Almandin katalógus 2024

Page 1


Almandin

Érvényes: 2024. 11. 20.-2025. 01. 31. karácsony

Hallom már, angyal szárnya lebben, szívem, mint régen, meg-megrebben, itt vagy közel! itt vagy közel, óH, szép karácsony, rajtad csüng lelkem, semmi máson, jövel, jövel!

(Benedek elek)

megállt az idõ

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Márai Sándor

Baley Endre

NAFF, az álommanó meséi

Mi, felnőttek talán már alig emlékszünk arra, hogy mennyire szerettük volna, ha a mesék, amiket szüleink olvastak fel nekünk esténként az ágyunk mellett, folytatódtak volna az álmainkban. Ki ne szeretett volna egy kis manót, aki beköltözve az álmokba, éjszakánként elrepít bennünket Mesebolygóra, ahol saját szemünkkel láthatjuk azt, amit eddig csak a könyvekből ismerhettünk meg? A könyv egyik főszereplője Maya, a hatéves kislány, akinek teljesül a kívánsága: a karácsonyfa alatt ott csücsül egy manó, aki éjszakánként életre kel, és megmutatja a kislánynak a Csodák Birodalmát. Hét napon át, minden este, mikor Maya édesanyja befejezi a mesét, és becsukja maga mögött az ajtót, Naff, a kis manó felébreszti a kislányt, és már repülnek is a Mesebolygóra. Amikor megérkeznek, egy függőágyban ringatózva mesél neki olyan emberi értékekről, mint a hűség, a szerelem, a szorgalom vagy a barátság. A NAFF, az álommanó több mint ideális karácsonyi ajándék − ízlésformáló, emlékezetes olvasmány.

Terjedelem: 110 oldal

Méret: 205×290 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 3490 Ft

Megrendelés:

Akciós ár: 1200 Ft

A könyvek megrendelhetők a almandin.books@gmail.com e-mail címen. A megrendelésben feltétlenül tüntessék fel nevüket, telefonszámukat és pontos címüket!

Szállítás: Foxposttal

Szállítási költség:

- Foxposttal: 1.499 Ft (könyvek számától függően, automatából automatába)

Személyes átvétel: Budapesti megrendelés esetén előzetes egyeztetés alapján lehetséges.

Fizetés: előrefizetés banki átutalással

Maria W. M. Schmitt

Angyali sugallatok

Ezekben a meditációkban gyerekek, atalok és felnőttek 33 mennyei lényt ismernek meg. A szeretet, a hála, a türelem angyalát, saját védangyalués az őrangyalokat – ezek mindegyike megosztja velünk legfontosabb üzeneteit. Ezekben a találkozásokban kicsik és nagyok átélik a gondoskodást, a szeretetet és a biztonságot. Gyakorlatban megtanulhatjuk a csakrák, a színek és a drágakövek gyógyerejét hasznunkra fordítani.

Ezekben a meditációkban gyerekek, fiatalok és felnőttek 33 menynyei lényt ismernek meg. A szeretet, a hála, a türelem angyalát, saját védangyalukat és az őrangyalokat − ezek mindegyike megosztja velünk legfontosabb üzeneteit. Ezekben a találkozásokban kicsik és nagyok átélik a gondoskodást, a szeretetet és a biztonságot. Gyakorlatban megtanulhatjuk a csakrák, a színek és a drágakövek gyógyerejét hasznunkra fordítani.

