Kettészakított egyházmegyék – Őrség (Kiss Sándor

Határtalan szeretet

„Egymás terhét hordozzátok”

(Gal 6,2)

Kettészakított egyházmegyék Őrség

Kilencvenegy évvel ezelőtt a trianoni diktátum nemcsak a magyar állam, de a református egyház szervezetét is szétzilálta. Nemcsak országrészeket – mai, divatosabb szóval régiókat – és vármegyéket szabdalt szét, hanem egyházkerületeket, egyházmegyéket is, hiába alkottak azok előtte évszázadokon át szerves egységet. Ezeknek a határ menti területeknek a lakói, közösségei – amióta a politika is engedi – újra egymást keresik. Rovatunkban idén az Őrségbe látogattunk.

Nem is két-, de háromfelé szakították 1920-ban a kis lélekszámú, ám annál nagyobb múltú Őrségi Református Egyházmegyét. Ezen a területen a reformáció korában még öt egyházmegye élte az életét, de az ellenreformáció évszázadaiban erősen visszaszorult hitünk a vidéken. A trianoni döntés csak tovább aprózta a helyi reformátusságot: Felsőőrt Ausztriához, Szentgyörgyvölgy és Kerca négy fiókegyházát pedig a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták.

„Az országhatárokat az eszünk elfogadhatja, de a szívünk soha” – idézi Gyenge Imre egykori felsőőri lelkipásztor szavait Szakál Péter őrségi esperes. És valóban: a Trianon óta eltelt időszak történéseit vizsgálva azt látjuk, hogy az utódok is ennek szellemében végezték és végzik szolgálatukat.

Muravidék

Például a két világháború közötti, még szabadabb időszakban a határokról tudomást sem véve egy ideig továbbra is a magyarországi gyülekezetek lelkipásztorai látták el a muravidéki reformátusokat: Csekefát, Domaföldet, Szécsiszentlászlót és Kisszerdahelyet. Csak 1931-től lett saját lévitája, majd 1935-től helyben lakó lelkipásztora a környéknek Kovács Imre és Póth Károly személyében. A második világháború után ismét árvaságra jutottak ezek a gyülekezetek, és csak a horvátországi magyar reformátusoktól, több száz kilométeres távolságból látogatta meg őket 1953-tól kezdve negyedévente egyszer Narancsik Pál kopácsi esperes.

Őriszentpéteri református templom

Az anyaországi kapcsolatok csak a ’80-as évektől elevenedtek fel ismét Papp Vilmos bajánsenyei lelkipásztornak köszönhetően, aki iratmissziót végzett a Muravidéken, és kölcsönös látogatásokat szervezett a határ két oldalán élők között. Azonban a szorosabb együttműködés kiépítésére a rendszerváltozás és Jugoszlávia felbomlása adott lehetőséget: a muravidékiek az Őrségi Egyházmegyétől kértek szolgálattevőket, így 1991-től 1995-ig Szakál Péter egyházasrádóci, majd 2008- ig Nagy Dániel szentgyörgyvölgyi lelkipásztor járt a muravidéki gyülekezetekhez. Azóta Bódis Tamás személyében hatvan év után újra állandó, helyben lakó lelkipásztora van a szlovéniai reformátusoknak.

Felsőőr

Az ausztriai Felsőőr is a második világháború után, a vasfüggöny felhúzásával szigetelődött el igazán az Őrségi Egyházmegye reformátusaitól. Itt is a ’80-as évek elején, Papp Vilmos lelkipásztornak és a bajánsenyeieknek köszönhetően éledtek újra a határon átívelő kapcsolatok. Kezdeményezésükre a két gyülekezet testvéri kapcsolatot alakított ki. Az ausztriai közösség tagjai gond nélkül utazhattak Magyarországra, de meghívólevelek segítségével azért a bajánsenyeieknek, sőt idővel az egyházasrádóciaknak is sikerült eljutniuk egy-egy felsőőri látogatásra. A gyülekezetek kiránduló családjai azóta is jó kapcsolatot ápolnak egymással.

A vasfüggöny lebontása idején a felsőőri lelkipásztor, Gyenge Imre már nagyon beteg volt, ezért előfordult, hogy szombaton délután érkezett a hívás: helyettesre lenne szükség a másnapi istentiszteleten. „Mindig került egy lelkipásztor az egyházmegyéből, aki vállalni tudta a szolgálatot” – emlékezik vissza azokra az időkre Szakál Péter esperes.

Újra teljes kö zö sségb en

Az elmúlt két évtized tehát a sorok rendezésével telt, aminek köszönhetően mára helyreállt a teljes lelki egység is. Kifejezik ezt olyan szimbolikus események, mint a szlovéniai Szécsiszentlászlón 2009 szeptemberében megtartott egyházmegyei presbiteri konferencia, vagy az egyházmegye 2010. évi reformáció napi ünnepi istentisz

Az őrségi Magyarföld fatemploma

telete, aminek az ausztriai Felsőőr temploma adott helyet, és ahol a három országból több mint félezer magyar református gyülekezeti tag vett részt.

A muravidéki lelkipásztort és feleségét az őrségi lelkészi kar tagjaiként tartják számon, szolgálatukat az őrségi esperes és az egyházmegyei vizitációs küldöttség felügyeli, azt pedig talán mondani sem kell, hogy közösségükkel együtt természetesen minden egyházmegyei rendezvényre meghívást kapnak. Gúthy László felsőőri lelkipásztor előadást is tartott már egyházmegyei lelkészértekezleten, szinte mindegyik őrségi gyülekezetben szolgált már, családjával rendszeres résztvevője a lelkészcsaládok találkozójának, és természetesen ő is számíthat anyaországi kollégáira, ha nyári szabadsága idején helyettesítésre van szüksége.

„Van tehát jövő, csak Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy az általa kínált lehetőségeket felismerjük, és azokkal hűen sáfárkodjunk!” – összegzi a számvetést Szakál Péter őrségi esperes. Kiss Sándor újságíró (Reformátusok Lapja – Magyarország)