Református Felzárkózási és Cigánymissziós Hírlevél – 2022 december

Page 1

Szolgálni a szolgálók felé

A Cigánymisszió novemberi, Együtt-egymásért keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésén a két aktív évfolyam mellett kilenc, a tréninget korábban elvégzett testvérünk kapcsolódott be a szervezésbe.

A Református Szeretetszolgálat székházában, 2022 december 7-én megalakult a Cigánymissziós Stratégiai Bizottság, melynek elnöke Hajdú Zoltán Levente, az MRE Missziói Szolgálatának főigazgatója, titkára pedig Sztojka Szabina, a Cigánymisszió vezető lelkipásztora A szakmai munkát segíti többek között Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, illetve Eperjesi Tamás, a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztályának vezetője is

A bizottság tagja meghívottként Dani Eszter solymári lelkipásztor, Gregussné Buzás Irén, a Tiszántúli Református Egyházkerület cigánymissziós referense, Hanula-Csordás Dóra a Dunántúli Református Egyházkerület cigánymissziós referense, a Tiszáninneni Református Egyházkerület delegáltjaként Tóth Viktóra abaújvári lelkipásztor, Sápi Mária, a Református Pedagógiai Intézet pedagógiai előadója, Balogh Róbert váchartyáni lelkipásztor és Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektorhelyettese. A bizottság munkájához később csatlakozik Dr. Gaál Sándor esperes megbízásából a Nyírségi Református Egyházmegye cigánymissziós előadója, Dócs Norbert, illetve Beidek Endre, a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanára.A bizottság munkájának szervezeti koordinátora: Thoma László, a Budapest-Gazdagréti Református Gyülekezet lelkipász

Áprilisban lesz tíz éve, hogy az MRE Zsinata elfogadta cigánymissziós koncepcióját, az átalakuló társadalmi és egyházi közeg miatt az évforduló remek apropót szolgáltat arra, hogy az újonnan megalakuló Cigánymissziós Stratégiai Bizottság áttekintse az elmúlt évtized eredményeit, értékelje azokat, illetve új irányvonalakat fogalmazzon meg az azóta felmerülő és jelenlegi kihívásokkal kapcsolatban. A bizottság első ülésén a tagok lefektették a közös munka alapjait és kereteit – munkájuk januárban folytatódik tovább.

A HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) több mint négy éve támogat intézményfejlesztési folyamatokat a cigány gyermekek befogadására törekvő református általános iskolákban – a hálózatnak ma már tíz tagja van, a programok jelenleg a Református Szeretetszolgálat égisze alatt működnek Az intézményvezetők és munkatársaik 2022 december 2-án a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájában tartották legutóbbi találkozójukat, ahol lefektették a hálózat alapelveit, megismerkedtek a megoldásfókuszú coaching módszerével, illetve hasznos ismeretanyaggal gazdagodtak az inkluzív nevelés erősítéséhez A műhelynapról készített beszámolónk elolvasható a ciganymisszio reformatus hu oldalon, ide kattintva.

A Halld meg a hangom!-projekt keretében januárban rapversenyen vehetnek részt a tanodás, illetve a HEKS-programokon és az Együttegymásért-képzésen keresztül a Cigánymisszióhoz kapcsolódó fiatalok. A készülődés már novemberben lázasan zajlott, az újlétai, esztári és kokadi tanodások november 11-én közösen gyakoroltak a megmérettetésre az Újlétai Református Egyházközség meghívására

Ezúttal a berekürdői Megbékélés Háza adott otthont at ötödik événél tartó keresztyén közösséfejlesztő tréningünknek, november 18 és 20 között, melyen az első és második évfolyamos diákok mellett hét már korábban végzett munkatársunk is részt vett

Bátorkesziben szervezte első "Kiengesztelődés a népek között" szemináriumát, november 24 és 27 között A szeminárium teológiai lényege, hogy Krisztus keresztje nem csupán a bűnök

A hétvége fókuszában a spiritualitás, keresztyén közösségfejlesztés és romológia állt, a már végzettek a tanulá mellett a szervezési feladatokba bekapcsolódtak A képzési alkalom pénte napján Birinyi Márk, a Reformátu Szeretetszolgálat diakóniafejlesztésé felelős főigazgató-helyettese köszöntötte résztvevőket igei gondolatokkal. hétvégéről írt összefoglalónk elolvasható ciganymisszio reformatus hu oldalon, id kattintva

