Református Felzárkózási és Cigánymissziós Hírlevél – 2023_4

Page 1

OLVASDBE!

„Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Róm 12,15)

Balog Zoltán látogatása Nagyhódoson

Májusban Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke több gyülekezetet is meglátogatott a Szatmári Egyházmegyében. Közöttük volt Nagyhódos is, ahol a Hódos Tanoda munkatársaival és diákjaival is találkozott.

fete-hírek

átány

Kasza Richárd átányi FETE-munkatárs közbenjárására egy hevesi fodrász, Járvási Kata örömmel készített parókát a leukémiával diagnosztizált, háromgyermekes édesanyának, Adriennek.

Az elmúlt hónapban az átányi Jelenlét Pont munkatársai az MRSZ játszóbuszát is elvitték a gyerekeknek, akik örömmel vettek részt a játékokban, illetve részt vettek a települési megemlékezésen a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én.

Tiszaeszlá

A tiszaeszlári Je gyereknapot, m

hajdúszov

A hajdúszováti

Hajdúszováti

Idősek Otthonában a „Szeretethíd” program keretében az intézmény kertjének gondozásában vettek részt, mely kapálást, gyomtalanítást, egyelési feladatokat jelentett

fete-hírek

bódvalenke

A település leghangosabb FETE-eseménye a gyereknap volt, melyen közel hatvan gyerek vett részt Különböző foglalkozások és játékok szórakoztatták a kicsiket Legnagyobb

örömet azonban a kemencében sü

Ha már sütés: a Jelenlét Pont szerveztek, az ízletes ételeket pedig

ák a al é ai ek pp a zt a programokon.

fete-hírek

Mezőladány

A mezőladányi Jelenlét Ponton május 27-én szerveztek gyermeknapot – a rendezvényhez csatlakozott a település lelkipásztora és a helyi roma önkormányzat is A nap során 188 gyermeknek sikerült mosolyt csalni az arcára, és örömet szerezni. A Jelenlét Pont munkatársai ping-pong és kötélhúzó versenyt szerveztek, de volt ugrálóvár, csillámtetoválás és arcfestés is

RICSE

Ricsén a Jelenlét Pont munkatársai májusban a tankertben veteményeztek, palántáztak a helyi gyermekekkel A dinnyemagokat márciusban vetették el a diákokkal, amit már palántaként szabadföldbe ültettek. A paradicsom- és paprikapalánták a helyi lakosok adománya, amely nagyon nagy segítséget jelentett A településen élők a kukorica vetésében is részt vettek. "Célunk a helyi lakosokkal közösen veteményezni, közösen gondozni, közösen szüretelni, közösen fogyasztani. Közösséget ápolni" - mondta Szendrei Miklós Tamás közösségi koordinátor

fete-hírek

SZIN

A szini Jelenlét Pont udvarán mintakert működik – a helyi kollégák nagyon fontosnak tartják, hogy a gyerekek már most megismerkedjenek az önellátás alapjaival és a befektetett munka értékével.

tuzsér

A tuzséri Jelenlét Ponton tartott gyereknapon harmincan vettek részt A program célja a közösségépítés volt. A jelenlévők 3 és 14 év közötti gyermekek voltak. A programot a gyermekek életkorának megfelelően állították össze a munkatársak, figyelembe véve a kívánságaikat Kézműves foglalkozás keretében rajzoltak, színes papírt hajtogattak, amiben a nagyok segítettek kisebb társaiknak. Több iskolás gyermek tanul gitározni, most alkalmuk volt bemutatni tehetségüket Ismert, óvodásoknak és iskolásoknak szóló gyermekdalokat szólaltattak meg a hangszeren. Ezalatt a kisebbek énekeltek, így közös produkciót sikerült előadni Az udvaron két csapatban ügyességi játékokat játszottak A foglalkozást uzsonnával zárták, ahol szendvicset és ivólevet fogyaszthattak a gyermekek, ajándékba pedig csokoládét kaptak, amit mindenki örömmel fogadott.

