INTERJÚ
SZENDRŐI CSABA, TÓTH ANDRÁS; ELEFÁNT
NEM KELL MINDIG UGYANABBAN GONDOLKODNI Lassan öt éve annak, hogy az Elefánt zenekar apránként meghódította előbb a budapesti éjszakákat, majd a lányokat és a klubokat. Az ötösfogat nemrég jelentette meg Minden című harmadik nagylemezét, amelyen valóban szinte minden van, a változatosság pedig most is gyönyörködtet. A friss lemezről, arról, hogyan változott meg a dalírás és mennyiben fontos a szöveg, az Elefánt két alapító tagjával, Szendrői Csaba énekessel és Tóth András gitárossal beszélgettünk. DSZ: A Minden nagyon eklektikusra sikerült. Én azt látom, hogy ma már jobban veszi a közönség a kísérletezgetéseket, változásokat, legalábbis Budapesten szerintem egy zenekar sokszínűsége már inkább előny, és nem feltétlen szükséges mindent bedobozolni. Ti hogy látjátok ezt? Szendrői Csaba: Azt érezzük, hogy Budapesten tök jól működik már most. Nehéz számban mérni, hogy mit jelent egy új lemez, mennyi idő kell, ameddig beérik. A visszajelzések pozitívak, én azt látom, hogy a közönség inkább örül neki, mint nem. Persze valakinek furcsa, hogy ilyen váltással álltunk elő két lemez után, de ez volt a célunk. Nem gondoltuk, hogy ez egy könnyen befogadható anyag, nem voltak olyan illúzióink, hogy most megtriplázzuk a közönségünk számát, mert tudtuk, hogy ez egy bevállalós lemez. Tóth András: Igen, egyáltalán nem volt célunk, hogy egy könnyen emészthető lemezt csináljunk, semmilyen szempontból. Nekünk kell a kihívás, akár a zeneszerzésről, az előadásról vagy a közönséghez való viszonyunkról van szó. Öt év alatt rengeteg mindent csináltunk, fejlődött és tanult a zenekar, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol egy kicsit szabadabban tudtuk kezelni a saját korlátainkat, és túl akartunk lépni rajtuk. DSZ: Miben fejlődtetek? TA: Ez főleg inkább a zene- és a dalírásról szól, hogy minél hatékonyabban és minél könnyebben tudjunk létrehozni olyan dolgokat, amik számunkra érdekesebbek. A Vérkeringőn voltak olyan dalok, amiket már nagyon rég megírtunk Csabival ketten, és zeneileg nem voltak túl bonyolultak, nem foglalkoztunk velük zenekarilag sokat, hanem csak volt egy szerkezet, egy dalszöveg, dallam, amit összeraktunk és kész. A Gomolyon megpróbáltunk bonyolítani, mert ott jobban belevonódtak az alkotásba a többiek is, már nem csak arról volt szó, hogy ketten zenélünk. Most, a harmadik lemeznél teljesen elengedtük azt a fajta építkezést, hogy először mi ketten hozzuk a dalokat – egy-két kivétellel –, öten a próbateremben agyaltunk, hogy mindenki beletehesse a saját részét, amennyit bír, és ezáltal lett ennyire eklektikus a végeredmény. DSZ: Milyen hatások ihlették a lemezt? SZCS: Amennyire zeneileg színes, szerintem annyira színes az ihlet része is. Most nem akartam a szó költészeti értelmében annyira mély dolgokról írni a dalokon belül,
mert azt éreztem, hogy most a zenén van nagyobb hangsúly, ami egy furcsa utólagos belátás. Annyira összetett és más ez a zene, nem éreztem, hogy bonyolult megfejtések kellenének szövegben is. Inkább hangulati, életérzésszerű dolgokat fogalmaztam meg. A címek szerintem most lefedik azt, amikről szólnia kell a daloknak. TA: A zeneírást az is eléggé befolyásolja, hogyha a Csabi például egy nagyon kötött versben vagy egy komolyabb, mélyebb szövegben gondolkozik, mert akkor mi is úgy követjük le zenében. Úgy képzeld el a zeneírási folyamatot, hogy az első héten a zenei alapon dolgozunk, aztán bekapcsolódik Csabi, és valamilyen intuitív és ösztönös módon elkezd ráénekelni szövegeket, amiknek egy része jó, egy része nem, de ami jó, azt megpróbáljuk belegyűrni valamilyen zenébe, ami elkezd együtt formálódni, és végül megszületik a dal. Ezért tök fontos, hogy Csabi miben gondolkozik, milyen életérzést hoz egy adott dalra, mert olyan irányba hozzuk el a zenét. SZCS: Szoktunk olyat csinálni, hogy elmondom, hogy amit ledarálok szöveg, miről szól, értelmezzük a szöveget, mert szerintem a srácok addig nem értelmezik a zene hangulatát, ameddig nem írok hozzá szöveget. Nagyon ritka, hogy a próbán csak a zene születik meg, mert akár csak 13