A ricsei Jelenlét ponton 2022 november 26-án szerveztük az első adventi kézműves napot, melyen a gyermekek koszorút és díszeket készítettek. A kézműves foglalkozáson 18 gyermek vett részt Az első csoportban koszorút készítettünk, helyi alapanyagokat, fenyőfaágat, használt gumiabroncsot felhasználva. A második csoport papír díszeket, gömböket, harangot, csillagot készített. A gyertyákat üres bébiételes üvegekkel helyettesítettük, amit temperával festettek meg

Szendrei Miklós Tamás, közösségi koordinátor

2022. november 26. (szombat)-tól ügyeletet tartunk a Jelenlét ponton minden héten szombaton 09:00-12:00-ig, valamint a téli időszakra és az esetleges krízis helyzetekre való tekintettel, két ünnep között is nyitva tartunk a megszokott munkarendünk szerint, 08:00-tól 16:30-ig.

A szombati napokat különféle foglakozásokkal színesítjük, ezzel szerezve örömöt a gyerekek számára A Játszóbusz szolgáltatását igénybe vettük, hogy változatos játékokkal készüljünk a kisebbek számára Részt vettünk az Adventi gyertyagyújtáson a helyi Református Egyházközösség tiszteletesének legnagyobb örömére, ahol "igés kártyákat" osztottunk az Adventi forgatagban, mely az Isten tisztelet után következett Ezzel kapcsolatot teremtettünk az helyi gyülekezet tagjaival, valamint a településen élőkkel is Terveink között szerepel, hogy bevonjuk a szépkorúakat, közösen készítenénk mézeskalácsot, ahol kellemesen elbeszélgetnénk a család fontosságáról, az összetartozásról, illetve családias hangulatot teremtenénk az egyedül élők számára is

Szabó Ivett, Bagi Gabriella, közösségi koordinátorok Szekeres Kitti, Kövesi Eszter, családmentorok

A zemplénagárdi gyerekekkel részt vettünk az Aranykupa-döntőn, október 30-án Felcsúton, a helyi óvodába megünnepeltük a Márton-napot, a decemberi hónapot két focis eseménnyel kezdjük Baktakéken és Budapesten, a helyi gyerekekkel közös sütéssel, kézműves foglalkozásokkal készültünk-készülünk Mikulásra és Karácsonyra.

Oláh András, közösségi koordinátor

A bánrévei Tündérkert Biztos Kezdet Gyerekházban a heti rendszerességgel megvalósuló korai fejlesztés mellett több kézműves foglalkozáson is részt vehettek az intézménybe látogató családok: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével nemezelést tanultak, illetve adventi koszorút készítettek és mézeskalácsot sütöttek – így az advent már ünnepi díszben kezdődhetett el a gyerekház falai között

Iván Csizi Orsolya, szakmai vezető

November elején állatsimogatót tartottunk, ahova az óvodásokat is meghívtuk. Kecskével, kutyával, macskával és törpe malaccal barátkozhattak a gyerekek Novemberben az adventi hangolódásé volt a főszerep, az anyukák aktívan közreműködtek a dekorálásban, ablakot festettek és asztaldíszeket készítettek, meghitt környezetet teremtve ezzel az adventi gyerekházas foglalkozásokhoz.

Marosi-Szijj Judit, szakmai vezető

Tanodánk életében kiemelkedő fontosságú a testvérkapcsolatok ápolása, éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy az Esztári

Tanodával közös programok szervezése és megélése szinte már hagyománnyá vált. Családi közösségi nap, Magvető Imanap, közös főzés és játékok – csupán néhány alkalom, melyet együtt élhettünk meg

Istennek hála tovább gyarapíthattuk közös élményeinket 2022

november 17-én, amikor egy drogprevenciós előadás keretében találkozhattunk. Hallhattunk a függőségekről, azokról az élvezeti szerekről, anyagokról, melyek mindenki számára elérhetőek, éppen ezért mindenki számára komoly veszélyforrássá

válhatnak, mint például energiaitalok, alkohol, dohánytermékek

A gyermekeknek lehetőségük nyílt személyes tapasztalataik megosztására, kérdéseik feltevésére, melyből hisszük, mindenki sokat épülhetett

Az alkalom áhítattal folytatódott, majd pedig az Esztári Tanoda jóvoltából pizzázással zárult a program Szeretettel köszönjük kedvességüket és vendéglátásukat, bízva a mielőbbi folytatásban.

