Bernstein kiállítás tablói 2018 február

Leonard Bernstein és „A megválaszolatlan kérdés”

Fotók: 4. Leonard Bernstein Composing, Courtesy of the Leonard Bernstein Office 6. Photo by Allan Warren, 1973 8. Photo by William Gottlieb 10. Photo by Paul de Hueck, Courtesy of the Leonard Bernstein Office 11. Leonard Bernstein by Paul de Hueck, Courtesy of the Leonard Bernstein Office 14. Photo by Marion S. Trikosko, 1971, courtesy of the Library of Congress

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

Élete Leonard Bernstein a Massachusetts állambeli Lawrence-ben született 1918ban. Az Ukrajnából bevándorolt zsidó családban nem volt hagyománya a muzsikálásnak; Bernstein egy véletlen folytán került kapcsolatba a zenével, amikor nagynénje – kényszerűségből – náluk helyezte el a pianínóját. A hangszer felkeltette a tízéves gyerek érdeklődését, s zongoratanulmányokba fogott. 1939-ben a Harvard Egyetemen szerzett diplomát, ahol főként zenei és filozófiai tárgyakat hallgatott. Ezután a philadelphiai Curtis Intézetben, illetve a Bostoni Szimfonikusok tanglewoodi nyári akadémiáján képezte tovább magát mások mellett Reiner Frigyes és Serge Koussevitzky irányításával.

1943-ban a New York-i Filharmonikusok másodkarmesterének nevezték ki, s egy bravúros beugrásnak köszönhetően még ez év végén keresett dirigenssé vált. 1945-től 1947-ig New York Város Szimfonikus Zenekarát vezette.

1951-ben házasságot kötött Felicia Montealegre színésznővel, akitől három gyermeke született. Politikai és szociális nézetei, valamint homoszexuális kapcsolatai miatt a mccarthyzmus éveiben az FBI 800 oldalnyi aktát gyűjtött róla; egy időre az útlevelét is bevonták.

1957-ben a West Side Storyval zeneszerzőként is elindult a világhír útján, bár ennek sikerét egyetlen későbbi művével sem tudta megközelíteni. 1958-ban kinevezték a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatójává. Az e pozícióban töltött 11 év során Bernstein megújította az együttes működését, repertoárját és a közönséggel való kapcsolatát is.

A következő évtizedeket változó arányban töltötte ki a vezénylés, a zeneszerzés, a tanítás és az ismeretterjesztői munka. Mint kortársa és kollégája, Rózsa Miklós írta róla: „Leonard valóban leonardói, reneszánsz jelenség: (…)

Szimfonikus és operadirigens, zongoraművész és jazzmuzsikus, remek előadó, tanár és író, szimfonikus zene­szerző és a haladó amerikai musical stílusában Gershwin egyenes utóda. Nincsen olyan ága a zenének, amit ki ne próbált volna, és mindegyikben mester.”

1990-ben New York-i otthonában érte a halál.

A „The Leonard Bernstein Office, Inc.” engedélyével

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

Bernstein, a zeneszerző Leonard Bernsteintől kevés dolog állt távolabb az elitizmusnál.

Magyarázataiban gyakran a szórakoztató zene slágerein át vezette közönségét klasszikus zenei felismerésekhez, s ő maga is mindenféle zenét hallgatott a jazztől kezdve Elvisen át a Beatles-ön és a Rolling Stones-on keresztül a latinamerikai és afrikai zenékig. Jimi Hendrixet kifejezetten csodálta. Ez a sokféle impulzus – Britten, Sosztakovics, Gershwin és Copland műveinek nyilvánvaló hatása mellett – zeneszerzői nyelvén is nyomot hagyott.

Egy kollégája szerint Bernstein teremtette meg a városi Amerika ikonikus, New York-i akcentusban beszélő hangját. Első két musicalje címében hordja ennek bizonyítékát (On the Town, 1944; Wonderful Town, 1953), s az 1957-ben bemutatott West Side Story szerelmeseinek is a New York-i Upper West Side-on teljesedik be tragikus sorsa. A zenés színház körébe tartozó művek lajstromán még három balett, két opera (Trouble in Tahiti, 1952; A Quiet Place, 1983), egy operett (Candide, 1956) és egy további, balsikerű musical is (1600 Pennsylvania Avenue, 1976) szerepel, maga Bernstein azonban legformabontóbb színpadi alkotását, az ellentmondásos fogadtatású Misét (1971) tartotta élete főművének.