Terjedelem: 300 oldal

Méret: 135×205 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 2990 Ft

Akciós ár: 1000 Ft

33 angyalmeditáció gyerekeknek és felnőtteknek almandin

SZÍVHEZ

Szívhez szóló történetek

A magyar és a világirodalom legmeghatóbb, legérzelmesebb gyöngyszemei versben és prózában. Mesék, elbeszélések szeretetrõl, emberségrõl, egymásra figyelésrõl, gyermeki szívrõl, angyalokról, hitrõl, földi és természetfeletti csodákról. Történetek, amelyek nemcsak a karácsony közeledtével, de minden nap például állhatnának elõttünk, hogy tegyünk valamit az emberiség, a társadalom jobbítására. Célunk, hogy ezek a történetek bennünket felnõtteket is arra ösztönözzenek, hogy gondolkodjunk el életünkön, kapcsolatainkon, egymáshoz való viszonyunkon, változtassunk addig, amíg nem késõ.

A magyar és a világirodalom legmeghatóbb, legérzelmesebb gyöngyszemei versben és prózában. Mesék, elbeszélések szeretetről, emberségről, egymásra figyelésről, gyermeki szívről, angyalokról, hitről, földi és természetfeletti csodákról. Történetek, amelyek nemcsak a karácsony közeledtével, de minden nap például állhatnak előttünk, hogy tegyünk valamit az emberiség, a társadalom jobbítására.

Célunk, hogy ezek a történetek bennünket felnőtteket is arra ösztönöznek, hogy gondolkodjunk el éltünkön, kapcsolatainkon, egymáshoz való viszonyunkon, változtassunk addig, amíg nem késő.

Terjedelem: 208 oldal

Méret: 125×200 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 2490 Ft

Akciós ár: 1000 Ft

Maria W. M. Schmitt
Maria W. M. Schmitt

Eve Santis

A CHR-Birodalom

Elfújták a Vízöntő korszak viharai a dekadenciát! Az írónő elké pesztően mozgalmas és szívet, lelket gyönyörködtető regényében megtalálhatjuk a felemelkedés kulcsát, megadja sóvárgó lelkünk táplálékát. A CHR Birodalom egy szerelmi és szellemi kalandregény, amely a szépség és az igényes misztika otthonába vezet. Napjaink erkölcsi válságot élő világában üdítő regény; olyan életérzéshez juttat, mely változást indít el az olvasó személyiségében mind lelki, mind szellemi síkon.

Terjedelem: 376 oldal

Méret: 135×205 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 3200 Ft

Maratoni szerelem

Mary B. Ann

Maratoni szerelem

Akciós ár: 1200 Ft

Két mai fiatal könnyekig megható, izgalmaktól, gonoszságtól, ármánykodástól sem mentes szerelmi története – komoly, mély érzelmek, a meglátni és megszeretni borzongató-bizsergető érzése. Két ember, akik kitartásukról, őszinteségükről, emberségükről, küzdeni akarásukról is tanúbizonyságot tesznek – mindez igényes és kulturált stílussal és nyelvezettel. A történet szívet-lelket melengető eseményei mai eldurvult világunkban különösen aktuálisak.

Terjedelem: 192 oldal

Méret: 125×185 mm

Kötés: kartonált

Ker. ár: 1990 Ft

Akciós ár: 500 Ft

Mary B. Ann

Tomán Edina

Amikor megállt az idő

Mit jelent az élni akarás? Mit jelent a halál közelsége? Mit jelent a túlélés? Mit jelent küzdeni?

Mi az a valódi veszteség, hit, remény, fájdalom?

Négy évvel ezelőtt, 22 éves koromban, hosszú órákon át voltam a klinikai halál állapotában, mialatt szívemet kiemelték a helyéről, s megszabadították a méretét veszélyes mértékben megnövelő diónyi nagyságú vérrögtől, majd felnyitották tüdőmet, s felszabadították bennük a már napok óta elakadt keringést. Az országban akkor még egyedülállónak számító műtéttel új életet kaptam.

TOMÁN EDINA

Amikor megállt az idõ

Négy évvel ezelőtt, 22 éves koromban, hosszú órákon át voltam a klinikai halál állapotában, mialatt szívemet kiemelték a helyéről, s megszabadították a méretét veszélyes mértékben megnövelő diónyi nagyságú vérrögtől, majd felnyitották tüdőmet, s felszabadították bennük a már napok óta elakadt keringést.

