FUTNI MENTEK - mert a szabadsághoz a futáson keresztül vezet az út

Kovács Katalin

FUTNI MENTEK

- mert a szabadsághoz a futáson keresztül vezet az út

Hajnali három óra, az átlagember általában ilyenkor fordul a másik oldalára. De három kivételes ember már talpon van - és nem kivételesen, mert évek óta minden másnap ekkortájt ugranak ki a puha, még hívogatóan meleg ágyukból. Hogy ez nem normális? Meglehet... Kinek-kinek a maga „szemüvegén” keresztül nézve egyedi e kép. Az én szemüvegem mindig különös perspektívát kínál: jelen esetben én győzteseket látok. Három kivételes nőt, s bennük hitet, erőt, kitartást és bátorságot. Az önlegyőzés szobrait. Vágyakkal jövünk e világra, s tiszta-égő szívvel küzdünk, hogy elérjük azokat, holott pusztán csak a szabadságot vágyjuk, azt, hogy valamiben végre feloldódhassunk.

Nekik a futás adja meg ezt az élményt.

Minden egyes lépésükkel utat adnak a szabadságnak. A szabadság lányai, az én hőseim. Ismerjétek meg Molnárné Horváth Beatrixet, Szarvas Angelikát és Szollárné Szabó Alízt.

Honnan az ötlet? Minek a hatására kezdtetek el futni?

Mindenkinél más a kiindulási pont, merthogy nem együtt kezdtük! – kiabálják be szinte egyszerre. Alíz: Én fogtam neki legkorábban, még bőven a terhességem előtt, úgy 15 éve, de ahogy kismama lettem abbahagytam, nálatok viszont pont innentől datálódik a futó-lét. Igen, mi 2016 tavaszán vágtunk bele – veszi át a szót Bea – és abban az évben már részt vettünk a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, bár akkor még csak a 10 km-es távon. Angi: Így van, mi egy nagyobb csoporttal indultunk, kb. tízen lehettünk akkoriban. Én a második terhességem után kezdtem el futni amiatt, hogy mozogjak, hogy formálódjak. Ez volt az elsődleges, de aztán úgy belejöttem, hogy sokadrangúvá vált, hogy változik-e a testem. Egyszerűen feltöltött, meg rengeteg pluszt adott a mindennapokra. Lelkesítő volt maga a közösség is kezdetben, de ahogy nőtt a táv, úgy csökkent a létszám, sokan lemorzsolódtak. Bea: Ó, igen, a régi szép idők. Akkoriban egy kilométer alatt megálltunk vagy háromszor is sétálni! Ma meg...

Magyarul a nulláról vágtatok neki? Mindenféle sportolói előképzettség nélkül?

Határozott igen hangzik el mindhárom részről. Alíz: Én az iskolában sportoltam ugyan, de egyesülethez soha nem tartoztam. Ami tény és való, hogy engem mindig is sportoló emberek vettek körül, talán innen a vonzalom és a mozgás szeretete. Mi nem vagyunk profi sportolók, csak amatőrök, hobbifutók. De ez pont jó nekünk így.

Ez köztetek barátság, vagy csupán a futásról szól?

Alíz: Elsősorban a futásról szól szerintem. Angi: Igen. A futás a lényeg, az mozgatja az egészet. Jóllehet, mi hárman teljesen különböző karakterek vagyunk eltérő érdeklődési körökkel, mentalitással és értékrenddel, mégis vannak olyan dolgok, ami mind a hármunkat érdekli, és valahol elkerülhetetlen, hogy belefolyjunk egymás életébe. Ha együtt elmegyünk egy rendezvényre, akkor annak is az alapja valahol a sport szeretete. A futás a mozgatórugója ennek az egésznek, de a lényege, hogy mi ezt együtt akarjuk csinálni. A reggeli futásnál és a versenyeken is segítjük, támogatjuk, ösztönözzük egymást, a csapatszellem és az összetartás folyamatosan tetten érhető a mi kapcsolatunkban.

Mi motivál titeket? Mit ad a „mindennapi” futás? Mi adja a hajtóerőt, honnan a kitartás? Van konkrét célotok ezzel: valamiért vagy valami ellen futtok a kezdeti célokon túl?

Lelkesítő volt maga a közösség is kezdetben, de ahogy nőtt a táv, úgy csökkent a létszám, sokan lemorzsolódtak.

