DSZC intézményeinek felvételi tájékoztatója 2022/2023. tanév

Page 1

DEBRECENI SZC BAROSS GÁBOR TECHNIKUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM: 203033/002 KIR technikai azonosító: 520216


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás Szakképző iskolai oktatás Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Kedves Leendő Tanulóink! „Az élet egyik legnagyobb ajándéka, ha valakinek megadatik, hogy azzal keresse a kenyerét, amit szeret.” (Jojo Moyes) Szeretnél piacképes szakmát szerezni? Szeretnéd a jövődet, a boldogulásodat már középiskolában megalapozni? Akkor gyere, és találd meg kedvenc szakmád a Barossban! Intézményünk a város egyik legrégibb szakképző iskolája. Szinte mindenkinek van olyan családtagja, rokona vagy ismerőse, aki ennek az iskolának a falai között tanult és szeretett ide járni. Ha megfontoltan kívánsz dönteni tanulmányaid folytatásáról, ismerd meg képzési kínálatunkat! A beiskolázási stratégiánk összhangban van a városi projektekben megfogalmazott informatikai, műszaki, gépészeti területen jelentkező egyre növekvő igényekkel. Piacképes szakmákkal, kiváló oktatókkal, színvonalas gyakorlati képzőhelyekkel és leendő munkahelyekkel vár benneteket a Boldog Iskola címmel is kitüntetett „Baross” iskola. Gyere és találd meg nálunk kedvenc szakmádat! Borbély Zoltán igazgató

Baross I Igazgatói köszöntő


Rólunk Mindennapos munkánkban kiemelt figyelmet fordítunk Debrecen és a környező települések szakképzési, mesterségbeli hagyományainak megismertetésére. Arra törekszünk, hogy a gazdaság és az ipar által keresett szakembereket tudjunk képezni. Az intézmény a technikumban érettségi vizsgára és szakmai vizsgára felkészítő, illetve érettségi végzettséggel kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzést, a szakképző iskolai képzésben közismereti oktatást és szakmai oktatást magában foglaló, illetve érettségi végzettséggel kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzést folytat. Az intézmény felújított, a kor követelményeinek megfelelő színvonalú kollégiuma 156 férőhellyel rendelkezik, ami helyileg az iskolával egy területen, azzal közvetlen kapcsolatban lévő épületben található. A nappali munkarendű képzés mellett, iskolarendszerű felnőttek szakmai oktatását, és képzését is folytatjuk.

Baross I Rólunk


Felvételi eljárás

Nincs felvételi Intézményünk nem hirdet központi írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát.

Rangsorolás módja, pontszámítás A jelentkezők sorrendjét az általános iskola 7. osztályban év végén, és 8. osztályban félévkor kapott osztályzatok alapján állapítjuk meg.

Baross I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár. A technikum elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van.

Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.


Technikumi oktatás Gépész technikus Szoftverfejlesztő és -tesztelő Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus


Szakképző iskolai oktatás Gépi- és CNC forgácsoló Ipari gépész Hegesztő Épület- és szerkezetlakatos Karosszérialakatos


Gépész technikus, CAD-CAM szakmairány Ágazat: Gépészet Kód: 0011 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A CAD-CAM szakmairányon végzett gépésztechnikus ipari termékeket modellez számítógéppel. Mérnöki felkészültséget nem igénylő szinten részt vesz a gépelemek és azok gyártásának tervezésében. Elvégzi a forgácsolással gyártható termékek CNC (számítógép által vezérelt) gépeken való megmunkálásának előkészítését. A gyártáshoz technológiát, gépeket, szerszámokat választ. Ajánlott mindazok számára, akik szeretik a gépeket, a forgó-mozgó alkatrészeket. Javasolt továbbá azoknak, akiket vonz az automatizált technológia, szeretnek szerelni és a szervezési feladatokat is szívesen látnak el.


Szoftverfejlesztő és tesztelő Ágazat: Informatika és távközlés Kód: 0012 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus olyan szakember, aki képes webes és asztali alkalmazást (szoftvert) tervezni, fejleszteni, tesztelni és dokumentálni. A programozási feladatokon túl adatbázisok tervezését és kezelését is elvégzi. Csapatban dolgozva együttműködik a szoftverfejlesztési projektben résztvevő többi munkatársával, képes a csoportmunkát támogató fejlesztői eszközök hatékony használatára. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai szoftverek világa nemcsak vonz, hanem azok fejlesztése, tökéletesítése is érdekel.


Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető Ágazat: Informatika és távközlés Kód: 0013 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai eszközök működtetése, karbantartása érdekel, aki tud és szeret más csapatokkal együttműködni, és támogatóként kész részt venni egy informatikai rendszer üzemeltetésében.


Gépi- és CNC forgácsoló Ágazat: Gépészet Kód: 0021 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola Műszaki dokumentáció alapján, a megmunkálandó anyag ismeretében megtervezi az adott alkatrész hagyományos szerszámgépen való gyártását, meghatározva az ehhez szükséges gépeket, eszközöket és technológiai adatokat. A szerszámgépen beállítja a forgácsolási jellemzőket. CNC (számítógép által vezérelt) megmunkáló gépeken, gyártósorokon szakszerűen használja a munkadarabot befogóés továbbító eszközöket. Programot ír és tesztel egyszerűbb alkatrészek CNC gépen történő gyártására. Hagyományos vagy CNC gépen alkatrészeket gyárt. A kész munkadarabok méreteit ellenőrzi, a mérés eredményét dokumentálja. Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépeket, érdekli a forgácsolás és egyedi termékek előállítása.


Ipari gépész, Ipar szakmairány Ágazat: Gépészet Kód: 0022 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola Az ipari gépész különböző gépészeti berendezések szerelését, üzemeltetését, karbantartását végzi. Műszaki dokumentáció alapján kézi és kisgépes megmunkálással egyszerű alkatrészeket gyárt. Gépkönyvek alapján elvégzi a gépek, berendezések üzembe helyezését. Gépelemeket, egyszerű szerkezeteket, komplex gyártósori részegységeket műszaki dokumentáció alapján szerel össze. Az üzemelő berendezéseket időszakosan felülvizsgálja. A meghibásodott gépeken feltárja a hiba okát, elvégzi a javítást, illetve a meghibásodott alkatrészek cseréjét. A gépsorokon felmerülő üzemi és karbantartási problémák megoldására kreativitását felhasználva megoldási javaslatot tesz. Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a mechanikus rendszereket, gépeket, szeret szerelni, javítani és szerszámokat használni.


Hegesztő Ágazat: Gépészet Kód: 0023 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola A hegesztő különálló szerkezeti elemként készült gépalkatrészeket, szerkezeti elemeket egymáshoz rögzít, különféle hegesztési technikák, eljárások alkalmazásával. A hegesztés során a munkadarabokat hővel, nyomással vagy mindkettővel egyesíti oly módon, hogy a munkadarabok között nem oldható kapcsolat jön létre. Pontos, önálló, szabálykövető magatartással tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára és a technológiára vonatkozó dokumentumokat. Ismeri és biztonsággal használja a kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket. Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a kisebb-nagyobb acélszerkezetek, csőhálózatok, gépelemek, tartályok hegesztése, aki szeret alkotni, szerszámokat használni.


Épület- és szerkezetlakatos Ágazat: Gépészet Kód: 0024 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola Fémes anyagból, főként acélból készült lemezek, idomok, csövek, vázak és tartószerkezetek előkészítését, szerelését, hegesztését és ellenőrzését végzi. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését biztosítja az alaptól egészen a tetőig. Tanulmányozza és értelmezi a szerkezeti munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációkat, terveket. Ismeri a szakrajz jelöléseit, a nézeteket, metszeteket, oldható, nem oldható kötéseket. Megfelelő anyagismerettel rendelkezik, roncsolásmentesen anyagvizsgálatot végez. Gépipari alapméréseket folytat, ezek alapján tud előrajzolni. Biztonsággal használja az alapvető kéziszerszámokat és kisgépeket. Ajánlott minden fiatal számára, aki kreatív ágazatban szeretne elhelyezkedni, összetett szerkezeteket alkotni, szerelni és szerszámokkal dolgozni.


Karosszérialakatos Ágazat: Specializált gép- és járműgyártás Kód: 0025 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola A karosszérialakatos gépjármű felépítmények javítását, részegységek összeépítését, gépjárművek külső szereléseit végzi. Karosszéria alvázak, önhordó karosszériák húzatópadon történő mérése és javítása is az ő feladata. Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárműveket, a gépjárművek javítását, szereti a látványos eredményeket és szívesen részt vesz a végső formák kialakításának folyamatában.


Erősségeink Iskolán kívüli programok

Szakmaiság

Iskolai programok szervezésével és városi programokon való részvétellel igyekszünk színesíteni diákjaink szabadidős tevékenységét. A diákönkormányzat által szervezett hagyományos események (Verébavató, Mikulás ünnepség, Baross Majális) és iskolai egyéb rendezvények (sportnap, egészségnap, szalagavató, végzősök búcsúztatása) mellett figyelemmel kísérjük a debreceni programokat, és ezeket a diákok aktuális igényeihez igazodva rendszeresen látogatjuk. Színházlátogatást, múzeumlátogatást, korcsolyázást, nagyerdei és városi vetélkedőt, kisebb-nagyobb kirándulásokat szervezünk diákjainknak. Rendszeresen utazhatnak tanulóink a Rákóczi Szövetség Diákutazási Programja, az ERASMUS és a Határtalanul pályázat keretein belül is.

Iskolánkban lehetőség van duális képzés keretében tanulni, így tanulóink korszerű szakmai gyakorlati ismereteket és munkahelyi tapasztalatokat szerezhetnek. A szakképzésben résztvevők ösztöndíjat kapnak, amelynek mértéke a tanulmányi eredményüktől függ. A vidéki tanulókat frissen felújított, 156 férőhelyes, korszerű, otthonos kollégium várja. A kollégiumi diákok tanulmányi munkáját a nevelőtanárok szakjuknak megfelelően segítik. A szabadidő hasznos eltöltését különböző önképző körök, sportolási lehetőségek és emeletenként egy-egy számítógépterem segíti.

Baross I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium www.dszcbaross.hu www.facebook.com/dszcbarossgabor

instagram/dszcbaross 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A. 06-52/471-798 baross.debrecen@gmail.com

Baross I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC BEREGSZÁSZI PÁL TECHNIKUM OM azonosító: 203033/005 KIR technikai azonosítószám: 520217


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikum Szakképző iskola Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Kedves pályaválasztás előtt álló diákok! Ha érdekel Benneteket az elektronika, a villamosság, az automatizálás, a gépgyártás-technológia, az autógyártás, a gépjárművek szerelése, az informatikai rendszerek üzemeltetése, vagy a számítógép programozás, akkor válasszatok iskolánk képzései közül és gyertek a Beregszásziba szakmát tanulni. Magasan képzett oktatók, nagyszerű gyakorlati képzőhelyek, minden szakmán ösztöndíj lehetőség, kollégiumi elhelyezés, sportolási lehetőségek (hatalmas tornaterem, uszoda) és remek társaság vár Benneteket a Beregszásziban. Nagyné Oláh Katalin igazgató Beregszászi I Igazgatói köszöntő


Rólunk A Te szakmád, a Te jövőd … a Mi iskolánk Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum Az immár 116 éves Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum megújulása folyamatos, mert hisszük, hogy szakmai oktatásunknak alkalmazkodnia kell az Ipar 4.0 kihívásaihoz és a megnövekedett gazdasági igényekhez. Éppen ezért indítottuk be több, új képzésünket, hogy magasan képzett, piacképes tudással rendelkező fiatal munkavállalókat tudjunk adni a régió nagyvállalatainak és kis- és közép vállalkozásnak. Magasan képzett, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező oktatóink korszerű és igényesen felszerelt szaktantermekben várják a tanulni vágyó fiatalokat, ahol az ágazati alapoktatás keretében elsajátíthatják a választott szakmák alapjait. A szakmai képzés folyamán igyekszünk tanulóinkat duális képzés keretében cégekhez kihelyezni, ahol valós munkakörnyezetben tanulhatják meg a szükséges szakmai ismereteket, hogy végül sikeres szakemberekké válhassanak.

Beregszászi I Rólunk


Felvételi eljárás

Központi felvételi Nincs.

Pontszámítás Felvétel a tanulmányi eredmények alapján: az általános iskolában elért eredmény (5., 6. és 7. osztályos év végi, 8. osztályos félévi érdemjegy magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv, és — ágazattól, illetve szakmától függően — fizika vagy informatika tantárgyakból).

Rangsorolás Az azonos pontszámot elért tanulók rangsorolása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet 40. § (3) bekezdés alapján történik.

Beregszászi I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.


Technikumi oktatás Elektronikai technikus Erősáramú elektrotechnikus Automatikai technikus Gépgyártás-technológiai technikus Mechatronikai technikus Gépjárműmechatronikai technikus Szoftverfejlesztő és -tesztelő Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus


Elektronikai technikus Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0051

5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul Az elektronikai technikus a gyártó és a kiszolgáló ágazatok elektronikai és elektrotechnikai szakembere. Alapvető feladatai közé tartozik az elektromos, valamint elektronikus berendezések, műszerek tervezése, gyártása, összeszerelése, mérése, javítása és karbantartása. Együtt dolgozik a mérnökségi területekkel. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai, illetőleg a korszerű ESD (elektrosztatikus kisülés elleni) védelmi előírásokat. Ajánlott mindazon fiatalok számára, akiket egyaránt vonz az elektronika és számítástechnika folyamatosan fejlődő világa. Javasolt továbbá azoknak, akik érdekelődnek az olyan gépek, berendezések működése, irányítása iránt, mint például az automatizált gyártósoroké és ipari robotoké. A képzést elvégzők keresett szakemberek a munkaerőpiacon, de találó választás a szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására nyitott fiatalok számára is.


Erősáramú elektrotechnikus Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0052 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul Az erősáramú elektrotechnikus az üzemi energetikai hálózatok létesítését, üzemeltetését, a villamosenergia-gazdálkodás nyomon követését, épületek energetikai, informatikai, vezérlési és jelátviteli hálózatának létesítését végző szakember. Feladatkörébe tartozik az alkalmazott irányítástechnikai, valamint hajtástechnikai installáció kezelése, összeállítása és üzemeltetése is. Nemcsak a hagyományos, de az okosotthonok telepítésében és programozásában is jártas, tisztában van a felhasználói programokkal, illetve azok alkalmazásával is, ismeri és alkalmazza a méréstechnikai elveket és eszközöket. A villanyszerelők tudásanyagát is ismerve együttműködik e szakterület munkatársaival. Ajánlott azon fiatalok számára, akik szeretik a számítástechnikát és az elektronikát, valamint érdeklődnek a villamos gépek, épületek, berendezések működése és irányítása iránt. A napjainkban dinamikusan terjedő okosmegoldások tekintetében is komoly szakmai jövőt, változatos feladatokat ígérő szakma. Szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására nyitott fiatalok számára is ajánlott.