Azóta tudom, mit jelent a remény, a küzdelem. Mit jelent a boldogság. Mert ezeket a válaszokat nem az élet adja meg, hanem a halál közelsége. Nem a felhőtlen s gondtalan élet mondja meg, mi az a boldogság, hanem a tragédia, a pokoljárás, a szenvedés rögös útját megjárt lélek visszatérése. Mert ott látjuk meg az értelmet.

Az országban akkor még egyedülállónak számító műtéttel új életet kaptam. Azóta tudom, mit jelent a remény, a küzdelem. Mit jelent a boldogság. Mert ezeket a válaszokat nem az élet adja meg, hanem a halál közelsége. Nem a felhőtlen s gondtalan élet mondja meg, mi az a boldogság, hanem a tragédia, a pokoljárás, a szenvedés rögös útját megjárt lélek visszatérése. Mert ott látjuk meg az értelmet.

A történet során rengeteg érzés kerül felszínre. Fájdalom, küzdelem, reménytelenség, beteljesületlen szerelem, hiány, bűntudat, függőség, csalódás, halálvágy. Kivétel nélkül negatív, fájdalmat okozó érzések.

Azonban éppen ezek hordozzák magukban az erőt s a reményt, amelyek a boldogság lehetőségének hordozói.

2990

Terjedelem: 348 oldal Méret: 125×200 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 2990 Ft

Tomán Edina Szívtangó

A történet során rengeteg érzés kerül felszínre. Fájdalom, küzdelem, reménytelenség, beteljesületlen szerelem, hiány, bűntudat, függőség, csalódás, halálvágy. Kivétel nélkül negatív, fájdalmat okozó érzések. Azonban éppen ezek hordozzák magukban az erőt s a reményt, amelyek a boldogság lehetőségének hordozói.

Akciós ár: 1000 Ft

„Impresszionista vad kacaj, könnycseppekkel áztatott élet halálát és a halál életét vágyó szenvedélyes csata.”

A szerzőnő „Amikor megállt az idő” című önéletrajzi ihletésű könyvének folytatása.

Tükör által homályosan látunk, ám egy ifjú hölgy egyedülálló történetén keresztül megérint mindnyájunkat az élet egyedi, megismételhetetlen sorsszerűsége; vajon ez megtörténhetett volna velem is? A világra szólóan sikeres életmentő szívműtétet követően Edina újjászületését szinte egyetlen lapra tette fel; látjuk, hogyan készül először lélekben, majd fizikai valóságában arra, hogy fokozatosan erősödve hitben és testben elérhesse célját, lefuthassa a maratoni távot.

Kedves Olvasó!

Tomán Edina előző – Amikor megállt az idő – és jelenlegi kötete az előkészületben lévő Fél lélegzet című zenés dokumentumfilm irodalmi alapjául szolgál.

Honnan jön hite, kitartása, életereje, vágya, hogy megmutassa: képes rá? Hogy megmutassa magát a fájdalomtól ordítva és szenvedéllyel teli? Kendőzetlenül és lírai szépséggel vall a szenvedélyről, a gyötrelmekről, halál közeli élményekről, szépségről és a példa nélküli kitartásról. Sorai közt mi is átéljük a neki új életet adó szívsebész orvossal szövődő csodálatosan szép érzelmeit. És azt, ahogyan igazán nővé válik. Kitárulkozik, lélekben is levetkőzik előttünk, így ismerünk benne önmagunkra, ha merünk mi is belenézni ebbe a tükörbe.

Terjedelem: 240 oldal

Méret: 125×200 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 3000 Ft

Tomán Edina: Amikor megállt az idő című önéletrajzi ihletésű könyvének folytatását tartja a kezében. Tükör által homályosan látunk, ám egy ifjú hölgy egyedülálló történetén keresztül megérint mindnyájunkat az élet egyedi, megismételhetetlen sorsszerűsége: vajon ez megtörténhetett volna velem is?

