Játékkal, mesével – Zilahi Józsefné óvodapedagógus (Regéczy-Nagy Enikő

Gacsályi Kinga, ötéves (Debreceni Református Kollégium Óvodája)

Játékkal, mesével Zilahi Józsefné óvodapedagógus

Mit látnánk, ha bepillantanánk például a Debreceni Református Óvoda életébe? Az országos óvodai alapprogramra több módszertani program is alapul, az egyik legnépszerűbb a Játékkal, mesével óvodai nevelés. Kidolgozója, Zilahi Józsefné Kata, nyugalmazott főiskolai docens igazi Kárpát-medencei magyar: Beregszászon született a háború alatt, félárvaként (édesapját a szovjetek kényszermunkára vitték, ahonnan nem tért vissza) Debrecenben nevelkedett, az egyik nagymamája zentai születésű, s jóval idősebb, széles látókörű, kiváló erkölcsű, erdőmérnök férje Nagyenyeden és Kolozsváron tanult, ahol akkoriban a műveltséggel is tudatosan nemzetmegtartó életre készültek.

„»Nem mese az, gyermek!«, hogy hatéves korig a legfontosabb dolgok megtörténnek velünk. Másodszor is megszületünk az anyanyelv megtanulásával. Ezt az élményt a bölcsődalok, játékok, énekelt és mondott versek, mesék teszik felejthetetlenné.

A kisgyermekekkel csak az tud szóba állni, aki érti és használja a játék és a mese nyelvét, fáradhatatlan azok ismételgetésében, könnyedén és stílusosan bánik a népi játékok előadásmódjával, szabályaival, mozdulataival. Az óvónő nem lehet meg az énekelt és mondott szép versek és mesék tudása nélkül, bárhol és bármikor fejből mondja, mutatja, csinálja a gyermekek kedvére értékes nemzeti hagyományunk legszebb darabjait.

A szülőföld szeretetére, az anyanyelv lejtésének, tempójának, ritmusának természetes megérzésére, társas viselkedésre, örömre nevel velük. Nyelvközösségünk sajátos észjárását és összetartozás-tudatát alapozza meg.”

Zilahi Józsefné

Vass Liliána, hatéves (Debreceni Református Kollégium Óvodája)

A soproni óvónőképző, majd magyar–pedagógia szak után az üzemi óvodában már azt akarta megfigyelni, mi kibírhatatlan az óvodai nevelésben, hogyan is lenne elviselhető ez a kényszerből létrejött intézmény. Kata szerint meghatározó, hogy a 3–7 éves korszakot a későbbiekkel egyenrangú személyiségfejlődési szakasznak fogjuk fel, s ne hagyjuk megrabolni ezt a tündéri életkort – hiszen tudjuk, hogy felnőttkori nagy örömben-bánatban is ide nyúlunk vissza! Az óvodás szemléletmódja vágykielégítő, érzelmi-akarati, nem intellektuális. A játék a kicsiknek nem pusztán tevékenység, hanem semmivel nem helyettesíthető életmódjuk. Ennek során szedik össze azokat a morzsákat, amelyek az iskolai korban fogalmi szinten mérhető tudássá állnak össze. Ezért nem játékos oktatásra van szükség (számolunk, csak éppen mondjuk almákkal) – a gondolkodási műveleteket nem tudatosan úgyis elvégzi a gyerek –, hanem játszva nevelésre. Ez persze fárasztó, azok képesek rá – mosolyog Kata –, akik még emlékeznek saját gyerekkorukra, arra az áramló, jó örömérzésre, amit a játékban átéltek, s tudnak ezen a visszafordított módon gondolkodni. Hatéves kor alatt a világ még egységes, kerek egész, nem lehet szeletelni, mert a kisgyerek úgy nem találja meg azt a tudást, tapasztalatot, amit magába szívna. Ami a főiskolán tárgyakra bomlik, azt az óvodásoknak egybe kell gombolyítani, s ebből a gombolyagból ki-kihúzni egy-egy szálat. Találóbb ezt pedagógiatudomány helyett a nevelés művészetének látni-hívni. Ezért alapvető az óvónők művészeti nevelése is: 20–25 mese fejből, játéklehetőségek megtanulása, zenei képzés. A saját válogatású mondókák, ének-zene anyag, rajzanyag, versek legalább egyharmada népköltészet, s a többiben sem engedtek a színvonalból. Magyar klasszikusok, többek között Weöres, Kányádi, Móra Ferenc versei, s persze Benedek Elek, aki olyan a népmesekincsünkben, mint Kodály a népzenében. Márpedig a népmese a maga szigorú belső törvényeivel, egyértelmű erkölcsi tanításával, hármas (az élet, a halál birodalma, és a transzcendens) világlátásával nem helyettesíthető ma írott mesékkel. Reformátusságáról pedig így vall Kata: „Nekem ez olyan természetes, mint a levegő. A véleményvállalást, a lelkiismeret vezérelte munkát református jellegzetességnek tartom, ugyanígy a szorgalmat, a maximumra törekvést is. Az Isten megbízta az embert önmaga és környezete művelésével, de az általa kijelölt vonalon. Csak ezen születnek hasznos eredmények, de én úgy érzem, sokan még ma is harapdálják azt a bizonyos almát.” Reg éc zy-Nag y Enikő külügyi titkár (Dunamelléki Egyházkerület)