Fenntartható fejlődés – hogyan tovább?

UDVAR MELINDA

Fenntartható fejlődés – hogyan tovább?

A fenntarthatóság kérdése gyakorlatilag mindennap szerepel a hírekben, lehet újrahasznosított termékeket vásárolni, mindenféle termék és szolgáltatás értékesítése kapcsán releváns információnak számít az, hogy milyen ponton kapcsolható össze a fenntartható fejlődés alapelveivel.

Tudatos fogyasztóként sokan figyelnek arra, hogy esetleg a kicsit drágább, de a természeti erőforrások fenntartható használatát is figyelembe véve vásároljanak.

Ezzel együtt sajnos számomra úgy tűnik, az emberiség csak futja a köröket, tanulmányok jelennek meg, kutatási eredmények látnak napvilágot, azonban nem látom a fényt az alagút végén.

Napjaink civilizációja egy véges világban úgy él, mintha végtelen erőforrásokkal rendelkeznénk. A Földön a fogyasztói társadalom rendkívül pazarlóan bánik mindennel, ahogy mondjuk: nincs pótolhatatlan, majd lesz újabb, szebb, ez mehet a kukába.

Míg szüleink, nagyszüleink generációja egy-egy tárgyat évtizedekig (sőt évszázadokig) használt, ha kellett javított, karbantartott, addig jelenleg a megvásárolható termékek minősége a legjobb gazda módján történő bánásmód mellett sem biztosít hosszútávú élettartamot.

Évszázadokkal korábban az emberek nagy hányada csak ritkán, bizonyos esetekben vett új eszközöket, rendszeresen előfordult, hogy a régi tárgy ugyan már nem volt használható, de valamely részét fel tudták használni, hiszen alkotórészeire lehetett bontani.

A jelenlegi, úgynevezett lineáris gazdaságban a technikai és biológiai alkotóelemeket kivesszük a természetből („take it”), átalakítjuk, felhasználjuk („make it”), majd ezt követően miután számunkra már értéktelen, hulladékként kezeljük („waste it”).

A lineáris gazdaság egyre gyorsuló ütemében nem érdek a tartós, könnyen javítható termékek kínálata. Ugyanakkor miközben belefulladunk a hulladékunkba, egyre szűkösebben állnak rendelkezésre azok az erőforrások, amelyek ezt a pazarló gazdaságot táplálják.

Egy érdekes példa: az arany relatív ritkán fordul elő, illetve kitermelése fáradságos és költséges folyamat. Az arany mennyisége sok évszázadon keresztül konstans volt, mert folyamatosan újrahasznosították, meglévő tárgyakból új eszközöket, ékszereket készítettek, azonban kedvező fizikai és kémiai tulajdonságait felismerve a technológiai fejlődésnek köszönhetően új területeken kezdték alkalmazni, felhasználni.

A modern mobiltechnológia iparban a mobil készülékek rengeteg olyan anyagot tartalmaznak, amelyek csak szűkösen állnak rendelkezésünkre, így hamarosan kifogyhatunk belőlük. Egy átlagos mobiltelefonban például a periódusos rendszer több mint negyven eleme megtalálható, köztük több nemesfém is – így például 24 milligramm arany.

Érdekesség: a világon 2020-ig legyártott mobiltelefonok mintegy 300 tonna ezüstöt, 29 tonna aranyat és 11 ezer tonna rezet nyeltek el.

E fémek bányászata egyrészt óriási természeti terhelést jelent, másrészt pedig belátható időn belül kifogynak. Sajnos a mai mobilok átlagélettartama a legjobb esetben is csak 3, maximum 4 év. A mobiltelefon eredeti funkciói kibővültek, manapság egyre több hétköznapi feladat végrehajtását intézhetjük telefonon keresztül, lassan elhitetik velünk, hogy mobiltelefon nélkül a mosógép elindítása sem lehetséges.

