
2 minute read
Bemutatkozik a Fesztivál arca és házigazdája
László Till Panna Attila A Filmpiknik arca A Filmpiknik házigazdája
“Amikor magyar filmeket Ikonikus budapesti helyszíneken forgattunk, sokszor tettünk utalást a magyar történelemre, különböző „nagyon magyar” dolgokra, amelyeket külföldön an - nyira nem értenek. De szerintem ez nem gond. Ha már van saját nyelvünk, történelmünk, igazán készíthetünk olyan filmeket, amelyek a gyökereinkből nőnek ki. nézek, azt érzem, hogy egy A Veszprém-Balaton Filmközösség tagja vagyok.” piknik házigazdája a magyar televíziózás egyik MIT JELENT SZÁMODRA legismertebb arca, nem A MAGYAR FILM? más, mint Till Attila, vagy Felemelő érzés a díjátadó szezonban úgy nézni az ahogy a legtöbben ismerik: Tilla. A 2000-es évek eleeseményeket, hogy komoly esélyekkel indul egy-egy jéig szinte kizárólag műsorvezetői oldalát láthattuk, hazai alkotás. Ezeknek a filmeknek mindig megvan az annak ellenére, hogy 2008-ban már debütált első a varázsa, hogy kereshetem az ismerős helyszíneket, rendezése, a Pánik, 2011-es rövidfilmje, a lelki, illetarcokat, az olyan „belsős poénokat”, amelyeket tényve anyagi szegénységgel és a társadalmi kirekesztettleg csak a magyarok értenek. Amikor magyar filmeket séggel foglalkozó Csicska pedig a Cannes-i Filmfesznézek, azt érzem, hogy egy közösség tagja vagyok. tiválra is kijutott. 2002-ben elindította Propaganda című portréműsorát az egyik kereskedelmi csatornán, MILYEN GYEREKKORI FILMÉLMÉNYEID VANNAK, ahol többek között számos rendezővel, színésszel és ÉS MILYEN FRISS MAGYAR FILMEK A LEGEMLÉKEforgatókönyvíróval is beszélgetett, majd néhány évvel ZETESEBBEK A SZÁMODRA AZ UTÓBBI ÉVEKBŐL? később, Tiszta szívvel című akció-vígjátékával már filMagyar vonatkozásban a Vuk és a Macskafogó volt a mesként is berobbant a köztudatba. kedvencem. De aránylag korán, már kamaszkoromban Tilla az évek során itthon és a nemzetközi porondon egykomolyabb filmek felé fordultam. Meghatározó volt a aránt kiemelkedő eredményeket ért el, és ér el folyamaKontroll, a Moszkva tér, és a Tanú. Az elmúlt években a tosan: a Tiszta szívvel például hamarosan amerikai gyárkedvenc magyar filmjeim között szerepel a Van valami tású sorozat formájában tér vissza a közönség elé. furcsa és megmagyarázhatatlan, mivel azt éreztem, Már a kezdetektől a társadalmi elfogadás melletti hogy ez a film rólam és hozzám szól. Önkritikus humorkampányok egyik legkiemelkedőbb képviselője, ennek ral, kellő távolságtartással és önreflexióval dolgozta fel elismeréseként néhány évvel ezelőtt, 2011-ben mega témát a rendező, Reisz Gábor. A tavalyi nagy favorikapta a Magyar Tolerancia Díjat. A szűkebb-tágabb tom pedig a Valan. közösséget érintő kérdésekkel nemcsak tévés személyiségként, de magánemberként és rendezőként MIT GONDOLSZ, MIÉRT OLYAN SIKERESEK MOSTAis aktívan foglalkozik: fontosnak tartja szembesíteni NÁBAN A MAGYAR FILMEK? a nézőket a mássággal, az integráció fontosságával, Azt gondolom, hogy az elmúlt években sokkal nagyobb a kirekesztéssel, különféle társadalmi problémákkal, hangsúlyt fektettek a forgatókönyv-fejlesztésre, a proígy bátran kimondhatjuk, hogy filmjei kulcsfontosságú duceri munkára, és felismerték azt is, milyen fontos szerepet játszanak a szociális érzékenyítésben. áldozni arra, hogy a magyar filmek eljussanak rangos, Rendezései egytől egyig az elfogadást hirdetik, és nem külföldi fesztiválokra. mellesleg nagyon is hitelesek és életszagúak, ami MI AZ, AMIT SZERINTED CSAK EGY MAGYAR FILM színészek között általában hétköznapi emberek is felTUD ELMESÉLNI? MITŐL VÁLIK EGYEDIVÉ? bukkannak, másrészt pedig annak, hogy Tilla szeret A magyar filmek általában a hazai közönségnek kéegy családként gondolni filmes stábjára. szülnek. Például Hartung Attila rendezése, a FOMO, Értékteremtő munkája, társadalmi érzékenysége miamiben tavaly szerepeltem, kifejezetten a magyar, att megtisztelő számunkra, hogy ő lesz az esemény vagy talán még inkább a budapesti fiataloknak szólt. házigazdája. egyrészt annak köszönhető, hogy az ismert, hivatásos
Advertisement