{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 1

dal+ szerző AZ ARTISJUS INGYENES ZENEIPARI, KULTURÁLIS MAGAZINJA I MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE I MMXIX / IV. I

BUJDOSÓ JÁNOS TRIÓ CARSON COMA FIRKIN LINCZÉNYI MÁRK

www.artisjus.hu

DEX2020 PHILIPPE WEISS SALLY ANNE GROSS THOMKA BEÁTA

MINDÖRÖKKÉ VÁLLALHATÓ DALOK HRUTKA RÓBERT

1


EDITORIAL

TARTALOM

2020. március 2-án és 3-án harmadszorra rendezi meg az Artisjus a Dalszerző Expót. Az Európában egyedülálló szakmai rendezvény mind a kezdő, mind a már tapasztalt szerzők számára kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket. IIdén először egy fókusztémája is lesz a DEX-nek: a BLEND program körüljárja a film és a zene sokrétű kapcsolatát. Szó lesz többek között az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről, a filmzeneszerzés fogásairól. Speed meetingek is segítik azt, hogy a két iparág különböző képviselői, szerzők, zenészek, menedzserek, producerek megismerhessék egymást. Címlapunkon az új albummal jelentkező Hrutka Róbert. Vannak lemezek, amikhez inkább a fotel, másokhoz viszont egy magányos séta illik. Ez utóbbiak közé tartozik a Hontalan című album is, Hrutka Róbert legújabb lemeze. Az Artisjus-díjas szerzőgitárossal beszélgettünk. Egyre több zenekar kezd karriert építeni a külföldi piacokon, ami érthető, mert a hazai lehetőségek behatároltak, a zene viszont tényleg nemzetközi, a világon mindenki érti. Mégis egyelőre kevesen tudnak az építkezésen túl tartós sikert elérni. Ilyen üdítő kivétel a Firkin. A siker titkáról Péter János beszélt nekünk. Sok cikket írtunk már arról, hogy a lelki egészség témaköre hogyan került előtérbe a zeneiparban; milyen adatok mutatják azt, hogy a zeneiparban dolgozókat – zenészeket és szakembereket egyaránt. Az úttörő kutatás, ami helyenként egészen megrázó adatokkal mutatott rá a probléma nagyságára, 2016-ban jelent meg Can Music Make You Sick? címmel, Sally Anne Gross és Dr. George Musgrave írta. Sally Anne Gross volt a tavalyi Budapest Showcase Hub (BuSH) vendége, vele beszélgettünk. ≠ A SZERK.

2

02

HÍREK

04

LEMEZAJÁNLÓ

06

SLÁGERLISTÁK ALKONYA? REKLÁM, NÉZETTSÉG

10

NEMZETI AMNÉZIA BUJDOSÓ JÁNOS TRIÓ | PROFIL

12

EZEK A FIATALOK CARSON COMA | PROFIL

14

A FIRKINT TUDATOSAN KÜLFÖLDRE TERVEZTÜK PÉTER JÁNOS | FIRKIN

}

18

MINDÖRÖKKÉ VÁLLALHATÓ DALOK HRUTKA RÓBERT | ZENESZERZŐ

}

22

TOVÁBB EMELKEDETT A JOGDÍJBEVÉTEL CISAC-JELENTÉS

24

ZENE ÉS FILM, KREATIVITÁS ÉS KARRIER DEX2020

28

HUSZONÖT ÉV MÚLTBA RÉVEDÉS TÓTH SZABOLCS | SUGARLOAF

32

HA ISMERED AZ ALAPSZABÁLYOKAT, ELTÉRHETSZ TŐLÜK BILLIE EILISH ÉS FINNEAS O'CONNELL

34

JOBBAN ÉLVEZEM A BUKÁST, MINT A SIKERT LINCZÉNYI MÁRK | PRODUCER

38

MARKETING VAGY AZ ILLUMINÁTUS FOGSÁGÁBAN POPPY

40

A PECSA ELSŐ ÉVEI KÖNYVAJÁNLÓ

42

MINDENKI, AKI ZENÉVEL FOGLALKOZIK, ÉRZELMILEG ELKÖTELEZETT ÉS HATALMAS RAJTA A NYOMÁS SALLY ANNE GROSS

46

KI A SZTÁR A ZENEKARBAN PHILIPPE WEISS

48

THOMKA BEÁTA IRODALOM

}

}


IMPRESSZUM

14 A JAZZFESZTIVÁL KÖZÖNSÉGE A VÉGÉRE KEMÉNYEBBEN POGÓZOTT A SZÍNPAD ELŐTT, MINT PÉLDÁUL

DAL+SZERZÔ

Az ARTISJUS negyedéves magazinja MMXIX. negyedik negyedév Kiadja az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület megbízásából a BPRNR Kft. (1114 Budapest, Ulászló utca 8.) Felelős kiadó: Dr. Szinger András (ARTISJUS)

A BERLINI PUNKOK

Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bihari Balázs, Madarász Iván, Tóth Péter Benjamin, Szabó András Bálint

18

Ebben a számban közremûködtek: Biczó Andrea, Bihari Balázs, Deme Zsófia, Hegyi György, Kalocsai Krisztina, Kovács Attila, Réz György, Rónai András

RÁJÖTTEM, HOGY IGAZÁBÓL A KONCERTEN KAPOM MEG AZT, AMIÉRT VALAHA ZENÉSZ AKARTAM LENNI

Lapterv, tördelés: typoslave (info@typoslave.hu) Címlapfotó: Nagyillés Szilárd Nyomdai kivitelezés: ColorPack Zrt., 4400 Nyíregyháza, Westsik Vilmos u. 4.

28 AKKOR TUDSZ HITELES MARADNI, HA MEG TUDSZ ÚJULNI, HA VAN FRISS MONDANIVALÓ

Értékesítési képviselet: Cser Kft., 1114 Budapest, Ulászló utca 8. E-mail: info@csermedia.hu / Tel.: +36-1 206 25 83 Jogkezelés zölden: Az Artisjus vigyáz a környezetre. A Dal+Szerző magazint FSC minősített papírra, környezetbarát technológiával nyomtatjuk. A magazin elektronikus változata elérhető a www.dalszerzo.hu oldalon. Ha szeretnéd lemondani a papír alapú Dal+Szerzőt, és kizárólag elektronikusan olvasnád, küldj egy e-mailt az adataiddal a kommunikacio@artisjus.com címre.

34 TAVALY HETEDIK ÉVE VOLT, HOGY SAJÁT MESTERKURZUST TARTOTTAM, DE MÉG NEM VOLT KÉT UGYANOLYAN ÉV

A Dal+Szerző költségei: Amikor a Dal+Szerző magazin kiadása mellett döntöttünk, kulcskérdés volt, hogy ez az aktívabb és nyitottabb forma ne növelje a kommunikációra szánt költségeket. Ezért a magazin indításával a régi Artisjus Évkönyvet megszüntetjük, a ta­gok­nak szóló éves jelentést pedig elektronikus változatban készítjük, amivel jelentős nyomdai és postaköltséget spórolunk. A magazin reklámokat is tartalmaz, ezzel szintén a költségeket csökkentjük. Cikk- és hírjavaslatokat várunk a kommunikacio@artisjus.com címre. A cikkek válogatásánál a témák egyensúlyára vagyunk figyelemmel – műfajok, korosztályok, nemek szerint. ISSN 2063-4188


HÍREK

d+sz-hírek mmxix.iv }

LEZAJLOTT A VÁLASZTÁS

KÖZKINCSBE KERÜLŐ MŰVEK

DALFUTÁR

Novemberben és decemberben az Artisjus legfőbb döntéshozó szerveinek tisztújítására került sor: a Küldöttgyűlés és a Felügyelő Bizottság tagjait a következő négy évre választotta meg a szerzőkből, zeneműkiadókból álló tagság. A rendes Artisjus választások történetében most először elektronikusan szavazhattak azok, akik regisztráltak online ügyintézéshez. Személyesen pedig irodánkban adhatták le voksukat az Artisjus egyesületi tagjai. Mind a jelölési, mind a választási időszak lezárult december 16-án. Az eredmények, tehát az újonnan megválasztott Küldöttgyűlés és Felügyelő Bizottság névsorai elérhetőek az Artisjus.hu weboldalon, a Rólunk / Egyesület / Artisjus Választások menüpontban.

2020. január 1-jétől szabadon felhasználható Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye, valamint Richard Strauss művei és Balázs Béla szerzeményei. A szerzői jogi védettség 2019 év utolsó napján ugyanis minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1949-ben hunyt el. Az Európai Unióban közkincsbe került alkotók műveit engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül, tehát gyakorlatilag teljesen ingyen és szabadon lehet felhasználni – feltéve, hogy az eredeti mű minden társszerzője, illetve fordítója is legalább 70 éve elhunyt. A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Szintén 2020-ban lesz felhasználható szabadon a következő szerzők munkássága: Ignotus Hugó költő, Berde Mária író, Farkas Jenő zeneszerző, Bródy Miklós zeneszerző, továbbá Klaus Mann, a Mephisto írója, Edmund Eysler osztrák zeneszerző, Herbert Stothart, a filmzenéiről híres, Oscar-díjas zeneszerző.

Ősszel új részekkel jelentkezett a YouTubeon Hajós András műsora, a Dalfutár. A négy duplaepizódból álló évad november 18-án debütált a videómegosztón. A műsorvezető ezúttal is egy zeneszerzőt, egy szövegírót, egy producert és egy énekest kér fel két epizódonként, hogy írjanak meg egy közös dalt úgy, hogy majd csak a stúdióban derül fény a többi szerző, előadó kilétére. Az új évad több újdonsággal érkezik, például mindjárt az első részben a producer szerepe egy zenekarra, a Qualitonsra jutott. A Dalfutár websorozatként tért vissza 2019 nyarán az Artisjus és a Samsung támogatásával. Az alkotók minden rajongótól azt kérik, hogy a sorozat további folytatása érdekében iratkozzanak fel a Dalfutár saját Youtube-csatornájára.

ZENETANÁROK ÉS ELŐADÓK DÍJA

Tíz zenetanárt és tíz előadót díjazott az Artisjus 2019 novemberében. Az Artisjus olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra és visznek sikerre. Azokat a zenetanárokat is díjazta, akik nélkül nem születhetnének és szólalhatnának meg új magyar zeneművek. A szerzők közös jogkezelő egyesülete ezzel a két, tavaly alapított díjjal kíván köszönetet mondani a kortárs darabok elkötelezett terjesztőinek. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükben a szervezet szakembereiből álló vezetősége dönt. 2019-ben Artisjus Zenetanári Díjban részesült Maróthy Zoltán, Pozsár Eszter, Szerényi Béla, Vincze Béla, Warnusz Zsuzsa, valamint Apagyi Mária, Fülöp Judit, Keuler Jenő, Szeverényi Ilona, Zelinka Tamás. Artisjus Előadói Díjat ezúttal Gátos Iván, Kézdy Luca, Lukács Péter, Serei Dániel, Szalóki Ági vihetett haza. 2

MAO MASTER CLASS

2019. februárban Artisjus-díjjal is kitüntetett Modern Art Orchestra zeneszerzőknek szóló Master Class Akadémiát – egy műhelyszerű bemutatkozási lehetőséget – indított, hogy az akadémia keretein belül egy új big band darabot írjanak meg a már kiválasztott résztvevők 18 zenészre. A MAO 2020 májusáig havonta egy koncerted ad a Budapest Music Center koncerttermében, és mindegyik alkalommal egy-egy akadémiai hallgató is bemutatkozhat tíz percben. Eddig Hofecker Dániel, Florin Gorgos, Papp Mátyás és Szabó Illés akadémisták műveit hallhatta a közönség. Az master class sorozat az Artisjus támogatásával valósul meg.

#KÖSZIADALT 2019-BEN IS

Október 18-án, a Dalszerzők Napján több száz rajongó és előadó mondott köszönetet kedvenc dala szerzőinek saját Facebook és Instagram oldalaikon. Az új dalok születéséhez elengedhetetlen ugyanis, hogy a közönség a dalszerzők szerepét megismerje, munkájuk értékét elismerje. Az akcióhoz bárki csatlakozhatott egyszerűen azzal, hogy a közösségi oldalán egy bejegyzésben megköszönte kedvenc zenéi szerzőinek a dalokat. Nem csak rajongók, zenei előadók is posztoltak; oldalaikon összesen 102 bejegyzés hirdette a dalszerzők napját és az alkotói munka értékét. A kampánnyal csupán egyetlen platformon, a Facebookon sikerült 1,3 millió embert elérni, közülük 170 ezren valamilyen aktivitással is kifejezték az érdeklődésület. Az előadók posztjai egy helyen elérhetőek a Kosziadalt.hu/eredmenyek-2019 oldalról. A szerzőkért indított, 2018-as #köszi­ adalt digitális PR kampányunk ősszel a kommunikációs szakma elismerését is kivívta: a neves Prizma-versenyről hozta el az ezüst díjat.


HÍREK

d+sz-hírek mmxix.iv

BEHIND THE RECORD

A Grammy-díjat is kiosztó Recording Academy 2019-ben nagyszabású kampányt indított azért, hogy láthatóbbá tegye mindazokat, akik a zenén dolgoznak, és általában a háttérben maradnak: a szerzőket, producereket, hangmérnököket, no meg azokat a zenészeket, akik a stúdióban feljátszották a dalt, de nincsenek reflektorfényben. A Behind The Record elnevezésű kampányhoz olyan sztárok csatlakoztak, mint Billie Eilish, Anderson.Paak, Brandi Carlile és mások. A #GiveCredit, #WeAreMusic és #BehindTheRecord hashtagek használatával bárki csatlakozhat hozzájuk. Ennek eredményeként a Pandora már közzétette, hogy „sokmillió” dal teljes közreműködői listája felkerült az oldalukra, és hamarosan a mobilos appban is elérhetők lesznek.

A kampány kapcsán Imogen Heap arról beszélt, hogy a közreműködők listája nemcsak az erkölcsi elismerés miatt fontos, hanem anyagi okokból is, hiszen, ha látható, hogy ki dolgozott egy sikeres dalon, akkor az számára új megrendelésekhez vezethet, és „elég nehéz ma megélni a zeneiparban, úgyhogy ennek a kérdésnek a megoldása sok, zenével foglalkozó szakember életét könnyítené meg.”

os; a filmek esetén 19%, a tévés tartalmaknál 8%” – olvasható a jelentés összefoglalásában. Megvizsgálták az egyes országok helyzetét az alapján, hogy egy fő átlagosan havonta hányszor fért hozzá jogsértő módon valamilyen tartalomhoz. Magyarország a havi átlagos 11,9 hozzáféréssel az EU-átlag (9,7) fölött van, a 28 ország között a 14. helyen.

NÉGYEN AZ ESNS-EN KEVESEBB JOGSÉRTÉS

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala közzétette jelentését az online szerzői jogsértések alakulásáról. Az ezekre vonatkozó adatokat a MUSO méréseiből vették, és több nagy európai adatforrást is használtak. „A jó hír az, hogy a digitális kalózkodás csökken: 2017 és 2018 között 15%-kal esett vissza. A csökkenés a zenében a legnagyobb, 32%-

A 2020-as Eurosonic Norderslag show­case fesztiválon négy magyar együttes képviselte az országot a HOTS zenei exportiroda jóvoltából: a Harmed, a The Bluebay Foxes, a The Devil’s Trade és a The Qualitons lép színpadra. A non-profit fesztiválon mintegy 350 európai zenei produkció mutatkozott be négyezer zeneipari szakembernek és a negyvenezer fős közönségnek januárban, a hollandiai Gröningenben. ≠ 3


LEMEZEK

ELEFĂ NT EL

LĂ“CI JĂ TSZIK RĂ“ZSA UTCA

BLAHALOUISIANA MINDEN RENDBEN

laptop đ&#x;’ż

laptop đ&#x;’ż

laptop đ&#x;’ż VINYL RECORD

MagyarorszĂĄg egyik legeklektikusabb, legnĂŠpszerĹąbb, legpoposabb alterzenekara, az ElefĂĄnt negyedik nagylemezĂŠvel jelentkezett EL cĂ­mmel. A 2017-es legutĂłbbi, Minden cĂ­mĹą anyaggal ĂśsszehasonlĂ­tva a kvintett ezĂşttal sem fukarkodott a kĂźlĂśnleges megoldĂĄsokkal, ĂŠs tovĂĄbbra is Ăşgy tĹąnik, az eklektikussĂĄgra tĂśrekednek. Vagy talĂĄn pont nem is tĂśrekednek rĂĄ, hanem ez az, ami mĂŠlyen belĂźlrĹ‘l jĂśn belĹ‘lĂźk. Az EL ugyanis Ăşgy tud sokszĂ­nĹą lenne, hogy semmifĂŠle erĹ‘lkĂśdĂŠs nem ĂŠrzĹ‘dik – nincsenek beleerĹ‘szakolt dalszĂśvegsorok, belekĂŠnyszerĂ­tett zenei megoldĂĄsok. MĂŠgsem nevezhetĹ‘ egy kĂśnnyen befogadhatĂł, lĂŠgies albumnak, inkĂĄbb egy olyan, amit mĂĄr elsĹ‘re sem ĂŠrdemes a hĂĄttĂŠrben hallgatni, ĂŠs sokadszorra is tud Ăşjat mutatni. Ă tjĂĄrja egyfĂŠle vilĂĄgvĂŠge-hangulat is – nem rĂŠmisztĹ‘ ĂŠrtelemben, sokkal inkĂĄbb olyan, mintha mĂĄr minden mindegy lenne, lesz, ami lesz. Mindezt nem politikai szemszĂśgbĹ‘l ĂŠrtik – nĂŠhĂĄny rĂĄutalĂł soron kĂ­vĂźl tulajdonkĂŠppen semennyire nem kĂśzĂŠleti az anyag -, egy sokkal emberkĂśzelibb, szemĂŠlyesebb ĂŠrtelemben vĂŠve nyĂ­lt ĂŠs Ĺ‘szinte. Zeneileg az ElefĂĄnt eddigi tĂśrtĂŠnetĂŠnek legpoposabb anyagĂĄrĂłl beszĂŠlhetĂźnk, amelyen kĂŠt dalt leszĂĄmĂ­tva (SokĂĄig vĂĄrtalak ĂŠs a zĂĄrĂł Ă“ra) igazi tempĂłs arconpĂśrgĂŠst kapunk. A zenekar tehĂĄt ezĂşttal sem ijedt meg a kĂ­sĂŠrletezĂŠstĹ‘l – ĂŠs mint mindig, ez most is jĂłl ĂĄll nekik. â‰

Viszonylag nagyobb kihagyĂĄs, vagyis hĂĄrom ĂŠv utĂĄn jelent meg a LĂłci jĂĄtszik Ăşj lemeze. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kĂśztes idĹ‘ben nem lehetett a zenekarrĂłl hallani, sĹ‘t. KevĂŠs olyan fesztivĂĄl volt, ahol ne botlottunk volna bele a mindig jĂł hangulatot varĂĄzsolĂł csapatba. A RĂłzsa utca cĂ­mĹą Ăşj nagylemezt ugyanis tĂśbb single, videoklip is megelĹ‘zte. Ilyen pĂŠldĂĄul a TĂśrĹ‘csik Franciska vendĂŠgĂŠnekĂŠvel kĂŠszĂźlt A plakĂĄt; a klipjĂŠben a SzomszĂŠdok vilĂĄgĂĄt megidĂŠzĹ‘ Panelparadicsom vagy ĂŠppen Orosz DĂŠnes Ăşj vĂ­gjĂĄtĂŠkĂĄhoz kĂŠszĂźlt fĹ‘cĂ­mdaluk, a Seveled. BĂĄr Ăşgy tĹąnhet, hogy ha ennyire termĂŠkeny slĂĄgerek terĂŠn a csapat, akkor a RĂłzsa utca ĂśsszessĂŠgĂŠben nem volt nehĂŠz szĂźlĂŠs, a zenekar sajĂĄt bevallĂĄsa szerint viszont nem Ă­gy tĂśrtĂŠnt. SĹ‘t, mĂĄr a lemez cĂ­me is erre utal – itt talĂĄlhatĂł ugyanis prĂłbatermĂźk, ahol rengeteget dolgoztak a dalok hangszerelĂŠsĂŠn. A befektetett munka viszont teljes mĂŠrtĂŠkben megĂŠrte – a Sounday StĂşdiĂłban javarĂŠszt Vastag GĂĄbor „Vastivalâ€? (de dolgozott velĂźk ZĂĄvodi Marci ĂŠs BodnĂĄr PĂŠter is) kĂśzĂśsen Ăśsszerakott anyag ugyanis mĂŠg a korĂĄbbiaknĂĄl is eklektikusabb szĂ­nkavalkĂĄdot mutat – ĂŠs most itt nem a borĂ­tĂłhoz kĂŠszĂ­tett remek fotĂłra gondolunk –, amin az Ĺ‘ megfogalmazĂĄsuk szerint „elfĂŠr egymĂĄs mellett a viccelĹ‘dĹ‘s Tankcsapda-idĂŠzet ĂŠs az Emil.RuleZ! elĹ‘tti fejhajtĂĄs isâ€?. â‰

