Bábszínházi világnap 2015

Page 1

2015/2. INGYENES / FREE

BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP 2015



A 2015-ös Bábszínházi világnap rendezvénysorozata elé Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002­ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ennek kapcsán 2003 óta szerte a világon, így természetesen Magyarországon is zajlottak ese­ mények.

BÁBSZÍNHÁZI VILÁGNAP 2015 De tavaly gondoltunk egy merészet. Ünnepeljünk mi, magyar nyelvű bábosok – határon innen és túl – együtt, vigyük ki a bábot váratlan helyszínekre, szokatlan kö­ rülmények közé, hogy azok, akik utoljára talán gyermekként jártak bábszínházban, újra felfedez­ hessék ezt a fantáziának határt nem szabó műfajt. És persze az is célunk volt, hogy megismerje­ nek bennünket a nézők: azokat, akik évek, sőt évtizedek óta vannak a pályán, és találkozzanak a legfiatalabb bábos generációval. A gondolatot tett követte, és húsz településen mintegy negy­ ven bábszínház, független társulat, szakmai egyesület, oktatási intézmény készült erre a napra egyedi produkcióval. Szerencsére az időjárás is mellénk állt, így a 2014­es meteorológiai tavasz első napja sokak számára emlékezetessé vált.

Játszottunk gyógyfürdőkben és plázákban, az Operában és polgármesteri hivatalban, piacon és könyvesboltban, kisföldalattin és villamoson, volt bábos felvonulás és gólyalábas flashmob, bábkészítő foglalkozás és vetélkedő, több bábszínház pedig erre a napra időzítette bemutató­ ját. Az egyértelműen pozitív visszajelzések arra sarkalltak bennünket, hogy 2015­ben ne csupán megismételjük azt, ami tavaly sikert aratott, hanem új, még izgalmasabb dolgokkal készüljünk. Valljuk: a báb nem korosztály, hanem műfaj, ezért kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes, vonzó programot. Aki a műsorfüzetet tüzetesen végigböngészi, legyen az régi bábrajongó vagy a műfajjal még csak most ismerkedő, meggyőződhet arról, hogy ebben az évben is nagyszabású varázslatra készülünk. Olyan varázslatra, ami egyszeri és megismételhetetlen. Arra kérjük, ne csupán nézője legyen az eseményeknek, hanem aktív részese is, hiszen nem csupán a közönségért, de a közösségért is dolgozunk! Csatlakozzon hozzánk – bízunk abban, hogy 2015. március 21­én is belép velünk a határtalan fantázia birodalmába, mert a bábosoknak nincs lehetetlen! A Bábszínházi világnap résztvevői A Bábszínházi világnap eseményeinek fővédnöke 2015-ben ismét dr. Áder János köztársasági elnök.

Szervező, lebonyolító: Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. Fidelio különszám – Bábszínházi Világnap 2015 Felelős szerkesztő: Papp Tímea • Grafikai munka: Sági Norbert • Felelős kiadó: Fidelio Média Kft. – Zsoldos Dávid • Szerkesztőség: 1033 Budapest, Polgár u 8–10. • Tel.: (1) 476-0320 • Fax: (1) 476-0321 • E-mail: fidelio@fidelio.hu • Nyomdai munkák: Oláh Nyomdaipari Kft.; 1211 Budapest, Központi u. 69–71. • Tel.: (1) 278-5000; ügyvezető igazgató: Oláh Péter HU ISSN – 2062-2902 Megjelenik 2015. március 3-án 10 000 példányban. Az esetleges műsorváltozásokért, valamint az újságban megjelenő adatok valóságtartalmáért és a képek jogtisztaságáért a kiadó nem vállal felelősséget.

3


A Bábszínházi Világnap 2015 programja BÉKÉSCSABA NAPSUGÁR BÁBSZÍNHÁZ

16:00 Ibsen Ház (Andrássy út 3.) Firkamese Bábelőadás. Jegyár: 800 Ft

BUDAPEST

14:30, 15:30 Magyar Állami Operaház (VI., Andrássy út 22.) Klasszikusok bábbal Bánky Eszter, Bánky Sára, Blasek Gyöngyi és Kemény István különleges, klasszikus zenére készült bábetűdökkel térnek vissza az Ope­ raházba. Ismét táncolnak az öregek, jönnek a gyerekek, és színre lép a zsinórbalerina is. A program ingyenes.

A budapesti programok védnöke Tarlós István főpolgármester

ARANYSZAMÁR SZÍNHÁZ

(XI., Fehérvári út 47.) 10:00 Fővárosi Művelődési Ház Bertalan és Barnabás Bábelőadás Janikovszky Éva meséjéből.

BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ

március 20. Budapest iskoláiban és óvodáiban Bábszínházi mesék A Budapest Bábszínház művészei budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel meséket. március 21. 10:00–16:00 Budapest Bábszínház, előcsarnok (Andrássy út 69.) Játékok és etűdök Bábkészítés, papírszínház, diavetítés, kéz­ műveskedés, játékos tárlatvezetés a Népek meséi kiállításhoz kapcsolódva. Partnereink: Scolar Kiadó, Csimota Kiadó. Egész nap ked­ vezményes könyvvásár! A program ingyenes. 10:00 Nagyvásárcsarnok (IX., Fővám tér 1.) Hagymácska-flashmob A Hagymácska című előadás bábosai és bábjai stílszerűen egy stand mögött bukkannak fel, majd dalra fakadnak. A program ingyenes. 11:30 Fény utcai piac Hagymácska-flashmob A Hagymácska című előadás bábosai és bábjai stílszerűen egy stand mögött bukkannak fel, majd dalra fakadnak. A program ingyenes.

4

Bánky Eszter és Blasek Gyöngyi a zsinórbalerinával Egy plázában valahol a városban – MEGLEPETÉS! Vidám vasárnapi etűdök Hoffer Károly és Szolár Tibor abban ad taná­ csot, hogyan töltsük el hasznosan a vásárlás­ mentes vasárnapokat. 10:00–16:00 Belvárosi kerületekben Macibicikli Bercsényi Péter, Kovács Judit, Spiegl Anna és néhány, a Hajnali csillag peremén élő maci bi­ ciklire pattan, járja a várost, és ahol megállnak, verselnek egyet. A program ingyenes. 18:00 Budapest Bábszínház, Játszó-tér (Andrássy út 69.) Janne Teller–Gimesi Dóra: Semmi Zenés-bábos pszichothriller 13 éven felüliek­ nek, a Quimby zenéjével. Az előadás elnyerte a Színikritikusok Díját a 2013/2014-es évadban a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategó­ riában, Hoffer Károlyt a legjobb rendezőnek járó Lengyel Pál-díjjal tüntették ki a VII. Ka­ posvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, ahol Üveghegy-díjat is megkapta. Jegyár: 2500 Ft


18:00 Yunus Emre Institünsü/Yunus Emre Török Kulturális Intézet (VI., Andrássy út 62.) Zene és mese Gül babáról – kép, báb, mese és koncert egy estén A keleti motívumokkal tűzdelt koncerten cso­ dás mesekönyv nyitja meg az utat Rózsa apó életébe török és magyar nyelven. Közreműkö­ dők: Juhász Ibolya, Kovács Katalin (a Budapest Bábszínház művészei), Hoppál Mihály (Hoppál Mihály Band), Farkas Tünde (Vándor Vokál). A program ingyenes.

A századfordulót idéző hangulatban, hétköz­ napi tárgyakkal, a meseirodalom, a színház-és filmművészet gyöngyszemeiből játszanak el villanásokat a közönség és a véletlen segítsé­ gével. Résztvevők: Alexics Rita, Bodnár Zoltán, Gazdag László, Kecskeméti Gábor, Ruszina Szabolcs. A program ingyenes.

18:30 Vörösmarty tér Rozi a téren A Rozi az égen című előadás óriás csillag­ kép bábjai a főváros közepén kelnek életre. A program ingyenes.

MIKROPÓDIUM CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (XIII., József Attila tér 4.) Kalandozás a bábmúzeumban Barangolás Giovannini Kornél bábművész és bábkészítő állandó kiállításán, ahol marionett bábokat is kipróbálhatnak az érdeklődők. Idő­ pont-egyeztetés: 06-20-481-4123. A program ingyenes.