Több szimfonikus zenekari, illetve oratorikus darabjában identitásának egy másik meghatározó összetevője, zsidó származása kerül előtérbe. Ennek jegyében fogant az 1. „Jeremiah” (1942) és a 3. „Kaddish” (1963) szimfónia éppúgy, mint a Chichester Psalms (1965) című kompozíció vagy utolsó műveinek egyike, a Concerto for Orchestra (1989) is. Ilyenformán a zeneszerző Bernsteinre is igaznak tűnnek Marin Alsop karmester vele kapcsolatban megfogalmazott gondolatai: „Az egyik legnagyobb ajándék, amelyet Bernstein megosztott velem, az a történet jelentősége volt; az, hogy minden műnek van egy benső »sztorija«, és hogy minden zeneszerző azzal tölti az életét, hogy megpróbálja megfogalmazni a saját személyes történetét és válaszát azokra az egzisztenciális kérdésekre, amelyek foglalkoztatják.”

A „The Leonard Bernstein Office, Inc.” engedélyével

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„A nagy művész titokzatossága abban rejlik, hogy – ismeretlen okból – annak szenteli energiáját és egész életét, hogy megfelelő sorrendben hangjegyeket írjon le… és azzal az érzéssel hagy itt minket, hogy valami rendben van a világban.”

„Mit jelent a zene? A legtömörebben azt mondanám: a zenének megvan a maga lényeges jelentése, amit ne tévesszünk össze semmiféle meghatározó érzéssel vagy hangulattal, még kevésbé bármiféle festői benyomással vagy tör­ ténettel. Ezek a lényeges zenei jelentések meta­ forák folyamatos áramlásából fakadnak, amelyek mind költői transzformációk különböző formái.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

Bernstein, a karmester „Amikor a hangverseny véget ért, a terem felüvöltött, mint valami óriási állat (…). Bizonyosan ez volt a leghangosabb emberi hang, amelyet valaha hallottam” – tudósított egy jelenlévő arról a hangversenyről, amely Leonard Bernstein dirigensi karrierjének kezdetét jelentette. A 25 éves fiatalember, aki akkor a New York-i Filharmonikusok másod­karmestereként dolgozott, a váratlanul megbetegedett Bruno Walter helyett állt pódiumra 1943. november 14-én. A diadalmas sikerű koncertet Amerika-szerte közvetítette a rádió, s a másnapi New York Times már vezércikkben magasztalta Bernstein magabiztos teljesítményét. Ő törte meg az európai dirigensek tengerentúli hegemóniáját: amikor 1958-ban kinevezték a New York-i Filharmonikusok vezetőjévé, személyében első ízben került „bennszülött” karmester egy nagy amerikai zenekar élére. Emellett pedig ő volt az első amerikai születésű dirigens, aki nemzetközi hírnévre tett szert.

Karmesterként négy évtizeden át járta a világot. Budapesten 1948-ban de­bütált, s itteni sikeréhez is a rádió segítette hozzá: a koncert­közvetítésnek hála az első félidő gyenge félháza a szünetben óriási tömeggé duzzadt, s a Székesfővárosi Zenekart irányító Bernsteint a hang­verseny végén tombolva ünnepelte a magyar közönség. A legek sorát a milánói Scalában folytatta 1953-ban: ő volt az első amerikai karmester, aki az opera itáliai szentélyében pulpitusra állt.

Gyakran volt vendége a Bostoni Szimfonikus és a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekarnak, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának, az Izraeli Filhar­mo­ nikusoknak, a Concertgebouw Zenekarának és a Bécsi Filharmonikusoknak.

Elsősorban Haydn-, Beethoven-, Brahms-, Schumann-, Sibelius- és Mahlertolmácsolásai emlékezetesek, de nagy hangsúlyt fektetett a kortárs amerikai zeneszerzők, elsősorban Aaron Copland műveinek népszerűsítésére is. A Bernstein által vezényelt együttesek játékát mintegy 400 felvétel, telejegyzetelt partitúráit pedig a New York-i Filharmonikusok Leon Levy Digitális Archívuma őrzi.

A „The Leonard Bernstein Office, Inc.” engedélyével

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Ha nem válsz Brahmsszá, Csajkovszkijjá vagy Stravinksyvá, amikor a műveiket vezénylem, abból nem lesz jó előadás.”

