A tükör mögött most Ön jön

RÓNAI KATALIN

A tükör mögött most Ön jön

Áll a tükörrel szemben, meztelen, nézi a tükörben látható testet, amely az ő összesűrűsödött energia-szőttese, nézi a visszaverődő délutáni napsütésben saját magát. Nos, ő egy Nő, a teremtés egyik csodája.

Ott áll, és azonosulni próbál a tükörben látható testtel. Játszik, behunyja a szemét, lát egy csodásan vibráló képet, önmagát. Amikor, pedig kinyitja, újra ott van a kissé már idősödő test, minden anomáliájával. Újra behunyja, erősen szorítja, most a homloka mögött egy vibráló gyémántot lát.

Azt mondják, az a szívéből világít. Bármikor, ha látni akarja, látja is, hisz a gyémánt benne van. Nem csak akkor, amikor szorosan összezárja a szemét, hanem mindig, és hogy a teste nem más, mint egy külső borítás.

A tükör csalóka jószág.

Más arcot mutat a fürdőben lévő, mást a nagyítós, amikor kósza szőrszálakat keresgél az arcán, és meglátja a májfoltot, a hámlást, az apró ráncokat, jól ismeri azt a lehangoló képet is, amely a ruhaboltok doboz próbafülkéiben néz vissza rá, miközben próbál.

A sminkasztalnál lévő tükörben másfajta az átváltozás, amikor felteszi a megfelelő csillogó színt szemhéjára, majd szempillaspirállal égővé varázsolja mélybarna tekintetét, és ott a pici tükre, tenyerében elfér, oda mindig bekacag a boldog, szerelmező pillanatok után.

Ez itt az ő teste, de az ő olvasatában, az ő agyában, az ő egója által kivetülve. Mondják, gondolati úton megváltoztatható mindez, próbálkozott már, de még nem sikerült végigcsinálnia a folyamatot.

Azt is hallotta, hogy az egész nem más, mint az önszeretet, a saját magunk elfogadásának folyamata, s bár, látott és hallott sikeres változtatásokról, változásokról, de mégis, elkeseredik inkább, minthogy megpróbálja, hiszen belé van kódolva, hogy úgysem sikerülhet, mert ő ilyen genetikával érkezett erre a világra.

Talán a liftben lévő tükörrel van a legjobb barátságban, ott naponta többször is összekacsint saját magával. „Hú, de jól nézel ki”, mondja önmagának rendszeresen, a másfél méterszer másfél méteres, mások számára fullasztó zárt dobozban.

Itt most egy meztelen testet lát, egy nőét, aki ő, és aki folyamatosan változott az eltelt évek során. Ez az ő teste, egyfajta kivetülés. Valamikor, talán tizenhárom és húsz éves kora között azt gondolta, az a friss test, azok a hosszú combok sosem hagyják el.

Látta ugyan anyját a fürdőkádban, és amikor öltözött. Látta, hogyan veszi fel a melltartóját, a melle alatt összekapcsolta, megfordította az irányt, és csak aztán bújt bele a pántba. Akkor azt gondolta, milyen butaság, simán hátranyúl és bekapcsolja.

Aztán volt egy fél év az életében, amikor a bal karja „bemondta az unalmast”. Egyszer csak nem tudta felemelni, s ha megkísérelt bármilyen emelő-csavaró mozgatást, a karjába hasító iszonyú fájdalom megakadályozta a cselekedet véghezvitelében. Hátgerinc probléma, mondta a gyógytornász. Szívcsakra, és benne egy mérgezett nyílvessző, egy elmúlt életben, mondta a guru. Ez alatt a fél év alatt ő se tudott hátra nyúlni és bekapcsolni a melltartóját. A legrosszabb, amit tehetett, hogy nem küzdött a fájdalommal, a karját nem használta, szinte elfelejtette, hogy van egy bal karja.

A test egy csodálatos szerkezet, amit nem használsz, az elhal, amit feleslegesnek ítélsz, feleslegessé is teszi magát, és egyszer csak kiderül, hogy rokkant, elégedetlen emberré lettél saját magad által, panaszáradattal, lehetetlen küldetéssel magad és a világ felé. Aki úgy érzi, minden feladatát megoldotta, annak a természet is megoldja, hogy ne legyen több feladata.

Abban a pillanatban, ahogy minderre ráébredt, tűrni kezdte a fájdalmat, tornáztatta, dolgoztatta a karját, kereste a lelki okokat, feloldott pár lenyelt sérülést, sértést és sértődést, s a karja egyik napról a másikra rendbe jött. A fájdalom és az elesettség huss, a múlté lett ugyanolyan gyorsan, mint ahogy megjelent.

Bár erre lelkileg sosem készül az ember, a nő, a test változása észrevétlen jön-megy, és egy időn túl már a tükörből tekint vissza az a másféle test, amelyet annyira nem akartunk magunknak tízen-huszonévesen.

De miért is nem? Mi akadályozza az örömet, amikor az idő telésével arányosan megjelenő saját testképünket látjuk?

Miért kell a korral jövő változásoktól félve elbújni, esetleg szégyenkezni? Hiszen, ha és amúgy, a szerelem perceiben sosem számít a test semmilyen anomáliája, akkor egyébként se lehet fontos, ha nem tesszük fontossá.

Nézi a testét, a test nézi őt a tükrön át. „A szépség belülről fakad” hallja valahonnan a szíve tájékáról a hangot, amely ezt mondogatja. Látva, amit lát, érzi, amit érez, hiszi is meg nem is. „Ez a világ nem erre teremtődött, nem a belső szépséggel foglalkozik, csak a külső megjelenés fontos”, replikázik a belső hangnak.

Eszébe jut a Modigliani kiállítás nagy plakátja. Hiszen valamikor az olyan test, az a testkép volt a szépségideál, az volt a szerethető, amilyen most az ő teste. Milyen szívesen elnyúlna azokon a szófákon, a festő műtermében! Milyen szívesen lenne imádott modell, az, akinek a testét évszázadok múlva is tág szemekkel nézi a kiállításokon a közönség!

A változás életünk része, alapja, és támogatója. Együtt haladva a változással tud a nő, a férfi, az ember igazán boldog lenni, és megtalálni minden időben, minden pillanatban a szépséget és az örömet.

Kérdezed-e a naptól, hogy szereti-e, hogy mindennap máshogy mutatja magát? Vagy a holdtól, hogy hogyan szeretné láttatni magát? Kérdezed-e a pillangótól, hogy inkább hernyó szeretett-e lenni, vagy jobban érzi magát, mint pillangó?

A világ, amely körülvesz, állandóan rezeg, mozog, változik, halad. Az idő csak fogy, csurog, eltelik, a női, férfi test vele együtt halad, változik az úton, azon az úton, amely mindenkinek egyénileg van megírva.

De a lélek halhatatlan, a lélek nem változik, az a lélek, amely testet öltve sokadik inkarnáción át próbál csodás, sugárzó, fényes maradni. A lélek, mely szorosan behunyt szemhéjad mögött gyémántként világít, homlokodon átrezeg.

Ő így mutatja az utat, megmutatja, hogy a változás előrevisz, lehet, hogy narancsbőrrel, ráncokkal, lógó mellekkel, fájó végtagokkal érkezik, de vele érkezhet a bölcsesség, a feltételnélküli szeretet, a belső fény, a kisugárzás, az erő, a kacagás és a jóllét, ha úgy akarod.

AKAROD?!