Fázisjavítás

Page 1

Fázisjavító alkatrészek és energia monitoring eszközök árlistája Árlistánk a visszavonásig érvényes.

HUNYADI Kft.


Tisztelt Hölgyem, Uram, Tisztelt Partnerünk!

Amennyiben Ön még nem ismerné cégünket, engedje meg, hogy bemutassam. Talán abban az esetben is szolgálhatok néhány új információval, ha már hallott rólunk, esetleg dolgozott velünk. Cégünk, a HUNYADI Kft. több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a fázisjavítás, villamos kivitelezés-berendezésgyártás-felújítás, energetikai szaktanácsadás, villamos hálózati mérések és energia monitoring rendszerek területén. Fontosnak tartjuk, hogy partnereink elképzeléseit személyes konzultáció alapján is megismerjük, így az ingyenes helyszíni felmérésen, szakmai egyeztetésen kívül szívesen látjuk Önöket a fázisjavítás, energiagazdálkodás, villamos hálózatanalizációs mérésekkel kapcsolatos kérdésekben budapesti, kolozsvári vagy debreceni irodánkban. (Ez utóbbi hely egyben gyártó és szervizközpontunk is.) Villamos tervező kollégáknak, kivitelezőknek díjmentes szaktanácsadást adunk az általuk tervezett és megvalósulásra kerülő elektromos hálózat lehető legoptimálisabb villamos berendezéseinek, fogyasztásmérő rendszerének, fázisjavításának megoldásához. Nem csak a szükséges berendezés típusát és teljesítményét segítünk kiválasztani, hanem a leágazás készülékeit és a bekötő kábelek keresztmetszetét is. Az áramváltó kiválasztásánál annak terhelhetőségén kívül a kialakuló hálózatképhez legjobban illeszkedő szabályozás módját is meghatározzuk. Cégünk a TDK-EPCOS, Janitza, ERGUN termékek hivatalos disztribútora, az ICAR és a Zez Silko kis- és középfeszültségű kondenzátorok kizárólagos magyarországi forgalmazója. Igény esetén, bármilyen típusú és teljesítményű, egyedi erősáramú, járműipari, vagy indukciós kemence kondenzátort is szállítani tudunk. Zez Silko és ICAR középfeszültségű kondenzátorok alkalmazásával rendszeresen végezzük meglévő PCB tartalmú kondenzátortelepek felújítását, automatikus középfeszültségű fázisjavító berendezések telepítését. HEKA A típusú fázisjavító berendezéseink a közel 25 éves tapasztalat alapján a legoptimálisabb műszaki megoldásokkal, a biztonsági szempontok maximális figyelembevételével kerültek kialakításra.

HUNYADI Kft.


Vállaljuk régi berendezések PCB tartalmú kondenzátorainak szakszerű kiszerelését, megsemmisítését, berendezések teljes felújítását, átalakítását, átalánydíjas karbantartását. megs Projekktkiírások, egyedi berendezések esetén kérjen árajánlatot, és mi 1 napon belül megküldjükk a fázisjavító berendezésre vonatkozó ajánlatunkat. . Írássos megrendelés esetén a megrendelt fázisjavító anyagokat, műszereket, fázisjavító berenddezéseket mennyiségkorlát nélkül, az ország egész területére gyorspostai szállítással ingyeneesen szállítjuk ki minden kedves partnerünknek. A minőségre és a megbízhatóságra mindig nagy hangsúlyt fektettünk. Ennek szellemében az orszáágban elsőkként kezdtük működtetni az MSZ ISO 9004-2:1993 ajánlott és ellenőrzött szolgáltaató hely, az MSZ EN ISO9001:2008 dokumentum előírásait is figyelembe vevő integgrált minőségirányítási renddszerünket. Cégünk a Janitza Electroniccs Gmbh. digitális fogyasztásmérő, hálózat analizátor, mérés adatgyűjtő gyűjtő és szoftvertermékeinek szoftvertermékein hivatalos hazai fogalmazója. A Janitza eszközökből kialakított tott energia monitoring rend rendszerek a műszerek impulzus-, RS485, Ethernet kimenetein keresztül sztül hálózatba kötve, esete esetenként rádiós (Wireless LAN, RF) vagy celluláris hálózaton (GSM,, GPRS, 3G) kommunikálna kommunikálnak egymással illetve a felügyeleti szoftverrel. A magyar magyar nyelvű GridVis energia e monitoring szoftver segítségével hatékony energiafelügyelet, az energiaköltségek optimalizálása, kiértékelése, számlázása könnyedén megvalósítható. Termékeink, szolgáltatásaink részletes ismertetőit megtalálja honlapunkon: www.hunyadi.hu A mielőbbi sikeres üzleti együttműködés reményében, tisztelettel:

Ifj. Hunyadi Sándor ügyvezető igazgató

HUNYADI Kft.