FABULA BÁBSZÍNHÁZ

A program helyszíne a Fabula Bábszínház (V., Petőfi Sándor utca 6.). 10:00 Brumi és a téli álom A kisbocsok nem akarnak téli álmot aludni, mert azt unalmasnak tartják. Aztán elindulnak a mesés kalandok. Jegyár: 1800 Ft

KISVIRÁG CSOPORT

14:00 Pólus Center (XV., Szentmihályi út 131.) A szeretetre váró süni 17:00 Mammut 2 (II., Lövőház u. 2.) A szeretetre váró süni

KOLIBRI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ

14:00 XIII., Hollán Ernő utca eleje, a Jászai Mari tér felől 15:00 V., Szent István tér, a Bazilika előtt 16:00 VI., Liszt Ferenc tér, az Ady-szobornál A báb az utcán hever Bábhol, bábmikor, bábmivel, bábkinek, báb­ hogyan, bábmit. A Kolibri Gyermek-és Ifjúsá­ gi Színház 5 művésze pár órára elszabadul…

KOLIBRI FÉSZEK (ANDRÁSSY ÚT 74.)

9:30, 11:00 Kippkopp gyerekei Bábelőadás Marék Veronika klasszikus törté­ netéből.

10:00–11:00 Kossuth tér STOP! Varázslat egyetlen bőröndből, egyetlen aszta­ lon. Tessék megállni! A program ingyenes.

ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM ÉS INTÉZET

március 20. Az OSZMI Körterme (Krisztina krt. 57.) 15:00 Könyvbemutató Lőrinc László: Blattner – Egy bábos életútja című kötet bemutatója, amelyhez kapcsoló­ dóan kamara-kiállítás nyílik az OSZMI Körter­ mében az Arc-en-Ciel Színházról és Blattner pályájáról. Bemutatásra kerülnek a Bábtárban található legértékesebb archív filmanyagok, kéziratok, tervek és fényképek – köztük André Kertész üvegdia-sorozata –, valamint Blattner Géza speciális billentyűs marionettjének re­ konstrukciója is. A program ingyenes.

SARKADI BENCE

Délelőtt és kora délután: Az Állatkert bejáratánál (Állatkerti krt. 6–12.) Világjáró marionettek Saját készítésű, faragott marionettekkel előa­ dott történetek. A program ingyenes.

SPIRITUSZ EGYESÜLET

A programok helyszíne: VIII., Gutenberg tér 16:00 Ister, a Tavaszkirálynő köszöntése – Trambulin Színház Gyülekező a Vízi világ fagyos palotájában. Minden csöndes és mozdulatlan. A víz alatti világ dermedt szobrai között sétálunk. Ister királynő bevonul. Ha sikerül feloldani a der­ medt csendet és életre kelteni a királyság

5


lakóit, Ister királynő kihirdeti tavaszi napéj­ egyenlőség kezdetét, és indulhat a tavaszi karnevál! 16:30 Tavaszkarnevál a Bögrefóniával!Z-Drums percussion block Hozd magaddal kedvenc bögrédet ­ mi meg­ töltjük tavasszal! 17:15 A Vasas Művészegyüttes Alapítvány programja. A programok ingyenesek.

STÚDIÓ K SZÍNHÁZ (IX., RÁDAY U. 32.)

11:00 Madárház Báb-mesejáték 7–10 éves gyerekeknek, Hundertwasser képeinek ihletéséből. Jegyár: 1500 Ft.

SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM

aCUPella – az egyetem bábszínész hallgatóinak produkciója 15:00 VI., Hunyadi tér, a játszótéri zenepavilonban 15:30 VI., Liszt Ferenc tér, a szobor előtt 16:00 VI., Andrássy út 22., az Operaház előtt 16:45 V., Erzsébet tér, az Akvárium Klub előtt 17:30 VII., Rákóczi út 21., az Uránia Nemzeti Filmszínház előtt Néhány színes műanyag pohár + néhány színes műanyag evőeszköz + napjaink népszerű pop­ slágerei + 10 tehetséges bábszínészhallgató = kortárs szórakoztató bábszínház. Aki nem hi­ szi, járjon utána! A program ingyenes.

A bábosztály

CSÍKSZEREDA MINDEN, AMI BÁBSZÍNHÁZ – NOVÁK ILDIKÓ OLDALA

Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ Bábelőadás a központhoz tartozó gyermekek

6

számára. Az előadás elkészülésének folyama­ tát a facebook.com/babszinhazifejezetek ol­ dal dokumentálja. március 20. 19:00 Workshop dr. Novák Ildikóval Műhelymunka pedagógusok számára. A pon­ tos helyszínt lásd a honlapon.

DEBRECEN VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ , HEPP TRUPP

9:30–14:00 Bábjátszótér (Kálvin tér 13.) A Vojtina Bábszínház előtt megelevenedik a bábok játékos és mesés világa. A program in­ gyenes. 10:00–14:00 Bábtérítő, avagy a kiállítás lábra kel (Piac utca, a Vojtina Bábszínháztól a Csonka templomig) A program ingyenes. 10:00 Dobronka cirkusz, világszám! A Mesebolt Bábszínház vendégjátéka a DESZKA Fesztiválon.

EGER HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ

A program helyszíne a Harlekin Bábszínház (Bartók Béla tér 6.). 15:00 Don Quijote avagy Alonso Quijana útja a végtelenbe – nyílt próba A bábos világ ünnepén a Harlekin Bábszín­ ház betekintést enged a kulisszák mögé: az érdeklődő fiatalok és felnőttek a készülő új produkciójának próbáiba pillanthatnak be a produkció rendezője, Éry­Kovács András és a közreműködők segítségével.

GYŐR VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ

A program helyszíne a Vaskakas Bábszínház (Aradi vértanúk útja 23.). „Kicsi vagyok én, majd megnövök én!” Bábszínházi világnap a legkisebbeknek: Aprók Színháza előadások és a Vaskakas Bábszínház új babajátszóterének felavatása



11:00 Irgum-burgum macibál Mulassunk együtt a plüssmackókkal, a pan­ dákkal és a jegesmedvékkel! 16:00 Tütü-tutu autó Útra kelünk, vízre szállunk, felhők közt is ko­ csikázunk!

gyémánt félkrajcárja című előadást játssza. A katowiceiek az alkotók vezetésével, a helyi és meghívott résztvevőkkel együtt bábokkal, muzsikával, felvonulással és szakmai beszél­ getéssel ünneplik a Bábszínházi világnapot.

KECSKEMÉT CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

KAPOSVÁR BÁB-SZÍN-TÉR (KAPOSVÁR), ZIRÁNÓ SZÍNHÁZ (HOTTÓ)

15:00–18:00 Fő utca 8. és Fő utca 20. Kirakatban a vásári bábjáték Használaton kívüli boltok nyílnak meg erre a napra Kaposvár sétálóutcáján. Kirakatanimáció és játszóház. Palacsintasütőkiállítás és -forgatás Kemény Henrik emléké­ re. Bábmobilok és –filmek. Figurás játszóház (Vitéz László-papírszínház, Pucinella-álarcok készítése). A program ingyenes. 20 perc bábjáték: 15:00 „Aki dudás akar lenni...” – bábtáncolta­ tás dudaszóra 16:00 Ziránó Színház: Pulcinella kertészkedik 17:00 Pályi János: Vitéz László-improvizációk

KATOWICE

8:15–8:40 Városi piaccsarnok (Budai u. 2/a) A tündérek itt vásárolják meg a virághagymákat és a kaspókat a Tavaszi Nagy Virágültetéshez. Hófehérke mostohája almát válogat, Piroska ka­ lácsot keres, a Farkas pedig otthonkát nézeget a piaci forgatagban. Az ügyes szemlélődő azt is meglesheti, Mr Punch és Judy, a felesége ho­ gyan issza meg reggeli kávéját a Dr. Lecsóban. 8:40–9:00 Krisztina néni palacsintázója (az Univerrel szemben) Ki ne ismerné a mesehőssé vált Krisztina né­ nit? A Tündér ballonkabátban című mese hő­ sei, köztük Gyula és a kis Léna tündér ma itt vá­ sárolnak a híressé vált cimetes palacsintából. Aki ebben az időpontban érkezik, azt Krisztina néni élethű bábfigurája szolgálja ki! 9:10–9:45 Főtér, a Békás szökőkút mellett A Tavaszi Nagy Virágbontogatásban a tündé­ rek, a Három pillangó mese főhősei és a Csi­ gaház kis állatkái szorgoskodnak a főtéren. Ha megkeresed őket, segíthetsz nekik a piros, sárga, kék virágok ültetésében! 9:50–10:20 Békás szökőkút A királylány beleejtette aranylabdáját a békás szökőkútba. De ott a Békakirály mese nyálkás, zöld varangya! Ki segít most a királylányon? Talán éppen te lehetsz az, aki a királylány se­ gítségére siet, és megszerzi az aranylabdát! 9:50–10:00 A Főtér és környéke Pepe keres egy szívet. Valahol a Főtéren vesz­ tette el. Segíts neki megtalálni, hogy visszake­ rülhessen a Talált szív című mesébe!

BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ (PÉCS), CSODAMALOM BÁBSZÍNHÁZ (MISKOLC)

A pécsi és miskolci bábosok közül néhányan a lengyel városban vendégeskednek, és a Lengyel-Magyar Barátság Hetének keretében lépnek fel: a Bóbita Bábszínház A kis hable­ ányt, a Csodamalom Bábszínház A kiskakas

8

Talált szív



10:25–10:50 Fodor cukrászda (Széchenyi tér 14.) Elfáradt mesehőseink tízóraizni mennek a Fodor cukiba. Meglepetésükre Amika cuk­ rászdája süteménykülönlegességei ma itt is kaphatók. Aki most érkezik a cukrászdába, őt maga Amika szolgálja ki. Hogy milyen sütit kínál? Hát… Talán csigakocsonyával és lencse­ péppel készített palacsintatortát vagy roppa­ nósan robbanós uborkatortát! 11:00–11:30 A Katona József Megyei Könyvtár gyermekrészlege (Piaristák tere 8.) A könyvtárba térnek be a bábok, hogy megke­ ressék saját meséjüket. Ha éppen arra jársz, le­ het, hogy a Farkas és Piroska Piroskája meséli el az ő történetét, vagy maga A Csomótündér tanít meg egy­két csomózási fortélyra. De az sem kizárt, hogy a könyvtár nyugalmát egy kiscica zavarja meg, aki hol egy liszteszsákba, hol egy kályhacsőbe, hol a tóba pottyan bele. 11:40–12:10 Malom Központ (Korona u. 2.) A Ciróka Bábszínház hősei még sosem jártak plázában. Ma azonban a világnapon enge­ délyt kaptak egy kis shoppingolásra. A Ma­ lom­mese szereplői lisztet, Piroska nagyma­ mája lekvárt vesz a boltban, Hamupipőke a használt ruhák között válogat. 12:15–12:35 3-as busz Utazni, világot látni nagyszerű dolog! A társa­ ságnak csomagoltunk egy kis hamuba sült po­ gácsát, hogy körbejárják a 3­as busszal Kecs­ kemétet. Garantáltan nem lesz unalmas az utazásuk azoknak, akik a Bábszínházi világna­ pon velük tartanak! A programok ingyenesek.

KOLOZSVÁR BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM SZÍNHÁZ ÉS TELEVÍZIÓ KAR, MAGYAR SZÍNHÁZI INTÉZET

március 20. Báb az óvodában és az iskolában A színészhallgatók ellátogatnak az Apáczai Csere János iskola elsőseihez és az Unitárius Óvoda egyik csoportjához bábozni és bábo­ kat készíteni. március 21. A ló farkánál: Találka A színészhallgatók írta forgatókönyvre és az általuk készített bábokkal készül egy izgalmas

10

szabadtéri esemény a város leghíresebb talál­ kozóhelyén.

MINDEN, AMI BÁBSZÍNHÁZ – NOVÁK ILDIKÓ OLDALA

március 9-től Kolozsvár utcáin Mi csalná vissza Önöket a bábszínházak termeibe? Közvélemény­kutatás és fotóinterjú­sorozat kolozsvári válaszadókkal a facebook.com/ babszinhazifejezetek oldalon

PUCK BÁBSZÍNHÁZ (I. I. C. BRAŢIANU UTCA 23.)

10:00, 14:00 Hogyan élnek a bábok a színpadon? Az interaktív bábosműhely a 6-10 éveseknek szól. Egy csoportfoglalkozáson maximum 40 gyerek vehet részt. Jelentkezés: kolozsvaribabszinhaz@gmail.com e-mail címen vagy a 0758571107-es telefonszámon. 11:00 Hol a világ közepe? Murok Matyi útnak indul. Az ismeretlen tájak megismerése azonban belső világok felfede­ zését is jelenti: egy morcos barát megszelídí­ tését, a szeretet erejének megtapasztalását, mások bátorítását vagy elengedését. 12:00 Rajzverseny-eredményhirdetés A Puck rajzversenyt hirdet meg, mely­ nek témája: Kedvenc bábom. A rajzokat kolozsvaribabszinhaz@gmail.com e-mail e­mail címre, március 20­ig várják. 12:30 Játszóház

MAROSVÁSÁRHELY ARIEL IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKSZÍNHÁZ

délelőtt Promenada Mall (Dózsa György u. 243.) Bábos flashmob 17:00 Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház (Nyomda utca 4.) Momo BEMUTATÓ A remekműnek számító történet ezúttal ki­ fejezetten felnőttek számára készül, hiszen izgalmas cselekményével, érzékeny, élvezetes ábrázolásával nekik is szívbemarkoló üzene­ tet hordoz. Az előadás rendezője Rumi László. Jegyár: 6 RON (gyerekeknek)/10 RON (felnőtteknek)


Játékos foglalkozás hangtálakkal 3–6 éves korig 2015. március 22., április 12., május 10., vasárnap 10.00

.. ' Hol laknak a tu ndE rek?

Moldvai csángó táncház 4–10 éves korig 2015. március 6., 20., április 17., május 1., 15., 29., június 12., péntek 18.00

TA' zlO' gyermektA' nchA' z

Interaktív mesekoncert a Magyar Költészet Napja alkalmából 2015. április 11., szombat 10.00

Eszter-lA' nc Mesezenekar

w w w.eot vos10.hu

Eöt vös10 Közösségi és Kulturális Színtér 1067 Budapest, Eöt vös utca 10.

Jazz mesejáték 4–6 éves korig az ENSZ Családok Világnapja alkalmából 2015. május 16., szombat 16.00

Nyughatatlan MicO'

Mesejáték 5 éves kortól a Soltis Lajos Színház előadásában 2015. március 28., szombat 10.00

.. ” ' Gabi E s a repu lO nagypapa

Mese, zene, játék, mondóka, kézművestanya 2–8 éves korig 2015. március 7., szombat 10.30 Körforgás: Egy levélke története 2015. április 18., szombat 10.30 Játszóház mesékkel: A király kenyere; Egyszer volt Budán kutyavásár

O' riA' s Pitypang csalA' di dE' lelO”tt

Elérheto´´ kultúra az egész családnak


MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM BÁBMŰVÉSZET SZAK

A programok helyszíne a Stúdió 2.1 (Levél/ Frunzei utca 9.) délelőtt 11:30 Vásári játékok Az előadás a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum szervezé­ sében XIV. alkalommal sorra kerülő Brenyó Mi­ hály Pontszerző Matematikaverseny Országos döntőseinek szóló jutalom-előadás. Fellépnek a II. éves bábszínész szakos hallga­ tók: Dőry Brigitta, Erdős Judit Teréz, Fekete Gréta, Szabó J. Viktor, Tóth Fanni Irányító tanárok: Kozsik Ildikó, Bonczidai Dezső 17:00 Maszkos vizsgaetűdök Fellépnek a II. év bábszínész osztály hallgatói: Dőry Brigitta, Fekete Gréta, Erdős Judit Teréz, Szabó J. Viktor, Tóth Fanni, irányító tanár Lő­ rinczi Máthé Rozália Könyvbemutató Lőrinczi Máthé Rozália: Az ember és báb viszonya a színházi műfajokban (UartPress-Mentor, Maros­ vásárhely, 2015) című könyvének bemutatója március 22. 12:00 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Stúdió Színház (Köteles S. u. 6.) Bemutatkozik az ART LIMES. BÁB-TÁR folyóirat. március 23., Marosváráshelyi Rádió Albert Mária műsorvezetővel, Pedagógia fel­ sőfokon címmel, a bábművészet alkalmazása a pedagógiában témakörhöz kapcsolódóan, a magiszteri képzésen tanító szaktanárok és hallgatók jelenlétével

MINDEN, AMI BÁBSZÍNHÁZ – NOVÁK ILDIKÓ OLDALA

facebook.com/babszinhazifejezetek Új borító- és profilkép az oldalon. Évi összeg­ zés dr. Novák Ildikóval. Interjú Gnädig Kornéli­ ával. Bábosoktól nem csak bábosoknak, avagy szakmabeliek üzenete a világnapon. Nyere­ ményjátékok.

