi futva mesél” elnevezésű eseményen a városháza C szárnyának rendezvénytermében.
Szentimrey Tamás
Balatonfüreden rendezték meg idén az EMU 6 napos ultramarathoni vi lágkupát, melyen a dunaújvárosi fu tóközösség két tagja, a Krausz István, valamint Keresztes György ultrafutó is megmérette magát. Előbbi tiszte letére rendezték meg október 6-án a „Pista bácsi futva mesél” elnevezésű él ménybeszámolót, melyre szinte telje sen megtelt a városháza C szárnyának rendezvényterme, s a lelkes hallgatók között ott volt Pintér Tamás polgár mester, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is.
Az esemény főszervezői, Dorogi Kinga és Rákóczi Ferenc mellett utób bi köszöntötte a jelenlévőket, kiemel ve, mennyire megtisztelve érzi ma gát, hogy itt lehet ezen a találkozón, egy olyan közösségben, melynek tag jai pontosan tudják, milyen kihívások kal kell szembenéznie egy futónak, s fontosnak tartják, hogy megemlékez zenek ezekről az alkalmakról.
A köszöntőt követően az est fősze replője, a 70. életévét júliusban betöl tő Krausz István mesélt a jelenlévők nek nagy szerelméhez, a futáshoz való viszonyáról, kiemelve, hogy 2010 hús vét környékén, ifjabbik fia, Miklós kér
désére szánta el magát a futás ra, s 2011 márciusában futotta le első tíz kilométeres versenyét Esztergomban. Ezt követően fo kozatosan feszegette határait, egyre hosszabbak lettek a ver senyek, jött az első félmaraton, a maratoni 42 kilométeres táv, majd a hat, tizenkettő és hu
szonnégy órás versenyek itthon és külföldön is. Pista bácsi nem csak futócipőben, mikrofonnal a kezében is remekelt, s renge teg színes és vidám történettel örvendeztette meg a találkozó résztvevőit, s volt is miről be szélnie, mert az elmúlt évek ben számtalan nagy versenyen
gyűjtötte kitartóan a ki lométereket.
Nemcsak a szép és vidám történetek kerül tek elő, hanem a nehéz ségek is, melyekből saj nos szintén akadt pár, a különböző sérülések, egy-egy verseny feladása miatti csalódottság, illet ve a legnagyobb akadály, mellyel 2021-ben kellett szembenéznie a legen dás futónak, ugyanis a sportorvosi vizsgálaton jelezték, hogy szívprob lémája miatt nem kap hat versenyengedélyt. Szinte azonnal a szívmű tét mellett döntött, de a beavatkozás után sem állt, állhatott le, két hó nappal később újra fel vette a futócipőt, s neki állt az edzéseknek, hogy részt vehessen a már em lített 6 napos ultramarat honi világkupán, melyen végül szenzációs teljesít ményt nyújtva 596 kilo métert teljesített.
Pista bácsi természe tesen szót ejtett terveiről is, melyek között szere pel, hogy megközelítse a korosztályos világcsú csot, elkezdi felkészülé sét a jövő évi, 221 kilo méteres Ultrabalatonra, s emellett nagy álma, hogy részt vegyen a görögországi, 246 kilo méteres Spartathlonon, mely nem is elsősor ban a táv, hanem a kö rülmények, az időjárás, a páratartalom, illetve a szintkülönbségek miatt tartozik a világ legne hezebb ultrafutóverse nyei közé. Bár ezt a ver senyt, az ehhez szüksé ges szintidőt vélemé nye szerint már nem biztos, hogy tudná tel jesíteni, előadása, lelke sedése, a futáshoz való viszonya annyira lenyű gözte Pintér Tamás pol gármestert is, hogy az ajándékok átadása előtt megígérte, amennyiben a dunaújvárosi futóle genda úgy dönt, meg valósítja élete álmát, azt az önkormányzat teljes egészében támogatni fogja.
• 8. oldal • 2022. OKTÓBER 14.ÉLETMÓD
is segít Krausz István nagy álmának megvalósításában
Fotók: DMJV Önkormányzata
A
mellett több világnapi esemény és elsősavatás
Színes, gazdag kínálat a Vasvári-héten
A magyar népmese napja, illetve az Európai Diáksport Napja esemé nyei miatt a szokásosnál hamarabb kezdődött a Vasvári-hét kavalkádja, de aztán színes, gazdag kínálat kényeztette a nebulókat.
Két jeles nap miatt is előrébb hozták az immár hagyományos Vasvári-hét eseményeinek kezdetét a közelmúlt ban: a magyar népmese napja, va lamint az Európai Diáksport Napja elnevezésű kezdeményezés okán a szokásosnál korábban kezdődött az ünnepi időszak.
Meseországtól a versenyekig
A nyitónapon kicsiknek és nagyoknak egyaránt változatos programot kínált a pedagógusok aktív serege – ezúttal vendégekkel is kiegészülve. A legki sebbek mesét hallgattak, nem akár milyen színvonalon – Suplicz Miska (papa) ejtette ámulatba a lurkókat.
A 3. és 4. évfolyamosok Meseországba kalandoztak, ahol 7 próbát
kellett kiállniuk. Csizmás kandúrt kí sérték el a palotába. Mindannyian mérföldlépő csizmát húztak, fe jükbe kalapot tettek és így próbál ták meg abszolválni az ügyessé gi versenyt. Jancsi és Juliska helyett eszegettek a mézeskalács házból. Hamupipőkének segítettek lencsét válogatni. Leleplezték Háry János fül lentéseit. Meselottót töltöttek ki, vala mint Meseország folyóiratának hirde téseiben is tettek rendet. A felsősök is jól mulattak, mert hiába kamaszok, a mesehallgatás minden korosztálynak örömet szerez.
Még fel sem ocsúdtak a mesék va rázslatos világából, máris a sporté lett a főszerep. Sor- és váltóversenyeken ve télkedtek egymás ellen az évfolyamok. Az eredményeket ugyan csak egy hét múlva tudhatták – bőven akadt még erőpróba a Vasvári-hét során –, de már a nyitónapon elkönyvelhették: mind annyian nyertesek, hiszen mozgal mas kihívást tudhattak a maguké nak Európai Diáksport Napján.