fete-hírek

BEREGDARÓC

A beregdaróci Jelenlét Pont hagyományteremtő céllal az idén először rendezte meg a Majálist, melyre jó szívvel várta a település apraját-nagyját Az egész napos programot úgy állították össze közösségi koordinátorok és a családmentor, hogy minden korosztály jól érezze magát Az önkormányzat technikai segítséget nyújtott: asztalokat, üstöt és színpadot is a rendelkezésükre bocsátott. Az egész napos rendezvény délelőtt 10 órakor kel” a családmentor vezetésével, melyben szerepelt akor a település lakói számára zenés hívogató programot

Fete-sportsikerek

nt a helyi általános iskolás gyerekek keringőjét, illetve rendezvényen megjelentek. A családok és a gyerekek grálóvárat a rendezvény teljes ideje alatt használhatták a szeretetvendégség zárta, az üstben elkészült a finom munkatársai készítették

2023 május 14-én rendezték a Felzárkózó Települések Országos Bajnokságának 2 fordulóját Diósgyőrben. Az ifjú labdarúgók megmérettetésén 14 nógrádi és borsodi település 19 csapatának közel 200 futballistája mérkőzött meg két korcsoportban a DVTK stadionjához tartozó pályákon. A Magyar Református Szeretetszolgálat színeiben a zemplénagárdi csapatnak szurkolhattunk, akiket Oláh András munkatársunk készített fel a mérkőzésekre A torna végén a zemplénagárdiak az ezüstéremnek, a gólkirályi címnek és a Fair Play-díjnak egyaránt örülhettek!

cigánymissziós tanulmányúton a KRE teológushallgatói

A Cigánymisszióban évek óta hagyomány, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem negyedik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatóival közösen tanulmányútra megyünk olyan közösségekbe, ahol megismerhetik szolgálatunk egy-egy szeletét. 2020 őszén a tereplátogatás a Covid miatt elmaradt, és az akkori csoport egy online kurzus keretein belül ismerkedhetett meg a misszióval. Nemrég azonban – immár a hatodik évük végén – bepótolták az utat, és több baranyai közösségbe is ellátogattak.

Szöveges összefoglaló a tanulmányútról ezen a linken érhető el.

Évfolyam-búcsúztatóval zárult Együtt-egymásért képzésünk ötödik tanéve

Ünnepi díszbe öltözött június 2-án, péntek este a berekfürdői Megbékélés Házának nagyterme, ugyanis keresztyén közösségfejlesztő munkatársképzésünk negyedik évfolyamának tagjai is kézhez vehették okleveleiket. Velük együtt már több mint ötvenen végezték el a kétéves tréninget, így csaknem harminc gyülekezetet segíthettünk szakmai tudással felvértezett szolgálók kibocsátásával. A búcsúzás mellett egy intenzív tudásátadó nap is a hétvége részét képezte, melynek a romológia és a keresztyén közösségfejlesztés állt a középpontjában

Szöveges összefoglaló a hétvégéről és az oklevélátadóról ezen a linken érhető el

Rekordszámú résztvevő az Inkluzív Református

Általános Iskolák hálózati találkozóján

A HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) 2017 óta támogatja a Magyarországi Református Egyház fenntartásában működő általános iskolák befogadóbbá válását Ma már több mint tucatnyi intézmény végez inklúziót célzó fejlesztést, tavaszi hálózati találkozójuknak a Református Szeretetszolgálat (RSZ) székháza adott otthont A május 22-i, egész napos műhelyfoglalkozáson tizenegy iskola több mint ötven munkatársa vett részt.