Angi: Az életünk része, teljesen rákattantunk! Félek rágondolni, mi lenne, ha mondjuk lebetegednék és nem tudnék elmenni futni. Nagyon nehéz este beállítani azt az átkozottul korai ébresztőt, ugyanakkor ez a kényelmetlen érzés addig tart, amíg felülök az ágyban, mert akkor már rögtön kapcsol az agyam, és emlékeztet, hogy miért keltem fel. Onnantól kezdve pedig, hogy megcsap a friss levegő, már nincs bennem semmilyen ellenkezés és ellenérzés. Sokkal dinamikusabbak azok a napok, amelyeket mozgással indítok. Energiát és lendületet adnak, utána úgy érzem, meg tudom váltani az egész világot. Bea: Nekem volt olyan időszak, amikor egy csípőfájdalom miatt nem tudtam futni, na, az nekem kegyetlen volt. Hiányzott ez a fajta feltöltődés.

Végeredményben alátámasztod ezzel, amit Angi mond, hogy akkor az a nap már valahogy nem kerek...

Bea: Abszolút. Angi: Pont ezért, csak olyan szélsőséges időjárás esetén nem futunk, ami miatt bolondság lenne kijönni, például ónos esőben nem kockáztatunk. De ha ez eltart napokig, és nem kell korán kelni, azt érzem magamon, hogy én ebbe bele tudnék kényelmesedni - és ez nagyon ijesztő. Könnyen át lehet billenni arra az oldalra, hogy semmit se csinálunk, de ahogy már mondtuk, könnyebb fenntartani a rendszerességet, mint újrakezdeni az egészet az alapoktól.

Alíz: Újból felépíteni mindent óriási munka, ezt személyes tapasztalatból mondom. Nekem, amikor négy napig nem futok egymás után, akkor szó szerint elvonási tüneteim vannak, fájnak a lábaim!

Érdekes, hogy nem tőle, hanem érte! Egyszerűen már kívánja a szervezeted! – szúrom közbe nevetve.

Alíz: Valójában igen. Nekem nem az a normális, hogy fekszek az ágyban, vagy csak úgy elvagyok munka után. Kell ez a másfajta mozgás, amit mi csinálunk. Kell valami, ami ellensúlyozza az életünkbe akarva-akaratlanul bekúszó nehézségeket és megpróbáltatásokat. Angi: Mentálisan is frissen tart, plusz annyira felpörgeti a tudatomat, hogy világmegváltó gondolatok pattannak ki a fejemből futás közben. Na meg újabb célok! Főleg olyankor, amikor egyedül futok és nincs kivel beszélgetni.

Akkor, ha jól értem, a szellemi és fizikai jól-lét motivál titeket.

Angi: Főként az, hogy jól érezzük így magunkat. Engem már rég nem érdekel az, hogy mit mutat a mérleg, én ettől érzem jól magam, hogy el tudok menni egy héten négyszer futni. A reggel annyira hirtelen indul, hogy nem fogja az agy, hogy mit csinál a test, de aztán automatikusan beindul a töltődés a szokott módon. Alíz: Ó, igen, én évekkel ezelőtt szerintem el is tudtam volna aludni a futások elejét! Bea: És tényleg motivál! Teljesen másképp indulnak azok reggelek, amikor futunk. Megalapozzuk a napot, feltuningoljuk magunkat.

Hogyan építettétek fel az edzésterveteket?