Az elĹ‘zĹ‘, 2017-es Alagutak, fĂŠnyek, nagymamĂĄd jegenyĂŠi lemezzel lĂŠpett ĂĄt az igazi felnĹ‘ttkorba a Blahalouisiana csapata, legalĂĄbbis ami az album tematikĂĄjĂĄt illeti. A kĂŠt ĂŠvvel kĂŠsĹ‘bb megjelenĹ‘ Minden rendben pedig mĂĄr egy elejĂŠtĹ‘l a vĂŠgĂŠig ĂŠrettsĂŠget ĂĄrasztĂł, sokszor a korosodĂĄssal egyĂźttjĂĄrĂł keserĹą Ă­zt tartogatĂł, a bizonytalansĂĄgot, otthontalansĂĄgot elĹ‘tĂŠrbe helyezĹ‘ anyag. BĂĄrmennyire is furcsĂĄn hangzik, mĂŠgsem egy kilĂĄtĂĄstalansĂĄgot sugĂĄrzĂł, depresszĂ­v lemezrĹ‘l beszĂŠlhetĂźnk, sokkal inkĂĄbb egy blahĂĄsan sokszĂ­nĹą, a vilĂĄgot nem negatĂ­van, inkĂĄbb reĂĄlisan megfestĹ‘ dalcsokorrĂłl, amiben a nyolc magyar nyelvĹą szerzemĂŠny mellett kĂŠt angol is helyet kapott. KevĂŠs olyan zenekar lĂŠtezik, amely mindkĂŠt nyelven teljesen Ăśnazonosan tud megszĂłlalni, de a Blahalouisiana pont ilyen – a Let Them Slide Away ugyanolyan kiemelkedĹ‘ dal, mint a sejtelmes Testemnek ha engedem. A hatĂĄsok kĂśzt egy leheletnyi ’80-as ĂŠvek ĂĄthallĂĄst vehetĂźnk ĂŠszre, ez elsĹ‘sorban annak kĂśszĂśnhetĹ‘, hogy pĂŠldĂĄul a Pont ilyen hĂĄzra cĂ­mĹą slĂĄgergyanĂşs szĂĄmba a korszakot idĂŠzĹ‘ szintihang is kerĂźlt. A producer ezĂşttal is Ligeti GyĂśrgy volt, a hangmĂŠrnĂśk pedig a prĂĄgai Milan Cimfe , akinek stĂşdiĂłjĂĄban korĂĄbban megfordult David Bowie is. A Minden rendben egy igazĂĄn ĂŠrett, Ăśsszetett anyag, amit ha vĂŠgighallgatunk, arra jutunk, hogy bizony az ĂŠgvilĂĄgon semmi sincs rendben kĂśrĂźlĂśttĂźnk. â‰

Gold Record Launching Gagarin 4

Gold Record


LEMEZEK

DOROTA SOLAR THE MONK

ETHNOFIL AZIMUT

JAZZBOIS JAZZBOIS GOES BLUNT

laptop

laptop VINYL RECORD

laptop VINYL RECORD

A Dorota tíz évvel ezelőtt alakult Porteleki Áron (dob), Makkai Dániel (basszusgitár) és Somló Dávid (gitár) ötlete nyomán. Porteleki a szabadzenei szcénában mozog, illetve gyakran szerez zenét kortárstánc darabokhoz is; Makkai korábban az improvizatív zenei világban volt aktív, jelenleg interaktív gyerekfoglalkozásokat és játékeseményeket vezet; Somló pedig egy sokrétű művész, akit a közönség leginkább a hangperformanszairól ismer. Mindhárman tehát különleges területeken élik ki a hétköznapokban kreativitásukat, így amikor idejük engedi, egyesítik szupererejüket. Így jött el egy évtized után harmadik nagylemezük ideje, ami ismét egy példátlan és bátor kísérleti anyag lett. Hatásként olyanokat említenek, mint az Idles és a Hüsker Dü, ami remekül előrevetíti, mire számíthatunk. A punk attitűdot, a nyers rockot és a keleti transzzenét ötvözik, mindezt teljesen kötetlen, szabad felfogásban. Egyszerre végtelenül okos és határtalanul elementáris a Solar The Monk, amin simán előfordult – például a klipes címadó dalnál – hogy punk ritmusok egyszer csak hipnotikus, repetitív, egyszerre nyugtalanító és megnyugtató transzzenébe csapnak át, és egy teljesen ismeretlen, mégis figyelemfelkeltő tájra kalauzolnak. Ilyen ez a lemez, amit újra és újra fel akarsz majd fedezni. ≠

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ethnofilt nem hogy zeneileg, de már formailag is nehéz lenne besorolni. Hívhatjuk őket zenekarnak, de amit eddig munkásságuk alatt képviseltek, sokkal inkább tekinthető egy alkotói közösségnek, aminek elsődleges célja, hogy a zenei ötletek szabadon áramolhassanak. Másfél évvel The Edge című lemezük után érkezett meg az Azimut, amin szintén nem szokványosan dalok, inkább tételek szerepelnek. Van köztük angol és magyar nyelvű is, a saját szerzemények mellett pedig egy Anima Sound System (Közel) és egy Karády Katalin (Szomjas a szám) feldolgozás is helyet kapott. A dalok többsége ezúttal is egy tőserdei alkotóházban készült, a korábbiakhoz képest viszont változás, hogy nemcsak demók, hanem a szerzemények zenei alapja is itt került rögzítésre. A több órás improvizációs sessionök felszabadultsága pedig igencsak érződik az anyagon – az ösztönösség és a tudatosság tökéletes egyvelegét hallhatjuk. Ettől pedig azt érezhetjük, hogy egy zeneileg kiforrott, átgondolt szerkezetű lemezt hallgatunk, de ezzel egyidejűleg teljesen beszippant és magával sodor bennünket valahova pont oda a tőserdei faház környékére, a természetbe, ahol tényleg semmi más dolgunk nincs, mint hogy mi is az ösztöneinkre hallgassunk. ≠

Az Amoeba mellékvizein aktív trió, a Molnár Bencze (billentyű) Czirják Tamás (dob) és Sági Viktor (gitár/basszus) alkotta Jazzbois első nagylemezét nem előzte meg sok előkészület vagy görcsös tervezés. A történet szerint beültek a stúdióba, tekertek egy cigit, majd néhány óra múlva úgy távoztak, hogy már kész is volt a Jazzbois Goes Blunt című anyag. Nemcsak a lemez, hanem az egész formáció esszenciáját az élő improvizációk adják, ami során igazi gyermeki lelkesedéssel élik bele magukat a szituációba. Az instrumentális egyveleg valahol a jazz és a hiphop keresztmetszetébe helyezhető, hol inkább a lágy, ringató chilles triphop dominanciájával, hol pedig az igazán dögös, pörgősebb funk esszenciájával. Érezhető rajta a fúziós jazz korszak hatása, mégis egy igazán mai anyagról van szó, ami az első hangtól az utolsóig erőlködés nélkül hozza ugyanazt a magas színvonalat. Kellemesen minimalista és kellően ösztönös loopok követik egymást, ami hihetetlen harmóniát teremt. A lemezre egyébként több külföldi oldal is felfigyelt, például a Questlove által indított Okayplayer. Nem csoda, hiszen a Jazzbois csapata a lágy zene egyetemes nyelvén szinte bárkit képes a megfelelő lélekállapotba hozni. ≠

szerzői kiadás

Blunt Shelter Records

GrapefruitMoon Records 5


6


ZENEIPAR

REKLÁM, NÉZETTSÉG

SLÁGERLISTÁK ALKONYA? 2020. Az elmúlt tíz évben izgalmas folyamatokat élhettünk át: kezdődött azzal, hogy az internetnek köszönhetően minden átlagos sávszélességgel rendelkező user hozzáférhet zenékhez, az emberek több zenét hallgatnak, mint valaha, ez pedig új modellek megalkotásához vezette a zeneipart. Mindez alapvetően változtatta meg a zeneterjesztés stratégiáit. A hosszú évtizedek óta stabilan működő slágerlisták, amelyek fokmérőként szolgáltak a művész-kiadó-média-fogyasztó táplálékláncban, mára egyre inkább a különböző zenei buborékokban élőket próbálja mérni. Hogy zenefogyasztási szokásaink mérhetők legyenek, elég hamar igény mutatkozott: a slágerlista-mérés a Billboard magazinban indult az Egyesült Államokban, amelyben legelőször 1940. július 20-án olvashattunk összesítést. Az Egyesült Királyságban csak 1952-ben kezdődött a slágerlista-gyártás, Perc Dickins egy 52 lemezboltból álló csoport segítségével nyerte ki az értékesítési adatokat, melyeket a New Musical Expressben közöltek.Innentől kezdve gombamód szaporodtak a különböző listák és a zeneipar fejlődésével arányosan egyre összetettebb szempontok szerint működtek, melyeknek kifejezetten jót tett, hogy a nyolcvanas évektől elérkezett a számítógépes adatfeldolgozás kora. ILYEN A BOKSZ Nemrégiben provokatív írást közölt az Economist A zenei sikerlisták értelmetlensége címmel. A szerző a profi boksz világához hasonlítja a zenei világot: ahogy ott is több különböző szervezet osztogatja súlycsoportonként a világbajnoki címeket, úgy a zenében is elszaporodtak a különféle sláger- és sikerlisták. Ott vannak a hagyományos, hivatalos single- és albumlisták, de mellettük minden szolgáltató különféle saját listákat állít össze, egyfelől globálisakat, másfelől egyes országokra is külön-külön; van, amelyik hetente és naponta is összegez. A különféle listák különféle dolgokat, rajongói tevékenységeket mérnek: a Shazamé azt, hogy egy dalt hányszor azonosítanak az app segítségével, a YouTube nemcsak a nézettségek, hanem a feliratkozók száma alapján is készít listákat stb. Viszont „minél több lista van, annál kevesebb az értelmük, és annál kevésbé lehet arra használni őket, ami elvileg a céljuk lenne: hogy megtudjuk, hogy melyik zenész mennyire sikeres. Ha valaki vezeti a YouTube listáját, de a Spotify heti listáján csak a 20. helyen áll, akkor az inkább vagy kevésbé népszerű, mint az, aki mindkét listán a 8.? És mi van, ha valaki egészen más áll a brit hivatalos lista első helyén? Vagy ha valaki egyáltalán nem szerepel egyetlen listán sem, viszont nagyobb koncerthelyszíneket tölt meg, mint a stream sztárok?” A szerző láthatóan nem sokra tartja az olyan hivatalos listákat, amelyek megpróbálják a siker különféle mutatóit súlyozva egyetlen listán összegezni, mint amilyen a Billboard vagy éppen a Rolling Stone / Alpha Data nemrég elindult listája. Hasonlóan sarkosan fogalmaz Molnár Gábor, a Gold Record vezetője, amivel valószínűleg nem feltétlenül ért egyet a többi kiadó. „A Mahasz-lista már nem jelent semmit. Értelmes rádiójátszás nincs (új magyar zenék tekintetében), tehát a rádiós lista is érdektelen. A Magyarországon a két legjelentősebb online platform, a YouTube és a Spotify nagyon más közönségnek szól, külön-külön az sem mérvadó. Egybevetésük után

talán az egyetlen érdemes lista lehetne, de a felületek különbözősége miatt még nincs ilyen táblázat." Hogy ez az állapot egy 2020-ban dolgozó rádiós szerkesztőnek komoly problémát jelenthet, ezt Puha József, a pozsonyi Pátria Rádió zenei szerkesztője foglalja össze: „A rádiós zenei szer­kesz­ tők­n ek lényegesen könnyebb dolguk volt még néhány évvel ezelőtt is, mint manapság. Munkájuk során alapozhattak a slágerlistákra. Amióta azonban megváltozott a legtöbb lista összeállítási módja, beleszámítódik a streamelés is, a rangsorok ugyan jobban fedik a valós zenei helyzetet, de sok olyan dal is bekerül, amelyek a rádióban nem állják meg a helyüket. Felhozhatjuk jó példának a német dallistát, amelynek még a tízes mezőnyét is elárasztotta a rapzene. Aki átfogó képet akar kialakítani a zenei világról, több helyről kell informálódnia. Még a napjaink slágereire specializálódó rádióállomások sem tükrözik a valós helyzetet. A videómegosztó portálokon is főleg olyan dalok a legnépszerűbbek, amelyek hiányoznak a legtöbb rádió zenei étlapjáról. Elmondhatjuk azt is, hogy a rádiók szerepe egy-egy dal befuttatásánál már korántsem olyan jelentős, mint tíz-húsz éve." Hasonló következtetésre jut, de egyben ellent is mond Dömötör Endre zenei 7


ZENEIPAR

újságíró a listák értelmetlenségét taglaló cikknek: „Egy újságíró számára döntően a mainstream popzenei trendek mérőeszköze a slágerlista (azért csak döntően a mainstream, mert persze bármilyen rétegstílust lehet mérni ekképp), és ha alapos újságíró, akkor mindenféle slágerlista releváns számára 2020-ban is. A zeneipar szempontjából kevésbé jelentős vinyleladásokat mérő lista éppúgy, mint a ma nyilván meghatározó streaminglista, azon belül az itthon különösen fontos YouTube-nézettségi lista. Előbbiből kiolvasható a formátumok trendje, hogy például a vinyl eladások növekedése 2019-ben sem lassult különösebben, utóbbiakból az, hogy a legnagyobb zenefogyasztó-réteg épp mit szeret, vagy különböző ügyes eszközökkel a meghatározó zeneipari szereplők mit szerettetnek vele. A mai hibrid listák, amiken egyszerre van jelen a fizikai példányok fogyása és a streaming mérése, persze mindig homlokráncolásra ad okot, a kettő (ami persze inkább sok minden: letöltéssel, csengőhanggal, kutyafülével) egyre kevésbé dobható egyetlen mixerbe. Átmeneti korban vagyunk ebből a szempontból, tisztább képet adnak a külön kezelt listák, ezekből pontosabban lehet következtetni trendekre." MI LESZ SLÁGER? Hogy 2020-ban mi generálja a slágereket, Dömötör Endre így foglalja össze: „Részben a zeneipar, részben egy szerencsés pillanat, a zeitgeist, akár egy mém kiszámíthatatlansága, és azért szerintem végeredményben főleg az, hogy a legszélesebb publikumnak mi tetszik. Persze akár egyetlen szerkesztő által egy nagyobb brand alatt eladott – mondjuk – rádiós lista is lehet trendformáló, de ez nyilván mindig a legrosszabb megközelítése a slágereknek". „Sokszor múlik a véletlenen és még nagy slágergyárosok esetében is megkérdőjeleződik, mi lesz a következő slágerük – mondja Johnny K Palmer a zeneszerző-szövegíró szemszögéből. – Billie Eilish sem a Bad Guytól várta a megaslágert, mégis az lett a legfelkapottabb dala." De hol van ebben a láncolatban az alkotó? Fontos még? „Nagyon sok, ha ír egy ellenállhatatlan dallamot. Vagy frusztrálóan kevés, ha azt sehogyan sem tudja eljuttatni a kritikus tömeghez" – állítja Dömötör. „Szerintem amíg ember alkotja a dalokat, addig ő határozza meg, hogy milyen alkotás szülessen. Persze menedzserek javasolnak irányokat, de a végső döntés a művészé" – egészíti ki Molnár. Vásárolt nézettség = vásárolt slágerlista? Sokan itthon is megkérdőjelezik a stream-, főleg a YouTube-listák hitelességét, hiszen gyakori, hogy a YouTube nem egy termék, szolgáltatás hirdetését, hanem egy zenés klipet indít el. „Az organikus elérés 95%-ban kevés – mondja Molnár Gábor. – Az összes szolgáltató arra optimalizálja az eléréseit, hogy fizess. Önmagától működő produkció nagyon ritka. A mostanság 8

a nagy YouTube-sikereket elérő magyar hiphop-előadók is rengetegek költenek hirdetésre." „Csak a slágerlistát publikálók tudják – egészíti ki Dömötör. – Lévén még az elvileg egzakt számokkal dolgozó fizikai eladási listák is alaposan machinálhatók." "TÉNYLEG ENNYIRE NAIV VAGY?" Mint azt a Rolling Stone cikke részletezi, a nagyobb latin pop kiadók, illetve a majorök latin zenei részlegei videónként 20-60 ezer dollárt (6-18 millió forintot) költenek reklámra a megjelenés utáni 24 órában, de a lap szerint szélsőséges esetben akár 100 ezret is elérheti az összeg. A reklám akár 12 millióval is növelheti a nézettséget; é­­s ami legalább ennyire fontos, a YouTube nagy hatalmú ajánló algoritmusa is „felfigyel” a klipre, ami aztán még többeknél jelenik meg a kiemelt videók között. Mind az indiai, mind a dél-amerikai piacon rásegít a gyakorlat elterjedtségére az, hogy egyrészt itt olcsóbban lehet YouTubereklámot venni (az észak-amerikai díjszabásnak akár ötöde is lehet itt az egy videóra eső költség), másrészt a fogyasztók is igen nagy arányban a YouTube-on hallgatnak zenét. Ugyanakkor mindenki hangsúlyozza, hogy a legnagyobb sztárok is szoktak reklámokat vásárolni. Taylor Swift és a K-pop lánycsapat Blackpink két megerősített példa erre. Badshah, az indiai rapper, aki hatalmas botrányt robbantott ki azzal, hogy 24 órán belül nézettségi csúcsot döntött egy számával - főként reklámokból - is ezt mondta válaszul a kritikákra: „Ez nem ‘hamisított nézettség’, ez reklám. Azt akartuk, hogy a világ minden részén láthassák a videót, hát reklámokat vásároltunk. Szerinted a külföldi [Indián kívüli] zenészek nem csinálják ezt? Tényleg ennyire naiv vagy?” A GOOGLE VÁLASZA Végül a Google úgy oldotta meg a problémát, hogy nem szüntették meg, hogy bizonyos esetekben a reklámokból származó megtekintések beszámítsanak a nézettségbe, ugyanakkor a YouTube Music Charts helyezésekbe, illetve a debütálás utáni 24 órában szerzett nézettségbe már nem számítják be ezeket, csak az organikus lejátszásokat. PLAYLIST VAGY SLÁGERLISTA? Mindezek fényében felmerülhet a kérdés, hogy a playlistek átveszik-e a szerepet a slágerlistáktól. A válasz röviden: nem. „Abban, hogy mit hallgat a nép, már nyilván a playlistek vannak előnyben. Tehát egy playlist-szerkesztő nagyobb hatalom pillanatnyilag, mint aki közre ad eladási, hallgatottsági listákat. Ám a zeneiparnak szüksége van mindkettőre" – foglalja össze Dömötör. ≠ –AJM–