NAGYVÁRAD SZIGLIGETI SZÍNHÁZ LILLIPUT TÁRSULAT

március 20. reggel A város óvodáiban Mesés köszöntő A színház 11 bábszínésze 11 olyan magyar

12

óvodába vagy magyar óvodai csoportba láto­ gat el, amelyek a város periférikus részén he­ lyezkednek el, és ritkábban van lehetőségük bábszínházba jönni. A gyerekeket reggel egyegy báb kíséretében köszönti egy-egy bábszí­ nész, majd mindenhol A brémai muzsikusok című mesét olvassák fel. március 21. Szigligeti Színház (Piaţa Regele Ferdinand I 6.) 17:00 Diótörő és Egérkirály A Színház az Iskolában, Iskola a Színházban program keretén belül bemutatott előadás előtt elhangzik a 2015-ös bábszínházi világ­ napi üzenet. Figyelem, az előadás szüneté­ ben az Egérkirálynő ingyenes meghívókat osztogat a vasárnapi Szent László csudatet­ tei című bábelőadásra! A legbátrabb, legoko­ sabb és legkedvesebb gyerekek, akik a köze­ lébe mernek menni, jól válaszolnak a nagy és gonosz Egérkirálynő kérdéseire illetve a legkedvesebben szólnak a rettenetes bo­ szorkányhoz, jutalmul egy családi belépővel gazdagodnak! március 22. Bábszínház 11:00 Szent László csudatettei A városalapító, Szent László királyról készült bábelőadás egy igazán különleges helyszínen látható. Író: Bíró Árpád, báb- és díszlettervező: Komlódi Judit, rendező: Dió Zoltán.

SEPSISZENTGYÖRGY CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ

március 20. Sepsiszentgyörgy közterein és közintézményeiben 10:00–13:00 Bábos flashmob A program ingyenes. Cimborák Bábszínház stúdióterme (Szabadság tér 1.) 17:00–18:00 Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? Kamaszmonológ 10 éven felülieknek. Jegyár: 5 RON/gyerek, 10 RON/felnőtt. A családi je­ gyek ára: 15 RON/3 fő, 20 RON/4 fő, 25 RON/5 fő. 18:00–20:00 Drámapedagógiai foglalkozás Prezsmer Boglárkával. A Kire ütött ez a gyerek? című előadást színházszociológiai, -pszichológiai, -antropológiai és


-esztérikai nézőpontokból vizsgálják, mindezt interaktívan, párbeszéddel és közös játékokkal. március 21. Sepsiszentgyörgy közterein 11:00–14:00 Szekeres bábkaraván Maszkos, bábos felvonulás a városban Cimborák Bábszínház stúdióterme (Szabadság tér 1.) 17:00–18:00 „Verstől versig hajt a csordás” Bábelőadás Kányádi Sándor verseiből. 18:00–19:30 A bábszínház szerepe a gyermekek neveltetésében Nagy Kopeczky Kálmán bábrendező szakmai előadása

SZEGED A szegedi programok védnöke dr. Botka László polgármester

BARBONCÁS TÁRSULAT

15:00, 16:00, 17:00 Móra Ferenc Múzeum Fekete Ház (Somogyi u. 13.) A megmozdult szótár Ki akar betűzni, betűkkel játszani, szavakba bábozódni? A Barboncás csapata, bábok és bábosok A megmozdult szótár című, a Petőfi Irodalmi Múzeumból érkező Weöres Sándorkiállításon értelmeznek szavakat bábos nyel­ ven. Kontakt: barboncas@gmail.com

KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ

Kövér Béla Bábszínház (Tisza Lajos krt. 50.) 9:30, 11:00 Göcögő – csecsemőszínházi előadás BEMUTATÓ Az ismert mondókák, versek, kiszámolók, da­ lok gyermeki világát fogalmazza újra az elő­ adás, amelynek zeneszerzője Huzella Péter, tervezői és rendezői a bábszínház művészei, Tóth Andrea és Spergel Anna, a közreműkö­ dők a bábszínház színészei.

A Kövér Béla Bábszínház épülete

13


10:00 Piac (Mars tér) Rövid piaci történetek bábokkal. 16:00–18:00 Árkád üzletközpont (Londoni körút 3.) Gyermekfoglalkozás A színház nyílt napjairól jól ismert kézművesfoglalkozás. A program ingyenes.

PÉCS

11:00 Dobronka cirkusz, világszám! A Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotó­ műhely közös produkciójában a hajdani ván­ dormutatványosok által megalkotott és ápolt műfaj, a marionett cirkusz bája és szépsége előtt tisztelegnek az alkotók, Boráros Milada, Boráros Szilárd, Takács Dániel, Lehőcz Zsuzsa.

TEMESVÁR

BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ

Bóbita Bábszínház (Felsővámház utca 50.) március 16–21. Bábos kapu A színház kapuját és a kapu előtt lévő busz­ megállót bábok díszítik. 11:00 Széchenyi tér Bábos mesék – mesés bábosok Bóbita Bábszínház bábjátékosai és bábstúdió­ jának hallgatói, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola drámatagozatos diákjai és az Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetke­ zet tagjai a közönséget játékba hívva, élőkép formában együtt játsszák, bábozzák el Boka Gábor játékmesteri segítségével a nagy ma­ gyar és európai mesemondók mindenki által ismert történeteit. A program ingyenes.

ÁLLAMI CSIKY GERGELY MAGYAR SZÍNHÁZ (STRADA ALBA IULIA)

március 20. 10:00 Csomótündér A címszereplő feladata, hogy jó szorosan ös�­ szebogozza, megmasnizza, összefonja s ös�­ szegabalyítsa az egymásnak rendelt anyukák és apukák, királyfiak és királylányok, fiúk és lányok cipőfűzőit. 15:00 A Hétfejű Tündér Találkozás a Négyszögletű Kerek Erdő jószí­ vű, ám sokak által félreismert lakójával és Rácpácegres különös lakóival. 19:00 Kifordulás Molnár Bence előadása A helység kalapácsa alapján. Játék a nézővel, a szöveggel, a szerep­ lőkkel és korszakokkal.

ZALAEGERSZEG Bábszínházi világnap 2014 16:00 Bóbita Bábszínház János vitéz Boka Gábor előadása után – amelyben szintén szerephez jut a nézősereg –a kézműves-báb­ készítő teremben készíthetőek el a Bóbita elő­ adásainak bábfigurái. Jegyár: 900 Ft (magá­ ban foglalja a Bábmúzeum belépőjét is)

SZOMBATHELY MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ

A program helyszíne: Debrecen, Vojtina Bábszínház, a DESZKA Fesztivál keretében

14

GRIFF BÁBSZÍNHÁZ

10:00 Dísz tér Szőke Andrea: Borsószem hercegkisas�szony Bábelőadás 10:00–12:00 Dísz tér Bábkészítés, interaktív játékok, játék óriásbábokkal 11:00 Városháza előtti tér Az égigérő fa Bábelőadás Rossz idő esetén a programok helyszíne a He­ vesi Sándor Színház előcsarnoka. A RÉSZTVEVŐK A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK. ROSSZ IDŐ ESETÉN A SZABADTÉRI PROGRAMOK ELMARADNAK.


BÁBEL

OK

SE KUC

NY BÁ

M

Elérhetőségünk:

e-mail: bobita@bobita.hu

M

ÚZ BM EU

T

EBOL ES

S TÉ

ÉSZÍ K B

OR

I TÁB R Á

ME

ŐADÁS

Tel. : +36 72/21O-3O1

www.bobita.hu


Katowice

Ege

Győr

Budapest Szombathely Veszprém

Kecskemét

Zalaegerszeg Hottó

Kaposvár Szeged Pécs

BÉKÉCSABA Napsugár Bábszínház BUDAPEST Budapest Bábszínház ESZME – Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete Fabula Bábszínház Kisvirág Bábcsoport Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Marica Produkció Maszkaron Társulat Mikropódium Családi Bábszínház Országos Színházi Múzeum és Intézet – Bajor Gizi Színészmúzeum Sarkadi Bence Spiritusz Egyesület Színház- és Filmművészeti Egyetem

DEBRECEN Hepp Trupp Mesebolt Bábszínház (Szombathely) Vojtina Bábszínház SZOMBATHELY Mesebolt Bábszínház EGER Harlekin Bábszínház GYŐR Vaskakas Bábszínház HOTTÓ Ziránó Színház KAPOSVÁR BábSzínTér


