Sebestyén Mihály – Diamantstein György EGY ELSÜLLYEDT VILÁG ÉBRESZTÉSE A marosvásárhelyi orthodox izraelita hitközség élete 1932-1935 között Közleményünk afféle első kapavágásnak számít egy a feledés által szinte a járhatatlanságig elbokrosodott földön. Hasonlatos azokhoz az elhagyott sírkertekhez, amelyek váratlanul bukkanak fel a semmiből az erdélyi városok szélén, hiszen nincs aki odalátogasson, gondozza a holtak sírját, fönnmaradt sírjeleit. Ez a közösség eltűnt, tagjait megölték, a túlélők és leszármazottaik szétszóródtak, az elődök-ősök emléke lassan de biztosan halványodik. Hacsak nem akad valaki, aki veszi a fáradtságot és felkutatja a sok éve porosodó hiközségi jegyzőkönyveket, iratokat, miként azt dolgozat társszerzőinek egyike, Diamantstein György marosvásárhelyi-gernyeszegi tanár tette, teszi. A címben említett jegyzőkönyvek felfedezése és átböngészése kizárólagos érdeme, miként a vásárhelyi izraelita temetők síköveinek összeírása is. Az utóbbi években megélénkültek az erdélyi zsidóság múltjával foglalkozó kutatások1, köszönhetően többek között a Kolozsváron működő Carmilly-Weinberger egykori kolozsvári neológ rabbi alapította egyetemi intézetnek, melynek vezetője L. Gyémánt dokumentumokat és monografikus szándékkal íródott tanulmányokat publikált az erdélyi 18-19. századról. Ugyancsak fontos, témánk szempontjából kiváló kézikönyvnek bizonyult Gidó Attila nem régen kiadott tanulmánya és forrásgyűjteménye, az Úton.2 E szerzők egyike (Sebestyén Mihály) szintén részt vett egy a romániai zsidóság múltját feltáró forráskiadvány szerkesztésében, melyhez annak idején (a nyolcvanas években) sok hasznos tanácsot, segítséget kapott Szabó Miklós doktortól, az akadémiai kutatóintézet munkatárásától. (Nem is szólva a sok éves olvasó-könyvtáros kapcsolatról, mely Szabó Miklóssal összekapcsolt a Teleki Könyvtárban, ahol alkalmam volt lépésről lépésre követni kutatásait, munkáját. Sokat tanultunk tőle a zárt közösségek történeti megközelítése kapcsán, hiszen Szabó Miklós a falumonográfiák, a parasztságtörténet kiváló szakembere, s a közleményünk tárgyát, a zsidó ortodox közösséget úgy is felfoghatjuk, mint egy zárt csoportot, melyre kb. azonos szempontok érvényesek a kutatás során.) Másfelől megbízatásat kaptunk, hogy írjuk meg ennek az elmúlás szélén álló közösségnek a történetét, azt az alig kétszáz évet, amit itt töltöttek Erdély közepén románok és magyarok, székelyek és szászok között, az erdélyi társadalom részeként. Amennyiben még szükséges, röviden tisztázni kell az ortodoxia fogalmát a zsidók vonatkozásában, mely azt a vallási irányzatot képezi, amely a rituális hagyományokhoz, előirásokhoz ragaszkodik, élesen megkülönböztetve magát e tekintetben a neológ és status quo ante irányzatoktól, melyek követőit szokás volt ún. nyugati szertartású hitközségeknek is nevezni. A marosvásárhelyi hitközség, 1
Vö. Moshe Carmilly-Weinberger: A zsidóság története Erdélyben (1623-1944). Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995. (Hungaria Judaica 9.) 2 Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940). A bevezető tanulmányt írta és a dokumentumokat közreadja Gidó Attila. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2009.
1