A műhelynapról ezen a linken olvashatnak bővebben.

teremtésvédelmi nap az okányi tanodában

A helyi tanoda diákjai mellett Komádiból és Biharkeresztesről is eljöttek a fiatalok Okányba, illetve a zsadányi és vésztői református iskolák is részt vettek a teremtésvédelem jegyében zajló játékos, ismeretterjesztő napon 2023 június 3-án

Váradi Zoltán, a debreceni Természettár vezetője interaktív foglalkozásokat tartott, és egy kiállítást is elhozott a halak világáról

Igei szolgálatot végzett Demeter Ottó, a Békési Református Egyházmegye esperese, illetve részt vett az eseményen Csernák Béla okányi lelkipásztor és Szívós László, a település polgármestere is.

A Református Szeretetszolgálatot Eperjesi Tamás felzárkózási osztályvezető, Németh Kornélia felzárkózási osztályvezető-helyettes, Ráczné Ördög Ágnes tanoda szakmai koordinátor és Somogyi Beáta, a Komádi Tanoda szakmai vezetője képviselte

Az Eurodiaconia pozsonyi roma inklúziós hálózati találkozóján jártunk

Idén tavasszal a szlovákiai Üdvhadsereg pozsonyi központja adott otthont az Eurodiaconia – az európai egyházak és keresztyén civil szervezetek diakóniáért felelős érdekképviseleti szervezete – roma inklúziós hálózati találkozójának, melyen két munkatársunk – Naszádi Krisztina HEKS Roma inklúziós programkoordinátor és Dezső Attila kommunikációs munkatárs – vett részt a Református Szeretetszolgálat-Országos Református Cigánymisszió képviseletében. Az idei, május 16-17-i alkalom fókuszában a hátrányos helyzetben élő roma közösségek oktatáshoz és az élethosszig tartó tanuláshoz, képességfejlesztéshez való hozzáférése állt.

A hálózati találkozóról írt beszámolónk ide kattintva érhető el

családi nap a kántorjánosi református általános iskolában

Június 7-én két munkatársunk, Eperjesi Tamás felzárkózási osztályvezető, illetve Hanula-Csordás Dóra, a HEKS Roma Program inklúziós iskolai mentora vett részt az eseményen a Református Szeretetszolgálat képviseletében.

Az "Egymással egymásért" nevet viselő alkalmon Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét, a Parlando Acoustic együttestől pedig a léleknek kedves dalok hangzottak el.

A templomi programot művészeti bemutatók követték, majd az iskola udvarán és a konyhában ízletesebbnél ízletesebb finomságok készültek: paprikás krumpli, sült burgonya, lecsó, hot dog, gyros, lángos, grillezett csirkehús – a finomságokat a diákok és családjaik együtt, jó kedvvel fogyasztották el A napot könnyed sportversenyek zárták a kántorjánosi iskolában, mely intézmény része a HEKS által támogatott inklúziós programnak is.

Ülésezett a cigánymissziós stratégiai

bizottság

A Cigánymissziós Stratégiai Bizottság hatodik alkalommal ülésezett 2023. május 24-én, szerdán. Az egyeztetés első részében a Károli Gáspár Református Egyetem Romológia Kutatóintézete által elkészített romológiai alapvetésre reflektáltak a tagok Továbbá döntés született arról, hogy az anyag kiegészül a "cigányság" fogalmának egyértelműsítésével és pontos meghatározásával

Az ülés második részében a teológiai alapok álltak a fókuszban, mellyel kapcsolatban a bizottság tagjai eldöntötték, hogy egy dogmatikai és egy gyülekezetekben felhasználható változatot is elkészítenek majd.

90 éves lett d. szabó dániel, a református cigánymisszió hűséges munkatársa

D. Szabó Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület nyugalmazott főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház cigánymissziós tevékenységének máig aktív motorja volt a középpontban a Magyar Református Presbiteri Szövetség június 3-i eseményén a budapesti Ráday Házban, ugyanis 90 születésnapja alkalmából köszöntötték őt szolgatársai. A méltatók között volt Balogh Róbert váchartyáni lelkipásztor, aki a Református Szeretetszolgálat és az Országos Református Cigánymisszió nevében kívánt még sok, Isten kegyelmében gazdag és áldott évet Dani bácsinak.

