Miért fontos a nők politikai szerepvállalása?

Page 163

Közép-kelet-európai Hálózat a Nőkért (CEE Network for Gender Issues) A CEE Network már 1994 óta segíti a régió női politikusait és aktív közszereplőit. Az 1995-ös pekingi konferencia nagy áttörést jelentett a régió női lakossága számára: igen sok aktivista vett részt a konferencián, gyűjtötte össze a nemzetközi tapasztalatokat, jött el a közös programokra. Ők az itt megszerzett tudással felvértezve tértek haza, sőt, eltökélték, hogy harcolni fognak a nők és férfiak egyenlőségéért. Néhányan ezt nem-kormányzati szervezetekben gondolták a legjobban megvalósíthatónak, másokat a politika világa vonzott. A CEE Network úgy látta, hogy kétféleképpen erősítheti ezt a folyamatot. A nők és férfiak egyenlősége érdekében segítünk párbeszédet kezdeményezni és közös munkára ösztökélni a női politikusokat, nem-kormányzati szervezetek tagjait és vezetőit. Ezáltal megerősítjük a politikai pártok nőszervezeteit, és bevezetjük a szocialista, szociáldemokrata pártok és regionális szervezetek politikai napirendjébe a női esélyegyenlőség kérdését. Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (Foundation for European Progressive Studies) A FEPS az európai progresszív politikai alapítvány. Közel állunk az Európai Szocialisták Pártjához, ugyanakkor tőlük függetlenül testesítünk meg egy újfajta szocialista, szociáldemokrata és munkás gondolkodást. A FEPS friss ötleteken, gondolatokon alapuló intellektuális hidat képez a szociáldemokrácia és az európai projekt között. A FEPS – teret adva az újító ötleteknek – azon dolgozik, hogy megoldást találjon Európa kihívásaira, szorosan együttműködve szociáldemokrata szervezetekkel – különösen nemzeti alapítványokkal és kutatóközpontokkal. Progresszív kutatóközpontként meggyőződésünk, hogy az alapvető kutatási területeken – mint például a Next Left, a fenntartható gazdaság, a globális szolidaritás – kívül, a nők és férfiak egyenlősége is hozzájárul egy igazságosabb, szolidárisabb társadalom kialakulásához. A sokféleségen és demokrácia-kutatási programon belül, több sikeres kezdeményezést is elindítottunk, mint például a Clara Zetkin meg tudta csinálni, mi is képesek vagyunk rá! Című platform, és az évente megrendezésre kerülő, női esélyegyenlőséggel foglalkozó transzatlanti találkozó-sorozat. Ez a mi hozzájárulásunk a befogadó társadalomról folyó vitához, amelynek során olyan kérdésekre koncentrálunk, mint a nők és férfiak egyenlősége, a bevándorlás, a kisebbségek és az aktív demokrácia. Ezekről a kérdésekről túl gyakran populista, leegyszerűsítő és összefüggéstelen politikai vita zajlik. Hatalmas különbségek vannak a víziók és a megvalósuló szakpolitikák között. Világos, hogy hosszú távon komoly gondolkodást kell folytatni a követendő szakpolitikákról, és megfelelő kommunikációs stratégiát kell találni, amellyel bemutatható ez az igen erős érzelmi töltetű terület. További információért kérjük, keresse fel a FEPS honlapját [http://www.feps-europe.eu], vagy keresse Ernst Stetter főtitkárt [ernst.stetter@feps-europe.eu], illetve Tánczos Judit politikai tanácsadót [judit.tanczos@feps-europe.eu].


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.