Page 1

COSOVAN ATTILA / MOME / DOCENSI PÁLYÁZAT / 2013


COSOVAN ATTILA / MOME / DOCENSI PÁLYÁZAT / 2013

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT

Alulírott Cosovan Attila (szig:661932HA) ezennel hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy a pályázati anyagomat a vonatkozó jogszabályok és az Egyetem Szervezeti Működési Rendje szerint erre jogosult bizottságok és testületek megismerhetik. .

(és természetesen mások is)

BUDAPEST, 2013. MÁJUS 30.

Cosovan Attila


TARTALOM: BEVEZETÉS ÖNÉLETRAJZ MÚLT-JELEN-JÖVŐ (KÖTETLEN GONDOLATOK) PORTFOLIÓ (3 KIVÁLASZTOTT SIKERTERMÉK A DLA VÉDÉSEM ÓTA) OKTATÓI VÍZIÓ (PROGRAM) ELISMERÉSEK ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY OKLEVELEK VEZETŐI, VEZETŐ OKTATÓI INTELMEIM - MAGAMNAK (MÉG MIELŐTT AZ LEHETNÉK, S HOGY EGYSZER EMLÉKEZHESSEK / EMLÉKEZTETHESSENEK RÁ)

3


COSOVAN ATTILA / CO&CO DESIGNCOMMUNICATION


A Co&Co márka-és designkommunikációval foglalkozik. Utóbbit saját védjegyként a következőképpen fogalmazza meg: Designkommunikáció = fejlesztésbe (fejlődésbe) integrált kommunikáció*. Ez egy szemlélet, amely a designt és a jelenlegi életünket meghatározó gazdaságot, valamint a stratégiai kommunikációt próbálja .

összekötni a hozzá illő státusszal együtt.

A kommunikáció ebben a formában nem egy utólagos sallang, hanem a problémakereséssel, problémamegoldással együtt születik és kódolódik a termék, szolgáltatás vagy éppen eljárás fejlődésébe. A tervezés, az alkotás az emberi faj egyik legfontosabb adottsága és egyben kötelessége figyelembe véve a társadalmi állandók és változók kölcsönhatását. Az alkotói/tervezői képességünk, fajunk létezése óta determinálja a Túlélés – Fennmaradás – Fejlődés hármasát. IDEA = TERVEZÉS (ALKOTÁS)

.

INFORMÁCIÓ = KOMMUNIKÁCIÓ

Konklúzió: Az állandó és változó együtthatója az alkotás. A Co&Co ebben hisz, ez határozza meg szakmai identitását. Ebből fakadóan a design, a kommunikáció és ezek üzleti megfelelője a design management nem más, mint egy komplex alkotói/ tervezői gondolkodás eredménye.

.

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő - 113. évfolyam 12. szám I. kötet, 2008.12.15. Lajstromszám:196961

BUDAPEST, 2008.03.25.

5


CV COSOVAN ATTILA

.

FORRÁS: WIKIPÉDIA

.

Cosovan Attila Róbert (1970. március 25., Máramarossziget, Románia) Románia -tervezőművész, ) tervezőművész, a MOME a MOME tanára. tanára. Cosovan Attila tervezte a DFF (Design Felső Fokon) című a Magyar Iparművészeti Egyetem elmúlt ötven évét átfogó kiadványát, az OH (Object from Hungary), a START (5 év járműtervezés a DaimlerChrysler támogatásával) című kiadványokat, valamint a Disco (ejtsd:dizájnkommunikáció) című könyvet írta és tervezte.

.

Tanulmányait három egyetemen végezte: a bukaresti Román - Amerikai Egyetem Design Karán, az ELTE Esztétika szakán, a Magyar Iparművészeti Egyetem (jelenleg MOME), Vizuális Kommunikáció Tanszék tervezőgrafikán.

.

Életpálya

1992-ben kezdett grafikusként dolgozni. Művészeti tanulmányait a bukaresti Román-Amerikai Egyetem Design karán kezdte 1992-ben. két évvel később az ELTE Esztétika tanszékén folytatta tanulmányait, ezzel egy időben beiratkozott a Magyar Iparművészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszékére is, ahol tervezőgrafikát tanult. 1998-ban diplomázott és Vizuális kommunikáció tervező művészi oklevelet szerzett. Diplomaszerzése után reklámügynökségeknél dolgozott, majd 2003-2007 között a MoholyMoholy-Nagy Nagy Művészeti Művészeti Egyetem Egyetem doktori doktori iskolájának iskolájának hallgatója hallgatója volt. 2010-ben volt. 2009-ben DLA fokozatot megírta DISCO szerzett. című könyvét . http://issuu.com/cosovan/docs/ca_disco_web Jelenleg ugyanennek az egyetemnek az adjunktusa 2010-ben - egyben DLAa fokozatot Co&Co kreatív szerzett. igazgatója Jelenleg -, ugyanennek ahol a designaz kommunikáció egyetemnek program a docenselétrehozójaként - egyben a három a design Red Dot globális díjas www.coandco.cc fontosságáért és egyben társalapítója felelősségvállalásáért -, ahol a designkommunikáció küzd. Folyamatosan publikál programa létrehozójaként Kreatív és a Kreatív a design Onlineglobális szaklapokban. fontosságáért 2012-től és egyben a Magyar felelősségFormatervezési vállalásáért Tanács tagja,küzd. ugyanebben http://coandco.cc/dinamic/disco/20/CC_DISCO_prezi_hu_en_short_TTM.pdf az évben munkásságát Ferency Noémi-díjjal jutalmazták. Folyamatosan publikál különböző szaklapokban. 2012-től a Magyar Formatervezési Tanács tagja, ugyanebben az évben munkásságát Ferency Noémi-díjjal jutalmazták. 2013-tól a Designterminál Tanácsadó Testületénak tagja. Ugyanebben az évben habilitált.

(ez a rész kiegészítve lett a sikeres pályázatot követően)

Képzőművészeti kiállítások: (1998-ban felfüggesztette a képzőművészeti tevékenységet) 1993, csoportos, /Comunicatii Vizuale/ címmel, GAMB Bukarest. 1995, önálló, Együtt címmel, GMM Máramarossziget. 1996, X.Tervezőgrafikai Biennálé, Békéscsaba. 1997, önálló, Nő címmel, GMM Máramarossziget. 1997, önálló, Nő címmel, Portland, USA. 1998, önálló, Feketegrayalb címmel, Kiscelli Múzeum, Budapest. Offline Publikációk, Szakmai megjelenések, Tagságok: 2009, Typopass – Kritikai design és konceptuális tipográfia /kiállítás és kiadvány / résztvevő 2009, DISCO / szakregény / kiadta: Co&Co 2010, GOETHEORIE / zsűrítag 2011, Merre megyünk? 130 éves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem / MOME kiadvány 2012 Magyar Formatervezési Tanács / tanácstag 2012 Design Terminál Tanácsadó Testület / tanácstag Díjak, Sikerek 1993, I. díj Comunicatii Vizuale, Bukarest. 2000, I. díj MT Rt. Nemzetközi Turisztikai kiállítás, London. (építész Jásdi Miklós) 2001, Nívódíj - MTRt. Nemzetközi Turisztikai kiállítás, arculata (építész Jásdi Miklós)

.