Automatikai technikus Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0053 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul Az automatikai technikus az automatizált gépek, berendezések, rendszerek és épületek szerelését, üzembe helyezését, karbantartását végző szakember. A képzés során elsajátított pneumatikai és hidraulikai ismeretek birtokában alkalmas vezérlési és szabályozási feladatok ellátására is, emellett alapos PLC (programozható logikai vezérlő) ismeretekkel rendelkezik. Ajánlott azoknak a fiataloknak, akiket vonz a gépek, berendezések és épületek önműködő irányítása. A szakmát választók a XXI. század ígéretes szakembereivé válhatnak, akik kiemelkedő elhelyezkedési eséllyel indulnak a munkaerőpiacon. Remek választás azok számára is, akik nyitottak szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására.


Gépgyártás-technológiai technikus Gépészet ágazat Kód: 0054 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul Önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz gépalkatrészek gyártásának tervezésében, gyártásában, gépek, géprendszerek, mechanikus berendezések működtetésében, szerelésében, karbantartásában és javításában. Meghatározza a gyártás technológiai adatait, biztosítja a gyártóeszközök üzemeltetési feltételeit. Irányítja az általa tervezett gyártási folyamatot. Gyártás közben méréseket, ellenőrzéseket végez, azok eredményét dokumentálja. Megtervezi a gépek karbantartási folyamatait és részt vesz azok végrehajtásában. Robotokat üzemeltet, azok működését felügyeli. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeretne részt venni új alkatrészek gyártási folyamatának kialakításában.


Mechatronikai technikus Specializált gép- és járműgyártás ágazat Kód: 0055 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul

Magas automatizáltságú termelőberendezés, berendezéscsoport hibameghatározását végzi, a hidraulikus, pneumatikus, IT vezérelt villamos rendszerekben hibajavítást végez. Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a mechatronikai berendezések (gépész, villamos és IT) területek iránt, szeret szerelni, javítani.


Gépjárműmechatronikai technikus Specializált gép- és járműgyártás ágazat Kód: 0056 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul A Gépjármű-mechatronikai technikus munkája során a közúti járművek gyártásának, szervizelésének, illetve karbantartásának műszaki feltételeit biztosító tevékenységeket lát el. Ez magában foglalja a gépjárművek valamennyi gépészeti, villamos és elektronikus egységeire vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveleteit. Alternatív gépjármű hajtások (pl.: hibrid- vagy tiszta elektromos hajtás, LPG vagy CNG, stb.) Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárműveket és kíváncsi az előállításukra. Javasolt továbbá azoknak, akik szeretik a látványos eredményeket, valamint érdeklődnek az alternatív hajtású járművek iránt.


Szoftverfejlesztő és -tesztelő Informatika és távközlés ágazat Kód: 0057 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus olyan szakember, aki képes webes és asztali alkalmazást (szoftvert) tervezni, fejleszteni, tesztelni és dokumentálni. A programozási feladatokon túl adatbázisok tervezését és kezelését is elvégzi. Csapatban dolgozva együttműködik a szoftverfejlesztési projektben résztvevő többi munkatársával, képes a csoportmunkát támogató fejlesztői eszközök hatékony használatára. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai szoftverek világa nemcsak vonz, hanem azok fejlesztése, tökéletesítése is érdekel.


Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus Informatika és távközlés ágazat Kód: 0058 5 éves képzés, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai eszközök működtetése, karbantartása érdekel, aki tud és szeret más csapatokkal együttműködni, és támogatóként kész részt venni egy informatikai rendszer üzemeltetésében.


Szakképző iskolai oktatás Villanyszerelő Autógyártó Finommechanikai műszerész


Villanyszerelő Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0061 3 éves képzés, amely szakképzettség megszerzésével zárul A villanyszerelő épületek, létesítmények és hálózatok hagyományos és intelligens villamos és napelemes rendszerének kialakítását végző szakember. Az ipari és kommunális létesítmények villamos berendezésének szerelése során kapcsoló- és elosztóberendezést telepít, ipari energiaelosztó vezetéket, szabadvezetéket, kábelt, vezérlő- és szabályozókészüléket, berendezést szerel, javít. Feladatkörébe tartozik a villamos ellenőrző mérések, vizsgálatok és beállítások elvégzése is. Ajánlott mindazon fiatalok számára, akiket nemcsak vonz a villamosság, de készek a felelős munkavégzésre egy olyan szakmában, amely napjainkra rendkívül felértékelődött. A szakma jó perspektívát és változatos feladatokat kínál.


Autógyártó Specializált gép- és járműgyártás ágazat Kód: 0062 3 éves képzés, amely szakképzettség megszerzésével zárul Az autógyártó sorozatgyártásban készülő közúti gépjárművek és ezek fődarabjainak (pl.: motor, váltó, futómű, fék, komplett jármű stb.) összeszerelését végzi, ehhez szerszámokat és gépeket használ. Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a gépjárműveket, az új gépjárművekelőállítását, szereti a látványos eredményeket, valamint érdeklődik az alternatív hajtású járművek iránt.


Finommechanikai műszerész Gépészet ágazat Kód: 0063 3 éves képzés, megszerzésével zárul

amely

szakképzettség

A finommechanikai műszerész munkája során bonyolult kialakítású, kisméretű eszközöket készít, szerel, javít és karbantart. Ilyenek többek között a mérőműszerek, laboratóriumi, optikai és hajózási eszközök, vagy akár egyes hétköznapi használati tárgyak, mint például egy karóra. Alkatrészt gyárt, alakít, javít. Gépelemeket és gépszerkezeteket szerel, javít. Elvégzi a speciális finommechanikai elemek szerelését. Ajánlott minden fiatal számára, aki gyártásában, javításában részt venni.

szeretne

műszerek


Erősségeink Iskolánk Debrecen egyik nagymúltú intézménye, amely kihasználva a város nyújtotta előnyöket (vonzó gazdasági környezet, fejlődő ipar és gazdaság) igyekszik keresett, piacképes szakmákhoz juttatni a nappali és felnőttoktatásban tanuló diákjait egyaránt. Ehhez minden feltétel adott: minőségi humánerőforrás, korszerű tanműhelyek, szaktantermek (KNX, NI, FESTO, CISCO), nyitottság és készség az innovációra, korszerű mérési és értékelési kultúra, kiemelkedő szakmai kapcsolatok (duális partnercégekkel, a Debreceni Egyetemmel, a Kamarával). Ennek köszönhetően tanulóink kiemelkedő, országos és nemzetközi szakmai versenyeredményeket érnek el, amely az iskolánkban működő magas színvonalú szakmai oktatás, tehetséggondozás bizonyítéka, valamint hozzájárul ehhez az a hozzáadott pedagógiai érték is, amely oktatóink elhivatottságát igazolja.

Iskolai és iskolán kívüli közösségépítő programok: Iskolánkban számtalan közösségi program közül választhatnak az itt tanuló diákok. Legfontosabb szereplője és megvalósítója iskolai közösségünk életének a diákönkormányzat. Itt a tanulók élhetnek együttdöntési és véleményezési jogaikkal, aminek köszönhetően aktívan alakíthatják az iskola életét és saját programjaikat. A diákönkormányzati nap - a “Beregszászi Nap” - rendezvényein túl az iskolai közösségi élet fontos színtereit az osztályaink és azok közös programjai (pl.: kirándulások) jelentik. Iskolánk számtalan pályázatban vesz részt. A “Határtalanul” program és a Rákóczi szövetség pályázatain elnyert utazások (Erdély, Felvidék, Délvidék) mind-mind hozzájárulnak az iskolai közösség fejlődéséhez, erősödéséhez. Ezek a lehetőségek várják a nálunk tanulókat, akik között ott a Te helyed is, mert “Beregszászisnak” lenni jó!

Beregszászi I Erősségeink


Elérhetőségek Cím: 4032 Debrecen, Jerikó utca 17. Tel.: +36 52 503 150 Email: titkarsag@dszcberegszaszi.hu Honlap: www.dszcberegszaszi.hu Facebook: facebook.com/beregszasziszaki Instagram: instagram.com/dszcberegszaszi YouTube: Technikum DSZC Beregszászi Pál

A Te szakmád, a Te jövőd … a Mi iskolánk Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum Beregszászi I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC BETHLEN GÁBOR KÖZGAZDASÁGI TECHNIKUM OM: 203033/007 KIR technikai azonosító: 520218


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Pontszámítás, rangsorolás módja Képzési formáink Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Kedves pályaválasztásra készülő Diák! Ha érdekel az utazás világa, a gazdaság, ha saját vállalkozásban szeretnél dolgozni, ismerd meg képzési kínálatunkat! A város szívében nem csak tanulhatsz, de megismerheted leendő munkahelyeidet is. Piacképes tudást, gazdag lehetőségeket kínálunk számodra. Kinek ajánljuk, hogy nálunk tanuljon? Aki tovább szeretne tanulni, hiszen a végzősök 2/3-a már az első évben bekerül a felsőoktatásba, aki szereti az idegen nyelveket, hiszen a kéttannyelvű osztályban végzettek 90%-a felsőfokú nyelvvizsgát szerez, aki keresett szakmára vágyik, hiszen az állami- és közszférából folyamatosan kapunk állásajánlatokat, aki versenyképes jövedelemre vágyik, hiszen a pénzügyi-szolgáltató szektorban kiemelkedő anyagi lehetőségei lesznek, aki szereti az alkotó feladatokat, a csapatmunkát, hiszen a XXI. század elvárásai ezek.

Bethlen I Igazgatói köszöntő


Rólunk 1857-ben alapították az iskolát, ekkor jött létre először Debrecenben magyar nyelvű szakképzés. A Debreceni Kereskedő Társulat tartotta fenn az 1948-as államosításig. Vasárnapi iskolából reálkereskedelmi, majd kereskedelmi középiskola, 1886-tól pedig Kereskedelmi Akadémia lett, amely 1957-ben vette fel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevét, azóta is az ő filozófiáját követjük. Végzettjeinkkel szerte a világban és itt a városban is találkozhatunk a bíróságoktól a bankokon keresztül a közhivatalokig, az idegenforgalomig, hiszen a Bethlenes bizonyítvány mindig garancia. A gazdálkodás és menedzsment ágazaton belül két szakmát (pénzügyi-számviteli és vállalkozási ügyviteli ügyintéző), a turizmusvendéglátásban turisztikai technikusokat képzünk (idegenvezető szakirány). Évente 2 osztályt kéttannyelvű képzésben indítunk.

Bethlen I Rólunk


Pontszámítás, rangsorolás módja: 2022.01.22. Központi írásbeli (magyar nyelv és matematika), 2022.02.24-25. szóbeli felvételi (magyar nyelvtan - kommunikáció, érvelés) A sajátos nevelési igényű tanulót szakértői vélemény és szülői kérelem esetén megilletik az előírt könnyítések (időhosszabítás, eszközhasználat, értékelés egy része alól mentesítés). Rangsorolás módja: A hozott pontszámot a 7. osztályos év végi, 8. osztályos félévi érdemjegy magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv adja (35%), a szerzett írásbeli (50%) és a szóbeli vizsga (15%) alapján számítjuk, összesen 100 pontot lehet elérni. Azonos teljesítményű felvételizők esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat, ezt követően a debrecenieket, harmadsorban azt a tanulót, akinek testvére, szülője az iskola tanulója (volt).

Bethlen I Pontszámítás, rangsorolás módja


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Okleveles technikus Az okleveles technikusképzésben tanulók a technikumok és a felsőoktatási intézmények közös programja alapján szerezhetnek szakmát, majd tanulmányaikat folytathatják az adott szakirányú egyetemen.


Technikumi oktatás Gazdálkodás és menedzsment ágazat Vállalkozási ügyviteli ügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Turizmus vendéglátás ágazat Turisztikai technikus szakma (Idegenvezető szakmairány)


Vállalkozási ügyviteli ügyintéző Gazdálkodás és menedzsment ágazat Kód: 0102

1+5 éves

(magyar-angol két tanítási nyelvű-nyelvi előkészítővel)

A szakképzettséggel rendelkező alkalmas a vállalkozás ügyviteli feladatainak végrehajtására, részt vesz a számviteli és pénzügyi feladatainak ellátásában, közreműködik a mikro-, kis- és középvállalkozások számviteli és pénzügyi feladatainak ellátásában, továbbá egyes részfeladatokat önállóan lát el. Kapcsolatot tart a munkatársakkal, ügyfelekkel, illetve rendezvényeket, megbeszéléseket szervez.

Bethlen I Gazdálkodás és menedzsment ágazat


Pénzügyi-számviteli ügyintéző Gazdálkodás és menedzsment ágazat Kód: 0104 5 éves

(első idegen nyelv: német,második idegen nyelv: választható)

A pénzügyi-számviteli ügyintéző a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységével összefüggő részfeladatait önállóan végzi: könyvelési feladatokat lát el, számítógépes programokat használ, nyilvántartások vezetésében vesz részt, közreműködik egyes pénzügyi műveletek előkészítésében és lebonyolításában. Ajánlott minden fiatal számára, aki precíz és pontos a munkája ellátásában, rendszerben gondolkodik, érdeklődik a gazdasági folyamatok iránt, szereti a gyakorlatias feladatokat.

Bethlen I Gazdálkodás és menedzsment ágazat


Pénzügyi-számviteli ügyintéző Gazdálkodás és menedzsment ágazat Kód: 0103 5 éves

(első idegen nyelv: angol, második idegen nyelv: választható)

A pénzügyi-számviteli ügyintéző a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységével összefüggő részfeladatait önállóan végzi: könyvelési feladatokat lát el, számítógépes programokat használ, nyilvántartások vezetésében vesz részt, közreműködik egyes pénzügyi műveletek előkészítésében és lebonyolításában. Ajánlott minden fiatal számára, aki precíz és pontos a munkája ellátásában, rendszerben gondolkodik, érdeklődik a gazdasági folyamatok iránt, szereti a gyakorlatias feladatokat.