„Pontosan a »játék« a zene valódi anyaga és tevékenysége; játsszuk hangszerünkön a zenét, ahogyan a zeneszerző is játszik a hangokkal, miközben kitalálja. Hangzás­ képekkel zsonglőrködik, dinamikával játszik, keresztül-kasul csúszkál, ugrál, bukfencezik ritmusokon és színeken – röviden: elmerül abban, amit Stravinsky »Le jeu de notes«nak mondott. Hangok játéka: meg­hökkentő elképzelés arról, mi a zene.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

Bernstein, a humanista „Intenzívebben, szebben és odaadóbban fogunk zenélni, mint eddig bármikor – ez lesz a válaszunk az erőszakra” – jelentette ki Leonard Bernstein nem sokkal az általa oly nagyra tartott J. F. Kennedy elnök 1963-ban történt meggyilkolása után. A fenti mondat Bernstein ars poeticájának is tekinthető: egész életében meggyőződéssel vallotta és hirdette, hogy a művészet képes, a művész pedig köteles emberségesebb világot teremteni. Hírnevét felhasználva számtalan módon igyekezett eleget tenni ennek a belső parancsnak.

Az 1960-as években aktív tagja volt a civil polgárjogi mozgalomnak, amely az afroamerikaiakat sújtó diszkrimináció és szegregáció felszámolását tűzte ki célul. Az 1970-es évek elején szintén aktivistaként vállalt részt a vietnámi háborút, az 1980-as években pedig a nukleáris fegyverkezési versenyt ellenző mozgalomban. Emellett minden rendelkezésére álló eszközzel támogatta az AIDS gyógymódjának kutatására irányuló erőfeszítéseket: a ’80-as években az általa kezdeményezett jótékonysági koncertek keretében gyűlt össze az az óriási összeg, amely többek között lehetővé tette az Amerika-szerte működő AIDS-klinikák munkájának hatékony összehangolását. Felesége, Felicia Montealegre hasonló elkötelezettséggel küzdött a társadalmi igazság­ talanságok ellen; halála után Bernstein az ő emlékére hozta létre az emberi jogi aktivisták támogatásával foglalkozó Felicia Montealegre Bernstein Fund at Amnesty International nevű szervezetet.

Bernstein legnagyobb szabású közéleti szerepvállalása annak az 1989 karácso­ nyán megrendezett koncertnek az irányítása volt, amelyet néhány héttel a fal leomlása után Berlinben rendeztek. A világszerte milliók által figyelemmel kísért hangversenyen Beethoven 9. szimfóniáját – az egykori megszállási övezeteknek megfelelően – amerikai, francia, brit, orosz, valamint kelet- és nyugatnémet művészek játszották. Bernstein utasítására a zárótételben minden „Freude” szót „Freiheit”-ra cseréltek – az Örömódából „A szabadság ódája” lett.

A „The Leonard Bernstein Office, Inc.” engedélyével

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Az erőszakra ez lesz a válaszunk: még intenzívebben, még szebben zenélünk, még odaadóbban, mint valaha.”

„Valójában századunk valamennyi igazán nagy műve a kétségbeesés vagy tiltakozás, vagy a mindkettőtől való menekülés jegyében fogant.

A gyötrelem jelét viseli mind.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Századunk a halál százada, és Mahler az ő zenei prófétája.”

Bernstein, a tanár „Talán sokkal inkább tanár vagyok, mint bármi más. Mindaz, amit teszek: kísérlet, hogy gondolataimat a zenéről másokkal közöljem. Ennek az átadásnak mindig szükségét éreztem.” Különleges nyilatkozat ez egy olyan embertől, aki karmesterként vált világ­hírűvé. Leonard Bernstein a 20. század egyik ünnepelt és legtöbbet foglalkoztatott dirigenseként a legnevesebb zenekarokkal lépett fel, rengeteg hangfelvételt készített, és zeneszerzőként is máig népszerű műveket írt. Míg hivatásos muzsikusként a legjobbak közé tartozott, rendel­ kezett egy másik ritka képességgel: rá tudott hangolódni a laikusok hullám­ hosszára is, sőt kiváló kommunikációs érzékének köszönhetően meg is tudta szólítani őket. Nemcsak előadó- és alkotóművész volt tehát, hanem egy személyben közönség is, s eme adottságok különleges együttese tette lehetővé számára, hogy bevezesse hallgatóságát a zeneművek rejtelmeibe, közérthető stílusban, mégis alapos szakmaisággal, akár zongora mellett magyarázva.