Miskolc

er

Debrecen Csíkszereda Székelyudvarhely Sepsiszentgyörgy Nagyvárad

Kolozsvár Békéscsaba

Marosvásárhely

CSÍKSZEREDA Minden, ami bábszínház – Novák Ildikó oldala

Temesvár

KECSKEMÉT Ciróka Bábszínház MISKOLC Csodamalom Bábszínház PÉCS Bóbita Bábszínház SZEGED Barboncás Társulat Kövér Béla Bábszínház

KOLOZSVÁR Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet Minden, ami bábszínház – Novák Ildikó oldala Puck Bábszínház MAROSVÁSÁRHELY Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Minden, ami bábszínház – Novák Ildikó oldala NAGYVÁRAD Szigligeti Színház, Lilliput Társulat SEPSISZENTGYÖRGY Cimborák Bábszínház SZÉKELYUDVARHELY Tomcsa Sándor Színház

VESZPRÉM Kabóca Bábszínház

TEMESVÁR Csiky Gergely Állami Magyar Színház

ZALAEGERSZEG Griff Bábszínház

KATOWICE Bóbita Bábszínház (Pécs) Csodamalom Bábszínház (Miskolc)


A Bábszínházi világnapi rendezvénysorozat résztvevői Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház

MAROSVÁSÁRHELY

1949-ben műkedvelők hozták létre a társulatot, ami 1950-ben a Székely Színház tagozatává vált, 1955-től az Állami Magyar Bábszínház nevet viselte. A román tagozat megalakulásával a színház neve Állami Bábszínházra változott. 1990 óta működik Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházként, 1999-től a gyermek-, illetve bábelőadások mellett felnőtteknek szóló kísérleti színházi pro­ dukcióknak is helyet ad. Szerveznek babaszínházat, játszóházat, workshopot, fiataloknak, hátrányos helyzetűeknek szánt színhá­ zi programokat a két játszóhelyes, 2012-ben átadott épületben, ahol könyvesbolt, kávézó és konferenciaterem is működik. www.teatrulariel.ro

Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet KOLOZSVÁR Kolozsváron 1946-ban indult el a felsőfokú magyar nyelvű színészképzés, a színművészeti szakot azonban 1954-ben Marosvásárhelyre költöztették. 1991-ben a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán létrehozták a Színházi Tanszéket, s ezen be­ lül 1992-től a magyar nyelvű színházi képzés is újraindult. A tanszék 2005-ben alakult önálló Színház és Televízió Kar­ rá. Az intézmény az évek során az ország egyik legfonto­ sabb színházi iskolájává nőtte ki magát. A színművészeti és színháztudományi alap- és magiszteri képzés mellett film, fotó, média szak is hallgatható magyar nyelven. szinikolozsvar.wordpress.com

BábSzínTér

KAPOSVÁR

Az alapítvány célja a bábszínházi kultúra ápolása és bemutatása, egy állandó bábszínházi műhely lét­ rehozása. Az alapítvány tevékenysége a művészi és pedagógiai bábjáték eredményeink felhasználásá­ ra, azok megismertetésére, valamint egy modern, hiteles, mai bábszínházi nyelv kialakítására irányul. Az alapítvány motorja, Pályi János előadásai mellett vendégprodukciókat is láthat a közönség, szerveznek gyerekbábfesztivált, műhelymunka keretében pedig bábkészítő foglalkozásokat és elméleti, bábtörténeti, pedagógiai-pszichológiai előadásokra is sor kerül. www.babszinter.hu

18


Barboncás Társulat A Barboncás Bábokkal Nemcsak a Gyermekekért Közhasznú Egyesület 2005­ben azzal a céllal alakult, hogy aktív, tevékeny, kreatív emberek használják és alkalmazzák megszerzett kulturális tőkéjüket olyan szer­ vezeti formában, amelyben hatékonyan tudnak tevékenykedni. Három pilléren áll az egyesület, melyek egymásra hatva, egymást támogatva, de külön is önállóan élnek: gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábelő­ adások létrehozása, a háromlépcsős Barboncás bábterápia alkalmazása minél szélesebb körben, a terápiás forma módszertani kidolgozása, ok­ tatása és integrálása a felsőoktatásba. www.barboncas.hu

Bóbita Bábszínház

SZEGED

Barboncás

Bábokkal Nemcsak a Gyermekekért Egyesület

Barboncás

PÉCS

Bábokkal Nemcsak a Gyermekekért Egyesület

A Bóbita Bábszínház 1961-ben jött létre Pécsett Kós Lajos vezetésével, s hamar ismertté vált humoros, show­jellegű felnőtt­ és gyer­ mekelőadásaival, valamint instrumentális rockzenére készült szöveg nélküli műsoraival. A két évtizeden át tartó kimagasló teljesítmény elismerése volt, hogy 1981-ben a vidéki bábegyüttesek közül elsőként hivatásos bábszínházi státuszt kapott, és a Pécsi Nemzeti Szín­ ház tagozata lett. 2004. január 1. óta önálló bábszínház. A Bóbita minden korosztály számára izgalmas, vonzó programot nyújt. A hagyományos, gyermekeknek szánt előadásokon kívül – melyek elsősorban a klasszikus meseirodalomra épülnek – szabadtéri és felnőttelőadások is sze­ repelnek a repertoárján, amelyeket határon innen és túl is nagy sikerrel, többszörösen díjakkal kitüntetetten játszik. Évtizedekig adtak otthont a Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválnak, és tevékenyen részt vettek az első alkalommal 2013­ban megrendezett Metamorfózis Bábfesztivál szervezésében is. 2011­ben a Zsolnay Negyedbe költözött a Bóbita Bábszínház, ahol a nagy­ és a kamaraterem mellett bábmúzeum, bábkészítő­kézműves terem, Mesekuckó, Kakaóbár terasz­ szal és szabadtéri színpad játszótérrel várja a vendégeket. www.bobita.hu

Budapest Bábszínház

BUDAPEST

A Világörökség részének nyilvánított Andrássy út közepén, műemlék épületben, két színpadon, évadonként több mint százezer nézőnek játszik Közép­Európa legnagyobb bábszínháza, a legendás tervezőjéről elnevezett Koós Iván Galériában pedig a magyar színház­ és bábtörténet legjele­ sebb alkotóinak munkáit bemutató kiállítások láthatók. Az 1949-ben alapított Állami Bábszínház sokáig az egyetlen professzionális bábszínház volt Magyarországon, jogutódaként 1992-ben vette fel az együttes a Budapest Bábszínház nevet. A színház története során gyermekelőadásai mellett felnőtteknek készült műsorairól vált híressé bel­ és külföldön. Hazai és nemzetközi téren is a leg­ nagyobb sikereket a sajátos eszközökkel megfogalmazott komolyzenei művek zenetörténetileg is revelatív erővel ható produkciói aratták. A bábtechnikák sokszínűségét felvonultató produkciók szinte mindegyike a színház felkérésére készült ősbemutató. „A báb nem korosztály, hanem műfaj” mottó jegyében, a régi értékeket megtartva, azokra építve, ám a jelen kihívásainak megfelelve, több generáció művészeiből álló társulattal, kiváló vendégrendezők és ­tervezők által, minőségi irodalmi, képzőművészeti és zenei alapanyagból készülnek az előadások. www.budapest-babszinhaz.hu

19


Cimborák Bábszínház

SEPSISZENTGYÖRGY

A Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház különálló, saját műsorterv­ vel rendelkező tagozataként, 1998-ban jött létre. Legfontosabb céljuknak azt tekintik, hogy a város és a környék gyermekközönségét művészi igény­ nyel készülő bábelőadásokkal lássa el, így az évadterv megalkotásában lényeges szempont, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak illetve középisko­ lásoknak szóló előadásokat tűzzenek műsorra. Törekvéseik kiterjednek a népmesék, néphagyományok kiemelkedő jelentőségének, ezek identitás­ formáló karakterisztikájának, kultúraépítő és –megőrző jellegének tudatosítására. www.facebook.com/Cimborak