2002, SADICONTEST Cultural Crossroads Nemzetközi Design Pályázat, Tale Pillow - II. díj (témavezető) / hallgató: Balogh István 2003, Electrolux Nemzetközi Design Pályázat, I. díj (konzulens) / hallgatók: Cosovan Tamás, Hosszú Gergely 2004, Gaz De France, Nemzetközi Design Pályázat- II. díj, (konzulens) / hallgatók: Cosovan Tamás, Megyeri Gábor 2005, Magyar Formatervezési Díj, Diák kategória - Slick, Braun projekt (konzulens) / hallgatók:Cosovan Tamás, Nagy Richárd 2006, Magyar Formatervezési Díj, Diák kategória - Witch, Electrolux projekt (konzulens) / diplomázó:Cosovan Tamás 2006, Epica Nemzetközi Reklámfesztivál, Online pályázat, I. díj / tervezőtársak: Nagy Richárd, Szabó László 2007, Magyar Formatervezési Díj, Diák kategória - OVSZ projekt, (témavezető) / hallgatók: Deák László, Darvas Réka, Nagy Richárd, Sümegi Éva, Szmolka Zoltán 2008, Magyar Formatervezési Díj, Diák kategória - Diploma (témavezető) / diplomázó: Sümegi Éva 2008, Magyar Formatervezési Díj, Diák kategória - Diploma - Pentavox projekt (konzulens) / diplomázó: Nagy Richárd 2010, Magyar Terméknagydíj - Gömböc Bélyegfüzet / tervező: Co&Co 2010, Designing Obama - Kampány Könyv / Közreműködő 2011, RedDot Design Award, Winner / CocoDice / tervező: Co&Co 2011, Magyar Formatervezési Díj, Termék kategória / CocoDice / tervező: Co&Co 2012, RedDot Design Award, Winner / DSI / tervező: Co&Co 2012, Ferenczy Noémi - díj 2014, RedDot Design Award, Winner / Nosiboo / tervező: Co&Co (ez a rész kiegészítve lett a sikeres pályázatot követően)

Források: www.coandco.cc www.kreativ.hu www.issuu.com hu.wikipedia.org google/cosovan attila

7


MÚLT-JELEN-JÖVŐ a MOME-en (kötetlen visszaemlékezés és jövendölés)

Az önéletrajzomat követően és a designkommunikáció programom kivonatának bemutatását megelőzően néhány kötetlen mondatban írnék arról, hogy mit is csináltam (csinálok) a MIE/MOME-én 2000 óta, valamint arról is említést teszek, hogy milyennek képzelem el a jövőt. Ezt könnyen tudom teljesíteni, hiszen a 2010/2011-ben megjelent Merre megyünk? 130 éves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem című kiadványban erre lehetőséget kaptam. S ma sem szeret.

nék mást mondani ezzel kapcsolatban.

De előbb vissza a múltba. Vizuális kommunikáció tervezőként csöppentem a formatervezők közé 2000-ben. (Ekkor már 3 éve végeztem az egyetemen. Közben reklámügynökségeknél dolgoztam és szabadidőmben bejártam a MOMEra segíteni a formatervező barátaimnak munkáik prezentálásában, az akkor még kezdetleges számtech.laborban) Az akkori tanszékvezető Simon Károly felfigyelt rám, hogy jó hatással vagyok a diák barátaimra; és állást ajánlott. Kezdetben a számítástechnikai labor vezetése volt a feladatom, majd 2D programok oktatása… Mivel tervezőként fogtam fel a programok tanítását (is) így a kiadott feladatok (is) a tervezésre épültek. Ilyen módon került be a formatervező oktatásba a diákok saját arculattervezése. Eleinte nagyon gyér vizuális kommunikációs és tipográfiai tudással rendelkeztek. Talán érthetően de teljesen másfelé orientálódtak, így az előbb említett tudás (egy-két kivételtől eltekintve) hiányzott a tervezői palettájukról. Ebben fantáziát látva szorgalmaztam, hogy a programok tanítása mellett az identitás (én-márka) tervezés bekerülhessen a kiegészítő tantárgyak közé. Így kezdtem el betű és tipográfiát tanítani (más, bátrabb, pontosabb terminus technikust nem használhattam annak idején a tantárgyam megnevezéseként).

Felmérve a helyzetet

tudtam, hogy elmélyültebb tipográfiai tudásátadásra nem lesz lehetőségem - a formatervezés, mint főprofil mellett így a tervezői identitás és a tervezői karakter vizuális megfogalmazását tűztem ki célul.

.

Eközben 2001-ben felvételt nyertem MOME doktori iskolájába, ahol kutatási témámnak a 21. század marketing kommunikációját neveztem meg, Kopek Gábor - akkori - rektor helyettes jelenlegi rektorunk témavezetésével. Az évfolyamok már egymást is taníthatták a saját vizuális példáikon keresztül így a diákjaim kezdtek szabadabban, biztosabban mozogni a kommunikáció területén is. Ettől felbuzdulva beneveztünk a magyar diák-reklámversenyre. 80 csapat indult. A MOME-ról addig senki nem indult ezen a versenyen. Kizárólag a nagy kommunikáció- és gazdaságtudományi főiskolák és egyetemek privilégiuma volt ez. Ennek ellenére mindenki meglepetésére 2-ikok lettünk a többfordulós, élő prezentációval és terjedelmes hand out-okkal járó pályázaton.

.

Ebből levontam a következtetéseket: a formatervező és fémműves hallgatók (a designerek és a tárgyalkotók is) képesek arra, hogy egy ilyen speciális tudást igénylő megmérettetésen is részt vegyenek. Képesek arra, hogy csapatban dolgozzanak (2001-ben ez még nem volt túl gyakori a MOME-én), képesek arra, hogy az empátiájuk, a kreativitásuk és a fókuszáló készségük révén nagyon rövid idő alatt - megfelelő trénerrel - exponenciális fejlődést érjenek el. Ez bebizonyította számomra azt is, hogy a designeri kvalitás széles spektrumú információk feldolgozására és szintetizálására alkalmas. Megjegyzés: ebben a kampányban egy olyan kommunikációs technikát alkalmaztunk, ami a világban - először New Yorkban - csak rá 2 évre jelent meg. Ez ma a flashmob / villámcsődület. (A reklámverseny témája egy full service marketingkommunikációs kampány megtervezése volt, amelyben a teljes körű kutatáson és célcsoport analízisen keresztül, az indoor és outdoor médián valamint a kreatív tervezésen át, a büdzsétervezéssel bezárólag, minden a pályázók feladata volt.) A DLA kutatásomat, a cégvezetői énemet, valamint az akkor már tervező tanári szemléletemet is befolyásolta ez a nem várt hallgatói siker. Ebben az időszakban fejlődött ki a nevemhez köthető designkommunikációs szemlélet is, amely a marketingkommunikáció korszerűbb átfogalmazását és újraértelmezését jelentette és jelenti ma is számomra.

.

