Az állam feladata biztosítani, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatai hozzájussanak tanácsadáshoz, kapjanak jogi segítséget, és hatékony igazságszolgáltatásban részesüljenek. Néhány áldozat arról számolt be az Amnesty Internationalnek, hogy a rendőrség miután felvette a jegyzőkönyvet, attól kezdve egyáltalán nem tájékoztatta őt a bírósági eljárás fejleményeivel kapcsolatban. Volt, akinek lehetősége sem volt tanúvallomást tenni, vagy legalábbis részt venni a tárgyaláson. Például Pavla, akit Zágrábban ért homofób erőszak, hónapokkal később szerzett tudomást arról, hogy az elkövetőt kisebb vétség vádjával elítélték. Egyáltalán nem vonták be az eljárásba a bírósági tárgyalás előtt sem, és alatta sem. Más esetekben, az áldozatok semmilyen támogatást nem kaptak az államtól. Mint például Hristina Stoyanova, akinek a fiát ölték meg homofób indítékból Szófiában. Ő sem kapott semmilyen pszichológusi segítséget. “Most már járok pszichológushoz, mivel a helyzet nagyon rettenetes, és gyógyszereket szedek. Nem tudok aludni, depressziós vagyok. Úgy gondolom, hogy nincs előrehaladás az ügyemmel kapcsolatban. Az a benyomásom, hogy az áldozatoknak nincsenek jogaik. Nem kaptam semmilyen segítséget az államtól” – mondta az Amnesty Intenationalnek. Az állami támogatás hiánya a homofób vagy transzfób bűncselekmények áldozatai számára különösen hátrányos. Ilyenkor az áldozat többszörös megkülönböztetésnek van kitéve, mint például etnikai hovatartozása, vagy korábbi, illetve azóta is tartó szexmunkás foglalkozása miatt, mint ahogy az olaszországi Camilla esete példázza. Camilla, Olaszország Camilla egy transznemű nő, aki Brazíliából származik. Egy bűnszervezet adta el Olaszországba, és kényszerítette szexmunkára. Évekkel később sikerült kiszállnia a körből, és megszakította a kapcsolatot a bűnszervezettel. Csatlakozott egy programhoz, amely néhai szexmunkásokat támogat. Jelenleg egy transzszervezet vezet, kapott szállást az önkormányzattól, és most épp munkát keres. 2011 decemberében, amikor épp távozott egy night klubból, egy férfi megkörnyékezte, és szexuális ajánlatot tett neki. Amikor visszautasította, más férfiak is feltűntek, és megtámadták őt. “Ütötték, rugdosták az egész testemet, amikor földre rogytam, fejbe rúgtak, és letépték a parókámat. Majd az egyikük ráült a mellkasomra, és fojtogatott. Emlékszem, arra gondoltam, hogy meg akarnak ölni, és hogy haldoklom. Elvesztettem az eszméletem, és amikor magamhoz tértem, már egyedül voltam. Azt hiszem, azért vertek meg ennyire brutálisan, mert visszautasítottam a szexuális ajánlataikat, és mert azt feltételezték, hogy mivel transznemű nő vagyok, én akartam szexelni velük. Az elutasítást férfiasságuk megsértéseként értelmezték.” Camillát kórházba szállították. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy három hónapig bent tartották. Előítéletet és hátrányos megkülönböztetést tapasztalt a kórház dolgozóitól is, akik többek között elmulasztották értesíteni a rendőrséget a bűncselekményről. Az olasz jogszabályok szerint, az egészségügyi dolgozónak hivatalos panaszt kell benyújtania a hatóságoknak, ha olyan bűncselekménnyel találkozik, amellyel szemben eljárás indítható, mint az ilyen, súlyos testi sértés. A kórház nem tett semmit. Camillát nem tájékoztatták a jogairól. Amikor kérte, hogy beszélhessen a rendőrséggel, azt válaszolták, hogy megteheti miután elhagyja a kórházat. Amikor meggyógyult, elment a rendőrségre. “Azt kérdezték tőlem, hogy miért vártam ilyen sokáig. Az volt a benyomásom, hogy nem hisznek nekem, mert a sérüléseim begyógyultak. Senki nem mondott nekem semmit a jogaimról.” Camilla még mindig gyakran találkozik megkülönböztetéssel és erőszakos fenyegetésekkel a nemi identitása és a szexmunkás múltja miatt. Arról mesélt az Amnesty Internationalnek, hogy nemrég valaki, aki korábban benne volt az őt szexmunkára kényszerítő szervezetben, követte őt, és azzal fenyegette, hogy savval önti le.
8