Ciróka Bábszínház

KECSKEMÉT

A színház története az 1950-es évekre nyúlik vissza, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a Kecskeméti Szakmunkás­ képző iskolában. A társulat nevét a jól ismert mondóka ihlette: „Ciróka­ maróka, mit főztél Katóka?” Az 1986 óta hivatásos bábszínház mára olyan sokoldalú, dinamikus intézménnyé vált, amely a kereslet – kínálat ma­ ximális figyelembe vételével az egy éves korú gyerekektől a felnőttekig valamennyi korosztálynak kínál programot. A teljesség igénye nélkül: 4 éven aluliaknak szóló beavató előadások, speciális, foglalkozással egybekötött óvodás előadá­ sok, tabutémákat boncolgató produkciók kisiskolásoknak és középiskolásoknak, a bábszínházat és a műfajban rejlő határtalan lehetőséget népszerűsítő vendégelőadás­sorozat felnőttek ré­ szére, kötelező olvasmányt népszerűsítő osztálytermi produkció középiskolásoknak, interaktív kiállítások, tematikus kompetenciafejlesztő program óvodás csoportok részére, tizenévesek te­ hetséggondozása színjátszó kör és bábos tábor keretében. A színház állandó házigazdája a két­ évente megrendezésre kerülő Magyarországi Bábszínházak Találkozója rendezvénynek, amely az ország egyik legrangosabb szakmai fóruma. www.ciroka.hu

Csiky Gergely Állami Magyar Színház A temesvári állandó magyar hivatásos színtársulat 1953-ban alakult meg az Állami Román Színház tagozataként, önálló színházi intézménnyé 1957-ben vált, Csiky Gergely nevét 1990-ben vette fel. 1963-tól játszanak gyerekeknek is, 2001-től rendszeresek a bábelőadások, a 2008/2009-es évadtól diplomás bábszínészeket szerződtettek. Dolgoztak hazai, magyarországi és más külföldi rendezőkkel is, a nem csupán a bábosok, hanem a teljes társulat közreműködé­ sével létrehozott Amor omnia című előadással több fesztiválon arattak sikert. Előadásaikat otthonukban és a környék településein is játsszák. www.tm-t.ro

Naprakész világnapi információk: babszinhazivilagnap.wordpress.com facebook.com/babszinhazivilagnap

20

TEMESVÁR


Csodamalom Bábszínház

MISKOLC

A színház működését 1986-ban, amatőr csoportként kezdte meg, 1992-től működik hivatásos színházként. A társulat szakmai munkáját műfaji és technikai sokszínű­ ség jellemzi. Több mint két évtizedes fennállásuk óta a klasszikus meseirodalom darabjai mellett magyar nép­ meséket és kortárs hazai, illetve külföldi szerzők műveit játszotta és játssza a társulat, a bábos szakma legkivá­ lóbb rendezőinek, tervezőinek irányítása alatt. A színház kamaratermében évad közben bábos játszóházban szerveznek kreatív kézműves foglalkozásokat, nyáron pedig a gyerekek bábos napköziben kóstolhatnak bele a bábszínházi alkotómunkába. www.csodamalom.hu

ESZME – Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete

BUDAPEST

A 2006-ban létrejött egyesület célja a szabadúszó mű­ vészek érvényesülésének felkarolása, felismerve, hogy a művészek számára a minőségi alkotáshoz elengedhe­ tetlen az anyagi biztonságérzet, valamint a tudat, hogy a megszülető előadások nagy valószínűséggel el is jut­ nak a közönséghez. E célok megvalósítása jelentős kap­ csolati tőkét és folyamatos szervezést igényel, ezért az egyesület műsorszervezői, programköz­ vetítői segítséget, gazdasági és jogi tanácsadást nyújt tagjainak, segíti promóciójukat külföldön és Magyarországon egyaránt. www.eszme.eu

Fabula Bábszínház

BUDAPEST

A Fabula Bábszínház egy különleges, családias, gyermek­ központú szobaszínház a budapesti Belvárosban, ahol több mint két évtizede várják a nézőket azzal a céllal, hogy tartalmas szórakozást nyújtsanak, és ahol testközelben van a színház, tehát a színészek, a gyerekek és a szülők, nagy­ szülők az előadás kapcsán bármiről beszélgethetnek. A repertoáron szerepelnek magyar mesék, amelyek főszereplőit a könyvek mellett a televíziós bábfilmsorozatokból is ismerhetik a nézők, és más klasszikus történetek is. www.fabulababszinhaz.hu

BÁ BU

F e s zt i v á l

2015. március 17-20., Budapest Bábszínház,

Fókuszban: Vitéz László 21


Hepp Trupp

DEBRECEN

A Hepp Trupp egy kétszemélyes társulat. Szerelemből született. A színház, a mű­ vészet, a néző és az egymás iránti szeretet táplálja azóta is. 2008-ban alapítot­ ta Schneider Jankó és Nagy Viktória Éva. Mindketten a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán végeztek. hepptrupp.blogspot.com

Griff Bábszínház

ZALAEGERSZEG

A zalai megyeszékhely egyik legfontosabb kulturális intézménye a Griff Bábszínház. A Hevesi Sándor Színházzal társbérletben élő bábosok leg­ inkább a gyerekeket várják műsorukkal, amelyben a magyar népmesé­ től a vásári bábjátékig, a modern boszorkánymesétől egy-egy ünnep­ kört feldolgozó előadásig, a mozgásszínház formanyelvétől a vidám, zenés meséig széles a kínálat, de időről időre igyekeznek a felnőtteknek is megmutatni a műfajban rejlő izgalmas lehetőségeket. Repertoárju­ kon óvodásoknak és kisiskolásoknak készült produkciók – köztük több ősbemutató – mellett bá­ bos játszóház és Kicsimesék kicsiknek címmel drámajáték-foglalkozással kiegészített előadások is helyet kaptak, míg a legkisebbek a Babusgató nevű program szól. Dolgoznak bábrendezőkkel és az élőszínház műfajából kiránduló rendezőkkel, sőt japán vendég is állított már színre nekik hagyományos bunraku technikával darabot. Bérletes közönségüknek játszanak otthonukban és a megye más településein, de fellépnek iskolákban és óvodákban egyaránt. Rendszeresen részt vesznek a magyarországi bábfesztiválokon, több alkalommal jártak külföldi bábos találkozókon, a legutóbbi időszakban pedig a távoli Japánba is eljutottak. www.griffbabszinhaz.hu

22


Harlekin Bábszínház

EGER

A Harlekin Bábszínház közel ötvenéves múltra tekint vissza, 1985ben pedig a helyi Gárdonyi Géza Színház tagozataként a vidéki bábszínházak közül másodikként megalakult a színház társulata. Elsősorban a gyerekeknek játszanak, a repertoár összeállításánál évtizedek óta fontos szempont, hogy a világ meseirodalmát, a ma­ gyar népmeséket és kortárs magyar írók műveinek bábszínpadi át­ dolgozásait is műsorra tűzzék. Rendkívül fontos a színház számára, hogy előadásaik hangzás- és látványvilága, a zene, a ritmus és a vizuális megjelenítés minden esetben a meglepetés erejével hasson, hogy titkaikkal és csodáikkal elvarázsolják és lekössék a nézőket, hogy a csodák a színpadon és a nézőkben egyaránt megtörténjenek. Készítenek if­ júsági és felnőttelőadásokat (utóbbiakat megalakulásuk második évétől), kísérleti produkciókat is; játszanak saját, 2006-ban átadott, stúdió-színpaddal is rendelkező színházépületükben és a megye különböző településein. Rendeztek ők maguk is nemzetközi fesztivált, emellett rend­ szeresen részt vesznek a magyarországi hivatásos bábszínházak találkozóin, és több előadásuk vendégszerepelt rangos külföldi fesztiválon, ahol komoly díjakkal jutalmazták az együttest. www.harlekin.hu

Kabóca Bábszínház

VESZPRÉM

A 2001 óta hivatásosként működő, saját fesztiválokat (Kabóciádé, Mesefesztivál) is tartó bábszínház produkcióinak megtervezésében irányelv a bábszínházi hagyományok követése, ugyanakkor a kortárs művészeti ágakkal is igyekszenek lépést tartani. Előadásaikkal számos hazai és külföldi szakmai fesztiválra eljutottak már. www.kabocababszinhaz.hu

23


Kisvirág Bábcsoport

BUDAPEST

A Palánta Misszió alapítvány fő célja a gyermekek szórakoztatása, a jóra való játékos nevelése. Mindezt olyan minőségben, amely esz­ tétikailag és nyelvhasználatban is pozitív mintát jelent. Szlogenjük: A kisvirág komolyan szórakoztat! www.palantamisszio.hu

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

BUDAPEST

A Kolibri Színházat 1992-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés. Há­ rom játszóhelyen, a Kolibri Színházban, Fészekben és Pincében 0-tól 18 éves korig széles műfaji és tematikus repertoárral, báb- és élőszínházi, mozgásszínházi és opera-előadásokkal, formai, tartal­ mi meglepetéseket, újdonságokat kínáló produkciókkal várják a közönséget. Magyarországon először itt készítettek csecsemőszínházi és osztálytermi előadást, a színházi nevelési és színház­ olvasó programok kidolgozásában is élenjáróak. Előadásaikkal számos külföldi fesztiválon sikert arattak, több nemzetközi projektben vettek részt. www.kolibriszinhaz.hu