Mozgalmas folytatás
A programsorozat folytatása is igen-igen mozgalmas lett: az egyik
a nebulókat
csúcspont immár hagyományosan a Zöld-sárga nap kavalkádja volt, és szintén ekkor, de már a zenei világnapra hangolva rendezték azt a kon certet, amire a Széchenyi gimnazistáinak kórusa várta a Petőfi ligetbe a vasváris nebulókat – a koncert szó szerint tomboló sikert aratott a Bartók Kamaraszínház mögötti színpadnál.
Változatos bemutatót kínált az állatok világnap ja alkalmából rendezett eseménysor – a Duna Dog Center terápiás kutyusokkal érkezett, a rendőrség kutyás bemutatóval kápráztatott –, és a Hétkarikás Játékok erőpróbáin is remekeltek a csapatok. A folytatásban meseváltó, továbbá a névadó Vasvári Pál életéhez kapcsolódó vetélkedő színhelye volt az iskola.
Együtt ünnepeltek
Mint az események kapcsán Gálosfai Tímea igaz gató a DSTV kamerája előtt elmondta, igyekeztek változatos programmal kirukkolni:
– Nagyon szép hagyománya az iskolának a Vasvári-hét, és az idei programot is úgy állítottuk össze, hogy változatos, gazdag kínálat csalogas sa a diákokat. Az intézményi tradíciók egyik leg fontosabb pillére a sport – ebből eredően ezúttal is sok sportos esemény, programelem szerepelt a kínálatban – még az elsősavatás ceremóniáját is ennek jegyében szerveztük!
A Vasvári-hét múlt csütörtökön az aradi vérta núk emlékét felelevenítő ünnepséggel, valamint a már említett elsősavatással futott a csúcsra: szép gesztus, hogy a legkisebbek nyakába a DFVE női vízilabda csapatának kiválóságai kötötték az intéz ményi összetartozást szimbolizáló zöld-sárga nyak kendőt. Az meg már külön érdekes adalék, hogy a válogatott kiválóságai, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Mahieu Geraldine mellett két vasváris „öregdiák” – az öreg mellé dupla idézőjel dukál! –, Somogyvári Lili és Pál Réka is a meghívottak kö zött volt!
• 9. oldal •2022. OKTÓBER 14.
Nyulasi Zsolt
KÖZÖSSÉG
tanulás
várta
Fotó: Vígh Dániel
Fotó: Végh Zoltán
Sok szólamú sorozat a zene világnapján
Ahogy arra készülhettünk, több eseményt is időzítettek a zene világnapjára városunkban a közelmúltban – újra gazdag és változatos programmal rukkoltak ki az ünnepre időzítve a mu zsika szerelmesei.
Nyulasi Zsolt
A több napon át tartó programözön kínálatában több koncert, közösségi kezdeményezés, színes és vonzó esemény szerepelt – lássuk a részleteket, leg alább címszavakban!
A zene TÉNYLEG mindenkié!
A programok sorát a Móricz iskola nyitotta, az ének-zenei tagozatos intézmény tornatermében rendeztek közös énekléssel körített ünnepi koncer tet. Nagyon készült az új tanév első bemutatkozási lehetőségére a Sándor Frigyes Zeneiskola is, ahol a kiváló muzsikus Sándor Anna, az intézmény névadó jának közelmúltban elhunyt lánya emlékére léptek színre az iskola csoportjai.
A kínálatot a Jószolgálati Otthon adománygyűjtés sel színezett vására egészítette ki – ráadásul a sikeres szabadtéri bemutató után a legkisebbek közös nö vényültetéssel jelképezték az iskolához tartozásukat.
Új kísérlet is szerepelt a programsorozatban – szin tén a zeneiskolához kapcsolódó programként debü
tált szombaton a Zenélő Cukrászda elnevezésű sorozat a Jakó Cukrászda Vasmű úti üzletében. A sorozatnyitó koncerten Váriné Pásztor Magdolna tanárnő fúvós kvartettje mutatkozott be – a for
Fotók: Dunaújváros Online mációt vezető művész-tanár mellett Antal-Gévay Gabriella, Érchegyi Hanna és Kupsza Noémi ünne pi összeállítását hallhatta a közönség.
Műfajokon, határokon át
Szép koncert, szép dunaújvárosi vonatkozású si kerrel: a világnapi események körében rendezték Mezőfalván a Dréta Antal Kórustalálkozót, ame lyen ismét a Dunaújvárosi Vegyeskar diadalmas kodott. A Könyves Ágnes és Kurucz Gergely kar nagyok irányításával dolgozó kórus nyerte ugyanis a találkozó vándordíját – ezúttal Bárdos Nyújtsd ki mennyből című egyházzenei kórusművének tolmácsolásáért.
Különleges produkcióval ünnepelte a világnapot a Bartók Kamaraszínház: az intézmény a székes fehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével mutatta be az Én vagyok című szakrális koncertszínházi előa dást. Emlékezetes, szép élmény volt – remek pro dukció remek együttműködés révén, szépséges és merész szövegekkel, kitűnő muzsikusokkal, és az alkalmi kórus kimagasló teljesítményével.
És ezzel még mindig nem volt vége – két bemuta tóra is várta a város óvodásait a Móricz iskola, míg a Vasvári ünnepi hetének programját világnapi vend égjárás színesítette. A Széchenyi István Gimnázium nagykórusa adott műfajokon és határokon átívelő ünnepi koncertet a Bartók Kamaraszínház mögöt ti színpadon – hatalmas sikerrel.
Szép programok sorának tapsolhattunk – köszö net érte minden közreműködőnek!
(Az eseménysorozat galériája, valamint a DSTV összegzése a DO-n látható a www.dunaujvaros.com cím alatt!)
• 10. oldal • 2022. OKTÓBER 14.KULTÚRA
Intézmények, közösségek egész sora szervezett ünnepi programokat
Gazdag kínálat csalogatta a kultúra barátait a József Attila Könyvtárba
Műfajokon, korszakokon, generációkon át
Színes és változatos eseménysorozatot szervezett a kultúra és ezen belül is kivált a betűk barátainak a József Attila Könyvtár: az intézmény gazdag programmal várta az érdeklődőket az Országos Könyvtári Napok keretében múlt héten.
