A presbiteri tiszt és az egyetemes papság elve (Venter Miklós

A presbiteri tiszt és az

egyetemes papság elve

REFOR MÁTORI ÖRÖ KSÉGÜN K

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,

és az erős lelket újítsd meg bennem.”

(Zsolt 51,12)

A fenti témában kaptam felkérést (számomra meglepő módon) én, Isten gyermeke, Jézus Krisztus megváltottja. Első reakcióm az elutasítás volt, túl nagy feladat ez egy „mezei” presbiternek – vélekedtem, majd átgondolva a témát, éppen az egyetemes papság által nyújtott szolgálat egyik lehetőségét láttam e felkérésben. Először az egyetemes papság általános megközelítését, majd a saját, szolgálaton alapuló értelmezésemet osztom meg az Olvasóval.

A Szentírás alapján valljuk, hogy minden hívő ember pap. Joga és kötelessége a Szentírás tanulmányozása és az evangélium hirdetése. „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság szent nemzet vagytok…” (1Pt 2,9) Az egyetemes papság visszaállítja az Istennel való közvetlen kapcsolattartást, visszaadja Isten népének a szolgálatot és a hitnek lehetőségét. Követelménye a keresztség és a lelki újjászületés, következménye pedig a Krisztusban gyökerező élet. Az egyetemes papság tagja közvetlen közösséget ápol Istennel, és a rábízottakkal is ezt valósíttatja meg. Egész élete lelki és szellemi erőinek felhasználásával szolgálja azt, aki a megváltás által alkalmassá tette őt a szolgálatra és szövetségébe fogadta: Istent! Mint tudjuk, a szolgálatra elhívott keresztyének Istentől egy vagy több kegyelmi ajándékot kapnak. Ezeket azért kapják, hogy alkalmasak legyenek Isten dicsőségére, hivatásuk betöltésére és egyházunk szolgálatára. Az egyetemes papság ezen isteni kegyelmi ajándékok által valósul meg. Először mindenkinek önmagáért kell papi szolgálatot végeznie, hogy megerősödjön, és csak azután másokért.

Az 1989-es fordulat előtt nem volt divat városi szülőknél, hogy gyermeküket vallásos nevelésben

részesítsék. Így 1960-as keresztségem után csak 1994-től kezdődően sikerült bepótolni lemaradásunkat, feleségemmel együtt (konfirmáció, egyházi esküvő). Ekkortól számítom azt a folyamatot is, ami az egyházba kerülésemmel kezdődött és azóta tart: lelki megújulásomat. Az 1994-et követő bő tízéves periódus volt az életünkben, amit úgy jellemeznék: akkumulálás, ami feltétele volt annak, hogy most már bátran vállaljunk szolgálatot másokért is. Ugyancsak sokat segített az „érett fejjel” elmondott, annak minden árnyalatát megértett és önként vállalt konfirmációi, házassági, presbiteri és gondnoki eskü szövege. Gondolt-e valaki arra, hogy mikor gyermekünket imádkozni tanítjuk, amikor a kezébe a korához illő gyermekbibliát adunk, gyermekvagy ifis foglalkozásokra, kátéórára küldjük vagy visszük, illemre, megbecsülésre tanítjuk őket, amikor

gyermekem Isten adta énekhangjával szolgálja a gyülekezetet, mikor jövőjéért vagy élete párjáért imádkozom, akkor ez mind az egyetemes papság szolgálatának része? Tudod-e, kedves testvérem, hogy amikor beteg vagy ötven kiskorú gyermek kíséretében kiránduló feleségedért imádkozol, akkor az egyetemes papságot gyakorolod? Amikor haldokló édesapámmal (mint említettem, elég messze állt Istentől) együtt tudtunk imádkozni, először és utoljára, bűnbocsánatot kérve, vagy amikor ugyancsak haldokló öreg olasz barátom, vagy egy autóbaleset helyszínén, huszonkét éves fiatal, ismeretlen fiú utolsó perceiben vigasztalást tudtam nyújtani, az számomra az egyetemes papsági szolgálat. Amikor anyaországi szomszédomat meg tudom győzni, hogy ötéves kisfiát ne a tanácsi névadó ünnepségre vigye, hanem ősei református templomába, keresztelőre, akkor is szolgálok. Amikor az Igére támaszkodva tanácsot adsz valakinek, mikor sikerül egy konfliktushelyzetet megoldani, mikor sikerül egy gyülekezeti, megyei, kerületi vagy nemzetközi találkozót, konferenciát megszervezni és lebonyolítani, az mind egyetemes papság szolgálat. Mikor tolmácsolsz saját és külföldi gyülekezeti tagok között, mikor hozzászólást, beszámolót vagy cikket írsz eseményekről, mikor az úrasztali kenyeret és bort viszed, vagy a templomkertet takarítod, mikor öregeket, betegeket vagy családokat látogatsz, mikor a Harangszót vagy más egyházi kiadványokat terjesztesz, akkor is egyetemes papság szolgálatot végzel. És még nem beszéltem a város, a polisz szolgálatáról, vagy a munkahelyi szolgálatról.

Az Úr rengeteg lehetőséget ad a szolgálatra. A dicsőség Istené, a miénk csak orcánk pirulása. A feladatok elvégzéséhez sok minden kell: hit, szeretet, támogató házastárs, bölcsesség, találékonyság, mobilitási lehetőség, vendégszeretet, hosszútűrés, gyöngédség… Ezeket mind személyes imádságban kell elkérnünk Urunktól, és ő megadja nekünk. Fennáll a veszélye, hogy miközben másokért imádkozunk, buzgólkodunk, vagy áldozatokat hozunk, elsorvad a kapcsolatunk Istennel. Imádkozom, hogy e veszélyt elkerülve, testvéreim buzgólkodjanak az egyetemes papság szolgálatában, ki-ki a maga helyén. Venter Miklós presbiter (Arad)