9


PROFIL ZENEIPAR

10


PROFIL

BUJDOSÓ JÁNOS TRIÓ

NEMZETI AMNÉZIA Elsőre kissé merésznek tűnt a kijelentésem, amikor az első taktusok után azonnal kicsúszott a számon: ez 2019 magyar lemeze. De amikor sokadszori hallgatás után is erre a következtetésre jutottam, képzeletbeli év végi listám elejére tettem a Bujdosó Trió: National Amnesia Institute című lemezét. A magyar alternatív közeg köszöni szépen, jól van. Lehet, hogy nem annyira látványos a jelenléte, mint ahogy anno a nyolcvanas-kilencvenes években, de működési területe korántsem korlátózódik a Kisüzem–Fekete Kutya–Auróra–Gólya–Lumen ötszögre, melyet igencsak karakteres figurák töltenek meg. Bujdosó János – de mindenkinek csak Bujdi vagy Jani – karakter a karakterek között. Hogy Bujdi zenéje micsoda, örök találgatások tárgya: persze nagyon vicces, amikor bedob valami hülyeséget, mondjuk hogy bizánci szörf dzsesszt játszik és ezt lelkesen átveszik az újságírók, majd ez a definíció évekig ráragad. Hogy az avantgárd jazz, a pszichedelia, a népzene mennyire régóta jelen van a gitáros-zeneszerző munkáiban, végigkövethető az elmúlt bő húsz év felvételein: legyen az régi-régi saját zenekara, a Pop Ivan, zenekari tagként kollaborációi a Kampec Doloresszel, az Egy Kiss Erzsi Zenével, a Chakra Hackerrel, a Kistehénnel, az Ági és Fiúkkal, a Rutkai Bori és a Specko Jednóval és sorolhatnánk a végtelenségig, mert Bujdi hosszú időn keresztül tipikus zenekarhalmozóként kereste a világmegváltást. Az eredetileg szolnoki illetőségű gitáros hatévesen döntötte el, hogy zenész lesz: nővérének volt egy klasszikus gitárja, azon kezdett játszani, de hogy a családja is megnyugodjon, később lediplomázott és jó ideig szociális munkásként dolgozott, aminek zeneileg is megvolt a maga hozadéka, ugyanis nemcsak ő gitározott a bicskei menekülttáborban élő gyerekeknek, hanem rengeteg közel- és közép-keleti dallamot ott tanult. Így érlelődött egy pálya a kezdeti gimis alterockoskástól (Adam 30) az avantgárdon és rockon át a színházi és filmzenékig, rádiós mesejáték-dalokig, jazzig, népzenéig vagy jelenlegi nagy zenekaráig, az Európa Kiadóig. A Bujdosó Trió e folyamat organikus szüleménye, mely 2011-ben jött létre Vajdovich Árpád bőgőssel, akivel Bujdi együtt játszott a Kistehén ikszedik inkarnációjában és Németh Csaba dobossal, akit még a Pop Ivanban ismert meg. A felállás akkora sikert aratott, hogy a zenekar együtt maradt, sőt közösségi finanszírozásból elkészült első, magyar-közel-keleti-mediterrán hangulatú lemeze, a szójátékos Gold for Leslie címmel. Hogy miért trió, erről Bujdi így nyilatkozott 2012-ben a Magyar Narancsnak: „Az a jó a triófelállásban, hogy a hangszerelésben nem lehet annyira elszállni. Éppen ez érdekel egy idő óta: a minél letisztultabb hangzás. Tehát megírom a számokat, az akkordmeneteket. De hogy ezt aztán ki hogyan osztja be a dob vagy a bőgő részéről, azt rájuk bízom, mert ügyesek. A lényeg az, hogy egyszerűsödni akartam. Rövidebb, kevesebb témából építkező számok. Ezt éreztem kihívásnak, nem azt, hogy bonyolult, soktételes dolgokat rakjak össze. A dinamikája is más egy kicsit. Korábban mindig az volt, hogy még és még rá akartam tenni egy lapáttal, hogy erőteljesebben, erélyesebben szóljon, akkor is, ha már nem volt mit rátenni. Most inkább elveszünk a hangerőből, a telítettségből. Kevesebb a csúcspont, viszont éppen emiatt jobban kiemelkednek.”

Másik arcát mutatja a Bujdosó Trió 2019 őszén megjelent új albuma, mely az előzőhöz képest sokkal eklektikusabb, sötétebb világú instrumentális felvételeket tartalmaz. Ahogy Jani a Fideliónak nyilatkozta: „Én most egy sötétebb, dühösebb, komorabb lelkületű lemezt akartam csinálni, ezért a szűrőmön is azokat a témákat engedtem át, amik ebbe az irányba mutatnak”. Az album anyaga körülbelül két év alatt állt össze már új tagokkal, Szerető Dániel basszusgitárossal és a tizenkilenc éves Klausz Ádám dobossal. A lemez címe, National Amnesia Institute a történelemhamisításra, a fake news-ra utal, de a kompozíciók reflektálnak a bűnbakkeresésre vagy a vallási elvekkel való gátlástalan visszaélésre is. Nem csak a lemez csodálatos és inspiráló, a zenekar közönsége is, hiszen 600 ezer forinttal támogatta az album elkészültét közösségi finanszírozásban. Egyszer Bujdi úgy definiálta magát, hogy az ő helye a magyar zenei életben a fáskamrában van. Valószínűleg nekünk van a legizgalmasabb fáskamránk. ≠ –AJM– FOTÓ: RÉVAI SÁRA

VINYL RECORD ALBUMOK GOLD FOR LESLIE (2012) NATIONAL AMNESIA INSTITUTE (2019)

11


PROFIL

12


PROFIL

CARSON COMA

EZEK A FIATALOK Nem minden zenekar zsebelhet be már fennállása első évében annyi figyelmet és szakmai elismerést, mint a Carson Coma, amely nemrég ünnepelte csak első születésnapját teltházas koncerttel az Akvárium Klubban. Ezek a fiúk imádják a 60-as évek beatzenéjét, szeretnek turkálóba járni, már-már zavarbaejtő a vidámságuk, ahogy a Korda György iránti rajongásuk is, és közben magabiztosan legyűrik az elmúlt évek sadboy kultúráját, hiszen a közönségük odavan mindezért. A Carson Coma tagjai tényleg nagyon fiatalok. Fekete Giorgio (ének, gitár) és Jónás Attila (basszusgitár) egy gimis zenekar maradványából kezdte felépíteni az új felállást 2017 nyarán, amihez a többiek (Héra Barnabás - dob; Kun Bálint - billentyű; Gaál Péter - perka; Bóna Zsombor - gitár) később a legkülönbözőbb módokon csatlakoztak. Az események utána maguktól alakultak, a pszichedeliától kicsit elkanyarodtak, és 2018 őszére eljutottak ehhez a sajátos, beat és italo-disco elemekkel tűzdelt vintage indie-hez. Ekkor adták ki első kislemezüket What A Time To Be Alive címmel, rögtön egy videoklippel, amelyet Komróczki Diával készítettek. Már a kezdetekkor is határozott és kiforrott ötleteik voltak, így nem meglepő, hogy első koncertjüket máris a Keret blog Kikeltető tehetségkutatójának egyik fordulóján adták, ezzel egy időben pedig a Hangfoglaló Program induló zenekarokat támogató pályázatának nyertesei közé is bekerültek. Jó döntésnek bizonyult már az elején olyan szakmabeli embereket behúzni maguk mellé, akik nemcsak előre tudták lendíteni a zenekar pályáját, de kitűnően működött velük a kémia. Ilyen például a korábban említett Komróczki Dia, akinek nagy szerepe volt vizuális megjelenésük kialakításában-közvetítésében. Az ő keze munkája a debütáló nagylemez borítóképe vagy a védjeggyé vált sárga hátteres zenekari fotó, illetve ő közreműködött az összes videoklip elkészítésében. Következő hanganyaguk 2019 áprilisában jelent meg Song About My Grandma címmel, amivel a Carson Coma tényleg robbantott, hiszen nem elég, hogy erről beszélt mindenki, de ősszel a 4. Magyar Klipszemlén a legjobb klip, a legjobb operatőri munka kategóriában nyert, valamint megkapta a zsűri különdíját is. „Ez egy tök fontos és király díj és visszajelzés egyszerre, de a legfontosabb, hogy vannak olyan emberek a környezetünkben, akikkel mind emberileg, mind technikailag megvan az a viszony, hogy élvezetesek legyenek ezek a forgatások” – így mesélt Fekete Giorgio énekes az amerikai és magyar szituációs komédiák világát megidéző klipről, amelyet Lippai Balázs rendezett és Dia fényképezte. Ezt követően jelent meg bemutatkozó nagylemezük, a Corduroy Club, amely a 60-as évek hangzásvilága mellett a kurrens alternatív popzenei trendeknek is megfelel. Az anyagot a Stamusic. Studios-ban készítették Zwickl Ábellel, valamint Altsach Balázs segítségével, a masterért pedig Stámusz Ferenc felelt. A fiúk a dalokat egyébként közösen dolgozzák ki a próbaterembe lehozott ötletek alapján. Bár volt rá példa, hogy egy szöveget hatan írtak egy próba utáni pizzázás közben, de a dalszövegekért többnyire Giorgio és Héra Barnabás felel. A lemezre többségében angol nyelvű számok kerültek, de a jövőben való-

színűleg más irányba indulnak majd el, amit így magyarázott az olasz-magyar énekes: „A készülő számaink javarészt magyarul íródnak, aminek az az egyszerű oka, hogy sokkal választékosabban és őszintébben lehet szövegeket írni az anyanyelveden. Mondjuk nekem ez nem az anyanyelvem, hehe, hazudtam! Egyébként természetesen az sem utolsó szempont, hogy azt tapasztaljuk, hogy a közönségünknek is jobb élmény koncerteken szövegeket énekelni magyarul.” Ennek szellemében készült el nemrég legújabb videójuk a Peti és én című dalhoz, ahol sikerült még a korábbinál is kevésbé komolyan venni magukat, ez pedig nagyon jól áll nekik. Ez így megy, állításuk szerint azóta, hogy rájöttek, egy próba sokszor többet ér (vagy legalábbis jobb móka), mint egy nem látogatásköteles óra a suliban. ≠ KALOCSAI KRISZTINA FOTÓ: KOMOROCZKI DIA

VINYL RECORD ALBUMOK CORDUROY CLUB (2019)

13


14


INTERJÚ

PÉTER JÁNOS | FIRKIN

A FIRKINT TUDATOSAN KÜLFÖLDRE TERVEZTÜK Egyre több zenekar kezd karriert építeni a külföldi piacokon, ami érthető, mert a hazai lehetőségek behatároltak, a zene viszont tényleg nemzetközi, a világon mindenki érti. Mégis egyelőre kevesen tudnak az építkezésen túl tartós sikert elérni. Ilyen üdítő kivétel a Firkin. Az ír és magyar zenei alapokon álló folkpunk együttes már jó ideje dolgozik a külhoni piacok meghódításáért, és különösen a német nyelvterületen évről-évre nagyobb sikerrel. A siker titkáról Péter János beszélt nekünk imponálóan kendőzetlenül. D+Sz: A Firkin működési modellje az indulásotok idején teljesen egyedi volt, a telemarketinges eszközöktől a klubturnék hiányáig nem hallottam még hasonlóról sem itthon. El tudod mondani, hogyan alakult ez ki és miként működött? PJ: Igen, ez kezdettől tudatos stratégia volt. A nyári szezont nemcsak a fesztiválokon töltöttük, hanem úgynevezett hideghívásokkal, vagyis ismeretlenül kerestünk meg önkormányzatokat, cégeket, és itthon városi rendezvényekkel, falunapokkal, céges fellépésekkel töltöttük meg a nyári naptárat. A nyáron keresett pénzhez még hozzáraktunk, és úgy indultunk külföldre koncertezni, így tudtuk legalább részben finanszírozni az indulásunkat. Külföldre pedig többnyire szintén így indítottuk a szervezést, vagyis ismeretlenül elkezdtük hívogatni a fesztivál-promotereket, és ajánlottuk magunkat. Ha igent mondtak, akkor bizonyítani kellett az első koncerttel, utána mindig kicsit egyszerűbb lett megszervezni a továbbiakat. D+SZ: Ma már koncerteztek itthon is. Mi változott? PJ: Igen, most már vannak vidéki turnéink is itthon, és ez elsősorban a Hangfoglaló Program turnétámogatásainak köszönhető. Nagy a zenekar, valójában még így is veszteségesek ezek a fellépések, de a támogatás legalább annyira csökkenti a veszteséget, hogy annyit bevállalhatunk a koncertek kedvéért, hiszen nagyon szeretünk itthon játszani. D+SZ: Régebben mégis megvoltatok a hazai klubkoncertek nélkül. PJ: Sokat koncerteztünk itthon is, de ezt a zenekart eleve külföldi kritériumok alapján működtettük és működtetjük a mai napig, és a minőségnek ára van. A fenti koncertszervezési stratégia is erről szólt. D+SZ: Mi hiányzott nektek tíz éve, amikor a külföld felé indultatok? PJ: Nagyjából mindent a saját tévedéseinkből és tapasztalatainkból kellett leszűrnünk. Pont nemrégen töltöttem ki a hangfoglalós külföldi turné pályázatot,

ahol megkérdezték, hogy mi a célom a turnékkal. Beleírtam, hogy a zenélés mellett szívesen megosztanám tapasz­ talataimat az induló zenekarokkal, hogy elkerüljék azokat a buktatókat, amiken mi már keresztülmentünk. Az igazi vágyam viszont egy inkubátor-program létrehozása lenne a külföldi piacot építő együtteseknek, mint a startupoknál. Itt művészek, menedzserek, producerek, technikai cégek, fuvarozók, adószakértők és szponzorok segítenék a turnékat, a stratégiát. Mi például nagyon sokáig kerestük a legjobb vállalkozási formát Németországban, mert több ezer eurós bevételeknél már nem mindegy, hogy van-e ausländersteuer vagy nincs, és így tovább. Ha profin fesztiválozol külföldön – de ma már itthon is –, kihagyhatatlan például a fülmonitor-rendszer, keverőpult, saját technikai ember, aki zenekartagként gondolkodik veled együtt. Ez nálunk tavaly hárommillió forintba került, amit szintén ki kell termelnie a turnéknak. De ilyen a fuvarozás kérdése is. Nekünk most már van saját buszunk, költséghatékonyság okán, de igazából szívesebben bérelnénk, mert a működtetés is külön szakma, 15


INTERJÚ

speciális tudást igényel. Ebben az inkubátorban szakértőkkel oldhatnánk meg ehhez hasonló problémákat, mert amikor már a színpadon vagyunk, akkor már minden rendben van, az a mi terepünk, ahhoz értünk igazán. Félve mondom, de lehet, hogy nem is csak a zenekarokat kellene támogatni, hanem menedzsereket, producereket, technikai cégeket, a fuvarozási vállalkozásokat, hogy aki eljut egy bizonyos szint fölé, annak minőségi és stabil háttéripar legyen a háta mögött.

A legnagyobb dobásunk tavaly az volt, hogy headliner sávban, azaz fő műsoridőben játszhattunk a Montreux Jazz Festivalon

„ 16

D+SZ: Említetted, hogy vállalkozási problémáitok voltak Németországban. Eredetileg is a német piacot céloztátok meg? PJ: Nem, sok országban felléptünk, de a németeknél voltak először legnyitottabbak a Firkinre, így került a fókuszunkba. Ma már persze figyeljük a stream-csatornákon, hogy honnan hallgatnak minket nagyobb számban, például mivel a franciák rendszeresen a második-harmadik helyen vannak a hallgatottsági listáinkon, így jelenleg éppen franciául tudó szervezőt keresünk itthon, aki ottani ügynökségekkel fel tudja venni és tartani a kapcsolatot. De ezt sem csak magunknak akarjuk, építse fel magát velünk az illető, és utána további magyar zenekarokat is kezdjen közvetíteni a megszerzett kapcsolatok és bizalom felhasználásával. D+SZ: Azt mondtad, hogy szívesen osztod meg a tapasztalataidat másokkal. Veszélyes kérdés, de fordulhat hozzád bármilyen zenekar vagy zenekari menedzser kérdésekkel, ha mondjuk német turnét tervez? PJ: Természetesen, ha kérdeznek, és időm vagy menedzsereink (Király Alida „Dala” és Kovács Gábor „Kojak”) ideje engedi, akkor próbálunk minden igyekezetünkkel, távlatokat bemutatva segíteni. Amúgy ez nekünk is nagyon hasznos, ha minél több exportképes magyar együttes nyitja rá az ajtót Európára, tapasztalataink alapján minden szinten erősítik egymást egy-egy nemzet zenekarai, nem tekinthetik versenytársnak egymást. Ugye a legnagyobb dobásunk tavaly az volt, hogy headliner sávban, azaz fő műsoridőben játszhattunk a Montreux Jazz Festivalon, ezt követően több kiváló magyar zenekar megkeresett, hogy hogyan sikerült eljutnunk ide, segítsünk nekik. Ez a fesztivál akkora brand, hogy nem leköt koncerteket, hanem ők kérnek fel előadókat, van ugyan egy jelentkezési felületük kisebb zenekaroknak, de rendes gázsiért csak felkéréssel mehetsz. Azért lobbizunk, hogy felhasználjuk a kivívott bizalmat és kapcsolatokat arra, hogy a magyar zenekarokhoz kiemelt érdeklődéssel és nyitottabban forduljanak a fesztiválpromoterek. D+SZ: Az mondjuk rejtély, hogyan találtak meg titeket egy jazzfesztiválon. PJ: Mi sem tudjuk pontosan, miért döntött így a szervező, de – elmondása szerint – évek óta követte a tevékenységünket, főként Svájcban (ahol évi minimum 2-3 alkalommal fellépünk). Figyelte a Firkin hatását a piacra, a közönségre, és megpróbálta. Azelőtt még csak hasonló zenekar sem volt a programban. Féltünk is rendesen, hogy mi lesz a vájtfülű látogatóknak a reakciója. A fesztiválnak van egy zárt előadóterme, az Auditorium Stravinski, ott mennek a világhírű pop- és jazzprodukciók (tavaly Elton John és Quincy Jones), előtte található egy szabadtéri színpad Music In The Park néven, itt léptünk fel mi. Többezer ember volt ott, de szerencsére már a második dal alatti vonatozós, önfeledten bulizó hallgatóságon láttuk, hogy nem lesz itt semmi baj. A jazzfesztivál közönsége a végére keményebben pogózott a színpad előtt, mint például a berlini punkok. Gondolom, kieresztették a gőzt, egyébként is megfigyeltük, hogy ahol nagyon visszafogottak az emberek, mint például Svájcban, ott egy-egy koncerten sokkal durvábban elengedik magukat, gondolom kompenzálnak (nevet).


