Power nap, avagy mire jó a szundikálás

Vannak, akik számára az alvás minden más fizikai szükségletnél fontosabb. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy “sokat” kell aludniuk, sokkal inkább azt, hogy az alvás minősége, és időzítése a meghatározó. Néhány éve még fogalmam se volt arról, mi az a power nap. Valójában a saját szervezetem vezetett rá a szunyókálás valódi hasznára. Egyszerűen arról van szó, hogy a nap folyamán számos teendőm lett volna még, én viszont úgy éreztem, hogy se szellemi, se fizikai szinten nem vagyok olyan állapotban, hogy képes lennék bármilyen konstruktív tevékenységet folytatni. A kávéval hasztalan próbálkoztam, mert a szervezetem alvás után kiáltott. “Csak egy kicsit hadd aludjak!” - hallatta belső hangom ellentmondást nem tűrően.

Saját tapasztalat

Így nem tehettem mást, mint megengedtem magamnak egy 15-20 perces alvást. Beállítottam az ébresztőórámat, és a takarómat magamra húzva egyből az álmok mezején találtam magam. Ami valóban azt jelenti, hogy eljutottam az alvás REM, azaz a gyors szemmozgásos fázisába, mikor is az agyunk az ébren gyűjtött információkat elraktározza, s ilyenkor álmodunk. Felébredve, azon kívül, hogy több órányinak tetsző álommal gazdagodtam, egészen kipihentnek éreztem magam, és ismét képes voltam energikusan folytatni a napot. (Itt zárójelben megjegyzem, hogy a power nap során megélt tapasztalataim még inkább “bizonyítékul” szolgáltak számomra azzal kapcsolatban, hogy az ember több, mint hús és vér, s hogy álmodás során az a valami tevékenykedik, éli át az élményeket, ami a fizikai valóságnak tekintett, köznapi eszközökkel mért időben nem nyilvánul meg.)

No, de nézzük, hogy a szervezetem ösztönösen jól ismerte-e a szundikálás energetizáló hatását, és hogy a szakértők álláspontja szerint az előtte “öntudatlanul” megivott kávé mennyire volt jótékony hatással. (Igen, felmerül a kérdés, hogy a tudósoknak, vagy a saját testemnek higygyek-e inkább.)

Mit mond erről a tudomány?

A Harvard kutatói a görögök sziesztázási szokásairól gyűjtöttek adatokat. Dimitrios Trichopoulos vezetésével 24 ezer önkéntest követtek hat éven keresztül. A kutatásban részt vevők közül azoknál, akik rendszeresen (hetente legalább háromszor, minimum fél órát) aludtak délutánonként, ritkábban alakult ki szívbetegség, mint azoknál, akik nem tették ezt meg. Még azok is, akik „csak tíz percre” hunyták le a szemüket, 12 százalékkal csökkentették a szívbetegségek rizikóját.

A legalkalmasabb az ebéd utáni néhány perc. Talán szokatlanul hangzik, de a szakértők a power nap megkezdése előtt 15-20 perccel kávéfogyasztást javasolnak. Amikor fáradtak vagyunk, olyankor szervezetünk egy adenozin nevű vegyületet termel. Kávézás után a koffein úgymond versenybe száll az adenozinnal az agy receptoraiért. A koffein azonban nem azonnal fejti ki a hatását, és nem is csökkenti a szervezet adenozin mennyiségét, míg az alvás viszont igen. Mivel a szundikálás során a koffeinnek kevesebb adenozinnal kell megküzdenie, így a kávéfogyasztással egybekötött power nap után kipihentebben ébredünk, mintha nem ittunk volna kávét.

Hogyan láss hozzá?

Először is keress egy csendes, nyugodt helyet, bárhol is érjen az ebédidő! Japánban, az USA-ban, Dél-Európában, és Nyugat-Európában is egyre inkább elterjedt az irodák megtervezésekor a pihenő helyiségek kialakítása, hogy a munkavállalók az ebédszünet egy részében alvással töltődhessenek. De ha nincs ilyen szoba a munkahelyeden, akkor választhatod a saját irodádat, valamelyik konferenciatermet, a könyvtárat, egy ideális könyvesboltot, egy nyugodt edzőtermet, a munkahelyed előtt parkoló autódat, vagy egy park, esetleg egy bevásárlóközpont padját a power nap helyszínéül. Ha szükséges, gondoskodj füldugókról, hogy megszüntesse a körülötted lévő zajt!

Állítsd be az ébresztőórát, hiszen legalább 10, de legfeljebb 30 percre van szükséged egy valóban energetizáló power naphez!

Fontos, hogy a lehető leggyorsabban el tudj aludni, amit hasi légzéssel igen könnyű elérni. Ilyenkor a hasadra kezdesz figyelni, s arra, miként mozgatja fel-le a ki- és beáramló levegő.

Amint csörög az órád, kelj fel egyből, és élvezd a power nap frissítő, jótékony hatását!

Az iskolakezdés margójára

Értékelés, számvetés, tanulságok levonása, az új tervek, elképzelések meghatározása – az emberek többsége ezt általában szilveszter/újév napjaiban végzi el. Az elmúlt évszázadban kialakult iskolarendszer menetrendje az évszakok figyelembevételével kicsit fellazította a fentieket, hiszen – Magyarországon – a tanévek időtartamához igazodóan a végső értékelés az iskolákban május - júniusban, az új célok, feladatok kitűzése pedig szeptember hónapban történik.