Alíz: Én nagyon sok edzéstervet lefutottam, amiket az interneten találtam a kezdetek kezdetén, az első félmaratonom is egy ilyen komplett edzéstervre épült. Azt gondoltam, hogy ez egy irányított folyamat, és ha azt követem, akkor nagy baj nem lehet majd a versenyen, és ez be is igazolódott. Angi: Ez egyébként attól függ, hogy mi a cél, milyen versenyre készülünk épp. A Kékes Csúcsfutásra például kinéztük az összes emelkedős utcát a településen, és ott gyakoroltunk. Hogyha egy maraton az aktuális cél, akkor az a legfontosabb, hogy ráálljunk egy kényelmes tempóra, amivel azt a távot bizonyos időszint alatt teljesíteni tudjuk. Ezt mindig kisakkozzuk saját magunknak, hogy hogyan legyen, mert mindenkinek más az igénye. Ahogy Alíz mondja, ha neki kimarad pár nap akkor neki fáj a csípője, ezért ő sosem tart hosszabb szünetet, én meg a verseny előtti két-három nap már nem szeretek futni, mert nekem rá kell pihenni, ki kell, hogy éheztessem magam egy hosszabb futásra. Tehát az adott havi terv és tematika mindig attól függ, hogy mi a következő cél. Bea: Igen, pontosan így van. Például ti négyszer futtok egy héten, mert hétvégén is szoktatok menni, nekem viszont a hétvége teljes mértékbe kimarad „futásügyileg” egyéb elfoglaltságok miatt. Végül is a heti edzés össze van hangolva, de egyénre is van szabva attól függően, kinek mire van igénye, mit bír a szervezete. Reggel se ugyanannyit futunk: hárman futunk, együtt futunk, de nem ugyanazt a távot. Külön-külön indulunk otthonról, aztán egy adott utca elején találkozunk, jön a futás közös szakasza, majd egy ponton ismét szétválunk.

Melyik a kedvenc verseny belföldön, illetve külföldön? Van-e álomhelyszín, ahol még sosem rendeztek versenyt vagy ami még bakancslistás?

Bea: Anginak a Kékes! (kirobbanó nevetés kíséri e rövid mondatot a lányok részéről) Alíz: A Kékes az kötelező! Valamikor évekkel ezelőtt hallottam egy „magunkfajtától” (szerzői megj: sejtem is, hogy ki lehetett, nagy világlátó és szintén lelkes amatőr futó: San, akiről írtam már korábban: KÓSZA-SAN, hátizsákkal a nagyvilágban c. cikkemben), hogy igenis kötelesek vagyunk mátrai futóként részt venni rajta, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem vagyunk ott. Angi: Ó, igen, csak hát az végig emelkedő, és én minden évben „ott halok meg”. Újra és újra megfogadom, hogy soha többet, aztán csak ott vagyunk a következőn is. Alíz: De megvan azért annak a szépsége, mert amikor felérsz azon a bizonyos utolsó köves szakaszon... Angi: Tudod, valahogy ott se kap el az eufória!

Angi: Ezek az igazi élő futóversenyek rendkívül motiválók, nem lehet összehasonlítani egy sima reggeli futással a tömeg, a hangulat, a szurkolók, a rákészülés, az odautazás, az útvonal stb. miatt. Ami nekem eddig a legnagyobb élményem, az az első maratonom, amit 42 évesen futottam, mert akkor úgy voltam vele: legyen meg a 42 évhez a 42 kilométer. Nyilván az első az mindig egy meghatározó tapasztalás. Ami még bakancslistás volt, és hasonlóképp emlékezetes, az Athén. Nem tudom, hogy ezt mikor, meg mi fogja tudni űberelni, de kíváncsian várom.

Alíz: Nekem a Balatonnál volt az első, (ami nekik a második), de az volt az első olyan verseny, ahová együtt utaztunk, ezért különleges számomra. Athén - az meg Athén. Az elmondhatatlan. Aki fut, az biztos, hogy maratont akar futni, és aki egyszer fut egy maratont, akkor az utána azt mondja, hogy irány Athén, mert az a csúcsok csúcsa. Fogni az olimpiai lángot, látni azt a rengeteg zászlót, majd a végén befutni az olimpiai stadionba... Ezt igazából nem lehet elmondani, ott kell lenni, át kell élni. Ott azt futod meg, amiért a maraton a maraton. Pedig az athéni útvonal Európában talán az egyik legnehezebb, mert 30 kilométeren keresztül csak emelkedik. Angi: Ráadásul olyan alattomos emelkedője van, amit nem veszel észre, csak amikor a 39-ik kilométernél leáll a lábad.

Ottjártak szerint az utolsó 10 km lejt. Nem vettük észre! De ide egyszer még visszajövünk, az biztos! Alíz: Ahova én még szívesen eljutnék, az Skócia (ohh, ide biztos, hogy elkísérem majd őket egy exkluzív helyszíni riport megírásának céljából és egy kicsit a saját magam örömére is - a szerz. megjegyzése), Mexikó, Lisszabon. Angi: És jövőre ott van még a Niagara!

Maga a verseny: versenyfutás az idővel, önmagatokkal vagy valami egész mással?