Nyulasi Zsolt
A minden napra legalább egy mese ősi és ismerős elvét kö vetve folytatta az elmúlt esztendők tradícióját a József Attila Könyvtár. Amint arról egy beharangozó erejéig hasábjainkon is olvashattak, az Országos Könyvtári Napok keretében az „Esély – Egyenlőség – Könyvtár” jelszavával szervezett, egész héten át tartó programsorozat a dunaújvárosi intézmény.
Változatos kínálattal
Mint a kínálatról Tóth Éva intézményvezető a DSTV kamerája előtt elmondta, igyekeztek változatos, színes programele mekkel is kirukkolni – ráadásul közönségcsalogató nevekkel is operálhattak. De lássuk sorjában: fontos tételei voltak a programnak az egész héten át futó kezdeményezések – a könyvtár földszinti előterében rendezett könyvbörze és folyó iratvásár kínálata iránt is folyamatos lehetett az érdeklődés, és sokakat vonzott a Békák, Muki, Dózsa Mozi címmel szer vezett, elsősorban a város kisiskolásainak szóló helytörténeti foglalkozások sorozata is.
zonyulta – szintén az intézményi tra díciókat követve – a gyermekkönyv tár is: itt többek között Kossuth Lajos emlékét feldolgozó foglalkozás várta a diákokat.
Nagy sikert aratott a közönség kö rében a népszerű médiaszemélyiség, Jakupcsek Gabriella vendégeskedé se – múlt szerdán telt meg a felnőtt könyvtár olvasóterme –, de vonzónak bizonyult a két pszichológiai témájú program is. Barcs Krisztina a gyer meklelkek működésével kapcsola
gi kezdeményezések sorával futott a csúcsra: a Meseszombat helyszí ne a gyermekkönyvtár volt, míg a felnőtt részlegen a Legyen tiéd Dunaújváros! című társasjáték vetél kedőjére várták az indulókat.
Szintén nagy sikert aratott a fi nálé, vagyis a Könyves vasárnap című program; Veréb Judit kisma más foglalkozása, a Ringató mellett kézműveskedés, népi gyermekjáté kok és hangszerek bemutatója, vala mint táncház szerepelt a kínálatban
Ráadásul a program utolsó három napján még egy bó nusz ajándékkal is kirukkolt a könyvtár: ingyenes beiratko zási lehetőséget teremtettek az új olvasóknak.
Kicsiknek is, nagyoknak is
A már említett televíziós összegzésben Tóth Éva arra is felhív ta a figyelmet, hogy igyekeztek minden generáció számára vonzó, változatos eseményeket szervezni. Fontos bázisnak bi
tos interaktív foglalkozást szerve zett, míg Léránt Erika pszichológus Zsákutcák és kivezető utak címmel a tinédzserek különleges krízishelyze teiről tartott izgalmas beszélgetést.
Mozgalmas végjáték
A könyvtári napok kínálata szom baton és vasárnap remek közössé
– méghozzá Várai Áronnal és Gyöngyi Sára Ritával.
Pompás és gazdag eseménysoro zat volt – nagy köszönet jár minden szervezőnek és közreműködőnek!
(Az esemény galériája a jakd.hu oldalon, a DSTV összegzése a DO-n látható a www.dunaujvaros.com cím alatt!)
• 11. oldal •2022. OKTÓBER 14. KULTÚRA
Fotók: jakd.hu
A
is a
Október 15-én indul a távfűtési szezon
Egy fűtési szezonon már túl van a DVG Zrt. Kalandos volt az indulás, hiszen a Pomázi-cégcsoport által működésképtelenné tett erőmű veket újra üzembe kellett helyezni, amit rekordgyorsasággal vég zett el a DVG Zrt. A szakemberek az első év során számos tapasztalatot szereztek, amivel tovább tudják javítani a szolgáltatás színvonalát.
DMJV Önkormányzata
A nyáron egyebek mellett komoly karbantartási munkálatokat végez tek, hogy a távhő termelése és szol gáltatása még jobb minőségben biz tosított legyen a dunaújvárosiaknak.
Elgördített akadályok a termelési oldalon
A korábbi szolgáltató a közelmúlt ban több akadályt is gördített a táv
Zrt.
hőtermelés és szolgáltatás működé se elé: a DVG Zrt. több, mint 1 évvel ezelőtt teljesen használhatatlan ál lapotban vette át a Pomázi cégcso port által működésképtelenné tett erőműveket, az égőfejeket a rendőr ség foglalta le és adta vissza a DVG Zrt.-nek.
Nem kis kihívás elé állította ez a DVG Zrt. szakembereit, de rekordidő alatt helyreállították az eszközöket és el tudott indulni a szolgáltatás. 2022. október 15-én már a második fűté si szezonját kezdi a termelő és szol gáltató DVG Zrt., amelynek szakem ber gárdája hónapok óta komoly kar bantartási munkálatokat végez az erőművekben és városszerte egya ránt.
– A városban lévő 8 darab meleg vizes kazánból (2 db az Építők út ján, 4 db a Béke téren és 2 db a Verebélyin) nyáron 4 volt üzemké pes. Azóta mintegy 190 millió forint értékben folyamatosak a csőcserék kel egybekötött kazánfelújítások, és
többek között felújítják a víz lágyító- és előkészí tő berendezéseket is.
A kazánfelújítások mellett több, korábban el mulasztott karbantartási feladat elvégzése is zaj lik: fontos feladat a tűzvédelmi előírásoknak va ló megfelelés, a DVG ugyanis itt is áldatlan álla potokkal szembesült, elég csak az erőművek le láncolt ajtóira gondolni. Az elmúlt hónapokban tűzgátló ajtókat cseréltek és felújították a tűzjel ző rendszereket is.
A felújítási munkálatok nagy részét a nyári idő szakban végezte el a DVG Zrt., de hangsúlyozom: ez nem érinti a DVG Zrt. rendelkezésre állását! –nyomatékosította Pász Péter, a DVG Zrt. távhő részlegének vezetője, vagyis a lakosság ellátása a felújítás ellenére zavartalan.
A cél a még jobb minőségű szolgáltatás
A város történetében példátlan időszak kezdő dött 2021-ben: amint az olvasóink előtt közismert, a DVG Zrt. július 1-jétől távhőszolgáltatásra, szep tember 15-től pedig távhőtermelésre is engedélyt kapott – vagyis először fordult elő, hogy egy 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég vég zi a távhőtermelést és a távhőszolgáltatást is Dunaújvárosban.