Az ünnepi alkalomról írt beszámolót és a Dani bácsival szolgálatáról készített interjút ide kattintva lehet elolvasni.

F o t ó : B a z á n t h I v o l a

hírek a biztos kezdet gyerekházakból

tündérkert biztos kezdet gyerekház, bánréve

Május hónapban sikerült megépíteni a kerítést az apukák segítségével. Ezen kívül 2 közösségi programot is szervezett az intézmény: anyák napját és gyereknapot is tartottak, valamint az edelényi gyerekházban szakmai műhelyen vettek részt.

csillagvár gyerekház, mezőcsokonya

Májusban a településen kirándultunk: Mezőcsokonyán többen vannak, akik állatokat tartanak, egyikük meghívott minket, mert szamárcsikó érkezett hozzájuk és kismalacok születtek, ezeket néztük meg és meg is lehetett simogatni őket Május 8-án hétfőn az édesanyákat köszöntöttük a gyerekekkel közösen készített muffinnal. Örökbefogadónk ebben a hónapban több játékot ajánlott fel a játékkonyhánkba, ezeket a gyerekek örömmel fogadták, és azóta is kedvenc játékaik közé tartoznak Muskátlitöveket is kaptunk, amiket közösen ültettünk el, és helyeztük ki az épület ablakaiba. Május végén gyereknapot tartottunk, ahol a felnőtteknek is készültünk játékos feladatokkal, a kicsiknek Lázár Péter tartott zenés foglalkozást.

hírek a tanodákból

Szatmárcsekei tanoda

Május 28-án 18 gyermek tett konfirmáció keretében hitéről tanúbizonyságot Isten áldása kísérje életüket!

kisszekeres

Ünnepi Istentiszteletekkel egybekötött Nyitott Tanoda-alkalmat tartott a Kisszekeresi Tanoda 2023 májusának első vasárnapján. Az alkalmakon 3 gyülekezetben is szolgáltak a gyerekek, majd virágokkal köszöntük meg az édesanyák, nagymamák és nevelőanyák szeretetét.

A Kisszekeresi Tanoda gyermekei a szülőkkel és a gyülekezet tagjaival kapcsolódtak be az idei Szeretethíd programsorozatába. Templomot takarítottak, udvart rendeztek és virágot ültettek három településen is. (Zsarolyán-Nagyszekeres-Kisszekeres). Az alkalmak közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárultak.

A gyermekek és munkatársak házi süteményeket sütöttek, amelyeket a Zsarolyáni Református Idősek Otthona lakóinak és dolgozóinak adtak át. Az alkalom során vidám ének-zenés műsort adott a Tanoda a lakók és dolgozók nagy örömére.

A zsarolyáni, nagyszekeresi és kisszekeresi gyülekezetekben 2023 májusában ünnepi istentisztelettel egybekötött konfirmálásra került sor. Hálásak vagyunk, hogy a fogadalomtételek során több tanodás gyermek is bizonyságot tett.

Kormány László, szakmai vezető, lelkipásztor

komádi tanoda

A Komádi Tanoda örömmel vett részt az Okányi Tanoda által szervezett Teremtésvédelmi napon – a gyerekek remekül érezték magukat, ismeretekkel és élményekkel gazdagon tértek haza a nap végén

HIT-Híd Tanoda, mÁTÉSZALKA

A 14. alkalommal megrendezett Pünkösdi Református Családi Napunk idén az "Unplugged" címet kapta, nem véletlenül Elképzeltük, milyen lenne egy olyan világ, amely komoly energia- és értékválságba kerül, így hangfalak, légvárak, áram nélkül bonyolítottuk le azt az alábbi módon: A gyülekezet nyugdíjas köre "nagyisütiket" sütött, éppen úgy, ahogyan azokra még gyermekkorunkból emlékszünk. Bemutatták azokat az időket, amikor még az ő szüleik is áram, benzin, vezetékes víz nélkül kellett boldoguljanak A Férfisátor közösségünk népi játékokkal, kaszálással, túlélési technikákkal, "lifehack"-ekkel ismertette meg az érdeklődőket.