Egykori vágyaim közé tartoztak a következők még, amelyeket a 12 évvel ezelőtti doktori pályázatomban leírtam: DLA programtervezetemből részletmorzsák (2001.09.06) Ki kell találni egy olyan kommunikációs rendszert, stílust, stratégiát, amilyen eddig még nem volt, pedig itt van

“ valahol, csak nem látjuk, mert túl közel vagyunk hozzá... Egyetemünknek lehetne egy CSAPATA… egy élő ügynöksége, konkrét és potenciális ügyfelekkel (megrendelőkkel) ahol megtiszteltetés lenne dolgozni, ahol olyan hallgatók és taná-

.


rok vagy külsősök, akár külföldiek is dolgozhatnának, …akik stílust teremtenek majd ebben a szakmában. Egy olyan kísérleti labort szeretnék a MIE égisze alatt, amely önellátó, professzionális és életszerű ...amely talán presztízst és pénzt hozhat az egyetem számára... A lehetséges eredmények: az optimális helyzet az, ha létre tud jönni az ügynökség (labor), megszületik az új kommunikáció, és megjelenik a könyvem. “

.

Ezek nagy része megvalósult. A doktorim - tartalmi - célkitűzései mindenképpen. Amennyiben az önállú stúdiókra, laborokra gondolok, úgy volt olyan, aminél a megvalósításban is részt vettem, ilyen pl. a MOME Stage majd MOME Line, és néhánynak csupán a szemlélője, drukkere lehettem, mint pl a jelenlegi horizontális laborok.

.

Mindenesetre a designkommunikációs szemlélet és módszer sikerességét, értékét, értékelését hál istennek elvégezte helyettem (helyettünk) a pártatlan(abb) külvilág. Egyéni és csapatmunkában dolgozó hallgatói sikerek következtek hazai és nemzetközi szinten egyaránt -, amely sikerek sorozata párhuzamosan a tervezői karrieremben is jelen voltak (vannak).

(Ezeket - bár mindegyikhez tartozik egy történet - nem részletezem. Egy részük az önéletrajzomban felsorolva megtalálhatók.)

.

Az évek alatt az oktatási területem kiszélesedett, a klasszikus tárgytervezéstől eljutottunk a szolgáltatás- és eljárás-tervezésig úgy, hogy a designkommunikációs módszerem alapjaiban nem változott. Ugyanezt a szemléletet alkalmazom a Design Intézetes és a Múzeum- és Kultúra-Menedzser hallgatóimnál egyaránt.

.

Tervezői és oktatói eredményeim oda vezettek, hogy az évek alatt DLA fokozatot, Ferenczy Noémi díjat, habilitációs címet szerezhettem, valamint a szakma két meghatározó fórumában a Magyar Formatervezési Tanácsban és a Design Terminál tanácsadó testületében is szerepet kaptam.

.

A jövővel kapcsolatban következzenek az alábbi sorok:

.

részlet a Merre megyünk? 130 éves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem című kiadványból.

.

A 130 ÉVES MOME ÉS AZ 1 ÉVES DISCO ” (Elképzelésem szerint milyen lesz a szakma és a MOME jövője, mik a kilátások…?)

. .

Borival úgy terveztük, úgy képzeltük el, hogy Iza lányunk 2010 december 5-én fog megszületni. Nem így történt. Jóval hamarabb, október 19-én jött világra. Koraszülött. Meg kellett tanulnunk elfogadni az újratervezettséget, az áttervezettséget. Meg kellett értenünk, hogy miért is… Mi szerettük volna, ha minden természetesen zajlik, ehhez képest széles spektrumú antibiotikummal kezdi földi életpályáját egy másfélkilós emberke. Nem baj, én hiszek a lélek anyagtól való függetlenítésében. Hiszem, hogy a léleknek kell természetesnek lennie, az anyagot az ember szabadon formálja, erre transzcendens felhatalmazást kapott még az idők kezdetén. Kapott hozzá lehetőséget és felelősséget, szabadságot az állandó és változó életre, az együttműködésre, és még sok minden másra, ami a földi világban csak nálunk, embereknél fordul elő.

.

Pár hónapja fejeztem be Disco (ejtsd: dizájnkommunikáció) című könyvemet, amely arról szól, hogy milyen, s milyen lesz a világunk. Vitáztam marketingesekkel, reklámgyártókkal, pénzforgatókkal, és védtem a tervezőket, az alkotókat… Felhatalmazást kerestem számukra az állandó és változó együttha(j/)tójában. Leszögeztem, az ember azért van, hogy alkosson az állandó jó és igazság halmazában.

.

Apropó igazság, íme egy újabb - marketinget szapuló - ORRaládörgölés: A marketing nem TÉNYEK közléséről szól, hanem szelektált VÉLEMÉNYEK pozícionálásáról. Példa: Tény, hogy Cristiano Ronaldo rosszul játszott a VB-én, s hogy beleköpött a kamerába. Vélemény, hogy csapata rosszul játszott, ő egymagában nem tehetett semmit, ezért dühös volt. A MOME tervezőket, alkotókat nevel. Amikor a kreativitás, a tervezés fontosságát szajkózom, általában nem azért teszem, mintha nem ismernék el más indíttatású emberi foglalatosságot, hanem azért, mert hiszek abban, hogy előbbiek boldogabbá, szebbé, jobbá tehetik világunkat. Mindehhez rá kell éreznünk, hogy létezik egy kapocs az emberi optimum és a megmagyarázhatatlan tökéletes között, valamint arra is, hogy a nyitottság az emberi szabadság záloga, a szabadság pedig az együttműködés alapja.

.

9


Hogy milyen lesz a szakmánk, a hivatásunk jövője? A bevezetőmből kiderülhetett, bármit is mondok, nagyon elképzelhető, hogy nem lesz olyan. Felelősség nem terhel, ez a fajta jövendőmondás csupán kulturális játék – játszani pedig jó! .

Azt azonban, hogy milyen jövőt szeretnék, elmondhatom komolyan is.

Azt írja Daniel H. Pink, A megújult elme című könyvében: „Az utóbbi néhány évtized egy bizonyos gondolkodású személyiségtípusnak kedvezett: a számítógép-programozóknak, akik különböző programnyelveken szoftvereket írnak, a jogászoknak, akik bonyolult szerződéseket fogalmaznak, és a számfaló, számmágus MBA - diplomásoknak.

.

Ám a királyság kulcsai mostantól más kezekbe kerülnek. A jövő az egészen másként gondolkodóké: az együttérzőké, a sémafelismerőké és a jelentésalkotóké. Ezek az emberek alkotóművészek, feltalálók, dizájnerek, történetmesélők, gondoskodók, vigasztalók, átfogó képben gondolkodók – ők aratják majd a legtöbb társadalmi megbecsülést, és ők élvezik majd annak örömeit. Ez a könyv azt a világrengető – ám még nem túlságosan ismert – változást írja le, amely a fejlett országokban jelenleg zajlik. Az információs korból, amely a logikára, a lineáris, számítógépszerű gondolkodásra épül, átlépünk a konceptuális korba, egy olyan gazdasági és társadalmi rendszerbe, amelynek alapja a találékonyság, az empátia, az átfogó szemlélet… Az új kor hajtóereje egy másfajta gondolkodás és életszemlélet, amely olyan típusú tehetséget, alkalmasságot, fogékonyságot jutalmaz, amit fejlett alkotó- (high concept) és kapcsolatteremtő (high touch) .

képességnek nevezek.”

