KRITIKA MIT TESZ HOZZÁ A 4DX AZ ÉLMÉNYHEZ? A 4DX sokkal könnyebben kizökkenti az embert a film nézéséből, mint azt a 3D tesz: a rázkódó székek kifejezetten jó pofák tudnak lenni a lovaglós, sárkányröptetős jeleneteknél, a finálénál pedig nem győzünk kapaszkodni a karfába. Ugyanakkor az arcunkba (vagy nyakunkba) süvítő levegő, a füsteffektek vagy buborékok (!!!) elvonják a figyelmünket a vásznon látottakról, így inkább érezzük bazári látványosságnak az egészet, mintsem a mozizást megreformáló technológiának.
AVATAR 4DX A Világ Urának – és egyben a világ – legsikeresebb filmje nemcsak a TVben, hanem a mozikban is újra támad, utóbbiban még egy dimenzióval megspékelve. Írta: TomPowell
J
ames Cameron kétségkívül megalkuvást nem tűrő rendező, ez minden munkáján érződik (na jó, talán a Piranha 2-n nem). Az ő vasakaratának és maximalizmusának hála lett a jéghegynek ütköző luxus óceánjáró – inkább hatásvadász, semmint giccses – történetéből minden idők egyik legnagyobb buktája helyett, minden idők (sokáig) legsikeresebb filmje, amelyre végül jelen filmmel pont ő licitált rá. Ezek után, akármit megtehetett volna, és ő élt is ezzel a lehetőséggel, így inkább visszavisszatért a Titanic roncsaihoz, és közben lassan érlelődött benne egy messzi bolygó és annak népének a képe. És nem lehet azt mondani, hogy még nem agyalhatott volna rajta. Persze Cameron sosem a fordulatos történetszövéséről vagy mindennél jobban összetett karaktereiről volt híres, hanem elsősorban arról, hogy filmjeihez forradalmi, álleejtős látvány párosult. Ugyanakkor az különbözteti meg a Michael Bay és Roland Emmerich féle látványpornósoktól, hogy a fent említett, nem agyonbonyolított sztorit és
figurákat maximálisan ki is használja az adott kontextusban. Így jelen esetben hiába beszélünk egy modernizált Pocahontas történetről, és hiába hat ismerősnek minden karakter, Pandora köré az író-rendező olyan élő, lélegző flórát és faunát hozott létre, hogy nem tudod kivonni magad a hatása alól. Ebben a már emlegetett légkör mellett közrejátszik természetesen a gyakorlatilag egyesekből és nullákból álló, még négy évvel a bemutató után is abszolút hiteles látványvilág (ami a manapság egyre gyorsabban erodálódó effektusok esetében nagy szó), akár a macskaszerű na’vik vagy a dzsungel megvalósításáról, esetleg a jól eltalált castingról beszélünk. Sam Worthington egyelőre beváltatlan ígéret maradt, de abszolút korrekt a főhős Jake Sullyként, Zoe Saldana Neytirije remekül beilleszkedik a Camerontól megszokott Sarah Connor / Ellen Ripley féle erős női karakterek sorába, (az utóbbit is alakító Sigourney Weaver mellesleg a film legeltaláltabb figurája), míg Stephen Lang sík egyszerűre írt antagonistája így is egy igazi,
gyűlölni való szemétláda. Ellenben a hiper tehetséges Giovanni Ribisi most is mellékszerepre van kárhoztatva, ahogy néha kisebb bakugrások is előfordulnak a történetben, amit a rendezői verzió legalább némileg orvosol. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy az Avatar még mindig egy megalkuvást nem tűrő látványmozi, aminek a hatása alól senki sem tudja kivonni magát, függetlenül attól, hogy hány dimenzióban nézi, miképpen látja a történetet vagy éppen mennyi idős. Ezt pedig tényleg csak a legnagyobbak mondhatják el magukról.
80% Stáblista Rendező: James Cameron Főszereplők: Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. október 31.
FilmMagazin / 41