Kövér Béla Bábszínház

SZEGED

A szegedi bábozás múltja közel hét évtizedes: 1945 szeptemberében a Dugonics András Gimnázium növendékei, köztük Kövér Béla, elhatároz­ ták, hogy tanári és szülői támogatással bábszínházat hoznak létre. 1946. december 24-én került sor az ünnepélyes bábszínházi megnyitóra, a Já­ nos vitéz bemutatásával. Az évad során még négy darab került színre, az 1947/48-as szezonban pedig már a Dugonics Gimnázium alagsorában kiala­ kított színházteremben kezdték. Az 1954-ig terjedő időszakban a színház a létéért küzdött, a hatvanas években az új utak keresése pozitív szakmai visszhangot kapott. A csoport több átalakuláson ment keresztül. 1987-ben költöztek a jelenlegi épületbe, hivatásos bábszínházként 1993-ban kezdték meg a munkát, 1996 óta működnek Kö­ vér Béla Bábszínház néven. A városi fenntartású színház folyamatos, élő kapcsolatot tart fenn a régió magyarlakta területein működő gyermekszínházakkal. Az együttes rendszeresen látogat el Románia és Szerbia közeli városaiba, igyekszik minden rangos hazai fesztiválon megjelenni, és 2014-ben hagyományteremtő céllal megszervezték a Szegedi Bábos Találkozót. www.koverbela.hu

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

MAROSVÁSÁRHELY

A román és magyar nyelven is oktató egyetem alapfokon színész-, báb­ színész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális kommunikáció-multimédia és látványtervezés szakokon biztosít képzést, színművészet, bábművészet, művelődésszervezés (impresszárió), drámaírás szakokon pedig magiszteri fokozatú oktatást, valamint doktori iskolát is működtet. Rendelkezik színházi (Stúdió Szín­ ház) és bábszínházi (Stúdió 2.1) előadótermekkel, melyekben a hallgatók és művésztanárok lép­ nek fel professzionális színházi évadok keretében. www.uat.ro

24


Maszkaron Társulat

BUDAPEST

Az ESZME tagtársulata a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész, bábrendező és prózai színész szakos hallgatóiból alakult Maszkaron első előadását 2014-ben hozta létre. A középkori moralitásból készített Nimwégai Márika rendezői Markó Róbert és Szenteczki Zita, előadói Dér Zsolt, Főglein Fruzsina, Horváth Márk, Kovács Domokos, Pájer Alma Virág, Valentyik Anna. A pro­ dukció 2015-ben több színházi és összművészeti fesztiválra is meghívást kapott. www.eszme.eu/Maszkaron

Marica Produkció

BUDAPEST

Tárnok Marica tagja volt a Független Színpadnak, a Gergye Krisztián Társulatá­nak, játszott a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Budapest Báb­ színházban, és számos független kortárs társulattal is dolgozott. Drámape­ dagógiai és múzeumpedagógiai programokat, dráma- és bábjáték-foglalko­ zásokat vezet. A Bethlen Téri Színházban már találkozhatott vele a közönség mint táncos, színész, bábművész, rendező, tartott foglalkoztatót, kézműves foglalkozást, színházi kulisszajárást, a Marica Bábszínháza pedig egy min­ den alkalommal más-más téma köré épülő, interaktív programsorozat. www.maricaprodukcio.hu

25


Mesebolt Bábszínház

SZOMBATHELY

Az 1995-ben alakult bábszínházat évente 35-40 000 néző látogatja Szombathelyen és Vas megyében. Munkájukat hazai és külföldi fesztiválokon is jelentős díjakkal (bábfesztiváli UNIMA-diploma, gyermekszínházi szemlék és biennálék elismerései) tüntették ki. Jelenleg 23 előadásból áll repertoárjuk, ezek között „pöttömszínházi”, óvodásoknak, kisiskolásoknak, ifjúsági közönségnek és felnőtteknek készült produkció egyaránt megtalálható. A kínálat széles: a klasz­ szikus (nép)meséktől kezdve Weöres Sándoron, Kormos Istvánon, Szabó T. Annán, Sütő Andráson túl elismert külföldi szerzők műveit is feldolgozták már. www.meseboltbabszinhaz.hu

Mikropódium Családi Bábszínház

BUDAPEST

Lénárt András 1995-ben alapította ezt a különös és különlegesen apró színházat, amelynek színpada, fellépői (azaz bábjai), előadásai egyetlen bőröndben elférnek. Ám amikor kinyílik ez a bőrönd, valóságos csodára számíthat a közönség: az életszerű­ en mozgó bábok szöveg nélkül mesélnek történeteket, érzéseket, hangulatokat. Kívülről nézve tehát minden parányi, de a hatás, amit az előadás elér, a világ minden táján egyaránt hatalmas. A nézők nem tapasztalt élményeket kapnak a piciny báboktól, és sokáig megőrzik ennek a va­ rázslatos, egyszemélyes bábszínháznak az emlékét. www.mikropodium.com

Minden, ami bábszínház – Novák Ildikó oldala

MAROSVÁSÁRHELY

A Fejezetek a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történeté­ ből című könyv célja a marosvásárhelyi Állami Bábszínház (jelenleg Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház) történetének, 1949 és 1975 közötti tevékenységének nyomon követése és a következtetések írásban való rögzítése volt. Dr. Novák Ildikó kötetét a Mentor Kiadó és az UArtPress közösen adta ki, megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta. A kötet kapcsán a legnépszerűbb közösségi oldalon létrehozott profilban azonban kiemelten kezelik az erdélyi magyar bábművészet híreit is. www.facebook.com/babszinhazifejezetek

Napsugár Bábszínház A hivatásos intézményként 2005 januárja óta működő bábszínház célki­ tűzése a nézők és a szereplők közötti közelebbi kapcsolat megteremtése, így a közönség az előadások után beszélgethet a színészekkel, megfog­ hatja a bábokat is, ami minden esetben rendkívüli élmény a gyermekek­ nek. Fontos feladatuknak tekintik a sérült és hátrányos helyzetű gyerme­ kek színházi nevelését, és nagy gondot fordítanak arra, hogy előadásaik hozzájuk is eljussanak. 2010­ben költöztek be új, méltó körülményeket biztosító otthonukba, az Ibsen Házba. Munkája elismeréseként 2012­ben a társulat Megyei Prima Díjat kapott. www.napsugarbab.hu

26

BÉKÉSCSABA


Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet – Bajor Gizi Színészmúzeum

BUDAPEST

Az OSZMI mint múzeum közgyűjteményi feladatokat lát el, tudományos intézetként pedig feladata a színházi szakma és a hazai színháztörténettel foglalkozó kutatók támogatása. Sokoldalú tevékenységének megfelelően külön történeti és múzeumi osztálya van. Gyűjteményeiben képzőművészeti alkotások, színházi kellékek és makettek, díszlet- és jelmeztervek, kézírásos, nyomtatott, tár­ gyi és audiovizuális emlékek egyaránt megtalálhatóak. Az intézmény kezelésében és szakmai felügyelete alatt áll a Gobbi Hilda kezdeményezésére létrejött Bajor Gizi Színészmúzeum, ahol állandó és időszakos kiállítások láthatóak. www.szinhaziintezet.hu

Puck Bábszínház

KOLOZSVÁR

A széles repertoárral rendelkező, román és magyar tagozaton is játszó színház 2015. február 5-én ünnepelte 65. születésnapját. Az intézmény története során számos meghatározó rendező dolgozott itt, köztük Kovács Ildikó, Dan Vasile, Aureliu Manea, Maria Mierluţ, Tudor Chirilă, Mona Chirilă, Varga Ibolya, Rumi László, Pályi János, Alina Hiristea. Bogdan Ulmu. Jelentős hazai és nemzetközi fesztiválsikereket értek el, az általuk szervezett Puck Nemzetközi Bábszínházi Fesztivál a térség egyik legjelentősebb bábos eseményévé vált. puckbabszinhaz.blogspot.hu