Sokan látják már hasonlóan, csak éppen mi, az alkotó/tervezőfélék szoktunk aggódni. Félünk ettől a lehetőségtől, ugyanakkor megpróbálunk nagyon trendik lenni: érteni akarunk a marketinghez, a pénzhez, a paragrafusokhoz (ami persze nem baj, sőt: itt az ideje), miközben a lineáris gondolkodású tábor önmagát nevezi kreatívnak és konceptuálisnak. (Hallottam már kreatív könyvelőről is. Ki nem?) Azt hiszem, nem érezzük az esélyeinket. Nem gondoljuk, hogy eljött a lehetőség, amikor az ilyen típusú emberek akár „vezetőké” is válhatnak, akikre figyelni tudna a világ, természetesen nem a másik típus ellenében, hanem mellettük, egyenrangú félként, ahogy jobb és bal agyféltekénk is mellérendelten egészíti ki egymást. Nem veszik el egymás oxigénjét, nem egymás helyett döntenek, hanem közösen, együttműködve. [Nyitott, szabad, mellérendelt együttműködés!!! Minden szinten!!!] Szakmánk, hivatásunk itthon és a nemzetközi szintéren is csak akkor tud a változóban állandó jót létrehozni, ha együttműködik. Ez a MOME-ra is vonatkozik. civilizáció = harc, verseny

/

.

kultúra = béke, együttműködés

Tudásunkat vagy nem-tudásunkat nem kell féltenünk egymástól. Beszéljük ki a szakmai hiátusokat, vitatkozzunk egymás munkájáról tabuk és felesleges protokoll nélkül. Ne csak négyszemközt vállaljuk véleményünket, hanem az egész közösség előtt, mindig és minden körülmény között. Szabaduljunk meg a terhektől, a frusztrációktól, a kicsinyeskedéstől, nyíljunk ki és hozzuk létre az első wiki-szemléletű egyetemet, az első közvetlen demokrácián alapuló iskolát a .

túlélés-fennmaradás-fejlődés hármas tézise mentén. Ehhez segítséget nyújthat az alábbi Disco-féle társadalmi és gazdasági alapmodell:

(részlet a Disco című könyvemből, 2009)

1.elfogadni az internetet olyan infrastruktúraként, amely a túlélés-fennmaradás-fejlődés érdekében a legtöbbet teheti, azaz megteremti az esélyegyenlőséget, és lehetővé teszi tudás és technológiák – eddig soha nem tapasztalt – demokratizálódását. 2.az egész emberi fajban megtalálni a közös nevezőt, a minimum- és maximum-szabályokat (megoldásokat), és átmenetileg elfogadni a közös pénzt. 3.minden létező nyelvet - beleértve a jelnyelvet is - hivatalossá tenni, és mielőbb kifejleszteni egy optimális fordító technológiát a planetáris összefogás jegyében. A közös nevező, valamint a minimumés maximumszabályok megfogalmazásával kifejleszteni a TFF Wiki környezetet. 4.a TFF-et (azaz a túlélésről-fennmaradásról-fejlődésről gondoskodó szoftvert/projektet/környezetet) bevezetni a köztudatba, és mielőbb alternatív kiegészítő gazdasági modellként üzemeltetni, kezdetben gyerekek és idősek számára, akiknek jól jöhet egy értékfenntartó és értékteremtő társadalmi jelenlét (egyelőre „állami” támogatás mellett).

5.a tömeges együttműködést, a Wikipédiát és a

Wikinómiát alapértelmezett szemléletként támogatni, és minden szinten használni

(egyelőre „állami” támogatások mellett).

6.a TFF-programot bevezetni az oktatási intézményekben, az általánostól a legmagasabb szintig, ugyanakkor a teljes társadalom számára elérhetővé tenni, hasonlóan a Wikipédia jelenlegi működéséhez

(egyelőre „állami” támogatások mellett).

7.nyitottá és elszámoltathatóvá tenni a társadalmat, irány és irányultság nélkül, azaz mindenki számára elérhetővé tenni az információt.

8.újraértelmezni a pénz megszerezhetőségét a TFF, valamint az elszámoltathatóság

és nyitottság halmazában. A TFF pontosan tudja, hogy lokális és planetáris szinten minek milyen értéke van, ennek alap-


ján az emberek társadalmi részvétele folyamatosan értékelhető: kreditben, pontban, szmájliban, stb., amik akár anyagi javakra is fordíthatók. 9. a közvetlen demokráciára való felkészülés (talán paradoxnak tűnhet, ám egyelőre állami kommunikáció révén, elvégre demokráciában az állam (kis jó szándékkal ma is) a közösséggel egyenlő. 10. ezeket követi öt éven belül a közvetlen demokrácia első éve. A felvetéseket, a lokális és globális problémákat a TFF segítségével és a különböző nyílt forráskódú felületeken a közösségi fórumok révén megvitatják, majd döntenek felőlük. Ha ma egy törvény kidolgozása egy év, közvetlen demokráciában nem tarthat tovább egy hónapnál. A törvény nem állandó, hanem folyamatosan, a társadalom morális fejlődésével arányosan, valamint a TFF révén változik. A törvény nem tiltás, nem szabály, hanem megoldás!

11. azok a munkahelyek, amelyeket az infrastruktúra helyettesíteni tud, megszűnnek, he-

lyettük szabad és önálló, új típusú munkahelyek jönnek létre. A TFF segítségével az együttműködök számát folyamatosan látni lehet, a felvetett probléma fontossága mérlegelhető, illetve értékelhető, természetesen a lokális és planetáris érdekek figyelembe vételével.

12.a pénz jelenlegi formája, intézményei és tartalmi háttere teljesen megszűnik. Önálló

entitásként többé nem létezik. Utódja a társadalmi értékítélet lesz – nevezzük most T.É.R.-nek – amit bárki bárhol, bármikor materializálhat, a majdani kívánalmaknak megfelelően. 13.a territoriális határok megszűnnek, hogy tisztán, háborúk és a múltra hivatkozó revizionista eszmék nélkül, minden nemzet kultúrája és nyelve nyugodtan fejlődhessen és létezhessen a planetáris egészen belül: a Bolygó lesz a hazátok, a kertetek, amelyet ennek megfelelően óvni és gondozni fogtok. 13+1.ezen felül pedig mindenki ugyanúgy élhet, mint eddig, csak szabadon és nyitottan; ugyanúgy szerethet és kívánhat meg egy másik embert, ugyanúgy fog vigyázni gyermekeire és hallgat zenét; ugyanúgy fog kirándulni és bringázni, focizni, enni, aludni; görög filozófusokat és kortárs írókat olvasni bármilyen nyelven, bármilyen kulturális kötődéssel; ugyanúgy gyakorolhatja vallását – a mostani hatalmi és materializált ideológia helyett természetesen kulturális, filozófiai és lelki megközelítésben –, csak mindezt méltósággal, esélyegyenlőségben és létbiztonságban, hiszen szabadon választott munkája, a TFF környezet révén, élete végéig szól, mert hivatása, munkahelye, az élete, nem más, .

mint a Föld nevű bolygó.