Koncertjeink, istentiszteletünk is "unplugged" voltak Az érdekessége azonban még most jön a dolognak: a HIT-HÍD Tanoda mintegy 30 fővel képviselte magát. Számukra buszt béreltünk, így a gyermekeken kívül a szülők is szép számban vettek részt az alkalmon

Míg Turgyán Sándor az erdei foci lebonyolítását vállalta, addig Kovács Katalin a szülők bevonásával vakarót, pezsgős pogácsát és töltött káposztát készített.

Külön standot állítottak, kapcsolódási pontot hozva létre a közel 400 részvevő és a tanoda között, hidat verve ezáltal.

Nagy György lelkipásztor

hajnalcsillag tanoda, kecskemét

A Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok, a Szeretethíd keretében a kecskeméti gyülekezeti tagok a Hajnalcsillag Tanodásokkal közösen indultak el Kecskemétről a Nyárlőrinci-erdőben álló Emmaus-házhoz. A gyaloglás során összegyűjtöttük a szelektív hulladékot, megszépítve ezzel a földutat. Útközben a frissítőpontokon megpihenhettünk, és együtt énekeltük az emmausi tanítványok dalát:

„… Maradj mindig velünk, ha útra kelünk! Őrizd életünk mindenkor!”

Az Emmaus-házba érkező, fáradt útszépítőket a gyülekezet szeretetvendégséggel várta: mindannyiunknak jólesett a szendvicsebéd és a finom sütemények. Hazaindulás előtt Laczay András lelkipásztor Isten Igéjét tette a résztvevők szívére:

„Fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt.” (1Mózes 2,15)

Fontos, hogy ne csak ezen az egy napon őrizzük a ránk bízott „Kertet”, hanem bármikor legyünk készek vigyázni Isten teremtett világára és egymásra.

Bárdos Péterné, szakmai vezető

hódos tanoda, nagyhódos

Májusban Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke több gyülekezetet is meglátogatott a Szatmári Egyházmegyében. Közöttük volt Nagyhódos is, ahol a Hódos Tanoda munkatársaival és diákjaival is találkozott

videoklip: arn – istennel beszélek

A januárban rendezett Halld meg a hangom! rapés slamversenyünkön első helyet elért Lakatos Arnold (ARN) győztes dalához készítettünk videoklipet, melyet Budapesten forgattunk Kattints a képre a videoklip megtekintéséhez!

aroma-podcast: a színészet és a cigányság

Vendég: Csányi Dávid színész

Az adás elérhető ide kattintva

AGAPÉ – PÜNKÖSD: KÜLDETÉSETEK VAN!

A Duna TV beszélgetős műsorának pünkösdi adásában a Szentlélekről, Isten missziójáról és az evangelizációról beszélgettek a meghívott vendégek, köztük Dani Eszter solymári református lelkipásztor

Az adás elérhető ide kattintva

Videós összefoglaló a 8. protestáns cigánymissziós konferenciáról

A május 13-i eseményről készült összeállítás ezen a linken keresztül tekinthető meg.

REFORMÁTUS FELZÁRKÓZÁSI ÉS CIGÁNYMISSZIÓS HÍRLEVÉL – 2023/5

Összeállította: Dezső Attila

Közreműködött: Bárdos Péterné, Iván Csizi Orsolya, Kormány László, Marosi-Szijj Judit, Nagy György, Petró Judit, Porcsné Berecz Anita, Prekuné Kondor Brigitta, Somogyi Beáta, Soós István, Szendrei Miklós Tamás, Szopkóné Pataki Melinda, Vígh Lilla

ajánló
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.