Típus Fázisjavító automatikák relés kimenettel Janitza Prophi 6R 6 lépcső /400V Janitza Prophi 12R 12 lépcső /400V Janitza Prophi 12RS 12 lépcs. /400V/RS485

Méret (mm)

Egységár

144x144x53 144x144x53 144x144x53

69 000 Ft 82 100 Ft 173 500 Ft

ICAR RPC5 LSA ICAR RPC7 LSA ICAR RPC12 BSA ICAR RPA 12 BMA (RS485)

96x96x96 96x96x96 144x144x96 144x144x96

33 800 Ft 41 900 Ft 69 900 Ft 138 600 Ft

TDK-EPCOS gyártmányú 415V, delta kapcsolású, gáz töltésű kondenzátorok MKK 415-D-05-1 5 kvar Ø 116x164 MKK 415-D-10-1 10 kvar Ø 116x164 MKK 415-D-12,5-1 12,5 kvar Ø 116x164 MKK 415-D-15-1 15 kvar Ø 116x164 MKK 415-D-20-1 20 kvar Ø 116x200 MKK 440-D-28,1-1 25 kvar emelt feszültségszintű Ø 136x200 nem fojtós és 7% fojtott berendezésekhez

12 900 Ft 15 100 Ft 16 600 Ft 18 700 Ft 22 900 Ft 19 800 Ft

5 lépcső /400V 7 lépcső /400V 12 lépcső /400V 12 lépcső /400V/RS485

TDK-EPCOS 415V, delta kapcsolású, három fázisú, műgyanta szigetelésű kondenzátorok MKP 415-D-1,0 1 kvar Ø 53x114 3 700 Ft MKP 415-D-2,5 2,5 kvar Ø 63,5x129 4 800 Ft MKP 415-D-5,0 5 kvar Ø 63,5x154 5 900 Ft MKP 415-D-10,0 10 kvar Ø 75x198 11 900 Ft MKP 415-D-12,5 12,5 kvar Ø 85x198 13 200 Ft MKP 415-D-15,0 15 kvar Ø 85x273 15 100 Ft MKP 415-D-20,0 20 kvar Ø 85x273 17 700 Ft

ICAR delta kapcsolású, háromfázisú, műgyanta szigetelésű kondenzátorok CRTE 450 / 30 25 kvar, emelt feszültségszintű Ø116x208 nem fojtós és 7% fojtott berendezésekhez CRTE 525/37,5 25kvar, 14% fojtott berendezésekhez Ø116x283

18 900 Ft

EPCOS-Benedict Jäger kondenzátor mágneskapcsolók 230 V, 50 Hz B44066-S1810-J230 12,5 kvar / 400 V 45x98x85 B44066-S2410-J230 20 kvar / 400 V 45x120x115 B44066-S3210-J230 25 kvar / 400 V 45x120x115 B44066-S6410-J230 50 kvar / 400V 60x129x145 B44066-S7410-J230 75 kvar / 400 V 60x129x145

10 400 Ft 13 500 Ft 14 600 Ft 23 900 Ft 44 700 Ft

HUNYADI Kft.

16 400 Ft


Típus Alkatrészek dinamikus fázisjavításhoz ICAR SFS50/HS 38 kvar tirisztor kapcsoló ICAR SFS50B/HS 50 kvar tirisztor kapcsoló ICAR SFS80/HS 80 kvar tirisztor kapcsoló ICAR RPE 12BTA Fázisjavító automatika tranzisztoros kiemenettel

Méret (mm)

Egységár

195x140x100 236x140x125 236x140x125 144x144x96

149 500 Ft 170 000 Ft 206 000 Ft 132 000 Ft

Janitza Prophi 6T Janitza Prophi 12T Janitza Prophi 6T6R Janitza Prophi 6T6RS Janitza Prophi 12TS

6 tranzisztor kim. /400V 12 tranzisztor kim. /400V 6 trazisztor és 6 relé kim. 6 trazisztor és 6 relé kim., RS485 12 trazisztor kim., RS485

144x144x53 144x144x53 144x144x53 144x144x53 144x144x53

121 500 Ft 157 500 Ft 285 000 Ft 402 900 Ft 405 100 Ft

Aktív harmonikus szűrők ICAR Multimatic FA20 ICAR Multimatic FA20 ICAR Multimatic FA20 ICAR Multimatic FA20