A fenti modell általános társadalmi alapséma, egy szemlélet, ami szűkebb kontextusban is működtethető, kisebb közösségekre is érvényesíthető, ugyanakkor használható konkrét projekteknél is, lévén, hogy minden speciális jelenségnek van általános megfelelője. Aki nem hiszi járjon utána.

.

Zárásként ejtek néhány szót a designkommunikációs programról is, melynek keretében a design globális öntudatra ébredését próbáltam technikai szempontból is értelmezhetővé tenni. Az értelmezést, értést, megértést, majd a megmagyarázást filozófiai szempontból, a keletkezés-, a létezés-elmélet síkjára terelve, az idea és az információ párhuzamba helyezésével egyértelműsítettem.

Idea = Design (Tervezés/Alkotás),

Információ = Kommunikáció.

A design és a kommunikáció házasításával egy alternatív, állandót és változót figyelembe vevő társadalmi TFF-katalizátorra bukkantam, amit designkommunikációnak neveztem el. Ehhez jött a definíció, amely - a MSZH által elismert védjegyként - így hangzik: Designkommunikáció = fejlesztésbe (fejlődésbe) integrált kommunikáció. Olyan szemléletről van szó, amely a designt és a jelenlegi életünket meghatározó gazdaságot, valamint a stratégiai kommunikációt próbálja összekapcsolni a hozzá illő státusszal. A kommunikáció ebben a formában nem utólagos sallang, hanem a problémakereséssel, a probléma-megoldással együtt születik és kódolódik a termék, a szolgáltatás vagy éppen eljárás fejlődésébe. A tervezés (design), az alkotás az emberi faj egyik legfontosabb adottsága és egyben kötelessége, figyelembe véve a társadalmi állandók és változók kölcsönhatását. Az alkotói / tervezői képesség fajunk létezésének kezdete óta determinálja a túlélés-fennmaradás-fejlődés hármasát.

Tehát a tervezés, az alkotás = felelősség + lehetőség.”

11


PORTFOLIÓ

A DOKTORI VÉDÉSEM (2009) ÓTA...

Offline Publikációk / Szakmai megjelenések / Tagságok 2009, Typo-pass - Kritikai design és konceptuális tipográfia / kiállítás és kiadvány / résztvevő 2009, DISCO / szakregény / kiadta: Co&Co 2010, GOETHEORIE / zsűrítag 2011, Merre megyünk? 130 éves a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem / MOME kiadvány 2012, Magyar Formatervezési Tanács / tanácstag 2012, Design Terminál / tanácsadó testületi tag

Díjak, Sikerek, Elismerések 2009, DLA fokozat 2010, Magyar Terméknagydíj - Gömböc Bélyegfüzet / Co&Co 2010, Designing Obama - Kampány Könyv / Gold Contributor 2011, RedDot Design Award, Winner / CocoDice / Co&Co 2011, Magyar Formatervezési Díj, Termék kategória / CocoDice / Co&Co 2011, Parents Choice Design Award / CocoDice / Co&Co 2012, RedDot Design Award, Winner / DSI / Co&Co 2012, Ferenczy Noémi - díj 2013, Habilitációs cím


3

ENERGY

FLOW

bblue.cc

TEXAS HOLDEM

POKER HUNGARY KFT.

13


PORTFOLIÓ


15


PORTFOLIÓ

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva


ABORKLUB

ALAPBLOG

ANGELO

AXTRA POKER

APPLE iPOD

KLÍMAIRODA

BAMLOOR FLOOR

BALATON BÚTOR

BKV

BUMERANG MÉDIA

BRAUN PRIZE

BRAUN / SLICK

BURGENLAND

CADBURY

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

CAFE 5

CHECKING - SYSTEM

CENTRÁL SZÍNHÁZ

CÉLCSOPORTMÉDIA

CHOKYBANK / MOME

COCODICE

COCORDE ALAPKEZELŐ

CSIPET / MOME

DATAMAGIC

CONFIDENT

CREAFORM

CYRANO & CO.

DESIGNTREND

DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

17


PORTFOLIÓ

D.O.SZ.

DSI

DSI 2012

DUNA TV / HEIM

ELECTROLUX / MOME / IKON

ELECTROLUX / MOME / WITCH

A POLGÁRMESTER

ENERGIAINFÓ

EPICA AWARD

ÉLETMINŐSÉG ALAPÍTVÁNY

FEKETEGREYALB

FISKARS / MOME

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

FOKOS / GUSTO

GAZ DE FRANCE / MOME

FOODEXPRESS

FOT GROUP

GEORG

GÖMBÖC

HAENET

GIAFORM

GOMBOS EDINA

GRAND CAFÉ OKTOGON

HAENET C1 INH

HAENET PATIENT DÍJ

HCD

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

HARE

HEIM ART


HEIM PÁL KÓRHÁZ

HOLD ALAPKEZELŐ

HVS 360

INDESIT

IQSYS

HOSE OF PEARLS

JUVENTUS RÁDIÓ / HEIM

HUNGAROFEST

KARSAI

KEEWAY

KARTON DESIGN

KORMÁNYABLAK

KRASZNAI ZOLTÁN

KLÍMAIRODA

LENYO

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

LIVIA AIR CLEANER

LUDWIG MÚZEUM

MAGYAR TURIZMUS ZRT

MAGISTRAL

MANNA GROUP

MATCH

MERCEDES / MOME

MEDINOSE

MERCEDES / MOME

MFT

MIE / MOME

MOBILENGINE

METACOM / METAPAY

MIELE / MOME

MOL

MOME

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

19


PORTFOLIÓ

MONEY STAR

MUSIC TV / HEIM

NAGY ÉS TRÓCSÁNYI

NEWSCYL / MOME

NEM TÉTEL

NOBILIS PÁLINKA

NORDTEK

ONLINET

OM / HEIM

ONO / MOME

OPTIMAL OPTIC

OVSZ / MOME

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

PALANTÍR

PENTAVOX / FETAPHON / MOME

PHILIP MORRIS

PROTOTYPE

PUBLIC SECTOR CONSULTING

REGIONEWS.HU

RHINOLIGHT / MOME

SANOMA

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

QHIPA

RATI INNOVATION

REVCO


SCHERING-PLOUGH

SCOOLERS

SWEDENPRINT

SEAT KAMPÁNY / MOME

SZARVASI

TOOLFORM

TEAPOINT

TRAUBI

TTTECH

POPDARÁLÓ / TV 2

UNILEVER SIGNAL / BABA

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

UNILEVER

VERTUGO

UNIVER

VIVA TV / HEIM

DALBELLO / MOME

VOLÁNBUSZ / MOME

YOUR YOGINI

ZEPTER / MOME

Z+TV / HEIM

ZOONE

Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

21


PORTFOLIÓ

2009-TŐL

3

(TÖBBSZÖRÖSEN) DÍJAZOTT MEGVALÓSULT TERMÉKÜNK

A TÖBBI MUNKÁNK A WWW.COANDCO.CC HONLAPON MEGTALÁLHATÓ

... ELŐTTE

3

VÉLEMÉNY A DISCO-RÓL

ALMÁSI MIKLÓS

/ MTA rendes tagja / kétszeres József Attila és Széchenyi díjas esztéta, filozófus, kritikus /

köszi megjött, szuper, - ilyet még senki se csinált, az tutkó. és akkor a mondat: döbbenet és kíváncsiság. Kiállítás (a könyvé) lebilincs értetlenség, aztán értés, (lassan) aztán együttmozgás a szöveg és hipertext rezgésével (nem sokáig) - kezdem előről (az olvasást) az a döbbenetes, hogy az őrületen túl, teljesen természetes. Meg hogy kollektíve kezdődik, sokan írhatják. Unikális kis könyvecs, vinném magammal egy szigetre (vagy sittre) ellenék vele egy darabig. Avantgarde a dolog, az 7szencség, de nagyon frankó. (Nem fényezlek tovább) alma

