múltidéző
Levelek tükrében Hajdani diákjaink visszaemlékezései
Jubileumi napunkra készülve körkérdést tettünk fel egykori növendékeinknek azokról a tapasztalatokról, amelyeket diá-
kéveik alatt szereztek. Nagyon sok levél érkezett. Ezeket utólag is köszönjük. A levelek szerkesztett változatát a szerzők engedélyével adjuk most közre. A szép és olykor megható visszaemlékezések írói olykor nem hallgatják el azt sem, hogy
a gimnáziumi négy év nem volt mindig felhőtlen, nehéz volt belerázódni a kollégista életbe, s időnként azzal is szem-
besülniük kellett, hogy a nővérek is emberek. Úgy gondoljuk, akkor teljes a kép, ha nem „cenzúrázunk,” s hagyunk helyet
a kritikának is. Hiszen csak így tudunk továbbra is méltó módon járni a Terézia anya által kijelölt úton. Ugyanakkor nagy örömmel olvastuk, hogy minden levél írójának, még a kritikusabbaknak is vannak olyan emlékei, amelyek miatt hálával gondol a gimnáziumi éveire.
Védettség és igaz légkör
Hetvenöt éves vagyok, 1958 és 1962 között voltam patronás diák. Lídia nővér volt az osztályfőnököm. Büszkén, örömmel jártam a gimnáziumba. Olyan védettség és szellemi szempontból is igaz légkör vett bennünket körül azokban a nagyon nehéz időkben – 1956 után nem sokkal –, hogy azt elfelejteni nem lehet. Mélyen vallásos családba születtem, íg y életutamat nem az iskola határozta meg, de megerősített abban, hogy mindig kiálljak a hi-
tem mellett, akkor is, amikor emiatt a mellőzöttséget is át kellett élnem. Gyermekkorom óta történelemtanár szerettem volna lenni. Ezt az érdeklődést a családból hoztam magammal, hiszen dédapám Újházy László volt. Az általa írt tankönyvekből tanították sokáig a történelmet, főképp az egyházi iskolákban. Számomra ez a pálya nem jöhetett szóba, mivel egyházi iskolában érettségiztem, még a felvételi lapunkat sem lehetett a tanári és jogi pályára beadni. Közgazdász lettem, de
Papp László, „Papp Diri” – kirándulás a hatvanas években
12