INTERJÚ

D+SZ: Mi lesz a következő szint? PJ: Nem titok, amennyit kérünk egy koncertért jelenleg, azzal épp nullán van a zenekar. Kifizetjük a zenészeket, a produkciót meg az útköltséget és annyi. És a zenészek sem megagázsit kapnak, csak egy átlag összeget. Innen szintet lépni nagyon-nagyon sok munkát, befektetést és kitartást igényel. Mondok egy példát. Ma már a legkisebb, stílusunkban zenélő nyugati zenekar is használ látvány-effekteket, pirotechnikát. Általában ez még csak egy – inkább vicces, mint hatásos –, pár pukkanást eredményező technika, de van nekik. És utánuk jövünk mi, mondjuk egy fesztiválon, mindössze egy molinóval. A sok mozgással, ugrálással pótoljuk a látványelemeket, de a rajongók azért látványban és hangzásban is a többi nagy produkcióhoz mérnek minket, nem érdekli őket, hogy egy kisbusszal jöttünk Budapestről. A buszunk 9 személyes, és ezt nem akarjuk növelni, mert 10 személyes buszhoz már profi sofőr kell, és meg kell állni pihenni adott kilométer megtétele után. A busz most tele van, ha egy látványtechnikust is be akarunk ültetni, akkor ki kell rakni a sofőrt. Mondjuk én szeretek vezetni és nem is fáraszt, tehát ez véletlenül még megoldható is lenne, de persze ehhez még az ő fizetését és a technika árát is be kell pakolni a produkcióba. Ha pedig több a csomag, akkor utánfutó kell a busz mögé, és akkor csak nyolcvannal mehetsz az autópályákon, úgy meg nem érsz oda a következő koncerthelyszínre. Persze, hogy a tavaszi német turnénkon gyorsabban utaztunk az utánfutóval, és mostanában kapjuk meg a büntetéseket a gyorshajtásért, ezt is be kell építeni a turné pénzügyi tervébe. Visszatérve a kérdésedre: ami biztató a jövőnket illetően, hogy egyre több megbízható ügynökséggel tudunk együttműködni, akik a Firkin szintugrásaiban érdekeltek. D+Sz: Mitől jó egy német ügynök? PJ: Ők tényleg építenek minket, nem csak lekötnek pár koncertet. Az első évben egy sor koncertet szerveztek nekünk inkább csak teszt jelleggel. Megnézték, hogy pontosak vagyunk-e, profi-e a hozzáállásunk a technikai személyzettel a fesztiválokon és így tovább. A backstage-ekben a technikával, a szervezőkkel mindig jóban kell lenni, komolyan kell őket venni. Itthon is nagyon kicsi ez a szakma, mindig beleütközöl ugyanazokba az emberekbe, de a németeknél se sokkal nagyobb. Németország nyugati sarkából, amikor átmentük egy keleti részen lévő fesztiválra, ugyanazok a technikusok, hangosok, fényesek voltak ott is, mint kétezer kilométerrel arrébb. Ők is utaznak a fesztiválokkal, mint mi. Szóval nem lehet nagyképűsködni, mert ők is figyelnek téged. Mi is ezt várjuk el a hazai zenekaroktól, akiknek segítünk, ha ők önteltek, az ránk is hatással lesz, a mi dolgunkat is megnehezíti. És ugye mi nem csak gázsiért zenélünk, a hazai zenekarok sikere külföldön országimázs-építő is. Mindig megkérdezik honnan jöttünk, voltak olyanok, akik egy Firkin-koncert után jöttek Budapestre megnézni, hogy milyen ez a város, ahonnan ezek az őrült figurák jöttek. Tehát véleményem szerint bőven visszahozzuk a pályázati támogatásokat csak a turizmus fellendítése miatt is (nevet), de ennél persze sokkal fontosabb, hogy amikor egy jó bulival, koncerttel azonosítják a Firkint, akkor Magyarországot is jó helynek gondolják. ≠ INTERJÚ: RÉZ GYÖRGY FOTÓ: NAGYILLÉS SZILLÁRD (D+SZ)

ℹ PÉTER JÁNOS

Péter János A Firkin fuvolása, alapítója, menedzsere és zenekarvezetője 1971ben született Székelyudvarhelyen. M. Péter János erdélyi festőművész fia, ő azonban a zene felé fordult, Kolozsvárott, Debrecenben és végül Budapesten tanult fuvolázni, Bálint János fuvolaművész tanítványaként. 1994-ben keresték meg az ír folkzenét játszó M.É.Z. zenekar tagjai, hogy csatlakozzon fuvolásként az együtteshez. 2003-ban már saját zenekara van Shannon.hu néven, ami mellé tánctársulatot is szerveznek, a Shannon World Dance Companyt. 2008-ban alapítóként indul a Firkin zenekarral, amellyel Kanadától Németországig számtalan országban turnézott, köztük a legnagyobb zenei fesztiválokon, de itthon együtt zenéltek többek között Karácsony Jánossal, Jamie Winchesterrel, Szalóki Ágival, Szabó Attilával (Csík zenekar), Pál István „Szalonnával”. A magyar és az ír folkzenét rock­ze­ nével ötvöző Firkin a leg­ke­re­settebb hazai zenekarok közé tartozik ma Európában.

VINYL RECORD STÚDIÓALBUMOK FIRKINFUL OF BEER (2009) WHUP (2010) IGYUNK PÁLINKÁT! (2012) FINGER IN THE PIE (2014) WE ARE THE ONES (2018)

17


INTERJÚ


INTERJÚ

HR UTKA RÓBERT I ZENESZERZŐ

MINDÖRÖKKÉ VÁLLALHATÓ DALOK Vannak lemezek, amikhez inkább a fotel, másokhoz viszont egy magányos séta illik. Számomra ez utóbbiak közé tartozik a Hontalan című album is, Hrutka Róbert legújabb lemeze. Van pár remek helyszín a magányos sétákra, de az őszi Római-part kifejezetten illik ehhez a zenéhez. D+SZ: Végignézve a pályádon, egy olyan szerzőt látunk, aki a divathullámok ellenére nagyon hisz abban, hogy a rock valójában lírai műfaj. Az új lemezed különösen megerősíti ezt a benyomást. Honnan ered ez a hozzáállás? Hrutka Róbert: Nem tudom, hiszen mégiscsak punkzenészként indultam! (nevet) De aztán azt gondoltam, hogy az nem teljesen az én közegem, és sok minden mást is szeretnék csinálni. Elég fiatalon, már tizenhat évesen elkezdtem tágítani az ismereteimet. Sok minden érdekelt, hiszen láttam, hogy nemcsak a punkzene létezik, hanem például a jazz, a country és sok-sok más is. Nagyon sokat gyakoroltam akkoriban, ráadásul jött a többi hangszer is a gitár mellé: más pengetős hangszerek, a zongora és pár fafúvós hangszer is. Nagyon érdekelt az, hogy hogyan jönnek létre a hangok, hogyan alakul ki a zene maga. Később, amikor nagy szerencsémre már komoly, összetett zenei feladatokkal is foglalkozhattam, az is fontos lett, hogyan tudok más zenészeket instruálni úgy, hogy közben hiteles és szakszerű maradjak. De a líra mindig ott volt bennem, már punkzenészként is. Eleve intellektuális punknak kategorizáltak bennünket a szövegek miatt (Róbert a Kretens gitárosa volt, a szerk.), és én egyre inkább az érzelmeket kerestem a zenében is. Talán a líra kifejezést az én esetemben érdemes is lenne inkább érzelmekre cserélni. Ilyen szempontból később a filmzenék hatalmas kiteljesedést jelentettek, mert észrevétlenül nagyon sok érzelmet tudtam becsempészni ezekbe a zenékbe. D+SZ: A generációd sok képviselőjéhez hasonlóan te is afféle “self-made man” vagy a zenei életben. A pályád kezdete óta hatalmasat változott a világ, és egy véget nem érő tanulási-alkalmazkodási folyamatként is felfogható. Te mennyire vagy tudatos ebben? HR: Az elején nagyon tudatos voltam, rengeteget tanultam, és nagyon élveztem is ezt az egészet. De volt olyan időszak is, amikor csak haladtam az eseményekkel, ami szintén sok tanulsággal járt. Például amikor nagyon beindult az életem, a Jamie-zenekarral turnézva heti három-négy koncertet is játszottunk, és egy csomó más megbízásom is volt mellette: filmzenék, lemezek és mindenféle más. Akkor muszáj volt a konkrét feladatokra koncentrálni, mert másra nem volt idő. El is jött az a helyzet, hogy megbeszéltük, hogy abbahagyjuk a koncertezést. Akkor úgy éreztem, hogy az lesz a jó, ha egész nap a stúdióban vagyok, zenéket írok – és ez egy ideig tényleg így is volt. Végül aztán rájöttem, hogy igazából a koncerten kapom meg azt, amiért valaha zenész akartam lenni – és ez nem a hírnév, hiszen nem vagyok egy kimondott lájkvadász (nevet). De csak koncerten kaphatok közvetlen visszajelzést a

közönségtől arról, hogy amit a zenéről vagy a világról gondolok, az klappol-e. Elég alaposan beleástam magam abba a kérdésbe, hogy a zene mire jó, mit és hogyan lehet átadni vele. A csoda határát súrolja, hogy az általunk keltett hanghullámokat valahogy az érzelmek kódolják ki: valami megfoghatatlan, de mégis nagyon konkrét változást érünk el a hallgatóban a zenével. Ettől aztán izgatni kezdett az a kérdés, hogy van-e olyan univerzális hatású zene, amivel mindenkit elérhetek, de rá kellett jönnöm, hogy nincs. (nevet) Azt tapasztalom, hogy ezek a hangrezgések mindenkinél kicsit másképp kódolódnak ki. Emiatt viszont mindenféle zenének van létjogosultsága, nemcsak a klasszikus muzsikának, de a metálnak is. Sokat foglalkoztam a zene- és hangszertörténettel is, és azt látom, hogy nagyon sok hasonlóság van az afrikai, törzsi zenék és a mai techno és trance világa között. Ha elindulunk egy adott BPMszámtól, és azt a pumpáljuk egyre feljebb és feljebb, lényegében ugyanazt a hatást fogjuk elérni az embereknél, mint a törzsi sámánzenékben. D+SZ: Sokszor említed a zene hatását, ez nagyon befolyásolja a szemléletedet? HR: Igen! Amikor elkezdtem filmzenékkel foglalkozni, akkor is az érdekelt, hogyan tudnék még erősebb hatásokat elérni – 19


INTERJÚ

a filmnél ez különösen fontos szempont. Sokat tanultam a minimalista megoldásokról, a szünet, a csend szerepéről is. Bár nem volt tanárom ezekben a témákban, de kiemelt figyelemmel követtem a nagy filmzene-szerző klasszikusok munkásságát. Ha beülök egy nagy hollywoodi filmet megnézni a moziba, mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy meg tudnám-e csinálni így, vagy jobban a zenéjét. A válasz sokszor igen.  s. Az önképzés nagyon jó iskola volt, és ahogy az egykori punkzenészi énemet is szívesen vállalom ma is, úgy ezt a mai napig bejárt utat is. Végső soron én magam nem tudom pontosan megítélni, hogy mit sikerült kihozni magamból, de azt érzem, hogy lett egy egyéni rálátásom a zenére, van valami egyedi abban, ahogy a témákhoz nyúlok. D+SZ: Nem fenyeget az a veszély, hogy ez az egyediség egyben csapdába is ejt, és elvakítja az önkritikai érzékedet? Láttunk már ilyet, nem is egyszer. Hogyan védekezel ez ellen? HR: Sokat dolgozom egyedül, és ez azzal is jár, hogy megtanultam elengedni a saját dolgaimat. Tudni kell azonnal felülbírálni önmagunkat. Régebben, ha  sokat és elmélyülten dolgoztam valamin, akkor utána kellett pár nap szünet, hogy tisztább fejjel, reálisan meg tudjam ítélni, amit létrehoztam. Ma már elég egy kávészünet, aztán vissza a gép elé – meghallgatom, amit írtam, aztán delete! (nevet) De ehhez kell a rálátás, a tapasztalat és a rutin. Furcsa módon ez hozta el azt az önbizalmat is, hogy ma már nem  szerénykedem túl magam. Eleinte – főleg, amikor komoly, nagy tudású, zenészekkel, előadókkal dolgoztam –, nagyon szerényre fogtam magam. De aztán rájöttem, hogy ez értelmetlen: nincsenek nagy csodák, mindenkiben ugyanaz a zene dolgozik, a különbség csak annyi, hogy ki hová jutott el ezzel, milyen utakat járt be – és e téren nincs semmi szégyellnivalóm nekem sem. Az önkritikát viszont tényleg edzeni kell. Ez egyrészt egyéni feladat, másrészt kellenek hozzá elfogulatlan társak is. A keverési folyamatba például mindig bevonok másokat, akiknek hallgatok a szavára. Vannak zenész barátaim is, akiktől kérek és el is fogadok kritikát. És sok esetben nem is kell egyedül dönteni. Nagyszerű zenészekkel dolgozhatok együtt, akikkel tényleg egy hullámhosszon vagyunk. D+SZ: A te zenészgenerációdnak az is alapvető élménye, hogy a béna kazettás magnóktól eljutottunk odáig, hogy akár egy szimfonikus zenekart is meg tudunk szólaltatni egyedül egy szobában. Vannak, akik lépést tudtak tartani ezzel a technikai fejlődéssel, és vannak, akik végül lemaradtak ebben. Mennyire tudatosan igyekszel naprakész maradni? HR: Először nem akartam. Úgy voltam vele, hogy én zenész vagyok, és az is akarok lenni. De szerzőként aztán végül rákattantam a hangzásokra. (nevet) Ez részben előny is, részben nehézség is. Egyszerű hangszeres szerzőként csak ülsz, jön a dallam és tudod, hogy merre, hogyan viszed tovább. De ha összetett kompozíciókban és hangzásokban gondolkodsz, akkor már azt is tudnod kell, hogy ezt hogyan valósítsd meg a stúdióban. Szeretem a változatos hangszíneket, rendszeresen követem, hogy milyen új eszközök, pluginek jelennek meg. Mindent meghallgatok, bár végül ezeknek a kb. háromnegyede számomra teljesen haszontalan. Meghallgatom azt is, amit mások mondanak, és végül ezek alapján tudom kiválasztani a nekem hasznos eszközöket, amiket megveszek. Néha azt is szégyellem, hogy sokszor már nem hívok zenészeket egy-egy feladatra. Viszont a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem is mindig lenne rá költségvetés. Hiába írtam zenét az elmúlt évtizedek legnézettebb magyar filmjeihez, a büdzsé kevés alkalommal tette lehetővé, hogy mindent élő zenekarral valósítsunk meg. Amikor pedig kisebb költségvetésű, művészfilmek zenéjén dolgozom, akkor végképp nincs más megoldás – ilyenkor viszont épphogy jól jönnek ezek a megoldások. Volt már, hogy megkérdezték: ezt tényleg eljátszattad egy nagyzenekarral? Be kellett vallanom, hogy nem. (nevet)  

20

Nagyszerű zenészekkel dolgozhatok együtt, akikkel tényleg egy hullámhosszon vagyunk

D+SZ: Azt is tapasztaljuk, hogy a végtelen editálási lehetőségek trehányabbá teszik a stúdiómunkát: “jó lesz ez a take, mert a feelingje megvolt, a hibákat meg kijavítjuk.” HR: Igen, ezt én is észrevettem. Amikor Jamie-vel abbahagytuk a koncertezést, és engem hegyekben vártak a megírandó zenék a stúdióban, nálam is megjelent ez a hatás. Amikor újra elkezdtem koncertezni, külön gyakorolnom kellett ezt a koncentrált játékot, de éppen ez adja a legnagyobb örömet: amikor sikerül élőben jól, és harmóniában együtt muzsikálni. De az felülmúlhatatlan, hogy a zenekar kiáll, és akár egy élő koncertfelvételt is bevállalhatunk – mert tudjuk, hogy tudunk úgy játszani. És ez mindenféle hangszeres játékra és stílusra igaz: nekem külön a rockba is újra bele kellett rázódnom a sok csendes, kimunkált akusztikus gitározás után. Újra vissza kellett hoznom azt az érzést, hogy a hátam mögött ott van két nagy erősítő. Amikor először megszólalt, meg is hökkentem: ajaj, tényleg ennyire hangos vagyok?! (nevet)


INTERJÚ

D+SZ: A könnyűzenében sokan találják meg a számításukat a hiúság, a pénz és hasonlók tekintetében. Mondhatjuk azt, hogy téged ebben is a zene érdekel elősorban? HR: Mindig is ez érdekelt. Még punkzenészként egy olyan korban alapítottunk zenekart, amikor sorra alakultak körülöttünk a bandák, és minden csak erről szólt. Nemcsak a zenéről, de az élő fellépésekről, a közönségre gyakorolt hatásról. Eljártunk egymás koncertjeire, élveztük és tanultunk is belőle. Annyira nem számított más, hogy amikor először megtöltöttük a Petőfi Csarnokot, egy láda sört kaptunk gázsi gyanánt. Én ugyan már akkor sem szerettem a sört, de jó érzés volt, hogy egyáltalán kaptunk valamit a zenénkért. (nevet) Amikor elkezdtem alkalmazott zenészként-zeneszerzőként dolgozni, akkor már persze jobban számított, hogy legyen valamennyi bevétel, hiszen ez volt a munkám. Szerencsés időben kezdtünk el reklámzenékkel foglalkozni Szentmihályi Gábor – Michel – barátommal. Később, amikor különváltunk, még tizen-akárhány évig csináltam reklámzenéket, ami végül annyira sok lett, hogy már nem éreztem a kihívást benne. Hiába fizetett jól, rájöttem, hogy elveszi az életemet és az időmet, és akkor azt is inkább abbahagytam. Nagyon jó döntés volt, mert megéreztem, hogy milyen, amikor senki nem mondja meg, hogy mit csináljak, hanem haladhatok a saját magam útján. Tolcsvay Laci mondta nekem egyszer: “Az a fontos, hogy olyan zenéket, dalokat írj és játssz, amiket életed végéig fel tudsz vállalni. Úgy érzem, hogy jó úton vagy, de vigyázz, mert könnyű erről az útról letérni.” Ez a tanács valahogy nagyon betalált nekem. Azóta is nagyon hálás vagyok érte, és tartom is magam hozzá: azt csinálom, amit szeretek. D+SZ: A dal mint kifejezőeszköz erre nagyon alkalmas is. HR: Igen, és lassan énekes is lettem emiatt. Bár szívesen írok másoknak dalokat szinte bármiről, de van egy csomó olyan dalom, ami csak az enyém, amiket magamnak írok, és amikben egy kicsit mindig ugyanazt írom. Ezek más szájából nem szólnának hitelesen, mert ezek az én életemről szólnak, arról, hogy hiszek a csodákban, és hogy hálás vagyok ezekért. Időbe telt, amíg felvállaltam ezeket, de vannak barátaim, akiknek megmutattam őket, és csodálkoztak: te ennyi dalt, ennyi verset írtál? Miért nem mutatod meg mindenkinek? És hát addigra tényleg volt ötven-hatvan saját dalom. (nevet) És bár volt egy csomó olyan zenei produkció, ahol az én nevem is szerepelt mint szerző, producer satöbbi, de sosem én álltam elöl. Végül aztán eljött az is, hogy ezeket a saját magamnak írt dalokat is megmutassam, és nagyon jól érzem magam ebben. D+SZ: Nem volt benned semmi félsz az “előreállással” kapcsolatban? HR: Őszintén szólva: nem. Persze azért nem volt ez előzmény nélküli, dolgoztam rajta, adtam magamnak kisebb-nagyobb szóló-feladatokat is. Ma már legfeljebb azon izgulok, hogy a koncerten minden rendben menjen, ne kavarjon be semmi kívülről. A többiek miatt sem aggódom, mert tudom, hogy számíthatok rájuk, és minden rendben lesz. Talán most, a nagy-nagy lemezbemutató koncerten izgultam egy icipicit – de az első három dal végére az is elmúlt.   D+SZ: És milyenek a visszajelzések az új album kapcsán? HR: Nagyon jók! Kellemesen meglepett, hogy a letöltési listákon milyen jól kezdett a lemez, pedig nekem nincsenek kifejezett rajongóim. De úgy tűnik, hogy elegen vannak, akik követik már, hogy miket csinálok – ez nagyon jól esik, mert ezekhez a dalokhoz talán érdemes odafordulni. ≠

ℹ HRUTKA RÓBERT

Az Artisjus-díjas gitáros, zeneszerző, producer, zenei rendező tiniként jelen volt a magyar punk hőskorszakának egyik kulcszenekarában, a Kretensben, majd 1989-től napjainkig több mint 200 nagylemez elkészítésében működött közre. Dolgozott többek között Lerch Istvánnal, Tolcsvay Lászlóval, Dés Lászlóval, Bereményi Gézával, Tolvai Renivel, Keresztes Ildikóval, Somló Tamással, Tunyogi Orsival, Sebestyén Mártával, Horváth Charlie-val, a londoni Jameliával, de legismertebb Jamie Winchesterrel való együttműködése, akivel 2001 és 2008 között rengeteg slágert írtak. Nem áll tőle távol a színész világ sem, nagy sikerű produkcióiban olyan neves művészek, mint Tompos Kátya, Für Anikó, Kulka János vagy Udvaros Dorottya voltak alkotó társai. Pályafutása alatt közel ezer reklám - és filmzene megírására kérték már fel, évekig állandó „zenefelelőse” volt közismert nemzetközi vállalatok reklámfilmjeinek és a legismertebb márkák reklámkampányainak. Ő jegyzi a Magyar Vándor, a Lora, a Valami Amerika 2., az Üvegtigris 3. és a Magicboys című mozifilmeket. 2019-ben Hontalan címmel mutatta be harmadik, legfrissebb önálló lemezét.