KOPEK GÁBOR

/ MOME / fotográfus / egyetemi tanár /

Kedves Attila, ismét átnéztem a könyvet alaposan és kritikusan. Örülök az értékeinek, - kezdem igazán élvezni -, mert eredeti szándékom a Veled való közös munkában láthatóvá vált. A tartalmi és vizuális változások előnyére válnak a könyvnek és elégedett vagyok azzal is, hogy következetesen használod a „jelzéseket”. A legfontosabbnak azt tartom, hogy nem „fáradt” el a munka és aktualizáltsága ellenére is friss és elgondolkodtató. Érdemes volt egy kicsit kínlódnunk. Üdvözöl, Kopek Gábor

TURÁNYI GÁBOR

/ MOME / építész / egyetemi tanár /

Kijelentem, hogy a Disco című könyv: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Őszinte. Őszinte. Bátor. Eklektikus. Jó, hogy az. Gátlástalan. Irigylésre méltóan az. Nem akar föltalálni semmit, mégis talál valamit. Szép. Irodalmi. Szép. Jó a fogása.

Nyilatkozat: Fenti szakvélemény éles meglátásait és elemző kritikai észrevételeit a Disco szerzője felhasználhatja idézetként más fórumokon. Turányi


. .

ÍRTA ÉS TERVEZTE: COSOVAN ATTILA VERSEK: POSTULATE TÉMAVEZETŐ: KOPEK GÁBOR egyetemi tanár

.

KIADJA A CO&CO COMMUNICATION

.

(az online verzió letölthető a www.coandco.cc honlapról)

NYOMTATTA A KESKENYNYOMDA, 100% RECYCLED. CYCLUS PRINT PAPÍR FELHASZNÁLÁSÁVAL

BUDAPEST, 2009

(OFFLINE) ISBN 978-963-06-7646-5 . (ON LI NE) ISBN 978-963-06-7647-2

+ A WIKI VILÁGNAK

ejtsd: dizájnkommunikáció

DI SCO ÉS CAS H TER V EZ Ő, ALKOTÓ - EMBER A VILÁG B AN DESI G NKOM MUN IKÁC I Ó TÚLÉL É S FENNMA RA DÁ S FEJLŐ D É S - A TFF M ODE LL ÉLET A PÉN Z UTÁN

COSOVAN ATT LA I

KÉSZÜLT A MOME DOKTORI ISKOLÁJA KÉPZÉSI KERETEI KÖZÖTT

KÖSZÖNET A CO&CO MINDEN TAGJÁNAK, A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEMNEK, ÉS AZOKNAK AKIK SZÖVEGEIKKEL MEGTISZTELTEK ENGEM

DISCO

23


PORTFOLIÓ


2010, Magyar Terméknagydíj - Gömböc Bélyegfüzet / Co&Co

25


PORTFOLIÓ


2011, RedDot Design Award, Winner / CocoDice / Co&Co 2011, Magyar Formatervezési Díj, Termék kategória / CocoDice / Co&Co 2011, Parents Choice Design Award / CocoDice / Co&Co

27


PORTFOLIÓ


2012, RedDot Design Award, Winner / DSI / Co&Co

29


PROGRAM / TARTALMI HÁTTÉR

további kiegészítő információk a DISCO című könyvemben megtalálható.

ALAP TÉZIS:

.

Designkommunikáció = fejlesztésbe (fejlődésbe) integrált kommunikáció.* *Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő - 113. évfolyam 12. szám I. kötet, 2008.12.15. Lajstromszám: 196961

A designkommunikáció nem csupán funkció és forma, hanem tartalom, üzenet, stílus és kultúra is egyben. Ez egy szemlélet, amely a designt és az életünket meghatározó gazdaságot, valamint a stratégiai kommunikációt próbálja összekötni a hozzá illő státusszal együtt. A kommunikáció ebben a formában nem egy utólagos sallang, hanem a problémakereséssel, problémamegoldással együtt születik és kódolódik a termék, szolgáltatás vagy éppen eljárás fejlődésébe. A tervezés, az alkotás az emberi faj egyik legfontosabb adottsága és egyben kötelessége, figyelembe véve a társadalmi állandók és változók kölcsönhatását. Az alkotói/tervezői képességünk, fajunk létezése óta determinálja a Túlélés – Fennmaradás – Fejlődés hármasát.

.

Konklúzió: Az állandó és változó együtthatója az alkotás.

.

Ebből fakadóan a design, a kommunikáció és ezek üzleti megfelelője a design management nem más, mint egy differenciáltan integrált, azaz egy komplex alkotói/tervezői gondolkodás eredménye. HÉTKÖZNAPI(BB) NYELVEN: Minden egyes tárgy, termék, szolgáltatás, eljárás (alkotás), önmagában

. infor-

máció tartalommal bír, de a problémafelvetés és aztán a tervezés első pillanataiban még nem kommunikál, mert rendszerint azt gondoljuk, hogy a kommunikálás pillanata majd a végén jön el. Pedig nem biztos, hogy így van jól! A probléma felvetés pillanatában történő kódolt-kommunikáció a végső tárgy szempontjából létfontosságú. Képzeljünk el egy viccet, vagy egy jó viccmesélőt. Ugye nagyjából mindenki azt a viccmesélőt szereti, akinél már a poén felvezetésénél is lehet kacagni… Egy jó tárgy, termék, szolgáltatás, eljárás (alkotás) ezt a fajta kommunikációs evolúciót képes magán hordozni. Erre mindenki azt mondhatja, de hát eddig is így terveztünk, így tettünk! De valójában tényleg így van? Nézzünk körül és gondolkodjunk el rajta…

.

1. TÉMA:

.

A designkommunikáció episztemológiája. Gondolkodás a fogalom létjogosultságáról, az elmélet és a gyakorlat mellérendeltségéről, a verbalitás és a valóság viszonyáról.

.