Az én privát életemben, az elmúlt bő egy évtizedben kissé komplexebb rendszer alakult ki: egyrészt minden év decemberében, január elején számot vetettem a megtett úttal, szembenéztem a helyzetemmel, illetve készültek tervek, megfogalmazódtak vágyálmok, történt valamiféle tervezgetés.

Másrészt szeptember hónapban – a gyerekeim iskolakezdésével egyidejűleg – szembenéztem az évben addig elért eredményekkel, konstatáltam a tervektől való eltérést, és próbáltam lehetőleg reálisabban meghatározni, hogy „miférmégbelekarácsonyig”.

Lehetséges, hogy ennek a vegyes tervezési módszernek egyik gyökere a versenyszférából is ered, hiszen - bár nem érint közvetlenül - a negyedéves eredmények értékelése, összevetése az éves tervvel a profitorientált gazdasági társaságok jellemzője.

Természetesen az én terveim és eredményeim nem feltétlenül forintosíthatóak minden esetben, de túlnyomó többségüknek nyilvánvalóan van pénzügyi vonzata.

Az idén az iskolai felkészüléssel párhuzamosan elég komoly terveket kovácsoltam a hátralévő négy hónapra: egy kis festés a nagyinál – aminek kapcsán maga a munka a legkisebb kihívás, a szakember becserkészése és az időpont egyeztetése a legenergiaégetőbb tevékenység. Aztán a terveim között szerepelt egy kis önképzés – önfejlesztés – divatosan szólva énidő megteremtése -, aminek keretében kéthetente hétvégén újra iskolapadba ülök. Továbbá komoly célkitűzésként szerepelt a gyermekeim sport felé történő viszszaterelése, hiszen az elmúlt másfél évben ezen a területen nagy visszaesések történtek.

És persze a fentiek mellett szerettem volna továbbra is megfelelő színvonalon és energiaráfordítással végezni a munkámat, támogatni a családomat a szürke hétköznapokban.

Szóval augusztus végén komoly listákkal, telefonszámokkal, nyomtatványokkal, to do listákkal közlekedtem, és ezerrel pörögtem a „projektjeimen”. Innen visszatekintve – valljuk be – csak a célokon tartottam a szemem, csak hegyek hosszú sorát láttam magam előtt, amelyeket meg kell, hogy másszak, de nem álltam meg az út során nézelődni, nem csodálkoztam rá a környezetemben zajló eseményekre, nem igazán éltem meg a mindennapokat.

És sikerült túlfeszíteni a húrt: egyik éjszaka miközben nem aludtam, hanem egy pohár víz elfogyasztása után mentem vissza a hálószobába, megcsúsztam.

Persze a fizikai fájdalmon túl az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy miért velem, miért most, és miért is?!

A kezdeti önsajnálaton átvergődve elkezdtem rácsodálkozni a körülöttem történő apró dolgokra, amelyek korábban csak elsuhantak mellettem, szinte tudomást sem vettem róluk. Az élet belekényszerített egyfajta szemlélődő szerepbe, így volt lehetőségem a körülöttem zajló történeteket megfigyelni és élvezni.

A kórházban töltött napok alatt egy 89 éves nénivel kerültem egy szobába. Az életszemlélete, optimizmusa, kedvessége, az értékrendje új impulzusként hatott, felnyitotta a szememet, megértettem, nem: megéreztem, hogy mire kaptam esélyt. Felfogtam és zsigerből éreztem azoknak az unalomig ismételt életvezetési tanácsoknak a mondanivalóját, az erejét, amely a lassabb életről, a hajszoltság elengedéséről, a teljesebb életről szólnak. Nemcsak fejben, racionálisan kezdtem élni, hanem végre meg mertem engedni magamnak, hogy az érzéseimről is tudomást vegyek.

A baleset átrendezte életem: megálltak a projektjeim: vannak, amik törlésre kerültek, és vannak, amiket teljesen szabadonfutóra tettem.

A görcsös akarást, amiket belevittem a céljaimba, sikerült feloldani, gyakorlatilag egy szemléletváltással. Az életem az utóbbi években sok - sok projektben éltem meg, amikor az egyik megvalósult, másik kettő jött a helyére. Nem adtam időt sok üresjáratnak, vagy ha mégis, akkor úgy éreztem hibát követek el.

A baleset, ahogy sokan mondják megállított és adott egy új nézőpontot, úgy érzem, abba az irányba terel, hogy kicsit éljem meg a pillanatot, fogadjam el az új lehetőségeket, és ne akarjak mindent kontroll alatt tartani, szervezni, irányítani.

Ugyanakkor fenntartom, hogy a projektszemléletnek helye van az életünkben, ez nem kérdés, és csak az arányok tudatos meghatározása segíthet abban, hogy ne feszüljünk túl, de mégis haladjunk a céljaink felé.

És miért is írtam meg a fenti, eléggé személyes történetet, és adtam nagy betekintést az érzéseimbe? Mert ahogyan okos felmenőim mondták: okos ember más hibájából tanul. Ha csak páran magukra ismernek abban, hogy mennyire hajszoltan, projektekben élik az életüket, és „okos emberként” tanulnak az én történetemből, akkor ez már nem is kérdés.

www.balazskrisztina.hu www.spiritual-life.hu