A világra szólóan sikeres életmentő szívműtétet követően Edina újjászületését szinte egyetlen lapra tette fel; látjuk, hogyan készül először lélekben, majd fizikai valóságában arra, hogy fokozatosan erősödve hitben és testben elérhesse célját, lefuthassa a maratoni távot.

Honnan jön hite, kitartása, életereje, vágya, hogy megmutassa: képes rá? Hogy megmutassa magát a fájdalomtól ordítva és szenvedéllyel teli? Kendőzetlenül és lírai szépséggel vall a szenvedélyről, a gyötrelmekről, halál közeli élményekről, szépségről és a példa nélküli kitartásról. Sorai közt mi is átéljük a neki új életet adó szívsebész orvossal szövődő csodálatosan szép érzelmeit. És azt, ahogyan igazán nővé válik. Kitárulkozik, lélekben is levetkőzik előttünk, így ismerünk benne önmagunkra, ha merünk mi is belenézni ebbe a tükörbe.

Akciós ár: 1000 Ft

TOMÁN EDINA
almandin
Tomán Edina a
Almandin

Az egészség új dimenziója

Átfogó védekezés az egészségkárosító környezeti hatások ellen

Tanácsok tudományos és spirituális szemszögből

Univ. Prof. Dr. Gerhard W. Hacker és Ursula Demarmels Az egészség új dimenziója – Van alternatíva

Adalékanyagok az élelmiszerekben, antibiotikumok a húsban, talaj közeli ózon, finompor, mobiltelefon, elektromágneses sugárzás, geopatikus stresszzónák: vajon figyelünk-e azokra a káros környezeti hatásokra, amelyek olyan mértékben veszélyeztetik az emberi életet, mint még soha, és amelyeket – úgy tűnik –, nem tudunk leküzdeni.

Manapság sokan kérdezik maguktól: „Lehet még egyáltalán egészségesen élni?”

Nyilvánvalóan lehet. Ha belegondolunk, az élet mindig is nagyon veszélyes volt. Csak ma másképp élünk veszélyesen.

Fantasztikus és igen merész, hogy e könyv szerzői felvállalták ezen kényes témák fejtegetését és megvilágítják azok hátterét. Emellett megoldási javaslatokat és ösztönzést adnak természettudományos, valamint spirituális szemszögből.

„Károsanyag-terhelések, élelmiszer-adalékok, mérgek, sugárzás – ezektől a környezeti mérgektől kell megvédeni magunkat. Végre ebből a könyvből megtudhatjuk, hogyan lehet ezt megvalósítani.” (Prof. Hademar Bankhofer)

Terjedelem: 232 oldal Méret: 135×215 mm

Kötés: keménytáblás

Ker. ár: 3000 Ft

Kökényesi György

Ha majd egyszer találkozunk (Hangoskönyv melléklettel)

KÖKÉNYESI GYÖRGY

Akciós ár: 1200 Ft

Lírai hangú történet egy mai asszony életéről, szerelméről és csalódásáról, mindennapi harcairól és küzdelméről egy rettegett, alattomos kórral, melyben sok-sok ezernyi sorstársához hasonlóan vereséget szenvedett. A szerző nem elsőkönyves, korábbi, nagy példányszámban kiadott, sporttal foglalkozó könyve néhány hónap alatt elfogyott a polcokról. Jelen műve egyszerű hangon, megrázó közelségbe hozza napjaink egyik legfélelmetesebb betegségét. „Úgy élj, hogy merj visszanézni, merd megismételni a szavaidat, hogy sose kelljen szégyenkezned. Ne kelljen magyarázkodnod − ha majd egyszer találkozunk.”