VINYL RECORD SZÓLÓALBUMOK SZABADSÁG-VÍRUS (2009)

INTERJÚ: HEGYI GYÖRGY FOTÓ: NAGYILLÉS SZILÁRD (D+SZ)

HÉT NAP UTÁN (2011) HONTALAN (2019)


ZENEIPAR

CISAC-JELENTÉS

TOVÁBB EMELKEDETT A JOGDÍJBEVÉTEL A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC nyilvánosságra hozta a 2018as, globális adatokat összefoglaló jelentését. Az összes beszedett jogdíj mértéke tovább emelkedett, vagyis újabb rekordot döntött: 9,65 milliárd euró volt. Ez az előző évihez képest 0,9%-os emelkedés, azonban ezt a számot nagyban befolyásolja az euró árfolyamának erőssége – ha ennek hatását nem számítjuk, akkor már 4,4%-os növekedést kapunk. Ennek fő hajtóereje a digitális felhasználások után beszedett jogdíjak emelkedése: ezek az 2017-es összeghez képest 29%kal nőttek – ugyanakkor még mindig csak az összes beszedett jogdíj 17%-át teszik ki. A két legfontosabb területet, ahonnan a jogdíjak származnak, továbbra is a televíziós és rádiós felhasználások, illetve az élő- és háttérzene jelentik. Ezek közül az előbbi (tv-rádió) 2,4%-kal csökkent egy év alatt, utóbbi 0,5%-kal nőtt. Öt éves távlatra visszatekintve már jól látszik az, amit a CISAC jelentése „a bevételi források növekvő fragmentálódásának” nevez, hiszen ez idő alatt a digitális jogdíjak majdnem megháromszorozódtak. Az felső két chart 2014et és 2018-at hasonlítja össze ebből a szempontból – ez idő alatt az összesített jogdíjbeszedések több mint 25%-kal nőttek. A közös jogkezelők több repertoárt kezelnek, ebből szokás szerint a zene után keletkezik kimagaslóan a legtöbb jogdíj (88%); a többi repertoár, vagyis az audiovizuális, irodalmi, drámai és vizuális művészeti jogdíjak 2018-ban csökkentek. DIGITÁLIS JOGDÍJAK:

A jelentés ismét nagy hangsúlyt helyez a digitális területre. Mint a bevezetőben a CISAC elnöke, Jean-Michel Jarre írja, „a digitális világ jelenti a jövőt, és az alkotók ebből származó jövedelmei gyorsan nőnek. Ám ennek a világnak megvan a maga sötét oldala” – ugyanakkor az Európai Unió által elfogadott szerzői jogi irányelv „világítótoronyként hozott fényt az éjszakába”. Az Európai Parlament – többek között a jogkezelők erőteljes lobbizása nyomán hozott – döntése azonban nem jelenti azt, hogy az alkotók hátradőlhetnek. Ahogy a jelentés fogalmaz: „ha 2019 az irányelv elfogadásának éve volt, akkor 2020 a tagállamok 22

jogrendszerébe való helyes implementálása melletti kampány éve lesz”, továbbá az európai példa által megerősített lobbizásé a világ más részein. A siker azt is megmutatta, hogy az alkotók akkor érhetnek el eredményeket, ha összefognak és egységesen lépnek fel. „A politikusok nem mindig akarják a szerzői jogászok fejtegetéseit hallgatni, szükség van arra, hogy maguk az alkotók is hallassák a hangjukat” – fogalmaz egy latin-amerikai szerző, aki az európai útmutatás fontosságáról is beszél. A jogalkotáson, lobbizáson túl is sok kihívást jelent a zenei világ digitális átállása. Ott van például az „adatrobbanás”: árulkodó, hogy a brit közös jogkezelő 2017-ben 6,6 billió digitális zenelejátszás adatait dolgozta fel, ez 2018-ban 11,2 billióra nőtt. (Billió = 1000 milliárd.) A francia jogkezelő is hasonló nagyságrenddel dolgozik. Ilyen mennyiségű adat megbízható, átlátható, gyors feldolgozása komoly befektetést igényel a közös jogkezelők részéről. Ráadásul olyan rendszereket építettek ki, amelyek a kis összegű kifizetéseket a korábbiaknál jobban tudják kezelni, vagyis a „hosszú farok” végén található szerzőkhöz sokkal inkább eljutnak a jogdíjak. A digitális szolgáltatások országokon átívelő, egy-egy régióra, kontinensre kiterjedő jogosítása is komoly trend; így például több európai országra nyújt ilyen szolgáltatást az Armonia, aminek az Armonia is tagja. A jelentés kiemeli, hogy 2018-ban a Facebook és annak tulajdonában lévő más alkalmazások (pl. Instagram) jogosítása komoly új bevételi forrást nyitott meg a szerzők számára.


ZENEIPAR

GLOBÁLIS JOGDÍJBEVÉTELEK FORRÁS: CISAC GLOBAL COLLECTIONS REPORT 2019

EURÓPA ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPA

A jelentés külön foglalkozik minden kontinenssel, illetve több országot kiemel esettanulmányként. 2018-ban, mint korábban is, Európában szedték be a közös jogkezelők a legtöbb jogdíjat; a 2017-eshez képest 1%-kal magasabb összeg a globális jogdíjak 56,4%-át teszi ki. Az európai jogkezelők a legerősebbek az egy főre eső, illetve a GDP-arányos jogdíjbeszedések tekintetében is – több esetben a kontinens keleti része különösen. (Magyarország 2018-ban az egy főre eső jogdíjak tekintetében a 27., GDParányosan a 10. helyen állt a globális listán.) Európában 34,9%-kal nőtt a digitális jogdíjak összege, ugyanakkor a világátlaghoz képest még mindig alacsonyabb ezek részesedése az összes jogdíjból (13,3%), ami a jelentés szerint igazolja, hogy a „felhasználó tartalmakra építő digitális platformok jelentősen értékén alul kezelik” a zenét és más jogvédett repertoárokat. Ugyanakkor Észak-Európában már meghaladja a digitáls szektorból érkező jogdíj az élő- és háttérzeneit. A CISAC jelentése korábban külön foglalkozott Magyarországgal, 2019-ben Lengyelország, valamint a teljes régió, vagyis KözépKelet-Európa a téma. Utóbbival kapcsolatban a jelentés kiemeli, hogy több közös jogkezelő is „kedvezőtlen szerzői jogi környezetben” kénytelen dolgozni, illetve gondot okoz a régióban az is, hogy a digitális növekedés fő hajtóereje, az előfizetés itt csak szerény mértékben emelkedik. Ezzel együtt a régió 2018-ban 3%-os növekedést tudott elérni. A magánmásolási díj globálisan a jogdíjak 3,8%-át teszi ki, a régióban viszont ennek több mint hráomszorosa, 12,6%. 2018-ban Magyarország mellett Oroszország és Csehország jogkezelői tudtak növekedést elérni ezen a területen. KÍNA, A TELEVÍZIÓS PIAC ÁTALAKULÁSA

Érdekes lehet még a kínai példa, hiszen a világ zeneipara komolyan odafigyel az országra. 2018-ban több mint duplájára emelkedtek az országban a digitális jogdíjak – és még komolyabb a változás hosszabb időtávon, hiszen 2014 és 2018 között 458% volt a növekedés. A jelentésben szól egy külön elemzés a jogdíjak szempontjából igen fontos televíziós piacról is. Ez kiemeli, hogy ez az iparág az elmúlt 20 évben több forradalmon is átment, és jelentős rugalmassággal el tudta érni, hogy bevételei folyamatosan növekedjenek. Kérdés az, hogy a már most látható legújabb átalakulást hogyan veszi az iparág: a 16-25 éves korosztály a képernyő előtt töltött idejének már több felében streamelt videókat néz (akár előfizetéses, akár ingyenes szolgáltatáson), a hagyományos csatornák időaránya mindössze egyharmad. Valószínűleg a televíziós piacon is a fragmentálódás, a bevételi és jogdíjforrások, üzleti modellek sokféleségének növekedése várható. ≠ RÓNAI ANDRÁS

23


johnny k palmer ANGOL SZÖVEGÍRÓI KURZUS / DEX2020


DEX2020

DA LSZERZŐ EXPO 2020

ZENE ÉS FILM, KREATIVITÁS ÉS KARRIER 2020. március 2-án és 3-án harmadszorra rendezi meg az Artisjus a Dalszerző Expót. Az Európában egyedülálló szakmai rendezvény mind a kezdő, mind a már tapasztalt szerzők számára kínál gyakorlati tudást, tanácsokat és karrierépítési lehetőségeket. A szerzői pálya kreatív és üzleti oldalát egyaránt érintik az előadások, mesterkurzusok. Idén először egy fókusztémája is lesz a DEX-nek: a BLEND program körüljárja a film és a zene sokrétű kapcsolatát. Szó lesz többek között az iparágak közti kommunikációról, a filmipar igényeiről, a zenei supervisorok szerepéről, a filmzeneszerzés fogásairól. Speed meetingek is segítik azt, hogy a két iparág különböző képviselői, szerzők, zenészek, menedzserek, producerek megismerhessék egymást. A program vendége Jozef van Wissem, aki lantművészként koncertezett már Budapesten; több közös albumot kiadott Jim Jarmusch rendezővel, akinek Halhatatlan szeretők című filmjéhez írt zenéjével Cannesban díjat nyert. A BLEND március 2-án az Artisjus, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Hangfoglaló Program együttműködésében valósul meg. A programok szokás szerint a kreatív munka és a karrier oldalát egyaránt érintik. Mesterkurzust tartanak a korábbi DEX-ek olyan sikeres vendégei, mint Szakos Krisztián és Johnny K. Palmer (akit az Artisjus több partnerszervezete is meghívott, hogy angol szövegíró kurzust tartson); szó lesz ha nem is a slágerek „biztos receptjéről”, de legalábbis a kipróbált, működő fogásokról. A zenei világ egyik legégetőbb kérdése, a szerzőkre, zenészekre nehezedő pszichológiai nyomásról és ennek kezelése is terítékre kerül, legyen szó a határidőkről, az ügyfelek elvárásairól vagy a kritikák elfogadásáról és beépítéséről. A szerzői karriert többek között a zenei márkaépítést és az online platformokat bemutató interaktív előadások segítik; egyéni tanácsadás kérhető számos témában a jogdíjaktól a syncig. A DEX a magyar partnerei (BuSH, Filmalap, HOTS, Hangfoglaló, Impro School) mellett a régióból több közös jogkezelővel és exportirodával alakított ki kapcsolatot: osztrák, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, horvát, ukrán szakmai szervezetekkel. Ennek köszönhetően a korábbiaknál is több nemzetközi vendég, angol nyelvű program várható. A DEX-ről az expo.dalszerzo.hu oldalra kerülnek fel folyamatosan

az információk. Kétnapos bérletek is itt vásárolhatók; december 31-ig a SZIR-ben regisztrált szerzők számára kedvezményes áron. STEVE DUB A DEX GRAMMY-DÍJAS VENDÉGE

„Ha van titka a sikerünknek, akkor az, hogy ha találunk valakit, akivel szeretünk együtt dolgozni, akkor amellett kitartunk. Három-négy ilyen kitartó társunk van, Steve Dub hangmérnök az egyik” – nyilatkozta egyszer a Chemical Brothers. A háromszoros Grammy-díjas hangmérnök-producer-dalszerző a duóval végzett munkájáról így beszélt: „Amolyan külső fülként működöm. Csinálnak együtt valamit, aztán jövök én, és segítek szétszedni, aztán újra összerakni.” Steve Dub legfontosabb munkái közül sok az elektronikus zene sztárjaihoz kötődik: hangmérnökként vagy (társ)producerként, társszerzőként olyanokkal dolgozott együtt, mint a Prodigy, Moby, Underworld, Orbital, Leftfield; valamint a Depeche Mode, New Order, The Stone Roses, Clean Bandit, Beth Orton, Klaxons is ügyfelei között volt. Pályájának kezdetéről ezt mesélte: „Kb. 17 éves voltam, éppen a középsuliba mentem, amikor egyszer csak úgy éreztem, hogy nem, ma nem bírok ki egy földrajzórát. Hazamentem, és a Yellow Pagesből felhívtam az összes stúdiót.” Egy rádióban kezdett dolgozni, de megjött a kedve a zenei producerkedéshez. A RumbleDub duó tagjaként írt száma (God Is In The House) Pete Tong kiadójánál jött ki, ennek bevételeiből tudott egy garázsstúdiót összerakni, ahova aztán a pályája elején tartó Chemical Brothers duó bement egy remixet elkészíteni. ≠ –AJM– FOTÓ: PANAMY

25


ZENEIPAR

TAYLOR SWIFT ÉS A MASZTER-JOGOK

HALÁLOS FENYEGETÉSEK Mint arról blogunkon korábban részletesen írtunk, Taylor Swift hatalmas, nyilvános botrányt csinált abból, hogy egykori kiadóját, a független Big Machine Label Groupot megvásárolta „ősellensége”, Scooter Braun Ithaca Holdings nevű cége. Nyáron még azt is bejelentette, hogy újra felveszi első hat lemezét, amelynek maszter-jogai a Big Machine-nél maradtak. A nyilvánosság elé vitt ellenségeskedés új fejezete az volt, hogy Taylor Swift azt állította: a Big Machine megtiltotta, hogy az American Music Awards gáláján, ahol az évtized művészének nevezték ki, előadja régi számait, és azt is, hogy egy készülő Netflix-dokumentumfilmben ezek a dalok megszólaljanak. Azt írta, a kiadó ahhoz kötötte az engedélyt, hogy Swift megígéri, nem fogja újravenni a régi lemezeit, és nem fog nyilvánosan többet beszélni Braunról. Ezután Scooter Braun nyár óta először szólalt meg az ügyben. Először egy konferencián beszélt arról, hogy kifejezetten nem szeretné a közösségi oldalakon folytatni a vitáját az énekesnővel. Ám aztán mégis az Instagramon fordult hozzá, miután – mint írta –, arra ment haza, hogy otthonában hívták fel a feleségét a feldühödött rajongók, és „a gyerekeinket fenyegették. Gondolom, nem ez volt a szándékod, de fontos, hogy megértsed: a szavaidnak hatalmas súlya van, és a nyilvános üzeneteidet egyesek különféle módokon értelmezhetik.” Braun azt állítja, hogy többször próbálkoztak tárgyalásokat kezdeményezni Swifttel, hogy elsimítsák a vitákat, de soha nem jött össze. „Sokan mondták, hogy azért, mert az egész számodra nem az igazságról vagy a konfliktusok megoldásáról szól, hanem arról, hogy a nyilvánosság előtt a te narratívád érvényesüljön. Remélem, nem ez a helyzet” – írta. Tágabb zeneipari kontextusban ez az ügy ismét az érdeklődés fókuszába emelte a maszter-jogok birtoklásának kérdését. A konkrét ügyben voltaképpen arról van szó, hogy a maszter-jogok birtokosaként a Big Machine mit engedélyezhet és mit tilthat meg. Mint arra sokan rávilágítottak, a dalok – amelyek szerzője 26

Taylor Swift, gyakran szerrzőtársakkal – előadását nem tilthatják meg. Más kérdés, hogy viszont a televíziós közvetítés, illetve a később újranézhető netes archiválás ügyében már a kiadónak is van szava. A díjkiosztón ehhez végül hozzájárultak (a Netflixügyben egyelőre nincsenek új hírek). Ez a probléma összefügg a lemezek újravételének kérdésével. A Hollywood Reporter alapos cikke szerint ugyanis a kiadó joggal félhetett attól, hogy miután Swift előadja a legnagyobb slágereit a díjkiosztón, arra kéri 85 millió Twitter-követőjét (akik, mint láttuk, sok mindenre képesek érte), hogy ezek archívált verzióját hallgassák inkább az eredeti, a Big Machine által megjelentett változatok helyett. Vagyis a stream korában a lemezek újra felvételének problémája sokkal közvetlenebbül fenyegeti a kiadókat. Korábban is előfordult ilyesmi, de egy újravett felvétel marketingje és terjesztése olyan költséges volt, hogy csak nagyon kevesek próbálkoztak ezzel egyáltalán. Ma már a terjesztés megoldott, a közösségi médiában pedig jóval könnyebben eljutattható az üzenet a rajongóknak, hogy „inkább ezt hallgassátok”. A Hollywood Reporternek nyilatkozó jogász szerint a major kiadós szerződésekben megszokott kikötés volt az újrafelvételek ötéves tiltása, de valószínűleg ezt ezek után újra fogják gondolni, és nem kizárható, hogy a jövőben komolyabb korlátozásokra lehet számítani. ≠ RÓNAI ANDRÁS (A teljes írás elolvasható a Dalszerző blogon)


INTERJÚ

TÓTH SZABI | SUGARLOAF

HUSZONÖT ÉV MÚLTBA RÉVEDÉS A hazai pop-rock színtéren nem túl gyakori, hogy egy produkció megérje a negyedszázados jubileumot. Ezen kevesek egyike a Sugarloaf, amely az X-Faktor második évadában megismert Muri Enikő csatlakozásával nemcsak új lendületet kapott, de jó pár év kihagyás után 2019 májusában friss albumot is jelentetett meg Sputnik címmel. A 25 év és az új lemez kapcsán Tóth Szabival, a zenekar gitárosával, fő dalszerzőjével, és mára egyetlen megmaradt alapítótagjával beszélgettünk. DSZ: Ennyire hosszú időt nem lehet megúszni változások, tagcserék nélkül. Ilyenkor megpróbálsz alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? TSZ: Nemcsak megpróbálok, de egyértelműen az motivál, hogyan hozzam ki a legjobbat a helyzetből. A múltbeli dolgokról azért sem nyilatkozom szívesen, mert akár úgy is lejöhet, hogy azért voltak tagcseréink, mert biztos ennyi gond van nálunk, esetleg velem nem lehet kijönni. Holott az őrült maximalizmusom ellenére valójában egy tündéri, bűbájos ember vagyok, sosem volt olyan, akit én küldtem volna, vagy miattam ment volna el a zenekarból. DSZ: A Sputnik viszont egy új lendületet kapott zenekart mutat – úgy tűnik, jól érzitek magatokat. Ha jól sejtem, a jubileumi év sem a könnyes nosztalgia jegyében telik majd. TSZ: Abszolút. Mindig is úgy álltam hozzá, hogy ez nem egy múltba révedős zenekar, mindig próbáltunk innovatívan dolgozni. Nem a tíz-húsz évvel ezelőtt írt slágereinkből élünk, folyamatosan születnek az új dolgok. Akkor tudsz hiteles maradni, ha meg tudsz újulni, ha van friss mondanivaló. Számomra addig érdekes ez az egész, amíg el tudom mondani azt, amit érzek, gondolok, vagy csinálni akarok. Fontosak a régi dalok, amikről mai napig sokan ismernek minket, azok is mi voltunk, de mindig előre nézünk. Ez a szellemiség határozza majd meg nagyjából az egész jubileumi évet is. Tervezünk egy kvázi best of lemezt, de nem úgy, ahogy ezt általában csinálni szokás, hogy összepakolunk egy gyűjteményes anyagot a régi számokból. Csomó mindent újra fel fogunk venni, aktualizált, újrahangszerelt, 2020-as köntösben. Ez nem azt jelenti, hogy bármelyik dalunkból mondjuk R 'n B, vagy trip hop lesz – a Sugarloafra mindig is jellemző sokszínűség megmarad, csak kicsit ráncfelvarrjuk ezeket a számokat. Az év végére várható jubileumi koncert sem az ilyenkor szokásos pátosszal teli nosztalgiázásról szól majd, meg az összeborulásról a régi tagokkal. Nem mintha bárkivel bajunk lenne, csak előre akarunk nézni. Természetesen lesz pár közreműködő, elsősorban olyanok, akikkel jóban vagyunk, akikhez kötődünk, vagy akiknek a munkássága közel áll hozzánk, de közülük sem mindenki, mert akkor játszhatnánk akár négy és fél órát is. DSZ: Úgy tűnik, hogy a gitáros-dalszerzői szerep mellett egyfajta menedzseri és produceri szerepet is betöltesz a zenekarban.