Bethlen I Gazdálkodás és menedzsment ágazat


Pénzügyi-számviteli ügyintéző Gazdálkodás és menedzsment ágazat Kód: 0105 5 éves képzés (felsőoktatási partnerség) A pénzügyi-számviteli ügyintéző a gazdálkodó szervezetek gazdasági tevékenységével összefüggő részfeladatait önállóan végzi: könyvelési feladatokat lát el, számítógépes programokat használ, nyilvántartások vezetésében vesz részt, közreműködik egyes pénzügyi műveletek előkészítésében és lebonyolításában. Ajánlott minden fiatal számára, aki precíz és pontos a munkája ellátásában, rendszerben gondolkodik, érdeklődik a gazdasági folyamatok iránt, szereti a gyakorlatias feladatokat.

Bethlen I Gazdálkodás és menedzsment ágazat


Turisztikai technikus szakma (Idegenvezető szakmairány) Turizmus vendéglátás ágazat Kód: 0101 1+5 éves

(magyar-angol két tanítási nyelvű-nyelvi előkészítővel)

Ajánlott azok számára, akik életpályájukat a turizmus, vendéglátás területén képzelik el, szívesen mutatják be Magyarországot és a nagyvilágot az érdeklődőknek magyar és idegen nyelven.

Bethlen I Turizmus vendéglátás ágazat


Erősségeink Pályázatok

Iskolán kívüli programok

Élen járunk a pályázati lehetőségek kihasználásában, szakmai, nyelvi, magyar és nemzetközi projektek megvalósításában. Francia, német, svájci testvériskoláinkkal együttműködést folytatunk a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés vagy a diszkrimináció témájában. Erasmus+ keretében oktatóink és diákjaink Európa minden szegletében megfordultak és mi is szívesen látjuk a külföldi vendégtanulókat.

Rendezvényeink közül szorosan az iskolához kötődik a „Bethlen vonzásában”, a fecskehét, a végzősök bálja, a „Gondolkodjunk marketing nyelven!” vetélkedő. Szívesen kapcsolódunk be a Szakmák éjszakája, a Dalidó, a városi kulturális élet eseményeibe (Bethlen fal-avatás), partnereinkkel való közös megjelenésekbe. Túrakörünk működik, sokféle sportágat lehet nálunk kipróbálni, rendszeres csapatépítő tréningeket tartunk.

Diákbarát

Szakmaiság

Iskolánk tanulócentrikus. Kiemelt figyelmet fordítunk az esélyegyenlőségre, az egyéni előrehaladás támogatására.

Szakmailag elismert oktatók, tanulmányi versenyek közismeretből: matematika és idegen nyelv, szakmai versenyek: OSZTV, ÁSZÉV, pénzügyes témákban, OH bázisintézmény, Pénziránytű iskola, továbbtanulás, felsőfokú nyelvvizsgák

Bethlen I Erősségeink


Elérhetőségek 4026 Debrecen, Piac utca 8.

(52) 412-212 /114

bethlen-kozgaz@bethlen-debr.edu.hu

www.dszcbethlen.hu

@DBGKSZ

Bethlen I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC BRASSAI SÁMUEL MŰSZAKI TECHNIKUM OM azonosító: 203033/009 KIR technikai azonosító: 520219


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás, szakmáink Erősségeink, iskolán kívüli programok Elérhetőségeink


Igazgatói köszöntő Kedves pályaválasztás előtt álló diákok! A Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum több mint 50 éve széleskörű tevékenységgel várja tanulóit. Intézményünk 1968-ban nyitotta meg kapuit, Landler Jenő nevét viselve vált ismert iskolává és az évek során egyre inkább meghatározó szerepet töltött és tölt be Debrecen város közoktatásában. Iskolánk vezetői mindig felismerték az új körülményekhez való alkalmazkodás szükségességét, és ez átvezetett bennünket a nehézségeken. Így jutottunk el a mai helyzethez, amikorra kiszínesedett, gazdagodott iskolánk képzési profilja. Falaink az évek során otthont adtak szakközépiskolának, gimnáziumnak, szakgimnáziumnak, technikumnak. A sok változtatást megélt oktatás elemeiből egy dolgot mindenképpen szeretnénk megőrizni, munkánk alapelvét: a gyermekszereteten alapuló, a gyermeki jogokat tiszteletben tartó, gyermekközpontú pedagógiát. Intézményünk a munkaerőpiaci kereslethez igazodva a Közlekedés és szállítmányozás, az Elektronika és elektrotechnika, a Specializált gép- és járműgyártás és az Informatika és távközlés ágazati képzésekre szakosodott oktatási intézmény. Szeretettel várjuk azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a műszaki szakmák iránt.

Brassai I Igazgatói köszöntő


Rólunk

Az iskola földrajzi fekvése és elhelyezkedése megfelelő, ugyanis Debrecen a régió és a megye központja, jelentős történelmi hagyományokkal bíró iskolaváros. Az intézmény Debrecen belvárosához közel, onnan gépjárművel kb. 10 percre található, és tömegközlekedési eszközökkel (autóbusz és trolibusz) is jól megközelíthető. Az iskola egy csendes övezetben működik a Dobozi-lakótelepen, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara közelében. Iskolánk több mint ötvenéves múltra visszatekintő intézmény, műszaki képzésének hagyományai jelentősek, tradicionálisak. Magas szinten történik a műszaki szakmák oktatása, ugyanakkor a logisztika és az informatika ismeretkör mára Debrecenben az egyik legmagasabb szinten oktatott tárgyává vált. Ez többek között annak köszönhető, hogy iskolánkat a rendszeres megújulás és alkalmazkodás jellemezte, amely folyamatosan nyomon követte az aktuális munkaerő – piaci folyamatokat és trendeket. Folyamatosan fejlesztjük iskolánk eszközparkját és műszaki infrastrukturális feltételeit. Az oktatói állományra jellemző, hogy számos kollégának több diplomája is van, illetve sokan rendelkeznek szakvizsgával is. Az iskola oktatási tevékenysége sokrétű és színes. Oktatói testületünk nyitottsága, gyermekközpontú szemlélete példaértékű.

Brassai I Rólunk


Felvételi eljárás

Felvételi vizsga Felvételi vizsgát nem tartunk egyetlen tagozatkód esetén sem.

Pontszámítás Pontszámítás: az általános iskolában elért érdemjegy 7. osztályos év végi, 8. osztályos félévi érdemjegy alapján magyar, matematika, történelem, idegen nyelv és ágazattól függően földrajz (Közlekedés és szállítmányozás ágazat) informatika (Informatika és távközlés ágazat), fizika (Elektronika és elektrotechnika és Specializált gép és járműgyártás ágazat) tantárgyakból hozott pontok.

A felvétel feltétele Egészségügyi alkalmassági vizsgálat

Brassai I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Technikumi osztályok nyelvi előkészítővel A mechatronikai technikus képzés angol nyelvi előkészítő osztállyal is választható. Ebben az esetben a képzési idő 1+5 év lesz. Az itt tanuló diákok az első évben az adott nyelvet emelt óraszámban tanulják néhány közismereti tantárgy kíséretében. Az ágazati alapoktatás a nyelvi előkészítő év után kezdődik.


Technikumi oktatás

Logisztikai technikus Ipari informatikai technikus Informatikai rendszer - és alkalmazás üzemeltető technikus Gépjármű mechatronikai technikus Mechatronikai technikus angol nyelvi előkészítővel Mechatronikai technikus Elektronikai technikus Alternatív járműhajtási technikus


Logisztikai technikus Közlekedés és szállítmányozás ágazat Kód: 0151 5 éves technikumi képzés Közlekedés és szállítmányozás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Logisztika és szállítmányozás szakmairány, Vasúti árufuvarozás szakmairány. A logisztikai technikus feladata a logisztikai tevékenységek tervezése, lebonyolítása, a logisztikai rendszerrel kapcsolatos vezetői munka támogatása, valamint a szállítmányozási tevékenységgel kapcsolatban az áru továbbításához legalkalmasabb fuvarozási mód kiválasztása, a szerződés megkötése, szükség szerint az útvonal megtervezése. Összehangolja az összetett fuvarozási tevékenységet és ellátja a szállítás során felmerülő raktározási, kezelési feladatokat is.


Ipari informatikai technikus Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0152 5 éves technikumi képzés Az ipari informatikai technikus a gyártó és kiszolgáló ágazatok középfokú végzettségű informatikai szakembere. Alapvető feladata ipari környezetben a korszerű számítástechnikai termék-, folyamat- és háttértámogatás biztosítása hardver- és szoftveroldalon egyaránt. Ide tartozik a vezetékes és vezeték nélküli összeköttetések kialakításának megtervezése, koordinálása és fenntartása, alapvető távközlési és hálózati rendszerek üzemeltetése. Feladatkörét bővíti az iparban felmerülő digitális adat-és jelfeldolgozási igények felmérése, műszaki dokumentálása, azok felhasználói szintig történő megvalósítása. Olyan átfogó műszaki ismeretekkel bír, amelyek alkalmassá teszik az Ipar 4.0 környezetben történő munkavégzésre. Vállalati környezetben rendszergazdai feladatköröket lát el.


Informatikai rendszer - és alkalmazás - üzemeltető technikus Informatika és távközlés ágazat Kód: 0153 5 éves technikumi képzés Informatika és távközlés ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja.


Gépjármű mechatronikai technikus Specializált gép - és járműgyártás ágazat Kód: 0154 5 éves technikumi képzés A Gépjármű-mechatronikai technikus munkája során a közúti járművek gyártásának, szervizelésének, illetve karbantartásának műszaki feltételeit biztosító tevékenységeket lát el. Ez magában foglalja a gépjárművek valamennyi gépészeti, villamos és elektronikus egységeire vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveleteit. Alternatív gépjármű hajtások (pl.: hibrid- vagy tiszta elektromos hajtás, LPG vagy CNG, stb.) Választható szakmairányok: Gyártás, Motorkerékpárés versenymotorszerelés, Szerviz.


Mechatronikai technikus angol nyelvi előkészítővel Specializált gép - és járműgyártás ágazat Kód: 0156 1+5 éves technikumi képzés A mechatronikai technikus magas automatizáltságú termelőberendezés, berendezéscsoport hibameghatározását végzi, a hidraulikus, pneumatikus, IT vezérelt villamos rendszerekben hibajavítást végez. Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a mechatronikai berendezések (gépész, villamos és IT) területek iránt, szeret szerelni, javítani.


Mechatronikai technikus Specializált gép - és járműgyártás ágazat Kód: 0157 5 éves technikumi képzés A mechatronikai technikus magas automatizáltságú termelőberendezés, berendezéscsoport hibameghatározását végzi, a hidraulikus, pneumatikus, IT vezérelt villamos rendszerekben hibajavítást végez. Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a mechatronikai berendezések (gépész, villamos és IT) területek iránt, szeret szerelni, javítani.


Elektronikai technikus Elektronika és elektrotechnika ágazat Kód: 0158 5 éves technikumi képzés Az elektronikai technikus a gyártó és a kiszolgáló ágazatok elektronikai és elektrotechnikai szakembere. Alapvető feladatai közé tartozik az elektromos, valamint elektronikus berendezések, műszerek tervezése, gyártása, összeszerelése, mérése, javítása és karbantartása. Együtt dolgozik a mérnökségi területekkel. Ismeri és alkalmazza a villamos biztonságtechnikai, illetőleg a korszerű ESD (elektrosztatikus kisülés elleni) védelmi előírásokat.


Alternatív járműhajtási technikus Specializált gép - és járműgyártás ágazat Kód: 0159 6 éves technikumi képzés Az alternatív járműhajtási technikus mélyrehatóan ismeri az alternatív járműhajtásokat (pl.: hibrid, tiszta elektromos hajtás, LPG vagy CNG, stb.), azok felépítését, működését. Munkája során az alternatív hajtású járművek gyártásának, szervizelésének, illetve karbantartásának műszaki feltételeit biztosító tevékenységeket lát el. Ez magában foglalja a gépjárművek valamennyi gépészeti, villamos és elektronikus egységeire vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveleteit mind belső égésű, mind pedig alternatív hajtással szerelt gépjárművekre vonatkozóan.


Erősségeink Iskolán kívüli programok Brassai-hét A Brassai-heteken közel 30 programot szoktunk kínálni tanulóinknak, amelyben többek között szerepel a névadónk munkásságának megismertetése, és számos tantárgyi, művészeti, sport, ügyességi, szakmai stb. jellegű rendezvény, megyei és városi szintű versenyek (idegen nyelvi fordítói, Toldi–kondi stb.) meghirdetése, illetve ismeretterjesztő rendhagyó órák/foglalkozások. Elsősavató A karácsonyi készülődés jegyében adventi programokat szerveztük diákjaink számára a téli szünet előtti utolsó tanítási héten. Adventi gyertyagyújtás, teremdíszítés. Karácsonyfa állítása a galériában. Chrismas party (angol nyelvű vetélkedő), Weihnachtsparty (játékos német nyelvű adventi vetélkedő), A farsangi időszakban megrendezésre kerül minden évben iskolánk jótékonysági bálja, amelynek bevételét teljes egészében diákjainkra, az iskola szakmai programjának megvalósítására fordítjuk.

Tavaszköszöntő diáknapok, Tantárgyi-, művészeti-, sport- és szakmai ismeretterjesztő versenyek, valamint rendezvények: Diákönkormányzati nap, Bolondballagás, Osztálykirándulások, Brassai-emléktúra. Nyílt napok

Minden évben az alábbi pályázatokban veszünk részt: a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók részére az Útravaló Ösztöndíjprogram, Határtalanul! Rákóczi szövetség –diákutaztatás Erasmus+ Sok diákunk ezen pályázatok keretében jut el különböző országokba.

Brassai I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum 4029 Debrecen, Víztorony utca 3. 06-52/411-885 brassai@brassai.hu www.dszcbrassai.hu facebook.com/DSZC.brassai instagram/ dszcbrassai

Brassai I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC

ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIAI ÉS

MŰSZAKI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM azonosító : 203033/018 KIR technikai azonosító: 520225

JÖVŐT ÉPÍTÜNK!