HÉTKÖZNAPI(BB) NYELVEN: Hogyan lehetséges az, hogy ezt a szakmai szempontból teljesen hétköznapi szót, a designkommunikációt (2001) előttem nem használta senki? Legalább is erre utaló adatot én nem találtam. (Nyilván itt nem arra gondolok, hogy ezt a két szót vajon már leírták előttem vagy sem, hanem tartalmi összefüggéseire.) Hogyan lehetséges az, hogy ha „mindenki így tervez” ez a szemlélet szakmailag eddig nem lett feldolgozva? Hogyan lehetséges olyan stratégia, ahol az információ és a kommunikáció fogalmai egybeesnek (a kommunikáció nem az információ értelmezése, hanem annak közlése)…

.

2. TÉMA:

.

A designkommunikáció a differenciált és integrált tervezői - azaz a komplex tervezői - gondolkodás eredménye. Egy új tartomány megfogalmazása, amely az alkotói magatartást teszi általános szemléleté. HÉTKÖZNAPI(BB) NYELVEN: Hogyan lehetséges az, hogy miközben integrációról, integrált tervezésről beszélünk a differenciált emberi magatartásforma háttérbe szorul? Miért van szükségünk vagy/vagy-okra, hogy ha lehetne is/is-ekről is beszélni? Az átlag (nem intellektuális szempontból átlagos) ember számára a design nem egy általános emberi manifesztáció. A design egy szakma, egy hivatás, egy szekció – pedig valójában több, lehetne több is, ha a design mint információ góc egybeesne annak kommunikációjával…

.


3. TÉMA:

.

A designkommunikáció, mint tervezői és kommunikációs stratégia valamint piactársadalmi integrációja .

az állandók és változók figyelembe vételével.

HÉTKÖZNAPI(BB) NYELVEN: Az emberi faj kulturális és civilizációs evolúcióját tekintve melyek azok a – gyűjtőnéven fogalmazva – tevékenységek, foglalkozások, amelyek kiállták az állandóság próbáját? Megállapítható, hogy minden olyan tevékenység, ami technológia-függő, az a változók martalékává vált. ígérkező telefonközpontos kisasszonyok vagy éppen a DTP operátorok sorsa). A

(pl. a szép karriernek

designkommunikáció a technológia független

állandókat keresi, miközben használja a technológiai változókat. A design és annak kommunikációja nem (csak) a sorozat gyártható termékekről szól. Egyébként a szakma évtizedekig ezt sulykolta (sulykolja), és tulajdonképpen a sorozatgyárthatósággal határozta meg identitását – magyarul, a technológiára épített)… design - innováció - kommunikáció / design - módszer - kommunikáció / design - identitás - kommunikáció / design - media - kommunikáció / design - stratégia - kommunikáció / design - márka - kommunikáció / design - termék - kommunikáció / design - rendszer - kommunikáció /

.

design - művészet - kommunikáció / design - tervezés - kommunikáció / design - marketing - kommunikáció / design - tér - kommunikáció / design - tárgy - kommunikáció / design - kép - kommunikáció / design - tudás - kommunikáció / design - minimum - kommunikáció / design - maximum - kommunikáció / design - differerenciált- kommunikáció / design - integrált- kommunikáció / design - komplex- kommunikáció / design - vezetés - kommunikáció / design - túlélés - kommunikáció / design - fennmaradás - kommunikáció / design - fejlődés - kommunikáció... 2012.10.27. COSOVAN ATTILA

A DESIGNKOMMUNIKÁCIÓ a kreatív, alkotó, tervező szemléletű vezetői látásmód kialakulásában fontos szerepet tölthet be... . A kommunikáció korunk fontos jellemzője. A márkakommunikáció, a reklámkommunikáció és a marketingkommunikáció a fogyasztói társadalom katalizátorai. Ugyanakkor a termék túlkínálat, a féktelen versengés a piacon működő multinacionális és a kisebb autonóm cégek között, valamint a termék- és márkadömping mindent elsöprő folyama, közvetve ugyan, . de a fogyasztó szigorúbb és kíméletlenebb minősítő értékeléséhez vezet. A márka a Szeretetmárka (Lovemarks / Dreammarks - Kevin Roberts) önmagában már kevés ahhoz, hogy meggyőze a vásárlót. Szükség van az Igaz(i)márkára (Truemarks - Cosovan Attila). Az Igaz(i)márka nem más, mint a kezdetektől kódolt designkommunikáció és termék-kommunikáció. A hiteles designkommunikáció nem csupán funkció és forma, hanem tartalom, üzenet, stílus, és kultúra is egyben. A designkommunikáció önmagába foglalja a problémát és annak megoldását is. A designkommunikáció integráló szemlélet és szoros kapcsolatban áll az emberi faj alapvető értékeivel ugyanakkor független bármilyen gazdasági mechanizmustól. . A designkommunikáció korunk tisztességesebb és hitelesebb márkakommunikációjához fog vezetni, és egyben a piaci verseny presztízsét fogja emelni, úgy hogy a fogyasztó meggyőzése nem lesz egyenlő a fogyasztó félrevezetésével. A designkommunikáció a tárgy (termék) életképességét és egyben a márka életben maradását képes garantálni. . A tanszékünk évek óta ebben a szellemiségben dolgozik anélkül, hogy ez konkrétan megfogalmazódott volna. A hallgatók egy része ennek a szellemiségnek tudatos követői lettek, aminek létjogosultságát számtalan hazai és nemzetközi elismerés igazolja. A designkommunikáció program, egy átfogó, integráló szemléletet képvisel, ami megkönnyítheti a problémakeresés, problémafelvetés, és tervezés egységes kezelését, figyelembe véve a mindenkori megrendelő (ember), gyártó (ember), . forgalmazó (ember), fogyasztó (ember) és tervező/alkotó (ember) közös igényeit. 2007.05.04. COSOVAN ATTILA

31


A designkommunikáció, mint tervezői és vezetői

szemlélet-stratégia


DESIGNKOMMUNIKÁCIÓ = FEJLESZTÉSBE (FEJLŐDÉSBE) INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő - 113. évfolyam 12. szám I. kötet, 2008.12.15. Lajstromszám:196961

vezető tervező / tervező vezető Program: designkommunikációs szemléletű vezető képzés Programvezető: Cosovan Attila Téma: DISCO – Co&Co – MOME oktatás / koncepció vázlat (1 oldal)

A designkommunikáció, mint tervezői, kommunikációs és vezetői stratégia, valamint piactársadalmi integrációja az állandó(k) és változók figyelembe vételével.

.

A vállalatok versenyképessége és társadalmi integrációja szempontjából a vezetési-szervezési prioritások és az optimális arányok megtalálása a termék-, szolgáltatás-, eljárásfejlesztések aktív alakításánál kulcskérdés lehet. A MOME-en (most) elsősorban 1 éves posztgraduális képzésben gondolkodom.

( Megjegyzés: A DISCO szemléletet az Osztatlan /

BA / MA / MUKUME képzésekben több mint 10 éve tanítom; Szakos tervezés, Infokommunikáció, Kommunikáció design és Designkommunikáció tantárgyak keretein belül).