TSZ: Ma már rá vagy kényszerítve arra, hogy kicsit legyél könyvelő, PR-os, social media szakember, stylist, hogy tudj a közönség fejével gondolkodni, és csak ezek után jön az, hogy zenész és előadóművész is legyél, ami egyfelől jó, másfelől meg kicsit gáz, hiszen elsősorban kellene annak lenned. A zenélés alapvetően arról szól, hogy vannak gondolataid, amit szerzőként dalok formájában kiöntesz magadból, és azt előadóként átadod a közönségnek. Ez akkor működik jól, ha a dal eljut az emberekhez, a végén megtapsolnak, és szeretik, amit csinálsz. Annál nincs jobb érzés, amikor odajön valaki, és azt mondja, köszönjük ezt a dalt, mert például erre jöttünk össze a csajommal, vagy épp ez segített át azon, amikor szakítottunk, esetleg erre buliztuk nagyokat, és így tovább. Szóval igen, kicsit produceri szemszögből is kell látni az összképet, hogy hogyan tudnál még többet adni. DSZ: Tehát igyekeztek megtalálni az önazonosság és a naprakész, frissen tartott arculat metszéspontját? TSZ: Van egyfajta tudatosság abban, hogy nem akarjuk megtagadni önmagunkat. Ebbe belefér, hogy azt mondjuk, most akkor kicsit vissza gyökerekhez, ahogy 29


INTERJÚ

a Sputnik dalain is érezhető a Nő a baj! album hatása. Rajtam kívül a harsonásunk, Váradi Putyi a legrégebbi tag, húsz éve van velünk, és most megint dominánsabb kicsit a fúvós hangszerelés. Néha jó visszanyúlni a tíz vagy tizenöt évvel ezelőtti önmagunkhoz, és abból meríteni egy kis inspirációt. De ahhoz kell a mondanivaló is. Nálunk nem az van, hogy folytatásokat gyártunk az olyan sikeres számainkhoz, mint a Hajnalig még van idő, vagy a Hunny Bunny. Nem akarunk reprodukálni semmit. Szerencsés a helyzetünk, mert huszonöt éve csinálunk lemezeket, és akár egy-egy albumon belül is lehet kicsit eklektikus, hogy éppen mibe és hogyan nyúlunk bele. Azzal együtt, hogy ma már sokkal koncepciózusabban dolgozunk, mint amikor mi voltunk a lázadó, mindent és azonnal akaró tinik, de van elég játék- és mozgásterünk, hogy a magunk számára is izgalmas dolgokat csináljunk. DSZ: A tavasszal megjelent Sputnik című albumon mennyire sikerült ezt megvalósítani? TSZ: Sokan gondolhatják, hogy nehéz szülés volt, mivel rég nem jöttünk ki nagylemezzel, de ennek is megvolt a maga oka. Amikor Dér Heni kiszállt a zenekarból, az azért eléggé térdre kényszerített minket, hiszen nagyon összeforrt a nevünk a köztudatban. Másrészt én minden frontemberváltás után abba akartam hagyni, úgy gondoltam, hogy így már nem leszünk hitelesek. A Heni távozása után következő három-négy év a túlélésről, az életben maradásról szólt. Küzdelmes időszak volt. Akkor is születtek, és jelentek is meg új dalok, de leginkább azzal voltunk elfoglalva, hogy ne induljunk meg a lejtőn. Aztán jött Enci, és a zenekar hetek alatt kikerült ebből a helyzetből. Olyan friss erőt és gondolkodásmódot hozott a zenekarba, amire soha korábban nem volt példa. Az, hogy valaki frontemberként csapatjátékos, és nem az egyéni szempontjait nézi, olyan erőt ad a csapatnak, ami a többi tagot is inspirálja. Belekerültünk egy olyan inspirált alkotói állapotba, amikor úgy éreztük, egyszerűen minden harap, és az utolsó mozaik is a helyére került, szóval akár hátra is léphetünk kettőt, hogy egyben lássuk az egész képet. Az ő érkezésével lettünk mi egyben, és onnantól kezdve a lemez megírása is könnyen ment. DSZ: Tehát nem az anyag megírása volt nehéz, hanem az út, amíg eljutottatok odáig. TSZ: Pár hónap alatt készen lettek a dalok, relatíve gyorsan fel is lett véve az egész, viszont nagyon sok évnyi küzdelem van abban, hogy ez a lemez elkészült, és olyan lett, amilyen, mondanivalóban, érzékenységben, hangszerelésében, lelkületben, kívülről-belülről. Nem akarom a szokásos klisét ellőni, de nagyon szereti az új lemezt a közönség, de tényleg. Azt látjuk, hogy a tavaszi megjelenés után a nyár közepi koncerteken már minden dalt kívülről fújt a közönség, nem csak a slágereket. Ez még számomra is meglepetés volt, pedig már láttam ezt-azt az elmúlt évek során. DSZ: A lemezen érezhető a már említett vissza a gyökerekhez alapállás, ezzel együtt nem lehet azt mondani, hogy ismételnétek magatokat rajta. TSZ: Nálunk mindig is fontos volt, hogy merjünk eklektikusak lenni. Van egy rakás zseniális zenekar és dalszerző, akiknél azonnal tudják az emberek, milyen világot fognak hallani, és tök mindegy, melyik lemezt emelem le a polcról, ugyanazt a hangulatot kapom pepitában. Mi az összes lemezen igyekszünk megfogni a hallgató kezét, hogy elvigyük egy utazásra - elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová. Szeretünk haladni valamerre, nem egyhelyben állni, hogy mi ezt játsszuk, és kész. DSZ: Milyen utazásokra viszitek a hallgatókat? TSZ: Elég nagy a választék. Van, amikor átvitt értelemben elutazunk a Karib-tengerre, olyasféle passzív pihenésre, amikor a tengerparton lógatom a lábam a pálmafák árnyékában, 30

Én minden frontemberváltás után abba akartam hagyni, úgy gondoltam, hogy így már nem leszünk hitelesek

nem gondolok semmire, csak eszem, alszom, szexelek, olvasok. Néha kirándulunk egy picit a Balkánra, a mollos hangzások felé, ha nem is egy Kusturica-film díszletei közé, de mondjuk egy füstösebb táncházba, ahol bárki szembejöhet. És vannak ilyen Las Vegas-i hétvégék, amik arról szólnak, hogy elviszünk a Caesar's Palace-ba, ott bedobhatsz két zsetont a félkarú rablóba, megtehetsz három tétet a rulettasztalon, aztán irány a Rodeo Drive. Nem mondom, hogy minden mélységet és magasságot megmutatunk, mert hegymászás, extrém túra, meg sarkvidéki expedíció nincs, de a saját világunkban kaphatsz egy teljes élményt, profi idegenvezetőkkel, meg némi cukormázzal, ami kell ahhoz, hogy valami szórakoztató legyen. DSZ: A zenekar huszonöt éve alatt belefutottatok néha különféle bulvár­ szereplésekbe. Mit gondolsz, jót tettek ezek a zenekarnak, vagy inkább ártottak nektek?


INTERJÚ

TSZ: Nincs bennem megfelelési kényszer, sosem volt, az ilyesmitől csak görcsössé válnánk. Minket bizonyos okokból sokszor elkönyveltek tingli-tangli popzenekarnak, így aztán nagyon sokan csodálkoznak azon, amikor a koncerteken hasít a Mesa Boogie Dual Rectifier. Amikor elindul egy zenekar, a tagok személyisége, ízlése határozza meg, milyen lesz az összkép. Leszúrod valahová a zászlót a zenei térképen, miközben mindenféle stílus ott hömpölyög körülötted. Mi még megtapasztaltuk, milyen az, amikor a csajok egymással verekednek a helyért az első sorban, dobálják fel a melltartót meg a bugyit a színpadra. Ennyit számított ez a rosszfiú imázs, és persze elég keményen vissza is éltünk ezzel. Aztán jött ez első énekesváltás és Era, aminek következtében nagyon sokan azt hitték, új zenekar vagyunk, sokan máig úgy tudják, hogy a Hunny Bunny volt az első dalunk, bár a Soho Party vagy TNT világához képest így is bőven underground voltunk, pláne zeneileg. Utána jött Heni, aki egy ismert platformról érkezett, ami a köztudatban össze is kapcsolódott a zenekarral. Akkor szerepeltem én is pár kereskedelmi tévés műsorban, de szerencsére a legalja bulvártól mindig távol tartottam magam. Ezzel együtt a celebkedéshez kapcsolódó dolgokon sokat vitatkoztunk. Folyamatosan azt éreztem, hogy ez vissza fog ütni, mert azok az emberek, akik csak felszínesen ismernek minket, akik adott esetben nem is hallották a mélyebb mondanivalójú dalainkat, azok be fognak minket skatulyázni egy bulvárosodó, könnyed popzenekarként. Ez részben meg is történt, és néha nagyon nehéz volt, hogy meggyőzzük a közönséget arról, igenis megéri minket meghallgatni, mert nem biztos, hogy ez az, amit te gondolsz. Hogy korábban sem volt az, most meg már végképp nem. DSZ: A jubileumi év kapcsán milyen megmozdulások várhatók? TSZ: Az új lemez turnéja még tart, az idei fesztiválszezonban igyekszünk ott lenni minél több bulin, ezt a kört nyár végén zárjuk majd egy nagyobb koncerttel. Még ezt megelőzve, május elején vonulunk stúdióba a már említett best of lemezzel, ami remélhetőleg ősszel megjelenik. Elvileg készül majd egy kisebb dokumentumfilm is, ahol visszaköszönnek majd a korábbi tagok, a már említett nagyobb szabású jubileumi koncert pedig év végén, december elején lesz. Már vannak terveink 2021-re is, de azokról egyelőre csak annyit, hogy egy nagy koncertet szeretnénk csinálni egy nagy szimfonikus zenekarral, aminek hallatán mindenki azt mondhatja majd: „Ez igen, milyen jól szólnak ezek a dalok - így is!”

ℹ TÓTH SZABI

Fonogram-díjas magyar rockzenész, zenekarvezető, gitáros. Zenei ta­ nulmányait a budapesti Somogyi Béla Zenei Általános Iskolában kezdte, a hegedű és a zongora után tizenévesen a gitárt választotta fő hangszeréül. 1995-ben alapította meg a Sugarloaf zenekart, amely pályafutása alatt hét lemezt adott ki, több ezer koncertet játszott, és számos szakmai díjat tudhat magáénak, és amelynek mára ő az egyetlen megmaradt ala­ pí­t ótagja. A zenélés mellett zenei műsorok szerkesztőjeként, művészeti vezetőjeként dolgozik, reklámzenéket ír, de számos videóklip forgatókönyve és rendezése is a nevéhez fűződik.

VINYL RECORD SUGARLOAF STÚDIÓALBUMOK MANGA (2000)

DSZ: Mi a legfontosabb, amit a zenekarban töltött huszonöt év alatt tanultál, vagy amit kaptál tőle ez idő alatt? TSZ: Mit tanultam? Sok minden más mellett türelmet. Azt, hogy az emberekkel borzasztóan türelmesnek kell lenni. Hogy mit adott? Szerintem mindent, amiről az ember elképzeli, hogy ilyen lehet játszani egy rock n' roll zenekarban. Van ez a hülye mondás, hogy az ember csak a szépre emlékszik, de ez tényleg így van. Persze ahogy mondtam, az összes tagcserét nagyon nehezen éltem túl, többször abba akartam hagyni, de a rajongóink, meg a szakmabeli barátaink folyamatosan azt sulykolták, hogy szeretnek minket, jók a dalok, sikeresek vagyunk, érdemes csinálni. Amikor belenézel a tükörbe, tudni fogod, melyik ránc mitől van, de azt is, mitől mosolyog a szemed ennyi év után is. Őrült nagy sikereken, hatalmas dolgokon mentünk keresztül. ≠

RE-MANGA (2001) NŐ A BAJ (2003) NEON (2006) INSTANT KARMA (2011) SPUTNIK (2019)

INTERJÚ: AJM FOTÓ: NAGYILLÉS SZILLÁRD (D+SZ)

31


32


ZENEIPAR

BILLIE EILISH ÉS TESTVÉRE, FINNEAS O'CONNELL

HA ISMERED AZ ALAPSZABÁLYOKAT, ELTÉRHETSZ TŐLÜK 2019 legnagyobb szenzációja a popzenében a 17 éves Billie Eilish volt. Sokan tudják róla, hogy bátyjával, a 22 éves Finneas O’Connell-lel közösen írják a dalaik nagy részét, és Finneas a producer is. Azonban ahhoz képest, milyen sok szó esett róluk, az alkotófolyamat részleteiről csak decemberben, a Variety cikké­ben lehetett bővebben olvasni. A dalszerzésbe édesanyjuk, Maggie Baird színész és „amatőr dalszerző” vezette be őket: mindkettejüknek tartott egy-egy rövid „kurzust”, amikor 12 évesek lettek. „Mivel még gyerekek voltak, le kellett egyszerűsítenem: meghallgattuk az I Want To Hold Your Handet, és nevet adtunk a dal különböző részeinek” – mondta a Variety-nek. Bár „csak az alapokat tanítottam meg nekik”, a fogékony gyerekek közül Finneas pár hónap múlva már zenekart is alapított. Idősebb testvérként ő írt hamarabb dalokat; Billie Eilish első sikere, a 2015-ben a Soundcloudon elhíresült Ocean Eyes is bátyja szerzeménye volt. A közös dalírásról ezt mondják: „nem döntöttük el, hogy ezt fogjuk csinálni, hanemcsak úgy elkezdtük.” Mint mondják, a dalok nagy része „úgy születik, hogy egymás mellett ülünk, gitározunk, zongorázunk, együtt énekelünk nem létező szavakat”. Aztán persze csiszolják, amire rátaláltak. „Olyan ez, mint a váltófutás: mindketten úgy érezzük, hogy a legjobbat kell kihoznunk magunkból a saját részünkben, hogy célba érhessünk.” Dalaik egyik jellegzetessége, hogy legtöbbször nem illeszkednek a hagyományos struktúrákba. Billie Eilish bele is zavarodott, amikor a Variety újságírójának le akarta írni egyik legismertebb dala, a Bury A Friend szerkezetét. Édesanyjuktól is azt tanulták, hogy „ha már ismered az alapszabályokat, akkor eltérhetsz tőlük”, és ezt meg is fogadták. Kettejük közül Finneas az, aki „nagyon jól tudja hozni a verse-chorus-verse-chorusbridge alapot” – mondta húga, hozzátéve: „én viszont olyan zenéken nőttem fel, amiknek mintha nem is lenne struktúrájuk, Frank Oceanön, Imogen Heapen – olyan dalokon, amiknek elvileg nem kéne működniük, de működnek”. Amennyire megy nekik a közös dalszerzés, annyira nem működött a professzionális dalszerzőkkel való együttműködés, amit a menedzsment és a kiadó kérésére próbáltak ki. „Én 14 voltam, Finneas 18, és ott ültünk egy stúdióban negyvenes fickókkal, akik megpróbáltak velünk közösen írni egy dalt. Felnőttekkel összezárva dalt írni? Fúj!” – emlékszik vissza érzéseire Billie, aki szerint azért jó volt ez a tapasztalat, hogy tudják, mi az, amit nem akarnak. Hozzá kell tenni, hogy olyan dalszerzőkkel, akik egyben előadók is, több számot is írtak; valamint megjelentek single-ként is olyan dalok, amelyekben professzionális szerzőkkel dolgoztak.

A készülő új dalokkal kapcsolatban fontos számukra, hogy – mint Finneas fogalmaz – „tudjanak a múltjukról”, vagyis az album dalai „tudtak” a megelőző EP létezéséről, például a szövegek is utaltak egymásra. A következő lemez pedig arról fog szólni, hogy „mi történik ezután azzal az emberrel, aki átélte azt, amiről az első album szólt.” Finneas egyébként szólóelőadóként is sikeres, szerzőként, producerként pedig már olyanokkal dolgozott, mint Selena Gomez, Camila Cabello és John Legend (bár ez utóbbi kollaboráció „valószínűleg sosem fog megjelenni”). Mint mondja, sokan azért keresik meg, mert olyan dalokat akarnak, amiket Billie Eilish sikerre vitt – ő viszont pont olyasmit szeretne csinálni húgától függetlenül, „ami a lehető legtávolabb áll ettől”. A hírnév nem érdekli, talán zavarná is, de mivel „szenvedélyem a zene, nagyon büszke vagyok a dalaimra, és szeretném, ha minél többen hallanák őket”, ezért ha ennek a hírnév az ára, akkor akár azt is elfogadja. ≠ RÓNAI ANDRÁS FOTÓ: KENNETH CAPPELLO

33


INTERJÚ

34


INTERJÚ

LINCZÉNYI MÁRK | PRODUCER

JOBBAN ÉLVEZEM A BUKÁST, MINT A SIKERT Rappelt már a Nőügyekről és az adó 1%-áról, csúszott-mászott a színpadon szivárványos leggingsben, zsűrizte a fiatal tehetségeket és neki köszönhetjük a magyar reklámzenék nagy részét. Linczényi Márkó, a Kolin egykori énekese Antilope Kidként folytatta karrierjét, dalszerzőként sorozatokban és a Dalfutár­ ban is megmutatta tehetségét, sőt, újra visszatért a tévéképernyőre is. Reklámzenékről, brandépítésről és a bukás fontosságáról beszéltünk vele. D+SZ: Néhány hete jelentettétek be a Kolin feloszlását. Hogyan jutottatok el 12 év után erre a döntésre? LM: Ez már egy nagyon régóta érlelődő döntés volt. A „bukás” egy nagyon fontos és szükségszerű próbatétel mindenki életében. Vámos Miklós szerint aki nem elég bátor ahhoz, hogy merjen megbukni, az ahhoz sem elég bátor, hogy sikeres tudjon lenni. Azt hiszem, én mostanra szedtem össze a bátorságom, hogy merjek megbukni. És, megmondom őszintén, sokkal jobban élvezem, mint a sikert. Felszabadító érzés, hogy nincs egy korlátozó stílus, egy művészi kényszer, ami buborékként körülölel, és azt csinálhatok, amit csak akarok. D+SZ: Mesélj a búcsúdalról! LM: Ha már az ember lehúzza a rolót, akkor az a roló legyen szép. Szerettünk volna méltóképpen elbúcsúzni a zenekartól, ami nagyon sokat jelentett nekünk: addigi életünk legnagyobb élményeit, sikereit, csalódásait, reményeit neki köszönhetjük. Olyan erősen élt bennem ez a párhuzam a zenekar és egy be nem teljesült szerelem között, hogy egyértelmű volt, hogy a Majdnem szerelem volt lesz a búcsúdalunk. Felkerestem az eredeti szerzőket, akik szerencsére bírták a Kolint, és engedélyt adtak a dal átdolgozására. Ez egy szisztematikus búcsú volt a zenekartól, a klipben is csak olyanok dolgoztak, akik a legelső klipet csinálták. Ráadásul az összes zenész szerepel benne, aki valaha játszott a zenekarban. Nagyon megható volt mindannyiunknak, örülök, hogy nem csöndben múltunk ki, hanem volt alkalmunk elbúcsúzni. D+SZ: A mai napig pörögnek az Egynyári kalandhoz készített zenéid, főleg, a Walters Lilivel közösen íródott dalok. Szerinted mi lehet az oka ezen számok óriási sikerének? LM: Szerintem egyrészt a csodálatos Walters Lili, aki egy igazi alkotó és előadó. Minden ízében, mozdulatában, megszólalásában természetes, őszinte és eredeti. Másrészt a sorozat is remekül van megírva, és nagyon szórakoztató. Ilyen kellemes adottságokkal pedig könnyű olyan zenét szerezni, ami megragad az emberekben. Én voltam a sorozat

Ez most tényleg egy játszótér, ahol senki sem szól bele abba, hogy mit csinálok

zeneszerzője, tehát a jelenetek alatt szóló háttérzenét is én írtam, de több olyan szám is készült (szereplők által előadott dalok, főcímdalok, szerenád stb.), ami akár a sorozat nélkül is értelmezhető mint önálló zeneszámok. A legnagyobb kedvencem a Kicsit úgy, ami egy komolyabb hangvételű szám, több lehetőség volt érzelmeket is belevinni. Nagyon örülök, hogy így 35