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Pontszámítás, rangsorolás módja Képzési formáink Szakképző iskola Szakiskola Orientációs évfolyam Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Gondolkodtál már, hogy ha befejezed az általános iskolát, akkor milyen szakmát válassz? Olyat szeretnél, ahol csapatban dolgozhatsz, mindig új technológiai eljárásokat ismerhetsz meg? Ne gondolkodj tovább! Az Építech a megoldás! Használd ki az építőipar adta lehetőségeket szakmáink megismerésével. Folyton megújuló képzési kínálatunk alkalmazkodik a 21. század kihívásaihoz. Kiváló oktatóink segítenek a kiválasztott szakma elsajátításában. Neked is itt a helyed! Válaszd a jövő kihívásait az építőipar, a fa- és bútoripar, az épületgépészet és a kreatív ágazatokban. Építsük együtt a jövőt!” Kovács Zsolt igazgató

ÉPITECH I IGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ


Rólunk A Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola az épületgépészet, építőipar, fa- és bútoripar, illetve kreatív ágazatban képez szakembereket. Iskolánk több mint 50 éve áll az építőipar szolgálatában. A folyamatosan megújuló képzési kínálatunk alkalmazkodik a 21. század kihívásaihoz. Iskolánk Hajdú-Bihar megye meghatározó építőipari szakképző intézménye, ahol az alapozó képzést saját tanműhelyeinkben valósítjuk meg, kiváló oktatók irányításával. Az ágazati alapvizsgát követően lehetőség nyílik a versenyszférában működő vállalkozásoknál bekapcsolódni duális képzésbe. A sokszínűséget nem csak a szakmák sokasága, hanem a szakiskolai képzés és a szakképzést előkészítő évfolyamok biztosítják az orientációs fejlesztő évfolyam és a Dobbantó Program. illetve a Műhelyiskolai képzés, valamint a felnőttek szakmai oktatása biztosítja. Iskolánk küldetésének tekinti, a sajátos nevelési igényű, enyhe fokban értelmi fogyatékos tanulók szakmához vagy részszakmához juttatását. Iskolánk Akkreditált Kiváló Tehetségpont, évről évre eredményesen szerepel az országos szintű szakmai versenyeken, az iskolánkban oktatott ágazatok szakmáiban. pld: Szakma Kiváló Tanulója Verseny , Euroskills. Iskolánk évek óta részt vesz a Microsoft Innovatív Iskolák programban. A fejlesztő munka eredményeként a 2020/21-es tanév végén elnyertük a Microsoft Showcase School címet.

ÉPITECH I RÓLUNK


Pontszámítás, rangsorolás módja: Központi írásbeli felvételi vizsga nincs, szóbeli felvételi vizsga szintén nincs. Az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján a jelentkezési lapon feltüntetett 7. osztály év végi és 8. osztály félévi magyar, történelem, matematika, rajz és vizuális kultúra, technika és életvitel tantárgyak vonatkozásában. Azonos teljesítményű felvételizők esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat.

ÉPITECH I PONTSZÁMÍTÁS, RANGSOROLÁS MÓDJA


Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

Szakiskola Sajátos nevelési igényű, enyhe fokban értelmi fogyatékos, erről szakvéleménnyel rendelkező tanulók számára. Ebben az iskolatípusban, minden évfolyamon az iskolai tanműhelyben zajlik az oktatás.


Szakképző iskola Építőipar ágazat: -Ács -Burkoló -Festő, mázoló, tapétázó -Kőműves -Szigetelő -Bádogos -Szárazépítő Fa- és bútoripar ágazat: -Asztalos -Kárpitos Épületgépészet ágazat: -Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő -Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő


Ács Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0504 Építőipar ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Az ács a legrégibb építőipari szakmák egyike, amelyet a hagyományos technikák mellett a gépesítés, az előregyártás és a digitalizáció jellemez. Az ács építi a tetőt, bont és felújít, valamint állványzatokat épít és zsaluzatokat szerel. Ajánlott minden fiatal számára, akit vonz a magasság, szereti a mozgalmasságot, szeret alkotni, építeni és fával dolgozni.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Burkoló Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0505 Építőipar ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A burkoló szakember az épületek, építmények kültéri és beltéri hidegburkolatait, valamint a beltéri fal és padlófelületek melegburkolatát készíti el, javítja és bontja. Az épület díszítő, valamint homlokzat-, lábazatburkolatait készíti, azokat javítja, felújítja és bontja, burkolatokat és térburkolatokat készít, javít, bont. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeret kreatívan, szépet alkotni és hosszú távon megbecsült munkát szeretne változatos munkakörnyezetben.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Bádogos Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0503 Építőipar ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A bádogos az épületek tetőzetének és homlokzatainak fedését készíti el a betervezett fémlemezből, javítja és karbantartja azokat. A bádogos készíti el a kis- és nagyelemes fedésű tetők szegélyezéseit, az áttörések keretezéseit, valamint a hozzá tartozó vízelvezetési szerkezeteket is ő szereli fel és tartja karban. Ajánlott minden fiatal számára, aki kreatív gondolkodású és jó a kézügyessége, valamint nem fél a magasságtól.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Kőműves Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0507 A kőműves hozza létre az épületek alapjait, legfőbb szerkezeteit, boltíveket és boltozatokat, lépcsőket épít, valamint elvégzi a külső és belső vakolást. Keze nyomán lesz a tervből valóságos szerkezet. Ezt követően előkészíti az épület befejezéséhez szükséges egyéb építőipari burkolási, szerelési, asztalos és festési munkálatokat. Ajánlott minden fiatal számára, aki vágyat érez arra, hogy maradandót alkosson, és ezért akár hajlandó fáradságos munkát végezni. Ajánljuk azoknak a fiataloknak, akik ezzel a munkával stabil megélhetést szeretnének biztosítani maguknak.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Szárazépítő Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0509 A szárazépítő a legfantáziadúsabb beltéri épületszerkezeteket készíti el: válaszfalakkal szobákat, termeket hoz létre, falburkolatokkal elegánsan takarja a nyers beton és tégla felületet és egyben a gépészet és elektromos vezetékeknek is helyet ad. Lyuggatott vagy íves, kazettás vagy sima álmennyezetek széles választékából életre kelti a beltér hangulatát. Álpadlót és tűzvédelmi burkolatot is szerel igény szerint. A szárazépítő alkotja meg mindemellett a tetőtér hangulatos világát aljzattól az álmennyezetig. Az elkészült felületek esztétikájáról is gondoskodik: felületet simít, glettel.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Festő, mázoló, tapétázó Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0506 Festő, mázoló, tapétázó feladata a különféle alapfelületek festése, mázolása, díszítése, megóvása a környezet hatásaival szemben. A megfelelő bevonatrendszer kiválasztásához elengedhetetlen a szakszerű felületdiagnosztika, majd a felület előkezelése, előkészítése. Tevékenységét a kézi és gépi festési technológiák alkalmazásával önállóan, a munkavédelmi, környezetvédelmi és biztonsági előírások szerint végzi. Tevékenységével, a festési folyamat alkalmazásán keresztül részt vesz az építőipari technológiai folyamatokban.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Szigetelő Építőipar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0508 A szigetelő az épületek víz-, hő- és hangszigetelési munkáit készíti, felújítja, javítja és karbantartja az épületen belül és az épület körül. Különböző szigetelési eljárások szakszerű felhasználásával a lapos és magastetők, teraszok, zöldtetők, a talajban lévő épületszerkezetek, mélyépítési műtárgyak, alagutak, medencék, vizes helyiségek víz- és hőszigetelési munkáit végzi. Munkája eredménye az épületek biztos védelme a külső időjárási hatásoktól, víztől-párától, túlzott hidegtőlmelegtől és a nagy külső zajoktól.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő Épületgépészet ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0501 A hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő szakma több részből tevődik össze. Ide tartoznak a hűtéssel, klímával, hőszivattyúval, légtechnikával és ezek berendezéseivel kapcsolatos ismeretek, amelyek a képzés során egymásra épülnek. Ennek a szakmának a képviselői hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezéseket, rendszereket létesítenek, szerelnek, üzemelnek be, javítanak és tartanak karban. Munkája során hegesztett-, forrasztott-, préskötést és egyéb különféle kötésmódokat, valamint egyedi légcsatorna elemeket, idomokat, elágazásokat, tartókat, rögzítőket, támaszokat készít.

ÉPITECH I ÉPÜLETGÉPÉSZET ÁGAZAT


Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő Épületgépészet ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0502 A központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő feladata biztosítani egy épület komfortos használatához a megfelelő fűtéstechnikai megoldásokat, ötvözve a melegvíz-ellátással. A fűtési rendszerek nagy többségét még mindig valamilyen gáztüzelésű hőtermelő berendezés látja el, de ezeket egyre nagyobb mértékben váltják fel alternatív hőtermelő berendezések. A szerelő feladata továbbá ezeket a rendszereket telepíteni és szerelni

ÉPITECH I ÉPÜLETGÉPÉSZET ÁGAZAT


Asztalos Fa és bútoripar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0510 Fa- és bútoripar 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. Az asztalos egy olyan faipari szakma, amelyet a hagyományos kézműves munka mellett a gépi technológia és a digitalizáció jellemez. Az asztalos különböző rendeltetésű és szerkezetű bútorok, ajtók, ablakok és belsőépítészeti munkák elkészítését, szerelését, javítását és felújítását végzi. Az asztalos az a szakember, aki munkája révén a családok számára igazi otthont, a közösségek számára pedig harmóniát teremt a munkahelyeken.

ÉPITECH I FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT


Kárpitos Fa és bútoripar ágazat Szakképző iskola: 3 év Tanulmányi terület kódja: 0511 Fa- és bútoripar ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A kárpitos szakmát többségében kézimunka, kisebb mértékben gépesítés, digitalizáció jellemzi. A kárpitos szövettel, bőrrel látványossá, különféle tartó szereléssel, rugózattal, párnázó anyagokkal kényelmessé teszi a bútorokat, belső tereket, járműveket. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeret alkotni, kedveli a változatos alapanyagokat, a kézműves munkát, akit érdekel a design és a precizitást igénylő változatos tevékenység.

ÉPITECH I FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT


Szakiskola Gépészet ágazat: -Épület- és szerkezetlakatos Építőipar ágazat: -Szobafestő Fa- és bútoripar ágazat: -Asztalosipari szerelő Kreatív ágazat: -Bőrtárgy készítő

Enyhe értelmi fogyatékos sajátos nevelési igényű tanulókat tudunk fogadni, a jelentkezőknek érvényes szakvéleménnyel. BNO KÓD: (F70) kell rendelkezni.


Épület- és szerkezetlakatos Gépészet ágazat 1év előkészítő évfolyam + 4 év szakmára felkészítő évfolyam Tanulmányi terület kódja: 0513 Fémes anyagból, főként acélból készült lemezek, idomok, csövek, vázak és tartószerkezetek előkészítését, szerelését, hegesztését és ellenőrzését végzi. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését biztosítja az alaptól egészen a tetőig. Tanulmányozza és értelmezi a szerkezeti munkafolyamatokra, eszközökre, technológiákra vonatkozó dokumentációkat, terveket. Ismeri a szakrajz jelöléseit, a nézeteket, metszeteket, oldható, nem oldható kötéseket.

ÉPITECH I GÉPÉSZET ÁGAZAT


Szobafestő Építőipar ágazat 1év előkészítő évfolyam + 2 év szakmára felkészítő évfolyam Tanulmányi terület kódja: 0515

A szobafestő az építőipar befejező szakmái közül az egyik leglátványosabb szakmaterület. A szobafestő szakember feladata a terveknek, és a műszaki leírásnak megfelelően, különféle anyagú és tulajdonságú külső és belső, új és régi felületeken bevonatrendszert alakítani ki, illetve újítani fel. Eközben hagyományos és modern technikákat, anyagokat, eszközöket, szerszámokat, gépeket használ. A felületeket kreatív módon díszíti és megóvja a környezeti hatásokkal szemben. A megfelelő bevonatrendszer kialakításához elengedhetetlen a szakszerű felületdiagnosztika, a felület, előkészítése, előkezelése.

ÉPITECH I ÉPÍTŐIPAR ÁGAZAT


Asztalosipari szerelő Fa- és bútoripar ágazat 1év előkészítő évfolyam + 2 év szakmára felkészítő évfolyam Tanulmányi terület kódja: 0512 Faipari, bútoripari, épületasztalosipari gyártmányok alkatrészeit, elemeit összeállítja, szereli, beépíti. A lapra szerelt bútor alkatrészekből a kötőelemek, vasalatok, ragasztóanyag és a szükséges szerszámok segítségével összeállítja a bútortestet. Az összeszerelt mozgó alkatrészeket, az ajtókat, fiókokat felszereli, beszereli, a szekrénytesthez igazítva beállítja. A műhelyben előszerelést végez, a helyszíni szerelések során a műszaki dokumentációk alapján konyha és szobabútorok, hagyományos és utólag szerelhető ajtók, toló- és harmonika ajtók, ablakok, lépcsők, falburkolatok, álmennyezetek szerelését, beépítését, cseréjét és javítását végzi.

ÉPITECH I FA ÉS BÚTORIPAR ÁGAZAT


Bőrtárgy készítő Kreatív ágazat 1év előkészítő évfolyam + 2 év szakmára felkészítő évfolyam Tanulmányi terület kódja: 0514 Kisebb, egyszerű bőrtárgyakat készít. Elvégzi a bőrtárgykészítés technológiai folyamatainak műveleteit, az előkészítő műveleteket, díszítési technikákat, alaptechnológiákat, zárási, bélelési, összeerősítési módokat, befejező műveleteket.

ÉPITECH I KREATÍV ÁGAZAT


Orientációs évfolyam Tanulmányi terület kódja: 0516 Képzési idő: 1 év Az általános iskola 8. osztályában a tanulók még nem minden esetben állnak készen a pályaválasztásra, gyakran bizonytalanok, hogy melyik iskolába jelentkezzenek, pedig hosszú távon csak abban a szakmában tudunk kiteljesedni, amelyik illeszkedik képességeinkhez, érdeklődésünkhöz és személyiségünkhöz. A pályaválasztási döntés megalapozásához ezért nagyon fontos a reális önismeret és pályaismeret. Az orientációs, szakképzést előkészítő évfolyam a pályaválasztásban bizonytalan, az általános iskolát kompetenciahiányokkal befejező, magatartási zavarral, tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára jelent alternatívát. Olyan tanulóknak szól, akik befejezték az általános iskolát, de felzárkóztatásra szorulnak a további iskolai kudarcok veszélyének csökkentése érdekében.

ÉPITECH I ORIENTÁCIÓS ÉVFOLYAM


Erősségeink

Duális

Szakmaiság

Szakmai tanulmányi utakkal is színesítjük az oktatást, mely keretében tanulóink megismerkedhetnek duális partnereinkkel, szakmai szervezetekkel

Magasan kvalifikált, tudását folyamatosan fejlesztő, megújító oktatói testület várja a diákokat.

Iskolán kívüli programok

Diák barát

A tanítás után sportolási lehetőséget biztosítunk minden diákunk számára az iskolai sportkörben. Lelkes tanulóink LEGO robot programozásával vagy a fotózás rejtelmeivel ismerkedhetnek meg szakköreink keretében.

Nagy hangsúlyt fektetünk a csapatépítésre, közösségformálásra. A hagyományos iskolai rendezvényeken túl igyekszünk élni azokkal a pályázati lehetőségekkel, melyek eredményeként térítésmentes tanulmányi kirándulásokat tudunk szervezni belföldön és határon túl évente közel 100 diákunk számára.