– A DVG Zrt.-nél azon dolgozunk, hogy a du naújvárosiak még jobb minőségű szolgáltatást
• 12. oldal • 2022. OKTÓBER 14.DVG ZRT.
távhő termelő és szolgáltató
DVG
Fotók: DMJV Önkormányzata
előtte utána
kapjanak. Az elmúlt időszakban városszerte több csővezeték meghibáso dását javítjuk, ami egy 50-60 éves rendszernél nem meglepő, de sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az elmúlt évtizedekben szinte teljesen elhanyagol ták ezt a munkát és hagyták lerohadni a rendszert – mondta Pász Péter.
Hozzátette: az előző szolgáltató sajnos a szakaszoló szelepek karban tartását is elhanyagolta, holott a forrás biztosított volt, és ezért most több esetben az adott meghibásodásnál nagyobb részt kell kizárni, mint ami indokolt lenne.
– Példa erre a Római városrész, ahol folyamatosan dolgozunk a meghi básodott csöveken, ha a szakaszoló szelepek itt rendben lettek volna, ak kor elég lett volna csak az adott rész kizárása, így viszont ki kellett zárni
pár napra a Vasmű utat, a Római városrész elejét és még az Apáczai Csere János utcát is.
Ezen a részen a lakosságnak forgalomkorlá tozásokra is számítania kell, éppen ezért kérem a közlekedők türelmét. De megemlítem a Nagy Imre utcát és a József Attila utcát is, valamint a Barátság városrészt, ahol szintén meghibásodá sokat állítottunk helyre.
Fontos kiemelnem, hogy a meghibásodott csöveket egy előszigetelt csővezetékre cserél jük, amik a régi gyengén szigetelt rendszernél sokkal kevesebb hőveszteséget okoznak. Míg a Rómain 2*80 méter, a Nagy Imre utcában 2*40 méter, a József Attila utcában 2*3 méter, addig a Barátság városrészben 2*30 méternyi csőveze téket cserélünk. Ezekre a munkákra a DVG Zrt. szakember gárdája felkészült: megfelelő létszá mú hegesztő, csőszerelő és építőipari szakember áll rendelkezésünkre.
Október 15-én startol a második szezon
Pász Péter arról is beszámolt, hogy bár a hivata los fűtési szezon október 15-én indul, szeptember 15. óta igényelhető volt az előfűtés, amelyet a hőközpontok mintegy 80%-nál az igények beér kezése után elindítottak.
Fontos tudni: a távhővezeték meghibásodása és csőtörés esetén kérik a fogyasztókat, jelezzék azt a DVG Zrt. alábbi telefonszámán: 06/20 367-40-25
Azoknál a társasházaknál, amelyeknek a DVG Zrt.-vel van fűtéskarbantartásra szerződése, a la káson belüli problémát ők szintén ezen a tele fonszámon jelezhetik.
Azok a társasházak, akiknek a fűtéskarbantar tásra NEM a DVG Zrt.-vel van szerződése, ne a DVG Zrt.-t hívják!
• 13. oldal •2022. OKTÓBER 14. DVG ZRT.
Komoly szerelési, tűzoltási és mentési feladatok vártak a helyi erőkre
Színházban a tűzoltók – éles gyakorlaton
Komoly erőpróba várt a város hivatásos tűzoltóira a Bartók Kamaraszínházban – a közelmúltban gyakorlat helyszíne volt az in tézmény, ahol egy komplex feladatot oldottak meg sikerrel a lánglovagok.
Nyulasi Zsolt
Speciális gyakorlaton vehettek részt Dunaújvárosi hivatásos tűzoltói, tu datta lapunkkal a megyei katasztró favédelmi igazgatóság összegzése.
Ismerkedés és bevetés
Mint Szabó-Bisztricz Anett szóvivő összegzéséből kiderült, a foglalkozás helyszíne a Bartók Kamaraszínház volt; az első lépcsőben a csaknem hetven éves építmény tűzvédelmi sajátosságait tekintették át a lánglo vagok – többek között feltérképezték az áramtalanítási helyeket és az épü let megközelítésének lehetőségeit.
Ezt követően egy feltételezett szi tuáció nyomán komplex éles gyakor lat helyszíne lett a színház, az egy ségek szerelési, tűzoltási és mentési feladatot hajtottak végre.
Tűz a kellékjavítóban
A gyakorlatterv szerint a színház alagsori kellékjavítóban tűz kelet kezett, és a forgószínpad alatti rész füsttel telítődött.
Az épületet a kellékes kivételével mindenki elhagyta, ő vélhetően az alagsorban rekedt. A tűzoltók két irányból kezdték meg a feltétele zett tűz miatti beavatkozást. Egy ol dalsó bejáraton át mentek le a szín ház alagsorába, ahol felkutatták és kimentették a bent rekedt dolgozót, elfojtották a „lángokat”. Mindezzel párhuzamosan a tűz terjedésének megakadályozására a nézőtér fe lől védősugarat szereltek a forgó színpadhoz, és átvizsgálták az épü let minden helyiségét, meggyőződ
ve róla, hogy a tűz és a füst miatt más nem re kedt a színházban.
A foglalkozás a speciális helyszínnek és kihívás nak köszönhetően mindenképpen elérte a célját – a gyakorlat során hasznos helyi tapasztalatok kal gazdagodtak a dunaújvárosi tűzoltók.
Kilenc hónap alatt közel 250 lakástűz volt
Döbbenetes mutatókkal szolgált a megyei ka tasztrófavédelmi igazgatóság lapunkhoz eljuttatott összegzése: az első háromnegyed évben Fejér megyében már 241 lakás gyulladt ki – két ember meghalt, a sérültek száma 21.
Nyulasi Zsolt
Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be, erősítette meg Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados. A me gyei katasztrófavédelmi szóvivő további fontos ada tokkal is szolgált – az égő épületekből 20 embert mentettek ki a lánglovagok, a háromnegyed év so rán a megyében keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 172 órára volt szükség, az égő épületekhez 548 tűzoltójármű vonult. Az épületekben összesen 48 ezer (!) négyzetméternyi terület égett le.