Sarkadi Bence

BUDAPEST

A feledékeny ceremóniamester; a virtuóz légtornász, aki nem tud hibázni; a csellóember, aki két idegösszeomlás között a sa­ ját testén ad koncertet; a jobb sorsra érdemes bábjátékos, aki az utcán kalapozik; a középkori török szultán, aki mellesleg a breaktánc mestere; a tudós, aki a tökéletes nőt szeretné meg­ alkotni – ez a Világjáró Marionettek. Saját készítésű, faragott marionettekkel előadott történetek kapcsolódnak laza füzérré a sokszorosan díjnyertes, egysze­ mélyes produkcióban, amely a legnagyobb utcafesztiváloktól a legkisebb utcasarkokig eddig 27 országban bűvölte el a közönséget. www.facebook.com/bencesarkad

Szigligeti Színház, Lilliput Társulat

NAGYVÁRAD

A nagyváradi bábművészet történetében 1955 számít fontos évnek: ekkor ke­ rült ide Kovács Ildikó rendező, a romániai magyar bábművészet iskolateremtő személyisége, valamint Fux Pál tervező, akinek Don Quijote című darabban szereplő, stilizált bábjaival a bábszínészek Európa számos országába eljutot­ tak, és ebben az évben költözött a társulat a mai épületbe. 1998-ban változott a magyar tagozat neve Lúdas matyiról Lilliputra, 2011-ben pedig az Árkádia Állami Gyermek- és Ifjúsági Színházból kivált a magyar társulat, ami azóta a Szigligeti Színház égisze alatt működik. www.lilliput.szigligeti.ro

27


Spiritusz Egyesület, Trambulin Színház

BUDAPEST

Az egyesület elsősorban színházi területen működik. Háttérszervezete a Ra­ dikális Szabadidő Színháznak, amely egy alternatív színházi formáció, vezető­ je Formanek Csaba; emellett háttérszervezete a Trambulin Színháznak és az S8 PINCE színház és kultműhely befogadó színháznak is. A színházi működés mellett kiadja a spiritusz.hu online folyóiratot, amely a gyermek- és ifjúsági színházi előadások szakmai, kritikai lapja. www.spirituszonline.hu

Stúdió K Színház

BUDAPEST

A színház neve az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolatépítő, kü­ lönleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre. Évi 160-170 előadásuk mintegy felét a gyerekeknek szánt programok teszik ki, amelyek közül több kifejezetten a színház felké­ résére, gyakran a társulat tevékeny közreműködésével létrejövő, klas�­ szikus meséket feldolgozó, a szöveg mellett a báb-színész-élőzene ötvözte technikára építő ősbemutató. Közönségük alakításában fontos szerepet kapnak szombati képzőművészeti foglalkozásaik is. www.studiokszinhaz.hu

Színház- és Filmművészeti Egyetem

BUDAPEST

A közel 150 éves múlttal rendelkező oktatási intézmény színházi és filmes szakembereket képez, 2000. január 1. óta egyetemi rangon, osztott és osztatlan képzési formában, BA és MA szinteken, a doktori iskolában pedig DLA fokozatot szerezhetnek a hallgatók. A képzés központjában az intenzív szakmai műhelymunka áll. Az első bábosok 1999-ben végeztek, azóta három színész- és egy rendezőosztály kapott diplomát az intézményben. A legfiatalabb gene­ ráció jelenleg harmadéves, osztályfőnökeik Meczner János és Tengely Gábor, illetve Csató Kata és Csizmadia Tibor. www.szfe.hu

Tomcsa Sándor Színház

SZÉKELYUDVARHELY

Az 1998-ban alakult színház széles műfaji és életkori repertoárral ren­ delkezik, 2008 óta pedig dráMA címmel találkozót szervez, melynek lényege a kortárs magyar és román drámák találkoztatása, valamint a kortárs színházi nyelv népszerűsítése. A gyerek- és ifjúsági korú közön­ ségre a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetnek, a 2014/2015-ös évadban pedig elkezdték bábelőadások készítését is azzal a szándékkal, hogy idővel hivatásos bábtársulat jöjjön létre saját repertoárral. Ebben fontos szerepet játszik Nagy Regina, aki a szatmárnémeti Brighella Bábszínház­ nál szerzett elévülhetetlen érdemeket. www.szinhaz.ro

28


Vojtina Bábszínház

DEBRECEN

Az 1993-ban hivatásos városi bábszínházzá vált társulat Debrecen szí­ vében, a Nagytemplom árnyékában fogadja látogatóit. A műsortervet elsősorban a magyar népmesékre, mondákra és a magyar klasszikusok alkotásaira építik, de válogatnak meseírók írásaiból is. Fontosnak tart­ ják, hogy a színpadon szép magyar beszéd szólaljon meg, hogy őrizve nyelvünk tisztaságát a ma gyerekéhez szólóan bontsák ki azokat a ki­ kristályosodott emberformáló tanulságokat, amelyeket kötelességünk átadni a jövő nemzedéknek. E gondolatok ihlették az évkörre íródott tematikus játszószínházi programot is, melynek célja az együttjátszás öröméből fakadó ünnepteremtés, a népmesék, népköltészeti alkotások testközeli, élményszerű megéltetése, a bábjáték ősiségének napjainkra való adaptálása kiscsoportos foglalkozások ke­ retében. A színházban évente több kiállítást is rendeznek, melyek célja megmutatni, erősíteni a Vojtina szellemi arculatát, a magyarországi bábjátszás múltját és jelenét, a kortárs alkotókat és műhelyeket. A társulat rendszeresen vendégszerepel határon innen és túl, és fogad hazai és külföldi vendégelőadásokat a paletta színesítésének szándékával. www.vojtinababszinhaz.hu

Évadnyitó és Évadzáró rendezvények a szabadban

Előadások minden nap

Játszószínházi foglalkozások minden nap

4026 Debrecen, Kálvin tér 13. Telefon/fax: 52/418-160

Télűző Maskarádé

Kiállítások

Babusgató 0-3 éveseknek

web:www.vojtinababszinhaz.hu e-mail:vojtina@vojtinababszinhaz.hu

29


Vaskakas Bábszínház

GYŐR

A Vaskakas Bábszínház Győr-Moson-Sopron megye egyetlen hivatá­ sos, állandó társulattal és épülettel működő bábszínháza, mely 1991 októberében nyitotta meg kapuit a bábműfajt kedvelő gyerekek és felnőttek előtt. A társulat huszonhat főből áll, s nemcsak a megyét és a régiót látja el minőségi előadásokkal: a Vaskakas rendszeresen játszik szlovákiai magyar óvodásoknak, iskolásoknak, felnőtteknek mind Győr­ ben, mind pedig Szlovákiában. A színház szakmailag az egyik legmaga­ sabban jegyzett magyarországi bábszínház. A magyar bábélet legfontosabbjai rendeztek, ren­ deznek Győrben, és rendszeresen érkeznek külföldi és élőszínházi rendezők is. Így készített már előadást a Vaskakasnak az európai hírű lengyel rendező, Krysztof Rau, a román Adela Moldovan vagy a bolgár Peter Pasov–Zsenya Pasova alkotópáros; vendégeskedett a társulatnál Pelsőczy Réka és Novák Eszter is. 2002-ben a magyar társulatok közül elsők között kapta meg a Nemzet­ közi Bábművész Szövetség, az UNIMA nagydiplomáját. Történetének húsz éve alatt a Vaskakas vendégszerepelt és díjakat kapott spanyolországi, törökországi, franciaországi, finnországi, hor­ vátországi, lengyelországi, csehországi, romániai és kínai nemzetközi fesztiválokon. www.vaskakas.hu

Ziránó Színház

HOTTÓ

„Családi bábszínház vagyunk. Hottón, egy zalai domb tetején élünk. Itt nevelgetjük gyermekeinket és bábjátékainkat, és nevelődünk gyermekeink és játékaink segítségével. Nagyvárosi bábszínházból indultunk el. Tanultunk és tanulunk »felsőfokon«, de bizton állíthat­ juk, hogy a legkisebb helyeken játszva tanulunk a legtöbbet, a legap­ róbbaktól! Időről időre előkerülnek nagy kérdések. Vajon a kakasok ébresztik a Napot, vagy a Nap ébreszti a kakasokat? Engedjük-e, hogy egy ördög kioltsa a csillagokat? Vannak válaszaink, és szívesen meg­ osztjuk azokat bárkivel, mindenkivel! Aki nem hiszi, járjon utánunk!” www.ziranoszinhaz.hu

Támogatóink

Köszönjük a világnapi pólókat a

30

-nak!



Semmi Az ember tragédiája Az iglic

Kivi Fehérlófia Trisztán és Izolda

A báb nem korosztály, hanem műfaj! Előadások középiskolásoknak és felnőtteknek

14+


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.