35A; 400V; 4 fázis, LCD 60A; 400V; 4 fázis, LCD 90A; 400V; 4 fázis, LCD 120A; 400V; 4 fázis, LCD

2 635 000 Ft 3 730 000 Ft 4 820 000 Ft 5 910 000 Ft

Áraink nettó árak, nem tartalmazzák az Általános Forgalmi Adót. Írásos megrendelés esetén áraink tartalmazzák az egész ország területére érvényes INGYENES KISZÁLLÍTÁS díját. A fázisjavító árlistában szereplő kondenzátorokat és mágneskapcsolókat folyamatosan készleten tartjuk. Az egyedi alkatrészek, készülékek szállítási határideje 3-6 hét. Az árlistában nem szereplő 0,4kV-os és középfeszültségű fázisjavító alkatrészekre, megrendelői igények alapján gyártott kész fázisjavító berendezésekre egyedi árajánlatot adunk.

HUNYADI Kft.


JANITZA digitális fogyasztásmérők, hálózat analizátorok, szoftverek Típus Paraméterek UMG 96 L Digitális táblaműszer 96x96mm, 4 vezetékes mérés UMG 96L L-N: 196 .. 255V,AC, L-L 86…442V AC UMG 96 Digitális táblaműszer 96x96mm, 2 impulzus kimenettel UMG 96 L-N: 196 .. 275V- AC, L-L 87-476V AC

Cikkszám

Nettó nagyker ár

52.14.001

57 365 Ft

52.09.001

76 615 Ft

UMG 96 S Digitális táblaműszer RS485 Modbus és 2 impulzus kimenettel UMG 96 S L-N: 85 .. 300V, AC, RS485 Modbus 52.13.001 UMG 96 S L-N: 85 .. 300V, AC , RS485, RS232 Modbus 52.13.005 UMG 96 S L-N: 85 .. 300V, AC , RS485, RS232 Modbus, belső óra, memória 52.13.009 UMG 96 S L-L: 85 .. 300V, AC RS85,RS232, 2 analóg kimenet, memória, belső óra 52.13.017 UMG103 DIN sínre szerelhető univerzális mérőműszer RS485 kimenettel UMG103 L-N: 110-265V, AC, RS485 Modbus RTU 52.18.001 UMG 104 DIN sínre szerelhető hálózat analizátor UMG 104 4 MB Flash, 2 dig. IN, 2 dig. OUT, RS232, RS485, hőmérséklet bemenet UMG 104P 4 MB Flash, 2 dig. IN, 2 dig. OUT, RS232, RS485, hőmérséklet bemenet, Profibus DP V0

105 875 Ft 123 200 Ft 142 450 Ft 148 225 Ft

95 865 Ft

52.20.001

163 625 Ft

52.20.002

182 875 Ft

UMG 604 Kompakt hálózatanalizáló DIN sínre, 7 programozási lehetőség UMG 604E 128MB Flash, 2 dig. IN, 2 dig. OUT, RS232, RS485, Ethernet kimenet 52.16.002

259 875 Ft

UMG 605 Hálózatminőség analizáló UMG 605 128MB Flash, 2 dig. IN, 2 dig. OUT, RS232, RS485

52.16.027

481 250 Ft

UMG 508 Hálózat analizátor színes kijelzővel UMG 508 4 feszültség és áram bemenet, 256 MB Flash, 8 dig bem., 5 dig kim., RS 485, Ethernet, Profibus, 7 felhasználói program

52.21.001

452 375 Ft

UMG 511 Hálózatanalízis MSZ EN 50160 szerint UMG 511 Power Quality Analizer

52.19.001

847 000 Ft

EM típusú, kommunikációs hálózatba köthető fogyasztásmérők EM 1-80 1 fázisú direkt mérő 80A-ig EM 1-80 MID 2 fázisú direkt mérő 80A-ig, hitelesített EM 3-80 3 fázisú direkt mérő 80A-ig EM 3-80 MID 3 fázisú direkt mérő 80A-ig, hitelesített EM 3-125 3 fázisú direkt mérő 125A-ig EM 3-125MID 3 fázisú direkt mérő 125A-ig, hitelesített EM 3-5 3 fázisú áramváltós mérő X/5 EM 3-5MID 3 fázisú áramváltós mérő X/5, hitelesített

14.01.301 14.01.302 14.01.320 14.01.321 14.01.330 14.01.331 14.01.310 14.01.311

43 890 Ft 53 130 Ft 75 460 Ft 82 390 Ft 102 410 Ft 111 650 Ft 72 380 Ft 81 620 Ft

HUNYADI Kft.