Kéményben 24 alkalommal keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, tároló ban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A leg
több lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibái ra, főzésre, vagy dohányzásra vezethe tő vissza. Kilenc épület oltásakor gáz palackok jelenléte nehezítette a be avatkozást.
Lakástüzeknél az egyik legnagyobb veszélyt a keletkező füst belégzése je lenti, ezért a sérülések és a tragikus tűzesetek megelőzése érdekében ja vasolt otthonunkban füstérzékelőt be szerezni, figyelmeztetett a szóvivő.
• 14. oldal • 2022. OKTÓBER 14.SZIRÉNA
Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Fotók: Szabó-Bisztricz Anett
Gyilkosság miatt folytatódik az eljárás
Korábban eltűnés miatt kezdtek a vizsgálatot a rendőrök, de a nyomozás szerint bestiális bűncselekményt követett el a férj
A rendőrök feltétele zése szerint megölte, feldarabolta és el rejtette feleségét a 62 éves gyanúsított – a korábban eltűnés miatt kezdett eljárás után már emberölés mi att nyomoznak a rendőrök, értesült lapunk. Kegyetlen történet, nagyon durva részletek.
Nyulasi Zsolt
A Fejér megyei rendőrök a dunaújvárosi gyanúsí tott letartóztatása mel lett folytatják tovább az ügy vizsgálatát, erősítet
te meg a megyei főkapitányság kom munikációs szolgálata. A nyomozók birtokába jutott információk szerint a szeptember 26. óta letartóztatásban
Súlyosbítást kért
A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék előre kiter velten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberö lés bűntettének kísérlete miatt hozott ítélete ellen fellebbezett.
Nyulasi Zsolt
A fellebbezés tényét a fő ügyészség közleménye erő sítette meg; a vádirat sze rint a két büntetett előéletű férfi 2019. december 17-én, hajnalban bántalmazott két dunaújvárosi férfit lakásuk
ban – a sodrófával, kalapács csal és vascsővel elkövetett támadás következtében a sértettek életveszélyes sérüléseket szenvedtek, egyikük az egyik szemére megvakult.
A bíróság a vádlottak egyi két 13 év, míg társát 12 év fegyházbüntetésre ítélte, to vábbá 10 év közügyektől el tiltást szabott ki. Az ügyész az ítélet ellen a minősítő kö rülmények fokozott figye lembevételére hivatkozás sal, hosszabb tartamú sza badságvesztés kiszabása ér dekében fellebbezett.
lévő 62 éves dunaújvárosi gyanúsított szeptember 17. és szeptember 21. kö zötti időszakban megölte a feleségét, a testét feldarabolta, majd elrejtette.
A bűncselekmény bi zonyítása érdekében nyomozócsoport ala kult; a rendőrök szak szerű, precíz és aprólé kos adatgyűjtésbe kezd tek, ennek során a gya núsított által használt kisteher-gépkocsiban testrészmaradványokat találtak, amelyek a fele ségtől származnak. A je lentős erőket felvonulta tó egységek a Dunában is keresték az eltűnt asz szony földi maradványait.
A nyomozás során az ügy körülményeinek tisz tázása szakértők bevoná sával jelenleg is tart.
Már rendőrkézen a bringatolvaj
Két kerékpárt lopott egy Balogh Ádám utcai tárolóból a 42 éves helybé li férfi, de elpasszolnia már nem sikerült a bringákat. Igazoltatáskor bukott le.
Nyulasi Zsolt
Kerékpártolvajt fogtak a du naújvárosi rendőrök, erősítet te meg a megyei főkapitány ság kommunikációs szol gálata. A részletes szóvivői összegzés szerint a járőrök az Apáczai Csere János utca mögötti parkos területen iga zoltattak egy 42 éves helyi
lakost. A férfit azzal gyanúsí tották, hogy október 6. és ok tóber 8. között két kerékpárt lopott el egy Balogh Ádám utcai társasház alagsori táro lójából. A rendőrségi összeg zés szerint a férfi a lakat lefe szítése után jutott a tárolóba, ahonnan eltulajdonította a két bringát – amelyeket aztán a továbbiakban megkísérelt értékesíteni.
A rendőrök a férfit a hely színen elfogták, majd előállí tották a rendőrkapitányság ra – ahol kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.
• 15. oldal •2022. OKTÓBER 14. SZIRÉNA
Fotó: FMRFK
Illusztráció:
FMRFK
Archív fotó: FMRFK
Játsszon velünk színházjegyért!
Köszönjük a rengeteg megfejtést, amelyet előző játékunk felhívására küldtek. Eheti nyertesek: Lepsényi Györgyné és Néder Márta (az átvétel módjáról érdek lődjenek a színház jegypénztárában). A játék folytatódik, a Bartók Kamaraszínház
jóvoltából két darab kétszemélyes színházjegyet sorsolunk ki. A megfejtéseket a hetilap@dstv.hu címre várjuk!
Tisztelt Olvasóink!
A Dunaújváros köz életi hetilapot a meg szokott megjelenés sel, pén tekenként fogják kézhez kapni.
Amennyiben valami lyen okból mégsem kapná meg az újsá got, kérjük jelezze a terjesztes@dstv.hu levelezési címen. Adatai, amelyek re szükségünk lesz: pontos címe, illetve az időpont, amikor utoljára megkap ta a Dunaújváros hetilapot.
Megértésüket köszönjük!
• 16. oldal • 2022. OKTÓBER 14.KIKAPCSOLÓ Felelős kiadó: DS Média Kft. Főszerkesztő: Varga Richárd Dunaújváros Dózsa Gy. út 9., fszt. 2. Telefonszám: 06 (25) 504-360 E-mail: info@dstv.hu Példányszám: 22.500 Nyomdai előállítás: Mediaworks Hungary Zrt. Nyomda, Budapest ISSN 2063-5109
Kézfogás mélységekben és magasságokban
Acélkaticák, avagy a barátság ereje
Ikonikus fotó reprodukciója lóg az Acélműben Horváthné Bók Hedvig, főmunkatárs íróasztalával szemben a falon.
Kaszás Éva
1932-ben a New York Times közölte a Rockefeller Center épít kezésén, 69 emelet ma gasságában, a levegő ben lebegő gerendán ülő tizenegy építőipari munkásról készült ké pet, ami azóta már be járta az egész világot.