Porcs Péter, szakmai munkatárs

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szatmár-Beregi helyi csoportja idén is meghirdette alkotópályázatát általános- és középiskolások, valamint felnőttek számára, melynek témája a 2022 év madara, a zöld küllő volt Öt gyermek pályázatával indultunk: Boros Erzsébet, Jónás Boglárka, Zámbó Vanessza, Demjén László, Demjén Dorina vettek részt a megmérettetésben Az eredményhirdetésre és a beérkezett művekből rendezett kiállításra 2022 november 11-én került sor, a Cégénydányádi Kende-kúriában.

Koncz Zsuzsanna, szakmai vezető

November elején a Kalandok és Álmok Műhely szervezésében erőszakmegelőző továbbképzést tartottunk a Hajnalcsillag

Tanoda munkatársainak és a városi iskolai szociális munkásoknak "Fegyvertelen játszótárs" címmel. A 30 órás továbbképzésen sok hasznos információval és élménnyel gazdagodtak a résztvevők A program a Bárka Tábornak köszönhetően valósulhatott meg Kecskeméten

A kecskeméti Vállalkozónői Egyesület tagjai, akik a Hajnalcsillag

Tanoda "körösztanyái", havi rendszerességgel szerveznek programot tanodásainknak Novemberben egy komplex őszi kreatív foglalkozáson vehettek részt a gyerekek Nagy örömmel és elmélyülten alkottak: rajzoltak és agyagoztak

November végén városi szakmai nap volt Kecskeméten a Pressley Ridge Alapítvány szervezésében "Kecskeméten nincs rossz gyerek" címmel Városunkban több oktatási intézményben is ismerik és használják azt a traumatudatos szemléletet, amelyet a Hajnalcsillag Tanoda is alkalmaz 2019 óta Az intézmények közötti tapasztalatcsere hatékony módszere World Café, amelynek keretében tanoda munkáját is bemutathattuk a résztvevőknek

November harmadik hetében tartotta a Szendrői Református Egyházközség a hagyományos evangelizációs hét rendezvénysorozatot. A hét témája a megtérés, az újjászületés volt. Minden este egy-egy meghívott lelkipásztor tartott áhítatot és előadást, valamint egy-egy fellépő csoport adott műsort a témához kapcsolódóan Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a zárónapon, november 18-án a Szendrői Mustármag Tanoda diákjai léphettek fel az esti programon. Gyermekeink egy verses összeállítással és egy rövidebb szerepjátékkal készültek, s nagy sikert arattak a résztvevők körében. Tanodánk és a helyi református gyülekezet között aktív kapcsolat épült ki, öröm volt újból a gyülekezeti tagok előtt szerepelni A közös éneklés és a lelki együttlétet záró vendéglátás még inkább közelebb hozta egymáshoz a résztvevőket Köszönjük a meghívást, s várjuk a következő fellépésünket

Jósvay István szakmai vezető

Bárdos Péterné, szakmai vezető

A Kisszekeresi Tanoda együttműködési szerződést kötött a budapesti Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvtechnológiai és Alkalmazott Nyelvészeti Intézet Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport képviselőjével, Dr Bartha Csilla kutatócsoportvezetővel A két intézmény közötti kapcsolat alapja a roma kultúra színvonalas képviselete, megismertetése, az országos versenyeken elért arany- és ezüst minősítések, melyeket jó gyakorlatként mutatnak be. A projekt feladatai között az első kiírás A mi mesevilágunk-mesepályázat volt, melyben kreatív történetet kellett bemutatni cigány népmesei elemekkel, digitális formában Az időkeret mindössze 5 perc volt Két pályaművet küldtünk be: az egyik Tanoda mese címmel egy 18 diából álló Power Point, mely a tanodánk „megálmodásától” napjainkig mutatja be verses-zenés cigány meseként tevékenységeinket. A második versenymű személyes életutat tükröz arról, hogyan boldogul, éli meg a kirekesztettséget egy olyan fiatal lány, aki nemcsak roma, de ukrán származású is Nagy örömmel fogadtuk, hogy bekerültünk a díjazottak körébe, melynek ünnepélyes eredményhirdetése 2022 december 14-én lesz online formában A döntésben hazai és neves külföldi néprajzkutatók mesekönyvírók vettek részt A szervezők ajándékutalvánnyal, értékes tárgyjutalmakkal köszönik meg a pályázók és a felkészítő nevelők munkáját. Kóczé Kinga és Kádár Katalin több éve öregbíti országos szinten is a Kisszekeresi Tanoda hírnevét. A tanodában e sikerek mellett az adventre is készültünk, többek között