JANITZA digitális fogyasztásmérők, hálózat analizátorok, szoftverek Típus Paraméterek Kommunikációs modulok EM típusú fogyasztásmérőkhöz Modbus Basic 115 kBaud, Wh, kvarh Modbus Full 115 kBaud, Wh, kvarh, V, A, Hz, cosphi, kW, kvar M-Bus Basic 300-9600 Baud, Wh, kvarh M-Bus Full 300-9600 Baud, Wh, kvarh, V, A, Hz, cosphi, kW, kvar EIB-KNX Basic 9600 Baud, Wh, kvarh

Cikkszám

Nettó nagyker ár

14.01.400 14.01.410 14.01.401 14.01.411 14.01.402

38 115 Ft 48 510 Ft 32 725 Ft 41 195 Ft 38 115 Ft

14.01.020 14.01.023 14.01.021 14.01.024 14.01.022

36 575 Ft 46 200 Ft 75 075 Ft 84 700 Ft 75 075 Ft

14.01.025

84 700 Ft

ProData adatgyűjtő és tároló egység (kWh impulzusok, víz, gáz, hő, stb.) ProData 16 dig. Bemenet, 64 bit számláló, 128 programozható komparátor, RS232, RS485, modem, LON, Modbus master, 1 analóg bem., 1 hőmérséklet bem., 2 relé kim. 52.11.001

223 300 Ft

Digitális fogyasztásmérők (kWh) impulzusos kimenettel WH6165 Egyfázisú direkt fogyasztásmérő 65A-ig WH6166 Egyfázisú direkt fogyasztásmérő 65A-ig, hitelesített DHV3113 Háromfázisú direkt fogyasztásmérő 65A-ig DHV3113 Háromfázisú direkt fogyasztásmérő 65A-ig, hitelesített MDVH3106 Háromfázisú áramváltós (X/5) fogyasztásmérő MDVH3106 Háromfázisú áramváltós (X/5) fogyasztásmérő, hitelesített

Szoftverek GridVis GridVis licenc1 GridVis licenc2 GridVis licenc3 GridVis licenc4

Alapszoftver (www.hunyadi.hu-ról letölthető) Grafikus programozási modul Adatbázis driver Microsoft SQL server-hez Adatbázis driver MySQL server-hez Nem Janitza eszközök kommunikációja Modbus-on keresztül

51.00.117 51.00.118 51.00.119

0 Ft 365 750 Ft 365 750 Ft 365 750 Ft

51.00.120

250 250 Ft

Áraink nettó árak, nem tartalmazzák az Általános Forgalmi Adót.

A HUNYADI Kft. a

termékek hivatalos hazai forgalmazója.

Műszaki paraméterek, további információk: www.hunyadi.hu

HUNYADI Kft.


Néhány fázisjavító és energia monitoring referenciánk: • BPW Hungáriaa Kft. (tirisztoros és toorlófojtós fázisjavítás több, mint 4Mvar) • Videoton Holdinng Zrt. • Electrolux Lehell Hűtőgépgyár Kft. Jászberény és Nyíregyháza Nyíregy • Carl Zeiss Hunggária Kft. Mátészalka • RUUKI Tisza Zrt.t. Jászberény • GE Hungary Kft. • D&D Drótáru Zrt.. • Orion Elektronikaa Kft. • TVK Nyrt. Tiszaújvváros • MOL Nyrt. • Nitrokémia Rt. Fűzfőgyártelep • VÁRDAVÍZ Kft. 12 telepe • BEREGVÍZ Kft. 14 telepe • Szegedi Tudományegyetem • Debreceni Egyetem • TESCO Áruházak országszerte • McDonald’s Éttermek országszerte • PLAZA áruházak országszerte • LIDL Magyarország Bt. • AUCHAN Magyarország • KÖTIKÖVIZIG Kiskörei Erőmű • KÉSZ Kft. • Félegyházi Kunvill Kft. • Mezőgazdasági és ipari telepek országszerte • Kis és közepes villamos ipari vállalkozások országszertee

HUNYADI Kft. www.hunyadi.hu info@hunyadi.hu

1183 Budapest, Martinovics tér 24. Tel.: (1) 297-2020 Fax: (1) 297-2022 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 10. DRGA épület Tel.: (52) 524-740 Fax: (52) 524-744


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.