LÉGY SZABAD!

Bocsánat, bocsi, bocsika, bocsesz, ne hari...sok formában hallottam/mondtam már, amikor rendezni szerettünk volna valamit, ami kapcsolatunkban törést okozott. Amikor tiniként apunak vetettem oda sokszor félvállról, hogy bocs, akkor erre mindig azt felelte mosolyogva (rég megbocsátott már akkorra), hogy: ”Fiam, a bocs az erdőben van”. Ezzel arra akart ránevelni, hogy vegyem komolyan a kapcsolatrendezés folyamatát, mert akkor nem fogok sportot űzni a sebzésekből, hanem igyekszem elkerülni azt.

Kapcsolatokban élve elkerülhetetlen a sebek adása­kapása, ez nem kérdés. A kérdés sokkal inkább az, hogy mit kezdünk az ilyen helyzettel. Az időre bízzuk, hogy majd megoldja (pedig tudhatnánk, hogy a kezeletlen seb nem gyógyul, csak elfertőződik vagy tokosodik), vagy a nehezebb, de szebb utat választjuk és gyógyítjuk a megtört kapcsolatot.

Ki kezdje? A válasz: a lelkileg igényesebb, érettebb ember. Ne a másikra várjunk, legyünk mi a kezdeményezők a magunk érdekében is. A neheztelő ember olyan, mint aki mérget vesz be és várja, hogy a másik haljon bele. Chuck Swindoll írt egy asszonyról, aki mikor értesült a veszettség diagnózisáról, papírt kért az orvosától és elkezdett bőszen írni, mire az orvosa próbálta nyugtatni, hogy nem kell még végrendelkeznie, hisz gyógyítható. Erre ő: ”Csak listát írok azokról, akiket meg kell harapnom.”

A harag olyan, mint a veszettség. Néha annak is ártunk, akit megharapunk, viszont mindig öljük vele magunkat. A bibliai Salamon már 3000 évvel ezelőtt megírta, hogy a ”harag a bolondok keblében nyugszik”. Ne engedjük, hogy gyilkoljon belülről minket.

Minél hamarabb belátjuk, hogy a nehezteléssel magunknak ártunk a legtöbbet, annál hamarabb gyógyulunk (lelkileg­testileg). Jól mondta Max Lucado: ”Ma reggel szabadon bocsátottam egy foglyot, amikor megbocsátottam: magamat.” De jó átélni az ilyen szabadulást.

Ne felejtsük, hogy a megbocsátáshoz elég egy ember is, a kibéküléshez kell kettő. Természetesen az utóbbi a sokkal jobb, ugyanakkor sajnos nem mindig kivitelezhető. Elsősorban magad miatt bocsáss meg!

Illetve azt is meg kell említeni, hogy nem kell kibékülni olyan emberrel, aki nem biztonságos! Nem kell kitennünk magunkat újabb sérüléseknek. De a megbocsátás nem opcionális. Elengedtetetlen az egészséghez, teljes élethez.

Bob Gass így fogalmazza meg ezt: ”A megbocsátás azt jelenti, hogy nem akarunk tovább áldozatok maradni. Ha nem tartunk haragot, vagy nem állunk bosszút, azzal megszabadulunk bántóink hatalma alól.

Amikor viszont nem bocsátasz meg, ártasz a másiknak is, de leginkább magadnak. Elveszíted az élet örömét. A meg nem bocsátás ott

Keresztrejtvény

lebeg fölötted, akár egy felhő és kihat mindenre, amit teszel. De amikor megbocsátasz, békét és felépülést hozol annak, akinek megbocsátottál és magadnak is.”

Az tud tiszta szívből bocsánatot kérni/megbocsátani, aki maga is átélte, hogy Isten megbocsátja minden bűnét.

Tudd kérlek, hogy ha bármi terhel, nyom, megfoszt az örömtől, akkor Isten mindig csak egy imádságnyira van tőled. Mondd el neki őszintén és tudd, amit János apostol írt: ”Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Isten. Megbocsátja bűneinket.” (1 János 1, 9)

Éld át ma! Lehetséges!

Floch Gábor Barnabás

Apró örömök

Tudom, sokat beszélek. Mondják. Beszélek, amikor nem akarok, hallgatok, mikor beszélnem kéne. Nem értem, miért van ez így.

De aki nyitott szemmel, füllel él, annak bizony akad mondandója.

Beszél a virágoknak és fáknak, meg aztán néha saját magának is.

Persze, bármily bizarrnak tűnhet, néha mintha hallanám a válaszokat.

No, de hát az ember már csak ilyen. Hisz mindent, mit hinni szeretne.

A gondok súlya miatt életünk néhanap talán nehéz, ám a végtelenhez képest oly parányinak tűnik egy egyéni sors.

Ne várj hát csodára, találj saját célokat.

Minden örömöd élvezd ki teljesen, amíg még van és teheted, hisz a nagyívű örömök oly ritkák, és nem is maradnak soká.

Szőke Hedvig a szegedi Új Esély Központunk rendszeres látogatója