ÉPITECH I ERŐSSÉGEINK


Elérhetőségek 4028 Debrecen, Kassai út 25.

06-52/525-350

igazgato@epitechdszc.hu

www.dszcepitech.hu

@dszcepitech

ÉPITECH I ELÉRHETŐSÉGEK


DEBRECENI SZC IRINYI JÁNOS TECHNIKUM OM: 203033/012 KIR technikai azonosító: 520220


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Pontszámítás, rangsorolás módja Képzési formáink Technikum Szakképző iskola Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Kedves leendő Irinyis tanulók! Egy kiemelkedően fontos tanév lesz életünkben a 2022/2023-as: iskolánk 2022-ben ünnepli 70 éves fennállását. Intézményünk egy jövő felé forduló, modern pedagógiai módszereket alkalmazó, duális gyakorlati képzést folytató, a gazdaság igényeit figyelembe vevő iskola. Idén a Sport ágazati osztályunkba a Fitness wellness instruktor szakma mellett már a Sportedző (sportág megjelölésével) - sportszervező szakmára is felvételt hirdetünk. Emellett továbbra is várjuk a Logisztikai technikus, Vendégtéri szaktechnikus, Turisztikai technikus, Kisgyermekgondozó, -nevelő szakmák iránt érdeklődőket, ahol a jelentkezők öt év után érettségit és szakmai bizonyítványt szerezhetnek. A Hentes és húskészítmény-készítő, a Pék és a Pékcukrász szakmák esetén pedig három év után szakmai végzettséggel zárhatják tanulmányaikat. Várunk szeretettel képzéseinkre, mert „ Irinyisnek lenni jó”!

Szilágyi László igazgató

Irinyi I Igazgatói köszöntő


Rólunk Intézményünket 1952-ben alapították, Debrecen egyik meghatározó, régi hagyományokon alapuló szakképzést folytató iskolája vagyunk. Követve a változásokat és igényeket, iskolánk folyamatosan alkalmazkodik a gazdaság és a munkaerőpiac által diktált követelményekhez. 2015. július 1-től a Debreceni Szakképzési Centrum keretein belül működünk. Jelenleg a technikumi képzés keretében 4 ágazatban folytatunk szakképzést: Sport, Közlekedés és szállítmányozás, Turizmusvendéglátás és Szociális. A szakképző iskolai képzés keretében Élelmiszeripar ágazatban a Pék, Pék-cukrász és a Hentes és húskészítmény-készítő szakmákban tanulhatnak diákjaink, akik a tanulmányaik befejezése után nagyon keresettek a munkaerőpiacon.

Irinyi I Rólunk


Pontszámítás, rangsorolás módja: Az iskolánkba jelentkezőknek központi felvételi vizsga nincs. A pontszámítás az általános iskolai tanulmányi eredmény alapján történik, maximum 80 pont (100%) érhető el. Az 5-6-7. év végi, valamint a 8. osztály félévi eredményeket vesszük figyelembe magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyakból. A felvételi rangsor az így számított pontok alapján történik.

Irinyi I Pontszámítás, rangsorolás módja


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.


Technikumi oktatás Sport ágazat Fitness-wellness instruktor Sportedző

(a sportág megjelölésével) - sportszervező

Közlekedés és szállítmányozás ágazat Logisztikai technikus Turizmus vendéglátás ágazat Vendégtéri szaktechnikus Turisztikai technikus Szociális ágazat Kisgyermekgondozó, -nevelő


Fitness-wellness instruktor Sport ágazat 0251 5 éves technikum A fitness-wellness instruktor széles bázisú sport- és mozgástudományi alaptudás birtokában tervez, szervez és vezet csoportos-, illetve egyéni edzéseket, edzésprogramokat rekreációs sportlétesítményekben (pl.: fitnesz-, wellness klubok, szállodák wellness részlegei, uszodák, szabadidőközpontok, tornatermek stb.). Tevékenysége a lakosság egészségi állapotának javítására irányul, népszerűsíti az egészséges életmódot, az egészségmegőrzést és a mozgásprogramokat. Segíti az ügyfelet abban, hogy megtalálja az érdeklődésének, az edzettségi szintjének, a testalkatának, a fizikai állapotának megfelelő rekreációs mozgásprogramot.

Irinyi I Sport ágazat


Sportedző

(a sportág megjelölésével) - sportszervező Sport ágazat 0252 5 éves technikum A sportedző - sportszervező szakember sportágspecifikusan, célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését. Megtanítja a sportág technikai, taktikai és játékrendszer ismereteit, játék- és versenyszabályait. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai- és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Edzőmérkőzéseket és -versenyeket, illetve edzőtáborokat, valamint egyéb sportrendezvényeket szervez. Rekreációs szakemberként részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők sportolási programjának összeállítását.

Irinyi I Sport ágazat


Logisztikai technikus Közlekedés és szállítmányozás ágazat 0261 5 éves technikum A logisztikai technikus feladata a logisztikai tevékenységek tervezése, lebonyolítása, a logisztikai rendszerrel kapcsolatos vezetői munka támogatása, valamint a szállítmányozási tevékenységgel kapcsolatban az áru továbbításához legalkalmasabb fuvarozási mód kiválasztása, a szerződés megkötése, szükség szerint az útvonal megtervezése. Összehangolja az összetett fuvarozási tevékenységet és ellátja a szállítás során felmerülő raktározási, kezelési feladatokat is.

Irinyi I Közlekedés és szállítmányozás ágazat


Vendégtéri szaktechnikus Turizmus vendéglátás ágazat 0271 1+5 éves technikum angol nyelvi előkészítő A vendégtéri szaktechnikus a vendéglátó egységben a beszerzésiraktározási, értékesítési tevékenységet végzi, irányítja. Kialakítja annak üzletpolitikáját és marketing stratégiáját, ápolja az üzleti és vendégkapcsolatokat, folyamatosan gondoskodik a megfelelő árukészletről. Megtervezi, vezeti, koordinálja és ellenőrzi a vendéglátó egység működését, amelyek vendéglátóipari szolgáltatásokat nyújtanak. Hatékonyan együttműködik a séffel a választék kialakításában.

Irinyi I Turizmus vendéglátás


Turisztikai technikus Turizmus vendéglátás ágazat 0281 5 éves technikum Idegenforgalmi szakember, aki turisztikai vállalkozásokban végez szervezési, idegen- vezetési, értékesítési, ügyintézői és információs munkát, miközben magas szinten kommunikál a vendégekkel, a partnerekkel, valamint a munkatársakkal. Ajánlott azok számára, akik életpályájukat a turizmus, vendéglátás területén képzelik el, szívesen mutatják be Magyarországot és a nagyvilágot az érdeklődőknek magyar és idegen nyelven.

Irinyi I Turizmus vendéglátás


Kisgyermekgondozó, nevelő Szociális ágazat 0291 5 éves technikum A kisgyermekgondozó, -nevelő feladata elsősorban a gyermekek napközbeni ellátási formáiban (bölcsőde, mini bölcsőde, családi bölcsőde, munkahelyi bölcsőde, alternatív napközbeni ellátás, napközbeni gyermekfelügyelet) és egyéb gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen a 0-3 éves korú gyermekek nevelése, gondozása. Ajánlott minden fiatal számára, aki türelemmel és szeretettel fordul a gyermekek felé, ért a nyelvükön, valamint elhivatottságot érez magában, hogy kisgyermekekkel foglalkozzon.

Irinyi I Szociális ágazat


Szakképző iskola Élelmiszeripar ágazat Hentes és húskészítmény-készítő Pék Pék-cukrász


Hentes és húskészítmény-készítő Élelmiszeripar ágazat 0297 3 éves technikum A hentes az egyik legrégebbi, nagy hagyományokkal rendelkező szakma. A hentes munkájának köszönhető, hogy a vágóállatok, a baromfik konyhakészen, feldolgozva kerülhetnek az üzletek pultjaira. A hentes készíti a húskészítményeket, mint például: kolbászok, felvágottak, szalámik, virslik stb. A hentes és húskészítmény-készítő szaktudásával biztonságos húsok és hústartalmú élelmiszerek jutnak el a fogyasztókhoz. A hentes nem csak feldolgozza a húsokat, de szakszerűen ki is szolgálja a vásárlóit.

Irinyi I Élelmiszeripar ágazat


Pék Élelmiszeripar ágazat 0295 3 éves technikum A pék a legrégebbi szakmák egyike. Munkájának és szakértelmének köszönhetően kerülhet a boltok polcaira a legalapvetőbb élelmiszerünk, a kenyér. A pék készíti a péksüteményeket, a kalácsokat, pogácsákat, leveles termékeket. A pék munkáját ma már korszerű gépek és technológiák segítik, hogy ne legyen annyira megterhelő, mint régebben. A pék szakma megbecsülése folyamatosan emelkedik, ezért nagy szükség van jól képzett pékekre.

Irinyi I Élelmiszeripar ágazat


Pék-cukrász Élelmiszeripar ágazat 0296 3 éves technikum A pék-cukrász képesítéssel rendelkező szakember rendelkezik a pék és a cukrász szakma alapjainak ismereteivel. Jól látható, hogy a cukrászatok is készítenek sütőipari termékeket és a pékségek is cukrász termékeket. Ennek a kettős igénynek a kiszolgálására alkalmasak a pék-cukrász végzettséggel rendelkező szakemberek. Keresett szakma, hiszen a vállalkozásoknak is nagy szükségük van a sokrétű szakmai tudással rendelkező szakemberekre. Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel az édességek, a süteménykészítés, a kenyérfélék és péksütemények előállítása.

Irinyi I Élelmiszeripar ágazat


Erősségeink Pályázatok A nemzetközi pályázatok közül az Erasmus+ segítségével négy hetes gyakorlaton vehetnek részt a tanulóink Németországban és Csehországban. Tanulóink a Határtalanul programnak köszönhetően határon túli iskolákat látogatnak meg, ami fontos a nemzeti összetartozás és a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás mélyítése miatt, de rendszeresen pályázunk a Rákóczi Szövetséghez is kirándulások támogatására.

Iskolán kívüli programok Cél a diákjaink életét különböző programokkal, sokszor pályázatok segítségével minél élménydúsabbá tenni. A diákönkormányzat rendszeresen szervez tematikus klubdélutánokat, közösségépítő eseményeket. Az elsősavató a tanév elejének egyik csúcspontja, év végén pedig a DÖK nap segíti diákjaink kikapcsolódását.

Céges partnerek Képzéseink gyakorlat-orientáltak, törekszünk arra, hogy a tanulók minél több időt töltsenek céges munkakörnyezetben. Rendszeresen szervezett üzemlátogatások során a diákok mélyebben megismerhetik választott szakmájukat. Jó kapcsolatot ápolunk a debreceni és környékbeli településeken található cégekkel.

Szakmaiság Az oktatóink szakmailag nagyon felkészültek, rendszeresen képzik magukat, így naprakész tudással készítik a tanulókat későbbi munkájukra.

Irinyi I Erősségeink


Elérhetőségek 4024 Debrecen, Irinyi u. 1.

06-52/533-748

titkarsag@irinyi-debr.edu.hu

www.dszcirinyi.hu

@DebreceniSZCIrinyi

Irinyi I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI TECHNIKUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM azonosító: 203033/013 KIR technikai azonosító: 520221


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás, szakmáink Szakiskolai oktatás, szakmáink Erősségeink Elérhetőségeink


Igazgatói köszöntő

Ha szívesen vagy emberek között, szeretnél egy szép üzletben dolgozni, esetleg saját üzletről álmodsz, ismerd meg képzési kínálatunkat! Ha szívesen forgolódsz a konyhában, érdekel az ételek izgalmas világa, a vendéglátás fortélyai, akkor nálunk megtalálhatod a Neked való szakmát! Piacképes szakmákkal, kiváló oktatókkal, színvonalas gyakorlati munkahelyekkel várunk Benneteket! Makai Mária Igazgató

Kereskedelmi I Igazgatói köszöntő


Rólunk Debrecen legnagyobb történelmi múlttal rendelkező szakképző iskolája várja új diákjait! Diákjaink megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal és alapanyagokkal, külföldi szakmai gyakorlatokon, országos és nemzetközi versenyeken mutathatják meg kreativitásukat. Megtanítjuk, hogyan váljon a tanulóból menő sztárséf vagy sikeres menedzser. Diákjaink a legkiválóbb szakemberektől tanulhatnak, akik felelősségteljes, elhivatott, szakmájukban elismert mesterek. Az együttes munkának köszönhetően nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megállják diákjaink a helyüket a munka világában az iskola falait elhagyva. Az érdeklődésének megfelelően mindenki válogathat szakköreinkből, sport és kulturális rendezvényeink közül.

Kereskedelmi I Rólunk


Felvételi eljárás

Felvételi vizsga Központi felvételi írásbeli vizsga nincs.

A felvétel feltétele Foglalkozásegészségügyi alkalmasság és a vendéglátós szakmákban pályaalkalmassági követelmények teljesítése.

Pontszámítás Határidők: 2022. február 18. A középfokú tanulói jelentkezési lapok beküldése. 2022. március 2-4. Pályaalkalmassági vizsgálatok. 2022. március 16. A jelentkezők felvételi jegyzékének nyilvánosságra hozatala. 2022. április 29. Kiértesítés a felvételről vagy elutasításról. 2022. június 22. Beiratkozás az iskolánkba.

Pontszámítás: az átalános iskolában elért eredmény (7. osztályos év végi, 8. osztályos félévi érdemjegy magyar, matematika, kémia, történelem, idegen nyelv tantárgyakból hozott pontok) valamint vendéglátós szakmákban a pályaalkalmassági vizsgálaton elért eredmény pontszámai. Rangsorolás a pontszámok alapján, azonos pontszám esetén előnyben részesül az a tanuló, akinek családjából már végeztek iskolánkban.

Kereskedelmi I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.


Technikumi oktatás

Kereskedő és webáruházi technikus Cukrász szaktechnikus Szakács szaktechnikus Vendégtéri szaktechnikus


Kereskedő és webáruházi technikus Kereskedelem ágazat Kód:0311 5 éves technikumi képzés Kereskedelem ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A kereskedő és webáruházi technikus szakma új távlatokat nyit a kereskedelem területén. A szakképzett technikus az általános kereskedelmi folyamatok megismerése mellett alapos tudással rendelkezik a marketing, az online értékesítés és a webáruházak működésével kapcsolatosan.


Cukrász szaktechnikus Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0312 5 éves technikumi képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A cukrászatokban beszerzésiraktározási, termelési, értékesítési tevékenységet végez, irányít. Kialakítja az egység üzletpolitikáját és marketing stratégiáját, ápolja az üzleti és vendég kapcsolatokat, folyamatosan gondoskodik a megfelelő árukészletről. Megtervezi, vezeti, koordinálja és ellenőrzi a cukrászat működését.


