Csallokoz_47-2010

Page 32

32

Médiasarok > Celebsztorik

Csallóköz

November végén indul a TV2 új vetélkedője A Tv2 pár napja már reklámozza A 40 milliós játszmá-t, amely november 29-től lesz látható, minden hétköznap egy-egy adással. A produkció külföldön Money Drop, illetve Million Pound Drop néven ismert, lényege, hogy a versenyző párok kapnak egy bizonyos pénzösszeget (40 millió forintot), amit nyolc körön át kockáztatnak, az általuk helyesnek vélt válaszra – vagy a pénzt elosztva több válaszra – feltéve azt. A műsor különlegessége, hogy minden adása élőben jelentkezik, így akár aznap történt, aktuális eseményekre is rákérdezhetnek a szerkesztők. Felmerült, hogy a műsort Vágó István kvízmester vezeti, de Kiss Péter, a TV2 programigazgatója nyilatkozata szerint a produkció egy más stílusú és dinamikájú műsorvezetőt kíván, aki nem más, mint a rádiós Rákóczi Feri.

Kétévesen kezdett sportolni

Wolf Kati férje nem féltékeny Csodálatos hang, szexi külső és harmonikus családi háttér: benne tényleg megvan az a bizonyos X-faktor. Wolf Kati eddig minden adásban bizonyította: a színpadra született. Több mint tíz éve zenél, sok zenekarban kipróbálta magát az évek során, sőt lemeze is jelent meg. A nagy áttörés azonban az X-Faktorig váratott magára. Kati hihetetlen átalakuláson megy keresztül, amikor a színpadra lép. Családanyából pillanatok alatt változik át igazi dívává. A műsor azonban sok streszszel, lemondással jár. Nem titok az sem, néha őt is megviseli, hogy egyszerre anyaként, énekesnőként, feleségként is helyt kell állnia. Ám szerencsére a férje is mellette áll, és mindenben segíti. De vajon mi a helyzet a „zöld szemű szörnnyel”? Vajon nem ütötte még fel a fejét? – Ákos sosem féltékenykedik, tudja, hogy a közönség előtt csupán erre a pár percre játszom el azt, ami otthon számára mindennapos – árulta el az énekesnő.

Médiasarok

Sebastian Vettel lett a november 14-én Abu-dhabiban lezajló F1 legfiatalabb világbajnoka, fél évet ráverve az eddig csúcstartó Lewis Hamiltonra. A Red Bull visszahúzódó pilótája kétévesen kezdett vezetni, hétévesen már versenyzett. A választott sportága csillogása viszonylag távol áll tőle, gimi óta ugyanaz a barátnője, nem vágyik menő kocsikra, Beatlest hallgat és Monty Pythont néz. Mint rengeteg német kisgyereknek, a sportpéldaképe természetesen Michael Schumacher volt. Az autók mellett a futás és a kerékpár állnak hozzá nagyon közel, azt mondja, ha véget ér autóversenyzői karrierje, ami reményei szerint minél később következik majd be, akkor szívesen futna maratonokat, Összeállította: Wimmer Ilona esetleg elkezdene triatlonozni.

A közszolgálat hóhérai

Szilvási Tibor

Véletlenül sikerült a minap a Duna TV-re kapcsolnom, ahol az elmúlt hónapokban a médiahatóság által „felkarolt” Diplomatavadász című sorozatra bukkantam. Korábban a magyar Index és Origó portálok is

írtak a sorozat tudatos termékelhelyezéseiről, amelyek gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják az ide vonatkozó szabályozást. A márkajelzések szerepeltetését a törvényben is megfogalmazott módon azzal indokolják, hogy az életszerűség azt megkívánja, a dramaturgia súlyát nem lépik túl. Nos, el kell mondani, hogy ebben a filmsorozatban, amit annak idején a szinopszisában a Jóbarátok és a Szex és New York című amerikai komédiákhoz hasonlítottak, a dramaturgiának nincsen semekkora súlya. Tehát azt nem lehet túllépni. Az pedig, hogy a főés mellékszereplők kocsijain kívül még a leszólított taxik is csak Audik lehetnek, az már egyenesen túlzás, arról nem is beszélve, hogy a szereplők mindegyike ugyan-

Net-felvételek

abba az óbudai (létező) étterembe jár kajálni, társadalmi helyzettől függetlenül. A film körüli hercehurca eredménye az lett, hogy meg kellett oldani a problémát, aminek a végeredménye valami eszméletlen nagy bukta lett, ami ráadásul mérhetetlenül ciki is. A helyszínek neveit kisípolják, a reklámlogókat pedig letakarják, és amikor két színész konkrétan az egyik legutóbbi epizódban beült egy autóba, ott a képen rajtuk kívül szinte minden négyzetcentit szintén elrejtettek. De ha még csak ez lenne a probléma: a médiahatóság azért már nem büntethet, hogy a film egyáltalán nem életszerű. A főszereplő lányok egyike például kétdiplomás művészettörténészként gyakorlatilag semmiben sem jártas, amit egy

ilyen végzettség megkíván, de Tizianót restaurál, és alapvetően a kék rendszámos pasikra hajt, mert ők a jó férjek. A film dramaturgiailag körülbelül ott tart, mint egykor az a bizonyos Xénia-láz, minden egyes mozzanata művies, konstruált, képtelenség az olyan működő sorozatokhoz hasonlítani, mint a Jóbarátok, de ehhez képest még a Barátok közt is egy fantasztikus széria. Lerí az egészről, hogy a Duna TV-hez a nézettség növelése céljából átcsoportosított több mint 2 milliárd forintot ebben az esetben sem minőségjavításra költötték, hanem végkielégítésekre. Ráadásul a készítők nemcsak hogy bemutatni szeretnék az üresfejű pesti ribanc sztereotípiát, hogy attól a nézőt elriasszák, hanem már-már azt szeretnék belesulykolni, hogy az mennyire vonzó karakter. Bár csak szerintük, mert aki leül elé, kétlem, hogy ugyanilyen véleménnyel áll fel.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.