Juhász Gyula
A fekete Mária Ősi templom árnyas szögletében Századoknak füstje és pora Lassan lepte be, s ő mély sötéten Néz jövőbe hét tőrrel szivében: Magyarok Asszonya. Háború és béke váltakoztak, És jött és ment nemzetek sora, Nyarak búzát, telek havat hoztak, Ő csak nézett, a Fiát karolva: Magyarok Asszonya. Hű zarándok messze-messze tájról, A lábain országút pora, Vigaszt várva hozzá jött, s a távol Múltakból gyászt s jó reményt világol Magyarok Asszonya. S jöttem én is, e szomorú öltő Bús magyarja, hű zarándoka, Mit adhatnék, csüggedt, árva költő: E dalt hozom, mint könnyét a felhő, Te feketén is vigaszt derengő Magyarok Asszonya! Szeged 1924
A rohateci Máriánál című versében a költő saját életét vitte Mária elé. A fekete Mária az egész nemzet fájdalmát jeleníti meg. A Trianon utáni magyarság sorsát hűen fejezi ki a századok során megsötétedett Mária képe, talán a verset is ennek a felismerésnek a villanása hozta létre: Mária Magyarországot is gyászolja, de a gyász vigaszt nyer fia feltámadásában, így a magyarságnak is reménységet hoz. Ezt így nem mondja ki a vers, de a ráhagyatkozás, a bizalom ezt sugallja.