Alapítvány - Mire tanít meg bennünket a sport?

MIRE TANÍT MEG BENNÜNKET A SPORT?

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvánnyal célunk, hogy élményeken keresztül tanítsunk meg a rászoruló gyerekek számára olyan alapértékeket, mint a kitartás, a szorgalom vagy a célorientáltság. Ezek mind fejlesztik a jellemet és hozzájárulnak ahhoz, hogy boldog, sikeres életet építhessenek.

Immár hagyománnyá vált, hogy a Nyíregyházi Sportcentrummal együttműködve sportnapot szervezünk hátrányos helyzetű gyermekek számára. Áprilisban két ilyen programot is szerveztünk, melyek során ötven gyermek látogatott el az Atlétikai Centrumba és a Continental Arénába Nyíregyházán. A sport egy kitörési pont, ami megváltoztathatja a gyerekek jövőjét. Ugyanis megtanít együttműködni, csapatban játszani, a határainkat feszegetni és még rengeteg, az életben is nélkülözhetetlen készségre. A célunk volt, hogy ezeken a napokon a gyerekek olyan sportolókkal találkozzanak, akik inspirációt nyújthatnak az álmaik megvalósításához.

De hogyan is néz ki egy ilyen sportnap?

Minden esetben nevetéssel és rengeteg mozgással van tele! Természetesen a sport világába is bepillantást nyerhetnek a gyerekek, így például az Atlétikai Centrum körbejárása során megismerhetik a versenyek világát, a felkészülési időszak rejtelmeit és a hatékony előrehaladáshoz szükséges eszközöket is. De, ami ennél is fontosabb: a sportolók személyes történetét is. Így például Tóth Balázs súlylökő iskolai éveiről és a sporttal való kapcsolatáról is többet megtudhattak. De még a súlylökést is kipróbálhatták, összemérhették az erejüket egymással és persze Balázzsal is, bár ez az összehasonlítás senkinek nem kedvező. Szikszai Róbert diszkoszvető bemutatóján pedig ámulhattak, szurkolva, hogy milyen távot fog elérni a következő dobás. Persze, az sem mindennapi élmény, hogy egy profi futópályán versenyezhettek egymással. Volt, aki azonnal beizzította a rakétákat és meg sem állt a célig. Mások inkább visszafordultak, mikor meglátták,

hogy bizony még közel sem járnak a pálya felénél. Az igazán kitartók pedig végigküzdötték és az utolsó métereken már kocogva/sétálva, de beértek a célba.

A futás ismerős sport, a gyerekek közül többen atletizálnak és versenyekre is járnak. Azonban a vívóterembe belépve egy teljesen új világ tárult ki számukra. Az addigi zsivajt Pákey Béla vívó mesteredző egy hang nélkül, határozott jelenlétével elcsitította, és a gyerekek érdeklődve néztek fel rá. A vívás minden tekintetben új: tele van nagyvonalúsággal, tisztelettel, stratégiával, tervezéssel és pontossággal. Még a gyakorlás során is minden alkalommal fontos a köszöntés, a tisztelet megadása az ellenfélnek. Persze a sisak viselése mindenkinek meghozza a kedvét a játékhoz és élvezettel, az edző utasításait követve vetették bele magukat a vívásba. Makai Tamás párbajtőredző elmondta, hogy edzőként egyfajta pótapa is, hiszen a gyerekek sokszor mesélnek a különböző kihívásaikról, amelyekkel kapcsolatban ő a legjobb tudása szerint tanácsokkal látja el őket. Persze azon is különös hangsúly van, hogy a csapatban egység legyen, a nagyobbak támogassák a kisebbeket és senki ne legyen kirekesztve. Ezt a szemléletet tapasztalhattuk a mi edzésünk során is. Még az ebéd előtt belefért a Continental Aréna meglátogatása, ahol kosárlabda és röplabda edzésbe pillanthattak bele a fiatalok. Csodálkozva néztek fel a náluk kétszer-háromszor magasabb kosárlabdázókra, akik örömmel válaszoltak a kérdéseikre, sőt a kisebbeket fel is emelték, hogy zsákolhassanak. A következő fél óra az önfeledt játéké volt. Hogy mennyire szabályosak az ütések, dobások, az háttérbe szorul, sokkal fontosabb az élmény, a nevetés és a hivatásos sportolók jelenléte, tanácsai. A nagyobbak többet kérdeztek, kitartásról, utazásról, csapatmunkáról folyt a beszélgetés. A röplabdázó lányok az ütésekre tanították a gyerekeket, akik nagyon hamar a barátaikká fogadták őket és már öleléssel búcsúztak el tőlük.

A napot az Eissmann Városi Uszodában, egy játékos úszóedzéssel zártuk. Csattogtak a papucsok az uszoda padlóján, izgatottan haladtak egymás mögött a gyerekek, azonban mikor meglátták a színes labdákat a víz mellett, minden félelmük elillant. A legjobb szó a következő másfél órára a pancsolás volt. A kísérők sem maradtak szárazon a szaltók, ugrálások következtében. Persze sorverseny is volt a gyerekek számára a vízben, csapatban játszottak, gyakorolták az úszást és közben rengeteget nevettek. A kisebbek a medence egyik oldalán úszkáltak, a nagyobbak a másik oldalon játszottak, vízilabdáztak. Az örömük határtalan volt.

A nap végén feltettük a kérdést: ki menynyire fáradt el? A válaszok, inkább kiáltások alapján a legaktívabbak fáradtak el a legkevésbé. Bár a buszút már másról tett tanúbizonyságot. Mi pedig bízunk abban, hogy a rengeteg impulzus, nevetés, élmény közepette megmaradnak majd bennük az edzők, játékosok arcai, történetei és a sport iránti szeretet.

Hegyesi Zita