CZECZON
É
desanyám hangja a múltból tanít
Müller Pétert nem kell bemutatnom az olvasóknak. Személye, pályája, művei mindenki számára ismertek. Nem kell bemutatnom, mégis megteszem. Kossuth- és József Attila-díjas magyar drámaíró, író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. Görögországban 1997-ben Lugosi című drámájáért átvehette az Onasszisz díjat. 1997-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. A magyar „spirituális” irodalom egyik legismertebb író-előadója. Miért is volt fontos mindez? Mert egy ilyen pályaívvel rendelkező embert is ér meglepetés és írói kihívás. Mégpedig akkor, amikor 83 évesen megtalálja az édesanyja által 50 évvel ezelőtt magnószalagra mondott történeteket és eldönti, a világirodalomban először közösen ír könyvet elhunyt édesanyjával. Micsoda lehetőség egy író ember számára, és micsoda lehetőség ez nekünk, olvasóknak! A megjelenés napján, október 13-án beszélgetünk, lent a kis házban tornyosulnak a könyvek. Péterrel a hangulatos emeleti dolgozószobájában ülünk, ő rágyújt elektromos cigarettájára és kényelmesen megtámaszkodik a párnázott szék karfáján, én előredőlök, hogy minden idegszálammal figyelni tudjam őt. Témánk a frissen megjelent könyv és még megannyi más, ami ezzel kapcsolatban felmerül. Belekezdünk.
Rengeteg író írt az édesanyjáról, a családjáról, apjáról. Ez egy hatalmas műfaja az irodalomnak, mivel nagy lenyomata az életnek, az író saját megfejtéséhez is kell, de ő álmodja meg, találja ki és az emlékeiből dolgozik. De az, hogy egy öreg író 50 év után megtalálja az „AZ”-t, amit az anyukája valóban gondolt, érzett, a legintimebb pillanatoktól kezdve, mikor én még nem is voltam a világon. Ezzel szembesülni… A szalagokon anekdotázik, történeteket mesél. Ezeknek a történeteknek a zömét nem ismertem, nem ismertem anyukámat, nem tudtam, mik történtek vele. Egy üzenet a másvilágról. Zokogva hallgattam és aztán hideg fejjel dolgoztam rajta, mert miután a hosszú monológ sort legépeltük, rendezni akartam az anyagot. Példátlan az, hogy egy író a rég eltávozott édesanyjával koprodukciót csinál. Azt hiszem, az irodalomtörténetben nem volt még – kezdett mesélni Péter. Érzelmi hullámvasút volt a kazetták meghallgatása utáni sírógörcs és a könyvvé válás közötti időszak? 60 CsPM
Azt tudtam, hogy könyvet készítek belőle és azt is tudtam, hogy az érzelmeimnek semmi köze nincs a könyvhöz. Amikor odaléptem a pulpitusra, mint karmester, ott összeszedettségre volt szükségem. Egy karmester nem bőg a szép zenén, még ha az apukája szerezte is. Az egy más tudatállapot, egy rátekintés, szinte személytelen. Kisírtam magam előtte és íróvá váltam. Átjött a hanganyagokon az ő érzelmi töltete, állapota, ahogy az egyes történetekre visszaemlékezett? Az ő megélését is ki lehetett hallani a szalagokról? Persze. Még megpróbált énekelni is, de már elment a hangja. Csodálatosan énekelt, Azucena-t, ragyogó operaénekesnő lehetett volna és színésznő. Ami azután lett is, csak a megszületésem után kénytelen volt ottmaradni velem, aztán jött a háború. Így aztán amatőr színésznő lett, járta az országot. Volt, hogy együtt léptünk fel. Ő egy hisztérikus vénlányt játszott, nekem kellett az apukáját alakítanom. Olyan maszkot csináltam magamnak, mint a