Terjedelem: 240 oldal

Méret: 135x205 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 2990 Ft

Akciós ár: 1000 Ft

Univ. Prof. Dr. Gerhard W. Hacker Ursula Demarmels
Prof. Hademar Bankhofer előszavával

Ursula Demarmels

Ki voltam előző életemben

A spirituális visszavezetések pozitív hatásai

A szerző könyve értékes adalék a gyakran felmerülő kérdéshez: „Van-e élet a halál után?”

Az ujjászületésben való hit egyidős az emberiséggel. A spirituális viszszavezetések módszerével lehetővé válik korábbi életekre visszaemlékezni. A szerzőnő részletesen leírja egy spirituális visszavezetés menetét a híres amerikai hipnoterapeuta, Dr. Michael Newton tanításaira támaszkodva, de eközben bemutatja saját személyes módszereit is. Egy spirituális visszavezetés, ahogy ő értelmezi és alkalmazza, messze túlmegy egy előző életen, beljebb vezeti pácienseit a spirituális életbe. Ezáltal megtapasztalja az ember, hogy ő egy békés, magasabb rend része, a szeretet, a fény, a kreativitás és az öröm alkotásába ágyazva. Hiteles tanulmányok illusztrálják a visszavezetések terapeutikus hasznát, melyek segítik az egészségügyi és az emocionális blokádos mélyebb megértését és ezáltal a gyógyulás esélyét.

Terjedelem: 188 oldal

Méret: 135×215 mm

Kötés: keménytábla

Ker. ár: 3000 Ft Akciós ár: 1000 Ft

Kérlek jelentkezz!

Hírek a túlvilágból

Heike Gade

Kérlek, jelentkezz! – Hírek a túlvilágból

Vigasz, tanács és segítség megboldogult lelkektől

A halál nem kell, hogy mindennek a végét jelentse. Szeretteink számára „a függöny túloldalán az élet tovább folytatódik”, és ők készek arra, hogy onnan is kapcsolatba lépjenek velünk. Sőt, az is lehetséges, hogy mi létesítsünk célzottan összeköttetést velük. Különösen szép, megindító lehetőséget nyújtanak a túlvilágban élő szeretteinkkel való kapcsolatfelvételre a médiumok, akik egyfajta rádióvevőként állnak rendelkezésre, mint a szellemi világból érkező üzenetek továbbítói. Heike Gade a médiumok spirituális munkáját mutatja be, egy olyan területet, amely sokak számára még ma is rejtélyes, átláthatatlan, titokzatos, netán gyanús. Segít gyászolóknak, hogy megtanulják kezelni a halál, a gyász körüli traumát, mert a megboldogultak üzenetei megszabadítanak bűntudattól, gyógyítanak emocionális sebeket. A két szféra emberei közötti sikeres gondolatcsere még lehetővé tesz egy utólagos megbocsátást, elengedést és megváltást. Nekünk, földi embereknek jobban fel kellene készülnünk a szellemi világból érkező jelzésekre, hogy sikeresebbek lehessünk, és felismerhessük – ha nincs is más menekvés, nekünk a „felfelé vezető” út mindig nyitva áll!

Terjedelem: 144 oldal Méret: 135x215 mm

Kötés: keménytáblás

Ker. ár: 2500 Ft

Akciós ár: 800 Ft

Heike Gade

„Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és életkörülményeim változásával mindig más és mást közöl.”

(Szabó Magda)

Megrendelés:

A könyvek megrendelhetők az almandin.books@gmail.com e-mail címeken. A megrendelésben feltétlenül tüntessék fel nevüket, telefonszámukat és pontos címüket!

Szállítás: Foxposttal

Szállítási költség:

- Foxposttal: 1.499 Ft (könyvek számától függően, automatából automatába)

Személyes átvétel: Budapesti megrendelés esetén előzetes egyeztetés alapján lehetséges.

Fizetés: előrefizetés banki átutalással 8 Rendeljen e-mailben: almandin.books@gmail.com

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.