Kormány László, szakmai vezető

koszorú készítésével

A Szatmárcsekei Tanoda november utolsó napjaiban mézeskalácssütést szervezett a tanodás gyerekek és szüleik részére – az alkalom remek hangulatban zajlott, ízelítőként íme néhány fotó a szorgos kezekről és a végeredményről:

Az Okányi Tanodában a november az adventre hangolódás jegyében telt, melyről az alábbi fotók is tanúskodnak

Az egyetemisták számára különösen hasznos, hogy keresztyén intézményként lehetőségük van Balogh Róbert református lelkész vezetésével bibliaórákon részt venni. Novemberben három témában volt lehetőségük megismerni, hogyan gondolkodik a Biblia Ezek között azt is, hogy a jelenben mit jelenthet számukra az a hitbéli reménység, hogy oltalmat találhatnak Isten szárnyai alatt; mit jelenthet az életükben a bibliai felelősség, hogy a „szoros kapun” bemenve szabadok lehessenek arra, hogy a gyors siker helyett a nagyobb odaszánást, nagyobb energiabefektetést igénylő utat válasszák Továbbá a szégyen és szabadítás kapcsolatát is átgondolhatták az intézmény lelkivezetőjével. Öröm látni, hogy a részvételre vonatkozó „kötelezettség” ellenére is felszabadító számukra ez a lehetőség és az adott alkalmak meghirdetett témáitól függetlenül is kezdeményezik a maguk által megfogalmazott bibliai és teológiai kérdéseket is.

A szokásos műhelyek, mint az Identitás műhely és a Személyiségfejlesztő műhely, a Társalgási Angolklub mellett még a Közösségi műhely egy friss kezdeményezését emelnénk ki. Ez pedig egy próba alkalom arra, hogy december 17-én egy rendkívüli, egy napos „kreatív önkéntesség keretében” a szakkollégisták kézzel készítsenek valamit, amit akár református tanodáknak is felajánlhatunk. Ennek keretében az egyház címerének megfestését próbáltuk ki Izgatottan várjuk, milyen alkotások születnek az önkéntesnapunk keretében Borkó Marianna művész pedagógus vezetésével, aki a RefoRom közösségi életét szervezi

Káli-Horváth Kálmán, igazgató

Mozgalmas hónapot zárt a WISZ: részt vettünk a Debreceni Egyetem nyílt napjain, a DExpón, hallgatóink bekapcsolódtak a Magyar Református Szeretetszolgálat élelmiszeradománygyűjtésébe, saját gyűjtést szerveztünk a bodaszőlői Opre Roma Egyesület részére, kézműves alkalmunkon adventi koszorút készítettünk, Sárospatakon két középfokú oktatási intézménybe, majd a göncruszkai Talentum Református Általános Iskolába vittük a szakkollégium jó hírét, megtartottuk nyílt napunkat, szakmai hétvégénken pedig a Független Színház Magyarország társulata tartott Roma hősök workshopot hallgatóinknak

HALLD

MEG

A HANGOM – tanodások buzdítanak jelentkezésre

A Halld meg a hangom!-projekt keretein belül a fiatalok nem csak elkezdték a készülést a januári versenyre, de a szeptemberi "Levél az Úrhoz"-klip szereplői videóban buzdítják arra társaikat, hogy legyenek bátrak, ragadjanak tollat, adjanak hangot gondolataiknak Nézd meg a képre kattintva, hogyan!

interjú ignácz andrea heks-projektkoordinátorral

Hosszú távon is segítséget jelentő, például alternatív fűtési eszközöket szerzett be az a tizenöt református gyülekezet, amelyek plusztámogatást kaptak a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezetétől (HEKS) A megemelkedett energia- és élelmiszerárak miatti nehézségekről Ignácz Andreát, a Református Szeretetszolgálat munkatársát, a HEKS projektkoordinátorát kérdezte a reformatus.hu. Az interjú erre a linkre kattintva érhető el.

"A gyülekezetek többsége alternatív fűtési eszközök beszerzésére fordította a kapott támogatást, amelyet az idei év végéig kell felhasználniuk Elektromos paneleket, fatüzelésű kazánt vagy légkondicionálót szereltek be. Próbáltak olyan dolgokat vásárolni, amelyek hosszú távon is segítséget nyújthatnak, nem csak a mostani időszakban. A támogatásból több helyen tartós élelmiszercsomagot is összeállítottak rászoruló családoknak."

- Ignácz Andrea

Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.