Azonban ahhoz, hogy a végesen elérhető erőforrásaink felhasználása során hatékonyabban tudjunk eljárni, gyakorlatilag a napjainkra kialakult pazarló modell felülvizsgálatát kell elvégezni.

Jelenleg, amikor a gyártó (vagy annak forgalmazója) elad egy terméket, akkor az új tulajdonos, a fogyasztó nem rendelkezik sem eszközzel, sem tudással, hogy a számára később már értéktelen termékkel mit is kezdjen, így a hulladékba kerül - jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtés szabályait is figyelembe véve.

A szilárd hulladék lerakása, megfelelő környezetvédelmi és közegészségügyi szabályok betartásával történhet, amely rendkívül költséges és hatékonyságát sok szakértő megkérdőjelezi. A szelektív hulladék kis mértékben kerül csak újrahasznosításra, többsége elégetésre kerül, és energiát termelnek belőle, ez így már zöld energiának is számít, ami számomra felettébb különös.

Egyik új nézőpont lehet a lineáris modell felülvizsgálata során, hogy a gyártó ne tudja és ne is akarja átruházni a termék későbbi sorsának eldöntését és felelősségét.

Ennek kapcsán a jó hír az, hogy számos iparágban vannak kezdeményezések, amelyek az alapok felszedését követően új elvek mentén szeretnének nagyobb egyensúlyt teremteni, kialakítani egy új rendszert.

Erre jó példa az amszterdami reptér története, amely egy teljesen új együttműködést valósított meg. A repülőtér üzemeltetője ugyanis nem világítótesteket és egyéb eszközöket vett egy óriáscégtől, hanem fényt, azaz egy teljesen új megoldást talált a fenntartható szempontok érvényesítése érdekében. Ezt a példát emlegetik a körkörös, fenntarthatóságot elősegítő gazdasági modell egy példájaként, amely mintaként szolgálhat a jövőben.

A modell kidolgozása során – mivel a költséghatékonyság kérdése immáron a beszállítói oldalon is prioritás lett - például kifejlesztettek és olyan fénycsöveket alkalmaztak, amelyek élettartama 75 százalékkal hosszabb a hagyományos változatoknál. A karbantartás pedig azért költséghatékony az üzemeltető számára, mert a szolgáltatáscsomagon belül a beszállító vállalta, hogy elvégez minden szükséges szerelési, cserélési, vagy épp bővítési munkálatot – és a kidolgozott modell alapján a beszállító kezel minden tárgyi eszközt a projekthez rendelten, ideértve az anyaghulladékot vagy a leselejtezett fényrudakat.

A fenti példa szemlélteti a körkörös gazdaság egy másik elemét: ebben az esetben a beszállító érdeke, hogy megbízható és javítható termékeket fejlesszen ki, hiszen saját profitját tudja ezáltal biztosítani, illetve az életciklust követően az anyagok kinyerhetők - a termék így nem feltétlenül végzi hulladékként – és újra felhasználhatóak lesznek.

Az amszterdami reptér „fény”beszerzése számomra egy reménysugár, hogy lehet új utat találni és kialakítani a fenntartható fejlődés érdekében.

Átgondolva az emberiség fejlődésének minden általunk ismert szakaszát a birtoklási vágy az emberek alaptermészetének része, manapság azonban a technológiai fejlődés ezen szakaszán a tárgyak birtoklása értéket is teremt, hiszen egyes tárgyak tulajdonlása egyértelműen státuszszimbólumként szolgálnak.

Felmerül a legnagyobb és legnehezebb kérdés: tudunk- e az egyéni felelősségvállalás keretén belül is hasonló, új útra lépni? El tudjuk-e engedni a termékek birtoklásának jogát, érzését? Ameddig a felhasználó ragaszkodik ahhoz, hogy birtokolja a tárgyakat, addig ez újabb akadálya annak, hogy kialakuljon teljes egészében a körkörös gazdaság.