Ide, az acélműi irodá ba egy puzzle formájá ban került.
– Ez a fotó a mi ba rátságunk szimbóluma –mutat a képre mintegy bevezetésképpen Hédi – ha valaki fél, fogjuk a kezét…
Beszélgetünk, és mondatról mondat ra bontakozik ki az Acélműhöz kötődő höl gyek barátságának tör ténete. Nincs jelen min denki a csapatból, hi szen vannak köztük, akik már nyugdíjba mentek, vagy más munkahe lyre kerültek, de a ba rátság töretlen maradt. Kikerekedik a falon lát ható puzzle története is. Melinda szeret kirakózni, a többieket is bevonta kedvenc időtöltésébe, egy idő után egymás kö zött cserélgették, s a mai
napig cserélgetik a puzzle csomagokat. Kivételt ez zel az eggyel tettek, miután az utolsó darabkája is a helyére került, üveglapot és keretet kapott. Tervezik, hogy magukról készíttetnek majd egy hasonló fel vételt, bár ők valamivel többen vannak. A lényeg, hogy összetartó barátnők, akik több, mint tíz éve fogják egymás kezét. Heten vannak itt a „lányok” közül, Hédi mellett Nagy Melindával, Ott Erikával, Kiss Anitával, Kovácsné Babival, Vincze Katával és Simon Rózsikával beszélgetek. Pontosabban, ha gyom őket időnként egymás szavába vágva, lel kesen mesélni:
– Jó kis közösségünk volt már akkor is, amikor elmentünk a Plitvicei-tavakhoz kirándulni. Ott kez dődött a barátság. Hazafelé már a sofőr is velünk nótázott. Hamarosan egy évet záró farsangi bál ban pöttyös ruhában jelentünk meg. Ki kellett ta lálni a jelmezhez egy nevet, azóta Acélkaticák va gyunk. Ezen a rendezvényen egyébként nyertünk egy görögországi utat!
– Mindenki máshoz ért. Babi az utazásszerve zőnk. Rózsa az édesanyjával, merthogy ő is a ba rátnőnk, finom süteményeket készít a kirándu lásokra. A szabadulószobás játékokra Anita vett rá bennünket, évente egyszer elmegyünk szaba dulni. Extrém hétvégét szervezett nekünk Ildikó Balatonalmádiban: boboztunk, gokartoztunk, vi torláztunk, sárkányrepülőztünk. Alig vártam, hogy földet érjünk. Tériszonyom van, féltem a magas ban, de a többiek biztattak, kár lett volna kihagyni.
– Jártunk már élményvonattal Linzben, kirán dultunk Prágába, leugrottunk egyet strandolni Horváthországba. A gödöllői kastélyban korabeli ru
hákba öltözködtünk egy múzeu mi programon. Szakadó esőben is túráztunk, az időjárás nem tartott otthon bennünket. Legközelebb a János-hegyre megyünk. Járunk színházba, moziba is. Sokrétű az érdeklődésünk, minden program másért jó.
– Minden karácsonyra készí tünk meglepetést egymásnak. Egyik évben adventi naptárt ké szítettünk számítógépre, egy-egy zenét, rejtvényt, verset tettünk egymás ablakaiba. A kerek szü
letésnapokra meglepe tés-találkozókat szerve zünk.
– Egyik kolleganőn ket a pandémia alatt nem búcsúztathattuk el csoportosan nyugdíj ba vonulásakor, az utol só munkanapján. Ezért a műszak végén kiáll tunk az irodáink ajta jába, a lépcsőfordulók ba és tapsoltunk neki. Olyan megható volt!
– Vidám emlékek, képek maradnak meg a programjainkról, de az élmények mögött mindig kemény mun ka húzódik, precíz szer vezéssel, egyeztetés sel. De a programok nál többről szól a mi barátságunk, észrevesz szük, ha valakinek rosz sz napja van, megy kör be a telefon, megtuda koljuk, mi a problémá ja, miben segíthetünk. Féltékenység nélkül ala kultak ki két-három fős
csoportok, akik közelebb kerülve segítenek egy másnak a hétköznapok gondjaiban.
– Én például sosem ad tam volna vért, féltem. Pár éve egy betegség miatt Évának gyűjtöttünk vért, Erika hívott, bátorí tott. Azóta véradó lettem.
– A vállalat válságos helyzete még szorosabb ra fűzte a kapcsolatun
kat. Mindig volt, aki ki lendítette a mélypontról az aznap éppen keser gőt. Bent, a munkában is segítjük, adott eset ben helyettesítjük egy mást. Mintha elcsíptük volna a brigádmozgalom végét. Ismerjük egymás családját, a gyerekeket. Voltunk együtt dolgozni Balatonlellén, a szakszer vezeti üdülőben. Este tá bortűz mellett beszélget tünk. Nőnapon megaján dékozzuk egymást.
– Van Acélkaticák ló gónk, egyenpólónk. És gyűjtjük a katicás szim bólumokat!
Miközben beállnak egy csoportképre az ikonikus puzzle alá, végszóként megkérdezem, mostan ság hogyan érzik magu kat, mi a B tervük a vál lalat nehéz helyzetében?
– Az a B terv, hogy nincs B terv. Minden rendben lesz! – hangzik a válasz kórusban.
• 17. oldal •2022. OKTÓBER 14. DUNAFERR
Fotók: ISD Dunaferr Zrt.
Ezúttal is rengeteg
Újra nagy sikert hozott az Ovifoci Kupa
Tizennégy óvoda növendékei mozoghattak és érezhették remekül magukat az Ovifoci Kupa második fordulóján, melyet az Aprók háza Tagóvodában rendeztek meg október 6-án.
Szentimrey Tamás
A második fordulóval folytatódott a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) és a Dunaújvárosi Óvoda által meghirdetett Ovifoci Kupa sorozat az Aprók Háza Tagóvodában október 6-án. A szervezők természetesen ezúttal is óriási sze retettel várták a megméretésre a város összes tagóvodáját, ám rajtuk kívül három vidéki óvo da, Kulcs, Rácalmás és Baracs ifjú növendékei is bekapcsolódtak szokás szerint remek hangulatú rendezvénybe.