Angi: Én önmagamért futok, és szerintem mindenki más is. Kitalálom, hogy mennyit futok, mikor futok, mikor kelek, mennyit iszok, hány darab zsebkendőt teszek a zsebembe... Ez egy logikai játék, ami egyébként hasznos az élet mást területein is. Nem az időre hajtok. Nyilván örülök, hogyha jó időt teljesítek, de nem ez a lényeg. Alíz: Igen, az a legfontosabb, hogy legyőzd önmagadat.

Összeegyeztethető a futás és a verseny a munkával, családdal, egyéb hobbival?

Bea: Persze! Hajnalban futunk, amikor a család még alszik, a versenyek meg általában hétvégén vannak. Amúgy meg már hozzá vannak szokva! Alíz: Igen, nagyon megértőek és támogatnak, hoznak-visznek, ha kell. Angi: Odaszólnak néha azért viccesen, hogy nem vagytok normálisak, de értékelik azt, hogy mi beáldozzuk a reggeleinket azért, hogy a délutánt ne tőlük vegyük el. És a munkával is remekül összeegyeztethető, számos világmegváltó gondolatom tör felszínre futás közben, amit én a munkámba kiválóan tudok kamatoztatni.

Futás-pályafutás. Ezek szerint lehet párhuzamot vonni a kettő között?

Angi: Naná! Sokkal frissebben jövök be dolgozni, egyértelműen építő jelleggel bír.

Egyéni vagy társas út a futás?

Bea: Ez változó. Mondjuk egy Kékes Csúcsfutáson biztos, hogy nem kezdünk el beszélgetni, mert ott akkor nagyon fejben kell lenni, ellenben a mindennapi testmozgásnál folyamatosan csacsogunk valamiről.

Mire gondoltok futás közben? Bekapcsol ilyenkor valami?

Alíz: Nekem ez versenyen fel van építve, mert előre tudom azt, hogy melyik frissítőállomáson mit fogok enni-inni, és gondolatban folyamatosan készülök a következő kettőre. A Kékest viszont nem tudnám úgy lefutni, hogy ne ordítson a fülembe a zene.

(Ezek a csajok, hogy ráéreznek mindig a következő kérdésemre, ez valami bámulatos...)

Zenével vagy szigorúan anélkül? Ha zenével, kik a befutók?

Angi: A Nótár Mary-től a Korda Gyurin át a Metallica-ig minden van! Bár nagyon rég futottam zenével. Volt egy időszak, amikor mindig csak az egyik fülemet dugtam be, mert én szeretem hallani a külső zajokat még akkor is, ha egy prérin futok, ahol elvben senki sem jöhet se szembe, se mögöttem. Azért hagytam abba a futás közbeni zenehallgatást, mert olyan érzést váltott ki belőlem, mintha tőlem venné el azt az energiát, ami az előadónak az énekléséhez kell. Fárasztott. Ha futópadra kényszerülök, ott meg inkább választok egy filmet vagy podcast-ot, mint zenét.

Futással meg lehet váltani a világot? Milyen lenne, ha reggelente mindenki futna egy keveset?

Angi: Sokkal több pozitív ember lenne! Tapasztalatból mondjuk: friss levegő + mozgás = garantált jókedv. Sok ember kezdett el miattunk futni. Voltak, akik nekem személyesen is mondták, hogy példaképeik vagyunk és motiváljuk őket. Nekem abszolút jó érzés, hogyha ilyen visszajelzést kapok. Alíz: Azért ez az ember lelkét megsimogatja! Bea: Igen, nagyon jó hallani, hogy milyen kitartóak vagyunk, és hogy mások ezért felnéznek ránk.

Alíz: Egyébként ez a korán kelés több embert csodálkoztat el, mint az, hogy futunk - merthogy többen futnak, mint akik korán futnak -, ezt a korán kelést nem tudják hova tenni. Sokan kinyilvánítják, hogy erre nem lennének képesek. Angi: Szokták is mondani, ha könnyű lenne, mindenki ezt csinálná! Ebből adódóan mi meg kemények vagyunk - szerintem!

(Szerintem is!)

Nektek van példaképetek a futók világából?