Szakács szaktechnikus Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0313 5 éves technikumi képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A szakács szaktechnikus a vendéglátóipar termelési és irányítási területén, kihelyezett vagy fix éttermi konyhán az egység vezetéséért felelős szakember, magas szaktudással. Közép- és felsővezetői feladatokat lát el olyan munkakörökben is, mint például a főszakácshelyettes, főszakács, generál főszakács, élelmezésvezető helyettes, élelmezésvezető. A szakács az egyik legrégebbi szakma. A napi szükséglet kielégítése mellett kulináris élményt is nyújt. A szakács szaktechnikus a különböző rendezvények fő koordinátora a catering tekintetében. Szaktudásával segíti, irányítja a zökkenőmentes és a vendégek megelégedését célzó munkavégzést.


Vendégtéri szaktechnikus Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0314 5 éves technikumi képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A vendégtéri szaktechnikus a vendéglátó egységben a beszerzési-raktározási, értékesítési tevékenységet végzi, irányítja. Kialakítja annak üzletpolitikáját és marketing stratégiáját, ápolja az üzleti és vendégkapcsolatokat, folyamatosan gondoskodik a megfelelő árukészletről. Megtervezi, vezeti, koordinálja és ellenőrzi a vendéglátó egység működését, amelyek vendéglátóipari szolgáltatásokat nyújtanak. Hatékonyan együttműködik a séffel a választék kialakításában.


Szakképző Iskolai oktatás

Kereskedelmi értékesítő Cukrász Panziós-fogadós Pincér - vendégtéri szakember Szakács

Épitech I Erősségeink


Kereskedelmi értékesítő Kereskedelem ágazat Kód:0315 3 éves szakképző iskolai képzés Kereskedelem ágazat 3 éves képzése, szakképzettség megszerzésével zárul.

amely

A kereskedelmi értékesítő a korszerű eladástechnikák alkalmazásával kiszolgálja és tájékoztatja a vásárlókat. Értékesítési stratégiája a vevői igényeken alapul, tevékenysége kiterjed továbbá az áru beszerzésére, átvételére, készlet kezelésére, állagmegóvására és a környezetvédelemre.


Cukrász Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0316 3 éves szakképző iskolai képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A cukrász tevékenysége során jeles alkalmak vagy hétköznapok megédesítése céljából cukrászsüteményeket, fagylaltokat, bonbonokat, alkalmi díszmunkákat készít. A cukrász tevékenység tehát egy alkotás, amely során nem csupán terméket gyárt, hanem élményt teremt.


Panziós - fogadós Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0317 3 éves szakképző iskolai képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A panziós-fogadós feladatai rendkívül szerteágazóak, hiszen a szakma óriási fejlődésen ment és megy keresztül napjainkban is. A szakma szépsége, hogy a turizmus szereplőinek igényeit szolgálja ki. A panziósfogadós óriási felelősséggel van felruházva, hiszen rendkívül sok feladatot kell egy személyben ellátnia.


Pincér - vendégtéri szakember Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0318 3 éves szakképző iskolai képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A pincér-vendégtéri szakember a vendéglátó egységekben fogadja az érkező vendégeket, igény szerint ételt és italt ajánl, majd felszolgálja a kiválasztott ételeket. Folyamatosan figyel vendégeire, kínál, utántölt, rendben tartja az asztalt. Számlát készít és lebonyolítja a fizettetést.


Szakács Turizmus - vendéglátás ágazat Kód:0319 3 éves szakképző iskolai képzés Turizmus-vendéglátás ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul. A szakács az egyik legrégebbi szakma. A napi szükséglet kielégítésének kiszolgálása mellett kulináris élményt is nyújt a vendégek számára. Szinte minden társadalmi, családi, vallási eseményben szerepe van az étkezésnek, így a főzésnek is, ami a szakács fő tevékenységi köre. A szakács élelmiszerekből ételeket, fogásokat „varázsol” remek ízérzékével és kreativitásával meg persze fűszerekkel, ízesítőkkel. A vendéglátóipar termelési területén, kihelyezett vagy fix éttermi konyhán dolgozó szakember, aki több területen lát el feladatokat, mint például közétkeztetésben, hidegkonyhán, protokoll- vagy a la carte szakácsként.


Erősségeink, iskolán kívüli programok A jól képzett, lelkiismeretes oktatói testület munkája garancia arra, hogy a tanulók a szakmai és elméleti tudáson túl olyan élményekre tegyenek szert, amelyek meghatározóak lesznek számukra későbbi pályafutásuk során.

A tanév első programja a Start-napok, ahol a leendő kilencedikesek ismerkednek egymással, oktatóikkal és az iskolával. Nagy sikerű a gazdag programú Elsősavató, a Döknap sport és gasztronómiai eseményei.

Iskolánk eredményesen vesz részt különböző városi, területi, és országos versenyeken, rendezvényeken.

Az osztály vagy évfolyam kirándulások nem csak egymás jobb megismerését, de Debrecen és tágabb környezete felfedezését is lehetővé teszi. Valentin nap alkalmából papír szívecskékre írt üzenetekkel kedveskednek a tanulók egymásnak és tanáraiknak. Diákjaink számos helyi, országos és nemzetközi versenyen érnek el remek eredményeket.

Diákjaink külföldi (német- olasz-, illetve franciaországi) szakmai gyakorlatokon vehetnek részt az Erasmus+ pályázat keretében. Kiterjedt határon túli kapcsolatokkal is rendelkezünk a Határtalanul pályázat, illetve a Rákóczi Szövetség támogatásával. Az évente kétszer megjelenő iskolaújság, a Kerinfo a diákok és a tanárok közreműködésével készül. Átfogó képet mutat arról, mi minden történik egy-egy félév során intézményünkben.

Összetartó, baráti közösségek alakulnak ki az iskola rendezvényein és kirándulásain, a közös főzések és sportesemények alkalmával.

Kereskedelmi I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola 4027 Debrecen, Vénkert utca 2. (52) 413-113, 413-255 kereskedelmi.debrecen@gmail.com www.dszckereskedelmi.hu facebook.com/keri.debr instagram/ dszckereskedelmi

Kereskedelmi I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC KREATÍV TECHNIKUM OM: 203033/015 KIR technikai azonosító: 520222


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás Szakképző iskolai oktatás Erősségeink Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Kedves Nyolcadikosok! Várunk benneteket a Debreceni SZC Kreatív Technikum tanulói közösségébe. Képzési kínálatunk sokoldalú és színes, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Nálunk nincsenek unalmas, szürke hétköznapok, színek, dinamizmus, csapatszellem, jó hangulat viszont minden mennyiségben! Ágazati alapozó és szakirányú oktatásban elsajátíthatjátok választott szakmáitok fortélyait, tanulmányaitok végén pedig érettségi és szakmai bizonyítványt szerezhettek, és több irányban továbbtanulhattok. Céljaitok elérésében kiváló oktatóink támogatnak és segítenek titeket, akikhez bármikor bizalommal fordulhattok. Jelentkezzetek hozzánk, ha a kreatív, a szépészet vagy az oktatás ágazatban képzelitek el a jövőtöket! Kovácsné Győrfi Enikő igazgató

Kreatív I Igazgatói köszöntő


Rólunk A Debreceni SZC Kreatív Technikum Debrecen belvárosától nem messze a Nagyerdő szomszédságában, villamossal és autóbusszal is kiválóan megközelíthető helyen, biztonságos kertvárosi övezetben található.

A szakmák színes palettáját kínáljuk a kreatív, a szépészet és az oktatás ágazatok iránt érdeklődő és hozzánk érkező diákok számára. A piac- és versenyképes, jól kamatoztatható szakmai tudás megszerzését a XXI. század követelményeinek megfelelő, jól felszerelt tanműhelyeink, tanszalonjaink és szaktantermeink biztosítják. A szakirányú oktatás azonban megvalósulhat a partner cégekkel és vállalkozásokkal kialakított duális képzés keretében valós munkakörnyezetben is. Nappali oktatásban résztvevő diákjaink szakképzési ösztöndíjban részesülnek. Kreatív I Rólunk


Felvételi eljárás

Nincs felvételi Intézményünk nem hirdet központi írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát.

Pályaalkalmassági vizsgálat Dekoratőr tanulóink számára pályaalkalmassági vizsgálat felvételi feltétele.

a a

Pályaalkalmassági vizsgálat felvételi feltétele A tanuló által szabadon választott technikával készült rajz, vagy makett, amelyben megmutathatja a vizuális látásmódját, készségeit, képességeit. Kreatív I Felvételi eljárás


Felvételi eljárás

Rangsorolás módja Technikum 7. osztály év végi és 8. osztály félévi eredményei magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyakból. (Ez maximum 50 pont) Szépészet ágazatban a történelem helyett választhatóan a biológia vagy kémia tantárgy osztályzatát számítjuk be. Szakképző iskola 7. osztály év végi és 8. osztály félévi tantárgyi eredményei - magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, technika és életvitel vagy rajz - a rangsorolás alapját adó pontszámként jelennek meg (maximum 50 pont). Azonos teljesítményű felvételizők esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat - amennyiben az erről szóló igazolást a felvételi eljárás keretében az intézmény számára megküldik, ezt követően a debrecenieket, harmadsorban azt a tanulót, akinek testvére, szülője az iskola tanulója (volt).

Kreatív I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár. A technikum elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van.

Szakképző iskola A szakképző iskolákban 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.


Technikumi oktatás Fodrász Grafikus Dekoratőr Kozmetikus Nyomdaipari technikus Oktatási szakasszisztens


Szakképző iskolai oktatás Divatszabó


Nyomdaipari technikus, nyomdaipari gépmester szakmairány Ágazat: Kreatív Kód: 0351 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A nyomdaipari technikus (nyomdaipari gépmester, nyomdaipari előkészítő, nyomtatványfeldolgozó) munkájának célja, hogy nyomtatott termékeket állítson elő. Feladata a nyomdai munkafolyamat szervezése, felügyelete. A különböző technológiákkal nyomtatott termékek előállítása és feldolgozása, számítógépes kép- és szövegfeldolgozás. Ajánlott minden fiatal számára, aki szívesen foglalkozik gyakorlati problémák megoldásával, jellemző rá a kreativitás és érdekli a nyomdaipari technológia.


Dekoratőr Ágazat: Kreatív Kód: 0353 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A dekoratőr kirakatokat, kereskedelmi, kiállítási belsőés külső tereket rendez be, árut mutat be, dekorációkat, feliratokat készít. A látványterveket szabadkézzel, számítógépes programokkal mutatja be. Ismeri szakmája történetét, a felhasználható alapanyagokat, kellékeket, eszközöket, berendezéseket, a nemzetközi és hazai irányzatokat, vezető stílusokat. Ajánlott minden fiatal számára, aki kreatív, szeret rajzolni, tervezni, tereket berendezni, kész megtanulni számítógépes programokat. Jó térlátású, színérzékű, szeretne gyakorlati műhelymunkában alkotni.


Grafikus Ágazat: Kreatív Kód: 0354 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum Tervezőstúdiókban, reklámügynökségeknél, könyv- és lapkiadóknál vagy saját vállalkozásban végzi szakmai tevékenységét. Munkája során vezetőtervező mellett a grafikai tervezési folyamatban különböző szakmairányú tevékenységeket és kisebb önálló tervezési munkát végez. A grafikus olyan vizuális és rajzi kultúrával rendelkező kreatív szakember, aki a grafika különböző szakterületein önálló véleményalkotásra, esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas. Ajánlott minden fiatal számára, aki szereti a kreatív alkotómunkát, ugyanakkor aktívan részt szeretne venni napjaink környezetkultúrájának alakításában, alkotó emberként kíván együtt dolgozni az üzleti világ és a vállalkozói szféra szereplőivel. Ez a szakma a kreatív ipar sok más területével is kapcsolatban áll. Az internet, a mozgóképgyártás, a nyomdaipar és a média területei mind lehetőséget nyújtanak az ismeretek bővítésére. Tudása alapján alkalmas tanulmányai folytatására a különböző rokon szakterületeken, valamint lehetősége nyílik továbbtanulásra a művészeti egyetemeken.


Kozmetikus technikus Ágazat: Szépészet Kód: 0355 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A kozmetikus technikus kozmetikai alap és kiegészítő műveleteket végez, diagnosztizál, kezelési tervet állít össze, professzionális kozmetikumokkal dolgozik. Hozzájárul és támogatja az ápoltság, higiénia, szépség és egészség megőrzését. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeret emberekkel foglalkozni, mások esztétikus megjelenéséhez hozzájárulni.


Fodrász Ágazat: Szépészet Kód: 0356 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum A szakmához tartozó szolgáltatások magukba foglalják, a haj, a fejbőr, az arcszőrzet formázását, tisztítását, ápolását, a különböző hajvágásokat, a vizes és száraz haj formázását, a haj tartós formaváltoztatását, színváltoztatását, alkalmi frizura készítését, tanácsadást. A fodrász szolgáltatást nyújt: nőnek, férfinek és gyermeknek egyaránt. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeret emberekkel foglalkozni, mások esztétikus megjelenéséhez hozzájárulni, a változó és folyamatosan fejlődő termékek, eszközök segítségével a divatot ismertetni, ajánlani, irányítani.


Oktatási szakasszisztens Ágazat: Oktatás Kód: 0352 Képzési idő: 5 év Oktatás: Technikum Óvodában, iskolában és egyéb (gyermeknevelő, gondozó) intézményben foglalkoztatott szakember. A kompetenciahatárokat betartva közreműködik a gyermek/fiatal tevékenységeinek, tanítási óráinak előkészítésében és lebonyolításában. Részt vesz az intézményen belüli és kívüli programok, szabadidős feladatok előkészítésében és lebonyolításában. Felügyeli, kíséri a csoportot, gondozási feladatokat lát el, részt vesz a gondjaira bízott gyermek/fiatal higiénés szokásrendszerének kialakításában. Munkája során differenciált bánásmódot alkalmaz. Különös figyelmet fordít a hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekre, tanulóra és családjára. Munkáját a családokkal, más szakemberekkel és a gyermekkel/fiatallal történő kölcsönös tisztelet, tolerancia és hatékony kommunikáció határozza meg.


Divatszabó, női szabó szakmairány Ágazat: Kreatív Kód: 0360 Képzési idő: 3 év Oktatás: Szakképző iskola A divatszabó a szín és forma divatirányzatoknak megfelelő egyedi vagy konfekcionált öltözéket állít elő. Egyedi terméknél a megrendeléstől az értékesítésig a gyártás teljes folyamatát alkalmazza. Az iparban a konfekcionált termékek széles skáláját készíti. Ajánlott minden fiatal számára, akit érdekel a divat, az új öltözködési trendek kihívásai, szereti a textíliákat és azokkal szívesen dolgozik.