INTERJÚ

szeretik ezeket a zenéket, mert a legtöbb kifejezetten furcsa, vagy vicces, de semmiképpen sem tucatpop. Amikor látom a sikerüket, kifejezetten reményteli vagyok a jövőt illetően. D+SZ: Mi alapján döntötted el, hogy melyik dalod került ki Kolinként vagy Antilope Kidként? Mi lesz most a fő irányvonalad? LM: Kezdetben csak egy zenekarra koncentráltam, a Kolinra. Közben rengeteg olyan ötletem volt, ami nem fért bele a Kolin világába, ezért elkezdtem újabb és újabb projekteket, és a hozzájuk tartozó alteregókat létrehozni. Ez egy magától működő természetes folyamat volt, amitől azt vártam, hogy hatalmas szabadságot ad, hiszen nem korlátoz majd egyetlen produkció szűkössége sem. A valóságban ezzel szemben az összes projekt korlátai összeadódtak, és egyetlen nagy, ronda matematikai képletként lebegtek a fejem fölött. Így végül több projekttől is igyekeztem megszabadulni. Most Antilope Kid maradtam egyedül, viszont cserébe azt csinálok, amit akarok: belefér a hiphop, a szerelmes romantika, a társadalmi üzenet, a klasszikus zene, a poén, szóval bármi. Ez most tényleg egy játszótér, ahol senki sem szól bele abba, hogy mit csinálok. D+SZ: A Dalfutár második évadának első részében is feltűntél, amikor is Lovasi Andrással, Kőhalmi Zoltán szövegíróval és Dallos Bogival kellett vakon együtt dolgoznotok egy dalon. Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a projektben? LM: Először is fontos, és ez az adásból is kiderül, hogy a Hajóssal jó barátok vagyunk, de e nélkül is őszinte örömmel vállaltam volna. Nagyon örülök, hogy egy ilyen jó csapatba kerültem, kettejüknek kifejezetten nagy tisztelője és rajongója vagyok. És nagyon jól ment a közös munka is, mindenki érezte a határait, és alázattal és humorral állt az egész munkához. A végeredmény persze egy torzszülött, mi más is lenne, hiszen az egész műsor Dr. Frankenstein zugkísérlete, mi történne akkor, ha egymás tudta és beleegyezése nélkül alkotnák a popszámokat. Pontosan olyan lenne, mintha valaki megírna egy forgatókönyvet, azt a helyszínen először olvasva valaki elkezdené rendezni a filmet, amiben egy olyan színész játszaná a főszerepet, aki abban a pillanatban esik be az utcáról, majd az egészet felvenné egy vak operatőr. De a műsor lényege nem a végül elkészült produktum, sokkal inkább az, hogy betekintést nyerünk egy dalkészítés folyamatába és izgalmas alkotókat ismerünk meg. És nekem ez nagyon tetszik. Eddig is rajongója voltam a műsornak, és nagyon megtisztelő, hogy szerepelhettem is benne. D+SZ: A Majdnem Híres Rocksuli mesterkurzusán brandépítést tanítasz. Sikerült az elmúlt években egy állandó tantervet kialakítanod vagy mindig az aktuális trendekkel és kérdésekkel foglalkozol? LM: Tavaly hetedik éve volt, hogy saját mesterkurzust tartottam, de még nem volt két ugyanolyan év. A világ folyamatosan változik, változnak a technológiák, a felületek, a kommunikációs igények, és ezek újabb és újabb eszközöket és stratégiákat igényelnek. Ezért a technikai tudást folyamatosan aktualizálni kell a jelenhez. Emellett viszont vannak olyan állandó témák, amikre egyre nagyobb szükség van, minél nagyobbak a kommunikációs elvárások. Ilyen például a karakterépítés, a megfelelő üzenet megtalálása, a saját misszió meghatározása, a zenei és képi arculat kialakítása vagy csiszolása. Az a tapasztalatom, hogy Jung archetípusainak megismerése, a kollektív tudatalatti fogalmának megértése, vagy a zene által keltett érzelmek definiálása sokkal hasznosabb, alaposabb és hosszabb távú tudást ad, mint egy Facebook-hirdetés targetálásának a precíz ismertetése. Szóval igyekszem évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetni a művészeti és pszichológiai kérdésekre, hiszen a technológia csak egy eszköz, ami 36

ezeket szolgálja. Az egyik nincs meg a másik nélkül, így sosem szétválaszthatók. A kurzussal az a célunk, hogy aki elvégzi, erős kezű és tudatos producerként/ menedzserként/zenészként boldoguljon a jövőben. D+ZS: Ugorjunk egy kicsit a reklámzenékre. Mit szeretsz ebben a műfajban? LM: A reklámzene-készítés egy alkalmazott műfaj. A zenének itt meghatározott célja van, mégpedig, hogy segítse a film üzenetét. Mindent ennek a célnak rendelünk alá. Szerintem a jó reklámzene az, amikor az alkotó valamennyire szabad kezet kap, hogy kreatív munkát végezhessen, és valóban értékes tartalom jöjjön létre. Ha csak annyi szabadságot kapunk, hogy megtaláljuk, bennünket mi érdekel az adott stílusban, akkor szerintem jó lesz a végeredmény. Ha


INTERJÚ

nincs meg ez a szabadság és pusztán egy szolgai munkát kell végeznünk, sokszor egy már létező zeneszám alantas másolatát elkészítve, akkor szinte egészen biztos, hogy a végeredményt nem tesszük ki az ablakba. Szerintem a jó reklámzeneszerző olyan alkalmazott kreatív munkás, aki képes egy szűk terepen (pontos briefre) dolgozni, és a végeredményt hallva nem alakulnak gyűlölködő Facebook-csoportok, mint pl. Fluimucil Ábel esetében. Nagyon sokat köszönhetek a reklámzenének egyébként, mert megtanít nagyon szűk határidővel dolgozni, mások igényeit figyelembe venni, és az elmúlt 12 évben szinte minden zenei stílusba volt alkalmam belekóstolni a segítségével. D+SZ: Hogy működik egy reklámzene briefelése? Milyen feltételeket kell megadni ahhoz, hogy nyugodtan ülj le dolgozni? LM: A legjobban azt szeretem, amikor én tehetek javaslatot a zenei irányokra. Szerencsére erre egyre több lehetőségem van. Ilyenkor sokkal motiváltabb vagyok, és az eredmény is közelebb áll ahhoz, amit én zenészként szívesen hallok. Ha egy csapat, a zenével nem napi szintű kapcsolatot ápoló ügynökségi munkatárs az utolsó pillanatban összedob valami briefet, abból legtöbbször kaotikus végeredmény születik. A jó reklámzenész olyan, mint egy taktikus nő a magát vezetőként elképzelő férfi mellett. Elhiteti a férfival, hogy ő hozza a döntéseket, de közben ő irányít mindent a háttérből. D+SZ: Jó pár éve nem láthattunk kereskedelmi csatornán szerepelni, utoljára talán 2015-ben a Hungary’ Got Talentben voltál zsűri, ám most a TV2 Catch! – Úgyis utolérlek című sportműsorában szerepelsz. Miért vállaltad el ezt a megkeresést? LM: Lett volna alkalmam több műsorban is szerepelni a Hungary’s Got Talent óta, de vagy én nem éreztem magam otthonosan a próbafelvételek alatt, vagy egyszerűen más kellett a műsorba helyettem. Én ebben a világban csak kívülálló vagyok, de ha olyan műsorral találkozom, ami érdekel, és jól is érzem magam benne, akkor szívesen szerepelek. A sport az életemben nagyon fontos, hetente legalább négyszer végzek egészen különböző sportokat, és ez a műsor pont erről szól. Egyrészt nincs benne semmilyen reality-szál, ami engem nagyon megnyugtat, másrészt nagyon izgalmas a játék. Rengeteg különböző pálya, sok teljesen ismeretlen helyzet, megoldandó feladat várt ránk, ráadásul nemcsak a sportteljesítményről szól a játék, hanem nagy részben a taktikázásról, a stratégiában való gondolkodásról, amit én nagyon szeretek. Arról nem is beszélve, hogy olimpiai, világ- és magyar bajnokokkal volt alkalmam egy pályán játszani, ami azért ritkán adatik meg az embernek. Mellettük azért megtanultam, hogy hol a helyem: a lelkes amatőrök között. Bármikor mennék hasonló műsorba a jövőben is, imádtam minden percét. És vicces volt eljátszadozni azzal a gondolattal, hogy felnőtt emberként egy darabig az volt a munkám, hogy a tévében fogócskáztam. ≠

ℹ LINCZÉNYI MÁRK

Linczényi Márkó zenei pályafutását az Opera gyermekkórusában kezdte, később dalszerzőként, producerként, fotósként és filmesként tette próbára magát, civil elfoglaltságai mellett. A hazai tv-nézők leginkább a Hungary’s Got Talent című tehetésgkutató műsor egyik zsűrijeként ismerhetik, ám ő felel reklámzenéink nagy száza­ lékáért. 2007-ben alapította Simon Bálinttal és Ferenczi Gergellyel KOLIN zenekarát, mellyel, 2009ben és 2010-ben is megkapták az MTV Europe Music Awards legjobb magyar előadójának járó díját, és KOLIN-mobiljukkal járták azokat a fesztiválokat is, ahová valójában nem voltak meghívva. 5 éve Antilope Kidként szóló előadóként is dolgozik, készített közös számot Babé Silával, Judie Jay-jel, írt dalokat az Egynyári Kaland című sorozathoz, rappelt a Nőügyekről és az adó 1%-áról. 9 éve a Majdnem Híres Rocksuli ’’We Love Music’’ brandépítő mesterkurzusának tanára, szabadidejében Diszkó Márkó néven DJ-zik, és az TV2 Catch című műsorában fogócskázik.

INTERJÚ: ERDŐS VIKI FOTÓ: NAGYILLÉS SZILLÁRD (D+SZ)

VINYL RECORD KOLIN-ALBUMOK YELL INTO THE KAZOO (2008) KRIXKRAX (2016)

37


ZENEIPAR

MORAIAH ROSE PEREIRA | POPPY

A MARKETING VAGY AZ ILLUMINÁTUS FOGSÁGÁBAN

38


ZENEIPAR

Mintha egy szőke Barbie baba pottyant volna az égből, aki angyali hangon énekel nem kevésbé könnyed témákról, mint az élve temetkezés, Jézus Krisztus segedelme, vagy éppen arról, hogy milyen szívesen felgyújtaná az irodát, benne az összes kollégájával. Persze ez nem mindig volt így. A Poppyt megszemélyesítő 24 éves Moriah Rose Pereira és kreatív producere, Titanic Sinclair egy, már öt éve épülő marketingtervet valósít meg, mely egy fura Youtube-figurából előbb egy cuki rágógumi-popsztárt, majd nu metal ladyt varázsolt. Poppy 2014. november 4-én tűnt fel a Youtube-on Poppy Eats Cotton Candy című videójával. Pasztellszínű, elképesztően elvont videóval évekig zargatta közönségének lelki békéjét. 2017-es debütáló lemezéig, a Poppy.Computerig sok-sok összeesküvéselmélet merült fel vele kapcsolatban, melyeket a januárban megjelenő I Disagree albumig sem lehetett megfejteni. Ki is Poppy valójában? Moriah? Egy robot? Titanic Sinclair foglya? Egy titkos társaság, amely csendben készül a világuralomra. Poppy tényleg őket szolgálná? A Youtuber-énekesnő az első pillanattól kezdve dobálózik az Illuminátus-háromszög szimbólumával, sőt, amikor a Kids React csatorna egyik videójában rákérdeztek az Illuminátusra, a lány csak ennyit válaszolt: „a háromszög a kedvenc formám”.

pert veszített volt barátnője, Mars Argo (Brittany Sheets) ellen, aki állítása szerint inspirálója volt Poppy karakterének. Poppy YouTube-csatornája korábban ugyanis Titanic és Mars Argo közös játszótereként szolgált, duóként léteztek ugyanabban a fura pasztell világban, amiben aztán az énekesnőt szólóban is megismerhettük. Akkori, közös videóikban is megjelent a vér, a lélek és az illuminátus szimbóluma, sőt néhány videót nemes egyszerűséggel Poppy le is másolt, köztük a klasszikus, Delete Your Facebook címűt. Mars Argo karakterét addigra persze a föld nyelte el – Titanic a szakításuk után gondosan kitakarította az internetet, eltekintve attól, hogy a milliós nézettségű videóikból Marsnak részesedés járna. Az évekig tartó pereskedésből Britanny nem nyert sokat: csupán több ezer tweetet töröltetett le egyenként Titanic-kal, és megtiltotta a kattant producernek, hogy a jövőben bárhol használhassa a nevét.

2. POPPY, A ROBOT

5. POPPY, A PSZICHOLÓGIAI ESET

Poppy korai személyisége valahol félúton volt egy élethű robot és egy buta Barbie baba között. Beszéde monoton és halk volt, érzelmek szinte alig jelentek meg az arcán. Ez betudható a gondosan kitalált karakternek, ám hogy interjúi során is szinte egyszavas válaszokat adott és komoly gondolkodást igényelt nála egy-egy nem eldöntendő kérdés, erősítette a teóriát. Mára Poppy interjúiban lassan kezd megválni ettől a karaktertől, ám továbbra is érzékelhető, hogy ha a dalírásról vagy a mindennapjairól kérdezik, csak a teremtőiről és irányítóiról tud beszélni.

Azok, akik túlléptek azon a kérdésen, hogy Poppy valószínűleg nem egy alien, se nem robot, egyhamar aggódni kezdenek a lány mentális egészségéért. Moriah Pereira mint személy ugyanis nemcsak az internetről, hanem a való életből is felszívódott. Az egykori, emós frizurájú, barna country-rockénekesnő már teljesen a múlté, teljesen birtokába kerítette a Poppy-karakter, mint ahogy évek óta láthatjuk a Youtube-on, interjúkban, fesztiválokon vagy mostanában, a Bring Me The Horizon amerikai turnéjának előzenekaraként. Sokak szerint hasonló mentális állapotba került, mint Miley Cyrus a Hannah Montana forgatása alatt: lehet, hogy hiába töltötte január 1-jén a 25-öt, teljesen megszűnt számára a valóság és a fikció közti határ, Titanic hatására a hétköznapjait is Poppy-ként éli, fura, kicsit rémisztő, erősen manipulált és érzelmileg instabil módon. Lehet, hogy az új, nu metal-dalaival jelzi a külvilágnak, hogy satuba került? Lehet, hogy nagyon kellemetlen szerződést írt alá és réges-régen kilépett volna a karakterből? Poppy valójában Poppy akar lenni vagy nincsen más választása? ≠

1. POPPY, AZ ILLUMINÁTUS TAGJA

3. POPPY, A KORMÁNY MŰVE

Számos elmélet kering arról, miszerint az USA kormánya időről időre létrehoz olyan popsztárokat, akik teljességgel kielégítik a fiatalok igényeit és manipulálni tudják őket. A teóriák szerint ezen „influenszerek” közé tartozik Justin Bieber, Selena Gomez, Taylor Swift és Poppy is. Ő voltaképpen azokkal a videóival került ebbe a társaságba, melyek az internet káros hatásaira hívják fel a figyelmet. Ironizál a lájkokon és a feliratkozókon vagy éppen felhívja a figyelmet, hogy érdemes lenne mindenkinek törölnie a Facebookját. 4. POPPY, TITANIC SINCLAIR BÁBUJA

ERDŐS VIKI ILLUSZTRÁCIÓ: POPPY–I DISAGREE BORÍTÓ

A karakter megálmodója, Titanic Sinclair (alias Corey Mixter) meglehetősen zűrös előéletű fickó. Az elmúlt időszakban számos 39


40


KÖNYV

A PETŐFI CSARNOK – IFJÚSÁGI KULTÚRA ÉS SZABADIDŐ-POLITIKA 1985–1993

A PECSA ELSŐ ÉVEI Harminc éven keresztül működött a Városliget szívében a jellegzetes piros oszlopokkal, sárga ívelt napellenzőkkel, hatalmas drótüveg ablakokkal és barnás betonfelületével a Petőfi Csarnok, Budapest egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja. A Petőfi Csarnok, vagy ahogy a köznyelvben nevezték, a PeCsa 1985. április 27-én nyitotta meg kapuit, az új intézménynek otthont adó épület története azonban legalább 130 évet ölelt fel. A PeCsa előtt 1984-ig a később korszerűtlenné váló Budai Ifjúsági Park működött, a világháború után volt a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítási épülete is, a PeCsa 2015-ös bezárása után viszont 2017-ben az egész épületet lebontották. A Petőfi Csarnok helyén a jövőben a Liget Budapest projekt részeként az Új Nemzeti Galéria foglal majd helyet. A PeCsa nemcsak a főváros egyetlen szabadidőközpontja volt, de egyben a magyar könnyűzenei éra kiváló koncerthelyszíne is, amely több száz kiállításnak és kulturális rendezvénynek is otthont adott. Megnyitóján a Karthago együttes koncertezhetett először az épületben, ami maga három részből állt: a közel 930 négyzetméteres nagyteremből, a 6000 fős befogadóképességű, fehér fedésű szabadtéri színpadból, illetve a Hermina út felőli oldalon lévő, különálló kazánházból és kiszolgáló egységből. A PeCsa 30 éve alatt csaknem 15 ezer eseményt rendeztek meg itt, az épület olyan zenekarok koncertjeinek adott otthont, mint például Nico, a Test Department, Marianne Faithfull, az Anthrax, Nick Cave and the Bad Seeds, a Faith No More, David Byrne vagy a teljes magyar szcéna Vikidál Gyulától, a Pokolgépen, a Pál utcai fiúkon át a Sex-E-Pilig vagy a Balkan Touristig, a Beatricéig, Első Emeletig; itt nyert tehetségkutatót a Bonanza Banzai, itt működött a Csillagfény diszkó és itt élte aranykorát a Depeche Mode fan klub is. A Petőfi Csarnok zenei egyedülállása mellett attól is emblematikus intézménnyé vált a fővárosban és Magyarország-szerte is, hogy nem sokkal a berlini fal 1989-es lebontása előtt nyílt meg. A PeCsa fiatalkorában átélhette a korábbi szocialista hatalom erejének gyengülését, így a koncertszervezők és a közönség is bőrén érezte az elnyomásból a szabadságba vezető utat. A PeCsának tehát nem kizárólagosan kulturális szerepe kiemelkedő, története és működése az igazi képet csak a kor ifjúság- és művelődéspolitikai kontextusában tárja elénk. A Petőfi Csarnok – Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika 1985–1993 című kötet ennek fényében mutatja meg nekünk a PeCsa teljes történetét. Képet ad arról, hogyan próbálta a PeCsán keresztül domesztikálni az államszocializmus az ifjúsági kultúrát, hogyan fértek a kor politikájába bele a politikailag kényes zenekarok vagy a droghasználáshoz hasonló ifjúsági problémák. Bemutatja emellett azt is, hogyan viszonyult a kor sajtója a Petőfi Csarnokhoz, beszél az akkori fiatalok csöves, punk és protopunk-énstilizálásairól, illetve elmagyarázza, hogy miért érdekesek még ma is a New Yorkban is bemutatott PeCsa-plakátok.