Mindaz, amit létrehozott, a zenei ismeretterjesztés terén is etalonnak számít mind a mai napig. Tudás, alázat, közvetlenség, humor – ez sugárzott nemcsak a zenéléséből, hanem a verbális megnyilvánulásaiból is. Feladatának érezte a tanítást, a zenei nevelést. Rögtön abban az évben, 1958-ban, amikor a New York-i Filharmonikusok zeneigazgatója lett, új fejezetet nyitott az 1924-ben indított Hangversenyek Fiataloknak sorozat történetében: televízió közvetítette a Carnegie Hallban éppen hatvan éve rendezett koncertet, amelyen nemcsak beszélt, hanem párbeszédet kezdeményezett a majd háromezer fős közönség soraiban helyet foglaló több száz gyerekkel. Még akkor is házigazdaként vezette a sorozatot, miután lemondott zene­igazgatói tisztségéről, ötvenhárom részen keresztül, egészen 1972-ig. Ez volt az az év, amikor egykori alma matere, a Harvard Egyetem vendég­professzoraként felkérést kapott, tartson hatrészes előadást az egyetem Charles Eliot Nortonról elnevezett sorozatában.

A „The Leonard Bernstein Office, Inc.” engedélyével

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Mind közül a legizgalma­ sabb kétértelműség: hogy amint felnövünk, érettségünk jele halandó voltunk elfogadása; és mégis makacsul tovább keressük a halhatat­lan­ ságot. Hihetjük, hogy minden múlandó, még azt is, hogy mindennek vége; mégis hiszünk a jövőben. Hiszünk.”

„Hinnünk kell az ilyen alkotóerőben. Én mindenesetre hiszek. Ha nem tenném, miért bajlódnék ezekkel az előadásokkal? Semmiképp sem azért, hogy ingyen reklámot csináljak az Apokalipszisnek. Valaminek lennie kell bennünk, bennem, ami arra késztet, hogy akarjam a folytatást; a tanítás hit a folytatásban.

Hogy megosztom Önökkel kritikai érzéseimet a múltról, hogy megpróbálom leírni és megítélni a jelent – alaptermészeténél fogva mindebben a jövőbe vetett szilárd hit rejlik.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Csak a zene közvetíthet egyidejű­ leg két teljesen különböző üzenetet, méghozzá nem is csupán ellen­ pontként, külön-külön felfoghatóan, hanem valóban erősítve egymást.”

„Van azonban a kétértelműségnek egy formája, amelyet csak a zene kínál: a kontrapunktikus szintaxis. Ne riadjanak meg a fennkölt hangzású szakkifejezéstől.

Egyszerűen arra a csodára gondolok, amely lehetővé teszi ugyanazon gondolat két különböző változatának egyidejű befogadását. Ez a csoda az ellenpont, két vagy több dallamvonal, „zenei fonal” összefonása.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Az előadónak tehát meg kell értenie, amit Mozart csinál: hogy megragadja egyetemes szimmetriaérzékünket, játszik vele, erőszakot követ el rajta, kétértelműsíti, éspedig a kihagyás hasonlóképp egyetemes eljárásának alkalmazásával, amely a szimmetria bennünk működő ösztönös erőinek ellenében hat. És ebben rejlik az alkotókészség; ez teszi művészetté.”

A megválaszolatlan kérdés A Massachusetts állambeli Cambridge-ben található, majdnem négyszáz éve alapított Harvard az Egyesült Államok legrégebbi, a világ egyik leggazdagabb egyeteme. Költészet tanszékén 1925-ben indították az intézmény 1908ban elhunyt egykori művészprofesszora, Charles Eliot Norton nevét viselő előadásokat, amelyek keretében minden évben más-más kiemelkedő alkotó, tudós beszélt a tágabban értelmezett költészetről, művészetekről, szabadon.