Erősségeink Diák barát A pályázatok, amelyekben rendszeresen részt veszünk, határtalan lehetőséget biztosítanak tanulóink számára a tehetségük kibontakoztatására, szakmai kapcsolataink építésére, kirándulásokra, szórakozásra.

Iskolán kívüli programok A tanuláson kívül nagyon sok vidám iskolai esemény színesíti diákjaink mindennapjait: versenyekkel, szakkörökkel, alkotókörökkel, kiállításokkal, sportrendezvényekkel várjuk a hozzánk jelentkezőket. Az iskolai programokon kívül tanulóink számos szakmai és tanulmányi versenyen vesznek részt sikerrel, melyek egyben szakmai előmenetelüket is segítik.

Szakmaiság A magas színvonalú szakmai képzésen kívül fontos pedagógiai elvünk, hogy az oktatás vonzó, inspiráló, megtartó környezetben, motiváló és családias légkörben folyjon. Minden diákunkra külön is figyelünk, mert valljuk, hogy az általános emberi értékek megbecsülése, tisztelete és ápolása legalább olyan fontos, mint a biztos szakmai tudás átadása. Hisszük, és erről igyekszünk meggyőzni tanulóinkat is, hogy mindenki jó, tehetséges valamiben, mindenkinek vannak erősségei, a hiányosságok pedig sokkal inkább fejlesztendő területek, amelyek a közös munkával erősséggé változtathatóak.

Kreatív I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Kreatív Technikum www.dszckreativ.hu www.facebook.com/dszckreativ

instagram/dszckreativ 4027 Debrecen, Sétakert utca 1-3. 06-52/503-833 titkarsag@dszckreativ.com

Kreatív I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC MECHWART ANDRÁS GÉPIPARI ÉS INFORMATIKAI TECHNIKUM OM azonosító: 203033/016 KIR technikai azonosítószám: 520223


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás rendje Technikumi képzésről általánosságban Képzéseink Erősségeink Iskolai és iskolán kívüli közösségépítő programok Elérhetőségek


Igazgatói köszöntő Iskolánk közössége nevében szeretettel köszöntelek. A Mechwart mindig Debrecen város és környezete elismert, népszerű középiskolája volt, s ma is az. Kitűnő választás ez az iskola azoknak, akik műszaki, informatikai, gazdasági területen szeretnének a középiskola elvégzése után egyetemen továbbtanulni, de a többi felsőoktatási intézménybe is el lehet jutni ebből az intézményből. Jó választás a Mechwart azok számára is, akik a középiskola befejezése után műszaki vagy informatikai területen munkába szeretnének állni. Az iskolában végzett technikusokat, informatikusokat előszeretettel alkalmazzák a környező vállalatok. Ha jó tanuló, szorgalmas, az informatikai vagy a műszaki terület iránt érdeklődő, idegen nyelvet is szerető, igényes középfokú általános ismereteket elsajátítani akaró fiatal vagy, akkor szeretettel hívunk és várunk a mechwartosok közé! Dr. Barcsa Lajos igazgató Mechwart I Igazgatói köszöntő


Rólunk A 114. tanévében lévő, nagy múltú intézetünkben – többek között nappali tagozatos gépész és informatikai technikusképzés folyik. A technikumi képzés időtartama 5 év, amelynek végén kapják meg a tanulók az érettségi bizonyítványukat és a technikusi oklevelüket. Képzési kínálatunkat színesítik a német-magyar két tanítási nyelvű és az angol nyelvű nyelvi előkészítős osztályok. A Debreceni Egyetemmel közösen dolgoztuk ki mind a gépész, mind az informatika területen az okleveles technikusképzés szakmai tanterveit. A képzés során tanulóink – tanulmányi eredménytől függően – jelentős ösztöndíjban részesülnek. A 11-13. évfolyamon a vállalati duális képzésben résztvevők munkabért kapnak.

Mechwart I Rólunk


Felvételi eljárás rendje Általános iskolai eredmények A felvételi eljárás során az általános iskolában elért eredményeket maximum 50 ponttal (hozott pontok) számítjuk be az alábbi tantárgyi eredményekből: hetedik osztályos év végi és a nyolcadik osztályos félévi érdemjegyek - magyar nyelv és irodalom - max. 10 pont - idegen nyelv (több tanulása esetén a jobbikból) - max. 10 pont - történelem - max. 10 pont - matematika - max. 10 pont - fizika - max. 10 pont

Központi felvételi A központi írásbeli felvételi vizsga eredményeit maximum 50 ponttal számítjuk be (szerzett pontok). Az értékelő lapon szereplő pontszámok felezésével állnak elő a szerzett pontok.

A felvételi összpontszáma (max. 100 pont): a tanulmányi (hozott) pontok és a szerzett pontok összege. Szóbeli felvételi vizsgát nem tartunk. Mechwart I Felvételi eljárás rendje


Felvételi eljárás rendje Az azonos pontszámot elérő tanulók rangsorolásának szempontjai (csökkenő sorrendben): • Halmozottan hátrányos helyzet • Debrecenben lakó tanuló • Legalább városi szintű tanulmányi versenyeredmény • Kiemelkedő sport, művészeti tevékenység • Testvére, rokona iskolánkban tanul, vagy tanult • A pontszámításunkban figyelembe nem vett tantárgyak osztályzatai

A fenti körülményekről szóló igazolásokat (kivéve az állandó lakhelyt, és az osztályzatokat) a jelentkezési lap mellé kell csatolni.

Mechwart I Felvételi eljárás rendje


Technikumi képzésről általánosságban A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul.

A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is.

Mechwart I Technikumi képzésről általánosságban


Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus (felsőoktatási partnerség) Ágazat: Informatika és távközlés Tanulmányi terület kódja: 0401 Képzési idő: 5 év Tervezett létszám: 32 Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai eszközök működtetése, karbantartása érdekel, aki tud és szeret más csapatokkal együttműködni, és támogatóként kész részt venni egy informatikai rendszer üzemeltetésében.

Mechwart I Képzéseink


Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus Ágazat: Informatika és távközlés Tanulmányi terület kódja: 0402 Képzési idő: 5 év Tervezett létszám: 32

Az informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus adott cég munkatársaként helyben telepített, illetve felhő szolgáltatásként igénybe vett hálózati eszközök, szerverek, valamint alkalmazások összehangolt működését biztosítja. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai eszközök működtetése, karbantartása érdekel, aki tud és szeret más csapatokkal együttműködni, és támogatóként kész részt venni egy informatikai rendszer üzemeltetésében.

Mechwart I Képzéseink


Szoftverfejlesztő és -tesztelő Ágazat: Informatika és távközlés Tanulmányi terület kódja: 0403 Képzési idő: 5 év Tervezett létszám: 32

A szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus olyan szakember, aki képes webes és asztali alkalmazást (szoftvert) tervezni, fejleszteni, tesztelni és dokumentálni. A programozási feladatokon túl adatbázisok tervezését és kezelését is elvégzi. Csapatban dolgozva együttműködik a szoftverfejlesztési projektben résztvevő többi munkatársával, képes a csoportmunkát támogató fejlesztői eszközök hatékony használatára. Ajánlott minden fiatal számára, akit az informatikai szoftverek világa nemcsak vonz, hanem azok fejlesztése, tökéletesítése is érdekel.

Mechwart I Képzéseink


Gépész technikus, CAD-CAM szakmairány (felsőoktatási partnerség) Ágazat: Gépészet Tanulmányi terület kódja: 0404 Képzési idő: 5 év Tervezett létszám: 32

A CAD-CAM szakmairányon végzett gépésztechnikus ipari termékeket modellez számítógéppel. Mérnöki felkészültséget nem igénylő szinten részt vesz a gépelemek és azok gyártásának tervezésében. Elvégzi a forgácsolással gyártható termékek CNC (számítógép által vezérelt) gépeken való megmunkálásának előkészítését. A gyártáshoz technológiát, gépeket, szerszámokat választ.

Mechwart I Képzéseink


Gépgyártás-technológiai technikus (magyar-német két tanítási nyelvű nyelvi előkészítővel) Ágazat: Gépészet Tanulmányi terület kódja: 0405 Képzési idő: 1 + 5 év Tervezett létszám: 32 Önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz gépalkatrészek gyártásának tervezésében, gyártásában, gépek, géprendszerek, mechanikus berendezések működtetésében, szerelésében, karbantartásában és javításában. Meghatározza a gyártás technológiai adatait, biztosítja a gyártóeszközök üzemeltetési feltételeit. Irányítja az általa tervezett gyártási folyamatot. Gyártás közben méréseket, ellenőrzéseket végez, azok eredményét dokumentálja. Megtervezi a gépek karbantartási folyamatait és részt vesz azok végrehajtásában. Robotokat üzemeltet, azok működését felügyeli. Ajánlott minden fiatal számára, aki szeretne részt venni új alkatrészek gyártási folyamatának kialakításában.

Mechwart I Képzéseink


Mechatronikai technikus (angol nyelvi előkészítő) Ágazat: Specializált gép és járműgyártás Tanulmányi terület kódja: 0406 Képzési idő: 1 + 5 év Tervezett létszám: 32

A mechatronikai technikus magas automatizáltságú termelőberendezés, berendezéscsoport hibameghatározását végzi, a hidraulikus, pneumatikus, IT vezérelt villamos rendszerekben hibajavítást végez. Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a mechatronikai berendezések (gépész, villamos és IT) területek iránt, szeret szerelni, javítani.

Mechwart I Képzéseink


Mechatronikai technikus

Ágazat: Specializált gép és járműgyártás Tanulmányi terület kódja: 0407 Képzési idő: 5 év Tervezett létszám: 32

A mechatronikai technikus magas automatizáltságú termelőberendezés, berendezéscsoport hibameghatározását végzi, a hidraulikus, pneumatikus, IT vezérelt villamos rendszerekben hibajavítást végez. Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a mechatronikai berendezések (gépész, villamos és IT) területek iránt, szeret szerelni, javítani.

Mechwart I Képzéseink


Erősségeink A végzett tanulóink több mint 70%-a felvételt nyer a felsőoktatásba, a többieket biztos munkahely várja Debrecenben, vagy annak körzetében.

Tanulóink évtizedek óta eredményesen szerepelnek az országos szakmai, közismereti tanulmányi versenyeken, a szakmák nemzetközi versenyein.

Nagyon magas a nyelvvizsgával rendelkező végzősök aránya.

A tanulók több mint 90%-a tanulmányai során megszerzi az ECDL-t. Az informatika ágazatban lehetőség van a világon mindenhol elismert CISCO (CCNA) oklevelek megszerzésére. A gépészeti jellegű ágazatokban FESTO ipari tanúsítványok megszerzésére nyílik lehetőség.

Mechwart I Erősségeink


Iskolai és iskolán kívüli közösségépítő programok A tanórán kívül közel 40 diákkör, önképzőkör, szakkör, egyéb rendszeres foglalkozás szolgálja az ismeretszerzést, a közösség építését. Az iskolában működő Diákönkormányzat színes programokat szervez a szabadidő tartalmas eltöltésére: elsősavató, Mechwart nap, Ki mit tud, zenedélután, stb. Széleskörű sportolási, versenyzési lehetőséget biztosít az iskola. A Határtalanul, az ERASMUS+ és más pályázati lehetőségeket kihasználva tanulóink külföldi utak kapcsán ismerkedhetnek meg a határon túli magyarsággal, más népek kultúrájával.

Mechwart I Iskolai és iskolán kívüli közösségépítő programok


Elérhetőségek 4025 Debrecen, Széchenyi u. 58. iskola@mechwart.hu 06-52/413-499 facebook.com/mechwart instagram.com/dszcmechwart

Mechwart I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUM OM azonosító: 203033/017 KIR technikai azonosító 520224


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás, szakmáink Erősségeink Elérhetőségeink


Igazgatói köszöntő Köszöntöm az irántunk érdeklődő nyolcadikos diákokat! A szakképzés népszerűsége egyre nő, így az általunk beiskolázottak száma is. Gyertek el a Nyitott Kapuk Napjára (2021. október 21. és november 10.)!

Tapasztaljátok meg a vonzó iskolai légkört, győződjetek meg a kiváló technikai felszereltségről, próbáljátok ki eszközeinket! Találkozhattok a velünk kapcsolatban álló cégek képviselőivel is! Tanulmányaitok során ösztöndíjban részesültök! A Péchy biztos életpályát kínál! Azokat várjuk: akik változatos munkára, műszaki pályára vágynak, akiket a kreativitás, problémamegoldó képesség, elhivatottság, felelősségtudat, együttműködő képesség jellemez, kedvelik a digitális technológiát. Gyertek, tartozzatok hozzánk! Diák centrikus, igényes, kreatív oktatói testület vár benneteket! Színes közösségi programokkal tesszük emlékezetessé a diákéveket!

Péchy I Igazgatói köszöntő


Rólunk

A 72 éves technikum Debrecen belvárosában található. Valamennyi általunk felkínált szakma az építőiparhoz köthető. Munkánk során arra törekszünk, hogy elfogadtassuk a diákokkal, a tudás nagy érték, kiemelten kezeljük az idegen nyelv oktatását, hangsúlyt fektessünk a tehetséggondozásra és felzárkóztatásra, lehetőséget teremtsünk magasabb szintű versenyeken a megmérettetésre, megfelelő alapokat adjunk a felsőoktatásban történő helytálláshoz, felkészítsük tanulóinkat az élethosszig tartó tanulásra, jó iskolai és osztályközösségeket teremtsünk, változatos programokkal emlékezetessé tegyük a diákéveket, a helyi és térségi céges kapcsolatokat használva önállóan is dolgozni tudó szakembereket neveljünk ki. Az iskola széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Külföldi szakmai gyakorlatra is lehetőséget biztosítunk.

Péchy I Rólunk


Felvételi eljárás

Felvételi vizsga Felvételi vizsgát nem tartunk egyetlen tagozatkód esetén sem.

Pontszámítás Pontszámítás: az általános iskolában elért eredmény (7. osztályos év végi, 8. osztályos félévi érdemjegy magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, matematika, fizika és szabadkézi rajz tantárgyakból, maximum 60 pont) alapján történik.