A kötetet K. Horváth Zsolt társada­lom­ történész és Ignácz Ádám zenetörténész szerkesztette. A kötet szerzői között szerepelnek kurátorok, kulturális újságírók, jogászok és történészek is, de az egyes fejezetekben megszólalnak a Petőfi Csarnok korábbi dolgozói, az ott fellépő zenekarok frontemberei is. A Petőfi Csarnok átfogó történetéről szóló könyv az NKA Hanfoglaló Program támogatásával jött létre, amely 2014 óta igyekszik bemutatni és összegyűjteni a hazai pop- és rockzene múltját: ennek részeként dolgozzák fel az államszocialista időszak legfontosabb szórakozóhelyeinek történetét is. ≠ –AJM– FOTÓ: FORTEPAN

book A PETŐFI CSARNOK - IFJÚSÁGI KULTÚRA ÉS SZABADIDŐ-POLITIKA 1985–1993 RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA KIADÓ (2019)

41


INTERJÚ

42


ZENEIPAR

SALLY ANNE GROSS | YA BASTA RECORDS

MINDENKI, AKI ZENÉVEL FOGLALKOZIK, ÉRZELMILEG ELKÖTELEZETT ÉS HATALMAS RAJTA A NYOMÁS Sok cikket írtunk már arról, hogy a lelki egészség témaköre hogyan került előtérbe a zeneiparban; milyen adatok mutatják azt, hogy a zeneiparban dolgozókat – zenészeket és szakembereket egyaránt – milyen különleges veszélyek fenyegetik; valamint arról, milyen válaszreakciók születtek. Az úttörő kutatás, ami helyenként egészen megrázó adatokkal mutatott rá a probléma nagyságára, 2016-ban jelent meg Can Music Make You Sick? (Megbetegíthet a zene?) címmel, a University of Westminster két oktatója, Sally Anne Gross és Dr. George Musgrave írta. Közülük Sally Anne Gross volt a tavalyi Budapest Showcase Hub (BuSH) vendége. Egyetemi munkája mellett többféle munkakörben is dolgozik-dolgozott a zeneiparban: jogászként, menedzserként, A&R menedzserként (Mercury Records); jelenleg a francia Ya Basta Records munkatársa (Gotan Project, Philippe Cohen Solal). A BuSHon egy workshopot tartott; néhány itt elhangzott gondolatát beépítettük az alábbi interjúszövegbe. Ezen elmesélte azt is, hogy a gondolat, hogy ezzel a témával fog foglalkozni, azután fogant meg benne, hogy 2015-ben öngyilkosságot követett el egy fiatal zenész, akit ismert. D+SZ: Lát változásokat a lelki egészség kezelésével kapcsolatban a zeneiparban? SAG: Először is meg kell jegyezni, hogy ez egy nagyon új téma, ami komoly kihívást jelent ezeknek az iparágaknak – merthogy a zeneipar valójában több különböző iparág, amiket egy gyűjtőfogalom alá sorolunk, hiszen mindegyiknek köze van a zenéhez. Az igaz, hogy a lemezkiadók, a zeneműkiadók, az élőzene stb. területén egyaránt látunk olyan közös gyakorlatokat, amik nem éppen az egészséges életet segítik elő. Különösen az élőzenében, azon belül is a turnézás közben különösen nagy nyomás nehezedik mind a zenészekre, mind a velük utazó zenei szakemberekre. Ezen a területen komoly próbálkozások vannak arra, hogy kedvező változásokat érjenek el. Persze ez nem olyasmi, ahol egyik napról a másikra komoly eredményeket lehet elérni. De van már több

segélyvonal, például a Help Musicians UK is működtet egy ilyet; ez a nonprofit szervezet finanszírozta a kutatásunkat is. Emellett az összes major kiadó foglalkozik a kérdéssel, például a HRosztályok dolgoznak megelőzési stratégiák kialakításán és azon, hogy a segítségre szorulók kezelést kapjanak. Ez komoly változás, mert mielőtt ezt a problémát elkezdtük volna megvitatni, mielőtt megjelent a kutatásunk, az emberek nem érezték úgy, hogy nyilvánosan beszélhetnek a lelki egészségükről, a szorongásaikról stb. Ma már ezt megtehetik, és ez komoly változás. D+SZ: A probléma nyilvánvalóan nem új, évtizedekre visszamenően tudunk esetekről. Csak mintha sokáig ezt 43


ZENEIPAR

csak egyéni problémának látták volna. SAG. Igen, korábban sokkal inkább hajlamosak voltunk úgy gondolkodni, hogy az egyént helyeztük a középpontba: „ennek a bizonyos embernek komoly alkohol- vagy drogproblémái vannak stb.” – de nem gondoltuk, hogy az egész iparágat érintő kérdésről van szó. Nem tettük fel azt a kérdést, ami a kutatásunk középpontjában állt: hogyan élik meg az emberek azt, hogy a zeneiparban dolgoznak? Rengeteg életrajzi könyv, kutatás szól a zenészekről és a zenei ökoszisztémáról, de nagyon kevés arról, hogy milyenek a munkakörülményeik. Nekem ez nagyon furcsa volt. Arra gondoltam, talán azért, mert az emberek nem akarnak erről beszélni – de bizonyára megvan annak az oka, hogy miért nem. Én éppen ezért akartam ezt a kérdést feltenni a zenészeknek és a zenei szakembereknek – hiszen én magam is az vagyok, vannak személyes tapasztalataim, és a barátaim túlnyomó többsége is a zenében vagy a kreatív szférában dolgozik. A digitális kor hatalmas változásokat hozott minden kreatív területen, és már az ezredforduló óta mondhatjuk, hogy ez teljesen áthatja az életünket – ami azt jelenti, hogy eltelt annyi idő, hogy feltehetünk ezzel kapcsolatban kérdéseket. Amikor éppen megélünk egy nagy változást, akkor nagyon nehéz reflektálni arra, hogy mit jelent mindez, de most már elkezdtek kirajzolódni a mintázatok. D+SZ: A zenészek és a zeneiparban dolgozó, nem zenélő szakemberek hasonló problémákkal küzdenek? SAG: Nagyon hasonlók, igen; mint ahogy egyébként a különféle zenei műfajokból érkező válaszadók is nagyon hasonló dolgokról számoltak be a kutatásunkban. Persze sokat számít az is, hogy ki milyen munkakörben dolgozik, de általában elmondható, hogy aki a zene közelében vannak, azoknak a munkája szorosan összefonódik a zenével, és érzelmileg nagyon elkötelezettek – szemben azzal, amit az emberek általában gondolnak. Nagyon sok mítosz van a „kegyetlen menedzserekről”, a „gonosz kiadóvezetőkről”. Nekem nem ez a tapasztalatom. Persze mindenhol vannak gonosz emberek, de én nem sokkal találkoztam a zeneiparban. (nevet) Nemrég láttam egy dokumentumfilmet Amy Winehouse-ról, ahol meglehetősen negatív színben tüntették fel a menedzsereit, a kiadóját; például mert hiába volt már nagyon rosszul, ők újabb és újabb koncerteket kötöttek le neki. Beszéltem egy volt zenésztársával, tőle tudom, hogy ő és mások is éppen hogy úgy gondolták, hogy ha színpadra állhatna, énekelhetne, az kifejezetten jót tenne neki, vagyis éppen ellenkező volt a helyzet. Sőt, általában szerintem kevés az igazán gonosz ember, egyszerűen az emberek többségében nincs annyi szenvedély, nem érdekli őket semmi annyira, hogy igazán gonoszak tudnának lenni. Ezért aztán a „középszerűség tengerében” azok, akik a művészi önkifejezést választják, szükségszerűen úgy gondolnak magukra, hogy ők mások, mint az átlag – nem feltétlenül hiszik magukat jobbnak másoknál, de azt gondolják magukról, hogy másként gondolkodnak. Szóval a zeneipari szakemberek túlnyomó többsége nagyon elkötelezett, nagyon akarják, hogy a produkció, amin dolgoznak – akár menedzserként, turnémenedzserként, marketingesként stb. – sikert érjen el. Mindezt egy olyan közegben, amit én úgy hívok, hogy a hiperversengés közege, ahol semmi más nem számít, csak a győzelem. Ráadásul egy új zene ma már nemcsak más új zenékkel kell, hogy versenyezzen, hanem minden korábbi, már sikeres, ismert zenével. Egy új dal Madonnával, a Beatlesszel stb. kell, hogy megküzdjön a hallgatókért, mert minden elérhető. Ha annyira hiszel a zenészben, a produkcióban, hogy öt évet rááldoztál az életedből, és nagyszerű munkát végeztél, és végre a világ elé kerül az eredmény, és nem arat sikert – akkor mindez értelmét veszíti. Pszichológiailag nagyon megterhelő 44

Az emberek többségében nincs annyi szenvedély, nem érdekli őket semmi annyira, hogy igazán gonoszak tudnának lenni

egy ilyen közegben dolgozni. D+SZ: A kis, a példányszám helyett a művészi értéket előtérbe helyező kiadóknál sincs ez másként? SAG: Mindenhol megvan a nyomás, és ezen belül a kis kiadókra a digitális piacon kifejezetten nagy nyomás nehezedik. Pontosabban nehéz is ma piacról beszélni – én inkább a zenei ökoszféra kifejezést szoktam használni –, hiszen egy „egység” gazdasági értéke olyan radikálisan lecsökkent, hogy tulajdonképpen abban a megszokott értelemben már nem is beszélhetünk gazdasági értékről, mint ahogy mondjuk egy almának, amit megtermesztettem, leszedtem, elvittem a piacra, van valamilyen értéke. De közben a zenének persze még mindig megvan az értéke azok számára, akik készítik, akik ebben élnek. És ha valami, amit értékesnek tartasz, elértéktelenedik, vagy a piacon nem ismerik el az értékét, az olyan


ZENEIPAR

SALLY ANNE GROSS (FOTÓ: SINCO)

csalódáshoz vezet az egész közegben, ami fenntarthatatlan. D+SZ: A sajtóban kétféle megközelítéssel lehet találkozni a lelki egészséggel kapcsolatban. Vannak, akik szerint olyan válság van, hogy azonnal cselekedni kell; vannak, akik szerint pedig további kutatásokra van szükség, hogy tudjuk, milyen pontokon kell beavatkozni a rendszerbe, hogy valóban hatékonyan tudjuk fellépni. Ön melyik megközelítés mellett van? Tudunk eleget a hatékony beavatkozáshoz? SAG: Mivel én is kutató vagyok, ez a munkám, nyilván azt mondom, hogy több kutatásra van szükség. (nevet) De valójában tudunk már eleget. Mindenképpen érdemes további kutatásokat is folytatni, de most az a kérdés érdekel, hogy az, ahogyan megváltozott a zenéhez való hozzáállásunk, mit jelent a kultúra egészére nézve. Az északi féltekén ugyanis teljesen átalakult ez a hozzáállás. Korábban a vallási és a közösségi élethez kötődött a zene, a szekuláris, modern világban viszont egyre inkább a privát szféra része, széttöredezett a zenei mező – fülhallgatón

hallgatjuk, elbújunk a zenében mondjuk utazás közben. Ez teljes megfordítása annak, amit korábban a zene lényegének tartottak: a társadalmi, szociális szerepnek. A zene kifejező művészet, vagyis lényegéhez tartozik a kommunikáció – aminek pedig része az, hogy aki kommunikál, az választ kap. Ma ez egészen másképpen néz ki: a zene a közvetlen kommunikáció helyett „bekerül a folyamba” (streambe). Arra használjuk eszközként, hogy kivonuljunk a világból, hogy védelmező komfortzónát alakítsunk ki magunk körül, és ez mind a zenére mint műalkotásra, mind a zenészekre rendkívül nagy hatással van. Nem mondom, hogy ez feltétlenül rossz dolog, de az biztos, hogy radikális átalakulás, a legnagyobb, ami a hangrögzítés feltalálása óta történt a zenében. Ez érdekel engem most. ≠ INTERJÚ: RÓNAI ANDRÁS FOTÓ: ISTOCK, SINCO

45


ZENEIPAR

PHILIPPE WEISS | LISTENING SESSION

KI A SZTÁR A ZENEKARBAN A tavalyi BuSH-on több listening sessiont is tartottak, ahol nemzetközi hírű szakemberek – egy-egy bevezető beszélgetés után – a beküldött dalokból hallgattak meg részleteket, majd elmondták, mi tetszik nekik, és min változtatnának. A legtanulságosabb a svájci származású, Párizsban dolgozó Philippe Weiss listening sessionje volt, aki olyan előadók lemezeit keverte, mint Madonna, Kendrick Lamar, a Red Hot Chili Peppers, a Beastie Boys, Drake vagy David Guetta. Több számnál is elmondta, hogy az a problémája, hogy a mix túl egyenletes, minden hangszer egyenlő súlyt kap benne. Az egyiknél részletezte is, hogy olyan a megszólalás, mintha az énekes azt mondta volna, hogy mindenképpen szeretné magát hallani, majd a gitáros is, a dobos is stb. – és a hangmérnök mindegyikük kívánságát teljesítette. Weiss szerint azonban így az összhatás lapos lesz, nélkülözni fogja a dinamikát. Főleg akkor zavaró ez, ha „túl sok minden történik”, és a keverésnél nem hozzák meg azt a döntést, hogy mi kerüljön előtérbe, „ki legyen a sztár”: így nincs, ami megragadná a hallgató figyelmét, vagy megragadja az egyik hangszer, szólam, aztán eltereli egy másik stb.. Különösen a refréneknél probléma ez – emelte ki több dalnál is. A refrénnél ki kell nyílnia, magasabbra kell törnie a dalnak. Jellemzően ilyenkor a zenekar még újabb sávokat hoz be a verzékhez képest, és ha nincs egyértelműsítve a vezető szerep, akkor a túlzsúfoltság azt eredményezi, hogy a refrén éppen hogy a figyelmet legkevésbé vezető és megragadó része lesz a dalnak. Weiss szerint a jó keverés művészi és nem pusztán technikai feladat. Van persze olyan mix, ami semmi másra nem törekszik, mint a technikai tökéletességre, de szerinte ez annak a jele, hogy valami nem stimmel; a jó keverést éppen a „hibái” teszik azzá. Ráadásul a mix be van ágyazva a maga környezetébe: minden popzenei kultúrában, szcénában egy kicsit másként hallgatják a zenét az emberek. Ezt annak kapcsán mondta, hogy az egyik, a régióból érkezett zenekar jelen lévő tagja elmesélte, hogy a neten talált amerikai hangmérnökkel kevertették meg a dalukat, ám végül egy barátjuk készítette a végső mixet; ő volt az, aki úgy hallotta a zenét, ahogy a befogadók is fogják, és ez fontosabb szempont a technikánál. Izgalmas volt Philippe Weiss beszélgetése is Kozma Katával. Elmesélte, hogy Svájcból, egy „minden zenei infrastruktúrát nélkülöző” országból ment Londonba tanulni, végül egy párizsi stúdióban kötött ki. Életében nem volt még egyetlen iparági eseményen sem „kapcsolatokat építeni” – ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a személyes kapcsolat mennyire fontos ebben a szakmában (is). Szerinte fontos, hogy egy hangmérnök mindig hallgassa a legújabb zenéket, és ne csak a leghíresebbeket, hanem kifejezetten keresse az új zenéket. Mint mondta, amikor megkap egy munkát keverésre, „első hallásra ott van a fejemben a kész mix, de hogy hogyan fogok odáig eljutni, azt nem tudom – a mai napig sem”. Fontos szerinte elválasztani a keverést és a produceri munkát; hangmérnökként nem akarja az utóbbi feladatait átvenni. Például, mondta, manapság egy nagy popprodukciónál az énekre rakott visszhangot szavanként külön-külön kikalkulálják – ha ezt a producer nem tette meg, akkor ő visszaküldi neki az anyagot, mert ez az ő feladata. Philippe Weiss

sokakat meglepett azzal, hogy elmesélte, akármennyit fizetne is egy munka, ha nem érzi magáénak, akkor nem vállalja el.

… Egy másik listening sessiont Seppl Kretz tartott a Coca-Cola, a Diesel, a Skoda stb. kampányaihoz zenét szállító Sizzer zenei ügynökségől. Ő Weiss-szel egybehangzóan azt mondta, hogy sok, neki beküldött zene laposan szólalt meg. Mint mondta, a reklámzenéknél is fontos, hogy legyen valami más, valami furcsa, a dalt tömegből kiemelő momentum. „Hallani, amikor az emberek szándékosan reklámzenét akarnak írni, és az nem jó: egyszerre akarnak megfelelni egy halom szabálynak, és az eredmény olyan, mintha Frankenstein rakott volna össze egy szörnyet” – mondta. Egy reklámban akkor működik a zene, ha nagyon jól szól (egyszerűen azért, mert olyan magas az átlagos színvonal, hogy a nem tökéletes produceri munka a versenytársakhoz képest gyengének tűnik) – vagy ha kifejezetten lo-fi, koszos a hangzása. Utóbbiakat az olyan brandek hirdetéseiben lehet felhasználni, amelyek nem akarnak túl kommerciálisnak látszani. Éppen ezért önmagában a lo-fi megszólalás nem olyasmi, ami kiemel a tömegből, ehhez képest is szükség van valami pluszra. ≠ RÓNAI ANDRÁS

47


IRODALOM

THOMKA BEÁTA  

REGÉNYTAPASZTALAT Korélmény, hovatartozás, nyelvváltás

info thomka beáta Kutatói és kritikai tevékenységét több kitüntetéssel és díjjal ismerték el, így például József Attila-díjjal, Év Könyve-díjjal, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel. Tanulmányait az Újvidéki Egyetemen végezte, majd az intézmény oktatója, később a Pécsi Tudományegyetem professzora lett. 1996-ban megalapította a pécsi Irodalomtudományi Doktori Iskolát –2018-ig volt a képzés vezetője. Regénytapasztalat című munkáját 2019-ben Artisjus Irodalmi Díjjal ismerték el. Reményi József Tamás így írt róla laudációjában: „A műnek egyszerre szakmai és morális tétje van: vajon az irodalom- és nyelvelméletek kifinomult belátásait, eszközeit hogyan lehet és kell alkalmazni új kataklizmák idején? Ez a tudós személyes izzású, példamutató kérdése”.  

book THOMKA BEÁTA REGÉNYTAPASZTALAT. KORÉLMÉNY, HOVATARTOZÁS, NYELVVÁLTÁS KIJÁRAT KIADÓ (2018)

szarajevó lángoló könyvtára

életrajzi fikcióváltozatok

Szarajevó etnikai, vallási komplexitása, ritka gazdagságú kulturális tradíciója által a régió történetileg is jelképes helye, a sokszínűség és értékek gyűjtőfogalma. Az ostromgyűrűbe zárt, elpusztításra ítélt várost a 20. század végének tragikus mementójaként őrzi az emlékezet. A Herder-díjas és az Európai Megértésért lipcsei könyvdíjával kitüntetett Dževad Karahasan Što pepeo priča (Amiről a hamu mesél) című vaskos regényét egy vallomással és a hozzá fűzött megjegyzéssel zárja. A mű középpontjában az 1000 körül élt Omar Khajjám perzsa költő, tudós alakja és kora áll. A keret elbeszélője röviden indokolja a terjedelmes középkori történet elmondásának indokait. Fiatal kutatóként azt a feladatot kapta professzorától, hogy készítse el a szarajevói Városházán, a Vijećnicában elhelyezett Nemzeti Könyvtár középkori arab, perzsa kéziratainak jegyzékét. A ritka kéziratok némelyikéről másolatot készített. Évtizedekkel később e középkori anyagok újrafelidézésére, továbbadására szánja el magát, hisz a Városházával a könyvtár és felbecsülhetetlen értékei is megsemmisültek: „1992. augusztus 25-én a Városházát foszfortöltetű gránátokkal lőtték, amíg meg nem gyulladt és teljesen le nem égett. Elnémultam és mérhetetlen bánatot éreztem, talán valami tudatosította bennem azt, hogy romba dől egy világ, az egyetlen, amelyet ismertem, és ami az enyém volt. (…) Eldöntöttem, hogy amennyire emlékezetem lehetővé teszi, mindent rekonstruáljak, amit a Városházán elolvastam, s ami 1992. augusztus 25én és 26-án elégett”. Karahasan történelmi fikciója a metafora alapformájával egyező módon működik. Egy virtuális tárgyat, középkori imaginációt állít a hamuvá lett európai és kisázsiai szellemi hagyaték helyére. A valamikorit az emlékezet és a képzelet által átmentve emlékeztetőként nyújtja át soknyelvű közönségének.

A családtörténeti imagináció különféle módokon alakítja a jelenkori regényírást. Az önéletrajzok nélkülözhetetlen komponense és hagyományosan az időelvű, kortörténeti tablóvá szélesedő, nagyepikai elbeszélés tematikus rétege. Más művekben az alakok mozgását háttérbe szorított, már-már láthatatlan történetvonulatként vagy motivációk forrásként befolyásolja. Alternatív elbeszélő szerkezetek járulékos eleme is lehet, egyike a cselekményt közvetetten alakító tényezőknek. A családi viszonyok egyes művekben a lélektani torzulások forrásai, rajzuk tehát elválaszthatatlan az önértelmezésre törekvés folyamatától. A nevelődés, felnövekvés, fejlődés kérdéseit a középpontba állító modellek műfaji reminiszcenciák alakjában merülnek fel. A jelzésszerű poétikai emlékeztetés felerősíti a megszakítottság tudatát és jelentőségét. Egyszerre tanúskodik, paradox módon, a formai hagyomány hatásáról és folytathatatlanságáról. A diszkontinuitás léttapasztalata térbeli-időbeli folyamatosságtól megfosztott narratív és nyelvi szerkezeteket eredményez. Azok, akikkel a történések megesnek, önmagukat sem tapasztalhatják meg másképpen, mint helyreállíthatatlan törmelékek, forgácsok halmazát. Mindezzel párhuzamos az önértelmezés átalakulása, amelyben az egyéni sorstörténet visszahelyeződik a mikroközösség, a család, vagy az etnikai, vallási, nyelvi közösség históriájába. Az elbeszélő személy mintha az odatartozás képzetének vagy illúziójának fenntartása érdekében idézne fel maga körül egy virtuális vagy valamikori microsocietast, az emlékidézés pedig az eseménysort fokozatosan kortörténeti metszetté bővíti.

… (Részletek a 2018-ban megjelent és Artisjus-díjjal kitüntetett tanulmánykötetből)


49


50

Profile for Artisjus

Dal+Szerző magazin 2019/04.  

Az Artisjus zeneipari, kulturális magazinja. Megjelenik negyedévente.

Dal+Szerző magazin 2019/04.  

Az Artisjus zeneipari, kulturális magazinja. Megjelenik negyedévente.

Profile for artisjus
Advertisement