Téma magazin 2015/03

Page 10

hr-hírek

Új vezetôk a Szemereynél Lakos Zalán, a hûtôs üzletág vezetôje Tapolcán született, két tanítási nyelvû idegenforgalmi szakközépiskolát végzett Gyôrben, majd a veszprémi egyetemen szerzett idegenforgalmi szakközgazdászi diplomát. Karrierjét szorosan vett szakmájában, a szállodaiparban kezdte, ám egy megkeresés után – jó tíz éve – az élelmiszerkereskedelemben talált izgalmasnak ígérkezô feladatot. Egy

német importôr képviselôjeként fagyasztott áruval foglalkozott, majd egy müncheni székhelyû szállítmányozó cégnél dolgozott. Késôbb három éven át a Nagel Hungáriánál fuvarszervezô, aztán a nemzetközi üzletág vezetôje volt. Ezt követôen a Liegl & Dachsernél hat éven át szerzett tapasztalatot: a belföldi és a nemzetközi élelmiszer-szállításokért felelt, s megismerte az értékesítés, valamint a tendermenedzsment területét is. Új munkahelye, pozíciója az eddigi legnagyobb kihívást jelenti számára, és mint mondja, épp ezért vonzó számára. Itt a mennyiség, a feladat háromszorosa-négyszerese annak, amit eddig bárhol megtapasztalt. Felsorolni is elég: budapesti hûtöttáru-disztribúció, a BILK

10 téma • 2015. MÁRCIUS

hûtött raktára, illetve a különbözô depók – Miskolc, Kecskemét, Debrecen, Szeged, Gyôr, Pécs, Balatonszárszó –, raktározás, komissiózás, átrakás. Mintegy százhetven kollégával, divízióvezetôkkel, fuvarszervezôkkel, adminisztrátorokkal, gépjármûvezetôkkel, raktári szakemberekkel, targoncakezelôkkel kell együtt dolgoznia a megrendelô, azaz a munkaadó legteljesebb megelégedésére. A feladathoz optimalizált, szigorú mûszaki és higiénés auditnak megfelelô flotta 140 különféle méretû jármûbôl áll, közös, hogy valamennyi autó dobozos, 0 és 8 Celsius-fokon tartartott élelmiszert terít. Lakos Zalán 37 éves, három gyermek édesapja, fallabdázni és fôzni szeret. Stogicza Zoltán, a fuvarozási üzletág vezetõje Sporttagozatos általános és középiskola, fôiskola testnevelés-földrajz szaka, majd a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri képzése voltak az elsô állomások. Úgy képzelte, ez lesz az élete, de másképp alakult. Egy adódó lehetôséggel élve a minôségbiztosítási szakmában szerzett tapasztalatot egy angliai termelôüzemben elôbb mint gyakornok, majd mint mene-

dzserasszisztens. Három év elteltével, 2006-ban egy 80 autós itthoni cég keresett minôségbiztosításban és ADR-fuvarozásban egyaránt tájékozott munkatársat angol nyelvtudással. Zoltán hazajött, és minôségbiztosítási vezetôként rendszereket épített, mûködtetett, új üzletágakat vezetett be, s emellett operatív feladatokat is kapott, fuvarszervezôként is számítottak rá. 2010ben szakirányú felsôfokú képzettséget szerzett, ezt követôen elsô számú vezetô lett. Két év múlva már látszott, hogy megfordul a trend, az azt követô esztendô pedig már tisztes nyereséget hozott. Épp ezért jó lelkiismerettel váltott és fogadott el egy másik felkérést, ahol szintén az ismert problémák – nyereségesség, flottaoptimalizálás, fluktuáció – adtak számára feladatot. Komoly átalakításokra volt szükség úgy strukturális, mint operációs szinten. Az év második felére sikerült megfordítani a kedvezôtlen tendenciákat, és idén januárra már egyértelmû volt a pozitív folyamatok erôsödése. A Wáberer’s–Szemerey Kft.hez is a szemléletbeli és szerkezeti változások híre, az építkezés lehetôsége vonzotta. A feladat nagyságrendje eltér az eddigiektôl, de mint mondta, a stabil szerzôdésállománnyal rendelkezô cég vezetôsége nyitott az új ötletekre, megoldási javaslatokra. Jelentôs befektetett energia nélkül nincs eredmény – vallja az üzletágvezetô, és példaként említi a gépkocsi-vezetôi állomány fluktuációjának csökkentését, amely a legnagyobb kihívást jelenti a hazai fuvarozó cégek számára. A korábbi tapasztalatok és biztató eredmények mellett minden segítséget megkap a hr-tôl is, de teljes siker, komplex megoldás csak minden terület – ideértve elsôsorban magukat az érintetteket – feltétlen együttmûködésével érhetô el.

Stogicza Zoltán Miskolcon született 1976-ban, három éve házas. Elsô gyermeküket júniusra várják. Krunity Milán, a szállítmányozási üzletág vezetôje Milán régi-új vezetô, sokaknak nem kell bemutatni, ezért csupán emlékeztetôül: 2003ban raktári gyakornokként került a Volán Tefuhoz, és elsôre a huszonkét belföldes autó mûszaki ütemezésében, sorolásában kapott szerepet. Késôbb jött a disztribúció, ahol némi fuvarszervezôi kitérô után csoportvezetô lett. Ezután következett a költözés a BILK-be, ahol ftl-irányító volt, majd egy ideig a Borsodi Sörgyárhoz kapcsolódó feladatok felelôse, aztán ftl-üzletágvezetô, majd öt éven át a kiemelt ügyfelekkel

törôdött. Most, némi startupos kitérô után a nagykocsis szállítmányozási üzletág vezetésére kapott megbízást. Feladatkörébe egyebek mellet a megbízások kiosztása – közel 300 autó, napi 450-500 megbízás –, az alvállalkozói részleg irányítása, valamint az ügyfélszolgálat vezetése tartozik. Krunity Milánt felesége, hároméves kislánya és nyolchetes  nagyfia várja haza.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.