Mely szokás szerint a reggeli bemelegítés sel kezdődött meg a résztvevők számára, majd Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda intézmény igaz gatója, valamint Barta Endre, önkormányzatunk humán ügyekért felelős alpolgármestere köszön tötte a gyermekeket, kiemelve, milyen fontos a mozgásszeretet, illetve a küzdőszellem kialakítá sa. A küzdőszellemre szükség is volt, mert a szo kásos focikupa mellett rengeteg színes program várta a kicsiket, akik sorversenyekben, ügyessé gi vetélkedőkben, de még íjászatban is megmé rethették magukat, s ha valakin esetleg úrrá lett a fáradtság, az játszóházban, vagy csillámfestés sel gyűjthetett energiát a rá váró színes és vidám feladatokra.
Ahogy azt már az Ovifoci rendezvényein meg szokhattuk, a nap végén az ünnepélyes eredmény hirdetéssel zárult a program, ahol ezúttal is min denki nyert, hiszen kupákkal, érmekkel térhettek vissza óvodájukba, majd haza a gyermekek. A leg
ügyesebben teljesítő ket, a Margaréta tagó voda ovisait tortával is meglepték a szervezők, de a felszolgált pizzá nak, túró rudinak, gyü mölcsöknek és üdítők nek köszönhetően sen ki sem távozott üres hassal a végig kiváló hangulatú délelőtt vé gén, mely után Gyenes Éva intézményvezető,
Gyenes Éva: – Nagyon örültem, hogy három vidé ki csapatot is be tudtunk vonni ebbe a sorozatba, hogy ők is megismerjék azt, milyen program zajlik nálunk az óvodákban. Minden évben igyekszünk különlegességekkel feldobni ezt a rendezvényso rozatot, idén az íjászat volt ez az újdonság, amit szintén nagyon szerettek a gyerekek. Mindenki re mekül érezte magát, s az ajándékoknak, a gyü mölcskosárnak, a kupáknak, az érmeknek, s ter mészetesen a pizzának is nagyon örültek a gyer mekek. Mi meg annak, hogy rengeteg szervezet állt mellénk ezúttal is, ez így kerek, mindenki min dent elkövetett azért, hogy egy nívós, szép déle lőttel tudjunk kedveskedni óvodásainknak.
Barta Endre: – Nagyon érdekes gondolattal ér keztem ide, hiszen október 6. van, az aradi vér tanúkra emlékezünk, s ez a szomorúságról és a tiszteletről kell szóljon, de aztán eszembe jutott, hogy a jövőnkért veszítették életüket, s ha itt kö rülnézünk, itt valóban a jövőt látjuk, mosolygós gyermekeket, így máris össze lehetett kapcsol ni a megemlékezést és a gyermekek mozgásá val. Nagyon hálás vagyok a szervezőknek, hogy ismét megmozgatják a gyermekeket, s nemcsak labdarúgással, hanem számos egyéb programmal kedveskednek nekik. Önkormányzatunk amellett, hogy támogatja az óvodásokat, figyelemmel is kí séri ezeket a programokat, s igyekszünk becsatla kozni a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség éves programjaiba is, s nagyon hálásak vagyunk azért, hogy rendre megszervezik ezt a sorozatot.
• 18. oldal • 2022. OKTÓBER 14.SPORT
program várta az óvodásokat az Ovifoci Kupa újabb fordulóján
Fotók: DLSZ/Ihász Martin
valamint Barta Endre alpolgármester is megosz totta velünk gondolatait.
Biró Bálint remekelt a bajnokságon
A tizennyolc éves dunaújvárosi versenyző már kilencedik az U19-es ranglistán
A Dunaújvárosi Egyetem DSE asztaliteniszező inek neveltje, Biró Bálint párosban aranyéremmel, míg a csapatban a BVSC-Zugló tagjaként ezüstéremmel zárta a fővárosban megrendezett bajnoki viadalt.
Szentimrey Tamás
Budapesten, az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezték meg az asztaliteniszezők idei Országos U19-es és U17-es Csapatbajnokságát, valamint Aranyfokú Ranglistaversenyét, melynek igen komoly dunaújvárosi érdekeltsége is volt. A BVSC együttesének színeiben lépett ugyanis asz talhoz viadalon a Dunaújvárosi Egyetem DSE saját nevelésű játékosa, s az egyetemisták NB I-es csapa tát is erősítő Biró Bálint, aki egyéniben, párosban, illetve csapatban is megmérette magát a szezon legrangosabb hazai utánpótlás versenyén.
A tizennyolc esztendős dunaújvárosi játékos az egyesek küzdelmeiben előbb az Ambrus SE-s Szabó Lénárdot győzte le 3-1-re, majd a Yorgos Asztalitenisz SE színeiben induló Kizakisz Nikoszt múlta felül 3-2re. A legjobb négy közé jutásért vívott találkozón saj nos nem bírt a pécsi Faragó Barnabással, így szá mára itt véget ért a verseny, ám így is volt mivel vigasztalnia magát.
A párosok versengésében ugyanis Fehér Balázzsal együtt előbb a Paréj-Szaszák kettőst győzték le ma gabiztosan, 3-1-re, majd a KSI-s Cseri-Vörös duót múlták felül még simábban, 3-0-ra, így következő meccsükön már a döntőért játszhattak. Itt a KrebsBalogh páros próbálta útját állni Bálintéknak, akik ötödik, döntő szettben biztosították be továbbju tásukat, s játszhattak az aranyéremért a KizakiszSzabó kettőssel. A finálé szintén óriási küzdelmet hozott, ám Bálinték kétszer is hátrányból felállva arattak 3-2-es sikert, megszerezve ezzel az U19-es korosztály bajnoki címét.
A csapatbajnokságban újabb szép sikernek örülhetett a DUE DSE ne veltje, ugyanis a Kárpáti Ágoston, Biró Bálint, Fehér Balázs, Shan Xianyi ösz szetételű formáció két győzelem után csak a fináléban szenvedett 3-2-es ve reséget a KSI „A” csapatától, így a na gyon fényes ezüstéremmel zárták a megméretést, mely után a fiatal du naújvárosi versenyző is megosztotta velünk gondolatait.