Határidők 2022. február 18-ig: jelentkezési lapok beérkezése. 2022. március 16-ig: honlapunkon nyilvánosságra hozzuk a felvételi jegyzéket. 2022, március 21-22: a tanulói adatlapok módosításának lehetősége. 2022. április 29-ig: a felvételről szóló értesítéseket megküldjük a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

Péchy I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Technikumi osztályok nyelvi előkészítővel A magasépítő technikusi képzés angol vagy német nyelvi előkészítő osztállyal is választható. Ebben az esetben a képzési idő 1+5 év lesz. Az itt tanuló diákok az első évben az adott nyelvet emelt óraszámban tanulják néhány közismereti tantárgy kíséretében. Az ágazati alapoktatás a nyelvi előkészítő év után kezdődik.


Technikumi oktatás Magasépítő technikus Mélyépítő technikus Épületgépész technikus Faipari technikus


Magasépítő technikus Építőipar Ágazat Kód: 0451 5 éves technikumi képzés Építőipar ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. Önállóan vagy mérnöki irányítással épületek és más építmények építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Munkafolyamatok összehangolását, szervezését végzi. Képes az irányítása alá tartozó szakemberek vezetésére. Az építőanyaggyártás technológiai folyamatait előkészíti. A gyártási technológia folyamatát és készletét ellenőrzi.


Magasépítő technikus angol nyelvi előkészítővel Építőipar Ágazat Kód: 0452 1+5 éves technikumi képzés Építőipar ágazat 1+5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. Önállóan vagy mérnöki irányítással épületek és más építmények építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Munkafolyamatok összehangolását, szervezését végzi. Képes az irányítása alá tartozó szakemberek vezetésére. Az építőanyaggyártás technológiai folyamatait előkészíti. A gyártási technológia folyamatát és készletét ellenőrzi.


Magasépítő technikus német nyelvi előkészítővel Építőipar Ágazat Kód: 0453 1+5 éves technikumi képzés Építőipar ágazat 1+5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. Önállóan vagy mérnöki irányítással épületek és más építmények építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Munkafolyamatok összehangolását, szervezését végzi. Képes az irányítása alá tartozó szakemberek vezetésére. Az építőanyaggyártás technológiai folyamatait előkészíti. A gyártási technológia folyamatát és készletét ellenőrzi.


Mélyépítő technikus Építőipar Ágazat Kód: 0454 5 éves technikumi képzés Építőipar ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. Önállóan vagy mérnöki irányítással műtárgyak és más létesítmények építésével, felújításával, átalakításával, üzemeltetésével, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Munkafolyamatok összehangolását, szervezését végzi. Képes az irányítása alá tartozó szakemberek vezetésére. Az építőanyag-gyártás technológiai folyamatait előkészíti. A gyártási technológia folyamatát és készletét ellenőrzi.


Épületgépész technikus Épületgépész Ágazat Kód: 0455 5 éves technikumi képzés Épületgépészet ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. Az épületgépész technikus feladata biztosítani egy épület kényelmes használatához a megfelelő technológiákat, ellátja az épületek gépészeti szerelésével, felújításával és karbantartásával kapcsolatos feladatokat. A felhasználó számára megfelelő komfortérzetet biztosító ivóvíz-, szennyvíz-, szellőzési-, klimatizálási-, fűtési- és gázrendszereket épít ki. Irányítja, felügyeli az egyes szakági szerelőket olyan módon, hogy közben velük közösen is szerelési munkát végez. Szakági tervegyeztetést követően a kivitelezési dokumentáció alapján ellátja a munkaszervezési feladatokat. Elvégzi a gépészeti rendszerek próbaüzemeltetését és az esetlegesen felmerülő hibákat kijavítja, elhárítja.


Faipari technikus Fa- és Bútoripar Ágazat Kód: 0456 5 éves technikumi képzés

Fa- és bútoripar ágazat 5 éves képzése, amely érettségi és technikus szintű végzettség megszerzésével zárul. A faipari technikus bútorok, ajtók, ablakok, fűrészipari termékek, laplemezipari, továbbá különleges faipari termékek tervezésében, előállításában vesz részt. Kisvállalkozóként, a megrendelői igényeknek megfelelően bútort, ajtót, ablakot, stb. tervez, készít és épít be. Nagyvállalati munkakörben gyártmánytervezési, gyártáselőkészítési,-szervezési, technológiai, termelésirányítási és minőségellenőrzési feladatokat lát el. Használja, illetve kezeli a legmodernebb digitális eszközöket és rendszereket.


Erősségeink 72 éves múlttal, jó eredményekkel, jó hírnévvel rendelkező technikum Az építőiparban nagy a kereslet a technikusok iránt Nincs másik, ugyanilyen szakmákat kínáló intézmény a megyében Támogató iskolai légkör Együttműködő, demokratikus iskolavezetés A tanórák szakos ellátottsága biztosított Elhivatott, gyermekközpontú oktatói testület Folyamatosan javuló technikai felszereltség Jó kapcsolat a gazdálkodó szervezetekkel Csoportbontás a tehetséggondozás és felzárkóztatás érdekében A kollégiumi elhelyezést biztosítjuk Színes diákélet Jó kapcsolat a hazai és határon túli magyar tannyelvű építőipari szakképző iskolákkal Szakmai gyakorlat lehetősége Németországban

Az intézményben nagy hangsúlyt fektetünk a nevelésre is. Iskolai ünnepségek: tanévnyitó, szalagtűző, ballagás, pedagógus nap, tanévzáró Állami ünnepek, történelmi emléknapok A Diákönkormányzat rendezvényei: verébtábor, elsős avató, mikulás, karácsony, Péchy nap Szakmai tanulmányi és osztálykirándulások Pályaorientációs programok Iskolai és magasabb szintű versenyek Tanár-diák foci Különböző pályázatokon történő részvétel: - a Rákóczi szövetség támogatásával határon túli kapcsolatok, - Határtalanul!- pályázatok révén közös szakmai munka határon túli magyar tannyelvű építőipari iskolákkal, - a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával a diáksport népszerűsítése. A fenti programokról képes beszámoló a honlapon található!

Péchy I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum 4024 Debrecen, Varga utca 5. 06-52/531-892 vagy 20/465-9093 info@pechy-debr.edu.hu www.dszcpechy.hu facebook.com/pechydebr instagram/ dszcpechy

Péchy I Elérhetőségek


DEBRECENI SZC VEGYIPARI TECHNIKUM OM azonosító: 203033/019 KIR technikai azonosító: 520226


Tartalomjegyzék Igazgatói köszöntő Rólunk Felvételi eljárás Technikumi oktatás, szakmáink Erősségeink Elérhetőségeink


Igazgatói köszöntő

A kémia a legtöbb ember számára meglehetősen rejtélyes. Nálunk a Vegyipariban viszont megérthetitek a titkokat, s közben megismerkedhettek a kémia szépségeivel is. A laboratóriumi gyakorlatok során olyan kísérleteket végezhettek, amik nagyban segítik a tananyag és a szakma elsajátítását. A „VEGYI” ma már fogalom a debreceniek és a régió lakosainak számára. Márkanév, ami garancia a minőségi oktatásra, lehetőség a továbbtanulásra és az elhelyezkedésre. Jelentkezz hozzánk, légy szakembere a jövő iparágainak, a vegyiparnak és a gyógyszeriparnak!

meghatározó

Vegyipari I Igazgatói köszöntő


Rólunk A technikum az általános műveltség megalapozása mellett párhuzamosan biztosítja a felkészülést az érettségi vizsgára és a technikusi vizsgára. Ennek megfelelően intézményünk közismereti oktatást, ágazati alapoktatást és szakirányú technikus oktatást folytat. Okleveles vegyész technikus képzésünk lehetővé teszi a szakirányú továbbtanulást a felsőoktatásban rövidebb képzési idővel. Büszkék vagyunk arra, hogy az Oktatási Hivatal mérései alapján a kimutatható hozzáadott érték tekintetében országosan is a legjobbak között foglalunk helyet.

Vegyipari I Rólunk


Felvételi eljárás Felvételi vizsga Felvételi vizsga nincs, a rangsorolás az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján történik:

A felvétel feltétele foglalkozásegészségügyi alkalmasság

Pontszámítás Magyar nyelv vagy irodalom (a jobbik számít), matematika, idegen nyelv tantárgyakból az 57. évfolyamok év végi, a 8. osztály félévi osztályzata (max. 20-20 pont) · Kémia és biológia vagy fizika tantárgyból a 7. évfolyam év végi, a 8. osztály félévi osztályzatainak a kétszerese (max. 20-20 pont) ·Maximálisan 100 pont szerezhető.

Azonos teljesítményű felvételizők esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat, ezt követően a debrecenieket, harmadsorban a sajátos helyzetűeket. Sajátos helyzetűnek tekintjük azt a tanulót, akinek testvére, szülője az iskola tanulója (volt).

Vegyipari I Felvételi eljárás


Technikum A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban alapvizsga zár.

Okleveles Technikus képzés Az okleveles technikus képzésben tanulók a technikumok és a felsőoktatási intézmények közös programja alapján szerezhetnek szakmát, majd tanulmányaikat folytathatják az adott szakirányú egyetemen.

Magyar-angol két tanítási nyelvű technikumi osztály 5 éves technikumi képzés, nyelvi előkészítő évfolyam nélkül.

Két tanítási nyelvű technikumi osztályok nyelvi előkészítővel A vegyész technikusi képzés angol vagy német nyelvi előkészítő osztállyal is választható. Ebben az esetben a képzési idő 1+5 év lesz. Az itt tanuló diákok az első évben az adott nyelvet emelt óraszámban tanulják néhány közismereti tantárgy kíséretében. Az ágazati alapoktatás a nyelvi előkészítő év után kezdődik.


Technikumi oktatás

Vegyész technikus magyar-angol két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítő évfolyam nélkül Vegyész technikus magyar-angol két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítővel Vegyész technikus magyar-német két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítővel Vegyész technikus Vegyész technikus (felsőoktatási partnerség)


Vegyész technikus magyar-angol két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítő évfolyam nélkül Vegyipar Ágazat Kód: 0561 5 éves technikumi képzés Vegyipar ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Általános laboráns szakmairány, Termelési folyamatirányító szakmairány. A vegyész technikus önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz vegyipari technológiai folyamatok végrehajtásában, ellenőrzésében, irányításában, készülékek és berendezések üzemeltetésében. A technikus vegyipari minőségellenőrző-, illetve kutatólaboratóriumokban fizikai vizsgálatokat, analitikai és műszeres elemzéseket végez.


Vegyész technikus magyar-angol két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítővel Vegyipar Ágazat Kód: 0560 1+5 éves technikumi képzés Vegyipar ágazat 1+5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Általános laboráns szakmairány, Termelési folyamatirányító szakmairány. A vegyész technikus önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz vegyipari technológiai folyamatok végrehajtásában, ellenőrzésében, irányításában, készülékek és berendezések üzemeltetésében. A technikus vegyipari minőségellenőrző-, illetve kutatólaboratóriumokban fizikai vizsgálatokat, analitikai és műszeres elemzéseket végez.


Vegyész technikus magyar-német két tanítási nyelvű osztály, nyelvi előkészítővel Vegyipar Ágazat Kód: 0570 1+5 éves technikumi képzés Vegyipar ágazat 1+5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Általános laboráns szakmairány, Termelési folyamatirányító szakmairány. A vegyész technikus önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz vegyipari technológiai folyamatok végrehajtásában, ellenőrzésében, irányításában, készülékek és berendezések üzemeltetésében. A technikus vegyipari minőségellenőrző-, illetve kutatólaboratóriumokban fizikai vizsgálatokat, analitikai és műszeres elemzéseket végez.


Vegyész technikus Vegyipar Ágazat Kód: 0590 5 éves technikumi képzés Vegyipar ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Általános laboráns szakmairány, Termelési folyamatirányító szakmairány. A vegyész technikus önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz vegyipari technológiai folyamatok végrehajtásában, ellenőrzésében, irányításában, készülékek és berendezések üzemeltetésében. A technikus vegyipari minőségellenőrző-, illetve kutatólaboratóriumokban fizikai vizsgálatokat, analitikai és műszeres elemzéseket végez.


Vegyész technikus (felsőoktatási partnerség) Vegyipar Ágazat Kód: 0591 5 éves technikumi képzés Vegyipar ágazat 5 éves képzése, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Választható szakmairányok: Általános laboráns szakmairány, Termelési folyamatirányító szakmairány. A vegyész technikus önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz vegyipari technológiai folyamatok végrehajtásában, ellenőrzésében, irányításában, készülékek és berendezések üzemeltetésében. A technikus vegyipari minőségellenőrző-, illetve kutatólaboratóriumokban fizikai vizsgálatokat, analitikai és műszeres elemzéseket végez.


Erősségeink, iskolán kívüli programok A technikum az általános műveltség megalapozása mellett párhuzamosan biztosítja a felkészülést az érettségi vizsgára és a technikusi vizsgára. Ennek megfelelően intézményünk közismereti oktatást, ágazati alapoktatást és szakirányú technikus oktatást folytat. Okleveles vegyész technikus képzésünk lehetővé teszi a szakirányú továbbtanulást a felsőoktatásban rövidebb képzési idővel. Büszkék vagyunk arra, hogy az Oktatási Hivatal mérései alapján a kimutatható hozzáadott érték tekintetében országosan is a legjobbak között foglalunk helyet. Iskolánkra magas színvonalú szakmai és nyelvi képzés jellemző, a vegyipar ágazatban indítandó 6 osztályunkból egy nyelvi előkészítő évfolyam nélküli angol-magyar két tanítási nyelvű, fél osztály angol nyelvi előkészítővel induló angol-magyar két tanítási nyelvű, fél osztály német nyelvi előkészítővel induló német-magyar két tanítási nyelvű lesz. Mindkét fél osztályban lehetőséget biztosítunk a másik idegen nyelv tanulására is, megfelelve így a helyi munkaerőpiaci elvárásoknak.

Az iskolára a beiratkozás napjától a technikusi oklevél kézhezvételéig jellemző a színes és tartalmas diákélet, évközi programok és nyári táborok egyaránt. Az osztályok a sok közös élmény révén valódi közösségekké kovácsolódnak össze. Kiemelkedő és dinamikus pályázati tevékenységünk, Erasmus+, Határtalanul! és Rákóczi Szövetség mobilitásokon keresztül létesítünk kapcsolatokat hazai és külföldi partnereinkkel.

Vegyipari I Erősségeink


Elérhetőségek Debreceni SZC Vegyipari Technikum 4024 Debrecen, Csapó u. 29-35. 06/52 503-260 info@vegyipari.hu www.dszcvegyipari.hu https://www.facebook.com/dszcvegyipari instagram/dszcvegyipari

Vegyipari I Elérhetőségek


Millions discover their favorite reads on issuu every month.

Give your content the digital home it deserves. Get it to any device in seconds.