Tudom, hogy tele van a világ designmenedzser képzésekkel, azt is látom, hogy a design lobbi egyre erőteljesebb, viszont azt is tudom, hogy a design lobbit tervezők (vagy legalábbis tervezői affinitással rendelkező emberek végzik). De ugye mindannyian tudjuk, hogy a probléma azért olyan nagy (szinte megoldhatatlannak tűnő), mert akiknél lobbizunk, azok nem designerek, nem tervezők és valószínűleg nem is rendelkeznek tervezői affinitással, érzé.

kenységgel (néhány kivételtől eltekintve).

Tehát a megoldás a következő: a tervezőket/alkotókat (vagy az ilyen készségekkel bíró) embereket kell alkalmassá tenni a VEZETÉSRE (általános értelemben vett vezetésre). A tervező nem csak egy design cég vezetésére lehet(ne) alkalmas, hanem bármilyen cég, intézmény, szervezet vezetésére (lásd Steve Jobs és az Apple történetét). Miért gondoljuk azt, hogy pl. egy közgazdász vagy egy jogász alkalmasabb a vezetésre? Egyszerű a válasz.

.

Azért mert - mondjuk - a közgazdászképzés predesztináltan egyben vezető képzés is. Ez egy civilizációs mém, amit elfogadtunk, pedig itt-ott már alapvető rendellenességekkel küszködik - de a svung még viszi ezt a kódot tovább. Én úgy gondolom megfelelő vízióval, programmal és tutorokkal képesek vagyunk a majdani társadalom vezetőit .

tervezőcentrikus emberekre cserélni.

A designkommunikációs vezető képzés egy szak-független nyitott program ahova betérhetnek közgazdászok, jogászok, orvosok, mérnökök, bölcsészek stb. – és persze designerek is. Mindazok, akik érzik, látják, tudják, hogy a tervezői/alkotói képesség vezetői lehetőséggel s egyben vezetői felelősséggel jár.

.

(A tervezett, mesterséges környezetünk (anyag és anyagtalan kreációink) emberi mivoltunk alapvetései. Ehhez fűződő viszonyunk determinálja a túlélésünket, a fennmaradásunkat vagy éppen a fejlődésünket. Ez a viszony nem más, mint a kozmosz megértésére indított párbeszédhez szükséges nyelv alaphangjai.)

.

A képzésről röviden:

.

Intenzív blokkosított 1-3 napos kurzusok (így könnyebb a különböző oktatók ütemezése és az egyes témák .

differenciált és integrált szintű fókuszáltatása)

Oktatási területek: kulturális/civilizációs - elméleti/gyakorlati; filozófia, szociológia, pszichológia, antropológia, ökológia, ökonómia, pedagógia, ergonómia, stb: a vezető-tervező és tervező-vezető kontextusában.

.

A felsorolt oktatási területeket képviselő mentorok/tutorok/oktatók - együtműködő - támogatásával konkrét vállalati termékfejlesztéssel kapcsolatos integrált vezetési feladatokat kívánunk megoldani. Ezáltal a résztvevők jártasságot és készséget szerezhetnek a teljes termékút szimultán, mély együttműködésben és párhuzamos fejlesztésben történő designkommunikációs szemléletű menedzselésében. Az ismereteknek a művészet, a design által kezdeményezett sokféle párosításával, rendszerezésével lehetőségeit a digitális kor gazdaságában, társadalmában.

kívánjuk tágítani a kreatív értékteremtés vezetési .

Megjegyzés: ilyen háttérprofillal rendelkező képzés - kutatásaim alapján - még nincs a világon.

2013.05.21. COSOVAN ATTILA 33


HABILITÁCIÓS OKLEVÉL


FERENCZY DÍJ

35


DLA OKLEVÉL


ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY, EGYETEMI OKLEVÉL

37


ROMÁN ÉRETTSÉGI BIZONYÍTVÁNY (FELSŐFOKÚ KOMPLEX NYELVVIZSGÁT KIVÁLTÓ OKIRAT)


39


VEZETŐI, VEZETŐ OKTATÓI INTELMEIM - MAGAMNAK

(MÉG MIELŐTT AZ LEHETNÉK,

S HOGY EGYSZER EMLÉKEZHESSEK / EMLÉKEZTETHESSENEK RÁ):

1.

A teljes vezető oktatói pályafutásom alatt kötelességem tervezőként dolgozni és eredményeket felmutatni. (mint ahogy minden tervező kollégámnak)

2.

Kötelességem a szakmáról elmélkedni és írni: nyilvánosan elérhető publikációk formájában (évente legalább egyszer / mint ahogy minden kollégámnak)

3.

Kötelességem - a munkatársaim - számára általános, átfogó víziót felvázolnom még mielőtt bármilyen rész-döntés megszülethetne (félévente legalább egyszer)

4.

Kötelességem - a munkatársaimmal - a víziómat megvitatnom, megszavaztatnom és a közös döntésünk alapján az elérhető célok megfogalmazása, megvalósítási tervek készítése, stb.

5.

Javaslattételi jogom van (mint ahogy minden kollégámnak)

6.

Vétó jogom nincs (mint ahogy egyik kollégámnak sem)

7.

Szavazat egyenlőségnél (döntési jogom van)

8.

Új munkatárs felvételére, előléptetésekre javaslattételi jogom van (mint ahogy minden kollégámnak), de döntési jogom nincs, kivéve szavazat egyenlőségnél.

9.

Munkatárs elbocsátására javaslattételi jogom van (mint ahogy minden kollégámnak), de döntési jogom nincs, kivéve szavazat egyenlőségnél.

10.

Az elektronikus körlevél használata kötelező. Négyszemközt csak személyes, egyetemet nem érintő dolgokat lehet megbeszélni, ebből fakadóan döntéseket sem lehet ilyen formában hozni. (természetesen kivételt képeznek a kötetlen beszélgetések)

11.

A fizetésem nyilvános (mások számára - nyilvánvalóan - nem kötelező, de javasolt)

12.

Amennyiben a közösség sikereket ér el bármilyen - egyetemi kontextusban -, úgy az érdem közös.

13.

Amennyiben a közösség kudarcot vall bármilyen - egyetemi kontextusban -, úgy annak személyes felelőse vagyok.

13+1.

... a nyitottság az emberi szabadság záloga, a szabadság pedig az együttműködés alapja. Így a személyes tervezői/alkotói identitásunk ugyanolyan fontos mint a közösség (az egyetem) identitása, hiszen hosszútávon csak a differenciált és integrált teljesítmény együttesen hozhatja meg a komplex eredményesség lehetőségét.


DESIGNKOMMUNIKÁCIÓ = FEJLESZTÉSBE (FEJLŐDÉSBE) INTEGRÁLT KOMMUNIKÁCIÓ

a szemlélet megfogalmazásához szükséges alapfelvetések a megismerés függvényében:

anyag - anyagtalan

viszonya

túlélés - fennmaradás - fejlődés állandó - változó(k)

viszonya

viszonya

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő - 113. évfolyam 12. szám I. kötet, 2008.12.15. Lajstromszám:196961

41


COSOVAN ATTILA / MOME / DOCENSI PÁLYÁZAT /2013

Ca mome docensi palyazat 20130611 20150225  

Művészeti tanulmányait a bukaresti Román-Amerikai Egyetem Design karán kezdte 1992-ben. két évvel később az ELTE Esztétika tanszékén folytat...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you