Angi: A jamaikai, meg a holland futók! De hát ők „gépek”, nem tudnék úgy futni. Amikor nézem az olimpiát, vagy az atlétikai világbajnokságot, az rám olyannyira ösztönzőleg hat, hogy azt érzem, most azonnal el kell indulnom és nekem is le kell nyomnom pár kilométert. Ilyenkor eszembe jut az, hogy én mit teszek meg egy-egy versenyért, na de ők! Belegondolni is fárasztó. Bea: Nekik ez az életük! Nekünk meg van mellette munkánk...

Milyen pozitív dolgokat írtok a futás számlájára?

Angi: Azon túl, hogy emelő hatással van az aktuális lelkiállapotunkra, ad egy kimagasló állóképességet, növeli bennünk a kitartást és a türelem hatásfokát. Bea: Szerintem ide vehetjük az egészséget is, mert ránk egyáltalán nem jellemző, hogy kéthetente fájna a torkunk, egyértelműen erősíti az immunrendszerünket.

A futás egyenlő a törődéssel? Ti megadjátok-e magatoknak mindazt, amire a testetek és a lelketek vágyik?

Angi: Nyilván a futás is ad egy alapot, de mondjuk végigcsinálni egy kéthetes szaunakúrát, nekem az is a törődés része. Az önszeretet, a magammal való foglalkozás és a magam előtérbe helyezése egy egészséges szinten igenis jelen van az életemben. Alíz: Nekem például a futás nem működne anélkül, hogy ne szednék annyi fajta vitamint és táplálékkiegészítőt, és ne használnék különféle sportkrémeket. Ráadásul mi sokkal több fehérjét is fogyasztunk. Ezek a futás mellé járnak, de ugyanúgy a törődés részei. Ha nem a sport vonalán nézzük ezt a dolgot, szívesen megyünk közösen moziba, könyvbemutatóra, vagy bármilyen programra, ami megtetszik nekünk. Angi: És kellenek is az ilyenek szerintem. Mi sem ebben nőttünk fel, nálunk is csak kialakult. Kell, hogy megérjen az ember erre. A minőségi időt, amit énidőnek szokás divatosan hívni manapság, mi megadjuk magunknak, mert megérdemeljük!

Vannak-e a futásnak buktatói?

Angi: Inkább megoldandó helyzetek vannak. Amit negatív hatásként érzékelünk egy verseny során, - ilyen lehet például egy esős, szeles időjárás, egy rosszul megválasztott reggeli, hogy van-e mobil wc éppen ott, ahol nekem szükségem van rá - abból tudunk építkezni. Egyrészt megtanulunk figyelni a szervezetünk jelzéseire, másrészt kielemezzük, hogy meg lehetett volna-e előzni az adott dolgot, majd tervet készítünk, miként lehet erre reagálni egy jövőbeni versenyen. A negatív dolgokból így profitálunk! Bea: Ha új egy szituáció számunkra, az lehet akkor és ott kellemetlen, de ahogy Angi is mondta, az így megszerzett tapasztalat mindig hasznunkra válik a későbbiek során.

Mit javasoltok azoknak, akik most kezdik a futást? Adnátok pár tippet nekik?

Angi: Én biztos, hogy nem adnék senkinek, mert ez is annyira egyénfüggő szerintem. Mindenki maga érzi, hogy mire van szüksége, menynyit bír. Alíz: Én azt mondanám, hogy figyeljen magára, figyelje a teste jelzéseit, és tartsa be a fokozatosságot.

Mit üzentek az olvasóknak?

Ahogy a közös pólónkon is olvasható:

Minden reggel 2 választásod van: Vagy alszol tovább az álmaiddal, vagy felkelsz és dolgozol értük!

Bea, Angi, Alíz

Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem piszkosul meggyőzőek ezek a lányok! A lényükkel, a lendületükkel, a lelkesedésükkel. Érzelmi kiégés? Messze elkerüli őket. Stresszes vagy? Mutatják a jó példát: Mozgasd meg a tested!

Övék a lét szabadsága, a lét boldogsága. Mert a szabadsághoz a futáson keresztül vezet az út.

PLUSZ EGY TIPP TŐLEM:

Ha szeretsz futni és a nyereményjátékok izgalmát legalább annyira kedveled, mint én, kattints a

https://www.webnyeremeny.hu/powerade-nyeremenyjatek

linkre, „hidratálj” a leírtak szerint, és nyerd meg az Apple futócsomagok egyikét!