Bernstein sorozatát 1973 tavaszára tervezték, de kérésére végül őszre halasztották, több okból. Vállalkozása minden addiginál nagyobb volumenűnek és szerteágazóbbnak ígérkezett, de nem hagyta abba a vezénylést sem, illetve dolgozott Dybbuk című balettjén, valamint az 1600 Pennsylvania Avenue című Broadway-musicalen. Végül akkori partnere, Tom Cothran zenetudós, Mary V. Ahern producer és a Harvard professzorai és munkatársai segítségével véglegesítette az előadások forgatókönyvét. Rangos társaságnak lett így tagja, hiszen őelőtte az amerikai zenei színtér olyan nagyságai szerepeltek, mint Igor Stravinsky, Paul Hindemith, Aaron Copland, Carlos Chávez és Rogers Sessions. Mind közül azonban Bernstein sorozata bizonyult a legnépszerűbbnek, amiben fáradhatatlan pedagógus elhivatottsága és a kommunikációs eszközök sokfélesége is szerepet játszhatott. Abban az időben minden ismeretterjesztő munkáját dokumentálni akarta, így a beszédeit még aznap éjjel megismételte egy televízióstúdióban, sőt a sorozatot bakelitlemezeken is rögzítették, valamint könyv formában is megjelentették, magyar nyelven 1979-ben, Révész Dorrit fordításában. „Ezt a hat Norton-előadást kezdettől fogva a fülnek szántam – írja az előszóban –, a látvány segédeszközeivel, filmre rögzített zenekari előadásokkal és a zongora úgyszólván folyamatos illusztrációjával.” Mondandóját több száz zenei példával támasztotta alá, nemcsak zongorán és nemcsak részletekkel, hanem akár teljes művekkel, a Bostoni és a Bécsi Filharmonikusok közreműködésével.

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

A megválaszolatlan kérdés Bernstein a zenét a nyelvvel állította párhuzamba, abból a megfigyelésből kiindulva, hogy különböző korok és stílusok ugyanabból a zenei alapanyagból építkeztek, és a kompozíciók szerkezete, szerveződési módja hasonló elveken nyugszik. Noam Chomsky akkoriban új elmélete, a generatív, azon belül pedig az univerzális grammatika jelentette számára a kiindulási pontot: minden nyelv hasonló, alapjaiban ugyanazok az univerzálék határozzák meg őket, továbbá a nyelv használatának képessége minden ember veleszületett tulajdonsága. „Világméretű, velünk született zenei nyelvtan eszméje kísért” – mondja Bernstein Chomskyval egyetértve, akinek Nyelv és elme című könyvében megjelent elméletére alapozza első három előadását, megkülönböztetve zenei fonológiát, zenei mondattant és zenei jelentéstant, a bécsi klasszicizmus művein levezetve. A negyedik előadás címe A kétértelműség veszélyei és örömei – ebben a zene 19. században lezajlott folyamatait vizsgálja, amelyekben fellazultak a nyelvi szövetet összetartó harmóniai és szerkezeti kötelékek. Ezt vezeti tovább az ötödik (A huszadik századi válság) az atonalitás megszületésének felvázolásával, Schönberg, Berg és Mahler zenéjére fókuszálva. Az utolsó egy John Keats-idézet nyomán A Föld költészete címet viseli, és Stravinsky műveit hozza példának, mint amelyek lehetséges választ adnak Ives kérdésére; és itt ad helyet Bernstein saját krédójának is, tonalitáson, a hang természetén alapuló, az atonalitást és szerializmust elutasító zenei jövőképének.

Sok kritika érte e monumentális vállalkozást – mondván, leegyszerűsítő, a zenetörténeti tendenciák felett ítélkező, a tudományterületek párhuzamba állításában önkényes és kusza –, az azonban biztos, hogy a Harvard-előadások nélkül nem lenne teljes a 20. század egyik legnagyobb muzsikusának portréja, és ami talán még fontosabb: Bernstein ezáltal is tömegeket hozott közelebb a zenéhez.

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

„Minden zene tonális, még akkor is, ha nem az.”

„A tizenkét hangú módszer szabályai, meglehet, nem egyetemesek, sőt önkényesek, ám nem elég önkényesek ahhoz, hogy megsemmisítsék a tizenkét hangban rejlő tonális össze­ függéseket. Igazi atonalitás talán csak mesterségesen jöhet létre, elektronikus eszközökkel, vagy az oktávtávolság valóban önkényes felosztásával, valahogy merőben eltérően a mi kromatikus skálánk tizenkét egyenlő hangközétől – mondjuk tizenhárom egyenlő hangközre, vagy harmincra, vagy háromszázra. (…) Tökéletesen gyökér­telen soha nem lehet a zene mindaddig, amíg egy oktáv tizenkét egyenlő közű hangra oszlik. Nem tizenháromra, tizenkettőre.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