– Természetesen reménykedtem a jó szereplésben minden számban, csa patban elsősorban azért, mert tavaly is közel voltunk az éremhez. Most jól ment a játék mindenkinek, s ugyan a döntőben kikaptunk, így is nagyon örülök az eredménynek. Párosban már annak is örültem, hogy viszonylag jól játszottunk, s bejutottunk a legjobb négy közé egy igen erős ellenféllel szemben. Onnantól viszont tovább ja vult a játékunk, idegekkel is jól bírtuk
a küzdelmet, s megérdemelten szerez tünk aranyérmet. Egyéniben kiemelt voltam, az első meccset egy fiatal, de ügyes fiúval játszottam, nem volt egy szerű mérkőzés, de hoztam, másodi kon meg olyan ellenfelet sikerült le győznöm, akit eddig még nem tud tam. A négy közé jutásért egy kicsit el fáradtam mentálisan, ez azért nyomot hagyott a játékomon, de nem búslako dom miatta, ebben az erős mezőnyben a nyolc közé jutni is szép eredmény. Összességében elégedett vagyok, az egyéni ranglistán elértem az eddigi legjobb helyezésem, a kilencedik va gyok, s azt remélem, hogy a jövőben is rendre ott leszek a legjobb nyolc kö zött. Ehhez persze rengeteg munka kell, de ebben segít egyesületem, il letve az is, hogy Dunaújvárosban a fel nőtt NB I-ben is szerepelhetek, szóval megyek előre, folyamatosan játszani és fejlődni szeretnék.
• 19. oldal •2022. OKTÓBER 14. SPORT
Fotók: Biró György
Dunaújvárosi éremeső a tornászok országos szerbajnokságán Újabb parádés eredményeknek örülhettek a dunaújvárosi tornászok a fővárosban
A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta kettő, míg Kovács Zsófia egy aranyérmet szer zett a tornászok országos szerbajnokságán.
Szentimrey Tamás
A szombathelyi Világkupa után újabb komoly erőpróba, a fővárosban rendezett szerbajnok ság várt a DKSE női tornászaira a mögöttünk hagyott hétvégén, s megméretésen már Kovács Zsófia, a dunaújvárosiak háromszoros Európa-bajnoka is a szerekhez lépett – pon tosabban csak egy szerhez, hiszen egyelőre kizárólag gerendán vállalta a megméretést, ám mint a verseny során kiderült, remekül sikerült a visszatérése.
A négy szeren ugyanis összesen öt dobogós helyet hódítottak el a DKSE versenyzői. Lássuk sorban: az ugrást azonnal megnyerte Mayer Gréta, míg a Postás SE kiválósága, Székely Zója mögött felemáskorláton nagyon érté kes második helyet szerzett Makovits Mirtill.
A gerenda végül nagyon nagy csatát, ráadásul holtversenyt hozott – a dobogó tetejére vé gül két dunaújvárosi kiválóság, Kovács Zsófia és Mayer Gréta állhatott. A hölgyek végül ta lajon mutatták be gyakorlataikat – itt is ju tott egy szép ezüst a DKSE indulóinak, hi szen Szilágyi Nikolett, az UTE tornásza mö gött Mayer Gréta végzett a második helyen.
Aranyérmeseink a Magyar Torna Szövetség honlapján értékelték hétvégi teljesítményü ket.
Mayer Gréta: – Örülök annak, hogy két aranyérmet is szerezhettem, ráadásul az egyiket holtversenyben Kovács Zsófival. Különleges érzés volt vele állni a dobogón. Nagyon intenzív időszak ez a mostani, ez már a harmadik hétvége zsinórban, hogy verse nyen szerepelek.
Kovács Zsófia: – Örülök, hogy a gyengébb gyakorlatommal is győzni tudtam. Nem va gyok még teljesen egészséges, de boldog va gyok, hogy ezt most sikerült megnyernem –jót tett a lelkemnek!
Kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de magabiztosan szerezte meg a három pontot a Gamma Party.CO elleni hazai bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Szentimrey Tamás
A Gamma Party.CO elleni hazai mérkőzéssel folytat ta a bajnoki küzdelmeket a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton este. Tomanóczy Tibor együttese a siker reményében vágott neki a csatának, s bár az első felvonás még hullámzó játékot hozott, a hajrát a mieink bírták jobban, s egy 25-19-re megnyert já tékkal szerezték meg a vezetést. A második etapban sokáig vezetett a DKSE, volt, hogy négy-öt ponttal is, ám a szett végéhez közeledve előbb egalizált, majd a vezetést is átvették a fővárosiak, akik innen már nem is engedték ki kezükből az irányítást (21-25).
Az újabb térfélcsere után villámrajtot vett a Tomanóczy-gárda, mely pillanatok alatt meglépett öt ponttal ellenfelétől, s ugyan a vendégek küzdöt tek becsülettel, esélyük sem volt a felzárkózásra, így a DKSE simán, 25-18-ra behúzta a harmadik felvonást. A negyedik elején még egy ideig tartotta a lépést együttesünkkel a Gamma, ám 10-7 után állva hagy ta vetélytársát a csapat, mely igazi örömjátékkal nö velte fórját, s végül könnyed, 25-14-es sikerrel zárta le a játszmát, s ezzel együtt a mérkőzést is, így két forduló után a második helyen áll az NB I Ligában.
• 20. oldal • 2022. OKTÓBER 14.SPORT
Fotó: Végh Zoltán
Fotó: MATSZ (Freschli József felvételei)
Megvan az első bajnoki siker
• 21. oldal •2022. OKTÓBER 14. HIRDETÉS
• 22. oldal • 2022. OKTÓBER 14.HIRDETÉS
• 23. oldal •2022. OKTÓBER 14. HIRDETÉS
Töltse ki egyszerűen, interneten a kérdőívet
október 16-ig a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon, és nyerjen 100.000 Ft-os ajándékutalványt!
Október 1-jén indult a népszámlálás, hazánk legnagyobb, mindenkire kiterjedő statisztikai adatgyűjtése!
A kérdőív kitöltése közös érdekünk, és minden Magyarországon élő ember számára kötelező!
Használja a kitöltéshez a postai értesítő levélben található belépési azonosítót! Új belépési azonosítót a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon igényelhet.
További információt a nepszamlalas2022.hu
talál.
• 24. oldal • 2022. OKTÓBER 14.NÉPSZÁMLÁLÁS
oldalon
06 80 080 143 kapcsolat@nepszamlalas2022.hu