Veszprém-Balaton Filmpiknik programfüzet

Page 5

A FILMPIKNIK ARCAI

László Panna

Till Attila

A Filmpiknik arca

A Filmpiknik házigazdája

“Amikor magyar filmeket nézek, azt érzem, hogy egy közösség tagja vagyok.”

A Veszprém-Balaton Film­ piknik házigazdája a magyar televíziózás egyik legismertebb arca, nem más, mint Till Attila, vagy ahogy a legtöbben ismerik: Tilla. A 2000-es évek elejéig szinte kizárólag műsorvezetői oldalát láthattuk, annak ellenére, hogy 2008-ban már debütált első rendezése, a Pánik, 2011-es rövidfilmje, a lelki, illetve anyagi szegénységgel és a társadalmi kirekesztettséggel foglalkozó Csicska pedig a Cannes-i Filmfesztiválra is kijutott. 2002-ben elindította Propaganda című portréműsorát az egyik kereskedelmi csatornán, ahol többek között számos rendezővel, színésszel és forgatókönyvíróval is beszélgetett, majd néhány évvel később, Tiszta szívvel című akció-vígjátékával már filmesként is berobbant a köztudatba. Tilla az évek során itthon és a nemzetközi porondon egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el, és ér el folyamatosan: a Tiszta szívvel például hamarosan amerikai gyártású sorozat formájában tér vissza a közönség elé. Már a kezdetektől a társadalmi elfogadás melletti kampányok egyik legkiemelkedőbb képviselője, ennek elismeréseként néhány évvel ezelőtt, 2011-ben megkapta a Magyar Tolerancia Díjat. A szűkebb-tágabb közösséget érintő kérdésekkel nemcsak tévés személyiségként, de magánemberként és rendezőként is aktívan foglalkozik: fontosnak tartja szembesíteni a nézőket a mássággal, az integráció fontosságával, a kirekesztéssel, különféle társadalmi problémákkal, így bátran kimondhatjuk, hogy filmjei kulcsfontosságú szerepet játszanak a szociális érzékenyítésben. Rendezései egytől egyig az elfogadást hirdetik, és nem mellesleg nagyon is hitelesek és életszagúak, ami egyrészt annak köszönhető, hogy az ismert, hivatásos színészek között általában hétköznapi emberek is felbukkannak, másrészt pedig annak, hogy Tilla szeret egy családként gondolni filmes stábjára. Értékteremtő munkája, társadalmi érzékenysége miatt megtisztelő számunkra, hogy ő lesz az esemény házigazdája.

MIT JELENT SZÁMODRA A MAGYAR FILM? Felemelő érzés a díjátadó szezonban úgy nézni az eseményeket, hogy komoly esélyekkel indul egy-egy hazai alkotás. Ezeknek a filmeknek mindig megvan az a varázsa, hogy kereshetem az ismerős helyszíneket, arcokat, az olyan „belsős poénokat”, amelyeket tényleg csak a magyarok értenek. Amikor magyar filmeket nézek, azt érzem, hogy egy közösség tagja vagyok. MILYEN GYEREKKORI FILMÉLMÉNYEID VANNAK, ÉS MILYEN FRISS MAGYAR FILMEK A LEGEMLÉKEZETESEBBEK A SZÁMODRA AZ UTÓBBI ÉVEKBŐL? Magyar vonatkozásban a Vuk és a Macskafogó volt a kedvencem. De aránylag korán, már kamaszkoromban komolyabb filmek felé fordultam. Meghatározó volt a Kontroll, a Moszkva tér, és a Tanú. Az elmúlt években a kedvenc magyar filmjeim között szerepel a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mivel azt éreztem, hogy ez a film rólam és hozzám szól. Önkritikus humorral, kellő távolságtartással és önreflexióval dolgozta fel a témát a rendező, Reisz Gábor. A tavalyi nagy favoritom pedig a Valan. MIT GONDOLSZ, MIÉRT OLYAN SIKERESEK MOSTANÁBAN A MAGYAR FILMEK? Azt gondolom, hogy az elmúlt években sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a forgatókönyv-fejlesztésre, a produceri munkára, és felismerték azt is, milyen fontos áldozni arra, hogy a magyar filmek eljussanak rangos, külföldi fesztiválokra. MI AZ, AMIT SZERINTED CSAK EGY MAGYAR FILM TUD ELMESÉLNI? MITŐL VÁLIK EGYEDIVÉ? A magyar filmek általában a hazai közönségnek készülnek. Például Hartung Attila rendezése, a FOMO, amiben tavaly szerepeltem, kifejezetten a magyar, vagy talán még inkább a budapesti fiataloknak szólt. Ikonikus budapesti helyszíneken forgattunk, sokszor tettünk utalást a magyar történelemre, különböző „nagyon magyar” dolgokra, amelyeket külföldön an�nyira nem értenek. De szerintem ez nem gond. Ha már van saját nyelvünk, történelmünk, igazán készíthetünk olyan filmeket, amelyek a gyökereinkből nőnek ki.

3


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.