A megválaszolatlan kérdés A megválaszolatlan kérdés – Bernstein az Egyesült Államok első modernista zeneszerzője, Charles Ives 1908-ban írt rövid zenekari darabjának címét adta sorozatának. „Ivest egy merőben elvont kérdés foglalkoztatta; de mindig úgy éreztem, feltett egy másik kérdést is, egy pusztán zenei kérdést, amelyet a huszadik századba lépve minden muzsikusnak fel kellett tennie: »hová tart a zene?« (…) Ennek a hat előadásnak a célja így nem annyira a kérdés megválaszolása, mint inkább megértése, újrafogalmazása. A válasz puszta megsejtéséhez is fel kell tennünk előbb a kérdést: honnan jön a zene? milyen zene? kinek a zenéje?” – fogalmaz Bernstein, arra utalva, hogy az 1960-as években sokan úgy érezték, a komolyzene elágazáshoz érkezett, jövője a tét: vagy a Schönberg és iskolája által kidolgozott atonális vonalon halad tovább, vagy megmarad a tonalitás évszázadok óta ismert ösvényén.

A szakmai kérdés megtárgyalásakor Bernstein komoly kihívással nézett szembe, hiszen – mint a könyv előszavában írja – vegyes összetételű közönség hallgatta, „diákok és nem diákok, a sarki rendőr, a tanszék köztiszteletben álló tagjai, édesanyám, zenészek, akik nemigen törődtek az irodalommal, tudósok, akiket nem érdekelt a költészet, és megfordítva”. Az előadások hosszúra nyúltak, a hatodik több mint három órán keresztül tartott, ráadásul az elsőt – éppen egy Mozart-szimfónia kellős közepén – bombariadó szakította meg, egy órára az utcára kényszerítve a résztvevőket. Bernstein éppen egy harvardi diákéveiben megismert módszer szerint dolgozta fel választott témáját: „Valaminek a »tudásához« a legjobb út egy másik tudományág összefüggésein át vezet. Előadásaim tehát a társtudományoknak ebben a szellemében fogantak; ezért bocsátkozom a zenéről szólva don quixote-i kalandozásokba a költészet, nyelvészet, esztétika, sőt, uram bocsá’, az elemi fizika birodalmában.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója

Hiszem… „Hiszem, hogy bármilyen szeriális, sztochasztikus, vagy másképp intellektu­ alizált légyen is a zene, mindaddig kötészet maradhat, amíg a földben gyökerezik. És hiszem Keatsszel, hogy a föld költészete véget mind­addig nem lel, amíg a telet tavasz követi, és van ember, aki észleli.

Hiszem, hogy ebből a földből olyan zene sarjad, amely forrásai természeténél fogva tonális.

Hiszem, hogy ezek a források olyan zenei fonológiát teremtenek, amely a felhangsorként ismert univerzáléból fejlődik. És hogy létezik egy ugyanilyen egyetemes zenei mondattan, amelynek szabályrendszere és felépítése a szimmetria és ismétlés fogalmain alapul. És hogy metaforikus folyamatok útján sajátos zenei nyelvek jöhetnek létre, amelyeknek felszíni szerkezete észrevehetően eltávolodik alapvető forrásától, amelyek azonban még megdöbbentően kifejezők maradhatnak mindaddig, amíg gyökereik a földbe kapaszkodnak.

Hiszem, hogy legmélyebb érzelmi reakcióink e sajátos nyelvekre velünk született reakciók, de nem zárnak ki további reakciókat, amelyek szabályozhatók és megtanulhatók. És hogy minden ilyen sajátos nyelv valamely másikból születik és kombinálódik mindig új, az ember számára érthető nyelvjárásokká. És hogy végül mindezek a nyelvjárások az egész emberiség számára hozzáférhetően egyetemes beszéddé ötvöződhetnek. És hogy ezeknek a nyelvjárásoknak kifejezésbeli különbségei végső soron az alkotó egyéni hangjának méltóságától és szenvedélyétől függnek. És végül hiszem, hogy miután mindez igaz, Ives Megválaszolatlan kérdése meg­válaszolható. Már nem tudom biztosan, mi is a kérdés, de azt tudom, hogy a válasz: IGEN.”

Maraton 2018

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös produkciója